Találatok a következő kifejezésre: Tourette szindrómás hogyan vélekedik (1 db)

Tourette szindrómás emberről hogyan vélekedik a környezet?

Legjobb válasz: Azt hozzá kell tennem, hogy a Tourette szindrómásoknak csak 5-10 %-a káromkodik.

A kérdező hozzászólása: Azt hozzá kell tennem, hogy a Tourette szindrómásoknak csak 5-10 %-a káromkodik.
A kérdező hozzászólása: Az utolsó mondatodban mire gondolsz pontosan?
Ha tudják, hogy beteg akkor természetesen tolerálják, vagyis megértik, hogy a mozgás ill. a szavak, azok nem akaratlagosak. Ha nem tudják, hajlamosak elmeroggyantnak titulálni, mert mozgás és néha a beszéd kivételével teljesen normálisan viselkednek.
jómagam is tourettes vagyok, és nagyonsokat csúfolnak sajnos a mai világ nem tudja elfogadni ezt betegsget még ha ismerik is, nagyon enhéz vele együttélni
Az én tourette szindrómás fiamról a környezete nem tudja hogy beteg, és szerencsére mások elõtt vissza tudja fogni a tickjeit. A szûkebb baráti kör, meg teljes mértékben elfogadja õt. Azt viszont nagyon nehéz eldönteni, hogy a sok negatív cselekedete közül, mi az ami még a betegség számlájára írható, és mi nem.
Bavallom, nem hallottam még a Tourette szindrómáról. Legalábbis arról, hogy ez a neve. Láttam már furán viselkedõ embert, szerintem õ ezzel a betegséggel élt. Nagyon fura volt, elakadt a szavam a viselkedésétõl, nem tudtam mit tenni, csak bámultam, pedig nem akartam. Hadonászott és hangosan szívta a levegõt. Igen, elkerültem, azt hittem közveszélyes, de most hogy utána olvastam mi is ez, szégyellem, de nem tudhattam hogy az mi volt. Sajnálom szegényeket.
south paaark
"Ezen kívül amit szerintem nem szabad csinálni: olyan dolgokra is felmentést adni a Tourette-szindrómás ember számára, ami nincs semmilyen kapcsolatban a betegségével." <---Azt kérded, hogy ebben a mondatomban mire gondolok. Arra, hogy amit valaki a betegsége miatt nem tud kontrollálni, az nem számonkérhetõ rajta. Amit viszont tud kontrollálni, vagy egy kis erõfeszítéssel meg tudja tanulni, azt szerintem számon kell kérni tõle. Sajnos nem ismerem nagyon jól a Tourette-t, csak nagy vonalakban. Én mozgáskorlátozott emberekkel dolgoztam sokat (tudom, hogy teljesen más tészta), de ebbõl szeretnék hozni egy példát. Volt olyan mozgássérült kamasz fiú ismerõsöm, aki szerette megfogdosni, taperolni a környezetében élõ nõket, és sokan nem mertek rászólni, mert "Jaj szegény, hát nem tehet róla, milyen rossz neki, stb." --> Pedig igenis tehetett róla, mert nem az értelmével volt baj, hanem mozgáskorlátozott volt. Tehát ameddig teljesen természetes, hogy ettõl a fiútól gonoszság lett volna számonkérni azt, hogy miért nem öltözik fel, vagy mosdik meg egyedül (nyilván azért, mert nem képes rá) addig igenis számon kell kérni rajta azokat a dolgokat (pl. nem taperolunk le minden nõt) --> Mert ezt viszont igenis fel tudja fogni, mert nem az értelmével van baj. Szóval amíg megértést kell kapnia a betegséggel kapcsolatos dolgokban, ez ne lehessen kibúvó olyasmivel kapcsolatban, ami nem szorosan a betegséghez köthetõ. De konkrétumokat nem tudok mondani, mert keveset tudok a Tourette-rõl, a konkrét esetrõl meg semmit.
szerintem attól függ, hogy kivel áll szemben. Aki tudja, ismeri a betegséget az biztosan sokkal toleránsabb, mint aki nem. Érdemes Oliver Sackc-ot olvasni (neurológus) (pl. Ember a Marson), nagyon izgalmas, igaz történeteket ír, a Tourettesekrõl is
Szerintem a környezet változóan vélekedik, mert változó értékrendszerû emberekbõl áll. Elképzelhetõ, hogy bunkó embereknek céltáblája lesz a Tourette-szindrómás illetõ, akkor is ha tudják, hogy nem jó kedvébõl, hanem betegség miatt viselkedik "furcsán". De egy csomó normális, józan és kedves ember fogja tudni tisztelni, szeretni és becsülni õt ennek az apróságnak az ellenére is. Ezeknek az utóbbi embereknek a véleményére kell hallgatni, és az elõbbi csoportnak megbocsátani, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek. Ezen kívül amit szerintem nem szabad csinálni: olyan dolgokra is felmentést adni a Tourette-szindrómás ember számára, ami nincs semmilyen kapcsolatban a betegségével.
szia! én egyszer voltam egy hétig pszichiátriai kórházban, és egy tourette szindrómás fiú is ott volt. elõször nem tudtam, miért kiabál, meg ordítozik, de aztán mondták, h ez a betegsége, a végén barátkoztunk is, csak elején volt furcsa, és emlékszem az ápolók szavaira: "nem veszélyes..." (mármint a gyerek)

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Szorongástól fejfájás, álmosság, enyhe szédülés és hányinger?

Vagy a hidegfront miatt? Esetleg azért, mert menstruáció előtt vagyok?

1

Mostanában nagyon sokat gondolok arra, hogy meghalok, meg arra is, hogy anyukám. Nem tudom, miért. Miért van ez?

2

Hogyan szabaduljak meg az önutálattól?

Leginkább azért nem szeretem magam, mert kövér vagyok. Próbáltam már mindent. Sorra vettem azokat az embereket, akiket szerethetőnek találok és szintén kövérek, de ez sem segített. Hiába mondom magamnak, hogy a környezetemben van nálam külsőleg csúnyább ember, aki boldogságot és teljes elfogadást talált valaki mellett, ez sem segített. Néha már úgy érzem nem is vagyok ember. Irigykedem azokra, akik vidáman végig tudnak menni egy csinos ruhában az utcán és elég egy mosoly, hogy a fiúk felfigyeljenek rájuk. Míg nekem ennél többet kell letegyek az asztalra, ha azt akarom, hogy esélyt adjanak egy ismerkedésre.

Azt ne mondjátok hogy fogyjak le, mert az önmagában még nem old meg mindent. Agyban akkor is ilyen maradok, maximum valami mást találok, amiért utálni fogom magam. (nem tudatosan).

Valaki esetleg tapasztalatot is írhatna, hogy ő hogyan keveredett ki ebből.

5

Régóta van kisebb nagyobb hullámokkal, hogy nincs kedvem semmihez. Úgy kell magamon erőt venni, hogy főzzek, takarítsak, elmenjek itthonról. Ilyen esetben ki mit tanácsol?

Tudom lenne rá válaszom, hogy itt a két gyerek...fél óra mire kijutunk a lakásból ( Ruben egyedül öltözik már) és hiszti is akad...na meg mire bekészítem a ropogtatni valót, innit -nehogy éhes,szomjas legyen vmelyik :)) és plusz pulcsi stb... vaaaa
Nah szóval erre is rá lehet fogni,de tényleg nem stimmel ez. Nem ilyen voltam...sokk biztosan ez az 5év amióta itthon vagyok ( terhesség-szülés-gyes-második baba)
Várom az őszt és remélem, hogy változást hoz a rendszer (Ovi) az életünkben...de most is nagyon erőtlennek érzem magam.
Kicsi gyermekem másfél éves lesz, szóval még egy évet itthon kell lennem vele.

0

Normális hogy 22 évesen sokszor jár a fejemben az öngyilkosság?

2 éve nem tudok szabadulni ettől az érzéstől. Ezen 2 év alatt volt 2 komoly kapcsolataom. Mindkettő lányba nagyon szerelmes voltam (vagyok is még az egyikbe).
A mostani kapcsolatom ténylegesen 1 hete ért véget. De már ezt megelőzően is egy darab sz/r nak éreztem magam. Senkinek. Most meg pláne, hiszen már a szerelmem sincsen mellettem.
Az életkörülményeimet tekintve nem lehet panaszom. Család, anyumék, még ugyahgy barátok is rendben van minden. A lehetőségekhez képest mindig mindent megkaptam.
(most itt nem autóról beszélünk, szegény családból származom)
Munkám nincsen jelenleg, abba nem tudok temetkezni.
22 vagyok, és pánik vna rajtam szinte, hogy milesz ha nemtalálok még egy olyan lányt aki elfogad és szeret. hiszen annyi de annyi oylanról hallani, hogy 18, meg 20 éves koruk óta együtt vannak, és már együttélés, meg gyereket tervezik.

Csak a családom miatt vetem el mindig ezt a lehetőséget. Hiszen tudom, hogy nekik okoznám a legnagyobb fájdalmat ezzel. Õk mit sme tudnak a problémámról, sőt senki sem, és nem is akarom őket beavatni, megvna a saját bajuk.
Csak miattuk látom értelmét az életnek, hiszen nem akarok szomorúságot hagyni magam után...:/
Úgygondolom 22 évesen ez nem az a felfogás amiben élnem kellene. A bulról, barátokról, hülyülésről, munkáról kellene szólnia az életemnek, de nem erről szól..hanem az önmaracangolásról és a kérdésről , hogy: "Minek vagyok én a Földön? Minek élek? és vajon Isten milyen céllal teremtett engem?"

Vallásos vagyok, katolikus, de nem elvetemült mélységekig, és ilyenkor sokszor fordulok Istenhez, akár könnyekkel is az arcomon, hiszen senki másra nem számíthatok.

Segíthet egy orvos ezen? vagy nemistudom kihez kellene forduljak, mert érzem, hogy ez nem jó így ahogy van..:/

12

Nem tudok belekezdeni semmibe, mitől van ez?

Nemértem mért jön rám mindíg valami rossz fájdalmas érzés mikor menni kéne valahova, ahogy elindulok akkor már semmi ilyesmi nincs. De valahogy ezt a hülye érzés nagyon nehéz leküzdeni és igy ezért nemis tudok eljárni semerresem. Ahhoz hogy csak az éjjelnappaliba lemennyek 10 perc mire összeszedem magam és erőt veszek. Nemazért van mert olyan gyengelennék vagy elfáradnék vagy ronda lennék vagy bármi olyan amit szlgyelnem kéne tök átlagos vagyok. CSakhát állandóan előjön ez a fájdalmas gombóc a gyomromba meg a mellkasomnál és már elegem van ebböl. Régebben nagyon sokfelé eljártam ,aztán egyszercsak előjött ez az érzés 2 éve nem szabadulok ettöl. Segítsetek légyszi 19 F

0

Szélhámosok által manipulált megkattant rokon, mit tehet a gyereke? 19L

Én diákmunkából élek, havi 30 ezer forintból, ebből alap élelmiszereket vásárolok, mert otthon nem kapok semmit, és bele is adok a rezsibe. Épp, hogy kijövök.
Árva vagyok, édesanyám egy ideje furcsán viselkedik, 2 éve nem jár le dolgozni, gyorshitelekből él. Mindenkit feljelentget maga körül, egyre több pénzt követel a rezsibe is, pedig nem változott meg a fogyasztásom, nemrég rám szállt és egy olyan feljelentést tett, ami a feljelentés tárgya miatt távoltartási végzést követelt (hogy bántalmaztam), valahogy látleletet is csinált, lehet, hogy odaverte magát valamihez.

Anyám betegsége tény, mivel pszichiáter kezeli szinte heti rendszerességgel, de a hatóságok erről mit sem tudnak és egyenlőre hiába mondom. Tehát egy munkaképtelen adósságokba boruló mentálisan nem túl ép ember, akit ráadásul rosszindulatú, pénzsóvár idegenek, uzsorások, eltartási szerződésre nyáladzók befolyásolnak kipaterol a jól megszokott otthonomból ahol ráadásul havonta beleadtam a rezsibe is.

2 hónapja tengődöm az utcán, jártam már albérletben is, de fix munka hiányában nem volt fenntartható, barátoknál is lehettem, de csak 1-2 hetet, már lejárt a végzés, de anyám továbbra sem akar hazaengedni. (jelenleg egy könyvtárból írok)

Most elhatároztam, hogy leadom az ügyet a gyámhivatalnál, beszélek az orvosával, minden segítséget megadok neki anyagilag és orvosilag is és ha kell erőszakkal (nem fizikaival) de hazaköltözöm. Mert nem tettem semmit.

Tanácstalan vagyok, nem kérek olyan lehordásokat, hogy dolgozzak és menjek albérletbe, mert mindamellett, hogy most ez a cél, egyenlőre nem olyan tiszta az oda vezető út. Jelenleg például ifjúsági szükségszállón laktam és ismerősnél zuhanyoztam le minden nap.... és nemrég eszméltem fel mennyire nem normális, hogy egy elmebeteg ember otthon ül és nem csinál semmit és a teljesen normális lányának kell szenvednie.

Tehát nem tudom mit tegyek, és kizárólag a kérdésre válaszoló, jóindulatú, segítő válaszokat várok. Én úgy érzem anyám betegsége nem akkora kényszer és katasztrófa, hogy megkockáztassak miatta egy kvázi jövőbeli bármikor bekövethező hajléktalanságot (ami gyakorlatilag már most fennáll, mivel nincs rendes fedél a fejem fölött)

Tehát az úgy helyes, hogy most mivel lejárt a végzés, hazamegyek, és ha kell gondnokság alá helyeztetem. És bármivel is kell szembenéznem nem lehet rosszabb mint a lassú leépülés.

1

Van aki volt már elmegyógyintézetben? Milyen volt? Véleményt tud mondani?

12

Este nehezen alszom el, gyakran felébredek, 2-6 között folyamatosan alszom, majd ismét szakaszosan alszom fél9ig. Nem vagyok mostanában ideges, depressziósnak sem érzem magam! Tanácsok?

22-23 kötött lefekszem aludni, szerintem kell 1 óra, hogy elaludjak, de felébredek gyakran...mindig is jó alvó voltam pedig...járok mostanság edzeni, biciklizni, de nem hatékony....

2

Veleszületett depresszió, mely végigkeseríti az ember életét: létezik ilyen?

1

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!