Találatok a következő kifejezésre: Van olyan, valaki egyszerűen depressziósnak születik (1 db)

Van olyan, hogy valaki egyszerűen depressziósnak születik?

most 17 éves vagyok... soha nem volt okom szomorúságra, szeret? családban élek, anyagiak is rendben vannak, egy halálesetet leszámítva nem történt velem semmi tragédia, de az is csak pár éve volt. ennek ellenére amióta csak vissza tudok emlékezni, majdnem minden este sírva alszom el. több olyan napom volt, amikor sírtam, mint amikor nem. állandóan az élet múlásán rágódom, és nem marad id?m élvezni. zárkózott vagyok rettenetesen. a kortársaim se bírnak igazán. járok pszihológushoz, pszihiháterhez, mindenféléhez, kb hatéves korom óta, azt mondták, anorexiás is vagyok, mindenestre néha tényleg napokig csak tablettákon élek. nem vagyok emós, szóval az ilyen jelleg? válaszoktól kíméljetek. szeretnék túllenni ezeken, és egy boldog életet élni... nagyon szeretnék. de annyira nehéz. mindig van min tépel?dni. amikor örülök valaminek, akkor rögtön belémhasít az érzés, hogy mindez múlandó. lehet, hogy ez valami genetikai hiba nálam? hogyan küzdhetem le, és lehetek normális?

Legjobb válasz: Én úgy tudom, depresszióra való hajlamot lehet örökölni, a depressziót, mint betegséget nem igazán. De ez nem biztos... Viszont hogyha jársz pszichológushoz, akkor nyugodtan megbízhatsz benne, és bármilyen kérdéseddel fordulhatsz hozzá. Õ azért van, hogy átsegítsen téged ezen. Egyébként mi nem hiszem, hogy nagyon sokat mondhatunk neked, hiszen ha szakemberhez jársz, ezt inkább rá kéne bízni. De sport állítólag sokat javít a dolgon. Meg ha kaptál valamilyen gyógyszert, azt szedd rendesen. Az is használ szerintem, ha ezeket kiírhatod magadból, mint például ahogy most is tetted. :) Remélem, rendbejössz hamarosan, kitartást kívánok! :)

Én úgy tudom, depresszióra való hajlamot lehet örökölni, a depressziót, mint betegséget nem igazán. De ez nem biztos... Viszont hogyha jársz pszichológushoz, akkor nyugodtan megbízhatsz benne, és bármilyen kérdéseddel fordulhatsz hozzá. Õ azért van, hogy átsegítsen téged ezen. Egyébként mi nem hiszem, hogy nagyon sokat mondhatunk neked, hiszen ha szakemberhez jársz, ezt inkább rá kéne bízni. De sport állítólag sokat javít a dolgon. Meg ha kaptál valamilyen gyógyszert, azt szedd rendesen. Az is használ szerintem, ha ezeket kiírhatod magadból, mint például ahogy most is tetted. :) Remélem, rendbejössz hamarosan, kitartást kívánok! :)
sztem kifogod nõni:) gondolj csak arra..nincs miért szomorkodnod...de arra talán csak akkor jössz rá, ha lesz okod szomorúnak lenni, és visszagondolni, , miért is voltás bús ok nélkül?!
Szia!Én is 17 vagyok, és hasonló jellegû problémákkal küzdök, azzal a különbséggel, hogy nem mondhatnám rendezettnek a családi hátteremet, bár a külvilág ebbõl mit sem sejt, hiszen elsõ ránézésre minden tökéletes.S ugyan miért akarna bárki is mélyebbre ásni?Az emberek felszínesek, szeretik magukat biztonságban tudni, még ha a lelkük mélyén tisztában is vannak vele, h becsapják magukat..LÉnyeg a látszat.Sokat rágódtam az általad feltett kérdésen..vagyis felmerült bennem a feltételezés, hogy igenis vannak emberek, akik egyszerûen melankólikus alkatok, s soha nem lesznek 100%-ig elégedettek, s boldogak, mert egyfajta késztetést éreznek a fájdalom megélésére..Nekem is sajnos nagoyn jellegzetes tulajdonságom, hha tudatosul bennem, h igen, boldog vagyok, most minden ok..rögtön azon kezdek görcsölni, hogy meddig tart?s félek az érzés elvesztésétõl..amint felfogom, hogy mulandó, az öröm már messze száll, s én azt mondom magamban:hát igen, tudtam.De kezdek rájönni, hogy a hozzáállással, a félelemmel, a negatív kisugárzással vonzom be saját magamnak a kellemetlen eseményeket, s ezen tudnék változtatni, szeretnék is, csak..egyelõre nagyon messzinek érzem a pozitív, bizakodó gondolkodásmódot.Am. én is borzasztó zárkózott vagyok, és én is az anások táborát gyarapítom:S ha gondolod írj privit, asszem elég sok bennünk a közös:D
Még egy ötlet. :) Lépj be az Ifjúsági Vöröskeresztbe. Magával fog ragadni, lesz célja az életednek, olyan emberek vesznek majd körül, akiktõl csak szeretet kapsz. :) Egy új közösség hasznos tagja lehetsz úgy, hogy közben sok új dolgot is tanulsz! Egy próbát megér, ha van hozzá kedved. :) http://www.mivk.hu, itt találsz a saját régiódhoz elérhetõséget. :)
A kérdező hozzászólása: annyira fura... mintha lenne bennem valami, ami szándékosan gátolja, hogy jól érezzem magam... pedig tényleg próbálom, csak utána eszembe jut, hogy az a kevés ember is meghal, aki közel áll hozzám, meg én is, meg a többiek is, meg blabla, és elmegy a kedvem mindentõl... nyelvekbõl már a negyediket tanulom, sportolni annyira nem szeretek, de lehet, hogy mert az anorexia miatt most nincs nagyon erõm rá (amúgy bicikliztem és úsztam sokat, amíg tudtam, de gyûlöltem), kurva anorexiát is el akarom felejteni örökre. olyan idegen tõlem minden, ami a világon van... jó, tudom, ez önsajnáltatás, de muszáj leírnom...
A sport nagyon jó ötlet! Próbáld ki! De semmiképp sem valami monoton sportot válassz, hanem valami társas, eseménydúsat! Pl: labdajátékok, küzdõsportok (én fõleg az utóbbira szavazok, mert annak különösn jó hatása lehet a lélekre) Ott közösségben is vagy, lesznek barátaid (ha hagyod!!!) , mozogsz, ami önmagában olyan hormonokat termel, amitõl jobb kedved lesz, ezen kívül érnek sikerélmények, stb. Keress olyan sportot, ami tetszik és kezdd el tanulni. Még egy apróság: tudtad, hogy ha SZÁNDÉKOSAN mosolyogsz hosszabb ideig, akkor olyan hormonok szabadulnak fel, amiktõl jobb kedved lesz? Én kipróbáltam, igaz! De csak akkor, ha nem határozod, el, hogy "úgysem segít". Ha közösségben vagy, MINDIG mosolyogj az emberekre! Így könnyebben fogsz barátkozni is. És igenis lehet tudatosan keresni a jót és a szépet! AKARD észrevenni az emberekben is a jóságot, a kedvességet, a világban is a szépet! Annyi minden van, aminek örülni lehet, csak AKARD látni! Nem tudom, kitõl származik a következõ idézet, de nagyon nagy igazság: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk!"
Nem lehet hogy picit sajnálod magad? Valószínüleg túl simán megy az életed. Próbálj meg egy kicsit küzdeni az életben. Sportolj, vegyél részt közösségi munkában, képezd magad! Válalj önkéntes munkát! Menj el dolgozni, pl. most nyáron. Meglátod mennyi minden élmény történik majd veled és nem lesz idõd depi lenni. :)
A kérdező hozzászólása: köszi, hogy írtatok, már ez is segített egy kicsit:)
nincs szerintem igyekezz elfoglalni magad olvass, kirándulj, menj úszni, tornázni, tanulj idegen nyelvet s meglátod, ha nem érsz rá tépelõdni, akkor máris jobban érzed majd magad
Lehetséges hogy van olyan, akkor már ketten vagyunk. Ugyan ilyen vagyok én is, csak 24 éves, és remélem nálad nem marad ez a helyzet, de nálam sem a pszichológusok, sem a gyógyszerek nem segítettek. Cseppet sem lett jobb tõle. Mindenesetre a barátok segíthetnek kicsit a helyzeten, ha eljársz néha és szórakozol, addig sem az életen gondolkodsz. Már ha vannak barátaid, mert így azt sem egyszerû találni. Én is zárkózott vagyok, nem igazán van senki aki megértene, hogy ilyen vagyok, és elfogadna így, gondolom ilyesmi lehet veled is a helyzet.
Szerintem Te is sokat tudsz tenni azért, hogy jól érezd magad. Nem kerül semmibe. Próbáld meg az apróbb örömöket meglátni. Pl. fütyül a rigó, lágy szellõ fújdogál, egészséges vagy, gyönyörõ az égbolt stb. Tudatosan keresd a szépet, a jót, és majd belejössz. Ami még fontos, próbálj meg mosolyogni. Elõször lehet, hogy nem lesz könnyû, de a pozitív dolgokat észre fogják venni és más is mosolyog rád, pozitívan állnak hozzád, szeretnek. Vedd észre, hogy sok ember van akinek sokkal rosszabb, nehezebb az élete, mégis boldog. Értékeld a saját jó sorsodat. Szép az élet. Szeretettel üdvözöllek.
Tudod , én együtt érzek veled. Énmég csak 15 vagyok , de depressziós. Már több éve tart ez az egész. Néha boldog vagyok , nagyon ritkán , és örülök azoknak a napoknak , amiken nem sírok! A környezetemben szinte senki sem ért meg , fõleg mikor az öngyilkosságrol beszélek....És még ha boldog is vagyok , félek hamarosan véget ér...nagyon rossz érzés...neked is kívánom hogy legyél túl rajta minél hamarabb! Sok sikert

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Nézzek szembe a félelmeimmel és találjam meg a célom az életben? De hogyan?

23évesen ittohn ülök egy semmirekllő ember vagyok aki persze vágyik sok csajra sok pénzre autora lakásra egészségre. a probléma hogy nem teszek érte mivel nem tudom mi érdekelne annyira hogy foglalkozzak vele! félelmeim vannak de nem tudom mitől alakult ez ki bennem?!ha sétálok az utcán és elkell mennem valaki mellett kellemetlenül érzem magam..mintha engem nézne stb. sokszor kiis izzadok vagy megfprdulok és másfele megyek tovább.. mitől félhetek?? alapjába véve egy normális jóképű fiatal srác vagyok akinek nem kéne félnie de mégis.. hogyan lehet ez ellen tenni?? önbizalmam egyenlő a 0val!! pedig amig nem lesz célom jó munkám pénzem és egészségem addig a csajok se fordulnak meg nagy rendszerességgel nálam és lakásom se lesz! nem tudom mitől van az önbizalom hiány és a céltalanság de örülnék ha valaki tudna okosat hozzászólni!sikeres barátaimra irigykedve nézek. focista társaimra szintén mivel sok nálam bénább nálam jobb helyeken focizik stb.. mi lehet ez??köszi

8

Ki az életképtelen?

A betegeken kívűl ki számít életképtelennek? Néha magamat is annak hiszem. Nem tudok mit kezdeni magammal vagy csalódom magamban nem megy semmi sem.

4

Mély depresszióm van? (! )

Kb 3 hete mély depresszióba estem türhetetlen munkahelyi gondok, megaláztatások miatt. Hosszú évek óta dolgozom ott, szerettem a munkám, de hála a vezetönek és pár kedves munkatársnak, megutáltam az egészet. Eljutottam arra a szintre hogy felmondok. A családom már évek óta mondja hogy hagyjam ott ezt a helyet mert kicsinál idegileg. Itthon is folyton sírnék, minden gondolatom a munkahelyem körül forog itthon is, gyengének érzem magam, nincs kedvem kimozdulni stb. Ma közöltem a vezetövel az elhatározásom, amire azt kaptam hogy úgysem találok más munkát, munkanélküliség stb, meg hogy nem lesz visszaút, de ha maradok a dolgok akkor sem fognak változni. Ez mégjobban padlóra tett. Fenyegetve és megfélemlítve érzem magam. Hosszú évek során úgy rángatott a munkahelyem mint egy bábot. Soha semmire nem mondtam nemet, mindent örömmel csináltam. De a folyamatos fúrások, a diszkrimináció, a kihasználás megtette hatását. Most munkahelyet keresek de nagyon padlón vagyok. Hogyan tudnék kikeveredni ebböl?

1

Hogyan vehetnék erőt magamon, és győzhetném le a félelmet? Érzett így már valaki?

Kérlek segítsetek, hosszú lesz, de kellenének a tanácsok, aki volt ilyen helyzetben és legyőzte a 'pánikbetegséget', kérem segítsen.
18 éves lány vagyok. Régen mosolygós, életvidám gyerek voltam. Mindkét szülőmmel nagyon jó viszonyom volt, egészen addig amíg el nem váltak, és Anya Apa ellen "fordított". Anyu rengeteg adósságot halmozott, depressziós is, és elkezdett ezekre inni. Nagyon erős gyógyszereket szed, azt mondták a dokik, nem tudnak ennél jobban segíteni rajta, lopott tőlem már, stb...
Apuhoz fordultam segítségért, és nagyon jó lett vele a viszonyom. Egyszer arra értem haza, hogy anyu kihányt mindent az italtól, és akkor összetört bennem valami. Féltem lemenni az utcára, féltem kimenni. Ekkor 12 éves voltam. Amikor elkezdődött az iskola, azt hittem nem bírom, rettegtem, és a fiúknak se tetszettem, így azt éreztem vége mindennek....aztán jött a barátom. Hatalmasat fordult a világ, elkezdtem ragaszkodni hozzá, viszont mindenen hisztiztem, míg végül oda jutottunk, hogy majdnem szétmentünk. Ekkor úgy éreztem, én vagyok a hibás, és elkezdtem rettegni. Ez a rettegés, hogy elvesztem a barátom odáig fajult, hogy lefogytam 5 kilót, alig ettem, és egész nap félelemérzetem volt. Nem mertem írni neten a barátomnak, nem mertem beszélgetni vele. Mindig Apuék segtségét kértem, hogy neten mmit írjak neki. Nyáron rájöttem, hogy ez így nem jó, és sikerült függetlenebbnek lennem a barátomtól. Viszont elkezdődött a suli.....az első két hetem katasztrofális volt. Úgy éreztem vége mindennek(nem azt, hogy meghalok), rettegtem, nagyon féltem. A pszichológusomat is felkellett hívnom telefonon. A szívem nagyon vert, és nem akarta abbahagyni. A barátommal hiába javult a kapcsolatom, egyszerűen nem segített semmi, a pszichológusom azt akarta, hogy feküdjek be kórházba. Elmentem egy pszichiáterhez(egyszer voltam), felírt gyógyszert, de nem szedem, és nem is járok hozzá, mert annyira nem volt szimpatikus.
És nem akarok gyógyszert szedni....viszont az utóbbi időbe gyűltek a bajok: a barátommal csúnyán viselkedtem picit(ő is velem, mindenki azt mondja, hogy már RÉG otthagyták volna, mert sokkal jobbat érdemlek), folyton megbánt, ennek ellenére annyira félek ha nincs velem...ha meg velem van, megtetszett más....viszont nekem szükségem van a barátomra...
Azt érzem, hogy elmartam mindenkit, megyek le egy leejtőn. A dokim szerint nagyon jó irányba haladok, mert a többi félelmemet legyőzöm(már tudok egyedül vásárolni, egyedül járok haza, stb). Ugyanakkor olyan rossz érzésem van, rettegek a jövőtől, és nem tudom leírni...
Akaraterőm nincs. Kiakarok mászni, de valahogy szeretek ebben a rossz állapotban lenni, mert úgy érzem a jót nem tudom hova tenni...úgy elvagyok ebben az állapotban, és azt akarom, hogy minél jobban sajnáljanak, mert akkor figyelmet kapok...ugyanakkor meg boldog akarok lenni. Imádom Aput, Õ nagyon sokat segít!!! De hogyan tudnék kijönni ebből?

0

Stella Benson, Laurie Riley, esetleg Peter Roberts könyveiből magyar nyelven jelent-e meg kiadás? (Zeneterápiával kapcsolatos könyvek. )

Zeneterápiával, különösen Hárfa terápiával kezdtem el foglalkozni. Ezoterikus művek nem érdekelnek.

0

Fuves cigi okozhat maradando panikbetegseget? 1, 5 eve szivtam es azota vannak ezek a rohamok ill sok problema?

22

Miért nincs senki, aki nekem fontos és miért nem vagyok fontos senkinek?

ezt én már nem bírom, elegem van.

4

Amfetamin tartalmú tablettát szedtem egy ideig. Mit lehet most tenni? (bővebben lent)

Két hónapig szedtem ilyen szert, meg előtte más gyógyszereket, de azokat betegség miatt.
Letettem körülbelül egy hónapja. A hiányérzet, agresszió, hangulatingadozások elmaradtak. Viszont bármilyen gyógyszert szedek be, legyen az fájdalomcsillapító, vagy antibiotikum, ugyanazt a hatást idézi elő, mint az amfetamin. Ami lássuk be, elég idegesítő és feltűnő ugyebár.
Ezen hogy lehet segíteni? Esetleg pszichológus tud segíteni?
Elkeserít, mert azt hittem, ha a tablettát leteszem és utána leküzdöm a démonjaimat, csak a rám törő vággyal kell szembe néznem. Elkeserít, hogy pár napja egy egyszerű algoflex bevétele tönkretette a délutánomat és estémet egyaránt. :(

2

Lassan már hetek óta nem tudok aludni, mert rettegek. Lehet ezzel csinálni valamit?

15 éves lány vagyok. A szüleim mostanában váltak, új házba költöztünk. Már azelőtt is volt néha, hogy annyira féltem, hogy nem voltam képes elaludni, de mostanában egyre rosszabb. Nem tudom, lehet-e köze hozzá, de azért leírok mindent, hátha. Már járok pszichológushoz, próbálunk segíteni a szorongásomon, valamint megoldani egy zaklatásos ügye (ügyemet).
Amikor ideköltöztünk, pár napig semmi, utána pedig megint elkezdődtek a dolgok. Általában 10-kor fekszem, ami szerintem egy normális időpont, már álmos is vagyok, de ahogy lekapcsolom a villanyt, kicsit be szoktam parázni és rögtön éber leszek. Mármint nem a sötéttől, azzal semmi bajom, viszont folyton csoszogó és kopogó (mint amikor valaki a körmével kocogtatja az asztalt), lihegő hangokat hallok a szoba közepéről, amikor odanézek, nincs ott semmi. Pontosítva nem tudom eldönteni, hogy láttam-e valamit, vagy csak elképzeltem, hogy látni fogok és az maradt meg a szememben. Aztán meg jön a csönd. Mint a vihar előtti csönd. Ilyenkor félek a legjobban, mert semmit nem lehet hallani, csak azt a r*hadt órát. Korábban javított valamennyit, amikor felkapcsoltam a villanyt, de mostanában már nem segít, ma pedig egyenesen úgy éreztem, hogy nem fogom kibírni az éjszakát (ezért írom most ezt). Ha becsukom a szemeimet, eszméletlenül elkezdek félni attól, hogy valamik vannak a szobámban, amik meg akarnak támadni és nem tudom meggyőzni magam arról, hogy baromság. Minden nap eljátsszuk, hogy ilyenkor beparázok, elkezdek körülnézni, de az az érzésem lesz, hogy mindig csak olyan helyre áll, ahol nem látom, ettől pedig még inkább félni kezdek és a végén már nehezen veszem a levegőt, zúg a fülem. Van, hogy hajnal kettőig is fenn vagyok így és csak utána leszek elég fáradt eléggé, hogy elaludjak. Amit kicsit furcsának találok, mivel nap közben alig bírom nyitva tartani a szemeimet. (A napokban többször éreztem úgy, hogy össze fogok esni, ha nem borulok a padra és alszom ki magamat, de valahogy mindig sikerült ébren maradni.) Folyton remegnek a kezeim és az sem segít, hogy minden egyes mozdulatomra erősen oda kell koncentrálnom. Ha nem koncentrálok, van, hogy egyszerűen összeakadnak a lábaim, a kezeimmel leverek valamit, nekimegyek valaminek/valakinek, stb. Meg aztán az emberekkel való kommunikáció sem megy így valami jól. Nem szokták érteni, amit mondani akarok nekik, ráadásul folyton dühös, ingerült vagyok. Tudom, hogy kamaszkor, meg minden, de azért csak nem kell ezt játszanom egészen addig, amíg véget nem ér, ugye? Mit tudok ezzel kezdeni?

7

Szükségem van a fájdalomra?

égebben egyszer megvagdostam magam, aztán éreztem, hogy megint akarom, és megint, és megint. aztán megcsináltattam a tetoválásom és jól eső érzés volt, hogy "igen, végre érzek valamit" piercinget is csináltattam még jóval előtte akkor is boldogság öntött el tőle. mostanában érzem megint, hogy kell a fájdalom, érezni akarom, hogy élek. megyek nem sokára újra tetováltatni, de nem lehet ezt mindig amikor úgy érzem kell a fájdalom... ez mennyire beteges, mit lehet ezzel kezdeni?

8

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!