Találatok a következő kifejezésre: Vannak-e olyan amelyekben a Tamás név (1 db)

Vannak-e olyan versek amelyekben a Tamás név szerepel, és melyek azok?

Legjobb válasz: Petõfi Sándor: A TÁBLABÍRÓ Elõljáróbeszéd Ah siralmas idõ! oh elfajult világ! Boldog mostan a vak, s jaj annak, aki lát, Haj százszor jaj annak, mert csak azt láthatja, Hogy küszöbön van már az itélet napja. A földön minden fölfordult fenekestül, Lábra kap a gonosz és a jó elrestül, Bizony pedig csoda, mert nem nõ a hája, Sõt oly sovány lett, hogy csörög a bordája. Életem sok drága éjét virasztám át, Az elmélkedésnek égetvén lámpáját: Mi lehet az oka, hogy a világ pusztul, Hogy hátunkra nyerget kaptunk a gonosztul? És egy éjszakának a dereka felé, Midõn lelkem már az álom borát nyelé, Feltûnt elõttem a rettentõ kisértet, Melytõl e világra jön a vég-itélet. Nem síri kisértet fejér lepedõben Volt ez, mely lakozik kinn a temetõben; Franciaország az õ laka, nem kripta, A neve pediglen: jakobinus-sipka. Oh e sipka ördögkezektõl van varrva, Ez a piros sipka a bõségnek szarva, Amelybõl minden rosz csakúgy dûl szerteszét, Hogy a jó lelkeknek elveheti eszét. "Újítás" a jelszó e sátán zászlaján, S még a dögvésznél is harapósabb talán; Annyira vagyunk már, hogy ama régi jó "Elõljáróbeszéd" mostan csak "elõszó". De mit nekünk a nyelv, mit az irodalom! Ez csak haszontalan cifra az asztalon; Nagyobb az, hogy recseg az asztal lába is, Bebujt az ördög a politikába is. S hah szentségtörése a szentségtörésnek! A táblabírák is oda esküvének, Od' ahhoz az isten nélkül való néphez, Amely újítást, mely haladást visz véghez. Igen, már a táblabirák közt is vannak, Akik parókájok porának rohannak, Kik parókájokról a szent port lerázzák, Mellyel a századok õket koronázák. Ah siralmas idõ! oh elfajult világ!... De hála istennek, maradt még legalább, Maradt egy-kettõ a táblabirák között, Kikhez, te rosz szellem, nincsen semmi közöd. A dicsõ férfiak! fölirom nevöket, Kalapomba vetem, s aztán amelyiket A szerencse ér, amely'ket kikapom, Halhatatlanítni fogja harsány dalom...- Felsõ-Kis-Kálnai és Szent-Demeteri Fegyveres Tamás... hah, épen jól jöve ki! Õ méltó dalomra! testi-lelki képe Bátran odaillik Árpád idejébe. 1-sõ $ Régi példabeszéd: "Nehéz minden kezdet", De én csak most kezdem tapasztalni eztet; Amidõn kezdeni kellene dalomat, Tollnak rágásában gyakorlom magamat. Kitaláltam végre!... hõsöm vezetem be, De hogy is nem jutott ez mindjárt eszembe? Bevezetem hõsöm... Kérem az urakat, Emeljék meg, amint illik, kalapjokat. Elõször is pedig leírva mi lenne, Hogyha nem az, ami legfontosabb benne? Szerencse, hogy írom, és hogy nem rajzolom, Erre nagon kicsiny volna papirosom. Fegyveres Tamás úr legfontosabb része Az, mely arra van, hogy az ételt eméssze. Ki látta a Gellérthegyet életébe'? Ama hegy e hasnak miniatür-képe. Tiszteletgerjesztõ, méltóságteljes has! Csak azt ne adja az ég, hogy megapadhass, Hova lenne akkor ama nagy tekintély, Melyet gazdádnak oly fényesen szereztél? Ritka szép látvány, ha a megyeházánál Fegyveres Tamás úr szónokolni föláll, Elsõ tempója, hogy hasát üggyel-bajjal Föltálalja... csakúgy recseg a zöld asztal. Különben arányos testalkata vagyon, Mert hasához feje hozzáillik nagyon. Egyik a másiknál nem rútabb s nem kisebb, Csak az a különbség, hogy a fej üresebb. S ezt a fizikából könnyû magyarázni: A teher mindenkor alá szokott szállni, S innen van - amit sok hinni vonakodik - Hogy táblabíró úr mélyen gondolkodik. Arca kellemdús arc, bár az orra kurta... Tán mert az alkotmány árkát annyit túrta; Hát ne is fitymáljuk ezt az orrot, melyet Invalidussá ily nagy és szent dolog tett. Valami rejtélyes van vonásaiban, Nem tudhatni: mihez hasonlít legjobban? Némelyek az tartják, hogy bivalybikához, Mások, hogy hasonlít tengeri-kutyához. Nincsen az igazság sem egy, sem más részen! Én a természettant keresztülfürkésztem Csupán csak e miatt s a legnagyobb gonddal, S úgy találtam, hogy õ valóságos cethal. Táblabíró úr hû gyermeke a földnek, Lelke-teste rajta hûséggel ragad meg, Egy van benne, mit az ég magához húza, Ez egy: kackiásan kipödrött bajúsza. S ezzel kész az arckép. Érzem, tökéletlen; De van egy vigaszom ebb' a tekintetben: Mit ecsetem roszul festett vagy felede, Pótolja olvasóm kegyes képzelete. Külsõképen immár táblabíró urat Ismernõk, most már csak a belseje marad, S ez még nagyobb munka, ezt egy lélekzettel Ugy kutyafuttában nem végezhetni el. Lelkiismeretem fölvigyázó lészen, Hogy dolgom valahogy el ne hevenyésszem, S hogy ne legyek csalfa, hazug farizéus, De igazat szóljak... segíts, uram Jézus! 2-dik $ Betyárok nélkül nem szûkölködik hazánk, De a legszilajabb betyár a mi Tiszánk, Rakoncátlan legény, nincsen semmi módja, Merre kedve tartja, arra van az útja. Fél óra a medre Felsõ-Kis-Kálnótul, De ha eszébe jut, neki-nekilódul, És a szegény falun olyanokat ölel, Hogy a dereka is csak ugy ropog bele. Ugy kell neked, hazám! mért nem tanítottad, Iskolába mért nem járattad folyódat? De hogyan járatnál folyót iskolába, Mikor ez alig van fiaid számára? S attól tartok, hazám, hogy majd fiaiddal Azon módon jársz, mint Tisza folyamoddal; Mint ez környékének, ugy esnek õk neked, S ezt tõlök még csak rosz neven sem veheted. - Tisza mellett Kálnó; azért jövünk rája, Mert Fegyveres Tamás rezidenciája. Genialis egy kis falu... amennyiben Rajta a jó rendnek híre sincsen jelen. Ugy állnak a házak, oly egyenes sorba', Valamint a mezõn a legelõ csorda, Egyik nyugatra néz, a másik keletre, Harmadik, negyedik, isten tudja, merre. A parasztkunyhók a tehenek és borjak, Köztök, mint ökrök, a közbirtokos urak... Azaz csak házaik, engedelmet kérek, Megbotlott a nyelvem; akarva nem sértek. Se szere, se száma Kálnón az uraknak, Itt a faluvégen Latócziék laknak, Tõszomszédságokban az öreg Gödördi, Tovább Badallóék s a többi, s a többi. Fegyveres Tamás úr háza a más végen A tiszteletes-lak s templom közelében, Homlokára írva: 1603... Utána illenék: az ujítást várom. Csakhogy persze szörnyen hasztalanul várja, Mert Tamás úr ennek rettentõ barátja, Semhogy újítólag kezeit tenné rá, Inkább tüstön-tõbül azokat kivágná. "Szentségtelen kezek sohase bántsanak, Ti az idõk által szentesített falak!" Szól táblabíró ur lelkesedésébe', Ha javítást súg a rosz szellem fülébe. "S miért javítanám? azért, hogy repedez, Hogy ingófélben van? semmit sem teszen ez! Hiszem azt az egyet, hiszem én azt szentül, Ha apámra nem dûlt, unokámra sem dül." Négyszögû épület, majd egy hossza, széle, Van elõl középütt holmi tornác-féle; Itt szuszog a háznak érdemes gazdája, Ha a délutáni álom borul rája. A tornác teteje torony, s óra rajta, Mely az idõt három oldalra mutatja: Éjszak-, kelet- s délre; csak nyugat felé nem... Rövid kis történet, tehát elbeszélem. Az én táblabíróm és Latóczi Endre Régi ellenségek, pörlekednek egyre, S a boszút, ha kezök ügyére eshetik, Egymás ellen teljes szívbõl elkövetik. Latóczi Endrének nyugatra a háza, S hogy ez az idõnek járását ne lássa, Tamás úr, követvén örökös boszúját, Kivette nyugati óramutatóját. - Jobbra a cselédház, az istállók balra, Középütt egy almafa a nagy udvarba'. Árva fa! ha egyszer gyümölcs téved rája, Három következõ esztendõ megbánja. - Ha belépsz a házba, szent borzalom száll rád: Meglátod az ókort, hogyha még nem látád, Réki karosszékek, régi almárjomok, Az egyik roskadoz, a másik tántorog. A vén bútoroknak talán a legvéne Borbála kisasszony, Tamás úrnak nénje, De van köztök új is, egy kis gyémánt láda: A szép kis Piroska, Tamás úr leánya. Az ebédlõ terem egyszersmind képcsarnok, Ott lóg fölakasztva a sok híres bajnok, Akik a Fegyveres-családból erednek, Kiket a törökök annyiszor kergettek. S immáron ismervén a háznak mivoltát, Kivül is belül is annak állapotját, Nehezen hiszem, hogy ideje ne lenne Elkezdeni végre, mi történik benne? 3-ik $ Kukorít a kakas hajnal hasadtára. Ki teremne talpon, hogyha nem Borbála? Borbála kisasszony, gazdaság tengelye, Tõvel-heggyel állna minden õ nélküle. Talán amióta század ez a század, Nem érte Borbálát még az a gyalázat, Hogy a kamrában ne sürgött-forgott volna, Midõn piros orrát a hajnal föltolta. Istentelen nyelvek azt regélik ugyan: A pálinkás-üveg a kamarába' van, S ez az, ami õt oly jókor odavonja, Koránsem a háznak, gazdaságnak gondja. De mi nem hallgatunk minden szíre-szóra, Rágalom malmára, pletyka darálóra; Üssön le a mennykõ a feje búbjára, Ki elõtt még hölgyek jó neve sem drága. - Tehátlan tehát a kakasság kukorít, Borbála kisasszony a kamrában virít, A konyha számára ád ki fõzeléket, S ex tempore pofonvágja a cselédet. Ugy kell neked, ugy kell, te kotnyeles Sára! Nem volt elég, nézned az aszalt szilvára, Bele is markoltál, de Borbála lesett, Rajta is kapott... most dugd el a poflevest. Fegyveres Tamás úr azonban még alszik, Még pedig ugy, hogy a szomszédba is hallik; Gyermekek hallják a hortyogást az utcán, S azt hiszik: trombita... katonák jõnek tán. De most megrázkodik, torka muzsikája Elfúl, mintha kötél hurkolódnék rája, Szemöldöki, mint két ellenséges medve, Egymásnak rohannak, s megállnak meredve; Fején a haj ezer zsindelyszöggé válik, Kiegyenesûl mind az utolsó szálig, Redõ-árkak nyílnak homloka rónáján, S képe tetemesûl, orcáit fölfújván. Hirtelen fölébred és az ágyán fölül, Harag és iszonyat lángol szemeibül: "Borzadalmas álom!" szuszogja, lihegi, "Arcomat a hideg veríték verte ki. Írnom kellett volna... írni erõtettek... Lelkem most is dühöng, lelkem most is retteg. Hah, ki föltaláltad az írást, gazember, Hánykolódjék veled koporsód, mint tenger. Alva sem hagy békét az átkozott irás! Istennek hála, hogy csak álom volt s nem más." Nem más? szegény ember! gondold meg csak jobban, Hej, írnod kell még ma, írnod kell valóban. Eszébe is jutott nem igen sokára, Nyilalt az oldala, borsózott a háta, Káprázott a szeme, izzadt az üstöke, Kiszáradt gégéje, viszketett a feje. Eszébe jutott, hogy van egy édes fia, Akinek levelet kell még ma írnia, S a dolog sürgetõs, nincs mód halogatni, Azért is fölfelé kezdett tápászkodni. Fölkelt, felöltözött, bebujt ruhájába, Mintha egy nagy bõgõt dugnának tokjába, Meg is reggelizett, két font húst bevága... Éhgyomorra csak nem kaphat ily munkába. Az almáriomnak tetejérõl pedig A toll s kalamáris elõkeríttetik, Kiszáradt belõle a tenta fenekig, Annakokáért is borral föleresztik. Most már teljességgel nincsen egyéb hátra, Csak hogy Fegyveres úr álljon ki a gátra, Irja meg levelét... de mi hagyjuk õt itt! Kereszténytelenség nézni, mint veszõdik. Láttuk a vén tölgyet, nézzük meg lombját is, Illendõ megnéznünk a kis Piroskát is; Hol találjuk õt fel karcsú derekával, Mosolygó szemével, pajkos mosolyával? Ne is menjünk tovább, csak a kert aljáig, A kertnek legalsó sötét lugosáig, Hiába keressük, ha ott meg nem lelnõk, Reggelenként a nap ottan üdvezli õt. Ime, nem megmondtam? a lugas mélyében Ûl, mint a csalogány ûl rejtett fészkében. Mért rejtezik így el a világtól mindig, S riad föl, ha szellõk a lugost legyintik? Megmondom, hogy miért?... aztán borzadjatok, Mert iszonyúságos az, amit hallotok! Oly fiatal leány, olyan szép rózsaszál, S máris és mégis az ördöggel cimborál. Ördöggel cimborál! apja is bevallja, Gátolná is, hanem hiába gátolja; Lel módot, hogy a jó öreget rászedje... Áldoz a gonosznak... könyvet olvas egyre. Itt, és leginkább a napnak kezdetével, Itt táplálkozik õ a pokol fõztével; Keze, zsebe most is könyvekkel van teli... A kárhozat magvát milyen mohón nyeli! Olvas, olvas, olvas, szeme fényes ablak, Melyet egy égõ ház lángi ragyogtatnak; Ez már a pokolnak rálövelõ lángja. Sajnálatra méltó szegény kis leányka. Azonban kinn a kert mögött ostor pattan, (Tiszai rév felõl jön el az út onnan,) Ostorpattogásra, kocsi zörgésére Fölugrott Piroska s a palánkhoz tére. Bántotta õt a zaj, bántotta fölötte, Mely ábrándjaiból õt felijesztette, De a kiváncsiság szinte fölkelt benne, Megnézni, hogy ki jön? ha ismerõs jönne? Több jött, mint ismerõs; bátyja jött meg, bátyja, Kitörõ örömmel nevét elkiáltja: "Dezsõ, Dezsõ lelkem!" s kinyitá a kertet, S a kisajtón által az hugánál termett. "Hogy vagy, édes húgom?" kérdezé a bátya, "Egyre vig? szívedet a bú most se' bántja? Arcod most is piros, szemed most is élénk, Mint midõn búcsúszót és csókot cserélénk." "Oh," felelt a lyányka, "nekem semmi bajom! Mindennapos vendég ugyan az unalom, De ez az öregúr épen ugy utálja A könyvet, mint apánk... fut, mihelyt meglátja. Igaz, a könyvekkel csak titkon mulatok, De a tiltott gyümölcs a legjobb, tudhatod. Milyen gyönyör, hogyha fölnyitom könyvemet! Mintha nyilni látnám fölöttem az eget. Abból olvasom a világ tarkaságát, S feledem falunknak bús egyformaságát, S ahová magamnak elmenni nem szabad, Legalább elküldöm oda vágyaimat. Igy élek, de te, jó bátya, te hogyan vagy? Szerelmed s bánatod még most is olyan nagy? Ilyen váratlanul haza mi vezetett? Szarka sem jelenté megérkezésedet." "Mi vezetett haza? az ami elhajtott," Válaszola Dezsõ s kínosan sohajtott. "Tudod, gyermek vagyok, dajkám a szerelem, Ahogy neki tetszik, megyen és jön velem. Néha elõvettem férfiuságomat, Hogy kiszabadítsam ölébõl magamat, Akkor õ lett gyermek, zokogott elõttem, S ujra elgyöngülék, s karjaiba dõltem. De nem küzdök többé. Merre kedve tartja, Vigyen... s elõször is vezetni fog karja Az elhatározás erõs sziklájához... Azonban jer, hugom, menjünk most apánkhoz." 4-ik $ Táblabíró úr az ég segedelmével Óriási dolgát ép akkor végzé el, Amidõn az ajtón kopogtattak vala, S kopogás után belépett Dezsõ fia. "Ejnye, akasztani való rosz portéka, Napjaim gyilkosa, életem hóhéra!" Ilyen barátságos szavak hangozának Nyájas üdvözletûl ajkán az apának. Dezsõ pedig örömkönnyekre nem fakadt, Hallván ez édesen üdvezlõ szavakat; Bátor volt kérdeni, folyvást hûledezve: E szép fogadtatást hogyan érdemelte? "Hogyan érdemelted!" kiálta föl apja, S kezébõl a tollat dühösen eldobja, "Nem tudott az ördög elébb hazahozni Csak egy pár órával, vagy ott tartóztatni? Itt van, kész a levél, nincs egy betû híja, És az ember ezt mind, mind hiába írja! Kínos fáradságom nagy potyára történt; Szabott fejemre a sors ily kemény törvényt. Hogyha nem sajnálnám az útiköltséget, Ebb' a nyomba' visszakergetnélek téged, Olvasnád levelem ott Pest városába', Nem írtam legyen azt ily szörnyen hiába. Azt írtam: jõj haza; henyéltél eleget, Illõ, hogy ezentúl szolgáld a nemzetet. Itt a tisztújítás, egy becses virágot Terem neked e kert; szolgabíróságot." Nem felelt egyebet erre Dezsõ, csak azt, Hogy õ ezen kertbõl virágot nem szakaszt, S a nemzetre nézve azt jegyzi meg, hogy ez Amint eddig elvolt nélküle, el is lesz. "Hogyha vétek," ugymond, "a közügyi terhet El nem fogadni, ha az ember rátermett, Szinte az, sõt kettõs vétek elvállalni, Ha viselésére gyöngék a vállai. Érzem gyöngeségem, azért ki sem lépek, Foglalják el a tért markosabb legények, Én majd benn maradok csendes hajlékomban A nekem való, a rejtett nyugalomban." "Kivel beszélsz, kölyök?" kurjantott reája Az apa oly igen méltó haragjába', "Kivel beszélsz, kölyök, s mióta feleded, Hogy apádnak minden hangja parancs neked? Ki sem lépsz? röpûlni fogsz, ki az ablakon, Hogyha vonakodol szót fogadni vakon; Azt teszed, mit mondok én, a ház királya, S tizenkét vármegye fõtáblabirája!" Dezsõben nem nyargal szilaj vér patakja, De szelidségébõl e beszéd kikapja, S a fiúi érzés tusakodik benne: Nem lenne-e jobb, ha szivébõl kimenne? Végre, amint illett, csak erõt vett magán, S így kezdé szavait nagy hallgatás után: "Jól van, apám, tehát legyen, mint kivánja, Ki fogok lépni a nyilvány piacára." Táblabíró úrnak nyájasabb lett képe, Béke angyalaként szállt e szó fülébe; Hej pedig ha tudná fiának szándokát, Csibének nézné õt s kitekerné nyakát. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Koltó és Pest, 1847. október-november

Petõfi Sándor: A TÁBLABÍRÓ Elõljáróbeszéd Ah siralmas idõ! oh elfajult világ! Boldog mostan a vak, s jaj annak, aki lát, Haj százszor jaj annak, mert csak azt láthatja, Hogy küszöbön van már az itélet napja. A földön minden fölfordult fenekestül, Lábra kap a gonosz és a jó elrestül, Bizony pedig csoda, mert nem nõ a hája, Sõt oly sovány lett, hogy csörög a bordája. Életem sok drága éjét virasztám át, Az elmélkedésnek égetvén lámpáját: Mi lehet az oka, hogy a világ pusztul, Hogy hátunkra nyerget kaptunk a gonosztul? És egy éjszakának a dereka felé, Midõn lelkem már az álom borát nyelé, Feltûnt elõttem a rettentõ kisértet, Melytõl e világra jön a vég-itélet. Nem síri kisértet fejér lepedõben Volt ez, mely lakozik kinn a temetõben; Franciaország az õ laka, nem kripta, A neve pediglen: jakobinus-sipka. Oh e sipka ördögkezektõl van varrva, Ez a piros sipka a bõségnek szarva, Amelybõl minden rosz csakúgy dûl szerteszét, Hogy a jó lelkeknek elveheti eszét. "Újítás" a jelszó e sátán zászlaján, S még a dögvésznél is harapósabb talán; Annyira vagyunk már, hogy ama régi jó "Elõljáróbeszéd" mostan csak "elõszó". De mit nekünk a nyelv, mit az irodalom! Ez csak haszontalan cifra az asztalon; Nagyobb az, hogy recseg az asztal lába is, Bebujt az ördög a politikába is. S hah szentségtörése a szentségtörésnek! A táblabírák is oda esküvének, Od' ahhoz az isten nélkül való néphez, Amely újítást, mely haladást visz véghez. Igen, már a táblabirák közt is vannak, Akik parókájok porának rohannak, Kik parókájokról a szent port lerázzák, Mellyel a századok õket koronázák. Ah siralmas idõ! oh elfajult világ!... De hála istennek, maradt még legalább, Maradt egy-kettõ a táblabirák között, Kikhez, te rosz szellem, nincsen semmi közöd. A dicsõ férfiak! fölirom nevöket, Kalapomba vetem, s aztán amelyiket A szerencse ér, amely'ket kikapom, Halhatatlanítni fogja harsány dalom...- Felsõ-Kis-Kálnai és Szent-Demeteri Fegyveres Tamás... hah, épen jól jöve ki! Õ méltó dalomra! testi-lelki képe Bátran odaillik Árpád idejébe. 1-sõ $ Régi példabeszéd: "Nehéz minden kezdet", De én csak most kezdem tapasztalni eztet; Amidõn kezdeni kellene dalomat, Tollnak rágásában gyakorlom magamat. Kitaláltam végre!... hõsöm vezetem be, De hogy is nem jutott ez mindjárt eszembe? Bevezetem hõsöm... Kérem az urakat, Emeljék meg, amint illik, kalapjokat. Elõször is pedig leírva mi lenne, Hogyha nem az, ami legfontosabb benne? Szerencse, hogy írom, és hogy nem rajzolom, Erre nagon kicsiny volna papirosom. Fegyveres Tamás úr legfontosabb része Az, mely arra van, hogy az ételt eméssze. Ki látta a Gellérthegyet életébe'? Ama hegy e hasnak miniatür-képe. Tiszteletgerjesztõ, méltóságteljes has! Csak azt ne adja az ég, hogy megapadhass, Hova lenne akkor ama nagy tekintély, Melyet gazdádnak oly fényesen szereztél? Ritka szép látvány, ha a megyeházánál Fegyveres Tamás úr szónokolni föláll, Elsõ tempója, hogy hasát üggyel-bajjal Föltálalja... csakúgy recseg a zöld asztal. Különben arányos testalkata vagyon, Mert hasához feje hozzáillik nagyon. Egyik a másiknál nem rútabb s nem kisebb, Csak az a különbség, hogy a fej üresebb. S ezt a fizikából könnyû magyarázni: A teher mindenkor alá szokott szállni, S innen van - amit sok hinni vonakodik - Hogy táblabíró úr mélyen gondolkodik. Arca kellemdús arc, bár az orra kurta... Tán mert az alkotmány árkát annyit túrta; Hát ne is fitymáljuk ezt az orrot, melyet Invalidussá ily nagy és szent dolog tett. Valami rejtélyes van vonásaiban, Nem tudhatni: mihez hasonlít legjobban? Némelyek az tartják, hogy bivalybikához, Mások, hogy hasonlít tengeri-kutyához. Nincsen az igazság sem egy, sem más részen! Én a természettant keresztülfürkésztem Csupán csak e miatt s a legnagyobb gonddal, S úgy találtam, hogy õ valóságos cethal. Táblabíró úr hû gyermeke a földnek, Lelke-teste rajta hûséggel ragad meg, Egy van benne, mit az ég magához húza, Ez egy: kackiásan kipödrött bajúsza. S ezzel kész az arckép. Érzem, tökéletlen; De van egy vigaszom ebb' a tekintetben: Mit ecsetem roszul festett vagy felede, Pótolja olvasóm kegyes képzelete. Külsõképen immár táblabíró urat Ismernõk, most már csak a belseje marad, S ez még nagyobb munka, ezt egy lélekzettel Ugy kutyafuttában nem végezhetni el. Lelkiismeretem fölvigyázó lészen, Hogy dolgom valahogy el ne hevenyésszem, S hogy ne legyek csalfa, hazug farizéus, De igazat szóljak... segíts, uram Jézus! 2-dik $ Betyárok nélkül nem szûkölködik hazánk, De a legszilajabb betyár a mi Tiszánk, Rakoncátlan legény, nincsen semmi módja, Merre kedve tartja, arra van az útja. Fél óra a medre Felsõ-Kis-Kálnótul, De ha eszébe jut, neki-nekilódul, És a szegény falun olyanokat ölel, Hogy a dereka is csak ugy ropog bele. Ugy kell neked, hazám! mért nem tanítottad, Iskolába mért nem járattad folyódat? De hogyan járatnál folyót iskolába, Mikor ez alig van fiaid számára? S attól tartok, hazám, hogy majd fiaiddal Azon módon jársz, mint Tisza folyamoddal; Mint ez környékének, ugy esnek õk neked, S ezt tõlök még csak rosz neven sem veheted. - Tisza mellett Kálnó; azért jövünk rája, Mert Fegyveres Tamás rezidenciája. Genialis egy kis falu... amennyiben Rajta a jó rendnek híre sincsen jelen. Ugy állnak a házak, oly egyenes sorba', Valamint a mezõn a legelõ csorda, Egyik nyugatra néz, a másik keletre, Harmadik, negyedik, isten tudja, merre. A parasztkunyhók a tehenek és borjak, Köztök, mint ökrök, a közbirtokos urak... Azaz csak házaik, engedelmet kérek, Megbotlott a nyelvem; akarva nem sértek. Se szere, se száma Kálnón az uraknak, Itt a faluvégen Latócziék laknak, Tõszomszédságokban az öreg Gödördi, Tovább Badallóék s a többi, s a többi. Fegyveres Tamás úr háza a más végen A tiszteletes-lak s templom közelében, Homlokára írva: 1603... Utána illenék: az ujítást várom. Csakhogy persze szörnyen hasztalanul várja, Mert Tamás úr ennek rettentõ barátja, Semhogy újítólag kezeit tenné rá, Inkább tüstön-tõbül azokat kivágná. "Szentségtelen kezek sohase bántsanak, Ti az idõk által szentesített falak!" Szól táblabíró ur lelkesedésébe', Ha javítást súg a rosz szellem fülébe. "S miért javítanám? azért, hogy repedez, Hogy ingófélben van? semmit sem teszen ez! Hiszem azt az egyet, hiszem én azt szentül, Ha apámra nem dûlt, unokámra sem dül." Négyszögû épület, majd egy hossza, széle, Van elõl középütt holmi tornác-féle; Itt szuszog a háznak érdemes gazdája, Ha a délutáni álom borul rája. A tornác teteje torony, s óra rajta, Mely az idõt három oldalra mutatja: Éjszak-, kelet- s délre; csak nyugat felé nem... Rövid kis történet, tehát elbeszélem. Az én táblabíróm és Latóczi Endre Régi ellenségek, pörlekednek egyre, S a boszút, ha kezök ügyére eshetik, Egymás ellen teljes szívbõl elkövetik. Latóczi Endrének nyugatra a háza, S hogy ez az idõnek járását ne lássa, Tamás úr, követvén örökös boszúját, Kivette nyugati óramutatóját. - Jobbra a cselédház, az istállók balra, Középütt egy almafa a nagy udvarba'. Árva fa! ha egyszer gyümölcs téved rája, Három következõ esztendõ megbánja. - Ha belépsz a házba, szent borzalom száll rád: Meglátod az ókort, hogyha még nem látád, Réki karosszékek, régi almárjomok, Az egyik roskadoz, a másik tántorog. A vén bútoroknak talán a legvéne Borbála kisasszony, Tamás úrnak nénje, De van köztök új is, egy kis gyémánt láda: A szép kis Piroska, Tamás úr leánya. Az ebédlõ terem egyszersmind képcsarnok, Ott lóg fölakasztva a sok híres bajnok, Akik a Fegyveres-családból erednek, Kiket a törökök annyiszor kergettek. S immáron ismervén a háznak mivoltát, Kivül is belül is annak állapotját, Nehezen hiszem, hogy ideje ne lenne Elkezdeni végre, mi történik benne? 3-ik $ Kukorít a kakas hajnal hasadtára. Ki teremne talpon, hogyha nem Borbála? Borbála kisasszony, gazdaság tengelye, Tõvel-heggyel állna minden õ nélküle. Talán amióta század ez a század, Nem érte Borbálát még az a gyalázat, Hogy a kamrában ne sürgött-forgott volna, Midõn piros orrát a hajnal föltolta. Istentelen nyelvek azt regélik ugyan: A pálinkás-üveg a kamarába' van, S ez az, ami õt oly jókor odavonja, Koránsem a háznak, gazdaságnak gondja. De mi nem hallgatunk minden szíre-szóra, Rágalom malmára, pletyka darálóra; Üssön le a mennykõ a feje búbjára, Ki elõtt még hölgyek jó neve sem drága. - Tehátlan tehát a kakasság kukorít, Borbála kisasszony a kamrában virít, A konyha számára ád ki fõzeléket, S ex tempore pofonvágja a cselédet. Ugy kell neked, ugy kell, te kotnyeles Sára! Nem volt elég, nézned az aszalt szilvára, Bele is markoltál, de Borbála lesett, Rajta is kapott... most dugd el a poflevest. Fegyveres Tamás úr azonban még alszik, Még pedig ugy, hogy a szomszédba is hallik; Gyermekek hallják a hortyogást az utcán, S azt hiszik: trombita... katonák jõnek tán. De most megrázkodik, torka muzsikája Elfúl, mintha kötél hurkolódnék rája, Szemöldöki, mint két ellenséges medve, Egymásnak rohannak, s megállnak meredve; Fején a haj ezer zsindelyszöggé válik, Kiegyenesûl mind az utolsó szálig, Redõ-árkak nyílnak homloka rónáján, S képe tetemesûl, orcáit fölfújván. Hirtelen fölébred és az ágyán fölül, Harag és iszonyat lángol szemeibül: "Borzadalmas álom!" szuszogja, lihegi, "Arcomat a hideg veríték verte ki. Írnom kellett volna... írni erõtettek... Lelkem most is dühöng, lelkem most is retteg. Hah, ki föltaláltad az írást, gazember, Hánykolódjék veled koporsód, mint tenger. Alva sem hagy békét az átkozott irás! Istennek hála, hogy csak álom volt s nem más." Nem más? szegény ember! gondold meg csak jobban, Hej, írnod kell még ma, írnod kell valóban. Eszébe is jutott nem igen sokára, Nyilalt az oldala, borsózott a háta, Káprázott a szeme, izzadt az üstöke, Kiszáradt gégéje, viszketett a feje. Eszébe jutott, hogy van egy édes fia, Akinek levelet kell még ma írnia, S a dolog sürgetõs, nincs mód halogatni, Azért is fölfelé kezdett tápászkodni. Fölkelt, felöltözött, bebujt ruhájába, Mintha egy nagy bõgõt dugnának tokjába, Meg is reggelizett, két font húst bevága... Éhgyomorra csak nem kaphat ily munkába. Az almáriomnak tetejérõl pedig A toll s kalamáris elõkeríttetik, Kiszáradt belõle a tenta fenekig, Annakokáért is borral föleresztik. Most már teljességgel nincsen egyéb hátra, Csak hogy Fegyveres úr álljon ki a gátra, Irja meg levelét... de mi hagyjuk õt itt! Kereszténytelenség nézni, mint veszõdik. Láttuk a vén tölgyet, nézzük meg lombját is, Illendõ megnéznünk a kis Piroskát is; Hol találjuk õt fel karcsú derekával, Mosolygó szemével, pajkos mosolyával? Ne is menjünk tovább, csak a kert aljáig, A kertnek legalsó sötét lugosáig, Hiába keressük, ha ott meg nem lelnõk, Reggelenként a nap ottan üdvezli õt. Ime, nem megmondtam? a lugas mélyében Ûl, mint a csalogány ûl rejtett fészkében. Mért rejtezik így el a világtól mindig, S riad föl, ha szellõk a lugost legyintik? Megmondom, hogy miért?... aztán borzadjatok, Mert iszonyúságos az, amit hallotok! Oly fiatal leány, olyan szép rózsaszál, S máris és mégis az ördöggel cimborál. Ördöggel cimborál! apja is bevallja, Gátolná is, hanem hiába gátolja; Lel módot, hogy a jó öreget rászedje... Áldoz a gonosznak... könyvet olvas egyre. Itt, és leginkább a napnak kezdetével, Itt táplálkozik õ a pokol fõztével; Keze, zsebe most is könyvekkel van teli... A kárhozat magvát milyen mohón nyeli! Olvas, olvas, olvas, szeme fényes ablak, Melyet egy égõ ház lángi ragyogtatnak; Ez már a pokolnak rálövelõ lángja. Sajnálatra méltó szegény kis leányka. Azonban kinn a kert mögött ostor pattan, (Tiszai rév felõl jön el az út onnan, ) Ostorpattogásra, kocsi zörgésére Fölugrott Piroska s a palánkhoz tére. Bántotta õt a zaj, bántotta fölötte, Mely ábrándjaiból õt felijesztette, De a kiváncsiság szinte fölkelt benne, Megnézni, hogy ki jön? ha ismerõs jönne? Több jött, mint ismerõs; bátyja jött meg, bátyja, Kitörõ örömmel nevét elkiáltja: "Dezsõ, Dezsõ lelkem!" s kinyitá a kertet, S a kisajtón által az hugánál termett. "Hogy vagy, édes húgom?" kérdezé a bátya, "Egyre vig? szívedet a bú most se' bántja? Arcod most is piros, szemed most is élénk, Mint midõn búcsúszót és csókot cserélénk." "Oh, " felelt a lyányka, "nekem semmi bajom! Mindennapos vendég ugyan az unalom, De ez az öregúr épen ugy utálja A könyvet, mint apánk... fut, mihelyt meglátja. Igaz, a könyvekkel csak titkon mulatok, De a tiltott gyümölcs a legjobb, tudhatod. Milyen gyönyör, hogyha fölnyitom könyvemet! Mintha nyilni látnám fölöttem az eget. Abból olvasom a világ tarkaságát, S feledem falunknak bús egyformaságát, S ahová magamnak elmenni nem szabad, Legalább elküldöm oda vágyaimat. Igy élek, de te, jó bátya, te hogyan vagy? Szerelmed s bánatod még most is olyan nagy? Ilyen váratlanul haza mi vezetett? Szarka sem jelenté megérkezésedet." "Mi vezetett haza? az ami elhajtott, " Válaszola Dezsõ s kínosan sohajtott. "Tudod, gyermek vagyok, dajkám a szerelem, Ahogy neki tetszik, megyen és jön velem. Néha elõvettem férfiuságomat, Hogy kiszabadítsam ölébõl magamat, Akkor õ lett gyermek, zokogott elõttem, S ujra elgyöngülék, s karjaiba dõltem. De nem küzdök többé. Merre kedve tartja, Vigyen... s elõször is vezetni fog karja Az elhatározás erõs sziklájához... Azonban jer, hugom, menjünk most apánkhoz." 4-ik $ Táblabíró úr az ég segedelmével Óriási dolgát ép akkor végzé el, Amidõn az ajtón kopogtattak vala, S kopogás után belépett Dezsõ fia. "Ejnye, akasztani való rosz portéka, Napjaim gyilkosa, életem hóhéra!" Ilyen barátságos szavak hangozának Nyájas üdvözletûl ajkán az apának. Dezsõ pedig örömkönnyekre nem fakadt, Hallván ez édesen üdvezlõ szavakat; Bátor volt kérdeni, folyvást hûledezve: E szép fogadtatást hogyan érdemelte? "Hogyan érdemelted!" kiálta föl apja, S kezébõl a tollat dühösen eldobja, "Nem tudott az ördög elébb hazahozni Csak egy pár órával, vagy ott tartóztatni? Itt van, kész a levél, nincs egy betû híja, És az ember ezt mind, mind hiába írja! Kínos fáradságom nagy potyára történt; Szabott fejemre a sors ily kemény törvényt. Hogyha nem sajnálnám az útiköltséget, Ebb' a nyomba' visszakergetnélek téged, Olvasnád levelem ott Pest városába', Nem írtam legyen azt ily szörnyen hiába. Azt írtam: jõj haza; henyéltél eleget, Illõ, hogy ezentúl szolgáld a nemzetet. Itt a tisztújítás, egy becses virágot Terem neked e kert; szolgabíróságot." Nem felelt egyebet erre Dezsõ, csak azt, Hogy õ ezen kertbõl virágot nem szakaszt, S a nemzetre nézve azt jegyzi meg, hogy ez Amint eddig elvolt nélküle, el is lesz. "Hogyha vétek, " ugymond, "a közügyi terhet El nem fogadni, ha az ember rátermett, Szinte az, sõt kettõs vétek elvállalni, Ha viselésére gyöngék a vállai. Érzem gyöngeségem, azért ki sem lépek, Foglalják el a tért markosabb legények, Én majd benn maradok csendes hajlékomban A nekem való, a rejtett nyugalomban." "Kivel beszélsz, kölyök?" kurjantott reája Az apa oly igen méltó haragjába', "Kivel beszélsz, kölyök, s mióta feleded, Hogy apádnak minden hangja parancs neked? Ki sem lépsz? röpûlni fogsz, ki az ablakon, Hogyha vonakodol szót fogadni vakon; Azt teszed, mit mondok én, a ház királya, S tizenkét vármegye fõtáblabirája!" Dezsõben nem nyargal szilaj vér patakja, De szelidségébõl e beszéd kikapja, S a fiúi érzés tusakodik benne: Nem lenne-e jobb, ha szivébõl kimenne? Végre, amint illett, csak erõt vett magán, S így kezdé szavait nagy hallgatás után: "Jól van, apám, tehát legyen, mint kivánja, Ki fogok lépni a nyilvány piacára." Táblabíró úrnak nyájasabb lett képe, Béke angyalaként szállt e szó fülébe; Hej pedig ha tudná fiának szándokát, Csibének nézné õt s kitekerné nyakát. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Koltó és Pest, 1847. október-november
szia.olyan verset nem tudok, de ha van egy kis költõi érzéked, könnyen bebiggyesztheted egy álltalad választott versbe.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Vannak olyan könyvek, amik börtönéletről szólnak? Mondanátok ilyeket?

5

Fent van valahol a Pretty Little Liars könyv magyar változata a neten? Ha igen, akkor küldenétek linket?

0

Vannak olyan könyvek amiben vagy a főszereplő vagy a mesélő hülyének néz mindenkit? Írjatok mínél többet!

1

Szerintetek a Bábelből Petra nem olyan, mint az Szjg Kata?

7

Mi a véleményetek a blogomról?

Sziasztok!:)
Kíváncsi vagyok a vélemébyetekre a könyvemről. Nemrég kezdtem bele, és tudni szeretném, hogy érdemes-e folytatni. Kérlek írjatok róla véleményt!
Link:

8

Mondanátok könyveket amiben a főhős vagy akár mindenki szabadszájúan, "kocsis módjára" beszél?

Nemcsak a csúnyabeszéd a fontos hanem a szókimondóság, kegyetlen őszinteség is.

2

Toldi estéjének története röviden?

Most nincs időm elolvasni az egész könyvet, eltudná valaki, mondani a történetét, hogy egyáltalán tudjam miről van szó?

0

Valaki tud ajánlani jó ifjúsági irodalmi könyveket?

Olyanokra gondolok amik olyasmik mint a harry potter de azt már olvastam. Fontos hogy legyen humoros.14 éves vagyok. Z értelmes válaszokat köszönöm!

6

Mondanátok olyan könyveket amik ifjúsági regények?

Kb 2000-4000 ft. ÉS szerelmes, vagy halállal kapcsolatos. Mint például a : Tizenhárom okom volt..
Mielőtt elmegyek

ilyesmi:)

1

A Harry Potter filmben miért nincs/nagyon lapos Voldemort orra?

Én kiolvastam az összes könyvet, de ott nem volt említve az h ilyen lenne. csak az volt benne, hogy "éles vonású arca" vagy csak én nem vettem észre és benne volt?

7

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!