Találatok a következő kifejezésre: Van okom hogy (2342 db)

Van oka, hogy ezt csinálja az exem?

már vagy egy éve mentünk szét (én szakítottam) békés körülmények közt, azóta is szoktunk beszélgetni. De amikor érdekl?dik a dolgaim iránt, mindig kioktat, hogy mit hogyan kellene meg hogyan nem kellene csinálnom. mindig csak az észt osztja, hogy szerinte mit rontok el és hol, miért nincs még másik pasim, stb. Nem értem, hogy miért szól egyáltalán bele amikor ez nem is az ? dolga?

Legjobb válasz: Van! Bûntudata van (például amiért dobott), vagy csak barátilag törõdik veled.

Van! Bûntudata van (például amiért dobott), vagy csak barátilag törõdik veled.
Õ egy ilyen típus. Némely /amúgy nem kevés/ emberre jellemzõ, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen tudja elfogadni, hogy másnak más véleménye van, esetleg másképpen cselekszik mint ahogy õ gondolja. Ez a tulajdonság nehezen változik. Az, hogy szakításotok után egy évvel is "foglalkozik veled", azt jelentheti, hogy nagyon nem vagy neki közömbös.
A kérdező hozzászólása: Az utóbbit eléggé valószinütlennek tartom, mert van uj párja és mondta is, hogy már nem érez irántam semmit
finoman tudasd vele, hogy a saját dolgával törõdjön.

Egy holnapban 2-3 alkalommal van szex, a parom mindig faradtan jon haza a melobol es keson, neki nem kell, van okom hogy feltekeny legyek? (FIU)

Legjobb válasz: Hát honnan a rossebbõl tudjuk? Ha te nem tudod megállapítani, hogy félrekúr-e a párod, akkor mi mégis honnan tudjuk?

Hát honnan a rossebbõl tudjuk? Ha te nem tudod megállapítani, hogy félrekúr-e a párod, akkor mi mégis honnan tudjuk?
Legyél ilyen vonzó! Akkor majd újra érdekelni fogod. http://www.noititkok.com/ellenallhatatlan_noi_tulajdonsagok...
Ma lesz a holnap tegnapja :D De most akkor ki a (FIU)? Tudom, a "párom" szót csak nõk használják, tehát a párod. Döntsd el, hogy dolgozik-e késõig, vagy rajta dolgoznak. Mindig ennyit akart, vagy csak mióta sok a munka? Tanácsolom, hogy ilyen fáradt estéken inkább ne is közeledj, próbáld inkább a szabadnapján egy kiadós alvás után (bizony, délelõtt!), és akkor nyújts élvezetes alakítást!
Járj te is munkába és megtudod! 25N
Örülj neki, h annyiszor van. Nálunk évente van ennyi. :S Csak sajna nem tudunk külön menni egymástól, de abban sem vagyok biztos, h ez a megoldás. 24/N

Akiknek szép, vékony, nőies lábuk van, ők hogy csinálják?

Annyira irigylem az olyan n?ket,akiknek szép,vékony,de formás,n?ies lábuk van.Én bármit is csinálok,soha nem lesz olyan.Ha nem sportolok,de odafigyelek a táplálkozásra,semmi nem látszik meg.Ha sportolok,mellé odafigyelek a táplálkozásra,akkor idáig azt értem el,hogy izmosabb lett,olyan férfias,tehát vastag,és nem vékonyabb,n?iesebb.Mit csinálok rosszul????? Mostanában megint híztam,most 65 kg vagyok a 160 cm-hez,10 kg-ot akarok fogyni,a héten már többször is voltam futni,de attól félek,hogy ha lefogyok is,nem lesz szép lábam,hanem megmarad ilyen tömzsi fatuskónak:(

Legjobb válasz: Választ sajnos nem tudok rá, de szerintem nagyrészt alkati dolog. Én ha vékony vagyok (fenn kilóg a bordám), a combom arányaiban akkor is vastag marad. Ez van:S

Választ sajnos nem tudok rá, de szerintem nagyrészt alkati dolog. Én ha vékony vagyok (fenn kilóg a bordám), a combom arányaiban akkor is vastag marad. Ez van:S
Genetikai adottság.
Hát sztem azok a nõk akikre te gondolsz minimum 170 centisek:P vagy én nemtom:D de minél magasabb vki annál hosszabb szebb formásabb és nõiesebb a lába:) de aztán nembiztos:D
Ilyen az alkatunk és figyelünk a kajára, és idõnként sportolunk.
En normalisan etkezem, rendszeresen sportolok (alakformalas) es magas vagyok (kozel 180 cm). Az utobbinak nem tudom mennyi koze van hozza, az elobbi kettonek mindenkeppen. Teljesen meg vagyok elegedve a labaimmal, aranyos, nem csak husika, van rajta izom is, de nem tul vastag, de vegkepp nem pipaszar. Formas a combom es a vadlim is. Szoval az elso ket dolgot mindenkeppen ajanlom. De osszessegeben joval vekonyabb is vagyok, mint most te. Nyilvan ez is szamit, mertha mondjuk 75 kg lennek, akkor vastagabb lenne a labam a torna es az etelminoseg ellenere is.
Inkább olyan sztárt keress példaként aki veled egy magas. J Alba 168/52-54.
Áhhh, ez adottság, ez van. :( Én mindig dagadtnak képzelem magam a lábaim miatt. :-) Pedig nem vagyok az. Jó lenne a combiból a cicibe irányítani egy kis anyagot. :-)) Ha sportolok nekem is csak izmosodik. Egyszer lett vékonyabb, nagyon depis idõszakomban amikor enni alig ettem és épp nem sportoltam. De aztán újra rohangásztam és megizmosodott. Aztán nem, de ettem rendesen, és igazából csak annak örülök, hogy nem vagyok túl hízékony fajta. Jó öltözékkel tompítható a vastagság. Bár nyáron meg hülyét kapok, mert nekem még fehér érzékeny bõröm is van és szeret sebes lenni. :-(
Én 165/55 vagyok, és vékony, nõies lábam van. Szerintem ez elsõsorban a csontozattal függ össze, ha valakinek vastag a bokája, eleve tömzsibb a lába, ez ellen meg nem tudsz tenni semmit. Inkább fogadd el magad olyannak, amilyen vagy!
A válasz írója 72%-ban hasznos válaszokat ad. A válasz megírásának idõpontja: tegnap 22:44 azok nem az õ "patái" :) csak olyat akar amúgy tudom a megoldást: hosszú nadrág :) ez gonosz volt amúgy tökmind1..
A linkelt kep sem olyan idealis. Terdei vastagok, ha elorol, es nem felrefordulva lenne fenykepezve, nem lenne olyan nagy szam. Altalaban aki felulrol vekony, vekony derek, kis mell, vastagabb labakkal bir. A felul telt nok, az alma forma, azok akiknek vekonyabb, formasabb a labaik, meg idosebb korban is.
ha 15 kilót leadnál biztos sokkal jobb lenne. amúgy rendes sport mellett rengeteget javul a helyzet. bár rajtam nincs felesleg de kb másfél hónapja elkezdtem heti 5 alkalommal aerobikozni és nagyon szépre formálta a lábam.
hát ez csak simán vékony nem? Vagyis nekem is ilyesmi, de nem sportolok, csak vékony vagyok...
Szerintem is genetika. Nekem a sportolástól (ami igazából bármi lehet: futás, kardio, pilates, biciklizés, úszás) csak izmosodik a lábam, tényleg izmos, csak nem nõies. Ami azért bosszantó, mert pl anyukámnak, aki sosem sportolt semmit így direktbe, csodaszép vékony vádlija és combja van. Pedig ma- holnap 54 éves. Én apám biciklis lábait örököltem :D
?????? ezzel semmi gond nincs more:D
A kérdező hozzászólása: mondjuk ilyenek: http://www4.pictures.zimbio.com/bg/Jessica+and+cash+in+Hawai..
kép nincs? nem tudom elképzelni nektek milyen a szép nõies láb:P
A kérdező hozzászólása: Este futottam 40 percet:) )
pl ha ehelyett a 10 perc helyett amit itt eltoltottel, kimentel volna futni, maris leadtal volna kb 150 kaloriat.
A kérdező hozzászólása: :) amúgy annyira orbitálisan nem vagyok elhízva, senki nem mondaná meg, hogy 65 kg vagyok, akiktõl eddig kérdeztem, mindenki max.60 kg-ot mondott.A hasam teljesen lapos, a csípõcsontom picit ki is áll, de a combjaim, meg a fenekem aránytalanul nagy.Igen, sajnos olyasmi lábaim vannak mint Beyoncénak, szóval nem vékonyak.De ha lefogyok x kg-t, és sokat futok, az segíthet rajta vmennyit?
Igen, lehet alkati dolog is, de nem feltétlenül, mert ugye jócskán van rajtad. A 160/65 simán ideális férfi adat. Nézd meg a térd ízületet és ha akkora, olyan vastag, mint Bionszéjé, akkor soha nem lesz vékony lábad. De elõször hozz össze egy ideális, egészséges testzsír%ot és utána agyalhatsz ilyesmin.Elhízva, vaskosan, magas testzsírral úgyis mindegy.
Nekem alapból nagyon vékony és viszonylag hosszú lábaim vannak. (Sajnos a többi testrészemmel nem vagyok ilyen szerencsés) 2 évig futottam versenyszerûen (plusz lovagoltam mellette) és már kb a harmadik hónaptól formásodott is a lábam. Én azt mondom a mozgás tette még szebbé. Most hogy már nem élek aktív életet a lábamon is meglátszik.. Vékonynak vékony de már nem olyan szép formás.. Tehát igenis kell hozzá a mozgás szerintem, hogy igazán szép legyen..


Egy hónapja sípol a fülem, bármikor-bárhol, környezet és hangulatfüggetlen, ha befogom a fülem, még hangosabban hallom. Olvastam már lerakódott fülzsír-indoklást, lehet más is, azaz van okom félni attól, hogy ez komolyabb előjel és/v velejáró?

Legelőször több mint egy éve volt, hogy elalvásom pillanatában egy pukkanást hallottam a fülemben, majd ,,felment bennem a pumpa", éreztem a fejemben a növekvő nyomást, valamint gyorsan és erősen vert a szívem, pánikrohamként titulálták a véleményezőim, ha jól emlékszem hiperventilláció a neve. Nem tudom, van-e köze hozzá, ezért írtam le ezt is, hátha... A válaszokat előre is köszönöm!

Legjobb válasz: Ezer oka lehet, és legtöbbször sosem találják meg. De az ezer ok között ott lehet pl. az agydaganat is, úgyhogy menj el szépen fülorvoshoz. Lehet még keringési rendellenesség, valami probléma a füleddel, és még egy csomó minden. Nem hiszem, hogy köze lenne az egy évvel ezelõtti akcióhoz. Viszont ezzel NEM KÉNE VÁRNI egy hónapot!!! :( Ha a füleddel van a gond, és keringési rendellenesség (nekem így van), akkor azon az segít, ha minél korábban kezelésbe veszik. Te ebbõl már egy hónapot elbuktál. :(

Ezer oka lehet, és legtöbbször sosem találják meg. De az ezer ok között ott lehet pl. az agydaganat is, úgyhogy menj el szépen fülorvoshoz. Lehet még keringési rendellenesség, valami probléma a füleddel, és még egy csomó minden. Nem hiszem, hogy köze lenne az egy évvel ezelõtti akcióhoz. Viszont ezzel NEM KÉNE VÁRNI egy hónapot!!! :( Ha a füleddel van a gond, és keringési rendellenesség (nekem így van), akkor azon az segít, ha minél korábban kezelésbe veszik. Te ebbõl már egy hónapot elbuktál. :(
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen, éppen ma gondolkoztam el azon, hogy lehet akár daganat is, csak erõsen merek reménykedni, hogy nem így van, ha jól sejtem a keringési rendellenesség lesz a probléma, bár persze ez sem biztos. Még egyszer köszönöm!
A kérdező hozzászólása: Ó, még kérdés! Hogyan kezelik a keringési rendellenességedet? Valamint ez csak az agyi vérkeringésedre vonatkozik?
"Agyi/belsõfül keringési zavar"-nak mondták nálam. Receptre írható gyógyszert kapok rá, ami javítja a belsõfül keringését. Azért kapom, hogy ne romoljon a zúgás/a hallásom, mert ez hajlamos rá. Sajna, nálam már hallásromlás is van. Menj te is dokihoz, jobb, ha megnézik!
A kérdező hozzászólása: Még egyszer köszönöm!
Sziasztok! Nekem is fülzúgásom van, olyan mint amikor a régi képcsöves tévéket bekapcsoljuk aztán lenémítjuk és közel hajolunk a képcsõhöz. Nekem a doki betarevint irt fel ami keringési zavarra alkalmazható, de a tekintetébõl láttam, hogy nem sok fingja van a konkrét okról. Ti milyen gyógyszert/alternativ megoldást alkalmaztok? *Halláskárosodásom nincsen.

Két fiú érdkelt egyszerr eválasztottam. De a másikkal még mindig tartom a kapcsoltatott, de nincs semmi. A barátom féltékeny. és állandoan szidja Én vagyok hü*e, hogy még ebszélgetek vele? Van oka féltékenykedni?

Lassan 1, 5 éve vagyunk együtt a barátommal. De mielött összejöttünk volna ...képbe jött a volt barátom, akibe nagyon szerelmes voltam. Jártunkis,de szakitottunk...Amikor meghallotta,hogy valaki más össze akar velem jönni..azonnal elkezdet teperni....A mostani barátomat válaszottam... de a másik fiuval még mindig bezsélgetek..a barátom féltékeny rá..és sokszor össze is veszik velem emiatt...Már nem érdekel a másik fiú..csak barátok vagyunk és ismerjük egymást pár éve.Szerintetek ez oylan nagy dolog?? Hiszen csak bezsélgettünk...ls nem is oylan dolgokrol...

Legjobb válasz: szerintem nem olyan nagy dolog, barátnõm szerint viszont igen...mikor mi össze jöttünk õ 2 exével is tartotta a kapcsolatot, nekem azt mondta, hogy már nem, õk olyan dolgokról beszélgettek...aztán bejött a képbe egy 3. ex is vele is olyan dolgokról beszélgettek. én még általánosban jóban voltam az egyik osztálytársammal (lány) sosem akartam tõle semmit és õ sem tõlem, csak barátok voltunk és most újra elkezdtünk beszélgetni évek múltán. persze barátnõm féltékeny rá nagyon, most már talán kezdi belátni, hogy nincs miért, de én jelenleg a szakításon gondolkodok ez miatt :( nagyon szeretem barátnõmet de nem hagyom senkinek se, hogy ok nélkül bele szóljon abba, hogy kivel barátkozok és kivel beszélgetek rajta kívül, sajnálom ha ez õt zavarja de nem szakítom meg senkivel se a kapcsolatot ha nincs rá megfelelõ okom....

szerintem nem olyan nagy dolog, barátnõm szerint viszont igen...mikor mi össze jöttünk õ 2 exével is tartotta a kapcsolatot, nekem azt mondta, hogy már nem, õk olyan dolgokról beszélgettek...aztán bejött a képbe egy 3. ex is vele is olyan dolgokról beszélgettek. én még általánosban jóban voltam az egyik osztálytársammal (lány) sosem akartam tõle semmit és õ sem tõlem, csak barátok voltunk és most újra elkezdtünk beszélgetni évek múltán. persze barátnõm féltékeny rá nagyon, most már talán kezdi belátni, hogy nincs miért, de én jelenleg a szakításon gondolkodok ez miatt :( nagyon szeretem barátnõmet de nem hagyom senkinek se, hogy ok nélkül bele szóljon abba, hogy kivel barátkozok és kivel beszélgetek rajta kívül, sajnálom ha ez õt zavarja de nem szakítom meg senkivel se a kapcsolatot ha nincs rá megfelelõ okom....

Nem tudom kifejezni a szüleim felé, hogy szeretem őket. Sosem mondtam még nekik, hogy szeretem őket. Miért van ez? Hogyan éreztethetném velük, hogy szeretem őket, és hálás vagyok érte, amiért felneveltek?

Nem kiskamasz vagyok, hanem már 21 éves "feln?tt n?". Utoljára talán 7 éves koromban mondtam nekik, hogy szeretem ?ket. Akkor öleltem meg ?ket utoljára is. Soha nem zavart ez az egész, ma tudatosult bennem, hogy sohasem mondtam nekik. És szerintem ki sem mutatom az irányukba. Most is a barátommal költözöm össze, magukra hagyom ?ket. Van valaki más is, aki hasonló cip?ben jár? Pedig ?k tényleg mindent megtettek/megtesznek értem. Sokat dolgoztak, hogy ne kelljen nélkülöznöm, mindig segítettek mindenben, tanulásban, baráti kapcsolatokban, mindig meghallgattak, bármit elmondhattam nekik, rengeteg tanácsot adtak, sosem hagytak magamra, figyeltek rám. Tény, hogy sosem ölelgettek, puszilgattak, de tudtam és tudom most is, hogy imádnak engem. Mégis sokszor megsértem ?ket akaratlanul, mert hirtelen felidegesítenek valamivel, vagy a testvéreim idegesítenek fel, és rajtuk csattan az ostor. Ha ma valamelyikük meghalna, lehet, hogy úgy halna meg, hogy azt hinnék, hogy én nem szeretem ?ket. Pedig mindent nekik köszönhetek. Azt, hogy fedél volt a fejem fölött, hogy meleg ételt adtak, hogy taníttattak, hogy olyan ember lettem, akinek igaz barátai vannak, aki megtalálta élete párját. Nekik köszönhetem, hogy nem lettem egy értéktelen ember. Mégis úgy érzem, hogy soha semmit nem kaptak t?lem. Mit tehetnék, hogy érezzék, mennyire hálás vagyok nekik mindazért, amit t?lük kaptam, azért, hogy azzá lettem, aki vagyok? Igazából ha mindenkit olyan szül?k nevelnének, mint amilyenek ?k, akkor mindenkinek boldog gyerekkora lenne.

Legjobb válasz: én 17 leszek.. én sem tudom kifejezni az érzéseimet :S nem tudom azt mondani hogy szeretlek vagy köszönöm vagy bocsánat, vagy megölelni õket.. viszont hogy õszinte legyek, bõ egy hete rászoktam a cigire :/ és azóta sokkal könnyebb :O érdekes :) magamhoz képest igen gyorsan haladok :) áh nem úgy értem ezt hogy a cigi jó de ezzel sokkal könnyebb minden... :/ :)

én 17 leszek.. én sem tudom kifejezni az érzéseimet :S nem tudom azt mondani hogy szeretlek vagy köszönöm vagy bocsánat, vagy megölelni õket.. viszont hogy õszinte legyek, bõ egy hete rászoktam a cigire :/ és azóta sokkal könnyebb :O érdekes :) magamhoz képest igen gyorsan haladok :) áh nem úgy értem ezt hogy a cigi jó de ezzel sokkal könnyebb minden... :/ :)
Et nagyon szép amit leírsz, egy biztos azonban : arra valószínûleg mégsem láttál példát, hogy nyilvánítsd ki az érzelmeidet. Elsõkörben amit írtál, írdd le nekik is például.
Ugyanígy vagyok ezzel én is, csak 17 éves vagyok.Fogalmam sincs, hogy mutathatnám ki feléjük az érzéseim, de biztos tudják hogy szeretem õket. 17L
A szüleid akkor is tudják, hogy szereted õket, ha nem mondod, ez tény :) . De szerintem adj nekik valami személyeset, amit te készítettél, mondjuk egy "Legjobb Anya/Apa" oklevelet. Ezzel biztosan tudatnád velük, hogy mindig is fontosak voltak neked :) . Sok sikert! :)
elmeséled nekünk elsõ válaszoló h h lehet egy hét alatt rászokni a dohányzásra?:D másrészt igen, az aztán megoldd minden problémát. jólvan. majd rájössz. amugy meg hasonló cipõben vagyok, értem is mindent megtesznek, és mellettem vannak, és nagyon hálás lehetek h olyan nevelést kaptam amilyet, körülnézek a korosztályomban és olyan "felnõtteket" látok, akiknek nem lehetett teljes gyerekkoruk nem élhettek egy boldog összetartó családban. igen szomorú tények. én meg hiába vagyok elégedett, sose köszönöm meg eléggé. bár úgy gondolom h a tettek még többet érnek mint a kedves szavak. most ezen igyekszem.
Azt írtad, hogy most költözöl össze a pároddal.Ha hazalátogatsz hozzájuk(és nem csak ünnepekkor)már tudni fogják, hogy szereted õket :) Én még sosem mondtam apukámnak, hogy szeretem és tavaly közel fél évig nem is voltam nála. Mikor végre meglátogattuk se õ se én nem mutattuk ki, hogy örülünk a másiknak.Ennek ellenére rá 2 hétre mondta valaki, hogy apu újságolta neki, hogy meglátogattuk :) 21/L

Elegem van a szüleimből! Miért van ez hogy én alkalmazkodok legjobban a szülimhez én megyek legtöbbször, én ajándékozom meg őket, de ők a fejemre se tojnak?

Õk soha nem jönnének, soha nem telefonálnak és az egyik öcsémnek és bátyámnak a gyerekeiknek mindnet megadnak! Jobban szereti ?ket mint a többi unokáját! Illetve az enyémeket!6an voltunk de már csak 5en vagyunk testvérek! Van egy bátyám aki börtönben volt neki a gyerekét is szereti, egy n?vérem aki nem szól senkihez a családból, egy öcsém aki anyámékkal él és egy másik akinek már van családja és neki a gyerekeit szereti

Legjobb válasz: Eloszor uljél le a szuleiddel beszélgetni és mondd el nekik ugyanazt,amit ideirtal.Talan kapsz valaszt,ha meg nem ugy reagalnak,amit te varnal el,mar te is ugy viselkedj veluk,ahogyan ok teszik!

Eloszor uljél le a szuleiddel beszélgetni és mondd el nekik ugyanazt, amit ideirtal.Talan kapsz valaszt, ha meg nem ugy reagalnak, amit te varnal el, mar te is ugy viselkedj veluk, ahogyan ok teszik!
Lehet, hogy tõled természetesnek veszik és elvárják, a többiek meg nem ilyen gondoskodók és ha néha csinálnak valamit, akkor az sokkal nagyobb "szám". Anyukámék négyen voltak testvérek, csak anyukám maradt a szüleivel egy községben, a többiek elköltöztek. Minden gond ránk szakadt (orvoshoz hordás, kórház, fõzés, mosás, kert), mégis ha a többi gyerek kegyeskedett eljönni látogatóba, õk voltak a minden. Természetesnek vették, hogy anyukám, meg mi is mindent megcsinálunk. Ráadásnak még hallgathattuk amikor elmentek a testvérek, hogy milyen jók, meg hogy törõdnek velük. Sajnállak, de nem hinném hogy sokat tudnál változtatni a hozzáállásukon.

Szerintetek mért van az, hogy a férfiak flörtölnek velem, aztán, mikor én közelednék feléjük, akkor már nem érdeklem őket?

Legjobb válasz: Érdekes, én ugyanígy vok ezzel csak pasi oldalról. Bár részben már megtaláltam az okot magamban, próbálok is változtatni rajta. Am milyen idõs vagy? Fiatalon ez nem ritka. Viszont a konkrét okot neked is magadban kellene keresned. Nyilván vannak gyökér pasasok, de a nagy számok törvénye már másról szól... szerintem (32/F)

Érdekes, én ugyanígy vok ezzel csak pasi oldalról. Bár részben már megtaláltam az okot magamban, próbálok is változtatni rajta. Am milyen idõs vagy? Fiatalon ez nem ritka. Viszont a konkrét okot neked is magadban kellene keresned. Nyilván vannak gyökér pasasok, de a nagy számok törvénye már másról szól... szerintem (32/F)
Hol lehet jelentkezni légiósnak? Ott biztosan fel vannak sorolva a kizáró okok. Szerintem itt elég kicsi az esélye, hogy összefuss egy légióssal.
igen!
a légiónál kb. semmi sem kizáró ok, csak akkor zavarnak haza ha megbuktál az ottani vizsgálatokon. bõvebben: http://www.legion-recrute.com/hu/condition.php
Nyakon tetoválás nem lehet, rossz fog kizáró ok, és nem örülnek a korábbi butáságodnak, de ez nem kizáró ok:)

Miért van az hogy, kegyetlen nagy gyűlöletet érzek a kábítszeresek ellen? Egyszerűen útálom őket, nagyon . De már rendszeresen felidegelem magamat, amikor látom az utcán őket . Én nem csinálom és nem csináltam soha . De ez normális hogy utálom őket?

Legjobb válasz: Nem, mivel téged nem kínálnak, nem akarnak neked eladni, nem szoktatnak rá, egyedül mérgezik magukat. Amúgy nem tudom hol laksz hogy az utcán lövik magukat.Valamint úgy érzem fiatal vagy, bár ez nem biztos.Hány éves vagy?

Nem, mivel téged nem kínálnak, nem akarnak neked eladni, nem szoktatnak rá, egyedül mérgezik magukat. Amúgy nem tudom hol laksz hogy az utcán lövik magukat.Valamint úgy érzem fiatal vagy, bár ez nem biztos.Hány éves vagy?
utálni nem kell õket. Ne foglalkozz velük. Én nem utálom õket, hanem nagyon elítélem. Amikor mondják hogy valaki túladagolta magát azt nem tudom sajnálni. õ tehet róla, nem kellett volna csinálni, aki csinálja meg is érdemli. Azokat kell sajnálni akik sétálnak a járdán és akkor jön egy ámokfutó barom és elüti, meg egyéb ilyen helyzetekben történõ balesetek áldozatit.
A kérdező hozzászólása: 17 vagyok , fiú .


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!