Találatok a következő kifejezésre: Több mint fél éve (184 db)

17 éves vagyok, több, mint fél éve van egy 24 éves barátom. 300km a közöttünk lévő távolság, de mivel ő már egyetemista, így általában minden 2. héten jön hozzám. Vajon kibírom? Van esélyünk a boldogságra?

17 éves vagyok, több, mint fél éve van egy 24 éves barátom. Imádom ?t. Túlságosan is, ez a probléma. 300km a közöttünk lév? távolság, de mivel ? már egyetemista, így általában minden 2. héten jön hozzám szerdán és csak vasárnap megy el. Decemberben 3 hetet is együtt tudtunk tölteni, csodálatos volt. Aztán jan. 2.-án el kellett válnunk a vizsgái miatt és majd csak 30.-án jön hozzám. Teljesen kikészültem. Állandóan sírok, mindenhol ?t látom, mindenhol az ? hangját hallom. Mindennap beszélünk telefonon és csak az ad er?t, amikor mondja, hogy értem csinálja az egészet. Egyszer?en nem találom a helyemet, olyan tökéletes az összehang közöttünk, hogy semmi jót nem látok abban, ha nincs velem. Az összes barátn?m azt mondja, hogy nekik ez már sok lenne, ?k meg pont azt nem bírnák, hogy reggelt?l-estig együtt legyenek a barátjukkal. Valószín?leg jöv?re abba a városba tudok menni továbbtanulni, ahol ? lakik. És abban is reménykedünk, hogy júliustól többet tudunk együtt lenni, hiszen szeptembert?l már csak vizsgái lesznek, órákra nem kell bejárnia. De az még messze van és én most itt vagyok egyedül. Annyira hiányzik!!!! Együtt szoktunk fürödni, enni, aludni…mindent együtt csinálunk…..és most bármit csinálok egyszer?en üvölt a csend és majd bele?rülök a hiányába. Tudja, hogy szomorú vagyok, de nem szoktam panaszkodni, mert ekkor mindig b?ntudata van, hogy nem lehet velem….persze tudom, hogy nem ? tehet róla. Mit kéne csinálnom, hogy jobb legyen? Szívesen e-maileznék olyan emberekkel is, akik hasonló cip?ben járnak, illetve jártak.

Legjobb válasz: Azt hiszem hasonló helyzetben vagyunk. Mondjuk köztem és a párom között nincs ekkora távolság,de mi is kéthetente találkozunk. Õ a munkálya miatt nem tuf gyakrabban jönni. Nálatok valamennyivel jobb a helyzet, mert szerdától vasárnapig együtt vagytok. Mi viszont két hét után mikor talizunk, akkor eljön hozzánk szombaton és vasárnap már mennie is kell haza. Már 2 éve vagyunk együtt. Eleinte nekem is nagyon rossz volt, sokat sírtam, de aztán ahogy telt az idõ megszoktam, hogy ennek így kell lennie, és attól h nem lehetünk minden nap együtt, a szerelem ami bennünk van, és egymás iránt érzünk éltetni tudja ezt a kapcsolatot, és bíznunk kell egymásban, mert ez nagyon fontos. Mi is szinte minden nap beszélünk telefonon, msn-en, és hát az sms-ekbõl is van elég:). Mi csak akkor tudunk több napot együtt tölteni ha én megyek náluk, és az csak szünetekben van, mert én még tanulok. Merj belevágni, és meglátod, hogy a távkapcsolat is lehet sikeres, fõleg ha van szerelem is!

Azt hiszem hasonló helyzetben vagyunk. Mondjuk köztem és a párom között nincs ekkora távolság, de mi is kéthetente találkozunk. Õ a munkálya miatt nem tuf gyakrabban jönni. Nálatok valamennyivel jobb a helyzet, mert szerdától vasárnapig együtt vagytok. Mi viszont két hét után mikor talizunk, akkor eljön hozzánk szombaton és vasárnap már mennie is kell haza. Már 2 éve vagyunk együtt. Eleinte nekem is nagyon rossz volt, sokat sírtam, de aztán ahogy telt az idõ megszoktam, hogy ennek így kell lennie, és attól h nem lehetünk minden nap együtt, a szerelem ami bennünk van, és egymás iránt érzünk éltetni tudja ezt a kapcsolatot, és bíznunk kell egymásban, mert ez nagyon fontos. Mi is szinte minden nap beszélünk telefonon, msn-en, és hát az sms-ekbõl is van elég:) . Mi csak akkor tudunk több napot együtt tölteni ha én megyek náluk, és az csak szünetekben van, mert én még tanulok. Merj belevágni, és meglátod, hogy a távkapcsolat is lehet sikeres, fõleg ha van szerelem is!
Azért a hurrá-optimizmus és a rózsaszín köd mögé nézve kijelenthetjük azt, hogy 1. Nem biztos, hogy jó lenne akkor is, ha már együtt lennétek, mert hát "lakva ismerkszik meg a másik". Nem véletlenül van ez a mondás. Más az, hogy néha, hétvégente találkozol valakivel, ami inkább ünnep-szagú. Aztán hét közben meg a fejedben építgetsz valami képet, ami nem is biztos, hogy valós. Az dönti majd el, hogy mennyire van összhang, hogy hogyan szervezitek meg a közös mindennapokat (postán befizetés, ki mosogat, ki takarít, mit mondasz, ha fáradt munka után, stb.). 2. Szerintem kifejezetten rossz ötlet azért választani hivatást/iskolát/karriert, hogy a másik mellett legyél. Mi lesz, ha szakítotok? Ej. Nagyon nem szabad keverni a szezont a fazonnal. Lehet, ez a fiú pár év múlva már nem lesz az életed része, de az, hogy hol végeztél és mit/hogy tanultál örökre a Tiéd marad. 3. A homo sapienst nem arra találták ki (nem olyanná fejlõdött az evolúció során), hogy elektronikus eszközökön keresztül kapcsolatot ápoljon több száz km-re lévõ fajtársával. Tudom, hogy nem segített a válaszom és nem túl szívderítõ, de a masszív lepontozás ellenére is vallom, hogy ezt az oldalát is látni kell a dolgoknak, mert neked is csak egy életed van. Amit persze úgy rontasz el, vagy teljesítesz ki, ahogy neked tetszik.
Utsónak: teljesen egyet értek Veled, de a válaszodból az derül ki számomra, hogy nem 17 év körüli vagy. Én 30 vagyok és emlékszem hogy tini koromban bele akartam halni minden szerelembe!!! Van olyan mondás is, hogy "a tanulópénzt meg kell fizetni", " mindenki a saját kárán tanul", bla-bla. De tizenévesen nem igazán a józan ész döntött nálam sem! Az mondjuk fura, hogy a szüleid tárt karokkal fogadnak egy 24 éves fiút... Persze lehet, hogy én vagyok túl konzervatív, úgy látszik ez meg a korral jár! :-)
Nem bántásból mondom, de ez amolyan romantikus regényes/brazil sorozatos, hogy "tiszta szívembõl, õszintén szeretek". Így csak filmekben és regényekben fogalmaznak és egy kicsit megjátszás/mesterkélt szagú, ha élõben találkozol vele.
A kérdező hozzászólása: Igaza van az utolsó elõtti válaszolónak abban, hogy nem nekem találták ki a távkapcsolatot, de inkább vállalom, minthogy lemondjak arról, akit tiszta szívembõl, igazán szeretek....
A mai fiatalok kezdenek hasonlítani a hetvenes és nyolcvanas évek (anti-)utopisztikus scifijeiben jósolt "szép új" világokra. Akármilyen jó is msn-ezni, meg pótolhat sokmindent, de pont a lényeget nem pótolja. A másik bõrének szagának megszokása, a másik minden apró rezdülésének megismerése, a rigolyákkal és idegesítõ vonásokkal való szembesülés, stb. Ez és nem más a "lakva ismerkszik meg a másik mondás" alapja.
Egyébként az is eszembe jutott a fentieken kívül, hogy fél évet azért ki lehet így bírni. Meg talán nem szomorkodni kell, hanem vágyakozni, mint amikor a suliban arra gondolsz, hogy de jó, este palacsintát süt a nagyi és de jó lesz (most mondtam egy példát). De az, hogy sírdogálsz, egy kicsit azt jelzi, hogy nem biztos, hogy való neked a távkapcsolat.
Köztünk 160 km van. Fél éve vagyunk együtt. Ált. hetente/kéthetente/3hetente talizunk. Legtöbbször 1 napra, de van, hogy még 24 óra sincs. Ha én megyek hozzá, akkor 4-5 nap is együtt tudunk lenni. Szerintem az MSN egy csoda a távkapcsolatokban. Legalábbis a webkamos része. Nekem sokat jelent, hogy láthatom és úgy beszélgethetünk. Az írogatós része meg többször vezet félreértéshez, mert nehezebb objektíven értékelni az olvasottakat. Könnyebben félreértheted, mert lehet azt is komolyan veszed, amit a másik mosolyogva írt le, csak te épp nem láttad a mimikáját, gesztusait...Nálunk pl. lényegesen többször megy a vita MSN-en, mint élõben. Pont amiatt, hogy elbeszélünk egymás mellett...SZóval nekem a webkamozás a legmegnyugtatóbb érzés, ha nagyon hiányzik a párom.
Elõzõ válaszoló: én is 30 vagyok. A tanulópénzes dologgal egyetértek, ezért én csak egy dologra "esketném" meg a szülõk helyében a kérdezõt, hogy az életének egyéb más fontos döntéseit a leírt problémától független döntésként hozza meg. Együtt lehet a fiúval, a 24 év sem probléma, aranyosak, kedvesek, de én többször is figyelmeztetném, hogy nem jó ötlet úgy iskolát/hivatást választani, hogy a srác meglétének puszta ténye bármi befolyással van rá. Egy esetben lenne kivétel, ha végül is valahány egyenlõ esélyes eset közül kell választani és amúgy is pénzt dobna föl, hogy eldöntse. Akkor lehet a döntésben azt is mérlegelni, hogy a sráccal többet legyen együtt.
A kérdező hozzászólása: Az elején nagyon féltettek, de mivel már ismerik a páromat, így tudják, hogy mennyire megbízható. Nagyon mûvelt, mindenhez hozzá tud szólni, illemtudó, nem alkoholista, mint a fiatalok nagy része stb.... Abban egyeztünk meg a szüleimmel, ha nem romlik a tanulmányi eredményem, akkor õk áldását adják a kapcsolatunkra. Nos...amióta vele vagyok, azóta még javítottam is, hiszen matekból mindig csak 4-es voltam , de hála a barátom magyarázásainak, ma már ez is simán 5-ös. És ezt a szüleim is látják... Abban igaza van a 2. válaszolónak, hogy nem szabadna csak miatta odamennem továbbtanulni, de az a kar, amire szeretnék menni, nos csak az ottani egyetemen van és még Budapesten. Tõlünk Pest is 3 órányi buszozásra van, szóval ezzel nem veszítenék sokat...
Szia.Nekem 3eves kapcsolatom van amibol 1evet toltotunk egyut a masik 2 atment tavkapcsolatba ami szornyen nehez mert en is nagyon szeretem ot.Tudom hogy sokszor erzed magad egyedul es biztos hogy ugy erzed mintha valami hianyozna az eletedbol es tenyleg ugy van mert nincs meleted ez mind ismeros erzes.Probald meg lekotni magad es vedd ugy ezt az egeszet mint egy akadajt es ha legyozod az akadajt nagyon boldog leszel.Szoritpk neked!!!!

Normális ez? Már ez volt a 2. eset hogy a volt barátnője nevén hívott. Azt mondta, hogy szégyelli is, mert nem érez már iránta semmit, meg hogy nem tudja miért van, de én nemtudom mit higyjek. Több mint fél éve együtt vagyunk, és sz*rul esik.

Legjobb válasz: Szerintem meg normális. Én fél éve vagyok a jelenlegi párommal, és az elõzõvel 3 évet éltem együtt, aki az elsõ szerelmem volt. Az ég világon semmit nem érzek már iránta, talán egy kis undort, de mágis elõfordul, hogy hirtelen az õ neve szalad a számra. Szerencsére még nem mondtam ki, mert idõben kapcsoltam, de majdnem... Szóval ne parázz ilyen dolgokon, tuti, hogy csak véletlen.

Szerintem meg normális. Én fél éve vagyok a jelenlegi párommal, és az elõzõvel 3 évet éltem együtt, aki az elsõ szerelmem volt. Az ég világon semmit nem érzek már iránta, talán egy kis undort, de mágis elõfordul, hogy hirtelen az õ neve szalad a számra. Szerencsére még nem mondtam ki, mert idõben kapcsoltam, de majdnem... Szóval ne parázz ilyen dolgokon, tuti, hogy csak véletlen.
a kutyát is ha beszivatod rajtamarad állítólag
A kérdező hozzászólása: Hát komolyan mondom én már nem tudom, hogy mit gondoljak. Majdnem 4 évig voltak együtt. A csaj szakított vele, mert állandóan veszekedtek, és ezt már barátom se bírta. Szóval végül is mindketten akarták már a végét. Lehet, hogy az van benne, hogy miután szakítottak kb 2 hónap telt el és mi úgy jöttünk össze. Szóval benne van, hogy még nem felejtette el teljesen. De, mondja mindig hogy velem annyira más minden, hogy én egy külön világ vagyok, és sokkal jobb, meg hogy õt már egyáltalán nem szereti, nem is érez iránta semmit. Üljek le vele, és kérdezzek rá nyíltan hogy még legbelül valahol szereti-e még? De mi van ha azt fogja mondani, hogy nem, nehogy megbántson. Nekem is volt elõtte komoly kapcsolatom, szerettem is azt az illetõt, de én mindig odafigyelek hogy ne hozzak szóba egyetlen exet se..
Az elõzõ vagyok. Nálunk õ nem találkozott az ex-szel a szakítás után. Azóta eltelt sok idõ, hogy az exe már szakított azzal a pasival, akiért anno õt elhagyta. Hát nem ment vissza hozzá... Hogy õszinte legyek, bár nem fogsz neki örülni, de nem hiszem, hogy teljesen elfelejtette. Lehet, hogy elõtte azért nem csókolgat, hogy lássa, hogy még mindig lenne esélye az elõzõnek, ha visszajönne?! Ki szakított náluk? Ha a párod, és utána lett volna ideje meggondolni magát, de mégse tette, akkor lehet, hogy szimplán mint ember fontos neki továbbra is, és azért nem akar elõtte babusgatni, nehogy a másikat megbántsa.
A kérdező hozzászólása: Hát ez az... hogy azért már ahhoz elég sok ideje együtt vagyunk. :/ Meg az is a baj, hogy volt barátnõje még mindig jár át hozzájuk néha. És amikor én is ott vagyok, meg a csaj is akkor tisztára úgy érzem mintha én levegõ lennék. Barátom olyankor kb rám nézni se szokott.. :S Nagyon rosszul esik. Mondtam is neki, de leordította a fejem, hogy én ne várjam el azt hogy ott elõtte csókolgasson meg ilyenek. Nem várom ezt el, de szerintem akkor se így kéne csinálni. Mert ha meg bemegyek a szobába, akkor egybõl jön utánam, hogy õ hogy szeret, meg csókolgat meg minden. Elõtte meg mintha nem is léteznék...
Nálunk ugyanez volt az elején. A haverjai folyton a volt barátnõjérõl kérdezgették, és mivel baromi rendesek voltak, ezért minden alkalommal megjegyezték nekem, hogy tudod... õ volt az élete szerelme... hát iszonyat jól tud esni az embernek... jeleztem a páromnak, hogy mi volna, ha kerülnénk ezt a témát az én jelenlétemben, nem igaz, hogy nincs más közös témájuk... az volt a reakciója, hogy nem az õ hibája, mondjam meg én nekik, ha ennyire zavar. De hát nektek pasik ez nem jelent semmit, csak mi fújjuk fel az egészet nyilván. Nem tudom, hogy nektek hogy esne a lány baráti társaságában azt hallani, hogy a barátnõtök mesélte például, hogy az elõzõnek nagyobb volt... például. Nálunk õ csak akkor említette, ha részeg volt, de akkor be nem állt a szája. Én megmondtam, hogy válasszon, vagy õ vagy én, mert én nem azért vagyok, hogy elemezzük az elõzõ csaját. Ha nem sokkal a szakításotok után jöttetek össze, akkor lehet, hogy megszokás. Mondjuk fél év után már illene átszokni...
Kérd meg, hogy mondogassa magában a nevedet, ha eszébe jutsz! Én ezt csináltam, mikor a volt barátnõmet néha majdnem úgy hívtam, mint akivel több, mint négy évet voltam együtt. De egyszer se csúszott ki a számon, lehet, hogy a barátod nem ennyire óvatos, én nagyon megfontoltan és keveset beszélek általában.
A kérdező hozzászólása: Hát nem tudom, hogy miért. Lehet, hogy tényleg azért van mert õk is sokáig együtt voltak. Mert õ is azt mondja nekem, hogy már csak "undort" érez iránta, egyáltalán nem szereti. Csak ha iszik, mégis mindig róla beszél. :/ pl múltkor is. Elmentünk egy szórakozóhelyre, találkozott ismerõseivel, és róla beszéltek. Én meg ott ültem mellette, és õ meg az én kezemet fogta.. Kicsit hülyén éreztem magam. De, ezt még megértettem. De, hogy még amikor mentünk hazafele, akkor is errõl beszélt.. Kicsit már idegbajos lettem. Nem mond soha, semmi olyat, amivel azt sugallná, hogy még érezne iránta valamit, de nekem akkor se esik valami jól...
szerintem is teljesen normalis dolog. en fel ev alatt tobbszor is az ex neven szolitottam. mondjuk hasonlitott is a ket nev.. :) nem akkora gaz. szerintem. bar a csajok mashogy fogjak fel ezeket a dolgokat. 23/f
Nem nem normális fél év azért már idö ideje az exet számüzni
teljesen normális simán eltévesztette mert régen annyit mondta azt, ne akadékoskodjál ..
Ha nem írtad volna, hogy több mint fél éve együtt vagytok, akkor azt írtam volna, hogy normális.Fél év alatt megjegyezhette volna.
Hiába tagadja ezek szerint még valamit érez a volt csaja iránt vagy ha esetleg még találkozik vele vagy akármi akkor utána ez jön a számára.
Elõzõ vagyok. 1. Vagy csendben maradsz és figyeled, hogy mi lesz az egészbõl késõbb, hátha javulsz. 2. Mivel szereted, gondolom nem játszik, hogy elhagyod. Erre csak azért gondolok, mert írod, hogy ha szóba hozod a csajt, akkor támadásnak veszi, ha lenyeled, neked szálka a szemedben ez a téma. Késõbb meg egyik sem lesz jobb, ha nem köttök kompromisszumot. 3. Vagy tartotok egy kis szünetet. Elmondod neki, h egy kis idõre van szükséged, hogy átgondolt. És ha az exbarátnõjének nincs jelenleg barátja, és a szünet végéig nem próbál visszamenni hozzá, akkor nyert ügyed van. Bár ez nem garancia arra, hogy õ szeretett volna, csak nem fogadták vissza...

Párommal leszoktunk a dohányzásról (több mint fél éve) és mindketten felszedtünk "pár" kilót (ő 12 kg-t, én 14 kg-t). Milyen sporttal, diétával tudnánk megszabadulni a feleslegtől télen?

Legjobb válasz: Akkor beszélgessünk! Ha leadjátok a felesleget egy diétával télen, akkor utána visszatérve az eddigi életmódra mennyi idõ alatt híztok vissza? Jobbat kérdezek! Miért mentség az hogy a dohányzás abbahagyása miatt híztok 12-14 kilókat? Ez nem pár kiló! Ti mégis megvártátok amíg ennyit híztatok, ahelyett, hogy mikor már alapból feszesebb volt egy-két ruha meg nehezebben lehetett belebújni ebbe-abba, akkor elgondolkoztatok volna, hogy esetleg valamit rosszul csináltok. A dohányzás helyetti pótcselekvésnek az evést választani utána meg siránkozni elég szánalmas és divatját múlt szokás. Normálisan étkezni és sportolni nem csak télen kell. Alapvetõen így kéne élni. Lehet engem bunkónak tartani, de folyamatában olvasom a tévhitben élõ, félmûvelt emberek kérdéseit, akikrõl egyértelmûen lejön, hogy semmilyen komoly hozzáállással nem rendelkeznek a témát illetõen. Egy olyan kérdéssel nem találkoztam még hogy: Milyen módszerrel változtathatok az étkezési szokásaimon? Hogy tudnék aránylag olcsó ám egészséges ételeken élni? Milyen sporttal kéne kezdenem x év kihagyás után, hogy újra formába lendüljek és teljes életet élhessek? Ehelyett már a kérdéseikbõl ki lehet szûrni a kiskapuk keresését, hogy a nagy aggódásban gyors megoldást keresnek ami mindent rendbe hoz, hogy aztán újult erõvel ne kelljen olyan apróságokra odafigyelni, mint pl. hogy tudom MIT, MILYEN MINÕSÉGÛT és MENNYIT eszem, hogy mellette mozgok, mert attól jobban érzem magam, a bevitt táplálék is jobban hasznosul, normális lesz a székletem, jó az anyagcserém stb stb stb sorolhatnám. De hogy választ is kapj: Bármilyen sport megteszi amiben örömötök lelitek, futás, szobabicikli, edzõterem, kettlebell, spinning, stb. Az étkezési szokásokon meg változtatni kell. 30% mozgás 70% kaja! Ez a helyes arányszám, ha fogyni, ha izmosodni akartok. Aki ezt nem veszi tudomásul, az szedjen hülye bogyókat.

Akkor beszélgessünk! Ha leadjátok a felesleget egy diétával télen, akkor utána visszatérve az eddigi életmódra mennyi idõ alatt híztok vissza? Jobbat kérdezek! Miért mentség az hogy a dohányzás abbahagyása miatt híztok 12-14 kilókat? Ez nem pár kiló! Ti mégis megvártátok amíg ennyit híztatok, ahelyett, hogy mikor már alapból feszesebb volt egy-két ruha meg nehezebben lehetett belebújni ebbe-abba, akkor elgondolkoztatok volna, hogy esetleg valamit rosszul csináltok. A dohányzás helyetti pótcselekvésnek az evést választani utána meg siránkozni elég szánalmas és divatját múlt szokás. Normálisan étkezni és sportolni nem csak télen kell. Alapvetõen így kéne élni. Lehet engem bunkónak tartani, de folyamatában olvasom a tévhitben élõ, félmûvelt emberek kérdéseit, akikrõl egyértelmûen lejön, hogy semmilyen komoly hozzáállással nem rendelkeznek a témát illetõen. Egy olyan kérdéssel nem találkoztam még hogy: Milyen módszerrel változtathatok az étkezési szokásaimon? Hogy tudnék aránylag olcsó ám egészséges ételeken élni? Milyen sporttal kéne kezdenem x év kihagyás után, hogy újra formába lendüljek és teljes életet élhessek? Ehelyett már a kérdéseikbõl ki lehet szûrni a kiskapuk keresését, hogy a nagy aggódásban gyors megoldást keresnek ami mindent rendbe hoz, hogy aztán újult erõvel ne kelljen olyan apróságokra odafigyelni, mint pl. hogy tudom MIT, MILYEN MINÕSÉGÛT és MENNYIT eszem, hogy mellette mozgok, mert attól jobban érzem magam, a bevitt táplálék is jobban hasznosul, normális lesz a székletem, jó az anyagcserém stb stb stb sorolhatnám. De hogy választ is kapj: Bármilyen sport megteszi amiben örömötök lelitek, futás, szobabicikli, edzõterem, kettlebell, spinning, stb. Az étkezési szokásokon meg változtatni kell. 30% mozgás 70% kaja! Ez a helyes arányszám, ha fogyni, ha izmosodni akartok. Aki ezt nem veszi tudomásul, az szedjen hülye bogyókat.
a 90 napos diéta nagyon hatásos, az kb ekkora túlsúlyra lett kitalálva! de ha nem akartok diétázni, úgy is lefogyhattok, h heti 3x elmentek zsírégetõ fitnessre, valamint 6 után ne egyetek! csak egy kicsi odafigyelés kell, és már látszódik is az eredmény:)

17 év után abbahagytam a gyógyszer szedését - Tri Regol -, mivel a babát szeretnénk a párommal. Ennek már több mint fél éve és a mai napig nem estem teherbe. Mi az oka? Azt halottam 3 hónap alatt kiürül a szervezetből. Egy 36 éves nő.

Orvosnál még nem voltam.

Legjobb válasz: Szia! Én 17 évig szedtem a Cilest-et. Most vagyok 33 éves. Nyolc hónapos a bébink. Szóval. Én amikor abbahagytam akkor utána még öt hónapig védekeztünk kúppal. És attól számítva hogy már azzal sem védekeztünk rá két hónapra már teherbe is estem. Úgyhogy a gyógyszer már tutira kiürült a szervezetedbõl. Keresd fel a nõgyógyászodat mert lehet hogy a petevezetéked van elzáródva egy kicsit. És hát mentálisan is rá kell hangolódni a babavárásra. Olvass sokat a témával kapcsolatban, kerüld a stressz helyzeteket, és nem utólsó sorban kezd el szedni a babavitamint. Napi ötszöri étkezés stb... Sok sikert

Szia! Én 17 évig szedtem a Cilest-et. Most vagyok 33 éves. Nyolc hónapos a bébink. Szóval. Én amikor abbahagytam akkor utána még öt hónapig védekeztünk kúppal. És attól számítva hogy már azzal sem védekeztünk rá két hónapra már teherbe is estem. Úgyhogy a gyógyszer már tutira kiürült a szervezetedbõl. Keresd fel a nõgyógyászodat mert lehet hogy a petevezetéked van elzáródva egy kicsit. És hát mentálisan is rá kell hangolódni a babavárásra. Olvass sokat a témával kapcsolatban, kerüld a stressz helyzeteket, és nem utólsó sorban kezd el szedni a babavitamint. Napi ötszöri étkezés stb... Sok sikert
Én 10 évig szedtem a Tri-regolt és utána 1 év múlva estem teherbe.

25 éves vagyok és még szűz. Kicsit több, mint fél éve vagyunk együtt a barátommal és nagyon szeretnék vele lefeküdni, de félek a szextől, ahányszor ott tartunk, hogy majdnem, mindig megijedek és mégsem. Baj van velem?

A barátommal sokat beszélgetünk err?l és sokat segít, de kezdi magát hibáztatni, hogy biztos ? nem csinál jól valamit, pedig ez nem igaz. Az el?z? kapcsolataimban sem mertem megtenni. Hülyeségeket ne írjatok, tanácsra lenne szükségem, nem kioktatásra és beszólásokra.

Legjobb válasz: A probléma benned van és egyben a megoldás is.Azt tanácsolom ,hogy menyj el egy szexologushoz.Õ nem tud neked segíteni a problémádba ,de rá tud vezetni a megoldásra.Egyébbként természetes ,hogy félsz.Szerintem mindenkibe van az elején egy természetes félelem ,de le kell küzdeni.Talán az is lehet a baj ,hogy nme bizol a partneredben. Az én esetemben a partnerem jobban félt az elsõ alkalommal ,mint én ,pedig egyszere vesztettük el. 20/L

szerintem az a baj, h nem bízol meg egyik fiúban sem annyira h lefeküdj velük. Eddig azért is nem tetted meg. Véleményem szerint nem vagy beléjük elég szerelmes... Valamiért mindíg óckodsz a testi kapcsolattól. Egyszerûen nem vagy még kész rá.
Jobb, ha rögtön szexuálpszichológust keresel. Ha tudnád, hogy hogyan segít, akkor te is pszichológus lennél. Szal azt nem kell tudnod, csak menj el. Valami erõs félelem van beléd programozva a fájdalomtól, gyerekfoganástól, vagy nagyon eltúlzott gátlások. Biztos otthon is ez tabu téma volt, tiltott dolog?? Miért nem beszéled meg anyukáddal? Vagy erõs vallásos programozás hogy házasság elõtt nem lehet??? Mert akkor meg házasodj meg és akkor már lehet! Várjunk csak! Petting, kézi simogatás, szájjal ingerlés, csókolgatás, ilyesmi játékok voltak már??? elõbb azt kéne megszoknod, hogy valaki ott nyúlkál, meg nyalakszik, ha máér azt élvezed, akkor utána szerintem már nem lehet gond a nagy dolgokkal, sõt te fogod magadba követelni!!! De kezdjétek csak kis lépésekkel ! Hm???
Biztos agyaltál sokat ezen hogy még szûz vagy. Mondjuk nem tudom mitõl félsz mert éretlen már nem lehetsz:) Ha szereted a barátod és akarja, te is akarod? akkor jó kell hogy legyen. Ha esetleg az elsõ mégsem úgy sikerül, a többinél bõven van lehetõség gyakorolni. A barátod úgyis szeret és veled akar lenni, nem a szex a lényeg. Beszéld meg vele, ha esetleg fáj vagy ilyesmi akkor abbahagyjátok és megpróbáljátok mégegyszer legközelebb, de szerintem alapból a barátod is úgy van vele. Mi baj történhet? Max megkedveled a szexet és legközelebb te fogsz kezdeményezni:)
A probléma benned van és egyben a megoldás is.Azt tanácsolom , hogy menyj el egy szexologushoz.Õ nem tud neked segíteni a problémádba , de rá tud vezetni a megoldásra.Egyébbként természetes , hogy félsz.Szerintem mindenkibe van az elején egy természetes félelem , de le kell küzdeni.Talán az is lehet a baj , hogy nme bizol a partneredben. Az én esetemben a partnerem jobban félt az elsõ alkalommal , mint én , pedig egyszere vesztettük el. 20/L
Feküdj le vele ha tényleg szereted! Én 23évesen vesztettem el, nem mertem én se egy ideig , de akartam csak mindig megilyedtem . De aztán rájöttem hogy ha elszánom magam és tényleg megbízok benne akkor megteszem. Rá 1hétre megtörtént . Csodálatos volt. Készülj fel rá testileg és lelkileg is. És ne félj nem lesz semmi baj:) Sok szerencsét! 25/L
vannak neten is orvosok/sexualpszichologusok kérj tölük tanácsot, igy nem kell elmenni igazihoz:) rem. segitettem
fordulj pszichológushoz.
mikor "arra" kerül sor, próbálj valami másra gondolni. pl. anyukádra amikor éppsn apukád dugta hoyg te megfoganj
Jaaa, én is pont ezt akartam javasolni, h igyál elõtte egy kicsit, attól majd feloldódsz és tök simán fog menni minden, legközelebb pedig már magától jönnek a dolgok. Szerintem ez mindenképp be kell, h jöjjön, próbáld ki!:)
Pszichológus.
Dokit biztos hogy ismerõst akarsz? A hatékonyságuk nem kis része áll abból hogy egy idegennel akit soha máskor nem látsz könnyebb ilyesmirõl beszélni mint azzal akivel adott esetben még pirulás nélkül kéne együtt nevetnetek egy-egy pikánsabb viccen.
A kérdező hozzászólása: De miben tudna segíteni egy pszichológus? Hogyan? Az hogy lazuljak el, meg ne görcsöljek, nem sokat segít, sajnos nem megy, bármennyire is szeretném.
akkor maradj szûz. Mi már neten keresztül kevesek vagyunk ehez, ne haragudj...ha ez sem jó, meg az sem jó akkor old meg valahogy vagy tényleg maradj szûz örök életedre...
A kérdező hozzászólása: Utolsónak: Ha rossz kedved van, ne rajtam verd le...Köszönöm a "segítséged"... A többieknek viszont tényleg köszönöm! Nem írtam, hogy semmi nem jó, csak azt, hogy a lazulj el az nem megy csak úgy. Ez olyan, mintha valaki depressziós, azon sem segít, hogy szedd össze magad...
...csak a doki. Esetleg a bort tényleg kipróbálhatod. Persze ne vidd túlzásba, de egy-két pohár csak segíthet, oldja kicsit a gátlásokat, meg persze nyugis környezet ahol senki sem nyithat rátok. Ha meg úgy érzed mindent megpróbáltál akkor már tényleg csak doki, szerintem lehetõleg idegen. 1415 Szerintem ne olvasd az oldalt egy darabig ha besokalltál, de tényleg ne rajta verd le a port.
igen, ez lesz. Sok h ennyi ideje ezen megy a szenvedés ahelyett h elment volna már dokihoz. Minek húzni halasztani ha baj van? Ha magától nem oldódik meg, akkor az orvos a megoldás...ha az sem felel meg akkor..ennyi..
Lehet, hogy csak a gátlásaidat kéne ledobnod:) egy pohár bor, vagy kettõ!:) ez is megoldás lehet:) ha ez sem megy, akkor doki:(
A kérdező hozzászólása: Most délelõtt átjött egy kicsit, sokat bezsélgettünk, õ is azt javasolta, hogy próbáljak meg egy pszichológussal beszélgetni errõl, ismeretségi körben amúgy is van és ha szeretném, õ is eljön velem. Csókolóztunk, simogatott most is, de egyszerûen begörcsölök lelkileg.
A kérdező hozzászólása: A pszichológuson már én is gondolkodtam, de nem tudom hogyan tudna segíteni... A második választ inkább nem kommentálom...
A kérdező hozzászólása: Õ a 3. barátom, mindegyiket szerettem és bíztam benne. Pont ez a bajom, hogy bízom bennük és mégsem... Vagy lehet, hogy nem bízom eléggé, de ezt nem hiszem. Köszönöm a tanácsaitokat és a bíztatást!
0115 azt a kérdést tedd fel magadnak hogy azon belül hogy félsz mitõl?:)
A kérdező hozzászólása: Nem a fájdalomtól félek, hanem... nem is tudom mitõl...úgy egyben... Igen, simogatás, petting bõven van, néha akkor is kérem, hogy hagyjuk abba, nem merem igazán azt sem élvezni... Tudom, hogy nem könnyû velem, ezért szeretnék változni. Nem volt tabu otthon, szülõi tiltás sem, hívõ vagyok vagyok ugyan, de ez nem volt soha gát, hogy esküvõig nem lehet.
Akkor phszihológus, nincs abban semmi szégyen, abban tud segíteni hogy ki deríti hogy kell keresni a bajt.
Hát akkor igen, csak simán gátlásos vagy! Nem mersz feloldódni, nem mered kimutatni az érzelmeidet, félsz hogy a másik meglátja. Jobban meg kéne, hogy bízz a partneredben, nagyobb bizalmat kéne mutatnod irányába, meg kell tanulnod, hogy hogyan add át magadat õneki teljesen. Áhh, igen, nem akarod átadni magadat az érzésnek, a szexnek, nem lehet, hogy a KONTROLL ELVESZTÉSÉTÕL félsz, a tudatos állandó önkontrollod elvesztésétõl, félsz hogy mi lesz?? Ilyen irányú cikkeket témákat is keress, nézz meg. Pedig a szexben éppen az a lényeg, hogy elengeded magad. zért szex, teljesülhetnek a vágyaid a másik irányában, vele együtt! Hát egyszer azért próbáld ki, szánd rá magad, mert sosem tudod megtudni, hogy mi a szex vége!!! Mi itt sokmillióan garantáljuk neked, hogy nem fogsz belehalni, haem teljesen más történik a végén. Valami nagyon jó! Csak engedd el magad, "ülj fel a hullámvasútra", "ugorj le egy gumikötéllel a szakadékba" Jó lesz!!
Nem mered élvezni??? Így szinte garantált a kudarc. Mi a probléma, miért nem mered? Ortodox vallásos vagy, vagy gyerekkorodban ütöttek érte, ha csak ránéztél egy fiúra? Szerintem így csak orvos tud segíteni!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm! Most így elsõre a 2.02-es hozzászólás segített a legtöbbet, de mindenkiét köszönöm, tényleg kicsit kezdek bátrabb lenni, hogy segítséget kérjek.
A kérdező hozzászólása: Nem tudom mi az, hogy ennyi ideje... Azért ez nem olyan, minthogy náthás vagyok és elmegyek dokihoz. Ha neked ez könnyû lépés lenne, akkor gratulálok, nekem nem egyszerû elszánni magam a dokira. Ténbyleg inkább aludj meg olvass a rosszindulatú beszólogatás helyett...
Nekünk igen, de szerintem fél év nem számít sok idõnek.
Majdnem 1 év után sikerült.
9 hónap kellett. Az ovulációmat mindig megérzem, ekkor mindig együtt is voltunk, viszont csak a 9.hónapban fogant meg a baba. 2 héten belül szülök :)
más fél éve semmi......

Kedves Doktor Úr! 35 éves vagyok. 1, 5 éve hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését, mert gyermeket szeretnénk. Több, mint fél éve nem védekezünk. Az elmúlt egy évben egyre erősebb premens tüneteket élek meg, ill. a menstruációm megjötte előtt napoki

Kedves Doktor Úr! 35 éves vagyok. 1,5 éve hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését, mert gyermeket szeretnénk. Több, mint fél éve nem védekezünk. Az elmúlt egy évben egyre erősebb premens tüneteket élek meg, ill. a menstruációm megjötte előtt napokig (5 olykor 9 nap) pecsételő vérzésem van. A ciklusom 29 nap, peteérésre utaló tüneteket a 12. nap környékén szoktam érezni. Az ultrahangos vizsgálat (2x is voltam) nem mutatott ki semmiféle elváltozást. Az orvosom, bár említettem neki ezt a problémát (menstruáció előtti vérezgetés) nem tartott szükségesnek semmiféle további vizsgálatot vagy kezelést. Én úgy vélem, mindez sárgatest elégtelenségem lehet, ami nem kedvez a teherbe esésnek. Határozottan stresszes életet élek, de keresem a megoldást. A tanácsát kérném abban, hogy milyen típusú szakorvost (szakterület) célszerű felkeresni ezzel a problémával? A cickakafark-palástfű teát már próbáltam, némileg segített, de 3 hónap után, mikor abbahagytam a teák fogyasztását, a tüneteim visszatértek. Most a premens tablettát, ill. a barátcserje kapszulát nézegetem. Mit gondol ezekről? Köszönöm a válaszát

Legjobb válasz: Tisztelt Hölgyem! Az Ön esetében, a menstruáció előtt jelentkező tünetek miatt mindenképpen javaslom a PreMens tabletta szedését. A sárgatest-elégtelenségről azonban csak további vizsgálatok után lehet nyilatkozni. Amennyiben igényli, készséggel fogadom egy személyes konzultációra és vizsgálatra. Tel. 20 401 71 34. Üdvözlettel: Dr. Langmár Zoltán

Tisztelt Hölgyem! Az Ön esetében, a menstruáció előtt jelentkező tünetek miatt mindenképpen javaslom a PreMens tabletta szedését. A sárgatest-elégtelenségről azonban csak további vizsgálatok után lehet nyilatkozni. Amennyiben igényli, készséggel fogadom egy személyes konzultációra és vizsgálatra. Tel. 20 401 71 34. Üdvözlettel: Dr. Langmár Zoltán

3 hete kezdtem el újra a kondit! Ellőtte 1.5 évig kondiztam. Családi okok miatt kimarat több mint fél év. Pocak is jött. Has ledolgozása a cél meg izomgyarapítás! Mehet mellette fehérje és creatin?

Legjobb válasz: A kettõ nem megy egyszerre, mert más-más étrend kell hozzá. Pocakleadáshoz szálkásító diéta, izomnövelésre pedig tömegnövelõ étrend. De fehérje mindig jól jön edzés után és reggel is. Étrend nélkül viszont nem sokra mész.

A kettõ nem megy egyszerre, mert más-más étrend kell hozzá. Pocakleadáshoz szálkásító diéta, izomnövelésre pedig tömegnövelõ étrend. De fehérje mindig jól jön edzés után és reggel is. Étrend nélkül viszont nem sokra mész.
A kérdező hozzászólása: étrendre figyelek! zab, rizs csirkemell hal rengeteg zöldség gyümölcs stb... + vitabolic
A kérdező hozzászólása: lényegében a creatin mehet mellé?
Tömegnöveléskor mehet, diétához én hanyagolnám. Még egyszer leírom: egyszerre nem tudsz naturálban zsírt leadni és izmosodni. Tömegnöveléskor napi 2-2, 5g x ttkg fehérje megy és 5-6g x ttkg ch. Szálkásításkor pedig 3g x ttkg fehérje ls csak 1-2g x ttkg ch! Ez utóbbi kalória deficitet jelent. A tömegnöveléskor pedig kalória plusz. Remélem érted már, hogy miért nem megy egyszerre.:)
A kérdező hozzászólása: így már stimm nagyon szépen köszönöm a válaszod...
A kérdező hozzászólása: az jó:) köszi a választ
nem

Több, mint fél éve szakítottunk a barátommal és képtelen vagyok őt elfelejteni, pedig egyáltalán nem érdemli meg. Nem tini-dráma! Miért nem tudom őt elfelejteni?

Tavaly ősszel szakítottunk a barátommal. Azóta nem találom a helyem. Nagyon rövid ideig voltunk együtt és teljesen mást vártunk mind a ketten a kapcsolattól. Lehet arra fogni, hogy régóta nem volt senkim és valójában sose volt komoly kapcsolatom, de én oltárira belezúgtam a srácba, vagy legalábbis abba, amik lehettünk volna. Szóval: A barátaink révén ismerkedtünk meg, minden úgy kezdődött, mint az álom, talán kicsit gyorsan is. Ezerrel hajtott rám, mindent ő kezdeményezett. Igazából sose vonzódtam még férfihoz ennyire, mint hozzá. Megőrjített... (először a jó értelemben, utána nem :D) Na mindegy, össz-vissz 3 hónapot jártunk csak, ebben volt szülőknek bemutatás (nagymamája mondta nekem: "XY azt mondta, csak azt hozza haza, aki komoly és te vagy az első itt nálunk"). Érdekes módon, azt mondta egyszer, hogy szerelmes belém, amin nagyon meglepődtem és nem hittem el neki, ezen be is rágott kicsit - holott szerintem pont fordítva volt igaz, csak én még nem mertem kimondtani. Azért nem mondhatta, hogy lefektessen, mert addigra bőven túl voltunk mindenen... :) Az egyik közeli barátja elmesélte, hogy amikor hazament tőlünk a családi bemutatás után, madarat lehetett volna vele fogatni, annyira boldog volt. A szüleinek szimpatikus voltam, ő is jól érezte magát nálunk. Később kiderült, hogy nem igazán illünk össze. A fő konfliktusforrás az volt, hogy füvezik (és társai) én ezt nehezen toleráltam. Ezek miatt kezdett szépen leépíteni, elérte, hogy én dobjam, majd a haverjainak azt mondta, nem érzett semmit. Áruljátok el, mit tegyek?? Nem is érzett semmit irántam, cuccozik, nem is illettünk össze...csak a szex volt állati. Néha még most is bevillannak képek. Majd meghalok azért, hogy valaki meséljen róla valamit - az egyre durvuló drogozásán kívül. Azon kívül, hogy tudom, hogy egy szánalmas ökör állat barom liba vagyok, mi lehet annak az oka, hogy képtelen vagyok őt elfelejteni? :( Minden nap eszembe jut, mit csinálhat éppen, kivel kavar, miért nem tudtam megváltoztatni. Pontosabban miért voltam kevés hozzá? Az a baj, hogy még a közeli barátaimnak sem merem ezt elmondani, mert biztos hülyének néznének - jogosan. Õk úgy tudják, rég túlléptem ezen. De nem bírom már bent tartani. 23L

Legjobb válasz: A megoldást leírtad te magad: "de én oltárira belezúgtam a srácba, vagy legalábbis abba, amik lehettünk volna" Sajnálom, ez ilyen egyszerû. Többet vártál ettõl a kapcsolattól, mint ami lett belõle, és az agyad, a fantáziád nem hagy nyugodni. Az eszedre kell hallgatni, még ha nehéz is, és kirángatni magadat abból a fantáziavilágból, amiben benneragadtál. Nyugalom, ez is el fog múlni, legkésõbb amint megismered a következõ párodat. (Addig meg tartsd nagyon észben, hogy drogossal nem kezdünk, soha, semmikor!)

A megoldást leírtad te magad: "de én oltárira belezúgtam a srácba, vagy legalábbis abba, amik lehettünk volna" Sajnálom, ez ilyen egyszerû. Többet vártál ettõl a kapcsolattól, mint ami lett belõle, és az agyad, a fantáziád nem hagy nyugodni. Az eszedre kell hallgatni, még ha nehéz is, és kirángatni magadat abból a fantáziavilágból, amiben benneragadtál. Nyugalom, ez is el fog múlni, legkésõbb amint megismered a következõ párodat. (Addig meg tartsd nagyon észben, hogy drogossal nem kezdünk, soha, semmikor!)
A kérdező hozzászólása: Hát nekem szerintem sose lesz normális kapcsolatom, ha eddig nem volt...már 23 vagyok. Egyébként teljesen igazad van, nem szabad drogossal kezdeni. De nála úgy volt, hogy azt hittem kéthavonta poénból elszív egy két spanglit... akkor derültek ki dolgok, amikor már jártunk és úgy voltam vele naiv módon, hogy na majd én megváltoztatom... :S
arra sose építs, hogy majd a párod megváltozik érted. sajnos családi körben (tehát nem magamon) tapasztaltam ilyet. csak annyit tudok mondani mint az elõzõ is, a szabadidõdben sportolj, vagy akármi ami levezeti a feszültséget, járj el sokat a barátaiddal valahova, vagy csak csinálj valamit ami elvonja a figyelmed. attól hogy 23 vagy még nincs vége a világnak, bármi jöhet még:) .
Tipikus nõi hiba, megváltoztatni. Elõször is, felnõtt ember, saját döntésekkel. Másrészt, ha valakinek konkrétan változni kell ahhoz, hogy egy kapcsolat mûködhessen, akkor az szerintem nem egy jó felállás, mert akkor nem önmagáért szereted, hanem azért, amit te képzelsz róla, hogy milyen lenne, ha... de a valóság más. Harmadrészt, én egy drogosra soha nem bíznék egy petákot se, nemhogy a lelki világomat, érzéseimet stb.
A kérdező hozzászólása: Teljesen igazatok van abban, hogy eleve fogadjam el úgy, ahogy van. De itt nem arról volt szó, hogy pl. fogyjon 5 kg-t, vagy szokjon le a káromkodásról...neki akartam jót. Az elején egyébként elõttem egyáltalán nem csinálta, aztán szép lassan kezdte le****ni.
Szerintem nem érted a lényeget. A drogfüggés rossz - te le akarod szoktatni. Namost ez nem így mûködik. Majd ha õ akar, akkor leszokik, de ehhez elsõsorban nem a te akaratod kell, hanem az övé. Nem tudom milyen cuccot tol (õszintén remélem, hogy nem heroint), de az ilyen dolgoknak szerintem általában az a vége, hogy a másik fél ígérget, és megpróbál átverni, magyarul a hátad mögött csinálja tovább. Persze mindenki lebukik elõbb-utóbb, abból balhé lesz, újabb ígérgetés, újabb lebukás... elõre megírt forgatókönyv. Mert nem a _saját_ akarata van a leszokás mögött, hanem a tiéd.
A kérdező hozzászólása: Igazad van... hülyén fogtam fel az egészet, most már belátom. Egyébként fû nagy mértékben és extacy. Megesett a ketamin is. Másról nem tudok....
Szegény, nagyon sajnállak és együtt érzek veled. Én is 23 évesen találkoztam azzal a férfival, aki iránt úgy éreztem, hogy elképzelni se tudtam korábban, hogy lehet ennyire szeretni valakit. Minden addig érzett szerelmeimet felülírta ez az érzelem. Mi 3 évet voltunk együtt, aztán szakított velem azzal az indokkal, hogy nem érzi azt, hogy én vagyok az a nõ, akivel biztosan le akarja élni az életét. Szép és jó volt velem, de valami hiányzik nála. Képzelheted, mit éreztem, teljesen összeomlottam. Ha nagyon szeretted ezt a srácot, normális, hogy fél év alatt nem vagy túl rajta. Mi 9 hónapja mentünk szét és nekem is vannak nagyon szar napjaim még mostanában is. Egyik pasi sem fog meg úgy igazán, persze meg-megtetszik ez az, de most is épp annyi történik, hogy belém zúgott egy 19 éves kölyök, és tudom, hogy szemétség, de ez most nagyon jókat mulatok. Azt tudom egyébként tanácsolni, hogy semmilyen formában ne értesülj arról, hogy mik történnek vele. A barátaidat pedig kérd meg, hogy ne számoljanak be neked az élete mozzanatairól. Ha igazi barátok, megértik. Egyébként teljesen fölösleges azon forognod, miért nem tudtad megváltoztatni: senkit nem lehet megváltoztatni, vagy akarja az illetõ a változást vagy nem. Meg kell lassan értened, hogy ez a fickó egyszerûen nem volt neked perspektíva: drogozott, azt hazudta, hogy szeret és még jól ki is használt. Ha ezt megérted, már lesznek olyan pillanataid, amikor azt érzed, milyen marha voltál, hogy egy ilyen után sírtál. Kitartás! 27 N
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! Ha hiszitek ha nem, nagyon sokat segített és már nem gondolok annyit rá. Persze nem tökéletes, de szerintem teljesen csak akkor fog ez elmúlni, ha jön más... Szóval még egyszer köszönöm :)

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!