Találatok a következő kifejezésre: Van olyan, valaki egyszerűen depressziósnak (1 db)

Van olyan, hogy valaki egyszerűen depressziósnak születik?

most 17 éves vagyok... soha nem volt okom szomorúságra, szeret? családban élek, anyagiak is rendben vannak, egy halálesetet leszámítva nem történt velem semmi tragédia, de az is csak pár éve volt. ennek ellenére amióta csak vissza tudok emlékezni, majdnem minden este sírva alszom el. több olyan napom volt, amikor sírtam, mint amikor nem. állandóan az élet múlásán rágódom, és nem marad id?m élvezni. zárkózott vagyok rettenetesen. a kortársaim se bírnak igazán. járok pszihológushoz, pszihiháterhez, mindenféléhez, kb hatéves korom óta, azt mondták, anorexiás is vagyok, mindenestre néha tényleg napokig csak tablettákon élek. nem vagyok emós, szóval az ilyen jelleg? válaszoktól kíméljetek. szeretnék túllenni ezeken, és egy boldog életet élni... nagyon szeretnék. de annyira nehéz. mindig van min tépel?dni. amikor örülök valaminek, akkor rögtön belémhasít az érzés, hogy mindez múlandó. lehet, hogy ez valami genetikai hiba nálam? hogyan küzdhetem le, és lehetek normális?

Legjobb válasz: Én úgy tudom, depresszióra való hajlamot lehet örökölni, a depressziót, mint betegséget nem igazán. De ez nem biztos... Viszont hogyha jársz pszichológushoz, akkor nyugodtan megbízhatsz benne, és bármilyen kérdéseddel fordulhatsz hozzá. Õ azért van, hogy átsegítsen téged ezen. Egyébként mi nem hiszem, hogy nagyon sokat mondhatunk neked, hiszen ha szakemberhez jársz, ezt inkább rá kéne bízni. De sport állítólag sokat javít a dolgon. Meg ha kaptál valamilyen gyógyszert, azt szedd rendesen. Az is használ szerintem, ha ezeket kiírhatod magadból, mint például ahogy most is tetted. :) Remélem, rendbejössz hamarosan, kitartást kívánok! :)

Én úgy tudom, depresszióra való hajlamot lehet örökölni, a depressziót, mint betegséget nem igazán. De ez nem biztos... Viszont hogyha jársz pszichológushoz, akkor nyugodtan megbízhatsz benne, és bármilyen kérdéseddel fordulhatsz hozzá. Õ azért van, hogy átsegítsen téged ezen. Egyébként mi nem hiszem, hogy nagyon sokat mondhatunk neked, hiszen ha szakemberhez jársz, ezt inkább rá kéne bízni. De sport állítólag sokat javít a dolgon. Meg ha kaptál valamilyen gyógyszert, azt szedd rendesen. Az is használ szerintem, ha ezeket kiírhatod magadból, mint például ahogy most is tetted. :) Remélem, rendbejössz hamarosan, kitartást kívánok! :)
sztem kifogod nõni:) gondolj csak arra..nincs miért szomorkodnod...de arra talán csak akkor jössz rá, ha lesz okod szomorúnak lenni, és visszagondolni, , miért is voltás bús ok nélkül?!
Szia!Én is 17 vagyok, és hasonló jellegû problémákkal küzdök, azzal a különbséggel, hogy nem mondhatnám rendezettnek a családi hátteremet, bár a külvilág ebbõl mit sem sejt, hiszen elsõ ránézésre minden tökéletes.S ugyan miért akarna bárki is mélyebbre ásni?Az emberek felszínesek, szeretik magukat biztonságban tudni, még ha a lelkük mélyén tisztában is vannak vele, h becsapják magukat..LÉnyeg a látszat.Sokat rágódtam az általad feltett kérdésen..vagyis felmerült bennem a feltételezés, hogy igenis vannak emberek, akik egyszerûen melankólikus alkatok, s soha nem lesznek 100%-ig elégedettek, s boldogak, mert egyfajta késztetést éreznek a fájdalom megélésére..Nekem is sajnos nagoyn jellegzetes tulajdonságom, hha tudatosul bennem, h igen, boldog vagyok, most minden ok..rögtön azon kezdek görcsölni, hogy meddig tart?s félek az érzés elvesztésétõl..amint felfogom, hogy mulandó, az öröm már messze száll, s én azt mondom magamban:hát igen, tudtam.De kezdek rájönni, hogy a hozzáállással, a félelemmel, a negatív kisugárzással vonzom be saját magamnak a kellemetlen eseményeket, s ezen tudnék változtatni, szeretnék is, csak..egyelõre nagyon messzinek érzem a pozitív, bizakodó gondolkodásmódot.Am. én is borzasztó zárkózott vagyok, és én is az anások táborát gyarapítom:S ha gondolod írj privit, asszem elég sok bennünk a közös:D
Még egy ötlet. :) Lépj be az Ifjúsági Vöröskeresztbe. Magával fog ragadni, lesz célja az életednek, olyan emberek vesznek majd körül, akiktõl csak szeretet kapsz. :) Egy új közösség hasznos tagja lehetsz úgy, hogy közben sok új dolgot is tanulsz! Egy próbát megér, ha van hozzá kedved. :) http://www.mivk.hu, itt találsz a saját régiódhoz elérhetõséget. :)
A kérdező hozzászólása: annyira fura... mintha lenne bennem valami, ami szándékosan gátolja, hogy jól érezzem magam... pedig tényleg próbálom, csak utána eszembe jut, hogy az a kevés ember is meghal, aki közel áll hozzám, meg én is, meg a többiek is, meg blabla, és elmegy a kedvem mindentõl... nyelvekbõl már a negyediket tanulom, sportolni annyira nem szeretek, de lehet, hogy mert az anorexia miatt most nincs nagyon erõm rá (amúgy bicikliztem és úsztam sokat, amíg tudtam, de gyûlöltem), kurva anorexiát is el akarom felejteni örökre. olyan idegen tõlem minden, ami a világon van... jó, tudom, ez önsajnáltatás, de muszáj leírnom...
A sport nagyon jó ötlet! Próbáld ki! De semmiképp sem valami monoton sportot válassz, hanem valami társas, eseménydúsat! Pl: labdajátékok, küzdõsportok (én fõleg az utóbbira szavazok, mert annak különösn jó hatása lehet a lélekre) Ott közösségben is vagy, lesznek barátaid (ha hagyod!!!) , mozogsz, ami önmagában olyan hormonokat termel, amitõl jobb kedved lesz, ezen kívül érnek sikerélmények, stb. Keress olyan sportot, ami tetszik és kezdd el tanulni. Még egy apróság: tudtad, hogy ha SZÁNDÉKOSAN mosolyogsz hosszabb ideig, akkor olyan hormonok szabadulnak fel, amiktõl jobb kedved lesz? Én kipróbáltam, igaz! De csak akkor, ha nem határozod, el, hogy "úgysem segít". Ha közösségben vagy, MINDIG mosolyogj az emberekre! Így könnyebben fogsz barátkozni is. És igenis lehet tudatosan keresni a jót és a szépet! AKARD észrevenni az emberekben is a jóságot, a kedvességet, a világban is a szépet! Annyi minden van, aminek örülni lehet, csak AKARD látni! Nem tudom, kitõl származik a következõ idézet, de nagyon nagy igazság: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk!"
Nem lehet hogy picit sajnálod magad? Valószínüleg túl simán megy az életed. Próbálj meg egy kicsit küzdeni az életben. Sportolj, vegyél részt közösségi munkában, képezd magad! Válalj önkéntes munkát! Menj el dolgozni, pl. most nyáron. Meglátod mennyi minden élmény történik majd veled és nem lesz idõd depi lenni. :)
A kérdező hozzászólása: köszi, hogy írtatok, már ez is segített egy kicsit:)
nincs szerintem igyekezz elfoglalni magad olvass, kirándulj, menj úszni, tornázni, tanulj idegen nyelvet s meglátod, ha nem érsz rá tépelõdni, akkor máris jobban érzed majd magad
Lehetséges hogy van olyan, akkor már ketten vagyunk. Ugyan ilyen vagyok én is, csak 24 éves, és remélem nálad nem marad ez a helyzet, de nálam sem a pszichológusok, sem a gyógyszerek nem segítettek. Cseppet sem lett jobb tõle. Mindenesetre a barátok segíthetnek kicsit a helyzeten, ha eljársz néha és szórakozol, addig sem az életen gondolkodsz. Már ha vannak barátaid, mert így azt sem egyszerû találni. Én is zárkózott vagyok, nem igazán van senki aki megértene, hogy ilyen vagyok, és elfogadna így, gondolom ilyesmi lehet veled is a helyzet.
Szerintem Te is sokat tudsz tenni azért, hogy jól érezd magad. Nem kerül semmibe. Próbáld meg az apróbb örömöket meglátni. Pl. fütyül a rigó, lágy szellõ fújdogál, egészséges vagy, gyönyörõ az égbolt stb. Tudatosan keresd a szépet, a jót, és majd belejössz. Ami még fontos, próbálj meg mosolyogni. Elõször lehet, hogy nem lesz könnyû, de a pozitív dolgokat észre fogják venni és más is mosolyog rád, pozitívan állnak hozzád, szeretnek. Vedd észre, hogy sok ember van akinek sokkal rosszabb, nehezebb az élete, mégis boldog. Értékeld a saját jó sorsodat. Szép az élet. Szeretettel üdvözöllek.
Tudod , én együtt érzek veled. Énmég csak 15 vagyok , de depressziós. Már több éve tart ez az egész. Néha boldog vagyok , nagyon ritkán , és örülök azoknak a napoknak , amiken nem sírok! A környezetemben szinte senki sem ért meg , fõleg mikor az öngyilkosságrol beszélek....És még ha boldog is vagyok , félek hamarosan véget ér...nagyon rossz érzés...neked is kívánom hogy legyél túl rajta minél hamarabb! Sok sikert

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Lehet kialakulóban van nálam egy ilyen pelenka fétisiszta. Hogy lehetne ezt megállítani? Estére muszály hordanom, vagy műtét, de műtétet nem akarok, így pelenka marad, viszont mostanában azt vettem észre hogy kezdem élvezni.

aranyosnak tartom mostanában, és viselnék mintás pelenkát is, sőt ki is próbáltam egy régi padláson lévőt, és jólesett, de nem akarok ilyenné válni, segítség!

14.5/f

30

Akkor most Pókfóbiás vagyok?

nem vagyok benne biztos de amikor már képen is meglátok egy pókot kiráz a hideg. amikor hazajövök a suliból mindig leellenőrzöm a szobámat hogy van e valahol pók és a meglátok egyet azonnal kiszaladok

8

Sokszor gondolok az öngyilkosságra. Csak azt nem értem, hogy miért nem tudom megtenni?

Napi szinten eszembe jut a dolog, de mégse merem és nem értem, hogy miért.
A másik dolog, ami eszembe jutott az a világgá menés.
E között a két megoldás között ingadozok. Vagy öngyilkos akarok lenni vagy világgá menni és itt hagyni mindent és mindenkit, hogy úgy éljek, mint egy csavargó vagy egy csöves.

14

Pszichiátriai magánrendelésen írathatok ki magamnak gyógyszert (SSRI, konkrétan rexetin), vagy erre csak "hivatalos" rendelésen van lehetőség?

Üdv! Ambuláns pszichiátriai kezelésben részesülök (gyógyszereket írnak fel, kábé ennyi), de az utóbbi időben a munkám miatt nem érek rá délelőttönként a rendelésre járni. Úgy döntöttem, magánrendelésre jelentkezem be. Ott vajon írnak ki receptet, vagy ezt csak a "hivatalos" rendelési időben teszik meg?

5

Lehet borderline személyiségzavarom?

Az a helyzet, hogy mindig mindent elrontok. Az emberek rendszerint magamra hagynak, nincsen egy őszinte kapcsolatom sem, hiába ragaszkodom foggal-körömmel hozzájuk. Egyik lány, aki korábban a barátnőm volt, azt mondta, hogy szerinte szociopata vagyok, de nem valószínű, mert érzek bűntudatot. Nagyon erős bűntudatot... Gyakran azt érzem, hogy meg sem érdemlem, hogy éljek. Voltak öngyilkossági kísérleteim is, és rendszerint szólok ezekről a hozzám közel állóknak. Vagdosom a karjaim, meg a lábaimat is, rendszerint a bűntudat miatt. Néha olyan szinten, hogy nincs egy szabad bőrfelület sem a karomon. Állandóan változik a hangulatom... az egyik pillanatban még nagyon jól érzem magam, és csak a jót látom, a következőben, amikor valami rossz történik, vagy ha szimplán csak úgy érzem, hogy nincs mellettem senki, akkor olyan üresnek érzem magam... Úgy érzem, hogy nincs értelme az életemnek. Ez borderline lehet? El kéne mennem pszichiáterhez, tudom, de az a baj, hogy a szüleim nem hajlandóak fizetni, én meg csak szeptembertől fogok dolgozni... Kezdek beleőrülni ebbe.

18/L

3

Egy gyerek halálát hogy lehet feldolgozni? Képtelen vagyok rá.

Amikor meghallottam, hogy balesetben mrghalt a 8 éves gyerekem, lepergett előttem az életem és hirtelen olyan érzésem volt mintha kiléptem volna a testemből. Senkinek nem kívánom azt amit át kell(ett) élnem. Ez 2 éve történt és azóta van egy nem tervezett gyerekünk meg az előző házasságomból egy másik. Csak az akkor terhes feleségemért és a másik lányomért próbáltam erős lenni de a lelkem a mai napig darabokban van, szilánkosra tört. El se tudom mondani, hogy mekkora hiányt érzek, egyszerűen lehetetlen elviselni, hogy neki csak ennyi jutott és soha többé nem ugrik a nyakamba, nem mondja hogy szeret. Annyira fiatal volt. Szinte még mindig nem telik el úgy nap, hogy ne sírnék miatta pedig tudom hogy el kéne engednem de nem tudom. A feleségem rábeszélt egy pszichológusra mert ő is járt és könnyebb lett neki de rajtam nem segített. Akkor jobb amikor nagyon nagyon elfoglalt vagyok. Még mindig gyakran előjön az álmaimban és reggelente könnyes szemmel ébredek mert elviselhetetlenül fáj. Õ (volt) a mindenem. Olyan mintha csak elutazott volna. Emlékszem milyen boldogok voltunk amikor megszületett, felriadtam a szuszogására, emlékszem minden mozdulatára. Rettenetesen hiányzik. Minden kislányban őt látom és haragszom magamra amiért volt olyan, hogy helyette valami más elfoglaltságot találtam és nem vele voltam de hát nem tudhattam. Még abba is belegondoltam, hogy most hogy nézhet ki?! Úgy érzem sosem fog enyhülni a fájdalom. Egyáltalán lesz ez elviselhetőbb?

24

Mit csináljak? (folyt lent sos)

nem tudok aludni tegnap 2 orát aludtam mert barátnömmel beszélgettem és ma meg attol félek hogy nem fogok tudni aludni:'(

3

Mihez kezdjek magammal? Hogy jöjjek ki a depresszióból? Kapcsolat lehetséges?

30 éves pasi vagyok és egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal. Depressziós vagyok, pánikrohamokkal küzdök és kapcsolat képtelennek érzem magam. 4 éve segíteni próbáltam egy volt kolléganőmnek, aki egy volt kapcsolatából lépett ki, szenvedett tőle, én segíteni akartam neki. Ezt úgy hálálta meg hogy fél év lelki kapcsolat után bepanaszolt a vezetőségnél, hogy zaklatom, sikerült kimagyaráznom magam, de annyi minden történt még emelett és annyira megalázott ezzel, hogy a mai napig meghatároz minden döntésemet és lépésemet. Egy ideig egymástól teljesen függetlenül dolgoztunk, de nagyon rossz volt 3 hónap alatt 30kg-t fogytam miatta. Részben próbáltam hatni rá, de egy idő után már étvágyam sem volt és nem bírtam enni. Mindenki csak arról kérdezett, beteg vagyok-e, annyira megalázónak éreztem a helyzetet, hogy szégyelltem elmondani, mi történt, így nem mondtam semmit. Ami rosszul esett, hogy a családom nagy ívben tojt rám, apán annyit mondott, hogy egyek már valamit, meg sem kérdezte, hogy miért, a barátaim ugyanígy. Egyre jobban fordultam magamba. Aztán tavaly ilyenkor úgy adódott, hogy a lány mellé kellett volna visszamenjek dolgozni, én nem vállaltam és eljöttem, azóta nincs rendes munkám. Még rosszabbul érzem magam. Nem vesznek fel sehova, pedig napi rendszerességgel járok interjúkra. Az évek alatt sorra hagytak el a barátaim, akikkel meg tudtam beszélni a problémáimat, volt, akit én hagytam el, mert önzően viselkedett. Egyre jobban készülök ki, folyamatos pánikrohamaim vannak, depressziós vagyok. A szüleimmel rossz a kapcsolatom, nem tudom velük megbeszélni ezeket. Apám úgy beszél velem, mint egy 5 éves gyerekkel. És ami a legrosszabb, még mindig a megalázottságot érzem. Próbálok ismerkedni, beszélgetni, de folyamatosan pánikrohamszerűen jön elő, hogy újra meg fog történni. Tudom, hogy 30 éves pasiként nem rinyálni kéne, de lassan a maradék életkedvem is elmegy és egyszerűen tanácstalan vagyok, hogy jöjjek ki ebből a helyzetből.

6

Hi! Nektek volt már-e olyan, hogy nem tudom így kimentek az utcára és megöltők pár embert ( vagy állatot)?

5

Úgy hiszem bipoláris zavarban szenvedek. Mi a teendő?

5

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!