Találatok a következő kifejezésre: Zavarnak a másokat (308 db)

Voltatok, vagytok úgy, hogy nem egyszerre mentek a párotokkal aludni és sokszor nem tudtok rendesen aludni, mert zavar a másik, megoldódott a probléma?

Egy szobában vagyunk a barátommal,a másik még nincs berendezve, ott nem tudok aludni, a másik szobát, ahol alszunk használja dolgozószobának, nem bejárós munkája van, szóval egész este ébren van, persze próbál halkan csinálni mindent, de füldugóval és szemmaszkkal kell aludnom, hogy ne zavarjon a fény és a hangok. Múltkor már olyan ideges voltam emiatt a helyzet miatt, megértem ?t is, de sokszor este nem tud aludni, vagy dolgozik. A másik szobából meg ki tudja mikor lesz valami. Nektek hogyan oldódott meg?

Legjobb válasz: Mi sokszor nem együtt megyünk aludni mert én éjszakai tévézõ vagyok..De a tévé a nappaliban ,és a párom a hálószobában van.Annyi változás lett,hogy ne zavarja a tévé,hogy este már fülhallgatóval nézem,így csend van.Van amikor a kanapén alszom el,és így azzal sem zavarom,hogy hajnalban mellé bújok...(mindig felébred rá)

Mi sokszor nem együtt megyünk aludni mert én éjszakai tévézõ vagyok..De a tévé a nappaliban , és a párom a hálószobában van.Annyi változás lett, hogy ne zavarja a tévé, hogy este már fülhallgatóval nézem, így csend van.Van amikor a kanapén alszom el, és így azzal sem zavarom, hogy hajnalban mellé bújok...(mindig felébred rá)
Hát, ez nehéz ügy, attól még ki kellene tudnod pihenni magad. Mennyire nincs kész a másik szoba? Nem tud ideiglenesen kialakítani magának ott valamit addig is? Szerintem csak a másik szoba a megoldás, elmérgesedhet a helyzet a legjobb szándék mellett is...
A kérdező hozzászólása: Nincs jelenleg pénz a másik szobát megcsinálni sajnos.
Fú, hát ez iszonyat idegesítõ tud lenni. Én koleszban laktam, és a többiek egyszerûen nem értették meg, hogy nem kéne hajnali 2-ig sustorogni, mert nem tudok aludni. Aztán volt egy barátom, aki meg fél éjszaka a billentyûzetet püfölte, én meg már a falat kapartam kínomban. Szóval erre allergiás vagyok.:D Ha neked kelned kell reggel, akkor nem látok más megoldást, mint hogy a barátod is felveszi ezt az életritmust, és nem éjszaka dolgozik. Így különben is, nem keveset vagytok együtt? Ha õ akkor alszik, amikor te ébren vagy?
Ha teljesen használhatatlan a szoba, akkor esetleg egy térelválasztót betenni (polcot, szekrényt átforgatni, vagy függöny)? De ha mondjuk csak festeni kellene, vagy hosszabbítóval áramot átvinni, akkor én biztos megoldanám. Mi ingerlékenyebbek vagyunk, ha nem vagyunk elég pihentek, vagy nem tudjuk azt csinálni a másiktól, amit szeretnénk (aludni, vagy dolgozni, nem önzõzni).
nalunk mindig ez van de szerencsere nalunk van masik szoba.parom hajni 2-ig fent van en meg altalaban ejfel korul fekszem.ha csak egy szoba lenne nalunk irto nagy gondok lennenek mert en nem tudok fenyben gepzajban aludni.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat. Szerintem valahonnan kerítek matracot a másik szobába, de nem szeretek a földön aludni, vagyis túl alacsonyan, nem tudom hogy lesz. A barátom múltkor reggel 8-kor ment aludni.Nem dolgozom 1 hónapja, de nem sokára lesz munkám, legalábbis úgy néz ki és akkora kellene megoldani a helyzetet, mert reggel 7-kor kelnem kellene és szeretnék kipihent lenni.
miért nem az ágyat viszitek a másik szobába a barátod meg dolgozhat a jelenlegiben? akkor nem kell matracozni.
Szerintem cuki
Get the London look !
Szia csámpika! Fotózd le a lábaidat, és mutasd meg. :-)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! :D Most egyben a csámpaságra is válaszoltatok, bagy csak a fogakra?
Dehogy zavar.. Senki sem tökéletes!! Még jó is lehet ;) 17/F
Nekem is van egy kis rés a 2 elsõ fogam között, de eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam miatta (pl. cuki). :D (Tudom, hogy fiúknak szólt, én meg lány vagyok, de azért válaszoltam.)
Csukott szájjal is tud csulázni.
Mind kettõ orvosolható ;)
kééépek, kééépek! Anélkül honnan tudjuk, hogy mire gondolsz?
Nekem bejönne a csámpás foghíjas. :-) Csak szép legyen a mosolya. :-D
engem nem zavar a szomszédok meg le vannak savazva
Tegyél egy párnát az arcod elé és akkor nem hallják, Tee viszont ordibálhatsz.
Engem se zavar, izgató.
Szerintem se baj ha hangos a nõ én is azt szeretem
Én komolyan írtam azt a választ.
A kérdező hozzászólása: A páromnak nem kínos õ olyan aki lesz*rja mások véleményét és csak röhög rajtuk , viszont nekem az egy picit ...
a szomszédoknak nyilván kellemetlen lehet, senki nem kíváncsi szerintem a magánügyeitekre. meg ha van gyerek a szomszédban az csak rosszabb lehet. szerintem uralkodj magadon és csak halkan nyögdécselj. izgató lehet az is. meg a párodnak is kínos lehet, ha már a szomszédok és beszóltak
Én kifejezettem szeretem, hogy a barátnõm hangos, állítása szerint próbálja visszatartani, csak olyankor nem igazán tud erre figyelni:)
Személy szerint szeretem ha egy nõ hangos. Jó hallani. Csak ennyi, de lehetséges, hogy zavarja a másik felet, ezt meg kell beszélni négyszemközt. A szomszédok meg le vannak sajnálva, ha nekik nem jó legalább Neked legyen az :)
A kérdező hozzászólása: 23/L , 25/F
A kérdező hozzászólása: komoly válaszokat legyetek szívesek !!:)
aha tartsd vissza. korotok?
Szerintem nem zavaró. Sõt pont ellenkezõleg. Engem nagyon fel tud izgatni, ha egy lány hangosan nyögdécsel.

Mi történt a Plattimmal? Kb.2-3 napja, mint egy "félőrült" úgy viselkedik. Folyamatosan, gyorsan úszkál, az akvárium egyik végéből a másikba és közbe megállás nélkül keresi és zavarja a másik két nőstény plattit (hárman vannak 1fiú, 2 lány).

Ahogy elnéztem nem párzani akar, mert amikor a nőstény megáll, lelassít akkor nem próbál meg "hozzá dörgölőzni", hanem 1-2 mp. Várakozás után hirtelen belecsíp ahol éri, majd ettől a nőstény megijed, elmenekül, majd folytatódik a hajsza. Mit gondoltok mi lehet vele? Egyébként, az akvárium friss,3hete lett beüzemelve, kb. másfél hete van benne hal. Kezdésnek 3platti,3 guppi. A szűrű folyamatosan megy, fűtés 24fokon, a világítás napi 8órát, az aksi pedig 180l-es.

Legjobb válasz: Ha 3 hete üzemelted be akkor ammónia vagy nitrit mérgezés cseréld le a víz 30-40%-át állott vízzel, vagy ha nincs akkor vízkezelõvel kezelt vízzel, kb 30 nap kell a baktériumoknak, vagy használj baktériumkultúrát bio nitrivec.

Ha 3 hete üzemelted be akkor ammónia vagy nitrit mérgezés cseréld le a víz 30-40%-át állott vízzel, vagy ha nincs akkor vízkezelõvel kezelt vízzel, kb 30 nap kell a baktériumoknak, vagy használj baktériumkultúrát bio nitrivec.
A kérdező hozzászólása: Köszi a tanácsot!

Beszélgetéskor miért zavarja a másikat a sok kérdés?

Legjobb válasz: A sok kérdéstõl kiakadok, ha: - valaki úgy "tud" kérdezni, hogy egyiket teszi fel a másik után, de a választ meg sem várja, akkor viszont miért kérdez? - ha pedig úgy kérdez zsinórban, hogy valóban kíváncsi a válaszra, akkor pedig "mi köze hozzá?" Az én életem részletkérdéseit majd megtárgyalom azzal, akivel én akarom, ha neki semmi köze hozzá, ne kíváncsiskodjon = ne kérdezzen!

A sok kérdéstõl kiakadok, ha: - valaki úgy "tud" kérdezni, hogy egyiket teszi fel a másik után, de a választ meg sem várja, akkor viszont miért kérdez? - ha pedig úgy kérdez zsinórban, hogy valóban kíváncsi a válaszra, akkor pedig "mi köze hozzá?" Az én életem részletkérdéseit majd megtárgyalom azzal, akivel én akarom, ha neki semmi köze hozzá, ne kíváncsiskodjon = ne kérdezzen!
Egyetértek az elõttem szólóval.Nekem van egy kolléganõm, alig, hogy beérek a melóhelyre, rögtön feltesz 15 kérdést, már nem is válaszolok neki, csak max.arra, ami tényleg fontos lehet.Aztán gondoljon amit akar.idegesítõek az ilyen emberek, mert csak azt akarják, hogy rájuk figyelj, közben meg jó pofiznak, mintha valódi, érdembeli kommunikációt akarnának folytatni.

Csajozásban sikeres srácok, csajozásban sikertelen srácok, mit gondoltok egymásról? Haverok esetében mit gondóltok egymásról, zavar a másik sikere, vagy kudarca? ÉS ÁLTALÁBA VÉVE idegenekről?

Sajnos én nem vagyok sikeres acsajozásban,pedíg sokféleképp probálkozom,az átlag küls?m a baj,sok haverom sikeres,igaz más az izlésünk,kinek milyen n? tetszik...... De mindenképp rossz érzés a kudarc!

Legjobb válasz: Nekem semmi bajom a csajozásban sikeres srácokkal, amúgyis, ha a nõk ennyire idióták hogy a lóvét meg a verdát nézik, akkor meg is érdemlik amit kapnak ezektõl az alfahímektõl. Period.

Nekem semmi bajom a csajozásban sikeres srácokkal, amúgyis, ha a nõk ennyire idióták hogy a lóvét meg a verdát nézik, akkor meg is érdemlik amit kapnak ezektõl az alfahímektõl. Period.
Kudarcnak nem mondanám, de ha azt a csajt nyúlják le, amelyiket te szereted az mindenképp rossz és gondolom szívesen kivernéd a fogát annak, akinek sikerült. Ez ösztönös tulajdonság.
Én sikertelen vagyok ezen a téren, éppen a haverok végett. Ha már valami kezdene is alakulni számomra, a haverok gondoskodnak róla, hogy vége legyen mindennek a gyönyörû szókincsüknek és viselkedésüknek köszönhetõen.
csak azt utálom, ha valaki elkezdi szidni a nõket mert õ két értelmes szót nem tud váltani velük
nem zavartak a haverok sikerei, arra ösztönöztek, hogy itt a ideje, hogy nekem is legyen valakim
én is parázom picit hogy a haverok elcsábítsák a kiszemeltet, de am ilyenkor próbálok mindig alfa lenni, úgy tûnik sikerülni is szokott. am nem vagyok vmi nagyon sikeres, de most összejön

Egyik mellem nagyobb mint a másik, ugye nem zavarja a pasimat?

Nemtom, sose említette, de azért látszik, ugye így is kívánatos vagyok? Amúgí azért felt?n? legalábis számomra, mert nagyok! Van még vki így vele, és ez nem frusztrálja?

Legjobb válasz: Szerintem az senkit se zavar, hogy az egyik nagyobb, mint a masik. Esetleg az, hogy az egyik kisebb, mint a masik :D Most a komoly resze: szerintem nem zavarja ot, de minden ember mas, szoval nem tudhatom, ot mi zavarja. RJ 19/F

Szerintem az senkit se zavar, hogy az egyik nagyobb, mint a masik. Esetleg az, hogy az egyik kisebb, mint a masik :D Most a komoly resze: szerintem nem zavarja ot, de minden ember mas, szoval nem tudhatom, ot mi zavarja. RJ 19/F
teljesen normalis dolog, pont olyan mint a ferfiaknal egyik herezacskolyuk kissebb mint a masik, mindenkinel csak nem sokan figyelnek fel ra erre Normalis dolog nincsen amiert aggodjal
Nekem is nagyobb az egyik mint a masik, de ez majdnem mindenkinel igy van, a pasik nem is veszik eszre, nem akkora nagy a diferencia, te ha felhivod a figyelmet akkor esetleg eszreveszi, de ez nem befolyasol semmit, es nem is lenyeges dolog ez.Ez miatt ne aggodj soha!!!!
Ha zavarja majd szól
Mit jelent gnom??? bocs de nem tudom, kerlek magyarazzatol el?
Nekem se egyformák. Emiatt aztán a kisebbiket mindig tovább kell egy kicsit szeretgetnie a barátomnak, h ne legyen komplexusa:P
senkinek nem egyformák, de sajnos nekem ilyen http://kepfeltoltes.hu/091116/aszimm01_40_20090204151723_923.. tudom h nagyon csunya, nekem sem tetszik. pasi még nem látta pedig nem tini vagyok. inkabb megsporolom h elmeneküljön, mert hát...:S ez van igy születtem, higgyétek nem könnyü férfi bõ polokban járni, de még azon keresztül is észreveszik.
22:47 Ezért nem keresel párt? Lehet elsõre fura, de én emiatt biztos egy lányt sem hagynék ott. 19F
Sajnálom, de ez elég lehangoló. Én amikor levetkõztettem egy csajt és felemás volt a melle rögtön arra gondoltam, hogy ezzel bizony semmi komoly nem lesz. Mûtessétek meg én is azt mondom.
Ha az a nagyobb melled amelyik a szívednél van akkor a megoldás az, hogy vágd ki a szívedet. Ki nem szarja le, hogy asszimetrikus vagy. Ez már hihetetlen idáig jutott a világ, hogy már ez is probléma. 23/F
sajnos nem csak ez a gond. azért gonolhatod hogy nem veszek fel egy testhezsimulo ráhát, hanem probalok olyanban jarni ami nem annyira latszodik. és hat pasik igy meg sem néznek. megmütetném én, de az nem 20 forintba kerül sajnos.
Mennyibe kerül?
0:34 Na te is valami idióta p..csa lehetsz! Gnóm...hát lehet a te pofád már gnómabb a sok plasztikától mint a kérdezõ melle...atyaég, tudlak sajnálni, hogy ilyen sekélyes vagy... a te pasid (már ha van ilyened) biztos csak azért szeret mert full tökéletes vagy kisanyám!!! A kérdezõnek: nyugi, ez teljesen természetes a nõknél, ahogy ezt fentebb is leírták! A legtöbb férfi észre sem veszi :) az enyém sem vette, csak miután megkérdeztem tõle...õ nem látja a különbséget, viszont én látom, de nem zavar. Így szeret téged, na meg még több millió másik nõt is a pasijuk! Üdv!
A kérdező hozzászólása: utolsó válaszoló.. köszönöm, de gnóm nem vagyok.
A kérdező hozzászólása: Eddig sose szólt érte, habár formásak, de lehet csak én tulzom el ennyire?:/
hogyha nincs kepben szilikon akkor minden nõnek nagyobb az az egyik mint a masik...
mindenkinek kisebb/nagyobb az egyik melle mint a másik. ugyanez a helyzet a szemnél, fülnél is. Nézzétek csak meg tüzetesen.
21:43 -ehm eszre se vettem. :D Szoval, kerdezo, valoszinuleg meg van a valasz: mas se veszi eszre. :D RJ 19/F
Hány éves is vagy te? Ez a jelenség igazán feltûnõen olyan lányoknál szokott jelentkezni, akik még nincsenek teljesen kifejlõdve.
Ezen ne aggódj, egy mell mindenképp szép, a pasid pedig nyilván úgy szeret ahogy vagy. Amúgy példaképp Görög Zita mellei sem egyformák, õ pedig szépségkirálynõ volt, ne aggódj :) 19F
Kérd meg, hogy fújja a másikat nagyobbra.
Nekem se egyforma.és ez látszik is..De barátomat nem zavarja..Sõt..:)
nyugi, általában véve mindenkinek van eltérés a 2 melle között :D pl nekem is, de sztem leszarják 19L-sz-
nemcsakhogy leszarja, szerintem észre sem veszi
Sok ember él ilyen testi defektussal, de, ha a párod elfogad, akkor szerencsés vagy. Azért én megmûttetném, mert, ha véletlenül gallyra futna a kapcsolat, akkor nem sok választásod lesz. A gnómokat sehol nem szeretik.:-(
Lehet van rá támogatás is...

Az egyik kisszeméremajkam jóval nagyobb, mint a másik. A barátommal 6 hónapja járunk, és borzasztóan zavar, amikor az ujja bennem van. Hogyan győzzem le? (Lejebb)

Azért zavar,mert nem tudom,mit gondol,hogy csúnya-e,stb.,így esélyem nincs arra,hogy "a csúcsra törjek",mert amíg a keze lennt van,én csak erre tudok gondolni,hogy szerinte csúnya...Nem tudom,hogyan kéne ezt leküzdenem vagy egyáltalán szóbahznom neki,mert nagyon szégyenlem,hogy ilyen...Kérlek,segítsetek...El?re is köszönöm!

Legjobb válasz: Elõször is nem csúnya attól a puncid, hogy nem szimmetrikus. De ezt mi itt hiába mondjuk neked, úgysem fogod elhinni. A legegyszerûbb megoldás elmondani a barátodnak a problémádat, és megkérdezni, hogy õt zavarja-e. 100%, hogy nem zavarja, és így szereti a puncidat ahogyan van. Én is rákérdeztem annak idején az elsõ barátomnál, mert engem is szörnyen zavart, de megnyugtatott, hogy neki ez nem gond. Más úgysem tud megnyugtatni igazán, mint õ. Szóval hajrá, szégyenérzet pár másodpercre kikapcsol, és bátran mondd el a gondodat.

Elõször is nem csúnya attól a puncid, hogy nem szimmetrikus. De ezt mi itt hiába mondjuk neked, úgysem fogod elhinni. A legegyszerûbb megoldás elmondani a barátodnak a problémádat, és megkérdezni, hogy õt zavarja-e. 100%, hogy nem zavarja, és így szereti a puncidat ahogyan van. Én is rákérdeztem annak idején az elsõ barátomnál, mert engem is szörnyen zavart, de megnyugtatott, hogy neki ez nem gond. Más úgysem tud megnyugtatni igazán, mint õ. Szóval hajrá, szégyenérzet pár másodpercre kikapcsol, és bátran mondd el a gondodat.
ne szégyeld ha nem teccene neki nem fogdosná
így van nem kell azt szégyelni ilyenek vagy megteremtve:D
teszel fel képet ? csak hogy lássuk mi a gond, ... mert sztem ha nem tetszene neki akk nem nyukálna hozzá még bottal se szal ne parázz lehet hogy épp ez jön be neki :D
A kérdező hozzászólása: Nagyon nagy arcok vagytok, köszi;)
nekem is ugyan ilyen, hogy az egyik jóval nagyobb mint a másik.engem is eleinte nagyon zavart de már elfogadom mert ettõl vagyunk különlegesek.én meg is akartam csináltatni, hogy egyforma legyen és megkérdeztem a páromat is és õ meg azt mondta, hogy ne csináltassam meg mert õ így szeret ahogy vagyok.

Mért zavar más embereket ha valaki szégyenlős, nem szívesen vetkőzik le, vagy át mások előtt? Mért mondják mindjárt rá a más véleményen levők, hogy a neveltetésből adódik?

Engem se neveltek így,még is zavar.Mért baj ez másoknak?Engem se zavar hogy más más véleményen van.

Legjobb válasz: Kik mondják rád?Kiket zavar? Én ilyet még nem tapasztaltam sehol pedig nem vagyok már tini

Kik mondják rád?Kiket zavar? Én ilyet még nem tapasztaltam sehol pedig nem vagyok már tini
Mert az emberek mindig a másik dolgain élcelõdnek, ahelyett hogy mélyen magukba néznének.
A kérdező hozzászólása: Itt arra gondolok, hogy a férfiak egészségénél volt egy ilyen kérdés hogy zuhanyozna e mások elõtt meztelenül, úszoda zuhanyzója, konditeremé, koleszé, munkahelyé, szóval használn á-e? És én is beírtam, és engem zavarna, és sokan írták hogy õket is, mindját leprûdezték õket, meghogy a nevelés miatt van.Szerintem meg valakit zavar, valakit nem.Engem sem neveltek így, de én például tök szégyenlõs vagyok, a bátyám meg nem, de õ sem mászkálna meg tusolna órák hosszat mások elõtt egy száll fütyiben.
A kérdező hozzászólása: Meg mindjárt jöttek az ellenzõk, hogy mindenki mesztelenül született, hát fúra lenne ha tök meztelenül mászkálnánk suliba, munkahelyre stb., meg egyébként még afrikában is hordanak azért valami ruhát. De tényleg most mért olyan nagy baj ez.Engem nem zavar, ha valaki strandon neki áll meztelenül tusolni elõttem, eleve nem nézem, de akkor õt mért zavarja, hogy én meg nem zuhanyzok, vagy ha igen akkor is a fürdõruhámban, átöltözni is gyorsan szoktam.
Nem vagy prüd. Én nem vagyok szégyenlõs, de ilyen közös föleg nem elválasztott zuhanyzóba én se érzem magam túl jól
Nem biztos, hogy neveltetés. Lehet, hogy csak nem vagy megelégedve a testeddel. Nem lehet mindenki öntelt és exhibicionista, az sem jó mindenképpen :)
Én meg normális dolognak tartom, hogy valaki nem vetkõzik le és nem mutogatja magát mások elõtt.Van egy intim féra, és ez nekem a testem, tehát jó hogy nem flangálok mindenki elõtt.
A kérdező hozzászólása: Én is olyan vagyok mint az utolsó, intim dolognak tartom, és megválogatom kinek mutatom meg, de egyébként tényleg nem vagyok elégedett magammal, de a legtöbb ember sem az, de nem azért vagyok ilyen, hisz 6 évesen még nem voltam elégedettlen még sem szerettem ha illetéktelen személy meglát.

Nagyon zavar hogy az egyik mellem nagyobb mint a másik. Volt egy időszak amikor nem zavart de ahogy meglátom mindig elfog az önbizalomhiány. Hogyan lehetne ezen segíteni? Mert egyre jobban rosszul érint ez a dolog.

Egyébként nincs bajom magammal csak ez az egy dolog végülis a nagyobb baj.Vajon melyik férfi tudná ezt elviselni???? köszönöm a válaszokat.

Legjobb válasz: A nõk 95%-nak az egyik melle nagyobb mint a másik.Az enyém is.A pasikat ez hidd el,nem zavarja!! :)Akit meg igen azt küld el a francba :)29/N

A nõk 95%-nak az egyik melle nagyobb mint a másik.Az enyém is.A pasikat ez hidd el, nem zavarja!! :) Akit meg igen azt küld el a francba :) 29/N
énis épp igy vagyok, mindig zavart, de már belenyugodtam, mert pasim figyelembe se veszi....22 csaj
Ezzel mindenki így van, nekem is nagyobb az egyik. Valójában nem látszik, ez alig észrevehetõ.
Nekem amikor elkezdett nõni a jobb volt a nagyobb, majd a bal átvette a vezetést és ígymaradtak xD És szinte mindegyik barátnõmnek nagyobb az egyik mint a másik. Szval nyugi, és ahogy elõttem is mondták már, ha egy pasi ezen kiakad az már nem is kell.
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszotokat!! :) :) kedvesek vagytok. megpróbálom elfogadni, mást nagyon nem is tehetek :)

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!