Találatok a következő kifejezésre: Tegyük fel, én (297 db)

Tegyük fel hogy a rudak törhetetlenek és ennek alapján: -Van egy 10 tonnás teherautónk milyen hósszú rudat kellene rákötnünk az egyik oldalára hogy egy 1 kg-os súlyt rákötve a teherautó feldöljön?

Azért mert:

Legjobb válasz: Vegyük a teherautót egy X szélességû, nem rugózó, egynemû hasábnak. Ennek a tömegközéppontja X/2-nél van, vagyis középen. Ezt kell a hasáb sarka mint tengely körül elforgatni. Vegyük úgy, hogy az acélrúd tömege 0. Lehetne vele számolni, de bonyolult. A hasáb tömege 10000 kg, az ellensúly tömege 1 kg. A hasáb (kocsi) tömege a tömegközéppontban érvényesül úgymond, azaz a kétkarú emelõ (lényegében errõl van szó) egyik felén a táv x/2, azaz a teherautó szélességének a fele. Ez esetben 10000*(X/2) = 5000X hosszú rúd kéne. Például egy 3 méter széles teherautóhoz 7500 méteres (7,5 km-es) rúd kéne, ami Budapesten a Lágymányosi hídtól az Árpád-hídig lógna.

Vegyük a teherautót egy X szélességû, nem rugózó, egynemû hasábnak. Ennek a tömegközéppontja X/2-nél van, vagyis középen. Ezt kell a hasáb sarka mint tengely körül elforgatni. Vegyük úgy, hogy az acélrúd tömege 0. Lehetne vele számolni, de bonyolult. A hasáb tömege 10000 kg, az ellensúly tömege 1 kg. A hasáb (kocsi) tömege a tömegközéppontban érvényesül úgymond, azaz a kétkarú emelõ (lényegében errõl van szó) egyik felén a táv x/2, azaz a teherautó szélességének a fele. Ez esetben 10000*(X/2) = 5000X hosszú rúd kéne. Például egy 3 méter széles teherautóhoz 7500 méteres (7, 5 km-es) rúd kéne, ami Budapesten a Lágymányosi hídtól az Árpád-hídig lógna.
Az elõzõ vagyok: És az sem mindegy mekkora az átmérõje hiszen azonos tömegû rudak is más súlyt nyomnak egy adott ponton eltérõ átmérõ esetén így pl egy 10 centi vastag rúdból lehet h 2x olyan hosszúságú kell mint egy 20 centis rúd esetében Szal ahoz h ezt ki lehessen számítani kell: a rúd átmérõje egy szakasznak pl. 1 méternek a súlya és akkor gondolom a törhetetlenség mellé a hajlást se vegyük bele...
Hiányos az adat.. Nem tudni a rúd "x" szakaszra jutó súlyát. hisz nem mindegy h ez egy kartonhenger vagy egy 10 centi vastag tömör acél rúd....
Jah bocs megint az elõzõ vagyok :D (cskasikerül összeszednem a gondolataimat) gondolom oldalra akarjuk borítani a teherautót ahoz ezt az általad említett 1 kg-os pontossággal ki lehessen számolni kell még a teherautó plató magassága ill. a kerekek közti szélesség is hisz nem mind1 h milyen messze vannak egymástól a kerekek minél magasabb és keskenyebb annál borulékonyabb ill fordítva. És gondolom ne vegyük bele azt h van rugózása és lengéscsillapítója és gondolom tételezzük fel h nem gumikerekeken hanem pl vas kerekeken áll....
hát igen csakhogy ettõl már rég nem fog sajna felborulni.... Ha a rúd hosszabb mint a plató magassága akkor már a 45'-os dõlést követõen a rúd vége leér a földre és egyszerûen megtámasztja. (ha azt vesszük alapul h 45'-os dõlésszögnél borul fel)
Én inkább a súlyponton való átbillentést tekintem felborulásnak, fõleg ha a kamion pl. egy szakadék vagy hegyoldal szélén áll, és a rúd vége nem tud mire feltámaszkodni. Itt ez inkább egy elméleti matekkérdés, szerintem. (Kettõvel ezelõtti voltam a 7500 méteres rúddal.)
én meg a legelsõ voltam most is az vagyok (úgy látszik ezt ketten tárgyaljuk ki:D) egyet értek egy szakadék v egy hív szélén persze h fel tud borulni v inkább onnan lezúgni de egy úton nem hiszem mert feltámaszkodik a rúdra. Ha a realitást és a fizikát teljesen félrerakjuk és csak matematikailag nézzük a dolgot akkor viszont nagyon sok adat és tényezõ hiányzik ahoz h pontos számítást lehessen végezni

Tegyük fel, hogy 15 évesen cannabis-t termeszetek a kertben (amit csak én tudok), majd terjesztem! Esetleges razzia esetén kit büntetnének?

csak,mert ha a szüleim nem tudnak róla,én pedig elméletileg nem vagyok büntetendő akkor hogyan büntetnének... pénzbírság lenne vagy "gyógyintézetbe" küldenének ....? (ne beszéljünk túl nagy mennyiségről)

Legjobb válasz: Dehogynem vagy büntethetõ. Súlyosabb bûnökért pl. emberölés már 12 éves korától büntethetõ valaki, 14 éves kor felett pedig ugyanazokért büntethetõ, mint egy felnõtt, csak a fiatalkorúak börtönébe zárják, amíg be nem tölti a felnõttkort. Drogkereskedelemért be is zárnának jó pár évre, ráadásul a szüleidet is büntetnék gyermekük elhanyagolásáért, amiért nem vették észre, hogy füvet termesztesz. Magyarul az egész család vonulna a dutyiba. Te Tökölre, a szüleid Kõbányára.

Dehogynem vagy büntethetõ. Súlyosabb bûnökért pl. emberölés már 12 éves korától büntethetõ valaki, 14 éves kor felett pedig ugyanazokért büntethetõ, mint egy felnõtt, csak a fiatalkorúak börtönébe zárják, amíg be nem tölti a felnõttkort. Drogkereskedelemért be is zárnának jó pár évre, ráadásul a szüleidet is büntetnék gyermekük elhanyagolásáért, amiért nem vették észre, hogy füvet termesztesz. Magyarul az egész család vonulna a dutyiba. Te Tökölre, a szüleid Kõbányára.
Te akkor büntetendö vagy. (Esetleg nem büntethetö?) Amig te nem vagy büntethetö, érted a szüleid felelnek. Sajnos le nem csukják öket, ezért van, hogy: Menj csak be a Tescoba aztán hozzál apádnak két sört a kabátod alatt, téged nem büntetnek, ha elkapnak mert még gyerek vagy.
"én pedig elméletileg nem vagyok büntetendõ" A büntethetõség korhatára (az emberölést, életveszélyt vagy halált okozó testi sértést, rablást, illetve kifosztást kivéve) 14 év. A kábítószer fogyasztás pedig bûncselekmény lett, 2 évig tartó szabadságvesztéssel sújtható.
Kábítószer termesztés és eladás ez bizony halmazati büntetés, és bezony büntethetõ vagy, sõt szüleid is azok. A kis mennyiség mondjuk enyhítõ körülmény lenne, de mivel gondolom szintén kiskorúaknak árulod, így ez is súlyosító körülmény. Jobb lenne, ha kidobnád azt a szart és inkább egy könyvet fognál a kezedbe!
cannabis-t termesztesz azt szerintem rohattul èszre vennèk a szüleid nem kicsi növèny az!

Hogyan kell olajteknőt felszerelni 1997 suzuki 1. 0-ra? Gyárilag nem volt tömítés téve csak paszta, én se tegyek tömítést? Pontról-pontra, hogy tegyem fel, hol pasztázzam, hagyjak rést amég megköt?

Legjobb válasz: Gyárilag nem hiszem, hogy csak paszta lett volna... Vegyél tömítést, sokkal jobb és egyszerûbb mint pasztával kókányolni.

Gyárilag nem hiszem, hogy csak paszta lett volna... Vegyél tömítést, sokkal jobb és egyszerûbb mint pasztával kókányolni.
A kérdező hozzászólása: Megcsináltam kétszer annyi pasztával. Visszagondolva, nagyon keveset tettem rá elsõ körben. Most már teljesen jó, hála Nektek :-) Köszönöm a segítségeket! Remélem 10-20 évig már nem kell ezzel foglalkoznom :) ))
Teknõnél? Hát akkor fuss neki megint! :) Lehet kicsit több paszta kell rá, vagy jobban le kell pucolni a felületeket. Írtad hogy paszta maradt, olaj gondolom friss, tehát az majd mehet vissza bele. Így meg csak szabad idõt veszítesz azzal ha megint megpróbálod.
A kérdező hozzászólása: picit ugyan, de csöpög az olaj... :-(
Hát ezt egyszerû kideríteni. Benzines ronggyal áttörlöd a blokkot a szûrõ körül és alatt valamint a teknõ körül. Aztán ha valahol szivárog akkor úgy rögtön észre fogod venni.
A kérdező hozzászólása: Az van, hogy hazajöttem vele.. Nem csöpög az olaj, viszont ha a kezemet végighúzom az illesztésnél bizony egy picit olajos lesz.. Közben azért beszéltem a szerelõvel is, azt mondta kb 7 ezerért lecseréli a tömítést ha gondolom. Az is lehet, hogy az olajszûrõ alól folyik oda egy kis olaj? Mert ha nem illeszkedne jól a karter, azért csöpögne az olaj rendesen (gondolom én)
Töltsd fel teljesen. Használd, aztán tegyél egy tiszta kartonlapot alá. Ha szivárog valahol akkor rögtön észre fogod venni.
A kérdező hozzászólása: Pont ott ment a kipufogó az egyik csavarnál, ami miatt nem tudtam teljesen függõlegesen behajtani (picit ferdén állt a kulcs) de tettem alá egy plussz alátétet és kézzel csavartam amíg tudtam. Végül azért bement rendesen. Feltöltöttem ma olajjalpicit megijedtem mert olajos lett a kezem az illesztésnél de oda csak egy kis olaj folyt szerintem a szürõ helyérõl (le volt véve) járattam 20 percet és nem tapasztaltam folyást, legalábbis nincs a kocsi alatt egy csepp sem, de majd kiderül..
Hát igen, akna vagy rámpa nélkül nehezebb a dolog. De kellõ elszántsággal minden megoldható! :) (pl ha fával szoktatok fûteni akkor vágsz megfelelõ hosszúságú tuskókat, aztán azokkal bakolod fel :) Mi így csináltuk ha a kocsi alatt kelletett dolgozni) Azt hogy érted hogy a csavar ferdén ment be? Rosszul kapott bele a menetbe? Az még okozhat gondot., Lehet jobb lett volna leszedi a kipufogónak azt a részét. Paszta sokáig tart. Én a legkisebb kiszerelést vettem meg anno, azóta legalább 2x összeraktam vele a blokkot :D És ott van olyan rész ahova kell 2-3mm vastag paszta, annyi a hézag... (elõzõ tulaj nem tudom hogy a fenébe csavarta meg úgy az aluöntvényt...)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm :) Holnap feltöltöm és kiderül.. Nagyon remélem, hogy sikerült. Se szerelõ akna, se hely.. 4 óra volt visszatenni, bár még soha nem csináltam ilyet. Az egyik csavar ami pont a kipufogó felett van, elég ferdén ment be, plussz alátétet igényelt. Betettem az új szûrõket is, jó lenne ha nem csöpögne. Pasztából alig fogyott...
Ha nem sikerül se kell rögtön feladni. Még 1 próbát megérhet utána is én azt mondom :) Tudnád én anno motorral mennyit szenvedtem papír tömítéssel, aztán akármit csináltam mindig szivárgott az olaj. (bár pasztával elsõre sikerült)
A kérdező hozzászólása: Megtörtént a dolog. Igyekeztem úgy csinálni mindent ahogy írtátok. Vékonyan, cikk-cakkban rácsíkoztam a pasztát az olajteknõ peremére, külön kis karikákat a csavaroknak kialakított lyukaknál, utána pedig felhelyeztem és meghúztam a csavarokat. Most van az, hogy várok holnapig és imátkozom. Ha holnap csöpögni fog valahol az olaj, akkor nincs mit tenni.. szevíz :-( Elég kis vékony volt a csík és nem jött ki a szélére annyira mint gyárilag. Bárcsak sikerülne.
Igen, a csavaroknál sem árthat. Bár ez a furat kialakítástól függ. De baja nem lesz tõle.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! Holnap lesz a nagy nap.. Ahol vettem a pasztát azt mondta az eladó, hogy a csavarok lyukainál is pasztázzam körbe, õ szerinte. Remélem simán fog menni, szépen megfontoltan és ha 21-én ráemgedem az olajat, nem fog folyni sehol. :)
Igen, kb a közepére kéne. Azt, hogy hány mm nem tudom, sose mértem még :D De ha jól illeszkedik akkor nagyon kevés kell, úgy összenyomva lesz vagy 1 tized mm vastag a tömítés. Legalábbis motoron néhol olyan mint egy nagyon vékony hártya. Bár én rögtön készre húzom. Így csak ott van vastagsága ahol sérült a felület. És amit elõttem írtak, csavart ne tépd azért bele, csak szépen meghúzod, lehetõleg ne körbe hanem átlósan és ne egyszerre húzz meg egy csavart hanem átlósan menny végig és mindegyiken húzz egy kicsit. Így egyenletesen szorítod rá a teknõt és nem csavarod meg azt. Olajat meg másnap tölts bele.
2-3 mm...nem kell vastagabb.nem kell rést hagyni, felcsíkozod, óvatosan illeszted, csavarokat kulturáltan meghúzod, oszt jónapot...egyet alszol rá, másnap töltheted, hadd menjen. fontos a megfontoltság, nyugalom...itt nincs kapkodásnak helye. sok sikert.
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm! A vékony csíkot nagyjából a teknõ közepére tegyem? Majd szétterül ha ráhúzom? Kb hány mm. vastag csík legyen?
Elõször jó alaposan pucold le a blokk felfekvõ felületét és vizsgáld meg nincs-e rajta karcolás, vagy bármilyen sérülés. Ha van akkor a gyári tömítést hanyagold. Hézagolásra nem érzékeny az olajteknõ, tehát így szükség sincs a tömítésre. Ha jó a felület akkor csinálhatod tömítéssel is, de pasztával is. Te dolgod. A 2 felületet pucold meg jó alaposan, ne legyen rajtuk semmi szennyezõdés. Aztán zsírtalanítsd(benzines ronggyal áttörlöd jó alaposan) aztán az egyik felületet(én azt szoktam ami hozzáférhetõbb, te esetedben ez szerintem a teknõ) vékonyan bekened pasztával, de tényleg csak vékonyan, legjobb ha egy csíkot húzol rá, de ne legyen sehol megszakítva. Aztán mehet a helyére és rá is húzhatod akár készre. Vagy csinálhatod úgy is hogy nem húzod meg teljesen, csak akkor ha már megszáradt. Mindkét megoldás jól mûködik. Én a motoromnál egy ideje pasztát használok(persze ahol fontos a hézag ott maradt a tömítés is+ a paszta), azóta nem szivárog az olaj sehol. Persze azt hozzá kell tenni hogy minden felületen van már 1-2 apróbb sérülés, a kuplungdekni meg meg van csavarodva, de tökéletesen zár az is. És olcsóbb mint a síkoltatás.
Na, örülök neki hogy sikerült :) Nem egy nagy ördöngöség ez, csak ki kell tapasztalni hogy hogy jó :)
lény? mivan? mindenki drogozik?
Kevesebb drog és pia. Több tanulás. Számodra ez a tökéletes recept. Üdv.
A kérdező hozzászólása: De én nem drogozok :(
^^""" Szerintem a sulival ne szenvedj ilyen téren, inkább valami olyan közegben nézelõdj, ahol több hozzád hasonló ember forog. Nehogy már egy pasi miatt ad fel az személyiségedet.
A kérdező hozzászólása: De én nem járok el ilyen helyekre hazajövök a suliból utána tanulok és utána vacsora, fürdés és vége a napnak
Mosolyogj rá kedvesen és legyél nyílt.

A bíróság jogerősen megítéli az ingatlan árverését. Megtörténik az első árverés, ami tegyük fel, hogy sikertelen. Mennyi ennek a költsége a terheltre nézve és ezt az összeget mikor kell kifizetnie? Köszönöm előre is.

Legjobb válasz: A végrehajtást kérõnek meg kell elõlegezni a végrehajtás költségeit. Ezt nyilván tartják, és ha sikertelen a végrehajtás, akkor ennek költségével tovább nõ az adósság Fizetni nyilván akkor kell, ha van mibõl.... :-( De ha árverés van, akkor gondolom ez a kérdés sajnos nem merül fel....

A végrehajtást kérõnek meg kell elõlegezni a végrehajtás költségeit. Ezt nyilván tartják, és ha sikertelen a végrehajtás, akkor ennek költségével tovább nõ az adósság Fizetni nyilván akkor kell, ha van mibõl.... :-( De ha árverés van, akkor gondolom ez a kérdés sajnos nem merül fel....
fél megmondani? ne legyél már ennyire naiv...
HADJAD! Helyesírási szótár!)
kezdetnek szerintem elég, ha megtanulsz helyesen írni, aztán jöhet a nõügy amúgy meg mondd meg neki, ha annyira gyötrõdsz
Amíg nem tudsz egy kérdést megfogalmazni érthetõen, inkább ne foglalkozz ilyesmivel!
A kérdező hozzászólása: tényleg elég összevisszaság lett, akkor leírom még egyszer :D ha egy sráccal töltöd az idõdet és tegyük fel be is jössz neki akkor nehezére esik neki kontrollálni hogy pl ne legyen merevedése vagy ilyesmi? Remélem jobb lett (:
Nem nagyon tudják, ha szép lány + kedveskedik + esetleg hozzájuk érsz stb akkor így jártál. :)
Tényleg jól megaszonta. De értem mire gondolt. Igazából, kontrollálni az érzéseit szerintem senki sem tudja, csak a cselekvéseit. Engem, mondjuk nem szokott érdekelni, hogy a lány mit gondol arról, hogy csak azért nem vetem rá magam azon nyomban, mert õ nem szeretné, és nem azért, mert tapintatlan bunkó vagyok, hanem mert, ha ez sértené, vagy rosszul esne a piciny lelkének, valószínû, hogy nem lenne velem kettesben, de akár társaságban is kerülne, tehát, ha felvállalja, azt, hogy beszélget velem, fõleg, ha kettesben, akkor szerintem nekem nem kell kellemetlenül éreznem magam, mert tudom, hogy õ tisztában van azzal, hogy marha mód áll rá a farkam :D
58%-os Válasz idõpontja 18:15 Ezzel arra célzok, hogy, ha engem zavarna az, egy illetõvel kapcsolatban, hogy rám van izgulva, akkor valószínû nem lennék vele kettesben, vagy ha társaságban vagyunk, akkor kerülném. Ha neki meg nem túl kellemetlen, vagy rossz érzés az, hogy nem csókolhat meg, vagy mi egyéb, és engem sem zavar a tudat, hogy izgul rám. Akkor nyugodtan beszélgetek vele
Jó mondjuk lehet bennem van a hiba, de nekem egy sima beszélgetéstõl nem szokott állni a farkam.Ennél kicsit több kell.Ha kicsit több van, akkor meg szerintem nem zavarja.:D
Én már voltam fiúval, és miközben beszélgettünk kettesben (de utcán ültünk egymás mellett), hát neki kezdett felállni...én meg kicsit furán éreztem magam, de nem esett rosszul, viszont õt zavarta, és kérdezte is, h ugye nem zavart, mert õ nagyon cikinek tartotta. De szerintem ebben nincsen semmi rossz. Szerintem erre is a "gyakorlat teszi a mestert" mondás érvényes. Vannak aki jobban, mások kevésbé tudják ezt kontrollálni.

Most mit tegyek? Félek hogy baba van a dologba és én mensinek hiszem, mit tegyek?

Kezdek kétségbe esni, fogamzásgátlót szedek, de sok antibiotikumot szedtem nov végén és dec elején, és lehet hogy ekkor teherbe esetem, a teszt kb mostanra már kimutatná. A méhemnél felvan puffadva és úgy érzem mint ami szét akar pukkanni. Amiért megvagyok ijedve az a 3napja tartó barnázás, általában csak ha megtörlöm pisilés után, de van hogy a bugyim is olyan, ha nem barna akkor krémes fehér.

Legjobb válasz: Mindenképp tesztelj reggel!

Mindenképp tesztelj reggel!
Nem írtad, hogy mikorra kéne megjönnie a menzeszednek.Ha már késik több mint 1 hetet, akkor a tesztnek már ki kéne mutatnia.Legjobb a reggeli vizelet, de egy 10 erõsségû teszttel délután is megcsinálhatod.A barnázás jelezhet menzeszt is.Én a helyedben mindenképpen felkeresném az orvosomat.
A kérdező hozzászólása: A napokban kellett volna megjöjjön, vagy max holnap. Szokott késni. Orvossal az a nagy baj, hogy egyszer kértem hogy vizsgáljon meg és azt mondta hogy NEM, a másik helyen meg nem ultrahangoznak. Gondoltam arra hogy elmegyek oda ahol nemet mondtak nekem, és kitalálok valami olyat hogy 2hete késik meg pozitív lett a teszt, max azt mondja hogy nem is vagyok terhes de legalább megvizsgál.
Csakhogy most még nem látszana semmi az uh-on. Akkor menj, ha pozitív a teszt tényleg.
Nem igazán értem, hogyan utasíthat el egy orvos vizsgálatot.Én az ilyet azonnal lecserélném. Azt írod, hogy a napokban kéne megjönnie.Csinálj egy tesztet, hogy megnyugodj, de szerintem mensi elõjelei, amit érzel.Amúgy a ciklusod hányadik napján voltatok együtt, amikor szerinted teherbe eshettél?
Én..nem értettem a történetet... Miért mondtak nemet? szeretnéd ha megvizsgálnának..én nem hallottam még sosem ilyenrõl, hogy orvos nemet mondjon rá :O
Szia! Valószínû a terhesség.Csinálj tesztet, és írd meg az eredményt:)
Nem tudod, pontosan, hogy mikor kell megjönnie? Még ha szokot is késni, akkor is kéne tudnod a napot. Meg ha fogamzásgátlót szedsz, akkor pontosnak kéne lennie, akkor nem szoktak elõfordulni 2 napos eltérések. Van akinek csak azért felírnak tabit, hogy beállítsa a menszeszét.... Bocsi az offért, csak ezt furcsálltam. A kérdésre válaszolva, szerintem is várj még pár napot, csinálj tesztet, ha negatív, akkor vagy nem vagy terhes, vagy még korai, de akkor még az orvos sem látja az ultrahangon. Úgyhogy a jövõ hetet mindenképp megvárhatod a dokival.
A kérdező hozzászólása: Aki elküldött eleve bunkó orvos, "jó" híre is van erre. 3levéllel szedtem és volt h még akkor megjött amég szedtem volt hogy a szünet végén, ezért nem tudom. Nagyon fáj a hasam, másabb mint mensinél, úgy érzem mintha mindjárt szétmenne az egész méhem, lehet elmegyek veszek most tesztet de szúr az egész. Tényleg nagyon félek, a barnázás miatt:(

Mit tegyek hívjam én fel, vagy várjak arra, hogy ő keressen?

Tegnap volt a hetedik randim egy sráccal. És eléggé egymásba feledkeztünk, és majdnem lekéstem a buszom. Kint voltunk már a buszállomáson, de nem figyeltük az id?t, aztán hirtelen, hogy basszus megy a buszom. Muszáj volt elérnem, mert ez volt az utolsó. Felugrottam, de nem tudtunk megbeszélni következ? id?pontot. Utána küldtem neki sms-t, hogy sajnálom, hogy így kellett elbúcsúznunk, én nagyon jól éreztem magam. Meg jó éjszakát kívántam. De nem válaszolt rá. Mit tegyek? Én nagyon szeretnék újra találkozni vele, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy eddig akármikor küldtem neki sms-t (5-öt összesen) sosem válaszolt. Viszont azt is tudom, hogy anyagilag le van égve rendesen. Azt nem mondta, hogy nincs pénz a mobilján, de lehet, hogy nincs. Mit csináljak? Nem akarok én futni egy fiú után, viszont ha tényleg nincs pénze, de akarna találkozni, akkor meg nem tud felhívni, és az én hülyeségem miatt nem lesz több randi. Felhívjam, vagy ne?

Legjobb válasz: Köszönöm a válaszokat! Most mit tegyek, ha nincs pénz a mobilján. Senki sem tökéletes. Van, aki nem gazdag, ugyanis nem az a gond, hogy nem tudja beosztani, hanem a semmit nehéz lenne beosztani. Azt hiszem telefonálok. Köszi a válaszokat még egyszer!

A kérdező hozzászólása: Összeszedtem magam, és felhívtam. Megbeszéltünk egy újabb randit. Köszi a bátorítást!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! Most mit tegyek, ha nincs pénz a mobilján. Senki sem tökéletes. Van, aki nem gazdag, ugyanis nem az a gond, hogy nem tudja beosztani, hanem a semmit nehéz lenne beosztani. Azt hiszem telefonálok. Köszi a válaszokat még egyszer!
Egyenlõség van, vagy mi.
Üdv! Sikerült felhívnod?
jah. am én voltam a 2. válaszoló =D
LÉCI, majd írd le, hogy mi lett..hogy mit beszéltetek:D:P
Hívd föl, h "hallani akartam a hangodat" - nem fogja tolakodásnak venni, és azt sem fogja belõle érezni, h csak azért hívod, mert tudod, h neki nincs pénze. Aztán ahogy beszélgettek, biztos szóba kerül az újabb találkozás. :) Ne görcsölj ezen! :)
Na itt a kövekezõ halálom, ha valakinek a telefonján nincs pénz. Azért van az a k$rva telefon, hogy ne használja? Tanulja meg beosztani a pénzét! Bocs! A kérdésedre a válasz pedig: Igen hívd fel és vond kérdõre, hogy miért nem válaszol. Ne szórakozzon veled te erre nem érsz rá. Ne ilyen durván, de azért érzékeltesd vele hogy ez így nem járja. Szerintem neked is megfordult ilyen a fejedben. Sok sikert! 25/f
én már rég felhívtam volna, ha tudod, hogy tetszel neki és érez vmit irántad, akkor ezért nem fog kiszeretni belõled ilyen hamar, biztos megérti hogy sietned kellett! Hívd fel, hidd el nem lesz semmi baj, és beszéljetek meg egy idõpontot randira...ja és kérj bocsánatot azért amiért ilyen gyorsan el kellett menned :) sok sikert!!!!!!
Én azt tapasztaltam hogy nagy hiba 1 pasi után futni.Tegye meg mindenben õ az elsõ lépést.Ha arra sajnálja az idõt h nem hiv fel vagy a pénzt, akkor nem kellesz neki eléggé.Mert ha te járnál a fejébe mindent megtenne h ujra lásson.A többi csak kifogás.

Tegyük fel hogy hozzá jutok egy aukciós oldalon egy olcsó tárgyhoz, én azt továbbadhatom 3. félnek?

Legyen a példa egy Tablet, megveszem olcsón, garanciával papírokkal. Azt eltudom adni egy ilyenekkel foglalkozó üzletben drágábban? Egyszerűsítve ha bőven ár alatt van a termék, és veszek belőle 5öt, azt azonnal tovább adom az üzletnek, követek el bűncselekményt?

Legjobb válasz: Nem lennének lopottak a termékek, és eredeti.

A kérdező hozzászólása: Nem lennének lopottak a termékek, és eredeti.
Legjobban akkor jársz, ha te is meghirdeted valahol, új termékként, bolti ár alatt.
Csak ne felejts el adót fizetni a bevételed után.Mert az, már törvénytelen lenne.
A kérdező hozzászólása: rendben, köszönöm! :)

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!