Találatok a következő kifejezésre: Szeret még jövője a kapcsolatunknak (1 db)

Szeret még? Van jövője a kapcsolatunknak?

A barátommal (20 éves) 10 hónapja vagyunk együtt. Nagyon szeretem (én 19 vok), de néhány napja csináltam egy nagy hülyeséget. Beültünk egy helyre a haverokkal, kártyáztunk, és a barátom hamarabb kiesett. És ahelyett, h megvárt volna, h mondjuk hazakisérjen, elment szakestre, mondván, h siet, és majd a haverjával hazamegyünk. Én ezen nagyon kiakadtam, és miután hazaértem, küldtem neki sms-t, h elegem van bel?le, és hogy szakitsunk. Õ persze meg akarta beszélni. Másnap úgy mentem el hozzá, h elhozom a cuccaimat(m 5 hónapig együtt laktunk), de addigra nagyon megbántam az sms-eket. Vártam, h bocsánatot kérjen, amiért otthagyott, de azt mondta, h nem érzi magát hibásnak. Végülis megbeszéltük, h szeretjük egymást nagyon, és nem akarjuk a másikat elvesziteni. Ez 2 napja volt. De azóta mégis vhogy másmilyen. Nem ad annyiszor puszit, ritkán ölel meg, és, ha én nem mondom, h szeretem, ? sem mondja, ha pedig megkérdezem, h szeret-e még, azt válaszolja mindig: "Persze, h szeretlek, de ne kérdezgesd már állandóan". A szakitós sms-em el?tt pedig sokkal másabb volt, úgy érzem, eltávolodtunk emiatt. Most mit tegyek???

Legjobb válasz: Biztosan szeret, csak még nem dolgozta fel magában azt, hogy ilyen hamar és, hirtelen kiadtad az útját. Ha nem szeretne, akkor nem békült volna ki Veled.(SZ)

Biztosan szeret, csak még nem dolgozta fel magában azt, hogy ilyen hamar és, hirtelen kiadtad az útját. Ha nem szeretne, akkor nem békült volna ki Veled.(SZ)
Az én véleményem meg az, ha Te szeretnéd nem adtad volna ki ilyen hamar az útját.Ismered azt a szót:Kompromisszum?Megoldást kellett volna keresnetek, nem egyszerre megsértõdni.Ha már most ebben a kis dologban nem tudtok megegyezni, mi lesz késõbb?K lehet békülni, de Te is érzed hogy ez már nem az igazi?!Nem szeretitek egymást igazán, ha ez kettõtök közé tud állni!Egy kapcsolatot föl lehet építeni, újra, és újra, és újra....!Szerintem, nem édrdemes idõt "Áldozni" egymásra, ha Te megsértõdsz, Õ meg nem tud megbocsátani.A szeretetet érezni is kell, nem kérdezgetni, és fõleg nem így válaszolni!
Szia! Én is duzzogós voltam, egészen egy utazásig, ahol egy szinte idegen pasi - mellesleg most a legjobb barátom - azt mondta, hogy még nem nõttem fel teljesen. Én akkor 24 voltam. Azt mondta, hogy ne csináljam ezt, ne tartsak így haragot, mert csak gondjaim lesznek a párkapcsolatomban. Ezt követõen egy év múlva összeköltöztem párommal és ha ilyen helyzetbe kerülök, akkor mindig barátom jut eszembe és amit akkor Tunéziában mondott. Kompromisszum kell egy kapcsolatban és nem azonnal leharapni a fejét a másiknak, és megbeszélni a problémákat. Ne duzzogjatok, mert meg fogja elégelni a másik fél. A beszéd a dolgok és problémák nagy részét megoldja.
Én nem értek azzal egyet, hogy már nem szeretnétek annyira egymást, szerintem ez butaság! Nekem is van barátom már 2 éve, és nálunk ez épp fordítva van. Én vagyok olyan mint a te párod! Sokszor 1 hetet is duzzogok, ha megbánt. Ilyenkor teszem próbára, hogy mennyire szeret. Persze késobb már én is bánom, mert látom mennyire bántsa a dolog.
igaza van a baratodnak. na latod ezert lesz vege a kapcsolatok nagy reszenek. a nok rontanak el mindent. azt hiszed nem szeret mert nem kisert haza? es ha folyton azt kerdezed egy ferfitol hogy szeret e meg az nagyon idegesito. amugy meg tok mindegy tul fiatalok vagytok mindketten. tuti hogy nem fogtok egyutt maradni. ezt te meg nem ertheted. talan majd 10 ev mulva. mikor benott a fejed lagya.
A kérdező hozzászólása: Szia! Köszi neked is a választ, de mint láthattad, 3évvel ezelõtt írtam ki a kérdést. Azóta már nem vagyunk együtt, 2, 5éve egy másik férfival élek, aki azóta a férjem, és van egy 1 éves kislányunk is. :) De abban igazad van, h nem maradtunk együtt :) Gyerek voltam még, azóta benõtt a fejem lágya, ahogy írtad, és nem kellett hozzá 10 év. :)


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Igaz, hogy a monogám pasik, egy idő után elvesztik vonzerejüket az adott nő szemében, unalmasnak fognak neki tűnni, és a nő fog félrelépni/új kalandokat keresni?

Ha meg poligám valaki, az igaz, hogy a megcsalások nagyon rosszul esnek a nőnek, sokszor sírnak meg minden, de VONZÓNAK fogják látni a férfit, mert látják hogy más nőknek is kell.

5

Lányok! Titeket nem zavar, ha egy srác akivel ismerkedtek. Túlságosan kedves?

Úgy értem, ilyen a stílusa, tudjátok vannak ezek az aranyos "cuki" fiúk... Jó, hogy rendes, lehet vele beszélni, de nem zavarna egy idő után? Főleg mikor úgy érzed, hogy Te benne lennél abban, hogy randizzatok, mert tetszik, amúgy minden más jó... csak túl kedves?
20/N

10

Lemondta a találkozót. Túlreagálom a dolgot?

Van egy fiú, akivle ismrkedme, kb. egy hónapja. Nagyon kedves, figyelmes srác, mindne nap rámír, keres, bújós, ölelget, lesi mminden kívánságomat. Kétszer találkoztunk eddig, am minden nap beszéltünk. Csók meg ilyesmi még nem volt, csak ölelkezés, nem egy ajtóstul a házba típusú srác. Vasárnap is taliztunk volna, amit aznap délelőtt lemondott, merthogy a nagymamájához kell mennie megszerelni vmit, de felajánlotta, hogy hétfőn vagy kedden esetleg talizhatunk munka után. Keddet beszéltük meg végülis, én délelőtt írtam neki, hogy kb. mikor végzem, tehát akkor itt és ekkor lehetne jó. Látta az üzenetem, de nem válaszolt, tudom, hogy van melója rendesen így úgy voltam vele, hogy hallgatás beleegyezés úgymond. Oda is emntem munka után, 10 percet vártam, aztán felhívtam, h végülis megkapta-eaz üzenetet és, hogy végülis mi a helyzet. Erre azt mondta, hogy dolgozik, és a másik helyen, ezért nem fog összejönni a tali. Azután perszte írt és bocsánatot kért többször is,én nem voltma boldog a dolgotól, de nem szokásom sárkánykodni. Ma meg szintén ő írt rám, hogy mi újság, hogy vagyok, de nem nagyon aktív, nem nagyon nézi a facebookot. Szerettem volna esetleg ma találkozni, de én nem akaorm felajánlani, mert ez sztem a férfi dolga ill. nem akarok nyomulni.

Az előző kapcsolatomban rendszeres volt az ilyesmi, hogy lemondta a találkálkat stb, és kiderült, hogy másik nője volt mellettem, ezért reagálok az ilyesmire érzékenybben és kombinálok sokszor. Most azon szomorkodom, hogy lehet, ez a fiú nem is akar igazán vagy máris megunt.

11

Vannak még rendes pasik akik nem használják ki a nőket hanem ők is kapcsolatot akarnak?

20

Csak az egójának fáj szerintetek? Mit kéne tennem?

Sziasztok. Volt egy 3,5éves kapcsolatom, de a barátom a vége felé már minden más lány felé kacsintgatott. Hazudozott , másoktól megtudtam dolgokat, találkákat szervezett velük, társkeresőre regisztrált...egyszóval flörtölt velük. Megcsalni nem tudom, hogy megcsalt-e, de elég sanszos.(rákérdeztem, de nyilván nem lesz olyan hülye, hogy bevallja)
Szakítottam vele, mert már nem bírtam se lelkileg, se testileg (nem bírtam enni, beleőrültem abba, hogy vajon most épp mit csinál-kivel van-vajon igazat mondott-e vagy sem) Viszont nagyon hiányzik :( Ez normális? Mennyi ideig fog még ez tartani?
A másik kérdésem pedig az lenne, hogy most miért könyörög, hogy ő így megváltozik-úgy megváltozik, amikor adtam neki millió esélyt, és egyikkel sem élt.?! Az fájhat neki, hogy ÉN dobtam ki? Mert gondolom nem szeretett, ha ilyeneket megtett, csak egy biztos pont voltam. Semmilyen hívására és üzenetérte, könyörgésére ne válaszoljak?!
21L barátom 23

2

Férjemmel nagyon rossz a szex, nem is kívánom. Mit tegyek?

26

Fiúk ez miért van így? Vagy legalábbis mit tippeltek?

Nem felvágásként írom ezt a kérdést. Az a lényeg, hogy nem vagyok szép, picit duci is vagyok, pattanásos, cigizek, füvezek, bő, fekete ruhákat hordok, még a természetemsem valami jó, mégis körülvesznek a fiúk és még annak ellenére is "udvarolnak", hogy van barátom. Ez miért lehet? Hangsúlyozom, hogy nem vágok fel ezzel, sőt, zavar amikor lenne már egy fiú haverom észreveszem rajta, hogy nem barátilag közeledik felém. Vagy csak meg akarnak dugeszolni?

6

Komolyan gondolhatja a barátom ezt a kapcsolatot? Miért rejtegeti előttem a családját, az otthonát?

Fél éve vagyunk együtt. Õ kb. minden nap itt van nálunk, én még soha nem voltam náluk. Egyszer késő este kocsival hazakanyarodott valamiért, de akkor még csak randizgattunk, meg amúgy is késő volt, szóval nem volt furcsa, hogy nem hivott be hanem a kocsiba vártam. Azt se tudom, hogy konkrétan hol lakik, csak az irányt, de nem találnék oda.Huszonévesek vagyunk egyébként, és szülőkkel élünk mindketten. Szokott nekem a családjáról beszélni. Azt tudom, hogy anyukájával jó a kapcsolata, apukájával viszont ellenkezőleg. Azt is tudom,hogy apukájának alkoholproblémái vannak, sokszor erőszakos, kötekedős. Van egy nővére, aki külön él a férjével, és a gyerekükkel, velük nagyon jó a kapcsolata, náluk már többször is voltam. Anyukájának futólag mutatott be, de úgy hogy jött velünk szembe anyukája a városba, szóval ez nem tervezett bemutatás volt. Fogalmam sincs a mai napig, hogy ha éppen nem jön anyukája szembe velünk, akkor sort kerített volna e rá, hogy találkozzunk.Soha nem jártam még az otthonába, soha nem találkoztam apukájával. Azt tudom, hogy az anyagiakat nem szégyellheti, mert abból amiket látok, meg amiket mond kb. úgy állhatnak mint mi (nem gazdagok, de nem is szegények, átlagos körülmények lehetnek). A barátait már ismerem, náluk is jártam már. Szerintem ezt leszámitva a kapcsolatunk jónak mondható. Vannak vitáink (kisebbek), de mindig a megoldásra törekszünk, sose válunk el egymástól haragban. Nagyon szeretem őt, meg abból, ahogy viszonyul hozzám szerintem ő is nagyon szeret engem. Minden nap eljön hozzám, gyakran együtt alszunk, szoktunk közös programokat is csinálni, gyakran vesz ajándékokat, sok mindenbe segít nekem, úgy érzem számíthatok rá. Sokszor mondja, hogy szeret, újabban már szóba került a házasság is. Nem kért meg, de elkezdte kérdezgetni hogyan gondolkodok erről. Mégse tudok erre úgy tekinteni mint komoly kapcsolatra, mert akkor a szüleit, meg a lakóhelyét is ismernem kellene szerintem...Neki egyébként nagyon jó a kapcsolata az én szüleimmel, ezért is bánt, hogy én az ö szüleivel még két mondatot se váltottam soha.
Nem szoktam szóba hozni előtte ezt a témát, mert nem kiharcolni akarom, hogy bemutasson. Azt akarom, hogy ő akarja, és ajánlja fel. Türelmesen vártam eddig, de már fél éve együtt vagyunk... ráadásul ő most 2 napja lebetegedett, és nem tud jönni hozzám, én meg szeretnék menni hozzá. De mégis hogyan, ha nem jártam náluk soha, nem hív magához, a családját se ismerem?
Gondoltam arra hogy talán apukája miatt nem akar bemutatni, és egy lányt se vitt még haza. De kb. 2 hónapja kiderült, hogy ez nem igaz, mert megtudtam tőle, hogy előttem volt egy barátnője 1,5 évig, aki sokszor napokig náluk volt, sok cuccát is ott tartotta. Nagyon rosszul esett ez, mert igy olyan, mintha engem nem akarna beengedni az életébe, még a másik lányt beengedte (pedig a lány nem bánt jól vele, többször meg is csalta, ahogy elmondta nekem). Még azt se lehet mondani hogy a lánnyal hosszabb ideje volt együtt és fél év után még őt se vitte haza, mert vele távkapcsolatba voltak, heti egy v. kéthetente egy hétvégét tudtak együtt lenni... mi minden nap találkozuk, együtt is alszunk sokszor, vagy napokat itt van.
Gondoltam arra is, hogy talán a szüleinek lehetek látatlanban ellenszenves, esetleg nagyon kedvelték az elődömet,és nem kiváncsiak rám. Viszont ez se állja meg a helyét, mert anyukája szokott nekem zöldségeket, gyümölcsöt küldeni, a párom facebook adatlapján vannak fényképek rólam, ezeket is mindig tetszikeli. Szóval tudnak rólam a szülők, és nem is utálhatnak.

Nagyon elkeserít már ez, és nem is tudom mit tegyek. A korábbi kapcsolataimban mindig 1-2 hét után megvolt kölcsönösen a bemutatkozás, felváltva voltunk hol itt hol ott. Gondoltam arra is, hogy mi van ha felesége, gyereke van, vagy egy komolyabb kapcsolata is mellettem. Viszont akkor nem lenne minden este nálam, nem aludnánk együtt, nem utaznánk el a barátaihoz napokra. Meg amúgy is rengeteget vagyunk együtt, ennyi idő alatt biztos lett volna már pl.: egy gyanus telefonhívás, de még ez se volt.

6

Volt már, hogy mindenki rondának tartotta a pasid?

Nekem ez annyira rosszul esik,hogy folyton baszogatnak vele. Ne gúnyolják már azt,akit szeretek. Még,ha tényleg nem is egy férfi topmodell.. és még a saját anyám is.. Borzasztó! Nem is ismeri senki,hogy milyen kedves és mennyire odaadóan szeret.. EZ minek jó az embereknek?

8

Általában ezen az oldalon, miért azoknak van a magasabb százalékuk (80% vagy az feletti), akik bár jól hangzó és erkölcsös, de általánosságban véve mégis haszontalan tanácsokat adnak?

Gondolok itt arra, hogy a 25+ éves pasi végső elkeseredésében elmenne örömlányhoz, de ők lebeszélik. 100+ elutasítást kapó ronda pasiknak is azt mondják, hogy ne keress párt, majd csak (mint a mesékben) rád talál a szerelem. Meg legyél, szerény kedves, udvarias, aranyos fiúcska az ám a célravezető (hogyne!), ne legyél szemtelen csípkelődő stb. Nem értem, mégis nekik inkább a magasabb a százalékuk, ahogy megfigyeltem eddig. Vagy lehet ez az erény, ha 40 évesen is szűz még?

28

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!