Találatok a következő kifejezésre: Valóban jelentősen a (13 db)

Ha nem is jelentõsen, de egy kicsit biztosan lendítene a dolgon.
Szerintem nem túlságosan. De egyes betegségek elkerülése végett, nagyon jó lenne, ha meg lehetne választani. Az én kisfiam 5 naposan meghalt, és azt mondták az orvosok, hogy ha kislány lett volna, akkor kisebb lett volna az esélye, hogy beteg legyen. Szerintem indokolt esetekben meg kellene engedni.

Mit gondoltok arról ha valakit a szülei (akik megtehetik) jelentősen segítenek anyagiakkal, mikor kirepülnek?

Én úgy gondolom a legtöbb szülő azért törekszik rá, de legalábbis ha semmi esélyt nem lát rá akkor is vágya, hogy majdan a gyermekének meg tudja alapozni a jövőjét. Én a szerencsések közé tartozom mert szülői segítséggel most nem fizetek lakáshitelt és 22 éves korom óta saját lakásban élhetek most már a családommal. De azóta ezt a lakást magam tartom fenn rendesen dolgozom, nem a műkörmösnél ülök egész nap és nem apuci pénztárcájában turkálok, mégis állandóan megkapom, hogy persze mert neked könnyű. Tény hogy nem olyan nehéz így már, legalább a biztos fedél miatt nem aggódom. És ha a fiaim felnőnek jó lenne nekik is hasonló segítséget adni, de hogy jogsit pl tanítást fizetni nekik az minimum. Persze valamit valamiért alapon, hogy felelősséget is tanuljanak, mint ahogy nálam is megvolt a miértje a lakásnak. Ti is megtennétek?

Legjobb válasz: Bennem is dolgozik ilyenkor egy minimális irigység, szerintem ez még nem bûn. Emberek vagyunk, valakit tolnak, valakit meg inkább löknek visszafele és az éhenhalás küszöbén áll, nulla forinttal. Szar dolog. Ettõl függetlenül nyilván nem rossz ember az, akin segítenek. Az a rossz, aki ezt kihasználja, vagy meg sem próbál önerõbõl elérni valamit. A szülõk pedig kedvesek. Ha megtehetik, megteszik. Gondolom mindenki megtenné a gyerekéért, ha lenne rá lehetõsége. Szóval ne foglalkozz a kritikákkal, inkább használd okosan az öledbe hullott javakat és ne válj önzõvé.

Bennem is dolgozik ilyenkor egy minimális irigység, szerintem ez még nem bûn. Emberek vagyunk, valakit tolnak, valakit meg inkább löknek visszafele és az éhenhalás küszöbén áll, nulla forinttal. Szar dolog. Ettõl függetlenül nyilván nem rossz ember az, akin segítenek. Az a rossz, aki ezt kihasználja, vagy meg sem próbál önerõbõl elérni valamit. A szülõk pedig kedvesek. Ha megtehetik, megteszik. Gondolom mindenki megtenné a gyerekéért, ha lenne rá lehetõsége. Szóval ne foglalkozz a kritikákkal, inkább használd okosan az öledbe hullott javakat és ne válj önzõvé.
"Mit gondoltok arról ha valakit a szülei (akik megtehetik) jelentõsen segítenek anyagiakkal, mikor kirepülnek?" Ez a normális. Ahogy az is normális, hogy 25-30 évvel késõbb a gyerek ápolni fogja az elaggott szüleit. "Ti is megtennétek?" El sem tudom képzelni, mitõl kérdés ez.
Természetesen, ez így helyes, minden szülõ ezt tenné, ha megtehetné. Nem gondolok róluk semmit, max. azt, hogy szerencsések.
"Nem olyan nagy dolog ez" Mindössze a húsz év alatt csak azt kellene összegyûjteni, amit cigire költöttek el a szülõk!! Akár két lakás ára is kitellene belõle!! (Aki nem hiszi el, az nem tud számolni...)
Irigyek, ne törõdj velük!!
Sok "egyszerûcske" mindenre csak ennyit tud mondani: neked könnyû. Akkor is, ha örököltél, akkor is, ha diplomával és három nyelvvizsgával a kezedben külföldön alapoztad meg a vagyonodat... neked akkor is könnyû... ne is törõdj az ilyenekkel, csak irigyek.
Ha gyarapítani is fogod a családi vagyont akkor minden elismerésem, de viszont vannak olyanok is akik a pluszról indultak s a nulla allat végezték, na ezekhez lenne néhány szavam.
Szerintem is az a normális, hogy a szülõ, amennyire tudja, igyekszik támogatni a gyerekét. Ennek ellenére szerintem ezt mindig is meg fogod kapni, nem is irigységbõl, csak egyszerûen ilyenek az emberek, nem tudják tolerálni, ha másnak jobban megy (néha én is ilyen vagyok :S). Én még tanulok, albérletben lakom, és néha még azt is megkapom a lakótársamtól, mikor panaszkodom, hogy "bezzeg neked az albérletet a szüleid fizetik". Ez így is van, de mellette én sem csak a lábamat lógatom, dolgozom, és a többi kiadást nagyjából magamnak állom. Õ viszont nincs ilyen szerencsés helyzetben, és mindent magának áll - amirõl én kevéssé tehetek, de hát néha kitör belõle. Kissé elkanyarodtam az eredeti témától, de csak az emberi természetet próbáltam szemléltetni.
"ne fényezze magát azért, ami nem az õ érdeme" Nem hiszem, hogy bárki fényezi magát amiatt, mert mondjuk lakást kap a szüleitõl vagy örököl a nagyszüleitõl. Inkább arról van szó, hogy kicsit unalmas az, hogy ha ez mégis megtörténik, akkor azok, akiknek ez nem adatott meg, elkezdik sikoltani az "apuci a sеgge alá tolta" szöveget. Amúgy mi az ember saját érdeme? Az, hogy dolgozik és összeszed magának sok pénzt? Ahhoz jó agy kell, vagy ügyes kéz stb. A jó agy pedig gének kérdése, és a szülõktõl jön. Meg még lelkiismeretes, erõs akaratú személyiség is kell hozzá. Az is a szülõktõl jön. Nem sokkal nagyobb mértékben "saját érdem" munkaképesnek lenni és sok pénzt keresni, mint örökölni egy lakást.
Azt gondolom, hogy örüljön magának CSENDBEN, és ne fényezze magát azért, ami nem az õ érdeme, csak a szerencséjének köszönheti. Ennyi erõvel sok ezer más fiatalt is szentté avathatnánk, mert rendesen dolgozik, jól neveli a gyerekeit és kifizeti az albérletét, mert neki csak az jutott. Hogy vennék-e a gyerekeimnek lakást? Legfeljebb befektetésnek vennék ingatlant, és ha pont az a leggyümölcsözõbb helyzet, hogy õ vagy õk élnek benne, akkor nyilván megkapnák. De ez nagyon sok körülménytõl függhet.
Egyébként látom nem akarjátok megérteni...ill. tudom, hogy úgysem fogjátok: Magyarországi körülmények között a magyar emberek 90%-nak ÉLETCÉL egy saját lakás. (fiatalok esetében ez még inkább igaz). Nyilván egy etiópnak más az életcél: pl. egy bungalló Egy afgánnak pl. egy jó cipõvarrodai állás. Egy kínai sírva fakad, ha egy világcégnél dolgozhat-mert van munkája. Egy mongol családban pedig egy saját jurta 30-ad magával.... Mo. a saját lakás. Azzal, hogy Ti készen megkaptátok - aranytálcán, azt jelenti, hogy pont azzal vagytok beljebb mint a maradék 90% magyar. ...és utána jöttök azzal, hogy nektek nem volt könnyebb... A f*szt nem..., de ha tényleg nem, akkor miért indítottad el egyáltalán a kérdést??? - ja... bocs, én kérek elnézést...
pont egy más ember teljes életmûvét tolta alátok anyuci-apuci... ...és azért nem is látjátok mit kaptatok, mert nem küzdöttetek meg érte: nem gürcöltetek 24/48-ban, nem vettek fel hitelt úgy, hogy havonta döntenetek kellet, h. zsíros kenyér legyen-e, vagy törlesztõ, ... jellemzõ az is, h. a szociális környezetetek leírása: "Németországban éltem, 2 diplomám, 3 nyelvvizsgám 1, 5 milliós fizetésem van, 20évesen apuci angliába küldött Harvardra, majd "megküzdötttem" a jó állásomért..." Érdekes, h. nem úgy kezdõdik a történetek, hogy: "keményen tanultam, bekerültem egyetemre, mellette Tescoban dolgoztam, 2 évig nem kaptam állást, majd 80-90ezerért elmentem dolgozni, mamám meghalt, és rám hagyta a lakást"
Szerintem Te nem Magyarországon élsz... Nézz már egy kicsit körül ember!! :-o (Elõször azt akartam írni, h. "kívánom neked, hogy szembesülj a magyar valósággal - de meggondoltam magam.. Addig örülj, amíg anyuci-apuci tud tolni lóvéval... Fogsz még keserûen csalódni... :-/ - de ne így legyen...)
Hát lehet, hogy fogok még csalódni. De hogy ilyen keserû, irigy, unintelligens ember nem lesz, az biztos!
Sztm. az, hogy tisztában vagyok a magyar családok 90%-nak "lehetõségeivel" és próbállak szembesíteni vele - elhiszem, h. neked "unintelligens"... nem csodálkozom, hogy nem tetszik ...a politikusok, Gyurcsány, Orbán, Lázár is így válaszolna, ha körbevinném azokba az átlag magyar családokba, ahol az egy fõre jutó átlagkereset ~40ezer ft alatt van... K*rvára nem is értik mirõl beszélnek az emberek - hisz nekik lézerdetektor, SuperB, 100ezres benzinköltség, milliós vállalkozások vannak...- mi a sz*rról beszélnek akkor ezek a k*csög magyarok - nem igaz??? "unintelligens parasztok" - vagy hogy Lázárosra (és a ti nyelvetekre) fordítsam: "aki nem vitte semmire, az annyit is ér"...
A kérdező hozzászólása: most hogy visszaolvastam magam az jutott még eszembe, hogy az is általánosítás ebben az országban, hogy akinek jobban megy az már csakis egy szemét csaló lehet, nekem is van fõnököm nem rajongok érte emberileg ezerszer jobban megy neki mint nekem, de tudom hogy szét gürizte magát érte és azt mondom szerencsés ember hogy ennyire vitte.. ez az amit itt nem lehet hallani: neked könnyû helyett de jó neked, hogy ilyen szerencsés vagy. És soha senki orra alá nem dörgölöm a szerencsém pont ezért inkább zárkózott vagyok a magánéletben, de ez itt az az oldal ahol megkérdezhetjük mások véleményét, és itt is azzal az általános véleménnyel találkoztam amivel személyesen is leginkább.
Nem irigykedik senki... De egy valamit el kell ismerni. Sokkal könnyebb helyzetben vagytok, mint az átlag fiatal. Nem kell idekeverni, hogy juj mennyit güriztél... Ugyanúgy gürizik más is, csak nem kap lakást a szüleitõl. Ergo rosszabb helyzetben van és nagy hátrányból indul. Én azt mondom, hogy örüljetek neki, hogy ilyen szerencsések vagytok, de ne hangoztassátok, hogy ti ugyanott kezdtétek, mint mások. Mert ez nem igaz! Igenis nektek könnyebb. Ismétlem, nem vagyok irigy.:)
Kedves kérdezõ! Nagyon szép és azt gondolom, hogy természetes is az, hogy a gyerekeidnek a legjobbat akarod. Egy jó anya így gondolkozik. DE! "Én nem azért szültem gyereket hogy majd kilökjem õket 18 évesen az utcára, addig maradnak nálam amíg szükségük van rá, és nem fogom az elsõ fizujuk felét lenyúlni "lakbérre" " Tudod, lehet, hogy amikor egy anya megszüli gyermekét még jó anyagi körülmények közt él, aztán valahogy mégis sikerül elszegényedni. Mondjak példát az életbõl? Bárki tudna. Valahol neked is sztereotípiáid vannak. A másik pedig: Könyörgöm, ne fényezd magad! Nem vagy rossz ember, örülj annak, amid van, de ne állítsd be magad szentnek, mert nem a pénz tesz valakit emberré, hanem a viselkedése.
"Magyarországi körülmények között a magyar emberek 90%-nak ÉLETCÉL egy saját lakás" Akinek az ÉLETCÉLja a saját lakás, azzal valami baj van.
"De egy valamit el kell ismerni. Sokkal könnyebb helyzetben vagytok, mint az átlag fiatal. " Egy régóta csökkenõ lakosságú országban éppenséggel átlagos jelenség, hogy valaki fiatalon örököl egy lakást, leginkább a nagyszüleitõl.
A kérdező hozzászólása: 41 es. Epp ezért írtam hogy addig kell segíteni egymást amíg lehet . Én is elszegenyedhetek bármikor aláírom mert tényleg akar holnaptól is ha valami éri a férjem. Nem akarom fényezni magam vannak nekem is felelmeim a jövõvel kapcsolatban de a pesszimista hozzáállás sem megoldás semmire.
A kérdező hozzászólása: Eszembe jutott egy ismerosomrol a köv. Szituhoz mit szóltok? Apuci nem lakást hanem a jól menõ vallakozast adja tovább a gyerekének aki pár éven belül ezen elõnyt kihasználva tud magának hitelmentes hazat építeni( ismerõsöm eseteben palota színvonal) ez más? Nem kotozkodes csak kiváncsi vagyok a véleményekre.
Örülök neki, hogy vannak ilyen szerencsések.
"Apuci nem lakást hanem a jól menõ vallakozast adja tovább a gyerekének aki pár éven belül ezen elõnyt kihasználva tud magának hitelmentes hazat építeni( ismerõsöm eseteben palota színvonal) ez más? Nem kotozkodes csak kiváncsi vagyok a véleményekre." Na ez se olyan egyszerû: ha ért hozzá a gyerek és van tehetsége, és nem fog csalni, tönkretenni embereket, meg megkerülni a törvényt, akkor hajrá. De ha csak elveri a pénzt és elb*ssza, amit az apja felépített, akkor nagy hiba volt átadni a céget.
# 45 Ez sem más. Csak másmilyen jellegû a segítség. De õ is szerencsésnek mondhatja magát.
Én egy házat kaptam a szüleimtõl. Megtehették, hát adták. Az, hogy errõl ki mit gondol, nem érdekel. Magunk tarjuk fenn a férjemmel, dolgozom, nem is keveset. Inkább csak az bánt, amikor az a "barátnõm", aki fél éves kapcsolatra, x millió hitelre bevállalta a 2. gyerekét (férj nem dolgozik), aztán rá 6 hónapra becsusszant a 3. is, a fejemhez vágja, hogy nekem milyen könnyû. Igen, aláírom. DE! Bár megtehettem volna, nem szültem 20 évesen, most szültem 28 évesen. Mert én akarom eltartani, ehhez viszont dolgoznom kellett, hogy meglegyen az alap!
Attõl függ. A szölõnek ez elnne a dolga, kérdés az , hogy önzetlen, vagy jogokat akar. Ha önzetlen az jó szülõ, ha jogogat alkar, inkább ne kelljen. Tedd próbára. Majd meg látod mit akar. Tapasztalat.
he-he-he..:D Na látod, kérdezõ: ez az igazi szánalom... Amikor Te is tudod, h. annyira szánalmas vagy, h. egyes véleményeket már cenzúráztatnod kell...:DD
Ez az egész csak azért kérdés mert állati nagyok lettek a társadalmi különbségek.. Mindannyian mások vagyunk.. másképpp viselkedünk.. ha a eltekintünk a durva különbségektõl, akkor a szülõ a gyerekét szereti, és egyértelmû, hogy támogatja..ha megteheti..Ki anyagilag, ki pedig lelkileg.. mindkettõ fontos, ha nincsen pénz akkor az alacsonyabb rétegbõl való kitörésre kell a szülõi támogató magatartás..bíztatni, hogy meg tudja csinálni a gyereke..Én pénzt nem kaptam de lett diplomám munka mellett, és a szüleimmel lakva.. de annyi mindenben segítettek, hogy elmondhatom, hogy nekik is köszönhetem a végzettségem.. Én azt mondom nem mindig elég az hogy csak alárakják valakinek a lakást..ez a szülõ érdeme, és csak köszönet érte!!! de ha a gyerek nevelését elcseszték és az nem tudja magát eltartani..Szóval igen..a lényeg a felelõsség amivel megbecsülöd azt amit a szüleid adnak neked!! A lakás fenntartása bizony gyakran nehezebb mint a megszerzése, szóval az már a te érdemed, és a szülõk nyugalma :) mi is kaptunk hasonlókat: Nektek könnyû :) a férjemnek volt egy ezeréves Lada Samara kocsija.. amikor lecseréltük egy 4 éves Thaliára akkor azt mondták nekünk könnyû mert volt kocsink.. ja csak azt nem nézték hogy volt árkülönbözet másfél millió és azt mi teremtettük elõ.. néhányan egyáltalán nem néznek a dolgok mögé, és azt hiszen ebben az irigység akadályozza meg õket :) Sajnos nem mindenki kaphatja meg a szülõi segítséget, és ez a mostani helyzetben még inkább fokozódni fog.. A ciki az hogy mi szülõk nagyon rá leszünk szorulva majd a gyermekeinkre...remélem jól nevelem majd az enyéimet hogy õk is felelõsséggel gondoljanak majd ránk..és ez nem kötelesség.. csupán szeretet szülõ és gyermek közt:)
Azt gondolom, hogy de jó már neki, mivel nekem semmiben sem tudnak segíteni. Hogy de jó már valakinek, akinek nem a 0-ról, bocsi, mínuszról kell indulnia az életben. De jó neki, hogy sose szorul rá, hogy sz.r munkát végezzen sz.r fizetésért, mert fizetni kell a hitelt. És de jó már neki, hogy legalább a szülei viszonylag jól élnek, nem kell még miattuk is aggódni, hogy jut-e hó végén ennivalóra.
Hát tényleg apuci tolta a segged alá. És emiatt neked tényleg könnyebb az életed. Mivel 22 évesen anyuka vagy, gondolom nem sokat dolgoztál. Én közel 2 évet dolgoztam gyárban, szalag mellett olykor 12 órában éjszakai mûszakban, amikor segítséget kaptam nagymamámtól. Ezzel és egy jó kis hitellel tudtam lakást venni. Amióta bebizonyítottam, hogy megállok a saját lábamon, azóta a szüleim is segítenek, pl anyukám néha bevásárol nekem vagy ha jön akkor hoz mosószert stb. Pedig most már nem szorulok rá, ketten együtt a párommal 500 körül keresünk. Nekem csak azzal van a bajom, ha valaki a semmire kapja a lakást, autót stb, aztán meg menõzik vele meg megerõsítést kér, hogy "ugye nem vagyok elkényeztetve, meg nem könnyebb az életem". Ha tényleg azt hiszed, hogy neked ettõl nem lett könnyebb, akkor semmi realitásérzéked nincs.
Utolsó! olvasd már el mit ír a kérdezõ. Nem 22 évesen lett anyuka! "...22 éves korom óta saját lakásban élhetek most már a családommal. " Nem tudjuk, most hány éves! Amúgy nem védeni akarom, csak ne vagdalkozz!
15. vagyok. Amúgy nekem ez az egész kiírás tiszta dicsekvés: hogy nekem apumék lakást adtak, én már családozhatok bibíí, ti meg geccsolhattok a hitellel, míg éltek.
Fizetni egy lakás rezsijét és erre büszke lenni????? Arra lehetnél büszke, ha a 100 e ft-os hitelt vagy a 60 e ft-os bérleti díjat is fizetnéd és így boldogultok. Szerencsés vagy. Ennyi. Majd akkor lehetsz büszke, ha teszel te is valamit az asztalra és pl. te is veszel lakást a gyerekeidnek. Ami persze nem természetes, de ha te lemondasz dolgokról és nekik félreteszel, gondolom már most megteszed, akkor arra majd büszke lehetsz.
Szerintem is teljesen normális, hogy a szülõ támogatja a gyerekét. Én is támogatni fogom az élete megkezdésében, ha lesz rá lehetõség. Elvégre én "erõszakolom" a világba. Engem senki nem támogat, apám csak elitta a pénzt, és az én pénzem is megkurtította, szóval nekem nem lesz könnyû, valahol zavar, ha másnak összejön, de csak az irigység miatt, hogy neki normális szülõk jutottak.
20 éves egyetemista vagyok, engem is támogattak... és most keményen tanulok és ha lesz jó állásom (márpedig nem egy gagyi diplomát készülök megszerezni), akkor én is megpróbálok hasonlóképpen takarékosan élni, mint a szüleim, hogy egyszer én is vehessek a gyerekeimnek lakást, de legalábbis egy szép kezdõtõkével küldjem õket fõiskolára/egyetemre! Aki szerint az a természetes, hogy 18 évesen páros lábbal penderíti ki a gyereket hogy "éljél meg a saját lábadon", a mai Magyarországon, ahol nemhogy a diákok, de sok diplomás vagy jó szakképzettséggel rendelkezõ FELNÕTT se kap munkát... nos, az ilyen hányaveti szülõkkel egyszer jól elbeszélgetnék. És nagyon sok ilyen van! Sajnálom az olyan ismerõseimet, akiknek ilyen jutott (és marha sok ilyen ismerõsöm van és látom, hogy boldogtalanok és nemhogy anyagilag de lelkiekben se számíthatnak a hõzöngõ, önzõ szüleikre). 20L.
Én azt gondolom, hogy nem kell ezt hangoztatni. Örüljön, hogy a lakáskérdés le van neki tudva... Más emberek azért güriznek évekig, hogy egy kis pénzt félretudjanak tenni és egy kis lakásba tudjanak költözni. Amire aztán évekig fizetik a hitelt, természetesen... Ezzel szemben neked csak fent kell tartanod a már meglévõ lakásodat, amiért egy kapavágást nem tettél. Nem irigykedek, de ez a "odadörgölöm a másik orra alá+ önigazolást akarok" dolog nagyon nem tetszik. Vagy most kezdjünk el sajnálni, hogy 22évesen nem a szüleiddel kellett laknod? Szegényke...
# 20 Csak ez a két véglet van? 1, Tolom a pénzt a gyerek zsebébe, lakást veszek neki stb. 2, 18 évesen utcára rakom? Olyan nincs, hogy szeretne segíteni a szülõ, de nincs mibõl? Nem mindenki születik gazdag/jómódú családba. A gazdasági helyzetet viszont nagyon jól látod. Olyan nagy a munkanélküliség, hogy sok diplomás és szakmával rendelkezõ ember nem tud elhelyezkedni. Nekik mibõl lesz lakásuk? Merthogy anyuci meg apuci nem vesz, az biztos... Ebbe kéne már belegondolni. A mai fizetések arra elegendõek, hogy a már meglévõ lakást/autót fenn lehessen tartani. Arra már nem, hogy mellette félre is tegyen... Sok fiatal csak álmodozik egy saját lakásról.
20-as válaszoló vagyok, és sajnos csak ezzel a két véglettel találkozom... :( illetve, vannak a "középosztálybeliek", akik ugyan lakást nem vesznek, de egy kis zsebpénzzel, hétvégente ennivalóval próbálnak támogatást nyújtani az egyetemista gyermekeiknek. Mert az, hogy valakit az egyetem mellett munkára ítéljenek puszta elvbõl (elmúltál 18, menjél), az szerintem nem oké, fõleg, hogy sok egyetemen NEM LEHET dolgozni mert olyan sok óra van és rengeteget kell délután is tanulni lásd mûszaki karok, orvosi karok, némely természettudományos szak, stb.
Értem. De nem csak ez a két véglet létezik. Amit írsz, hogy 18évesen dolgozni küldenek valakit puszta elvbõl... ez nagyon ritka. Ilyenkor vagy az van, hogy akkora szarban van a család, hogy muszáj a gyereknek is dolgoznia... Vagy pedig nagyon nagy nézeteltérés van a gyerek és szülök között. De a lényeg, hogy akinek nem jómódúak a szülei, annak nagyon nehezen lesz saját lakása, ha egyáltalán lesz. Oké, hogy neked olyan végzettséged lesz, amivel jól fogsz keresni, de sajnos nagyon sokan vannak akik nem tudnak elhelyezkedni. Félre ne értsd, nem támadásból írom:)
Én azt mondom, hogy helyesen teszik! Egy szülõ ha tud, támogassa a gyerekét vagy már gyerekkorában tegyen félre! Erre a mai világban nagy szükség van! Sajnos az én szüleim nem tudtak támogatni, mert szegénységben éltünk így is, de akinek tudtak a szülei segíteni, azok jól tették, mert manapság nagyon nehéz még munkahelyet is találni, nem hogy annyit keresni, amibõl egyszer egy lakást venni tudna az ember... a legtöbb fiatal csak kínlódik, nem mernek hitelt sem felvenni, szóval azok járnak jól akiknek a szülei tudják/tudták támogatni a gyermekeiket. Jól tették, nem irigylem õket!
Várjál-várjál! Más az, ha v.ki kap egy lakást ajándékba, és onnantól maga tartja fent mindenestõl, és más az, ha v.ki csak elköltözött otthonról, de gyakorlatilag az anyjáék tartják el, szóval a közüzemit meg az allûrjeit is õk fizetik. Egyébként szerintem az ember azt élvezi a legjobban, amit maga, önerõbõl szerzett meg. Megvan az az érzés, hogy "Igen! Ezt én értem el egyedül, és erre büszke vagyok!"
sajnos a szüleimnek ez nem jött össze. Mindannyiunknak (négyen vagyunk), csinált takarékszámlát (még nem volt babakötvény), viszont amikor majdnem csõdbe ment a vállalkozásunk, akkor hozzá kellett nyúlniuk. A húgomnak meglesz, most 10 éves. Így is sokat támogatnak minket, a kis családommal, nem anyagiakban, hanem hússal, tojással, házitejjel. A kislányom babakötvényére édesanyám havonta 1.000 én 2.000 forintot utalok. Továbbá a babakötvény számlaszáma közkincsé van téve a családban, hogy ha a lányomnak szülinapja van, vagy valamilyen ünnep, akkor ahelyett, hogy majd a kezébe nyomnáék a pénzt, inkább utalják arra. Legyen egy kis kezdõtõkéje, ha egyetemre menne, vagy külföldre dolgozni, esetleg egy saját lakáshoz alaptõke. Ha teheti, minden szülõ megteszi. Mindent elkövetek azért, hogy a kislányom ne egy vacak albérletben éljen majd, ha kirepül.

Az ország jelentős részén kb.9 hete nem volt egy csepp eső sem. (lehűlés sem) Szerintem a politikának van köze a dologhoz. Emlékszik valaki mondjuk az elmúlt 50 évben volt e hasonló?

Egyhangú undorító fertő.Én már gyűlölöm a nyarat......

Legjobb válasz: Nálunk tegnap esett. Elõzõ héten is esett.

Nálunk tegnap esett. Elõzõ héten is esett.
Nálunk pénteken is szombaton is esett. Ennek semmi köze a politikához. Bár te hiszel a legvalószínûtlenebb összeesküvés elméletekben és egyéb baromságokban. Én is gyûlölöm a nyarat mégsem õrülök meg, a telet sokkal jobban szeretem.
90-es években sokkal nagyobb szárazságok voltak. Csak te nem emlékszel kérdezõ, lehetsz vagy 12...
Az igaz, hogy egy ionoszféra kutató programmal befolyásolják az idõjárást? Nem mert az ionoszféra jóval magasabb van mint a tropopauza ami az idõjárási jelenségek határa. Az igaz, hogy levegõbõl permeteznek minket és ettõl meghalunk? Nem. 1. Hogyan tartják titokban? 2. És soha nem láttam, hogy "rácsos2 lett volna az égbolt. 3. Akik kitalálták saját magukat is permeteznék. Az igaz, hogy pár vénember dönt a világ gazdaságáról miközben évente egyszer összeülnek? Nem. Ez teljességgel megvalósíthatatlan hasonlóan a chemtrailhoz. És még sorolhatnám a különféle hülyeségeket.
Nem. Szerintem a politikának nincs köze a dologhoz. Viszont már inkább be sem kapcsolom a tv-t, mert csak azt szajkózzák, hogy így a meleg, úgy a meleg, sokan meghalnak emiatt, 3 vagy 4 liter vizet kell innia az embernek... Meleg van, igen. Veszélyes lehet sok emberre, igen. Tudunk változtatni az idõjáráson? A nyavalygás csak elviselhetetlenebbé teszi a meleget. Miért lenne fertõ? Ezt nem értem. Tudtommal az idõjárásban hosszú távon egyfajta periodicitás figyelhetõ meg. Tehát hûvösebb és melegebb idõszakok váltják egymást. Most már egy ideje a melegebb idõszak tart úgy tûnik. Persze mindenre lehet számtalanféle összeesküvés elméletet gyártani.
Azok a kamu idõjósok komoly egyenletek alapján számítják ki több évnyi tanulás után azt, hogy valószínûleg mi várható a következõ pár napban. Majd ha te is elvégezted a meteorológia mesterszakot és esetleg ledoktoráltál is akkor majd lehülyézheted õket.
A kérdező hozzászólása: A politikát éppen õk irányítják, és hülye vagy te.
A politika tehet róla? Te milyen hülye vagy? Egyértelmû, hogy a feministák, a zsidók meg az Õsi Idegenek tehetnek róla.
Miskolcon tegnap jó most hajnalban írom szóval tegnap elõtti este és tegnap hajnalban olyan hideg volt mint októberben napközben. És nekem végig nyitva volt fullra az ablak szóval teljes pizsiben aludtam meg takaróval rendesen.
Tavaly és tavalyelõtt sem esett szinte egyáltalán, elõtte viszont kirohadtak a földek az ártól, azzal sem jártunk jobban. Nem az a legnagyobb baj vele, hogy egyhangú (együttérzek, én is gyûlölöm), hanem az, hogy kiég az ország teljes növényzete...
A kérdező hozzászólása: Azok a 15-22 éves nyikhaj fiúk, akik olyan frizurát vágatnak maguknak, ami még egy nõnek is gázos.A fiatalok kb fele.
Kik azok a nõi frizurás srácok? :D
A kérdező hozzászólása: Számomra fertõ, mert nem lehet aludni, még normálisan kakálni sem.Folyamatosan szakad rólam a víz, pedig nem vagyok szívbeteg.Nincs oxigén.Büdös, minden, és mindenki, rohadnak a kukák, jönnek a csúszómászók, szúnyogok.Kiszárad minden, szabályosan felég.Bõrrákot lehet kapni, és még a nõi frizurás srácok is kint majomkodnak.Abban igazad van, hogy ha ezen dühöngök, az még csak rosszabb, de nem tudok másra gondolni, minden percben ezt érzem.Jövõre IPARI teljesítményû klímát veszek.
Pénteken azért elég záporos volt.
A kérdező hozzászólása: Amennyiben 77' óta 12 év telt el....
A kérdező hozzászólása: Az ország másik felén meg nem.És hónapok óta 40 fok van, még csak hasonló nyár sem volt a 35 évem alatt.És nem kell a kamu az idõjósoktól, hogy kellemes az idõ, meg hogy õszi kabát kell, meg a sok idiótaságuk.Mikor 33 fokot mondanak, akkor van 45......Nyár dörgés, villámlás, lehûlés meg csapadék nélkül.Boáááááá!
A kérdező hozzászólása: Véletlenek nincsenek, az összeesküvés elméleteknek pedig több, mint a fele igaz legalább.
Nem, mert az még nem politika, ha egy feminista zsidó földönkívüli (kombinálva még félelmetesebb!) megissza az összes vizet. A politikát meg én irányítom, és csak tudnám, ha feminista lennék, és/vagy zsidó, és/vagy csápjaim lennének, nem?
Kevés az adat a válaszhoz. Pl lehetsz-e terhes?
A kérdező hozzászólása: sajnos igen, nem sok az esély rá, de elõfordulhat az elõzõ mensi elõtt csináltam egy tesztet de az negatív lett
Akkor talán nem ártana még egyet csinálni...
12 éves vagyok , nekem elõször ebben az évben 04.14-én jött meg. kb.május 12-19 között kellett volna megjönnie, és most június 5-e van. ezt ha kiszámoljuk 52 napja (kb. 1, 5 , 2 hónapja) nem jött meg. Én is eléggé izgulok emiatt. Szerintem menj el az orvoshoz , kérdezd meg , hogy ezzel mit lehet csinálni. Szüleim szerint nekem majd el kell mennem. Remélem segítettem:)
Bocsi úgy értettem ha nem egyértelmû, hogy április 14-én megjött , április 19-ig tartott. és kb. május 12-19-én kellett volna megjönnie, és már azóta (04.14.) 1, 5; 2 hónap telt el.

Született valaki donga lábbal? Ha igen, azok közül van valaki, aki jelentős mértékben meggyógyult és már szinte észre sem vehető a lábdeformitás? Ha igen, minek köszönhetően?

Legjobb válasz: A dongalábnál a legfontosabb, hogy már a megszületés idõpontjától kezeljék. Néha elég a fizioterápia, néha kicsit több kell, te többnyire maradványtünetek nélkül góygyul. Ha súlyos, akkor maradnak csak tünetek, azt viszont az ortopédustól kell megkérdezni, hogy az-e.

A dongalábnál a legfontosabb, hogy már a megszületés idõpontjától kezeljék. Néha elég a fizioterápia, néha kicsit több kell, te többnyire maradványtünetek nélkül góygyul. Ha súlyos, akkor maradnak csak tünetek, azt viszont az ortopédustól kell megkérdezni, hogy az-e.
Unokatestvérem született donga lábbal. Kb. 10 hónapos koráig hol csak éjszakánként, hol állandóra sínbe tették a lábát. Mire járni kezdett, már teljesen egészséges volt.
off: bocsi, de mi az a donga láb? :D
Elsõ vagyok: rátekeredett a köldökzsinór a lábacskájára, és a lábfeje befelé elgörbült.
A volt férjem és egy barátnöm. Mindkettöt babaként megmütötték és rendesen tudtak járni, ma napig sem lehet észre venni. A külömbség az hogy 20 év külömbség van köztük. A volt férjemnek egy igen nagy vágás van a lábán és vékony vádlia van, míg a barátnömnek csak egy kicsi vágás de nála nem tudom hogy a vádlia mekkora is lenne, mert vékony testalkatú.
A kérdező hozzászólása: köszi a válaszokat.Nekem inkább a vádlim vékonysága okozza a problémát.
Nekem is vékony:S:S Nekem "enyhe" dongalábam van és az orvos nem vette észre(rohadjon meg) és ezért most szar a lábam meg fura a lábfejem + vékonyabb a vádlim hiába edzek rá mint egy barom...ha késõbb lesz vele komolyabb bajom beperelem az orvost az biztos!

Gondolt arra már valaki rajtam kívül is, hogy a családjogi törvényben jelentős módosítást kellene végrehajtani?

Itt els?sorban arra gondolok, hogy igenis legyen jelent?sége annak, hogy melyik fél hibájából indul a házasság megromlása. És vállaljon anyagi felel?sséget a hibás fél. Tudom kemény dolog, de nagyon elszomorít, hogy felel?tlenül játszanak egyesek az érzelmekkel, és az anyagi javakkal. :(

Legjobb válasz: Egyetértek az elõzõ válaszolókkal. Ezt nem lehet bizonyítani egyértelmûen, akkor sem, ha pl. az egyik fél félrelépett. Az sem biztos, hogy a megcsaló fél a hibás.

Egyetértek az elõzõ válaszolókkal. Ezt nem lehet bizonyítani egyértelmûen, akkor sem, ha pl. az egyik fél félrelépett. Az sem biztos, hogy a megcsaló fél a hibás.
A magyar családjogban volt ilyen az 1800as évek végén...nem gondolod, hogy nem véletlenül nincs mai is így?
"Mert szerinte a szex csak addig kell, amíg megvan a gyerek, utána nem. Neki nem kell se a férjével, se senkivel. Egy szükséges rossz, ami a szüléshez szükséges. Ezt persze elõtte nem reklámozta..." Jézus. De hát ez a nõ akkor alapjaiban beteg, ne már, hogy semmi elõjele nem volt. Elõadta a nagy erotikus nõt, aztán meg slussz, vége????? Nekem ez hihetetlen, de persze nem ismerem õket, attól még igaz lehet. Igazából ezt csak õk ketten tudják, a volt férj lehet, hogy elõadja utólag, hogy de hát nem volt ilyen, attól még... ki tudja mi történt a hálószobájukban. "Amúgy a válás ígyis-úgyis sokszor átmegy hazudozós mocskolódásba, és amikor ennyire számítanának majd az anyagiak, akkor még többen még jobban sároznák a másikat. Ennek meg csak a gyerekek innák meg a levét." Ez viszont szó szerint igaz, és ezért is gondolom én is úgy, hogy nem lehet büntetni, akkor még mocskosabbá válna az egész.
Had találgassak: Téged most elhagytak és nem tudod anyagilag lehúzni az exed?
13"Másrészt itt is visszanyúlnék a "ki a hibás" témakörbe, mert az asszonnyal mi történt, hogy nem kívánja a szexet?? " Mert szerinte a szex csak addig kell, amíg megvan a gyerek, utána nem. Neki nem kell se a férjével, se senkivel. Egy szükséges rossz, ami a szüléshez szükséges. Ezt persze elõtte nem reklámozta... Amúgy a válás ígyis-úgyis sokszor átmegy hazudozós mocskolódásba, és amikor ennyire számítanának majd az anyagiak, akkor még többen még jobban sároznák a másikat. Ennek meg csak a gyerekek innák meg a levét.
Ez csak szöveg, Te is tudod. Egy életem van, azt más ne szabályozza be. Akkor ha zsarolnak, el kell válni, a bíróság a láthatást úgyis megítéli, asszonyka idõvel pedig lehiggad. Másrészt itt is visszanyúlnék a "ki a hibás" témakörbe, mert az asszonnyal mi történt, hogy nem kívánja a szexet?? Betegség, vagy a férj hibázott?? Mert ez semmiképpen sem normális. De mondom, mindenkivel egyetértek, én csak annyit mondok, hogy azért vannak egyértelmûen kijelenthetõ hibák, mint pl. a megcsalás.
ok ha objektíven megállapítod nekem, hogy mondjuk egy megcsalás esetén melyik fél a hibás, én aláírom a petíciód a törvénymódosításhoz
Csak az esetek nagyon kis hányadában, talán néhány ezrelékében lehet egyértelmûen megállapítani, ki a hibás. A házasság esetén nem lehet bûnügyi eszközökkel vétkest keresni, és attól, hogy a házastársak egyike netán félrelép, még nem feltétlenül az a hibás, aki félrelépett, mert azt is valamilyen okból tette. És sorolhatnám tovább. A házasság kétszemélyes játék, tehát nem arról van szó, hogy csak az egyik játszik az értelmekkel és az anyagi javakkal, egészen biztos, hogy a másik fél is hozzájárult valamivel ahhoz, hogy ez megtörténjen.
Kellene, de nem azt, amit leírtál, mert az csak az alaptalan sárdobálást fokozná. Viszont azt be lehetne vezetni, hogy alapesetben nem kellene az anyának ítélni megszokásból a gyereket. Például az lehetne a törvény, hogy ha mindketten akarják a gyerekeket és két gyerek van, akkor mindenki nevelhet egyet, ha meg egy, akkor egy évig az apa, egy évig az anya neveli. És ettõl csak kívétles esetben lehetne eltérni, ha egyértelmûen bizonyítható lenne, hogy veszélyeztette a gyereket a szülõ. Persze ha van megállapodás, az más kérdés, ezt arra írtam, ha mindkét szülõ szeretné a gyereket.
"Például az lehetne a törvény, hogy ha mindketten akarják a gyerekeket és két gyerek van, akkor mindenki nevelhet egyet, ha meg egy, akkor egy évig az apa, egy évig az anya neveli." Hú, neked van gyereked???? Semmi mást ne csinálj, csak képzeld magad gyereknek újra. Megvoltak a barátaid, a dugidolgaid, a játékaid, a saját kis zugod. És ezt évente le kéne cserélni!!! Akár csak most is, megvan az otthonod, amit évente el kell hagyni, és másikba költözni. Utána megszokod, akkor jöhetsz vissza. Sehol nem vagy biztonságban, sehol nincs meg az állandóság érzése. És ha lenne egy cinkosod, aki a tesód, az se lesz már, mert azt a másik fél neveli. Hát ez minden, csak nem a gyerek érdeke.
20: A lehetõ legrosszabb megoldás a gyerekek szempontjából, fõleg, hogy a testvérek el lennének szakítva egymástól. Plusz amit az elõzõ válaszoló leírt a biztonságról, állandóságról.
Naná. Családonm belüli erõszakot (gondolok itt a lelki részére is ami sokkal súlyosabb minta testi) büntetni kellene
"És minimum kötelezném a krízis helyzetben lévõ párokat, hogy vegyenek részt párterápián. Mert vannak házasságok, amelyek csak egy pici segítséggel, de egyben maradnának" Szerinted mi értelme van egyben tartani egy házasságot erõszakkal, amibõl az egyik (vagy mindkettõ) fél ki akar lépni? Semmi az ég világon. Egy ilyen párterpáiás baromság csak elodázná a dolgokat. "És ennek ellenére már a második házasságom hullik darabokra." Ezt ne vetítsd ki a gonosz világra. Az, hogy neked már a 2. házasságod hullik szét csakis a te és a választottjaid hibája. Se nem a törvénykezésé, se nem a romlott világé. Vagy te voltál a hibás a válásokban vagy olyan embert választottál párnak, aki nem alkalmas annak (talán nem kéne fél év után házasodni?) " És a kedves leendõ exem mindenemet elveszi, és még vágjak hozzá jópofát" Mindenki csakis azt viszi, ami jár neki. Ilyen szempontból igen jó a magyar törvénykezés. Lefogadnám a párod most azt mondogatja a barátainak, hogy a mocsok ex jól le akar nyúlni pedig semmit nem tett hozzá. " És a kedves leendõ exem mindenemet elveszi, és még vágjak hozzá jópofát" Megint csak te, te és te, szegény te. Képzeld, a párod is új életet kezd most.
Hát nem leszek népszerû, de ha már a második házasságod hullik darabokra, ott azért neked is kell hibát elkövetni, hiszen te vagy a közös mindkét esetben... Attól, hogy egy törvényt megváltoztatnak, még nem fog változni az, hogy valaki válni akar-e, mert már elege van! Mint már írtam, a te általad említett módosítás kb. 150 évvel ezelõtt élt a magyar jogban, de az már régen nem felel meg az igényeknek. Ha megtiltanák az elválást, akkor is lenne kiskapu, mint ahogy volt is sok száz évvel ezelõtt az ágytól-asztaltól való elválás, ami az jelentette: hogy ugyan hivatalosan el nem válhattak, de külön élhettek! Ez hol jobb???
18: az igen! Hát az biztos, hogy sokszor a nõ nagyon sokat tesz a házasság megromlásáért. Nekem is kicsi fiam van, és imádom õt, és tényleg egy csoda azóta az élet, de a páromat nem hanyagolom el. Ragaszkodom az estékhez, ezért az altatást is komolyan veszem, kicsi korától önállóan alszik, ez a szabály. Ezek a nõk a végén meg csodálkoznak, és köpködnek, hogy egyedül maradnak. Viszont ez elõzõ válaszolóval is egyetértek, mert bizony a pasik zöme ilyen, hogy semmit sem csinálnak, csak elvárnak. Minden felelõsséget, feladatot ledobnak magukról. Mindkét csoportnál tisztelet a kivételeknek!!!
16: "Jézus. De hát ez a nõ akkor alapjaiban beteg, ne már, hogy semmi elõjele nem volt. Elõadta a nagy erotikus nõt, aztán meg slussz, vége????? " Apuka szerint csak kevesebbet kívánta, de elfogadta így, mert szerette.. Azt nem gondolta volna, hogy egyzser nulla lesz..Amikor megvolt a gyerek, a project letudva, apukára nem volt szükség. Egyébként egy másik párnál hasonló volt, a nõ a 2 gyerek után mondta, hogy õ mostantól csak anya, bevonult a gyerekekhez aludni. Csak õ pár hónap múlva rájött, hogy mégiscsak kell neki a szex, csak egy fiatalabb másik pasival..
Kellene módosítani, nagyon is. Pl. jó lenn ha nem lenne ennyire anyapárti. Sok anya akkor kétszer meggondolná, hogy csak, mert mér unja a házasságot válik e. Így nekik tulajdonképpen nincs mit veszteniük, se anyagilag, se lelkileg.
11: vagy mondjuk az, akit zsarolnak a gyerekével.. Ismerõsi körben van ilyen. Anyuka kijelentette a szülés után, hogy õ már nem nõ, hanem anya, no szex a továbbiakban, apuka meg le ne merészeljen lépni, mert akkor búcsúzhat a gyerekétõl.
Én egyetértek mindenkivel, és tényleg nem lehet büntetni, meg kijelenteni, hogy az egyik fél volt csak a hibás. DE! Szerintem a megcsalás nem jó példa, mert az igenis annak a hibája, aki megtette. Szerintem annyi tiszteletet érdemel a másik fél, hogy ha megromlott a kapcsolat, akkor mondja el, legyen mersze kilépni a házasságból, és ne verje át. Az, hogy oda eljutottak, az igen, mindkét fél hibája, de megcsalni csak az tud, aki hazug, tiszteletlen, önzõ és az értékrendjével valami nincsen rendben.
Én nem értek egyet ezzel, mert egy válásnál olyannyira elszabadulnak az indulatok, és olyan mocskolódás és hazudozás megy a másik ellen, hogy azért megbüntetni valakit, mert õ nem akar ebben nyakig részt venni, nem igazságos. Ezzel csak azt érnénk el, hogy az járna mégjobban, aki nem kultúr ember módjára akkar válni, hanem amúgy is gusztustalan módon kiteregeti a szennyest és nagyobbat hazudik a másikra.
7: Nem ilyen egyszerûen fekete-fehér a megcsalásos történet.
A megcsalás soha nem megoldás! Ha nem megy egy kapcsolat, meg lehet beszélni, el lehet válni úgy hogy egyik fél se sérüljön. A megcsalás egy igen undorító és megalázó dolog. Szerintem is kellene erre törvény, Nem keresni a miérteket, magyarázatokat. Aki félre megy az bukjon mindent.Nekem lesülne a képemrõl a bõr mikor késõbb a gyerekeimnek az kellene ecsetelnem hogy csak mert viszketett ment tönkre a család, lett depis anyu vagy apu, esetleg lett öngyilkos mert nem tudta feldolgozni ezt.
Nézzétek meg a svéd törvényeket. Az kellene nálunk is. Eleve nem ítélik alapból a gyereket az anyának, és csak akkor fosztják meg a másik felet a szülõi jogaitól, ha alkalmatlan, vagy külföldre költözik. Ami nálunk folyik, az egyszerûen embertelen. A http://www.elvaltapak.hu oldalon van néhány hasznos javaslat, azt kellene belevinni a törvénybe.

Hogy vesz magának valaki ruhát, akinek a súlya folyton változik jelentősen?

tehát mondjuk itt vagyok én 120 kilósan (ffi), de most diéta meg minden, terveim szerint 100 alá megyek fél éven belül, gondolom az már teljesen más méret. Esetleg lefogyok 90-re is el?bb-utóbb, de esetleg visszajön minden diéta mellett is. Hogy vegyek így öltönyt és mikor? Vegyek 110 kilósan és az jó 100 kilósnak is, meg azt talán lehet tartani? Egy öltönyt nem tudok minden évbe venni, mert kva. drága, szóval, hogy és milyen méretben érdemes vásárolnom és mikor?

Legjobb válasz: Ilyenkor mikor fogysz, praktikusabb turiból beszerezni a cuccokat. Aztán majd ha tudod tartani a súlyod, akkor már vehetsz elegáns üzletbõl ruhákat.

Ilyenkor mikor fogysz, praktikusabb turiból beszerezni a cuccokat. Aztán majd ha tudod tartani a súlyod, akkor már vehetsz elegáns üzletbõl ruhákat.
Öltönyt egyáltalán nem érdemes vásárolnod, csak ha beállt a súlyod. Addig ha valahova kell, kérj kölcsön valakitõl, legrosszabb esetben vegyél ki kölcsönzõbõl. Még így is jobban jársz anyagilag. Egyébként én például úgy vásárolok (nõ vagyok), hogy olyan ruhákat veszek, amik vagy gumisak, tehát minden méretre jók, vagy könnyen bevehetõk késõbb. Vagy a kínaiban valami olcsót, amit nem sajnálok két hónap után kidobni.
Kitûnõ állapotú öltönyök és ingek vannak a turkálókban, férfi embernek sem ciki a mai világban ilyen helyet felkeresni, hidd el. Csak összehasonlításként a háda kft.-ben 2990 ft/kg a ruha kilója. egy öltöny kb. másfél kg szóval a több tizenezres öltönyárakból kiindulva már jól jártál...és ha kifogysz belõle akkor sem fogod sajnálni a rászánt összeget, viszont addig is tudsz megfelelõen öltözködni...
Hagyd a turkálókat, nevetséges. Menj el bármelyik szabóhoz, mondd el, hogy öltönyt szeretnél, de hamarosan jelentõsen csökkeni fog a súlyod, akkor varrnak neked egyet, ami pont a te alkatodra van szabva, de ahogy fogysz, mindig be tudnak venni belõle, ha esetleg visszahíznál, akkor pedig kieresztik, ennyi.
Szabó? Vannak még? És mennyiért dolgoznak, milyen anyagokkal? Valóban gazdaságosabb megoldás lenne ez? Többiek, szerintetek?
Az öltönyárakat nem tudom, mert nõ vagyok, de a nõi ruhák kb. a középkategóriás boltokéval egyezik meg. Gondolom, öltönynél sincs másképp.
Kedves elõttem válaszoló! Addig ne ossz tanácsot, míg nem tudod valóban milyen árakkal dolgozik egy szabó, hanem csak tippelsz! Az én férjemnek 30.000, - be került kompletten a zakó+nadrág, szabónál. Nem túlsúlyos, mert azért nézik a felhasznált anyagmennyiséget is. És bár nagyon szépen dolgoznak abban az üzletben, azért nem vetekszik mondjuk egy Baumler vagy Styl-es öltönnyel. A hátán valahogy olyan esetlenül áll ezért be akartuk vetetni, hát nem igazán sikerült úgy megcsinálniuk hogy az tényleg jó legyen. A turkálóban keresés igenis jó ötlet, márcsak azért is mert ha a szabó pl. csinál egy 120 kg-os férfira öltönyt, az szerinted hogy fog mindig kinézni ha itt bevesznek-ott bevesznek belõle, mígnem eléri a 80-90 kg-ot. Ráadásul még a folyamatos átalakításért is fizetni fog...
A kérdező hozzászólása: oké, akkor várok, hogy beáljon, az mondjuk azt jelenti, hogy +-5 kilót tartok mondjuk fél évig? nem feltétlen szükség az öltöny, csak 1 db nem ártana, ha kell, viszont ingek sem két fillérek és abból meg minimum 5 kell és ha 5 kilónként más méret kell kb, az is megfizethetetlen valami
Ugyanabból, ugyanakkori a vérbõl méri õ is, mint amit a laborban levesznek?
A kérdező hozzászólása: A kérdés jogos, nem ugyanabból a vérbõl mérte. A labor 10-et mért, otthon pedig naponta 6-6, 5 körülit mér a mostani otthoni mérõ, ami egyébként kb. 10 éves, ezért gondoltam, hogy vennék neki egy újat. Tudom, hogy mindig van eltérés a labor és az otthoni mért érték között, de nekem ez túl nagy különbségnek tûnik.
Házorvosi rendelõben dolgozom és nekem is Dcont Ideal mérõm van. Nagyon meg vagyunk vele elégedve pontosan mér, minimális kis vércsepp elegendõ, mert capilláris alapon mûködik. Ráadásul ne tudom, h inzulinos cukros vagy-e, de ha igen ennek a tesztcsíkját kedvezményesen meg lehet írni.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a választ, a netes leírás alapján nekem is szimpatikus volt a Dcont Ideál, õ lesz a befutó.

Sikerült-e már valakinek mindenféle eszközzel, módszerrel, rábeszélőképességgel meggyőzni a bankot, hogy anyagi nehézségei miatt megengedjen a bank egy jelentősen alacsonyabb havi törlesztő részletet? Ha igen, milyen nyomós indokkal?

Azért lennék erre kíváncsi, mert meglév? személyi kölcsönömre mindenféle nyomós indokot latba véve, kérelmek tömkelegét a bankhoz beküldve kértem a bankot, hogy engedjék meg, hogy anyagi nehézségeink miatt a havi törleszt? részlet, legalább a felére lecsökkenjen. El?sz?r csíp?b?l elutasítottak, majd hetekig ment a makacskodás, visszautasító, modortalan bánásmód, majd amikor megfenyegettem ?ket, hogy a PSZÁF-nál jelenteni fogom az ügyet, hogy mennyire nem becsülik meg azokat a jól fizet? ügyfeleiket, akik fizetési hajlandóságot mutatnak, de anyagi nehézségeik miatt kérvényezik az alacsonyabb törleszt?részletet, ennek hatására kicsit berezeltek, de nem annyira, mert csak 4 ezer forintot engedtek el, ami egyenl? a semmivel, nem jelentett túl nagy segítséget számomra, és emiatt a fika kis 4ezer forint miatt meghosszabbították még 1 évvel a futamid?t. Hogy lehet rájuk hatni? Vagy a banki világnak ebben az országban mindent szabad?

Legjobb válasz: Remélem minél többen hozzászólnak érdemben, mert ezt sokunkat érint. Ami érthetetlen, emlékszem, hogy folyamatosan azt lehetett hallani, hogy forduljunk a bankhoz, és segítenek a könnyebb megoldást megtalálni, hisz nekik is az az érdekük, hogy a pénzt megkapják, még ha lassabban is. Rádióban, tévében sok mindent lehet mondani...!

Remélem minél többen hozzászólnak érdemben, mert ezt sokunkat érint. Ami érthetetlen, emlékszem, hogy folyamatosan azt lehetett hallani, hogy forduljunk a bankhoz, és segítenek a könnyebb megoldást megtalálni, hisz nekik is az az érdekük, hogy a pénzt megkapják, még ha lassabban is. Rádióban, tévében sok mindent lehet mondani...!
Igen, eddig "mindent" szabad volt. Most majd meglátjuk, mi lesz.
Én három banknak írtam kérvényt, többször is, de 2 hajthatatlan volt, az OTP adott "kedvezményt", de hasonlóan nagyvonalú volt mint Veled! Süketek, nem érdekük, nem tehetnek semmit stb. Én meg nem tudok fizetni, egy éve. Õk is jól jártak :-)
Az diktál, akinél a pénz! A PSZÁF-fal lehet fenyegetõzni, de nem érdemes. Azt hiszed berezeltek? Félreértetted:röhögtek a hátad mögött! Minden banki szerzõdéshez a PSZÁF engedélye kell! Gondolod, hogy elmarasztalják a bankot egy általuk jóváhagyott szerzõdés miatt??? Hepciáskodni nem érdemes, úgyis te húzod a rövidebbet. Gondolom akkor nem így viselkedtél, amikor a hitelért mentél?
Elõzõ vagyok. Majd most? Gondolod bármi is változni fog? Ugyan, parasztvakítás az egész! Bankok minden rendszerben kellettek. Minden a pénzrõl szól. Ha nem fogod fizetni a hiteledet, ez után is be fogják hajtani.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!