Találatok a következő kifejezésre: Szeretném valahogy a Kedvesemmel, hogy (1 db)

Szeretném valahogy éreztetni a Kedvesemmel, hogy nagyon szükségem van rá, és szeretném, ha ő ezt kölcsönösen akarná éreztetni velem. De hogy csináljam?

Nem az a lelkiz?s, romantikus fajta srác. S?t. Inkább az az érzéketlen tuskó, ha lehet így fogalmazni. És néha sajnos nagyon kikészít azzal, hogy ha szükségem van a kedvességre, a gyöngédségre, nem kapom meg. Már beszéltünk err?l sokszor, hogy lehetne kicsit kedvesebb, romantikusabb, de nem segített semmit. Mostmár beletör?dtem talán, hogy ? nem a herceg a fehér lovon, piros rózsával... De néha annyira jó lenne ÉREZNI IS, hogy tényleg jó, hogy vagyok neki. Mégis mit tanácsoltok az ilyen esetekben?

Legjobb válasz: szia.abszolut megértelek.az én pasimmal is ez volt a helyzet.mintha nem érdekelték volna a lelki dolgaim.aztán elhatároztam,hogy én is ugy fogok vele viselkedni,mint o velem,tehát lemásoltam elvileg a viselkedését,azt adtam amit kaptam,egy fikarcnyival sem tobbet. és egy ido után feltunt neki,hogy ez nem jo érzés.kezdett rám jobban odafigyelni,persze akkor én is ugyanugy kovettem ot ebben,de csak addig ameddig o ment el lelkiekben.ha visszaesett,visszavettem én is.most már tokéletesen megért engem,kifejezi az ézéseit,sokat nyitott felém.szoval szerintem használt ez a modszer.olyan mintha egy tukrot raknál elé,ami te magad vagy. remélem rendbe jon minden!!!

szia.abszolut megértelek.az én pasimmal is ez volt a helyzet.mintha nem érdekelték volna a lelki dolgaim.aztán elhatároztam, hogy én is ugy fogok vele viselkedni, mint o velem, tehát lemásoltam elvileg a viselkedését, azt adtam amit kaptam, egy fikarcnyival sem tobbet. és egy ido után feltunt neki, hogy ez nem jo érzés.kezdett rám jobban odafigyelni, persze akkor én is ugyanugy kovettem ot ebben, de csak addig ameddig o ment el lelkiekben.ha visszaesett, visszavettem én is.most már tokéletesen megért engem, kifejezi az ézéseit, sokat nyitott felém.szoval szerintem használt ez a modszer.olyan mintha egy tukrot raknál elé, ami te magad vagy. remélem rendbe jon minden!!!
Szia!Nem akarlak elkeseríteni de nekem is volt évekig egy ilyen kapcsolatom és bíztam hogy észreveszi magát és próbáltam kedves, megértõ lenni mire õ -tuskóságát bizonyítva-szakított velem mert hogy én mindig hisztizek meg nem csinálhat semmit , közben csak a maga érdekeit nézte, neki jó volt én meg nem számítottam.Tehát eldobott mert szeretni akartam és arra vártam hogy viszontszeressenek. Ne reménykedj, kutyából nem lesz szalonna. Próbáld ki az elõzõ írás tippjeit(én is hasonlóan tettem, ilyet is bevetettem de nem volt rá válasz, sõt még én voltam a bunkó, erre kente hogy eltávolodott tõlem)és ha nem válik be, tehát nem változik rakd ki a szürét mielõtt õ teszi és töri porrá a szíved.Ne engedd hogy kihasználjanak!!!
Tudod 2 fajta férfi tipus létezik! Az egyikük romantikus lélek a másik ahogy te nevezted, érzéketlen tuskó. Az utobbira visszatérve, azért ilyen a férfi, mert valószínû lelki gondjai voltak korábban, talán gyerekkorában, amin nem tudott tul lépni, nem dolgozta fel. Rajta sajna nem lehet változtatni, elkell õt ilyennek fogadni, vannak nõk akik szintén ilyenek, tökéletes párt alkotnak. Ezeket onnan tudom hogy volt egy hosszu kapcsim és az ex is érzéketlen volt, gyerekkorában volt egy nagy törés. Ugy gondolom neked szükséged lenne a szeretetre! Barátkozz a gondolatra, hogy lehet lépned kéne! Biztos talász magadnak valakit, aki méltón bánik veled!!!
Szia! Azért nem értelek téged csajszi, mert egy kapcsolatban azért vagyunk benne h kölcsönös örömszerzések sokaságára tegyünk szert amit a párunktól kapunk... Ha vele nem megy és már megprobáltátok megbeszélni, és akkor sem ment akkor te miért akarsz megszakadni az erõfeszitéstõl h törödjön veled. Ha õ nem törödik veled akkor fog majd más. Olyan akinek nem kell azért könyörögni h legyen veled kedves, odaado meg ilyenek nem? Miért strapálod magad egy olyan pasinál akinél te is tudod h felesleges nem? Miért nem forditod az energiádat és a szeretetedet egy oylan fickora aki mindezt még viszonozni is tudja!
miért kell ezt külön éreztetni, az ember akkor is érzi hogy a másik szereti ha percenként nem tudatja.Például mert törõdik a gondjaival, lehet rá számítani. Nézz kevesebb szappanoperát.
Nem értek egyet az elõttem szólóval, te is biztosan abba a kategóriába tartozol, aki nem mutatja ki az érzéseit rendesen vagy nem volt még ilyen pasid.Kívánom, hogy ne is legyen, mert nagyon rossz!!Én is átéltem és próbálkoztam azzal amit a legelsõ írt, csak nem kitartóan...visszaestem érzelgõsbe.De ez megoldás lehet!


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Lányok, ha a párotoknak egy más lány mondaná, hogy 'szeretlek'hogyan reagálnátok?

És milyen reakciót várnátok el a párotoktól?
Pl valami jó hírrel szolgált a párod, erre a másik lány(akivel nem is barátok) azt mondja:'úúgy szeretlek!!'
Én meg mellette álltam, annyira rosszul esett:/

4

Lányok, miért jön be nektek, ha valaki ostoba, tanulatlan bunkó, nagyon alacsony, és állandóan sajnáltatja magát? Elsősorban 20 alattiak válaszát várom.

Most kezdtem a gimit, és egyre több ilyen kis gyökér ismerősöm van.

12

Áá megőrülök! Kell nekem egy barát! (? )

Eddig egyeltalán nem voltam rágörcsölve a dologra, most sem vagyok igazán, tudom, hogy sok időm van még de annyira szeretném már átélni azt a tipikus tiniszerelmet. Meg nagyon hiányzik, hogy legyen valaki aki csak engem szeret. Mit tanácsoltok? Hogy ismerkedjek, suli kilőve, ott mindenkit túl jól ismerek.

21

Nem tudok szakítani a barátnőmmel. Ha megteszem előbb-utóbb újra össze jövünk, nem kellenek hetek. Mit tegyek? 23f

3

Szerintetek igazat mond? A párom ma olyan smst küldött nem tudja mikor jönn haza mert megbeszélés lesz a melóhelyén zárás után. A köv smsbe, már csapat építés az utolsó smsbe, , meg olyan buli amin midenkinek magáról kell mesélni.

A melót a volt barátnője intézte neki.Lehet újra kavarnak vagy csak túl reagálom?

14

Mi szerintetek a legromantikusabb hely, ahol történhet az első csók?

Valószínűleg holnap lesz, mert utalt rá, és én döntöm el, hogy hová menjünk randizni.. Én valami különlegesre, és romantikusra gondoltam.. De egyszerűen nincs ötletem.. Szerintetek?:)
14/L

10

Mit tegyek, bízik egyáltalán bennem a barátom?

van egy csodálatos barátom, már több mint 1éve és nagyon szeretem de valahogy szokót hiányozni szórakozás, h többet lennék barátaimmal de amikor fel hozom neki akkor mindig felhúzza magát el kezd veszekedni velem..
De valamikor úgy érzem nagyon mindig elhúzna magához engem többiektől és én pont társaság kedvelő vagyok és nagyon szarul esik valamikor ha szeretnék bár szót is beszélgetni velük..
volt már olyan példa is h egyik jó barátom azt mondta, h nem akarja el mondani mert barátom úgy is besértődik ha el kezdünk beszélgetni négyszemközt.
de én mindig megengedem h el menyjen haverjához meg nyugodtan el mehet iszogatni barátaival mert én bízok benne..

1

A barátom folyton azzal kerget az őrületbe, hogy menjek és dolgozzak. Szerinted?

4 hónapja vagyunk együtt és azóta volt 2 munkahelyem is! jelzem mindkettőt ő szerezte nekem. Az egyik naponta 10óra, a másik 12óra kétnaponta. Elvállaltam, nem álom melók voltak (csak azért, h nála megfeleljek meg a szüleinél) A lényeg, h mondja, hogy Õ szeret de így nem tud hosszú távra tervezni velem. Folyton rágja a fülemet, sokszor jól elvagyunk majd felhozza a témát és oda az egész...

20

15 év után "előkerült" a volt párom. Szerintetek segítsek neki?

Nagyon megöregedett és sovány lett. Arra gondoltam, hogy segítek neki a talpraállásban, de nem tudom a jelenlegi párom mit szólna hozzá. Mit tegyek? Sajnálom szegényt.

13

Barátom elhagyott mit tudnék tenni? 17/l

Nagyon sokszor hazudtam neki. A legjobb fiú barátommal sokszor mentem fürdőbe, de őt nem hívtuk el. Ha találkoztunk ott volt a fiú barátom és a pasim is. És még nagyon sok dologban átvertem. Előtte ismerkedte egy fiúval. Nagyon megbántotta azt hitte nem elég jó nekem és más kell. Nem nagyon tudok változtatni. Tegnap a barátnőmmel és a fiúkkal mentem bulizni, nem szóltam neki és 1 órával előtte írt nekem egy sms-t, hogy ha elmegyek elhagy és nem fog keresni. Letiltott mindenhonnan, nem válaszol semmire. Szomszéd városban él. Mit tegyek??:'(( Van még remény?

12

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!