Találatok a következő kifejezésre: Van a mögött egy kis (7 db)

Már ne piszkáld ilyenkor mert lehet nem fog teremni....július, augusztusba szokták átültetni
A kérdező hozzászólása: köszönöm, nem baj, ha nem terem idén egyáltalán. viszont ha a mostani helyén marad, akkor félõ h elpusztul. tehát maga a növény megtartása a cél, nem az idei termés. ez esetben átültethetõ?
Nyugodtan átültetheted, csak locsold sûrûn. Elõfordul, hogy még az idén terem valamennyit.Én is ültettem már tavasszal. Sõt! Amit az õsszel ültettem, abból elég sok kifagyott, és most pótolnom kellett.
A kérdező hozzászólása: köszönöm, ment a kéz nektek
Ásóval szedd fel õket, hogy a föld megmaradjon a gyökerén. Úgy vidd át. Locsold be alaposan, húz köré porhanyós földet. Én többször így csináltam, akkor amikor már virágzott is, és sikeres volt. Áprilisba és májusba még locsold meg, az idén már teremnie kell.

Van a fülem mögött egy kis csomó. Vajon mi lehet?

Természetesen orvoshoz megyek vele, de hátha addig tudtok írni valamit róla. Szóval a fülem mögött, a csonton van egy pici (kiterjedésre kb. borsónyi, de nem dudorodik ki annyira, lapos) csomószer? dudor. Fáj is. Mi a túró lehet ez? Hasonló, mint egy mérges pattanás, de biztos, hogy nem az.

Legjobb válasz: Ilyen pattanás szerü csomó már nekem is volt. Kiszúrtam és utána elmúlt. Nekem valószínüleg a fülbevalók miatt jött ki.

Ilyen pattanás szerü csomó már nekem is volt. Kiszúrtam és utána elmúlt. Nekem valószínüleg a fülbevalók miatt jött ki.
Nekem a bal fülcimpám mögött, a fejbiccentõ izom/csont dudorodik ki picit jobban, mint a másik oldalon (viszont nekem nem fáj), szintén lapos, enyhén puha vminek érzékelem - és 17-én lesz két hónapja, hogy észrevettem, de azóta SEMMIT nem nõtt, semmi baja nem volt/nincs. Ezt persze nem azért írom, hogy ne menj el orvoshoz, hiszen neked fáj, ... tehát mindenképpen menj el, csak puszta megnyugtatásnak szántam, hogy lásd: más testén is vannak furcsaságok. Ne ess pánikba, vszínûleg nincs komolyabb bajod!

Szeretnék kiglettelni a radiátor mögött. Hogyan tudnám levenni? Egy kis radiátorról van szó. Kertes házról van szó. Valahol el kell zárni vagy leereszteni a vizet?

Legjobb válasz: A kérdésed szerin nem lehet megmondani. Van e a radiátor kivezetõ csövén is csap? Akkor csak mindkettõt elzárni, leszerelni és kész. Más esetben a vizet le kell engedni, de egy szakember másképp is megoldhatja.

A kérdésed szerin nem lehet megmondani. Van e a radiátor kivezetõ csövén is csap? Akkor csak mindkettõt elzárni, leszerelni és kész. Más esetben a vizet le kell engedni, de egy szakember másképp is megoldhatja.


A bal felső 1-es fogam mögött mindig úgy érzem, mintha egy kis része lenne belülről egy másik fognak, de van, amikor eltűnik, és csak az ínyem érzem, viszont olyan is, hogy közel egy mm-t érzek mögötte. Ez mi lehet?

Szóval a fels? középs? metsz?fogamnál, már sok éve. Egyébként hordtam fogszabályzót, de meguntam, és kicsit feleslegesnek tartottam, szóval már nem.

Legjobb válasz: Feltennéd kicsit összeszedettebben a kérdést? Vagy csak én nem értem? :)

Feltennéd kicsit összeszedettebben a kérdést? Vagy csak én nem értem? :)
A kérdező hozzászólása: Nem tudom, ezen mit nem lehet érteni.:D szóval a fogam mögött úgy érzem néha, mintha lenne még egy fog egy része.
ja, így már értem :)
de most értettem a kérdésben is, lehet, hogy a 2 órai szövegértelmezés nem ment ilyenem nekem is volt, de elmúlt, a nyelvemmel szoktam tapogatni, de fogorvoshoz sem mentem vele, én készpénznek vettem, hogy mindenkinek ilyen :D és nem lett belõle semmi baj, még egy fog sem bújt ki 26/N

A torkomban a mandula mögött van egy kis gumó, mi lehet?

Novemberben kivették a mandulámat és a napokban ittam hideget. Bedurrant a torkom de csak az egyik oldalon. Néztem és van egy pici gumó a mandula helye mögött. MI lehet?

Legjobb válasz: Szia! Nekem már régen kimûtötték a manduláimat,de a helyére visszanött valami mandulaféle!Voltam fül-orr-gégésznél,azt mondta visszanött a mandulám egy része!Javaslom nézesd meg te is!

Szia! Nekem már régen kimûtötték a manduláimat, de a helyére visszanött valami mandulaféle!Voltam fül-orr-gégésznél, azt mondta visszanött a mandulám egy része!Javaslom nézesd meg te is!
A kérdező hozzászólása: Jaj ne ijesztgess!!!! Mára már elmúlt a torkom és a gumót se látom már. Remélem csak valami nyirokcsomó volt, ha még egyszer megjelenik elmegyek megnézetem. Köszi a választ.
Szia, szerintem az inkább a nyirok-mirigyed. Megfázásnál nekem is be szokott kicsit dagadni, van, hogy mindkét oldalon, aztán elmúlik a betegség végén. Voltam vele orvosnál, de nem írt fel rá gyógyszert. Azért nézesd meg a biztonság kedvéért!
Bölcsességfogad?
A kérdező hozzászólása: 14 évesen lehet ?
Szerintem igen. Ha akkora az a "dudor" h elfér benne egy fog, akkor lehet h az kezdett el nõni.
Mutasd meg fogorvosnak! Ha fehér az a dudor akkor lehet fisztula is. Akkor be kell avatkozni. De majd a doki megmondja!
Attól függ, hogy hol van pontosan! Tartsd be a megfelelõ szájhigiéniát (napi 2-3x fogmosás), alkalmazz Listerine (lila) szájöblítõt(reggel-este), és ha eltûnik, akkor afta volt, ha nem tûnik el, akkor lehetséges, hogy tályog, és fordulj fogorvoshoz mindenképp!
Lehet nyirokcsomó gyulladás menj el orvoshoz.
Nem. A nyirokcsomók kb. babnyi, a bõr alatt elhelyezkedõ, inkább érzékeny mint fájdalmas duzzanatok formájában tapinthatók. És ha a fülek mögött beduzzadnak, akkor 1-2 nap múlva pöttyös is leszel, merthogy ez a rubeola egyik tünete. A leírás alapján itt felszínes bõrjelensérõl van szó. Sokat segítene ha látnánk is õket. Milyen a színük? Ezen a részen igen sok a faggyúmirígy, ha nem kellõ alapossággal tisztítod, kialakulhat folliculitis, ami -tekintve hogy a bõr itt vastagabb - valóban nem kinyomható. Javaslat: mosás szappannal naponta 2-3 alkalommal, de lefekvés elött mindenkép. És húzd át a kispárnát is...


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!