Találatok a következő kifejezésre: Van olyan, csak az uh (7 db)

Van olyan, akinek csak az uh erősíti meg a babát mert a teszt negatív egy, akár két hét után?

Legjobb válasz: Én ilyenrõl még nem hallottam, de minden benne van a pakliban. Elvileg, ha az orvos már uh-n látja, akkor már ki kéne mutassa a teszt is. Puszi

Én ilyenrõl még nem hallottam, de minden benne van a pakliban. Elvileg, ha az orvos már uh-n látja, akkor már ki kéne mutassa a teszt is. Puszi
A húgom nyolc hetes volt mikor kiderült hogy babás, ez csütörtök volt, hétfõn még negatívat tesztelt. szóval elõfordulhat. Ja és egy ismerõsöm már majdnem három hónapos volt az uh-n mondták neki mert tünetei voltak s elment szóval neki csak akkor lett pozitív. azon röhögött, hogy már lassan mozog a gyerek, de még mindig negatívat tesztel. :) de az ilyen nagyon ritka.
Elõfordulhat, hogy csak nagyon kevés hcg-t termel a szervezet és ezért nem mutatja ki a teszt. de ez tényleg nagyon ritka.
Van ilyen, egyik oka lehet a túl felhígult vizelet (emiatt célszerû elsõ vizeletbõl, felkelés után tesztelni reggel), a másik pedig a nagyon alacsony HCG szint, ami veszélyes, mert vetéléshez vezethet.
Én 8 hetes terhes vagyok, ma reggel is még negatívat teszteltem!!! Hétfõn megyek dokihoz, mert biztos terhes vagyok! Csak borzasztó így ez az állapot...Fáj a derekam, a mellem mintha kõ lenne, már 2 nadrágot kihíztam(az egyik ma reggel szétszakadt ahogy felvettem :D), hajnal 3kor nekiülök enni...és mégis negatív a teszt...

Van olyan, hogy csak a későbbi uh-n vették észre az iker terhességet?

Tehát nem az első, vagy 2.on amikor megállapítják, hogy terhes az ember, meg van szívhang hanem később... :)

Legjobb válasz: szerintem legkésõbb a 12. heti genetikai uh-n észre kell venniük, ami ugye az elsõ, ha a terhességmegállíptásos uh-t nulladiknak vesszük. de szerintem többynyire már azon is egyértelmû. nekem minden alkalmommal hangsúlyozottan rákerült a babára, h egy magzat fejlõdik bennem

szerintem legkésõbb a 12. heti genetikai uh-n észre kell venniük, ami ugye az elsõ, ha a terhességmegállíptásos uh-t nulladiknak vesszük. de szerintem többynyire már azon is egyértelmû. nekem minden alkalmommal hangsúlyozottan rákerült a babára, h egy magzat fejlõdik bennem
rákerült a papírra*
A kérdező hozzászólása: akkor a 12.hétig várok, kiderül-e? :) A mi családunkba sok volt az iker... Van hajlamom :)
de ezt leszámítva mibõl gondolod, h ikreid lehetnek? mit mondott a doki, amikor megállapította a terhességet?
én olvastam tavaly a helyi újságban hogy egy csajnál csak a 18heti uh vették észre hogy többen vannak 3an voltak. meglepõdtek mikor mondta a doki. azt rá pár hónapra megint volt róluk egy cikk hogy szépen nõl a súlyuk mivel kora szülötték lettek.
Ismerosomnek a 12. hetin derult ki. Igy mar nem is tudtak megmondani az orvosok, h egypetejek v ketto. Allitolag korabban meg latszott volna... Par hete szult huvelyin, gatvedelemmel, pikk-pakk, jol vannak. :-)
Hármasikres barátnõm járt így: volt egy nagyon korai UH-on az 5. héten, még szívhang sem volt, csak petezsák, de abból csak 1 db. Visszahívták 3 hét múlva, akkor már volt szívhang is, mégpedig kettõ. A 12. heti UH-on meg közölték velük, hogy ez 3 gyerek :) A csaj úgy ment el a 18. heti UH-ra, hogy ha most azt mondják neki, hogy négyen vannak, kiugrik az ablakon :) De végül maradt a 3 fiúcska, nemrég múltak egy évesek.
A kérdező hozzászólása: nem tudom, csak van egy ilyen érzésem.. Ezt nem tudom elmagyarázni :)

Van itt olyan, aki "lehetetlen" időpontban lett babás? Ha igen, hanyadik ciklusnapon? Az UH-ból tudta, hogy akkor, vagy csak olyankor voltak együtt?

El?re is köszi mindenkinek!

Legjobb válasz: Mensim elõtt 3 nappal (32napos volt a ciklusom amúgy), és azért tudom, mert elõtte annyira beteg voltam kb. 2,5 hétig, hogy szexre még csak gondolni sem bírtam :D

Mensim elõtt 3 nappal (32napos volt a ciklusom amúgy), és azért tudom, mert elõtte annyira beteg voltam kb. 2, 5 hétig, hogy szexre még csak gondolni sem bírtam :D
Bocsi 5 nappal :D
Bar nem anyira kulonleges de veteles befejezte utan 7nappal.a poen hogy soha eletemben nem volt 28napos ciklusom es akkor lett volna.veletlen voltunk egyutt nem szamitotunk ra mert 35naposak a ciklusaim+ugye a veteles.
Mensi utolso napjan, eloelvezetbol. Nem tervezett volt de megtartottam..ha ennyire jonni akart:-) A gyerek apja kulfoldon volt elotte es utana ugyhogy az idopont biztos es szamomra meg mindig olyan hihetetlen..
Nem. Kizárt. Te igen?
Hát ilyenrõl még én sem hallottam (mint gondolom sok sorstársam sem), persze csodák vannak, de inkább valaki valmit elnézzet az UH-n.
Barátnõm 3 hete szült 3as ikreket :o) 1 babát vártak... a "kisfiú" 4 kgos volt. Az elejétõl kezdve hatalmasabb, mint a többi kettõ kislány :o) Totál betakarta õket. a két kislány 2100gr és 2000gr volt... No comment....
Hát az ilyen történetek annyira hihetetlenek!! Ha mondjuk 1x lenne csak UH vizsgálat, akkor még azt mondom, oké elnézték, de többször is van a terhesség alatt!! Na meg a szivhangok?
én is hallottam már ilyet, végig úgy takarták egymást, hogy az uhangaon nem derült ki az hogy ketten vannak, mert még a szívverésük is egyforma volt.
A kérdező hozzászólása: Pár napja amikor NST-n voltam, a szülésznõ mesélte, hogy 2 éve volt egy olyan ikerszülés, ahol csak egy babát vártak! Egészséges ikerpár született, kis súllyal (2500 g körül).

Miről maradok le? Olyan országban élek, ahol csak a 12. héten van az első uh.

Addig az egész terhességet arra alapozzák, amit én mondtam, illetve a 2 otthon végzett pozitív tesztemre. Mir?l maradok le? Mit csinálnának ez alatt otthon? Mi lehet a vezélye? Mi van akkor, ha id? közben megszakad a terhesség? És minden ami még eszetekbe jut. 6 heteske vagyok (vagyunk :-))

Legjobb válasz: Szia, nem írtad melyik országban ! Én Angliában lettem terhes, még itt élünk, kint,jelenleg 16.hetes terhes vagyok, itt is az elsõ 12 hétben frászt kaptam, hogy nem csinálnak velem semmit ! :( Nagyon nehezen telt el az elõs 12 hét, de végre mikor az elsõ UH.megtörtént, akkot elhihettük, hogy ott van a mi kis babánk, és valóban minden ok vele ! Ha nem görcsölsz, nem vérzel, akkor minden megy a maga útján tovább, és majd idejében, 12 hét körül mengéznek ! Azután, a 16 héten, taliztam a védõnõmmel, aki itt ráadásul férfi :),de a 12 ,héten is, az Uh után, már taliztunk,meg most...de én azt mondom, hogy az elsõ 20 hétig itt ugyanazokat nézik meg az emberen, mint otthon ! ANnyi, hogy a down-kór szûrés nem egyértelmûen tartozik a 12.heti uh.hoz, hogy a nyakát megmérjék, mi erre utána 2 héttel magán uh-ra mentünk el, hogy tudjuk...! Vérbõl, viszont, ingyan van ANgliában, ami meg otthon ez a pénzes verzió !Szóval, ha minden rendben van a terhességgel, akkor nem kell aggódni, az elsõ 20 hét ugyanolyan, utána már igaz, hogy nincs több UH.csak védõnõi talik, stb...meg itt engem az bosszant, hogy nincs nõgyógyászati vizsgálódás :(! Tehát, ha gond, van pedig nekem volt, akkor a sima körzeti orvos is megnézhet, de õ meg csak akkor, ah már tényleg nagyobb a gond...sajnos nálam megvárták, még egy gomba kikezdi a méhszájamat, és sebet kaptam, ami pedig elõtte már jó volt, de terhányabbak úgy érzem, itt ilyen téren, de szerencsére addig jártam a nyakukra, hogy megnéztek és kikezeltek ! Most már minden ok...A babánk is szépen fejlõdik, de most már mi lassan megyünk vissza nov.végén Mao-ra, szóval most már kibírom.Még a II.gen.Uh.itt lesz kint, a 20.héten, de utána már otthon foyltatom majd szerencsére, de én azt tudom mondani Neked, hogy ha tudsz még az elején menj haza néha, nézesd meg magad, nõdokival, ha tudod..a 14 héttõl jó már repülni, elõtte még nem tanácsos, nagyon az elején ! De , ha nincs gond, akkor ne aggódju, mindent meg fognak nézni...bár nem tudom te milyen országban vagy épp ! Jó babavárást ! Üdv, 16.hetes pocakos

Szia, nem írtad melyik országban ! Én Angliában lettem terhes, még itt élünk, kint, jelenleg 16.hetes terhes vagyok, itt is az elsõ 12 hétben frászt kaptam, hogy nem csinálnak velem semmit ! :( Nagyon nehezen telt el az elõs 12 hét, de végre mikor az elsõ UH.megtörtént, akkot elhihettük, hogy ott van a mi kis babánk, és valóban minden ok vele ! Ha nem görcsölsz, nem vérzel, akkor minden megy a maga útján tovább, és majd idejében, 12 hét körül mengéznek ! Azután, a 16 héten, taliztam a védõnõmmel, aki itt ráadásul férfi :) , de a 12 , héten is, az Uh után, már taliztunk, meg most...de én azt mondom, hogy az elsõ 20 hétig itt ugyanazokat nézik meg az emberen, mint otthon ! ANnyi, hogy a down-kór szûrés nem egyértelmûen tartozik a 12.heti uh.hoz, hogy a nyakát megmérjék, mi erre utána 2 héttel magán uh-ra mentünk el, hogy tudjuk...! Vérbõl, viszont, ingyan van ANgliában, ami meg otthon ez a pénzes verzió !Szóval, ha minden rendben van a terhességgel, akkor nem kell aggódni, az elsõ 20 hét ugyanolyan, utána már igaz, hogy nincs több UH.csak védõnõi talik, stb...meg itt engem az bosszant, hogy nincs nõgyógyászati vizsgálódás :(! Tehát, ha gond, van pedig nekem volt, akkor a sima körzeti orvos is megnézhet, de õ meg csak akkor, ah már tényleg nagyobb a gond...sajnos nálam megvárták, még egy gomba kikezdi a méhszájamat, és sebet kaptam, ami pedig elõtte már jó volt, de terhányabbak úgy érzem, itt ilyen téren, de szerencsére addig jártam a nyakukra, hogy megnéztek és kikezeltek ! Most már minden ok...A babánk is szépen fejlõdik, de most már mi lassan megyünk vissza nov.végén Mao-ra, szóval most már kibírom.Még a II.gen.Uh.itt lesz kint, a 20.héten, de utána már otthon foyltatom majd szerencsére, de én azt tudom mondani Neked, hogy ha tudsz még az elején menj haza néha, nézesd meg magad, nõdokival, ha tudod..a 14 héttõl jó már repülni, elõtte még nem tanácsos, nagyon az elején ! De , ha nincs gond, akkor ne aggódju, mindent meg fognak nézni...bár nem tudom te milyen országban vagy épp ! Jó babavárást ! Üdv, 16.hetes pocakos
Én vagyok a 36 heteske...Az elsõ válaszoló véleményére szeretnék még reagálni: van az úgynevezett 0. uh. is, ahol pl. kiderül az is, ha van ugyan petezsák, de üres. Ráadásul ebben az esetben pozitív terhességi tesztet fog kapni a boldog anyuka-jelölt..Te szeretnéd, ha csak a 12. héten tudnád meg? Persze nem kell túl parázni a terhességet, de miért ne használnánk ki a diagnosztika és az orvostudomány fejlettsége adta lehetõségeket? Üdv.
A kérdező hozzászólása: Utolso (es egyben masodik) valaszolonak meg egyszer koszi az infokat. Lehet, hogy azert szavaztak le, mert nem a "mirol maradok le?" kerdesre valaszoltal? Szerintem Te a "Es minden ami meg eszetekbe jut."-ot nagyon jol kifejtetted. Nekem nagyon sok hasznos informacio volt a valaszodban. Szerencsere az nem zavar, hogy nodoki nem lat. Elvegre nem is vagyok beteg, a midwife-okat pedig erre kepeztek ki. A bizonytalansagomat az elso uh-ig pedig csak lekuzdom majd? :-) sokat segitenek az itteni valaszok.
Szia! Én is Angliában kezdtem, 16 hétig ott volt a terhesgondozásom. Én kivoltam, hogy nem láthatom, el sem hittem, hogy igaz, végül kerestem egy magánkliikát. ÛAz összes UH és vérvétel, DVDvel képpel mindennel az egész terhesség alatt kerül úgy max. 3-400 fontba. Nekem a 13. hétig 4 UHm volt és 2 vérvizsgálatom, össz. 180 fontért. Megérte. MEnyugodtunk, láttuk a bébit, teljesen más, mintha csak tudod, mondják, hogy hát igen ott van... A 9. héten már egy élmény az UH, jó hallani, hogy minden ok. Persze ezt mindenki maga dönti el van-e rá keret, de ha megoldható, szerintem menj el. Tudod milye hoszzú tud lenni 6 hét????!! :-DD Boldog babavárást. 35 hetes kismama
szia nagyon sok mindenrõl nem maradsz le szerencsére, nálunk is 12 héten van az elsõ "kiskönyves ultrahang" a teszt után megvizsgál akár uh-gal is, majd a terhesgondozóba irányít ahol felveheted a kapcsolatot a védõnénivel, ha megszakadna a terhesség vmi jele lenne akkor felkeresnéd a dokit valószinû, de ne gondolj erre csak élvezd minden pillanatát a babavárásnak, csupa jót és gratulálok
Szia! Szerintem felelõtlenség, hogy ennyit várnak abban az országban az elsõ uh-val. Amúgy is, fõleg ha elsõ terhesség, eleget aggódik a legtöbb kismama, hogy minden rendben van-e..6-7 hetes terhességnél a hüvelyi uh. segítségével már kiderül, hogy életképes-e a magzat (szívhangnak kell már lennie), illetve kiderül, hogy jó helyen fejlõdik-e (méhen belül vagy kívül). Ha van rá lehetõséged, szerintem a bizonytalanság elkerülése végett, menj el korábban egy uh.-ra. Sokszor vérzés és görcsök nélkül is lehet elhalás... Remélem nem ijesztettelek meg, nem ez volt a célom, csak hát te kérdezted. Boldog várandósságot! Egy 36 hetes kismami
az elsõ vagyok, azt írtam a teszt (melyet a hölgy végzett otthon és elmegy a dokihoz) után van uh, de nem minden esetben
üzenem a 3. válaszolónak :)
A második válaszoló vagyok, aki le lett szavazva 33 %-ra, csak azt nem értem miért, nekem anno nagyon jól jött a sok információ, mikor egy leányzó leírta a tapasztalatait, privi levélben is, és nagyon sok lelket öntött belém, mikor kiderült nem csak én vagyok egyedül ezzel a helyzettel ebben az országban ! :( No mindegy, elfogadom, hogy lehet néha eltértem a témától, de gondoltam hogy ha én is leírom én miket éltem át, akkor az segít ! Elhiszem, és megértelek, hogy nagyon aggódsz, én is át mentem ezen, nagyon sokat sírtam az utsó 10-11 hét körül mikor még semmi idõpont nem jött se telón, le levélben az elsõ UH.-ról, pedig a midwifery-ben ígérték, hogy intézik.De már egy héttel elõtte sem jött semmi róla, és akkor kinyomoztam kit kell hívni ez ügyben, és ott volt a nagy neves nap dátuma már a rendszerben, nem hibáztak, csak az utsó napokban értesítettek ki postán, de már jó volt elõre tudni viszont, hogy meg van a dátum !Ne aggódj, minden rendben lesz...én is alig akartam elhinni, azt hittem sokáig, lehet csak álterhes vagyok, emg bebeszélem magamnak, mi van akkor, ha oda megyek és nem lesz ott semmi ! De mikor oda feküdtem, az elsõ dating scan-en, akkor minden elmúlt...minden aggódás, és akkorát ugrott a kis Picike, hogy hihetetlen élmény volt látni ! Itt valóban csak két uh lesz majd, a 12.heti és a 20. a többi meg majd tapogatózás, a védõnõnél, meg szívhanghallgatás, stb.. !És ennyi ! Nõgyógyász sosem fog látni, csak, ha nem magánt keresel, emrt az itt nem divat, hogy benézegessenek, ez itt nem bevett szokás.Méhszájat egyszer nem néznek meg, csak ha komolyabb gond van ! :( Ehhez hozzá kell szokni..nekem is nehezen ment, de most már mire lejár a fél év nekünk, mi ennyire jöttünk, ki...szóval mire lejár itt a dolog, addigra meg már elfogadom, hogy itt ilyen a rendszer és kész !Hát igen, más ország, más kultúra...más hozzá állás ! Az adminisztrációjuk mondjuk nagyon jó, minden le van dokumentálva, meg a terhes kiskönyv is A/4-es, komolx dosszié hasznos infókkal, no meg ha beteg vagy, és gyógyszer kell, azt inygen kapod, mert terhes vagy és megjár neked ! :) Ezek viszont mind pozitív dolgok, amiben kellemsen csalódtam :) !Szóval, ne aggódj, át tudom érezni, de én is most már megnyugodtam, hogy a 16.hétben járok, és eddig mindent rendben találtak... !Neked is így lesz ! Sok sikert, szerencsét, örömöt a babához :) Üdv, a 16.hetes leszavazott, a második helyrõl :(
Nálunk már az elsõ vizsgálaton (7. hét) látták, hogy ikrek, illetve két szívhangot hallott az orvos.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! Tényleg abszurd lenne, ha nem vennék észre, de nem értem miért kell leoltani rögtön a másikat! Ha idegesített a kérdés, nem kell válaszolni! A többieknek nagyon köszi!
8 . héten nem látta a doki, pedig én erõsködtem, mert annyira erõs volt bennem az érzés, hogy ketten vannak. Nem talál csak egyet, 3 hét múlva visszahívott és akkor rögtön kettõtt látott :)
Barátnõmnek csak 12 hetesen 4D vették észre hogy ketten vannak (egypetéjûek). Még az orvos sem értette, hogy akkor most mi van? (pedig elõtte is ehhez az orvoshoz járt és nagyon jó szonográfus). Szóval extrém esetben elképzelhetõ, de tényleg max a 12. hétig "bújkálhat" a tesó szerintem. Amúgy mindkét terhességemnél extra nagy hasam volt, nem volt iker egyik sem, viszont 4 kilóval születtek, lehet neked is szimplán nagy babád van, vagy mellesõ fali a méhlepényed vagy kicsivel több a magzatvized, vagy egyszerûen csak ilyen alkat vagy. Szóval nyugi, tuti 1 baba van:)
Biztos, hogy csak egy baba van. Már a 6-7. héten kiderül az ikerterhesség, de kizárt, hogy a 12. hetin nem veszik észre. Nekem is mondták már, hogy akkora a hasam, mintha ikrek lennének, mert tényleg nagy, de egy babó van : )...
Az, hogy a párodnak van ikertesója, nem befolyásolja azt, hogy neked hány petesejted érik meg, vagy, hogy a te méhedben kettéosztódik e a megtermékenyített petesejt. Nem lehetséges, hogy ne vegyék észre. Nekem a 7. héten már egyértelmû volt, hogy ikrek. Sok mindentõl lehet nagyobb a pocakod, de kapásból észre nem vett ikrekre gondolni, elég nagy butaság.
Hát nem tudom, azért akármilyen fejlett is a tudomány, hallani még ilyen esetekrõl, de nagyon-nagyon ritkán, és számomra is elég hihetetlen, hogy még elõfordulhat. Nekem akkora hasam van, h 22 hetesen 30, 25 hetesen 33 hetesnek tippelték, szóval mindig jó 2 hónappal(!) nagyobbnak, pedig a testalkatom átlagos.
Kedves 3-as, valószínûleg elsõ gyereke lesz a kérdezõnek (mint ahogy sokunknak) szóval nemhinném, hogy egybõl "fikázódni" kéne... Elsõ terhességnél amúgy is sok "hülyeségre" gondol az ember....
Ne haragudj, de ez képtelenség. Már a legelsõ UH-n látszik, hogy hány petezsák fejlõdik, nem hogy a 12 hetesen, ahol már azt vizsgálják, hogy mindene megvan-e a gyereknek. Gondolod, hogy meg tudják mérni a tarkóredõ vastagságát, de azt nem veszik észre, hogy két gyerek van odabenn?
Én csak arról tudok nyilatkozni, hogy nekem akkora pocakom volt ennyi idõsen (meg még most is), hogy rendszeresen megkérdezik, hogy hányan vannak odabent, pedig csak 1 kisfiú lakik bent:) Szóval ha "extra nagy" a hasad, az még nem feltétlenül ikerterhesség. Jah igen, és most jutott eszembe, javaslom a 4D-s UH-t (persze csak ha megtehetitek) szuperjó dolog, és ott nincs olyan amit ne látnának. Ha kell, és pesti vagy, javaslom a 4D Ultrahang Centert, nem drágák és nagyon ottvannak szakmailag:) Jó babavárást! 25+2 hkm
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Nekem 11 hetesen derült ki, hogy ikreket várok (egypetéjûek lettek). Elõtte 6 hetesen voltam, és akkor még csak egy szívhang volt, egy kis pulzálás, én is láttam a monitoron. A 12 hetes UH-on viszont már mindenképp ki kell derülnie szerintem, hisz akkor már kapálóznak a kezükkel-lábukkal, még ha egyik takarásban van kicsit, akkor is rögtön látszódnia kell. Az egyes terhességemnél is hatalmas hasam volt egyébként, nemcsak az ikreknél. Azt még hozzátenném, hogy én min. három olyan apukáról tudok, akinek ikertesója van, és neki is ikrei lettek, szóval ennyit arról, hogy csak nõi ágon öröklõdhet. Nálunk senki nem volt iker, csak a férjem távoli rokonságában voltak egypetéjûek, de még ez sem feltétlenül számít. Jó babavárást, jó egészséget nektek, kérdezõ!

Ki jó nőgyógyász Pécsen? Az enyém nyugdíjba ment, azóta sem tudom kihez járjak. Rendszeresen van gyulladásom és cisztám, olyan kellene aki alaposan vizsgál és UH-ban is jártas. Magánrendelés nem érdekel, csak általános.

Most azért is nagyon aktuális, mert az exem elfelejtette közölni hogy HPV-s és nem voltam 2 éve sz?résen, ha kiderül, hogy méhnyakrákom van, akkor kell egy jó orvos, aki rendesen kezel.

Legjobb válasz: Ajánlani tudom Dr.Hartmann Tamást. Az Édesanyák úti szülészeten dolgozik. Nõvéremet most mûtötte, jó fej és precíz, odafigyel a betegekre.

Ajánlani tudom Dr.Hartmann Tamást. Az Édesanyák úti szülészeten dolgozik. Nõvéremet most mûtötte, jó fej és precíz, odafigyel a betegekre.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!