Találatok a következő kifejezésre: Túl gyorsan a barátom (9 db)

Mit tehetnék lányként, ha a barátom túl gyorsan megy el?

Azt mondja, az a gond, hogy az utóbbi x időben, ami kb 1-2 év lehetett, csak olyan nőkkel volt, akik nem igazán voltak jók és nem is élvezte túlzottan a dolgot, így könnyű volt visszatartania, de velem más. Pedig gyakorlatilag én se csinálok semmit, ha csak önkéntelenül is egy picit lelkesebben, szenvedélyesebben mozdulok, már kb azonnal elmegy. De hát nem feküdhetek még se úgy, mint valami fadarab, hogy na akkor talán kibírja. :( Meg úgy én nem is élvezném. Nem tudom mit tegyek, ő igyekszik, hogy megoldja, mert szégyelli magát emiatt, de annyira elszomorít ez, mert nekem iszonyú fontos a szex, és annyira nehéz még nekem vigasztalgatni, hogy nincsen semmi gond, és majd jobb lesz, csak össze kell szoknunk, blabla, közben meg felrobbanok a vágytól. Mit csináljak? Elég friss kapcsolat.

Legjobb válasz: Gyors megoldásnak kaptok szexboltokban különbözõ leszorító gyûrûket, amikkel tovább tud merev maradni és tán érzéketlenebb is. Hosszú távon pedig neki kell kitapasztalnia, hogy mivel tudja húzni a dolgot. Figyeljen a testére...

Gyors megoldásnak kaptok szexboltokban különbözõ leszorító gyûrûket, amikkel tovább tud merev maradni és tán érzéketlenebb is. Hosszú távon pedig neki kell kitapasztalnia, hogy mivel tudja húzni a dolgot. Figyeljen a testére...
Eddze a PC izmait, és elégítsen ki, mielõtt a konkrét aktusra sor kerülne, de ha fel tudod izgatni utána röviddel, akkor õt is ki lehet elégíteni nem sokkal elõtte, másodjára általában könnyebb tovább bírnia. A póz sem mindegy, az én párom például jobban bírja, ha én vagyok felül, de ez nyilván egyénenként változó lehet.
Léteznek különbözõ technikák amikkel elnyújtható az együttlét. De ezeket gyakorolni kell. De a legegyszerûbb, ha szex elõtt egy fél órával önkielégítést végez ( vagy végzel vele), mert a második menet általában tovább szokott tartani.
Tanítsd meg a elszorításos (squeeze) technikára, lást Google, pl. itt: http://korai-magomles.szexa.hu/elszoritasos-squeeze-technika..
Amikor kezdõ voltam, elötte orális szex volt. utána volt hogy bírtam 40 percig is :D
nálunk is úgy volt, hogy mikor én voltam felül tovább bírta, mert ott te adod a ritmust, nem õ. ha õ mozog inkább akkor mikor érzi h egyre jobb és jobb akkor automatikusan begyorsít, úgy csinálja, hogy elmenjen. próbáljátok úgy ki, hogy te diktálsz :)

A barátom mániája a motorozás, és túl gyorsan megy. Hogy győzhetném meg, hogy ne tegye?

Nem tudom mit csináljak mert a barátom akit nagyon szeretek motorozik és mindene a gyorsulás.:(Sportmocival megy természetesen és 18 éves:(és az a mániája h kiakasztja az órát mert az annyira jó.De én nagyon féltem h 1x vmi baja lesz!Hiába mondom neki h ne menjen gyorsan mert hány motoros baleset van stb...nem akarom h baja legyen meghaljon...de mindig azt mondja h szeret és h ne féltsem:\'(de félek h 1x baja lesz.

Legjobb válasz: Csatlakozom az elõttem szólóhoz!!!Ha sportmocival"játszik"nem hiszem,hogy 18 évesen olyan sok gyakorlati tapasztalata lenne gyors motorozásról.Ennek csak az lenne a vége,hogy balesete lesz.Vagy keress neki tanfolyamot errõl,mert a tévében már láttam,hogy vannak ilyen lehetõségek.

Csatlakozom az elõttem szólóhoz!!!Ha sportmocival"játszik"nem hiszem, hogy 18 évesen olyan sok gyakorlati tapasztalata lenne gyors motorozásról.Ennek csak az lenne a vége, hogy balesete lesz.Vagy keress neki tanfolyamot errõl, mert a tévében már láttam, hogy vannak ilyen lehetõségek.
Nekem az a tapasztalatom, hogy leginkább sehogy nem lehet az ilyen félékre hatni. Talán segítene, ha valami közeli ismerõse meghalna egy ilyen balesetben, de még ebben sem vagyok biztos. Ne adja isten, hogy ha ezzel játszik, valami vétlen embert megölne. Egy 18 éves gyerek alá nem való speedmotor. JOgosan félted, abszolút nem tudja még kontrollálni ezt a sebbességet, ezt 10 év rutin után mondom neked. Reményedj, hogy egyszer úgy megbüntetik gyorshajtás miatt, hogy még a fia unokája is azt fogja nyögni, mást nem nagyon tehetsz. Vagy esetleg megfenyegetheted szakítással, bár gyanús nekem , hogy akkor is motorját választaná. A férjem már 100 km/h-nál is szokott szólni, hogy menjek lassabban, már az is irtó veszélyes, nem hogy kiakasztani az órát, az eszem megáll... Ennél jobb tanácsot sajnos nem tudtam adni, ne haragudj.
Hát ha ez a szenvedélye, akkor ezen nem nagyon tudsz változtatni szerintem. Max kiszúrod a kerekeket, de az csak ideiglenes, meg abból csak a balhé van...
Hát én nem attól félnék hogy neki baja lessz mert hát õ kereste magának, hanem attól hogy megõl valakit, ha olyan hülye hogy ezt csinálja és bajt okoz szerintem úgy lenne tisztességes ha õ maradna ott nem a vétlen.Aztán meg anyu meg apu járhat ki hozzá a temetõbe.
hagyd el még amig még él. aztán járhatsz temetõben. az se jobb.
A szülei megengedik neki hogy motorozzon nagymotorral?:O Én is 18 éves vagyok de anyám elõre megmondta hogy nem mehetek be a városba motorral ha meg lesz a jogsim pedig csak 50-es motorom van. Én is "akasztom" néha de csak 60-al megy:D
hát nekem is mondták szüleim h nemkéne megcsináltam aztán sajátpénzbõl vettem motort annyit segítettek h akor már rendes védõcucott vettek mer arra már nem nagyon marad pénz ezt pl teis megteheted nemtudom emnnyire vagy elengedve anyagilag de ha szokott pl nyáron olyat csinálni h elmegy egy poloba akor veszel neki ilyen hálos protektrot azon rajta van minden de mégis szellõsebb mint egy bõrruha olyan 40-50e egy ilyen és teis kicsit biztosnágosabbnak érzed meg nemis tiltod el tõle mert abbahagyni nemfogja ahoz nagyonagyon kell h szeressen...amugymeg aki azt mondta h a motorosok miatt van a halálos baleset az üljön le és gondolja át mégegyszer ált az autosok ütik el a motorosokat és szinte mindig az autos hibája...engem is csaptak már el h kijött elmém egy kocsi simán átrepültem a motorháztetõ felett és csusztam kcisit a betonon bajom nem lett de kicsit befo stam azért
Hello! Én is motorozom, én is szoktam gyorsan hajtani. Ha a barátnõm mondaná h válasszak közte és a motor között és a barátnõmet választanám:) Pedig a motorozás az egy életérzés...mindenem a barátnõm és a motorom.
Szia. Nem olvastam el az összes kommentet, de itt egy oldal: http://blue-devil.uw.hu/baleset/baleset.html ami motor baleseteket mutat be, képek is vannak és az alján más is beküldte a személyes baleseteit. Szerintem ezt olvastasd el vele! Mond meg neki hogy addig nem áll fel a számítógép elõl, míg el nem olvasott minden betût! Ha mégse akarná elolvasni akkor meg sértõdj meg rá, de annyira hogy leüljön és elolvassa. Ha elolvasta és megnézte a képeket akkor kérdezd meg ezt tõle: tényleg ezt akarod? mert ez lesz a vége! Remélem tudta segíteni.
A kérdező hozzászólása: jah meg az elsõ, második hozzászólónak is köszi azért mert a problémámra próbáltatok válaszolni!A többieknek no comment...
A kérdező hozzászólása: nem!De akkor még 1x közlöm a kedves és rendkívül értelmesnek mondható válaszadóknak h nem arra kértem választ hogy mi lesz ha majd...meg h mit érdemel...köszönöm hanem hogy hogyan beszéljem le!Akinek itt egy csepp esze is volt, legalábbis a többitõl elnézést kérek ha akadt(igaz talán elvétve 1!)az-az utolsó elõtti válaszadó!
Hát pedíg pont az ilyen hülye seggfejek miatt van ennyi halálos baleset akár tetszik akár nem kicsim, mit gondólsz mindenki a te barátod miatt fog itt aggódni mindenki a szereteiért aggódik nem az ilyen órakiakasztós barmokért, ha eggyszer egy balesetet okozna ez a roppantúl okos barátod nem úgy lenne az igasságos hogy õ maradjon ott, vagy szerinted a vétlennek kellene meghalnia?Kapjál már a fejethez kicsim, kúrva jó buli kiakasztani az órát de csak addig amíg ki nem derûl az ellenkezõje, én csak azt mondom csak azt kéne félteni meg sajnálni aki egyszer mondjuk elégázól vagy akinek felkenõdik malyd a szélvédõjére , nem?
A kérdező hozzászólása: köszi szépen...:) :(örülök h normálisan válaszoltál
A kérdező hozzászólása: kedves utolsó hozzászóló nem arra voltam kíváncsi h mi lesz ha...meg ha...meg ha.....hanem h mit csináljak!Remélem világosan fogalmaztam meg...tanácsot kértem nem pedig h majd temetõ meg az elõtte levõ h hagyjam ott mielõtt meghalna..köszi de nem erre voltam kíváncsi!
Hm, az én barátom is motorozik és õ is állandóan ezzel "játszik". Ha meg együtt megyünk valahova kocsival, akkor állandóan rám szól, hogy túl gyors vagyok... Én egyrészt mondtam neki, hogy motorral akkor mehet gyorsan, ha én nem vagyok ott, illetve ha ki tudja fizetni a büntetést - hiszen már rengeteg helyen mérnek, illetve van traffipax. Küldtem neki egy e-mailt az autópályán található traffipaxokról és azóta lass(abb)an megy...
Nézd jómagam is motoros vagyok, ha a barátod szenvedélye a gyorsaság, akkor nem nagyon tehetsz ellene semmit sem. Mindenesetre ne állítsd válasz út elé, mert nagy a valószínûsége, hogy csalódni fogsz, inkább hogy is mondjam fogadd el õt ilyennek amilyen. Különben baleset, lassú tempónál is becsúszhat a pakliba. Szóval aki motorossal jár, annak ezzel számolnia kell! üdv neked a barátodnak meg széles útat és balesetmentes motorozást! Egy vajdasági motoros :)
lol, minek szórakoztok egyszerre gumival és gyógyszerrel is, tök fölös. Amúgy 0.
A kérdező hozzászólása: Azért szórakozunk egyszerre a kettõvel, hogy 17 évesen még biztosan ne legyen gyerekem.
hidd el, egyszerre eggyel se lesz biztosan. Ha szedsz tablettát, és nem félsz attól, hogy a párod fûvel- fával megcsal, akkor felesleges az óvszer. A tabletta 99%!!!!
A kérdező hozzászólása: Köszi szépen a válaszokat =) most már nem parázok annyira.
ha rendesen szeded a gyógyszert, akkor semmi gond nem lesz, nyugi!!

A barátom túl gyorsan megy el. Mit tegyek?

Még csak másodszor szexeltünk. Előjáték közbe is már majdnem elment. Betette akkor nekem még kellemetlen érzés volt, mire belejöttem volna ő már el is ment. Volt már valakivel ilyen? Nem akarom mondani neki, mert így sincs elég önbizalma.. És én türelmes vagyok hozzá. Tudom,hogy nem a ez a legfontosabb egy kapcsolatban. Szóval mit kéne csinálnom?

Legjobb válasz: Nagyon türelmes vagy, második alkalom után már ide írogatsz. :D

Nagyon türelmes vagy, második alkalom után már ide írogatsz. :D
Zárd be az ajtót.
A kérdező hozzászólása: :D .. Köszi a válaszod!
Sok volt a hoki :) Ezáltal kialakult nála egy feltételes reflex, hogy mielõbb elmenni. A folyamat visszafordítható, de ezt csak õ tudja megoldani
A kérdező hozzászólása: #8 Én hagytam volna! Õ nem hagyta.
A kérdező hozzászólása: #5 Mindenkinek vannak igényei! Köszi az értelmes válaszokat! Még hagyok idõt.. de ha nem lesz változás, megfogadom a tanácsot, és beszélünk róla..
Ha majdnem elment elõjáték alatt, miért nem hagytad ? Egyszer elélvez, másodszor tovább bírja.
Szerintem igen is szólni kell neki, ha magától nem veszi a lapot, na de hogy ne venné?... Még adj neki egy kis idõt, aztán beszéljétek meg. Van egy olyan dolog hogy PC izom torna.... Amúgy nálam volt, hogy az sem használt sokat, hogy a pasi az aktus elõtt elélvezett... Szóval nem biztos, hogy jó tanács...
Egy kis fantázia. Intézd úgy, hogy 2 menet legyen elõszór kényeztesd õt, menjen el, és a második menet hosszabb lesz. ;)
Hát, te szinte csak a figyelmességeddel tudod segíteni. Neki kell "kifejleszteni azt az automatizmust", ami segítségével nem megy el. Sok maszturbálás kell hozzá. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom.
Kis lidokaint rá, húzza fel a gumit és bírja egy órát is.
Semmit. Ezt a dolgot nem tudod a kezedben tartani.
Hát feküdj rá és csináld neki kézzel vagy ha szereted ha a szádbaélveznek akkor szopjad le. Ne törõdj vele hogy nem hagyja. Majd megszokja, megharagudni biztos nem fog érte. :-) Aztán majd kényeztesd megad vele és mire bemelegedsz már õ is kászen áll a második menetre amit biztos nem tud elkapkodni. A pasik már csak így mûködnek.

Fél éve meghalt a kutyánk, aki családtag volt. Apukám tegnap meglepett egy cicával. De nekem ez túl gyors. Hogy dolgozzam fel kutyám elvesztést? Aki egyébként a legjobb barátom volt!

Legjobb válasz: Egyetértek az elsõvel. Kicsit más jellegû az eset, de azért leírom. 3 éve, hogy meghalt a nagypapám, nagyon fájt az elvesztése. De akkortájt született meg az unokaöcsém, õ az elsõ gyerek a családban. A legjobb barátnõm mondta, hogy ez egy tökéletes körforgás. Valamit elvesz az élet, de helyette ad valami mást, ami aztán a mi sorsunk része lesz, és onnantól arra kell már koncentrálnunk, azért vagyunk felelõsek. A múltra csak emlékezni szabad, de ha ahhoz ragaszkodni, és rágódni rajta nem szabad. Te most már a cicáért vagy felelõs, a kutyusnak boldog élete volt veled, és mindig erre gondolj. Amit neki szánt az élet, azt együtt vittétek végig, és ennek így kellett történnie. Így volt tökéletes :)

Egyetértek az elsõvel. Kicsit más jellegû az eset, de azért leírom. 3 éve, hogy meghalt a nagypapám, nagyon fájt az elvesztése. De akkortájt született meg az unokaöcsém, õ az elsõ gyerek a családban. A legjobb barátnõm mondta, hogy ez egy tökéletes körforgás. Valamit elvesz az élet, de helyette ad valami mást, ami aztán a mi sorsunk része lesz, és onnantól arra kell már koncentrálnunk, azért vagyunk felelõsek. A múltra csak emlékezni szabad, de ha ahhoz ragaszkodni, és rágódni rajta nem szabad. Te most már a cicáért vagy felelõs, a kutyusnak boldog élete volt veled, és mindig erre gondolj. Amit neki szánt az élet, azt együtt vittétek végig, és ennek így kellett történnie. Így volt tökéletes :)
Mi kb4 hónap után hoztunk egy új kutyát. Én nem vagyok oda a macskákért. Már volt egy kutyánk (az elpusztult kölyke) aki már 8 éves. Mellé hoztunk egy újat. A két kutya segített benne, mivel velük foglalkoztunk nem az elpusztulttal. Persze nagyon hiányzik most is (több mint 1 év után) nem fogod teljesen elfelejteni, de törõdj a macsekkel és jobb lesz ;)
A kérdező hozzászólása: Köszi.:)

Túl gyorsan elmegy a barátom mittegyek?

én viszonylag lassan kezdem élvezni a szexet,azaz úgy rendesen élvezni,de a barátom meg hamar elmegy.mit lehet ellene tenni?

Legjobb válasz: mond neki h maradjon még kicsitXD

mond neki h maradjon még kicsitXD
Hát azén barátom is kicsit hamar megy el, ienkor mindig lelassítunk vagy leállíunk és így tovább birjátok és nagyobb az élvezet is:) am ha így se megy, akkor kicsit kézizen õ egyedül és amikor érzi h elmegy, akko álljon le! hidd el ez be fog jönni:) Sok sikert!!
Nem veled. Van ilyen. Majd jobb lesz.
Nem veled van:D Ha nem elég sûrûn elégíti ki magát a barátod, akkor elég hamar elmegy! Minél többször csináljátok annál tovább fogja bírni :D
Van ilyen. Bizzál abban, hogy egyikötökben sincs hiba (de ha van, akkor a barátodban!!) Probáljatok több menetet. Akkor talán tovább birja lényegesen. Ha nem megy a több menet, vagy ugyanolyan gyorsan elmegy, akkor addig ne kezdjen semmit amig téged kézzel, szájjal, akármivel ki nem elégit.
10 másodperc? Akkor veled van a baj mert annyi eszed sincs hogy felismerd hogy ez az õ sara! :D Gyakorlás a végtelenségig és akkor elmúlik!
most tényleg 10 másodperc vagy csak elírtad amúgy az én barátom is elég hamar elmegy egy olyan 5-10 perc után. sok pózt kipróbáltunk és csak egy volt amikor egyszerre mentünk el de elég fárasztó az a póz neki is és nekem is.
Hát Klauka... ki kell ábrándítsalak. Szerintem az 5-10 perc nem "korai" - sokkal inkább átlagos. Mondjuk a 10 másodperc tényleg gyors, pedig általában én em bírom tovább fél/egy percnél. :$
akkor meg velem van a baj :D de amúgy megszoktuk oldani hogy még tovább tartson amúgy bocsáss meg tudatlanságom miatt de õ az elsõ és mástól halottam hogy korai az az idõ :D

Hogy mondjam el a barátomnak hogy nekem ez így túl gyors?

Nem rég jöttem össze egy srácal csak épp nekem ez még túl gyors mert még alig ismerem szóval hogy mondjam meg neki hogy egyenl?re csak ismerkedjünk össze és utána majd meg látjuk és ezt úgy levezetni hogy ne bántsam meg?

Legjobb válasz: Kedves kérdezõ! Nem igazán értem a kérdésed. Ugyan is egy kapcsolat eleve az ismerkedéssel indul. Vagy nálatok durr bele bumm volt mindjárt? 30/N

Kedves kérdezõ! Nem igazán értem a kérdésed. Ugyan is egy kapcsolat eleve az ismerkedéssel indul. Vagy nálatok durr bele bumm volt mindjárt? 30/N
Mi van??? :D
Pont úgy, ahogy feltetted a magyarázatot írtad. Ha megérti, megérti, ha nem, akkor felesleges jobban megismerni.
Lehetõleg érthetõbben, mint ahogy itt kérdezel.
hát mond meg neki kerek-perec. ha megbántódik akkor csak arra kellettél neki, hogy megbasszon. ennyi minél többet tud "rád" várni annál biztosabb, hogy hosszú távra tervez.

Nem régóta vagyunk együtt a barátommal (kb 16napja) és én már kielégítettem orálisan, de azt nem engedtem neki, hogy ő is megtegye nekem ( a bugyi is rajtam volt még). Túl gyors volt ez a lépés?

Mert most olyan rosszul érzem magam, hogy még sem kellett volna ezt így elsietni. De már visszafordítani nem tudom. Én csak neki akartam örömet szerezni, de most meg úgy érzem hogy már nem fog becsülni és majd azt hiszi hogy már a következ? alkalomnál le is fekszek vele. Meg nem akarom hogy csak arra kelljek neki! Bár a szüleimnek már bemutattam, nem tudom ez jelent-e valamit.

Legjobb válasz: Igen kicsit elsietted a dolgot:/

Igen kicsit elsietted a dolgot:/
:)
Ne haragudj, én nem voltam lenézõ egyáltalán! Ha úgy érzed, nem is akartam annak lenni, ne hari!
Szerintem nem kell szégyellned ezt a dolgot, nincs benne semmi szégyellni való. Hiszen csak örömet akartál neki okozni. De ahogyan fentebb is írták, beszélj vele róla, hogy tovább menni még nem szeretnél, ha úgy adódik.
Ezt beszéld meg vele! Lehet kicsit gyors volt, de még javíthatsz a dolgokon! A párodnak lelkileg is okozhatsz örömet, nem kell rögtön "letérdelni elé"! Mond el neki, hogy akkor úgy érezted nagyon vágyik rá, szerettél volna örömet szerezni neki, de ettõl függetlenül a továbbiakat nem akarod elsietni. Ha olyan a srác, akkor meg fogja érteni, és várni fogja a jeledet, hogy mikor léphettek tovább!
Ez attól függ hány éves vagy e? És, belespricccelt a szádba, iköpted, lenyelted?
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm a válaszokat! Ezt fogom tenni! Az utolsó válaszolónak: 19éves vagyok, és nem ment el a fiú.... de egyébként megbeszéltük hogy ha el is megy akkor szól elõtte! És nem kell egybõl ilyen lenézõnek lenni!
A kérdező hozzászólása: Jól van, semmi harag!;-)
ha minden jól megy köztetek, tetszik, meg te is neki, akkor nincs olyan, hogy túl hamar. ha akarjátok, van rá alkalom, akkor miért ne...
A kérdező hozzászólása: Hm igen, de ha már az elején mindent megkap akkor egy idõ után unalmas lesz az egész.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!