Találatok a következő kifejezésre: Van olyan, valaki egyszerűen (23 db)

Olyan van, hogy valakinek egyszerűen nem szép a mosolya?

Mindig mondják, hogy a mosoly szépít, de szerintem nálam nem így van. Csukott szájjal még oké, bár a mimikai ráncaim egyre feltűnőbbek (pedig még csak 20 vagyok), de ha a fogaim is látszanak, az nagyon gáz. Egyszerűen nem szép a mosolyom, a fogaim furák (nem feltűnően, de nem szabályosak), a felső ajkam majdnem eltűnik, egyszerűen nem szép:D a fogorvos azt mondta, erre nem érdemes foszabályzót rakatni, így ki vagyok segítve. Na de egy szó is száz...szerintetek tényleg van, hogy az embernek egyszerűen nem szép a mosolya?

Legjobb válasz: Már hogyne lenne? Anyámnak sem áll jól a bazsalygás, és õ csak egy a sok lehetséges példám közül. De szerintem a "mosoly megszépít" szlogent inkább úgy érthetik, hogy az õszinte, tiszta vidámság kiülése az arcon pozitív kisugárzást kölcsönöz. Egyedül arról feledkeznek meg, hogyha valakit utasítanak arra, hogy fülig érõ szájjal járkáljon, az már nem lesz feltétlen természetes hatású (egyesek egész élethûen meg tudják oldani).

Már hogyne lenne? Anyámnak sem áll jól a bazsalygás, és õ csak egy a sok lehetséges példám közül. De szerintem a "mosoly megszépít" szlogent inkább úgy érthetik, hogy az õszinte, tiszta vidámság kiülése az arcon pozitív kisugárzást kölcsönöz. Egyedül arról feledkeznek meg, hogyha valakit utasítanak arra, hogy fülig érõ szájjal járkáljon, az már nem lesz feltétlen természetes hatású (egyesek egész élethûen meg tudják oldani).
Van ilyen, az enyém sem az, nem is mosolygok ha tehetem, vagy eltakarom a számat olyankor ha már nem bírom.
Persze, hogy van_ Nekem is lehetne jobb, de nem az.. :D

Mással is van olyan, hogy egyszerűen képtelen elfelejteni valakit (egy régi kedvest, reménytelen szerelmet), még évek múltán is?

Legjobb válasz: jajj igen...én egy hónapot voltam "csak" azzal a sráccal, ennek már majdnem egy éve de még mindig képtelen vagyok elfelejteni remélem sikerül...legalább annyira hogy ne õt keressem mindenki másban :S

jajj igen...én egy hónapot voltam "csak" azzal a sráccal, ennek már majdnem egy éve de még mindig képtelen vagyok elfelejteni remélem sikerül...legalább annyira hogy ne õt keressem mindenki másban :S
van persze, de csak akaraterõ kérdése. amúgy nem kell teljesen elfelejteni, ha mondjuk egy régi szerelemrõl van szó, el kell rakni a lelkünk mélyére szép emlékként, és szabad utat engedni az új szerelmeknek. ;)
Igen, van..2 éve szerelmes vagyok ugyanabba a fiúba. Sosem voltunk együtt, mert a bátyám megmondta neki, hogy hozzám ne érjen. Azóta jártam másokkal is, de mindig szakítanom kellett, mert csak erre a fiúra gondoltam, és nem tudtam kötõdni a többi fiúhoz. Most is alakul egy kapcsolatom, de egyzserûen nem tudom kiverni a fejemböl ezt a fiút.. De remélem, hogy majd eljön egy nagobb szerelem, és akkor végre kitörölhetem a szivemböl:) Kitartás!:) Egyszer majd elfelejted te is!:)
Igen, 3éve. Sajnos semmit nem lehet tenni ez ellen. De remélem a következõ kapcsolat elfelejteti velem.
én is így vagyok sok-sok éve....
van, sajnos! a legelsõ barátomat nem tudom elfelejteni, pedig csak 1, 5 hónapot jártunk és csak 14éves voltam, õ meg 17.... lassan 3 éve, hogy vége lett vele. :((
én is így vagyok egy sráccal mondjuk annak hogy vége lett "még csak" 9 hónapja. Másfél évig voltunk együtt és 17 évesen jöttünk össze. Nagy szerelem volt és azóta semmi komoly csak alakulóban volt de miatta nem lett semmi, de most van egy kis remény hogy talán újra együtt...:D
Évekkel ezelõtt volt egy fiú... Azóta más lett az életem, családom van, de még mindig szoktam rá gondolni. Többnyire kibírom, de ha róla álmodok, akkor reggel nagyon rossz:-S

Van olyan, hogy valaki egyszerűen nem tudja eldönteni, hogy melyik lány kell neki? Az egyikkel régi kapcsolat 7 éves a másik kb fél éve tart, de nem tudja mi legyen. Van ilyen vagy csak fél szakítani?

Legjobb válasz: Szerintem nincs olyan, hogy nem tudja eldönteni. Olyan van, hogy nem akarja eldönteni. Fél attól, hogy mi lesz, ha rosszul dönt, mi lesz ha a másiktól többet kapott volna, és még ezernyi oka lehet, amitõl fél. Akik így élnek, rendszerint azt gondolják, hogy nem az õ kezükben van az életük, hanem az csak úgy történik velük. Ez rengeteg csalódáshoz fog vezetni az életben, mert rengeteg elvárás van és csak reagálnak a külsõ eseményekre. Ha el akarja dönteni az illetõ, akkor majd eldönti, addig pedig mindenféle kifogást fog találni, hogy ne kelljen, vagy megvárja, míg valamelyik a két lány közül megelégeli, és kiadja az útját és akkor továbbra is maradhat a körülmények áldozata. Ugyanaz a sztori, csak más köntösben. Amíg nem veszi ezt tudomásul, addig ilyen életet fog élni. Sok sikert!

Szerintem nincs olyan, hogy nem tudja eldönteni. Olyan van, hogy nem akarja eldönteni. Fél attól, hogy mi lesz, ha rosszul dönt, mi lesz ha a másiktól többet kapott volna, és még ezernyi oka lehet, amitõl fél. Akik így élnek, rendszerint azt gondolják, hogy nem az õ kezükben van az életük, hanem az csak úgy történik velük. Ez rengeteg csalódáshoz fog vezetni az életben, mert rengeteg elvárás van és csak reagálnak a külsõ eseményekre. Ha el akarja dönteni az illetõ, akkor majd eldönti, addig pedig mindenféle kifogást fog találni, hogy ne kelljen, vagy megvárja, míg valamelyik a két lány közül megelégeli, és kiadja az útját és akkor továbbra is maradhat a körülmények áldozata. Ugyanaz a sztori, csak más köntösben. Amíg nem veszi ezt tudomásul, addig ilyen életet fog élni. Sok sikert!
Van. Egy barátom úgy döntötte el, hogy melyik lány kell neki kettõ közül, hogy mérlegelni kezdett. Melyik lánytól mit kapott. Most nem a testi dolgokra gondolok, hanem a lelkiekre. És nem máról holnapra tudta eldönteni, és ez fontos, nem szabad az ilyen döntéseket nyomás alatt meghozni. Egyszer együtt mentünk haza, és beszélgettünk, akkor mondta, hogy most nem kell neki kapcsolat. Rá kb 2 hónapra aztán összejött az egyik lánnyal a kettõ közül. Késõbb mesélte el nekem, hogy mi alapján döntött, ezt írtam le fentebb. Szerintem így, mérlegeléssel lehet eldönteni, ha az érzelmek már úgyis megvannak mindkét lány felé. Az idõ pedig, ami alatt meg tudja hozni a döntést, egyénenként változó..

A nőiséget minden nő fel tudja vállalni és megélni? Van olyan, hogy valakinek ez egyszerűen nem megy?

Van egy lány, tiltakozik a kihívó ruhák ellen, de nem mert nem tetszik neki, csak úgy van vele, hogy máson úgyis sokkal jobban áll, holott rajta is jól állna, és ezt is tudja, szóval ilyen ambivalens....egyszerre tudja, hogy felvehetné ő is, de közben meg azt érzi, hogy máson úgyis sokkal jobb lenne, és csak hülyén nézne ki a többiek között, mert azok úgyis sokkal jobbak. Nem csak az öltözködésben figyelhető meg ez az egész, hanem minden területen, ezek miatt nem is szívesen jár társaságba, sőt minden nap ezen problémázik, hogy nem tudja elfogadni magát, az utcán is azt nézi, mennyivel jobbak vannak nála. Mitől lehet ez és hogyan lehet rajta segíteni? Normális válaszokat kérnék! Előre is köszönöm!

Legjobb válasz: Az anyám tipikusan ilyen (volt?). Férfiruhában járt, férficipõ, melegítõ, férfipóló. Úgy is vieslkedett, mint egy férfi. Addig terjedt a nõiességrõl alkotott tudata, hogy ha látott egy szépen öltözött/sminkelt/bármilyen megnyilvánulásában Nõies Nõt, azonnal lek*rvázta, vagy lehülyep*csázta. Fiúcipõ, melegítõnadrág, fiúpóló, ebben jártam óvodába, iskolába, még egy kislányos topánkától is kirázta a hideg-szoknya nem is tudom mikor volt elõször rajtam, kábé 14-15 évesen. Sosem felejtem el, egyszer filctollal kiszíneztük a körmeimet egy lány ovistársammal, erre jól leszidott, hogy "Nem kell királylányost játszani!" és lemosta. Ugyanígy jártam, amikor kábé kilenc évesen egy születésnapon játék(!)sminkkészlettel kifestett egy osztálytársam. Aztán 12-13 évesen megszakadt az egész. Barátnõim lettek, akik mind "nõiesebbek" (inkább lányosabbak) voltak nálam-ez persze nem volt nehéz. Anyám persze csak tördelte a kezét, hogy "Nem kell feltûnõsködni, még a végén megerõszakolnak", meg, hogy "Még a végén eladnak Ukrajnába k*rvának". Amikor 13 évesen fiúval láttak együtt, anyám meg persze csak tördelte a kezét, hogy "titokban fested magad, fiúkkal jársz, elõbb-utóbb megvernek/megerõszakolnak". Lassa elhidegültünk egymástól. Csak otthon laktam, velük ettem, de nemigen beszéltünk. Tanultam, dolgoztam a középiskola mellett, a magam pénzébõl mentem szórakozni, magamnak vettem a cigit, a ruhákat, mindent. Így végre már kissé nõiesebb is tudtam lenni, bár a magassarkú valamiért továbbra is tilos volt. (Egyszer vettem 17 évesen a saját pénzembõl, anyám sopánkodott, hogy "Ilyen hülye cipõben tipegni, minek felhívni magadra a figyelmet, a végén még eladnak k*rvának/megerõszakolnak [mindig ezzel a kettõvel jött].) Az olyan apróságokról nem is beszélve, minthogy a barátnõimtõl tudtam meg, hogy mi az a menstruáció, mi az a betét, a tampon, mert az anyám sose mondta volna el, még jó, hogy idõben szóltak, nem áztam át elsõre. Magamtól intéztem az elsõ alkalomtól fogva, sosem érdekelte, hogy megvan-e már a lányának. Egyszer felvettem kábé tíz évesen a melttartóját, zoknival kitömve (kíváncsiság), erre összeszidott és elrakta a melltartóját, mintha szégyellné, hogy van neki olyanja. Aztán leérettségiztem és elmentem egyetemre. A végén aztán pár hónap múlva hazamentem, kémia szakon (!) hármasnál jobb átlagot hoztam, bõven a kettesnél alig jobb szakátlag felett, ösztöndíjas lettem. Úgy voltam vele talán kissé megenyhülnek. Az összes, ami érdekelte a "karmaim" voltak. Pár centi hosszú, szögletes végû, rózsaszín, szolid mintájú körmök, a saját pénzembõl. Anyám sopánkodott (még magassarkú is volt rajtam, azért is imádott, de a körmöm volt a "kedvencük"), apám dühöngött egy sort. Egy nap után elegem lett, "kimentem cigizni" és azóta nem láttam õket. Utólag nem bánom, pont az õ hatására lettem az átlagnál Nõiesebb minden tekintetben, plusz miatta kezdtem el kutatni a Nõi Lét mibenlétét és rájöttem, hogy Nõnek lenni a legjobb dolog a világon! BOLDOG vagyok, a legnagyobb szerencse már megadatott nekem, Nõnek születtem, két X-kromoszómával. Nagyon szívesen segítek (küldetésemnek érzem), segíteni, hogy ne járj úgy, mint az anyám és jöjj rá, milyen csodás dolog is Nõnek Lenni :-) Ha gondolod, írj privátot! ;-) Lilla

Az anyám tipikusan ilyen (volt?). Férfiruhában járt, férficipõ, melegítõ, férfipóló. Úgy is vieslkedett, mint egy férfi. Addig terjedt a nõiességrõl alkotott tudata, hogy ha látott egy szépen öltözött/sminkelt/bármilyen megnyilvánulásában Nõies Nõt, azonnal lek*rvázta, vagy lehülyep*csázta. Fiúcipõ, melegítõnadrág, fiúpóló, ebben jártam óvodába, iskolába, még egy kislányos topánkától is kirázta a hideg-szoknya nem is tudom mikor volt elõször rajtam, kábé 14-15 évesen. Sosem felejtem el, egyszer filctollal kiszíneztük a körmeimet egy lány ovistársammal, erre jól leszidott, hogy "Nem kell királylányost játszani!" és lemosta. Ugyanígy jártam, amikor kábé kilenc évesen egy születésnapon játék(!)sminkkészlettel kifestett egy osztálytársam. Aztán 12-13 évesen megszakadt az egész. Barátnõim lettek, akik mind "nõiesebbek" (inkább lányosabbak) voltak nálam-ez persze nem volt nehéz. Anyám persze csak tördelte a kezét, hogy "Nem kell feltûnõsködni, még a végén megerõszakolnak", meg, hogy "Még a végén eladnak Ukrajnába k*rvának". Amikor 13 évesen fiúval láttak együtt, anyám meg persze csak tördelte a kezét, hogy "titokban fested magad, fiúkkal jársz, elõbb-utóbb megvernek/megerõszakolnak". Lassa elhidegültünk egymástól. Csak otthon laktam, velük ettem, de nemigen beszéltünk. Tanultam, dolgoztam a középiskola mellett, a magam pénzébõl mentem szórakozni, magamnak vettem a cigit, a ruhákat, mindent. Így végre már kissé nõiesebb is tudtam lenni, bár a magassarkú valamiért továbbra is tilos volt. (Egyszer vettem 17 évesen a saját pénzembõl, anyám sopánkodott, hogy "Ilyen hülye cipõben tipegni, minek felhívni magadra a figyelmet, a végén még eladnak k*rvának/megerõszakolnak [mindig ezzel a kettõvel jött].) Az olyan apróságokról nem is beszélve, minthogy a barátnõimtõl tudtam meg, hogy mi az a menstruáció, mi az a betét, a tampon, mert az anyám sose mondta volna el, még jó, hogy idõben szóltak, nem áztam át elsõre. Magamtól intéztem az elsõ alkalomtól fogva, sosem érdekelte, hogy megvan-e már a lányának. Egyszer felvettem kábé tíz évesen a melttartóját, zoknival kitömve (kíváncsiság), erre összeszidott és elrakta a melltartóját, mintha szégyellné, hogy van neki olyanja. Aztán leérettségiztem és elmentem egyetemre. A végén aztán pár hónap múlva hazamentem, kémia szakon (!) hármasnál jobb átlagot hoztam, bõven a kettesnél alig jobb szakátlag felett, ösztöndíjas lettem. Úgy voltam vele talán kissé megenyhülnek. Az összes, ami érdekelte a "karmaim" voltak. Pár centi hosszú, szögletes végû, rózsaszín, szolid mintájú körmök, a saját pénzembõl. Anyám sopánkodott (még magassarkú is volt rajtam, azért is imádott, de a körmöm volt a "kedvencük"), apám dühöngött egy sort. Egy nap után elegem lett, "kimentem cigizni" és azóta nem láttam õket. Utólag nem bánom, pont az õ hatására lettem az átlagnál Nõiesebb minden tekintetben, plusz miatta kezdtem el kutatni a Nõi Lét mibenlétét és rájöttem, hogy Nõnek lenni a legjobb dolog a világon! BOLDOG vagyok, a legnagyobb szerencse már megadatott nekem, Nõnek születtem, két X-kromoszómával. Nagyon szívesen segítek (küldetésemnek érzem), segíteni, hogy ne járj úgy, mint az anyám és jöjj rá, milyen csodás dolog is Nõnek Lenni :-) Ha gondolod, írj privátot! ;-) Lilla
Ez a kisebbrendûségi érzés, ami már életforma lett nálad, kisebbrendûségi komplexus. Igazából ezen pszichológus segíthet, Ne szégyelld, mert az egész életedet tönkre teheti, ha nem gyõzöd le.
Mintha rólam írtad volna mindezt.Gyerekkoromban sokat csúfoltak.Kevés dicséretet kaptam mindig a külsõmre, míg mások rengeteget.Kerülöm is az embereket, különösen a nõk nagy részét. De mintha mostanában tetszenék az embereknek, bár elég nehéz elhinni, de jópáran megdicsértek.Van barátom sok éve, de idegesíti, ha várom tõle a megerõsítést.Nem hiszi el mi a bajom magammal(hogy áll a haj, ruha...)De nem öltözöm átlagosan, utálom azokat a megszokott, divatos nõi ruhákat. Inkább elegánsan, de nõiesen, túlzottan sokat takarva. Összefügg az élettel kapcsolatos sikertelenségeimmel, a csökkenõ öröm, emberkerülés, idegesség, utálat, túl sokat takaró ruhák, "rossz nõ vagyok" érzés. Most talán ki tudok törni ebbõl a pokolból.26
A kérdező hozzászólása: És mi segíthet kitörni ebbõl az egészbõl? pszichológushoz járok, de mindig csak ilyen tanácsokat kapok, hogy pl. sminkeljek vagy vegyek új ruhákat, de ezek meg nem segítenek...
Utolsó, ez mind szép és jó, de szerintem a kérdezõnek nem a nõisége megélésével van gondja, hanem szimplán komoly kisebbségi komplexusa van. 26F
A kérdező hozzászólása: És mit lehet ez ellen tenni? Egyébként vannak tök jó napjaim, de olyan ez, mint a hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent:/
Szerintem ennek melyebb okai vannak, megpedig tobbnyire a csaladbol, gyerekkorbol eredeznek. Nekem is van kisebbsegi komplexusom, pedig elvileg semmi okom nem lenne ra, mert allitolag atlagon felul szep vagyok, eros kisugarzassal, es pozitiv egyeniseggel, eros karakterrel. dehat a sz.r gyerekkort nem egy nap feldolgozni, es ez ranyomja a belyeget sok mindenre, amig meg nem oldja az ember. Mondjuk szerencsere mar sokat fejlodtem, mert dolgozom az ugyon. A legtobb baratnom bevallotta, hogy feltekeny ram, es en megis sokszor ugy erzem, hogy mindeki jobb nalam. Viszont tenyleg javult a dolog, ami nagyon nehez, es idoigenyes :S de akkor sem hagyom magam, es megcsinalom, mert nem akarom ezzel eszurni a legjobb eveimet. Nekem az valt be, hogy tudatositom magamban, hogy egyreszt semmi okom nincs igy erezni, masreszt meg ha lenne is, miert tennem tonkre magam amiatt, hogy van aki szebb, jobb nalam? Ahh bonyolult..

Van olyan hogy valakinek egyszerűen nem való gyerek, nem jön bele az anyaságba évek alatt sem? Egész életemet így fogom már leélni hogy akármit teszek, rossz anya maradok?

2 gyerekem van 4.5 és 2.5 évesek. Egyszerűen csak teszem a dolgom,mint egy gép de nem tudok olyan felhőtlen örömöt találni. Tudom hogy kicsik és aranyosak és ez az időszak nem jön vissza többet, de egyszerűen nem tudok olyan hatalmas örömöt erőt és energiát érezni hozzájuk. Állandóan fáradt vagyok, úgy érzem semmirekellő vagyok mert sokszor kell kiabálnom velük,nem értenek a szóból. Elevenek, rosszak mint 2 ördög. Irigykedve nézem a barátnőim gyerekeit ahol legalább a lányok olyan kis nyugis, megülős mama kedvencei. Nálunk 2 percig nem fér meg egymástól a két gyerek, állandóan ölik egymást mindenféle büntetés lepereg róluk. Állandóan bújom az újabb és újabb nevelési témájú könyveket, hátha egyszer végre sikerül megtalálnom a kulcsot ehhez az anyaság dologhoz. Sose vagyok elégedett, mindig azt érzem, nem vagyok jó nekik, normálisan élünk, de nem tudom őket mindenféle divatos fejlesztésre vinni (lovaglás, játszóház, ovi angol, sok sok kirándulás, wellness szálló stb.) Dolgozok én is fél éve ( a férjem nagyon sokat melózik) de nem a hivatásomban mivel abból nem élnénk meg, így csak "teszem" a dolgom nap nap után, de ott se töltődök fel. Közben egy pár barátom van csak akikkel ha erről beszélek mindig csak furán néznek (akinek gyereke van) és annyit mondanak utazzak el kikapcsolódni. De nem érzem hogy az bármin segítene. Egyébként is sokszor alig várom hogy vigyázzon rájuk a férjem én meg elmehessek akárhova, csak egyedül végre. De közben szintén lelkifurdalásom van. Nekem nem szabadott volna gyereket vállalni, főleg nem kettőt. Gondoltam, jó lesz nekik hogy van testvér, de szinte mindig csak nyuzakodnak egymással, igen ritka hogy eljátszanak ketten.

Legjobb válasz: Sokra nem mész vele, de legalább tudd, nem vagy egyedül. Én is sokszor élem meg így az anyaságot. Nekem is két gyerekem van 2 és 4 évesek, pirosbetûs ünnep, ha látom kicsit békében elvannak együtt. Nem szégyen, ha szeretnél egyedül is elmenni valahová, én olyankor tényleg töltõdök. Aztán tényleg jó, hidd el, ha megoldható, hogy kettesben mentek el a férjeddel pár napra. Mi most voltunk nemrég, nagyon-nagyon jó volt, igaz utána ittuk itthon a levét, mert pár napig extra hiszti ment itthon. Én abban bízok, hogy pár év múlva jobb lesz, akkor már a kicsi is jobban megért dolgokat, a nagyon már most látom, hogy némiképpen lenyugodott, de neki meg vannak autisztikus vonásai, úgyhogy azért nem egyszerû. Sokat beszélgetünk itthon, hogy miért lettek ilyenek, mikor mi mindketten nagyon nyugodt gyerekek voltunk, mi rontottunk el valamit, vagy sem. Nagyon elevenek... mi ha lemegyünk játszótérre, ott is azt sem tudom, melyikre figyeljek, mert forr körülöttük a levegõ. Míg más anyukák tudnak kicsit beszélgetni egymással, és a gyerekeim után szaladok. Gondolkoztam pszichológuson (magamnak), biztos segítene, de sem idõm, sem anyagi lehetõségem nincs rá. Hát gondolom neked sem...

Sokra nem mész vele, de legalább tudd, nem vagy egyedül. Én is sokszor élem meg így az anyaságot. Nekem is két gyerekem van 2 és 4 évesek, pirosbetûs ünnep, ha látom kicsit békében elvannak együtt. Nem szégyen, ha szeretnél egyedül is elmenni valahová, én olyankor tényleg töltõdök. Aztán tényleg jó, hidd el, ha megoldható, hogy kettesben mentek el a férjeddel pár napra. Mi most voltunk nemrég, nagyon-nagyon jó volt, igaz utána ittuk itthon a levét, mert pár napig extra hiszti ment itthon. Én abban bízok, hogy pár év múlva jobb lesz, akkor már a kicsi is jobban megért dolgokat, a nagyon már most látom, hogy némiképpen lenyugodott, de neki meg vannak autisztikus vonásai, úgyhogy azért nem egyszerû. Sokat beszélgetünk itthon, hogy miért lettek ilyenek, mikor mi mindketten nagyon nyugodt gyerekek voltunk, mi rontottunk el valamit, vagy sem. Nagyon elevenek... mi ha lemegyünk játszótérre, ott is azt sem tudom, melyikre figyeljek, mert forr körülöttük a levegõ. Míg más anyukák tudnak kicsit beszélgetni egymással, és a gyerekeim után szaladok. Gondolkoztam pszichológuson (magamnak), biztos segítene, de sem idõm, sem anyagi lehetõségem nincs rá. Hát gondolom neked sem...
2. vagyok Ha valaki azért bélyegez meg, mert elmész a gyerekeid nélkül, az maximum írigységbõl, vagy végtelen butaságból teszi. Nem egy csecsemõt hagysz másra, elég nagyok már ahhoz, hogy simán rábízd õket pl. nagyszülõkre. Ha egy barát ítél el ezért , az nem is igazi barát, másokat meg le kell tojni. Ne másoknak akarj megfelelni!!! Az engem már rég nem érdekel, hogy másnak milyen tündéri-angyali-okos-értelmes-stb... gyereke van. Egyébként az enyémek is azok, ha leszámítjuk, hogy veszedelmes elevenek, hisztisek. És nem hagyom ám rájuk, nem ettõl van. (Ja az én nagyobbikommal nem sok baj volt 2 éves koráig, nem is sírt sokat, úgyhogy az autisztikus vonások nem amiatt alakultak ki nálatok sem, hogy hagytad sírni.) Szóval senkivel ne törõdj, beszéljétek meg a férjeddel, nektek mi lenne a jó. Mi már voltunk gyerekekkel wellnessezni, jó volt, de pihenés nulla. Ez nekik volt nyaralás, nem nekünk...Nem mindig nekik kell a középpontban lenni, és ez egyáltalán nem önzõség! Ha nem töltõdsz fel, akkor tényleg kiborulsz! Ne legyél mártír mások miatt.
Hát, elsírtam magam a soraidat olvasva, mert szó szerint ugyan ezt érzem én is. Annyi a különbség, hogy nekem 1 fiam van, tesó nincs, tehát nincs civakodás. Tudod, azt hiszem rájöttem mi lehet a problémánk. Nagyon meg akarunk felelni mindenkinek, de azt nem lehet. Igen, könnyû mondani, hogy lazábbak legyünk, de hogyan? Kimerült vagyok én is. A folytonos figyeléstõl, koncentrálástól (nehogy baj történjen), a férjem teljesen ki tud kapcsolni, amikor a gyerek mellette van, nem tudom, hogy nem zavarja a dolog. Házimunka, nevelés stb. Van olyan délelõttünk, hogy én folyamatosan sírok, a gyerek meg játszik, de nem tudja mi bajom van. És a lelkiismeret furdalás: nekem már mindentõl az van, a gondolataimtól, a tetteimtõl, ha ezt csinálom, ha azt nem csinálom... Dolgozni még nem mentem vissza, attól várom a megváltást. De neked nem ez a tapasztalatod, kicsit megrémültem. Biztos, hogy nekem nem való az anyaság. Sajnálom a fiamat, hogy engem választott, sokkal jobb anyukát érdemelne. :(
2 . vagyok. Akkor lehet, hogy nekünk csak a kicsi gyerek nem való? Én is azt várom, legyenek pár évvel idõsebbek. Gondok akkor is lesznek, de bizonyára más jellegûek. Annak a válaszolónak, aki elsírta magát (bocs, írás közben nem tudom, hányadik voltál), nem vagy te kissé depressziós? Ha teheted, kérj segítséget!!! Azért csak kiderül, hogy nem mindenki happy-mama... Velem konkrétan tudom, az is a baj, hogy maximalista vagyok, és valahol belül tökéletessé szeretném formálni a gyerekeimet. Tudom, hülyeség, és nem az a jó, ha õk is beállnak a sorba a többi sablonember közé majd nagy korukban, õk mások, egyenlõre legalábbis. Éppen ezért nehezebb velük...
A kérdező hozzászólása: Kedves 10es nagyon köszönöm, teljesen tanulságos volt a te kérdésed is!! ( a válaszok is). Bagdy Emõkét nagyon kedvelem egyébként.
Kedves kérdezõ, az általad leírt probléma szerintem ma egy szocializációs "népbetegség" ami tipikusan a 30-as értelmiségi anyukákat érinti, de természetesen elõfordulhat fiatalabb, és mással foglalkozó anyukáknál is. Az a baj, hogy az egész szocializációnk, arra épült az elmúlt évtizedekben, hogy folyamatosan kihívásokkal kell megküzdenünk, feladatokat kell megoldanunk lehetõleg minél jobban, elvárásoknak kell megfelelnünk. Szóval, amit leírsz a kérdésedben, az kb annyi, hogy van itt ez a gyermeknevelés-projekt, és ennek a minél sikeresebb abszolválása érdekében te szakirodalmat tanulmányozol, recepteket keresel, igyekszel megfelelni a magad által és a környezeted által támasztott elvárásoknak, és folyamatos kudarcélményeket élsz meg. Ugye ha idézhetlek: "Állandóan bújom az újabb és újabb nevelési témájú könyveket, hátha egyszer végre sikerül megtalálnom a kulcsot ehhez az anyaság dologhoz. Sose vagyok elégedett, mindig azt érzem, nem vagyok jó nekik, normálisan élünk, de nem tudom õket mindenféle divatos fejlesztésre vinni (lovaglás, játszóház, ovi angol, sok sok kirándulás, wellness szálló stb.)" "Elevenek, rosszak mint 2 ördög. Irigykedve nézem a barátnõim gyerekeit ahol legalább a lányok olyan kis nyugis, megülõs mama kedvencei." Szóval elvárás-hegyek (mik köztudottan az ördögtõl valók), megfelelési, bizonyítási kényszerek - elsõ sorban önmagaddal, másodsorban a gyerekeiddel szemben. De az Ég áldjon, kedves Kérdezõ, A NAGYKÖNYV BENNED, PÁRODBAN, GYEREKEIDBEN VAN. Nem valamiféle spirituális alapon, egyszerûen minden élõlény genetikai kódja tartalmazza a sikeres önreprodukciójához szükséges információkat is - ellenkezõ esetben kihalt volna. Ez nem egy vizsga, ahol könyveket kell bemagolni, és tanároknak megfelelni... Magadban, a gyerekeidben meg a párodban keresd a válaszokat, a könyvek csak arra valók, hogy a látókört szélesítsék mások gondolatainak megismerésével. (téged spec egy idõre eltiltanálak tõlük:) ))) Szóval vagy Te, aki egy személyiség, valamilyen, a párod, aki szintén, és a gyerekeitek, akik szintén. És nektek kell együtt, családként funkcionálni... önmagatokkal és egymással kell tisztában lenni, a férjeddel és a gyermekeiddel élsz egy családban, nem a szakkönyvíróval, meg nem is a "divatos fejlesztésre cipelõ" ismerõssel. Engedd el az összes nyomorult elvárást, ti vagytok egy család, ti ilyenek vagytok amilyenek, ti ígymegúgy mûködtök JÓL. És tök jó, hogy a gyerekeid elevenek, nem kuka "mamakedvencei", mit az eddig irigyelt ismerõsödé... stb... és majd zsenik lesznek matekból és tökhülyék magyarból... vagy fordítva... mert VALAMILYENEK, egyéniségek. És ti nem "divatos fejlesztésekre" jártok, hanem mondjuk otthon társasjátékoztok vagy mittudomén - mert ti, az X.Y. család - ilyenek vagytok, és ez nem jobb vagy rosszabb a másik családnál, csak másmilyen. (sokmillióból lehet igazán boldogtalan gyereket nevelni, aki majd képtelen lesz örülni egész életében az élet mindennapi dolgainak)
Nagyon tanulságosakat írtok, én is köszönöm mindenkinek a segítséget!
...
Nem tudok okosat hozzátenni, csak azért írok ide, hogy könnyen ide találjak, mert ezeket az írásokat én is szeretném még újra olvasni, amikor épp nagyon magam alatt vagyok. Jó tudni, hogy az ember nincs egyedül, kár, hogy errõl nyíltan nem beszélünk, mi Anyák.

Van olyan, hogy valaki egyszerűen depressziósnak születik?

most 17 éves vagyok... soha nem volt okom szomorúságra, szeret? családban élek, anyagiak is rendben vannak, egy halálesetet leszámítva nem történt velem semmi tragédia, de az is csak pár éve volt. ennek ellenére amióta csak vissza tudok emlékezni, majdnem minden este sírva alszom el. több olyan napom volt, amikor sírtam, mint amikor nem. állandóan az élet múlásán rágódom, és nem marad id?m élvezni. zárkózott vagyok rettenetesen. a kortársaim se bírnak igazán. járok pszihológushoz, pszihiháterhez, mindenféléhez, kb hatéves korom óta, azt mondták, anorexiás is vagyok, mindenestre néha tényleg napokig csak tablettákon élek. nem vagyok emós, szóval az ilyen jelleg? válaszoktól kíméljetek. szeretnék túllenni ezeken, és egy boldog életet élni... nagyon szeretnék. de annyira nehéz. mindig van min tépel?dni. amikor örülök valaminek, akkor rögtön belémhasít az érzés, hogy mindez múlandó. lehet, hogy ez valami genetikai hiba nálam? hogyan küzdhetem le, és lehetek normális?

Legjobb válasz: Én úgy tudom, depresszióra való hajlamot lehet örökölni, a depressziót, mint betegséget nem igazán. De ez nem biztos... Viszont hogyha jársz pszichológushoz, akkor nyugodtan megbízhatsz benne, és bármilyen kérdéseddel fordulhatsz hozzá. Õ azért van, hogy átsegítsen téged ezen. Egyébként mi nem hiszem, hogy nagyon sokat mondhatunk neked, hiszen ha szakemberhez jársz, ezt inkább rá kéne bízni. De sport állítólag sokat javít a dolgon. Meg ha kaptál valamilyen gyógyszert, azt szedd rendesen. Az is használ szerintem, ha ezeket kiírhatod magadból, mint például ahogy most is tetted. :) Remélem, rendbejössz hamarosan, kitartást kívánok! :)

Én úgy tudom, depresszióra való hajlamot lehet örökölni, a depressziót, mint betegséget nem igazán. De ez nem biztos... Viszont hogyha jársz pszichológushoz, akkor nyugodtan megbízhatsz benne, és bármilyen kérdéseddel fordulhatsz hozzá. Õ azért van, hogy átsegítsen téged ezen. Egyébként mi nem hiszem, hogy nagyon sokat mondhatunk neked, hiszen ha szakemberhez jársz, ezt inkább rá kéne bízni. De sport állítólag sokat javít a dolgon. Meg ha kaptál valamilyen gyógyszert, azt szedd rendesen. Az is használ szerintem, ha ezeket kiírhatod magadból, mint például ahogy most is tetted. :) Remélem, rendbejössz hamarosan, kitartást kívánok! :)
sztem kifogod nõni:) gondolj csak arra..nincs miért szomorkodnod...de arra talán csak akkor jössz rá, ha lesz okod szomorúnak lenni, és visszagondolni, , miért is voltás bús ok nélkül?!
Szia!Én is 17 vagyok, és hasonló jellegû problémákkal küzdök, azzal a különbséggel, hogy nem mondhatnám rendezettnek a családi hátteremet, bár a külvilág ebbõl mit sem sejt, hiszen elsõ ránézésre minden tökéletes.S ugyan miért akarna bárki is mélyebbre ásni?Az emberek felszínesek, szeretik magukat biztonságban tudni, még ha a lelkük mélyén tisztában is vannak vele, h becsapják magukat..LÉnyeg a látszat.Sokat rágódtam az általad feltett kérdésen..vagyis felmerült bennem a feltételezés, hogy igenis vannak emberek, akik egyszerûen melankólikus alkatok, s soha nem lesznek 100%-ig elégedettek, s boldogak, mert egyfajta késztetést éreznek a fájdalom megélésére..Nekem is sajnos nagoyn jellegzetes tulajdonságom, hha tudatosul bennem, h igen, boldog vagyok, most minden ok..rögtön azon kezdek görcsölni, hogy meddig tart?s félek az érzés elvesztésétõl..amint felfogom, hogy mulandó, az öröm már messze száll, s én azt mondom magamban:hát igen, tudtam.De kezdek rájönni, hogy a hozzáállással, a félelemmel, a negatív kisugárzással vonzom be saját magamnak a kellemetlen eseményeket, s ezen tudnék változtatni, szeretnék is, csak..egyelõre nagyon messzinek érzem a pozitív, bizakodó gondolkodásmódot.Am. én is borzasztó zárkózott vagyok, és én is az anások táborát gyarapítom:S ha gondolod írj privit, asszem elég sok bennünk a közös:D
Még egy ötlet. :) Lépj be az Ifjúsági Vöröskeresztbe. Magával fog ragadni, lesz célja az életednek, olyan emberek vesznek majd körül, akiktõl csak szeretet kapsz. :) Egy új közösség hasznos tagja lehetsz úgy, hogy közben sok új dolgot is tanulsz! Egy próbát megér, ha van hozzá kedved. :) http://www.mivk.hu, itt találsz a saját régiódhoz elérhetõséget. :)
A kérdező hozzászólása: annyira fura... mintha lenne bennem valami, ami szándékosan gátolja, hogy jól érezzem magam... pedig tényleg próbálom, csak utána eszembe jut, hogy az a kevés ember is meghal, aki közel áll hozzám, meg én is, meg a többiek is, meg blabla, és elmegy a kedvem mindentõl... nyelvekbõl már a negyediket tanulom, sportolni annyira nem szeretek, de lehet, hogy mert az anorexia miatt most nincs nagyon erõm rá (amúgy bicikliztem és úsztam sokat, amíg tudtam, de gyûlöltem), kurva anorexiát is el akarom felejteni örökre. olyan idegen tõlem minden, ami a világon van... jó, tudom, ez önsajnáltatás, de muszáj leírnom...
A sport nagyon jó ötlet! Próbáld ki! De semmiképp sem valami monoton sportot válassz, hanem valami társas, eseménydúsat! Pl: labdajátékok, küzdõsportok (én fõleg az utóbbira szavazok, mert annak különösn jó hatása lehet a lélekre) Ott közösségben is vagy, lesznek barátaid (ha hagyod!!!) , mozogsz, ami önmagában olyan hormonokat termel, amitõl jobb kedved lesz, ezen kívül érnek sikerélmények, stb. Keress olyan sportot, ami tetszik és kezdd el tanulni. Még egy apróság: tudtad, hogy ha SZÁNDÉKOSAN mosolyogsz hosszabb ideig, akkor olyan hormonok szabadulnak fel, amiktõl jobb kedved lesz? Én kipróbáltam, igaz! De csak akkor, ha nem határozod, el, hogy "úgysem segít". Ha közösségben vagy, MINDIG mosolyogj az emberekre! Így könnyebben fogsz barátkozni is. És igenis lehet tudatosan keresni a jót és a szépet! AKARD észrevenni az emberekben is a jóságot, a kedvességet, a világban is a szépet! Annyi minden van, aminek örülni lehet, csak AKARD látni! Nem tudom, kitõl származik a következõ idézet, de nagyon nagy igazság: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk!"
Nem lehet hogy picit sajnálod magad? Valószínüleg túl simán megy az életed. Próbálj meg egy kicsit küzdeni az életben. Sportolj, vegyél részt közösségi munkában, képezd magad! Válalj önkéntes munkát! Menj el dolgozni, pl. most nyáron. Meglátod mennyi minden élmény történik majd veled és nem lesz idõd depi lenni. :)
A kérdező hozzászólása: köszi, hogy írtatok, már ez is segített egy kicsit:)
nincs szerintem igyekezz elfoglalni magad olvass, kirándulj, menj úszni, tornázni, tanulj idegen nyelvet s meglátod, ha nem érsz rá tépelõdni, akkor máris jobban érzed majd magad
Lehetséges hogy van olyan, akkor már ketten vagyunk. Ugyan ilyen vagyok én is, csak 24 éves, és remélem nálad nem marad ez a helyzet, de nálam sem a pszichológusok, sem a gyógyszerek nem segítettek. Cseppet sem lett jobb tõle. Mindenesetre a barátok segíthetnek kicsit a helyzeten, ha eljársz néha és szórakozol, addig sem az életen gondolkodsz. Már ha vannak barátaid, mert így azt sem egyszerû találni. Én is zárkózott vagyok, nem igazán van senki aki megértene, hogy ilyen vagyok, és elfogadna így, gondolom ilyesmi lehet veled is a helyzet.
Szerintem Te is sokat tudsz tenni azért, hogy jól érezd magad. Nem kerül semmibe. Próbáld meg az apróbb örömöket meglátni. Pl. fütyül a rigó, lágy szellõ fújdogál, egészséges vagy, gyönyörõ az égbolt stb. Tudatosan keresd a szépet, a jót, és majd belejössz. Ami még fontos, próbálj meg mosolyogni. Elõször lehet, hogy nem lesz könnyû, de a pozitív dolgokat észre fogják venni és más is mosolyog rád, pozitívan állnak hozzád, szeretnek. Vedd észre, hogy sok ember van akinek sokkal rosszabb, nehezebb az élete, mégis boldog. Értékeld a saját jó sorsodat. Szép az élet. Szeretettel üdvözöllek.
Tudod , én együtt érzek veled. Énmég csak 15 vagyok , de depressziós. Már több éve tart ez az egész. Néha boldog vagyok , nagyon ritkán , és örülök azoknak a napoknak , amiken nem sírok! A környezetemben szinte senki sem ért meg , fõleg mikor az öngyilkosságrol beszélek....És még ha boldog is vagyok , félek hamarosan véget ér...nagyon rossz érzés...neked is kívánom hogy legyél túl rajta minél hamarabb! Sok sikert

Van olyan, hogy valaki egyszerűen nem szeret csókolózni?

A páromról van szó. Sose csókolóztunk túl sokat, és egyszer mondta is, hogy túl intim. De gyakran szórakozik pl. azzal, hogy megnyalja az arcom vagy a szám. Ma kiszakadt bel?lem, hogy "miért nem tudunk mi is inkább csókolózni, mint minden normális pár?" Erre kinyögte, hogy valamiért engem nem szeret megcsókolni, de el?tte senki mással nem volt ilyen baja. Én vagyok az eddigi legkomolyabb barátn?je, együtt is élünk, terveink vannak, és ?szintén nem értem a dolgot. Miért nem tud engem megcsókolni, ha a régi barátn?it igen?

Legjobb válasz: Ne haragudj, hogy ilyet kérdezek, de ápolt a szád? Nem csúnyák a fogaid? Nincs szájszagod? Mert vagy ilyen dolgok miatt nem akar megcsókolni, vagy pedig nem kíván annyira. Lehet, hogy emberileg sokkal jobb vagy az elõzõ bnõinél, de szexuálisan nem kíván téged annyira, mint õket. Az fix, hogy oka van.

Ne haragudj, hogy ilyet kérdezek, de ápolt a szád? Nem csúnyák a fogaid? Nincs szájszagod? Mert vagy ilyen dolgok miatt nem akar megcsókolni, vagy pedig nem kíván annyira. Lehet, hogy emberileg sokkal jobb vagy az elõzõ bnõinél, de szexuálisan nem kíván téged annyira, mint õket. Az fix, hogy oka van.
Van, aki nem szereti, mégha a legtöbben nem is tudják elképzelni.
Lehet amilyen komolynak tartja a kapcsolatot annál szégyenlõsebb és csak az együttlétek alatt csókol. Amúgy csókolózni mi sem szoktunk csak szex közben, naponta a puszik, meg a hosszú puszik szoktak lenni.
Az is lehet, hogy nem veled van a baja, hanem valami más az oka. Nekem olyan bõrbetegségem van, ami miatt a szám gyakran feldagad és vörös lesz, ég. A nyelves csók még jobban elõsegíti ezt.. Ilyenkor nagyon undorító a szám, én is próbáltam titkolni a párom elõl.
Úha én meghalnék csókolózás nélkül egy kapcsolatban...még szexkapcsinál is alap! Biztos õ veled ilyen..mással meg más :/
Barátom se szeret, de õ elõzõ kapcsolataiban sem szeretett. Szexkapcsolataiban pedig mindig próbálta mellõzni. Azt mondta, hogy ezért szerette a kutyapózt. Én válaszút elé állítottam: vagy megcsókol többet, vagy szakítunk és keresek egy romantikusabb embert magam mellé. Azóta igyekszik a kedvemre tenni. De igazából nálunk csók sincs sok, szex meg még annyi se. Úgyhogy nálunk inkább az áll fenn, hogy elõttem nagyon sok nõvel volt, és a komoly kapcsolataiban is sokat szexelt, velem havi egy az átlag...
Én sem vagyok oda érte. Ágy jelenetnél még oké. Találkozáskor, búcsúzáskor meg a puszikat ki nem állhatom. Ha viszont ketten otthon vagyunk, sok puszi van.:) )

Van olyan, hogy valaki egyszerűen nem tud táncolni?

Szerdán megyek életembe először táncórára (hip-hop) nem is attól félek, hogy hogy illeszkedjek be mert nagyon kedves lányok vannak ott, hanem attól, hogy nem fogok tudni táncolni! Imádom a táncot és úgy a ritmust is érzem de amit ők táncoltak nehéznek tűnt! Itthon is szoktam táncolni! Szerintetek fog menni félek, hogy nem és kiröhögnek! Ja és még annyi, hogy külsőre meg belsőre is sok mindent örököltem apukámtól és apukám nagyon rosszul táncol egyátalán nem tud attól még lehet, hogy én tudok? Meg merjem próbálni? Félek tőle de nagyon szeretném! És nem vagyok dagadt hanem inkább ilyen vékony táncalkat! 13/L 13/L

Legjobb válasz: csaj vagy pasi vagy? :D xdd amsztem próbáld meg!!

csaj vagy pasi vagy? :D xdd amsztem próbáld meg!!
A kérdező hozzászólása: 13/L szóval csaj:)
Te is fiam, Brutusz?
Ady Léda-verseiben jól megfigyelhetõ ez az ellentétpár.
"Hiányoztál. Hiányoztál mindenhonnan, ahova soha nem mentünk el." "Nem az idõ az, ami átlépett rajtad, észre sem vetted, hogy elveszett egy haszontalan kis apróság, ami nélkül élni nem lehet" Heaven Street Seven
"It was beautiful but now it's sour."
1., 2. válaszoló: Örülök, hogy vannak még emberek, akik nem a Barátok közt 5232463246624246128. epizódjából keresik ki az idézeteket, hanem használják a fejüket...

Elofordulhat-e, hogy valakinek normalis esetben (tehat nem fertozes stb) folyasa sarga szinu? Ugyanis az enyem ilyen, vannak olyan napok amikor sarga. Szaga nincs, semmilyen eltero allaga a normaltol, egyszeruen csak sarga es nem feher.

a valaszokat elore is koszonom

Legjobb válasz: Én ugy tudom,hogy nem feltétlenül viszket meg büdös a folyás fertözéskor,ugyhogy ha sárga,akkor az lehet valami gomba.

Én ugy tudom, hogy nem feltétlenül viszket meg büdös a folyás fertözéskor, ugyhogy ha sárga, akkor az lehet valami gomba.
nekem erõs krém szerû fehér avgy sárga folyásom volt, de elmult magától, pedig viszketni is kezdett.nem tudom mitõl mult el magától, de szerencsére nem lettem gombás, soha nem mult még el magától, de most jol tette :)

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!