Otthon kategória válaszai (41595 db)

Virágozni fog még az amariliszem?

Elültettem egy hagymát, és sötétben is tartottam. Amint megjelent az első levél, megöntöztem és adtam neki tápoldatot, de továbbra is sötétben volt! Most már vagy húsz centisek a levelei de bimbó nincs rajta! Virágozhat még? Mit kell csinálni, mert annyi mindent összeírtak már a neten, ezzel kapcsolatban, és csak tippeltem, hogyan kell virágoztatni!
Most már nem hiszem hogy virágozni fog.Nem lett volna szabad világosságra tenni, ahogy kijöttek a levelei .Csak akkor ha már a virágot is kihozta volna .Ezt nevezi süvegelésnek .
A kérdező hozzászólása: Nem most lettek behozva még októberben!
Nem kell a sötét, csak a meleg.
Ha most hoztad be akkor ne csodálkozz, hogy nem virágzik, kell neki a nyugalmi idõszak , legalább 8 hét.
A kérdező hozzászólása: A hagymáim amik közül válogatok mind a kertben nevelkedtek és virágoztak nyáron! Onnan hoztam be most egyet. Pár hét múlva akkor megpróbálok még egyet virágoztatni! Szóval akkor nem kell sötét helyen tartani? Betehetem az ablakba?
A süveg vagy sötét hely arra való, hogy egyes fajták virágai leülnek, azaz képesek arasznyinál rövidebb virágszáron nyílni. A sötét hatására megnyúlik a virágszár. (Más fajták viszont még az ablak elõtti helyet is sötétnek találják, és a kelleténél jobban megnyúlnak takarás nélkül is.) Fõleg régebben árultak takarást igénylõ fajtákat, a mostaniak többsége tudomásom szerint már nem ilyen. A takarás nem függ össze a virágzással. Csak a vízmegvonás. Ha a bimbó kibukkanása elõtt kap bõséges öntözést, akkor elhalhat a bimbókezdemény. (Bár ez sem mindig.) Úgyhogy tedd világosra, hátha még lesz virág. Ha nem elég nagy a hagyma, akkor eleve nem várható virág. Én úgy szoktam idõzíteni õket, hogy virágzás után ki tudjam tenni õket, ne kelljen visszahúzódtatni, mert egy idényben két száraztartás megterhelheti õket. De ez tõled függ.
Igen nyugodtan ültesd el, fog virágozni.A virágszár 2-3 hét után meg fog jelenni a hagyma oldalán , a levél a közepén jön.Én így szoktam kezelni, eddig még mindig virágzott.
A kérdező hozzászólása: Ez a leírás volt eddig a legegyértelmûbb! Annyi minden van fent és mindegyik másként írja le, hogyan kell! Az egyik ilyen leírásban olvastam, hogy amint megjelennek a levelek, el kell kezdeni öntözni! Hát akkor erre nem kellett volna hallgatni! :-( Szomorú vagyok! Szerintetek próbálkozhatok másik hagymával? Bár az már majd csak januárban fog virágozni, de azok a hagymák nagyobbak is!
Egyébként ott rontottad el, hogy nem vártad meg amíg a virágszár megjelenik, és újra megöntözted.Ez már nem fog virágozni, de egy év múlva újra megpróbálhatod.Addig gondozd úgy ahogyan leírtam.
A lényeg a következõ. Életciklusa van az amarillisznek. Ha van egy hagymád akkor ha elülteted akkor egyszer locsold meg és tartsd meleg helyen, addig amíg meg nem jelenik a virágszár.Addig amíg nem jelenik meg a gumó oldalán a tömör virágszár addig nem szabad még egyszer meglocsolni. Tehát egy öntözés és meleg világos helyen tartani. Ha elvirágzott akkor várni kell arra hogy elszáradjon a virágszár, nem szabad levágni, mert értékes tápanyagok vándorolnak a hagymába. Aztán az a legjobb , ha májusban kiülteted a cserépbõl a kertbe, ott egész nyáron öntözöd és tápoldatozod. Nyáron sokat fejlõdik a gumó és hoz fiókhagymákat is. Szeptember közepén felszeded, megtisztítod a földtõl, és egy nem napos helyen megvárod amíg a levelei leszáradnak.Ez hosszú folyamat, aztán október végén levágod a elszáradt, vagy még zöldes leveleit a gumó felett kb.1 cm.re és elteszed sötét hûvös helyre pihenni legalább 8 hétre.Karácsony környékén elülteted újra úgy , hogy a gumó egyharmada a föld felett legyen , és kezdõdik minden elölrõl. Ha nem elég nagy a hagyma akkor nem fog virágot hozni!A fiókhagymákat meg márciusban kell elültetni és azt is kiültetni májusban amíg meg nem növekszik akkorára , hogy virágot hozzon.
A kérdező hozzászólása: Csak a pincébõl hoztam be!

Laminált bútorlapról hogyan vagy mivel lehet eltávolítani a laminációt?

Régi bútorokról, ill. elemekreől van szó, le szeretném szedni róluk és vagy újralaminálni (ha egyált lehet), vagy festeni. Van amelyikről simán le lehetett húzni, van amin csak részben, van amin meg szilárdan rajta van. Mivel lehet ezt leszedni a bútorlap károsítása nélkül? Melegítés?
tisztességesen semmivel, de nem lenne olcsóbb újat venni?
A kérdező hozzászólása: A bútorok nincsenek tönkremenve, teljesen jók, csak rondák. A polcok is jók mind, csak már némelyikrõl lejött ez a laminált izé, többit is szeretném leszedni. Kidobni nem akarom õket, hétvégi házba tökéletesek lennének. Fõleg a leszedés érdekelne. Mert hát végülis egy része magától levált. Hátha a többit is le lehetne.

Milyen töltetű paplan a legmelegebb?

Pehely, mikroszálas, pamut, szilikongolyó töltet és még ki tudja mik.
Pehely! Nem véletlen, hogy a ludak nem mikroszálas, pamut, vagy szilikongolyókat növesztenek! De lehetne szalmával töltött is!
pehely, gyapjú. ha vastag, szinte bármelyik lehet meleg. az más kérdés, hogy a mûszálasokba be lehet izzadni, amíg a természetesekbe kevésbé.
a gyapjú az tényleg jó, nekem olyan takaróm van és nagyon jó vastag és a meleget tartja.


Beta pl.
Racsnis: Van rajt egy kis kapcsoló, amivel állíthatod, hogy melyik irányba " racsnizzon ", pl hajtasz egy csavart, beállítod, hogy balra racsnizzon, akkor nem kell körbe-körbe tekerned kézzel, hanem fordítasz rajt jobbra amennyit még kényelmes, visszafele hajtasz rajt, csak ugye ilyenkor nem tekeri magát a csavart, aztán megint jobbra...
Würth
A kérdező hozzászólása: köszönöm így már világos! és a dugókulcs= villáskulcs??
Nem árt, ha mindkettõ megtalálható egy háznál, legalább a járatos méretek esetén. Nagyon sok jó márka van, de ami árban is elérhetõ félipari, az talán a HANS. A BETA és a WÜRTH inkább ipari célú felhasználásra javasolt, elég drágák is.
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszokat, idõközben egy fél mesterszaki lett, belõlem, sikerült utánaolvasni mindennek!

Mit tudunk még csinálni a házunk mielőbbi eladása érdekében?

Már fél éve hírdetjük a házunkat, de eddig csak 5-6 érdeklődő érkezett rá, közülük meg kettő volt komolyabb, akik már tervezték, hogy itt ezt meg azt a falat átütik, ide kandalló kell, szóval komolyabbnak tűntek, de végül mindenki visszalépett.
Vigyetek lejjebb az arat, valoszinuleg tul draga.
alacsonyabb árat adjatok meg,
Alacsonyabb ár, több hirdetés. Az meg, hogy Érd milyen hely, inkább ne firtassuk, nem rontani akarom az üzletet, de áron alul se szívesen költöznék oda.
Ha el akarjátok adni ahogy elõttem is írták lejjebb kell vinni az árát. Ez mellett tegyetek fel ingyenes hirdetõ oldalakra hirdetéseket(express.hu, apród, jófogás, és amit csak találtok. Esetleg újságba is adhatok fel hirdetést.
Mekkora a ház, milyen állapotú (hirdetés link?) és milyen áron próbáljátok eladni? Egyébként az interneten az segíthet a népszerûsítésében, ha kicsit kicsinosítjátok, profi képeket tesztek fel. Összerámoltok a házban, igényesen kidekoráljátok, a felesleges tárgyakat elteszitek, és szép, jól megvilágított képeket tesztek fel, megfelelõ nézõpontból. Ahol rendetlen, sötét, koszos képeket lát az ember, ott nem szívesen érdeklõdik. Plusz még fb-on kérhetitek a terjesztését valami minimális pénzjutalom fejében annak, akitõl érkezik érdeklõdõ.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Az ár a legfontosabb, még lejjebb kell vinni.Nagyon fontosak a JÓ fotók, elõnyös világos, jó minõségû szép fényképeket kell készíteni.A szöveget is jól kell megfogalmazni.Nem a megszokott unalmas duma kell, hanem egy csalogató kedves szöveg, ami kihangsúlyozza az elõnyös és lényeges dolgokat a házról.MInél több helyen kell hirdetni a neten.Sok ingyenes hirdetõ oldal van.Mi a lakásunkat adtuk el másfél hónap alatt, hetente jött telefonon érdeklõdõ, és szinte kivétel nélkül mind az Apr.d-ról találták a hirdetésünket.Nagyon tudom ajánlani ezt az oldalt.Ingatlanközvetítõssel mi nem is próbálkoztunk, mert tudtuk hogy alacsony, megfelelõ áron lehet csak árulni, de velük már drágábban tudná megvenni az esetleges vásárló., mert ráteszik a hasznukat.De a legfontosabb a megfelelõ ár, és soha ne a hasonló környékbeli hirdetések árait kell nézni, mert az nem a valóság, mert úgysem veszik meg annyiért.MI is úgy találtunk nekünk megfelelõ lakást, hogy nem is jelentkeztünk arra ami tetszett, mert drága volt a meghirdetett oldalon.Aztán a szomszéd ismerõstõl tudtuk meg véletlenül, hogy komoly alkura képesek.Elmentünk, majd kapásból másfél milliót engedett magától.Szóval ne a más hirdetései alapján lõdd be az árat, muszáj alá menni, ha el karod adni.

Aki leszigetelte a családi házát, az észrevett valami iszonyat nagy különbséget a fűtésszámlán, tovább maradt bent a meleg, nem kellett annyiszor begyújtani?

Nikecelre gondolok,mondjuk 5 centisre,lenne különbség,vagy csak minimális?Most ha felfűtjük 24 fokra a lakást és nem rakunk a kazánba,utána kb 3 óráig van meleg és csákó,2 óra tüzelés után.Lenne valami nagyobb különbség,vagy csak minimális?
valamit jelent, de az 5cm nem sok. min 10, de inkább 12cm.v alamint a mennyezetet is szokás szigetelni
Észrevettem. Sokkal olcsóbb villannyal fûteni, mint korábban cserépkályhával, pedig a ház jelentõsen nagyobb lett az átépítés hatására és most sokkal melegebb is van, mint régen, nem kell fáznom. 16 centis grafitos EPS, a tetõben 25cm kõzetgyapot, 10cm XPS a lábazatban, a ház 2 szintes, a padló nincs szigetelve (a fele alatt pince van, annak a mennyezetére ragasztottam 5 centis XPS-t - pici a belmagasság), a terasz az egyetlen hõhíd, ez van. Az összes nyílászáró új, a bejárati ajtó és a tetõablak kivételével 3 rétegû ablaküveg, az üveg U-ja 0.6 W/nmK. Komolyan gondoltuk a szigetelést, részben azért is bontottuk le a felsõ szintet, hogy hõhídmentesen szigetelni lehessen (kutyaházak voltak, de úgyis túl picik voltak a szobák. most jobb, de nem volt olcsó a ház felének szétverése s újjáépítése, tetõvel, mindennel). Elégedett vagyok a házzal.
Második voltam, kimaradt a kérdés második felére adandó válasz. Plusz elfeledtem írni, hogy B30-as téglából épült a ház. Az elég gyönge szigetelés nélkül. Tovább marad bent a meleg, igen. Az alulméretezett cserépkályhánál (ez egy nyaraló volt) elõbb ment ki a meleg, mint ahogy 15 fok fölé emelkedett volna a hõmérséklet az ablakoknál s nagy hidegben a felsõ szinten. Most ha nincs fûtés fél napig (csak mi és pár elektromos eszköz), úgy 1 fokot csökken a hõmérséklet (attól nagyban függ, hogy mennyire fûtöttük fel a házat, a falakban tárolt hõhöz képest, ha most felkergetem a hõmérsékletet, majd lekapcsolom a fûtést, gyorsan visszaesik a falakban tárolt hõ szintjére). Nagy a hõtároló tömeg, jó a szigetelés... Kedvelem ezt a kombót. Az is az elõnye, hogy a melegnek van ideje szétterjedni, nem is muszáj mindenütt gyakran fûteni.
Segít, de 5 centit nem érdemes feltenni. Nem sokkal nagyobb költség és ugyanakkora felfordulás feltenni 15 centit, és az már tényleg szigetel és tartja is a hõt. De a legfontosabb a födém szigetelése, ugyanis a hõveszteség 60-70%-a a plafonon át távozik. Szóval az legyen az elsõ.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Szerintem ne az itteni tanácsokra hallgass. Menj be egy JÓ céghez, akik szigeteléssel foglalkoznak és kérd ki az õ véleményüket arról, hogy a te faladhoz milyen és mekkora szigetelés lenne ideális. Mi is így tettünk, így lett 10 centis grafitos szigetelésünk, a betonkoszorúkon 12, így némi "díszt" is kapott a külsõ homlokzat. Természetesen felsorolták a lehetõségeinket és abból mi választhattunk árban megfelelõ kategóriát. Azt mondták 8 centi alatt nem is érdemes nekiállni... Azt is elmondták, hogy sok a kókánymunkás a piacon, érdemes kicsit többet rááldozni, de akkor legyen jól megcsinálva, különben elkezd penészedni a fal mindenfelé pár éven belül. Én hõérzetben nem vettem észre különbséget, ellenben a számlákon igen. Olyan 300 m3 gázt fogyasztottunk azelõtt évente, az elsõ év végén direkt összeszámoltuk és így most 200-ra jött ki a szigeteléssel. Ez már a második évünk volt szigetelten, most is kijöttünk ekörül. Ugyanazt a hõfokot tartjuk bent (21 fok, napközben, amikor senki nincs itthon 18), mint azelõtt. Már lassan vissza is hozza az árát. :)
A kérdező hozzászólása: Köszi mindenkinek!Elsõnek a padlásra löktem fel a hálószoba felé 10 cm-es üveggyapotot, megnézem mi lesz, utána jelentkezem, 18 nm 7000 forint volt.Ha beválik akkor nyomok még a maradék 60nm-re is. 5 vagy 10 cm azért nem mindegy, vagy 15 cm, a 10 centis 2-szer, a 15 centis 3 szor többe kerül.
Sokat segít, de az még többet segítene, ha megelégednétek 20-21 fokkal. Egyetlen fok 6% megtakarítást jelent!
A kérdező hozzászólása: 20-21 az hideg azért, kisbaba is van, na meg ha csak 20 ig fútjük fel az hamar lehül akár 18-ra is.
A kérdező hozzászólása: végül 15 centis üveggyapotot raktam fel, semmit sem ér, ugyanúgy hûl a lakás, óránként 1 fokot.az ablak régi, a homlokzat nincs szigetelve továbbra sem.Mondom leírom mi történt.

Utcafronti ajtót vágni házrészre?

Még csak elméleti kérdés!
Ha változik a ház külsõ képe vagy szerkezete (márpedig egy ajtótól változik), akkor kell építési engedély.
A kérdező hozzászólása: És ezt az engedélyt mitõl függ, hogy megkapom-e? Vagy ez csak formalitás - benyújtom, megvárom, kifizetem, engedélyezik és meg is csináltathatom?
ajaj."ez a lakásból kialakított üzlet" #1 jól írja, homl. vált->engedélyköteles. De funkcióváltozás is! lakásból-> üzlet. És ahhoz elég sokféle hatósági engedély kell. Építész tervezõvel kell terveztetni és beadni. Õ fogja tudni a részleteket és a menetét.

Honnan lehet rendelni posztereket?

Lehetőleg wepshopra gondolok.
Gúgli + pendrive -> nyomda -> haza -> kirak -> néz -> örül
[link] [link] [link] [link] [link] [link] [link] [link] [link] [link] [link] [link]

Milyen az élet Angliában (Londonban)?

Érdemes-e kiköltözni? Milyen a fizetés, időjárás, emberek, munkák stb?
Szia! Idõjárás szempontjából szörnyû. Állandóan rossz idõ van, esik az esõ, borús az ég.. Egyik ismerõsömék kiköltöztek, pár hónapig ott laktak, aztán most jönnek haza, azért mert sz*r az idõ.:) A munka jó állítólag, jól fizetnek. Többit nem tudom:) Remélem segítettem.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a választ!:)
Szerintem nem jó. Éltem kint két hónapot, mint diákmunkás. Unalmas, csúnya város. Ausztria sokkal jobb. Fõleg Salzburg. ott is éltem egy hónapot.
Én elfogult vagyok, kedvenc városom. :) Már voltam kint kb. 15-ször. Nem igaz, hogy rossz az idõ. Igaz nyáron nincs olyan hõség mint itt nálunk, de télen sincs olyan hideg, és nagy hó. Épp most jöttem haza, egy hét alatt egyszer esett az esõ kb. 10 percig. De akármikor voltam mindig sütött a nap sokat. Fizetés az itthonihoz képest jó, viszont az élet is drága. Nagyon sok bevándorló van, szinte csak azokat látod az utcán, színesbõrûek, arabok stb. minden nációból rengeteg!!! Munkát nagyon könnyû találni, és a munkahelyeden megbecsülnek. Ha jól dolgozol tuti fix az elõrelépés!
Érdemes kiköltözni, ha van jó nyelvtudásod (egy középfokú nyelvvizsga még nem számít jó nyelvtudásnak), illetve ha van egy jó szakmád. Szakma nélkül is lehet munkát találni, de akkor többségében már érné meg. Gondolok arra, hogy nálam a normális élethez beletartozik, hogy nem a Mekiben nyomom vagy takarítok, mosogatok vagy épp újságot osztok. Persze ha rövid távra tervezel, akkor jók lehetnek ezek, de így max 8 másik emberrel fogsz együtt élni, mert csak szobát tudsz bérelni. Tudom, mert én is így jöttem ki, viszont van férjem, jövõre kezdem az egyetemet és az fizetése elég kettõnkre amíg tanulok. Az idõjárás jó. Most nyáron elég meleg volt, majd meg sültem, viszont kb. 5 fokkal "hûvösebb" volt mint otthon. Egyébként kellemes idõ volt, este is el tudtam menni rövid ujjúban sétálni. Most jelenleg... ma elég ködös idõ volt, de sütött a nap. Esõ sem esik túl gyakran. Az emberek... Tényleg nagyon sok bevándorló van (egyébként ha kiköltözöl, te is az leszel). Sokan jönnek Bangladesbõl, Pakisztánból, vagy arab országokból, de Jamaikábol és Nigériából is töretlenül jönnek. Ezzel nincs gond, míg normális környéken laksz. Elõzõleg (egyébként a 2. zónán kívül még nem laktunk) egy többségében fekete bõrûek által lakott utcában éltünk (úgy értsd, hogy este 7 után mikor a boltok bezártak, az utcán lévõ emberek közül minden 10. fehér csak). Férjemmel viszont mindketten este 10, illetve éjfélkor végeztünk, így nem volt épp kellemes ilyenkor végigsétálni az úton. Most jobb környéken vagyunk. A szomszédok közül van minden nemzetiségbõl, de ez már kevésbé feltûnõ, mint mikor közel s távol te vagy az egyetlen fehér ember.
Nagy baromság ez a szar az idõ szlogen. Hetek óta 10 fok felett van nappal itt délen, míg otthon 1-2, hajnalban is 8-9 fok van, holnap 13 lesz du, minden nap kisüt a nap, van h kevesebb, van h több idõre. Nyáron 25 fok felett volt sokszor, alig esett az esõ júni és november között, lehetett fürdeni a tengerben, stb.. Ráadásul lenn a tengerparton olyan friss a levegõ ami otthon soha nem lesz. Szóval ez ne térítsen el.:)
Munkát találni és megtartani nem olyan egyszerû mint, ahogy irják.A magas lakbért fizetni sem.Az idõjárás nem olyan rossz.A városok nagyon szépek!!!

Ilyen mintás anyagot hol tudok vásárolni? (különleges tribal mintásat)

a href='#' title='Ha bejelentkezel, a link kattinthatóvá válik' onclick='alert("A link bejelentkezés után lesz kattintható."); return false;'>[link]


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!