Találatok a következő kifejezésre: Szakítsak vele nem érzem (8 db)

Szakítsak vele? Úgy érzem már nem szeret.

Nemrég volt a 2. évfordulónk és elfelejtette...sőt, még neki állt feljebb, hogy elvárom hogy emlékezzen rá...én készültem neki egy ajándékkal, ő semmit se adott, de már az elsőnél is így volt...Már egy jó ideje nem működik a dolog, rosszul érzem magam ebben a kapcsolatban, mert nem foglalkozik velem.Mivel másik városban tanul csak hétvégén tudunk találkozni, de akkor is csak számítógépezik és nem foglalkozik velem. 2 percig nem tudunk úgy együtt lenni, hogy ne vegye elő a telefonját és ne nyomkodja. Már több, mint 3 hete nem szeretkeztünk, amikor nálam alszik még csak hozzám se ér...bezzeg a kapcsolatunk elején...Szinte minden találkozásunkkor összeveszünk valamin, lehet, hogy én reagálom túl a dolgokat, de egyszerűen nem tudok már mit csinálni.Õ állandóan más lányokkal beszélget fb-on, azzal a címmel, hogy velem már nem tud új dolgokról beszélni...volt hogy az egyikükkel engem beszéltek ki, nagyon jól esett mondhatom. Amíg nyaralni voltam, smsezgetett egy másik lánnyal, igen sokat, akivel már máskor sokat beszélgetett meg táncolt is. Én nagyon féltékeny típus vagyok, sokat veszekedtünk emiatt is, és hiába mondja, hogy nem csinált vele semmit, én egyszerűen nem tudok megbízni benne, mert mindig hazudozik meg blöfföl.Múltkor kicsit észre vette magát, hogy tényleg nem jó így a kapcsolat és fel kéne rázni, és azt mondta, hogy tenni kéne valamit, hogy újra kívánjuk egymást. Az én oldalamról semmi se változott, én ugyanúgy kívánom, sőt még én vagyok szerinte a nimfo, mert egy hónapban 2-3 alkalommal szeretkezni szeretnék vele... szerintem a szex fontos egy kapcsolatban, az a motorja, fent tartja a szenvedélyt..ami nálunk nincs. Már csókolni se csókol meg, vagy ha igen akkor csak sima szájra puszit ad...Úgy érzem már nem is szeret, nem is érdeklem ( mert múltkor amikor meséltem valamit a napomról, azt mondta h őt ez nem érdekli, unalmas), nem is kíván...hiába mondja, hogy szeret már nem hiszek neki, mert nem mutatja ki. Nekem ő mindig az első, mindig mindent megteszek, kiszolgálom, én hívom meg kajálni..stb. Õ viszont semmit nem tesz meg értem, inkább a barátaival van, vagy gépezik. Szeretem és azt se tudnám elviselni, hogy mással van, de egyedül nem tudom ezt a kapcsolatot működtetni, már nem vagyok boldog, de nélküle még rosszabb lenne..Nem tudom mitévő legyek, kíváncsi lennék ti mit gondoltok erről.Előre is köszönöm a válaszokat és bocsi, hogy ilyen sokat írtam! 22L

Legjobb válasz: szerintem szomorú dolog, és szakításra érett, esetleg, ha akarsz írhatsz

szerintem szomorú dolog, és szakításra érett, esetleg, ha akarsz írhatsz
Decukii :)
Én a megjavítás híve vagyok mindig, de ezúttal.... Lépj tovább - õ már nem akar energiát tenni ebbe a kapcsolatba.
Én is mindig azt mondom, hogyha valami elromlik, azt meg kell jacítani és nem eldobni...De szerintem ez már javíthatatlan...Mondd el neki mit gondolsz, és hogy ezért szakítani akarsz..Nem egyszerû, de ha kínoz, akkor muszáj...
mekkora kretén a barátod.. ha nekem lenne ilyen barátnõm, én igyekeznék boldoggá tenni. mert valljuk be, más városok, így nagyobb az esély a megcsalásra.

Szakítsak vele ha nem érzem h szeretném de mégsem tudom elengedni?

(16éves lány)? odvan értemami egyben jó és rossz is most

Legjobb válasz: Szakíts, jon még más is :) te csak attol felsz h nemlesz tobb :) deee lesz meg eleg :)

Szakíts, jon még más is :) te csak attol felsz h nemlesz tobb :) deee lesz meg eleg :)
A kérdező hozzászólása: kÖszönöm emiatt a válasz miatt szakítottam vele, és nem bántam meg..sõõt:D

Nem bizok a baratomban, pedig semmi okom ra, egyszeruen kevesnek erzem magam hozza. Eleg ok arra hogy szakitsak vele?

Es ha vele vagyok, kellemetlenul erzem magam, felek hogy elveszitem, es meg veletlenul sem tudok vele ezekrol az erzesekrol beszelni, mert egyebkent semmi okot nem adott ra hogy igy erezzem magam mellette. A hiba nalam van, onertekelesi zavar, regebbi csalodasok stb, o csak a szenvedo alany es TENYLEG semmirol nem tehet. Tudom hogy nagyon meg fog bantodni, de nem szeretnem a vegtelensegig sem huzni ezt. Egy eleg friss kapcsolatrol van szo. Hogy mondjam meg neki hogy rosszul erzem magam igy es hogy ez nem valoszinu hogy valtozni fog, anelkul hogy magara vegye a dolgot? Tenyleg nem tehet rola szegeny, ez abszolut az en saram hogy nem tudom kezelni a negativ erzeseimet vele kapcsolatban.

Legjobb válasz: Gondolom, aztán örök szüzességet is vállalsz majd... A következõ barátod mellett is így érezheted magad. Azt írod, komoly önértékelési gondod van. Vagyis legfeljebb olyan fiú mellett éreznéd magad "egyenrangúnak", aki meg se érdemel téged. Ha kevés lennél hozzá, akkor nem veled járna. Ne bántsd õt ezekkel az érzésekkel. Idõvel, ha látod, hogy továbbra is téged szeret, nem ad okot a kételkedésre, el fog múlni ez az érzés. Addig meg ostobaság lenne vele csak ezért szakítani. Legyél vele addig, amíg teheted, dolgozz meg érte, hogy jól érezzétek magatok együtt (programok, kedvesség, odafigyelés, stb.), és élvezd a társaságát. Hülyeség lenne õt büntetni mások miatt. Ezért ne tegyél tönkre egy mûködõ kapcsolatot. Tanuld meg kezelni, különben a következõ meg a következõ meg a következõ se fog mûködni.

Gondolom, aztán örök szüzességet is vállalsz majd... A következõ barátod mellett is így érezheted magad. Azt írod, komoly önértékelési gondod van. Vagyis legfeljebb olyan fiú mellett éreznéd magad "egyenrangúnak", aki meg se érdemel téged. Ha kevés lennél hozzá, akkor nem veled járna. Ne bántsd õt ezekkel az érzésekkel. Idõvel, ha látod, hogy továbbra is téged szeret, nem ad okot a kételkedésre, el fog múlni ez az érzés. Addig meg ostobaság lenne vele csak ezért szakítani. Legyél vele addig, amíg teheted, dolgozz meg érte, hogy jól érezzétek magatok együtt (programok, kedvesség, odafigyelés, stb.), és élvezd a társaságát. Hülyeség lenne õt büntetni mások miatt. Ezért ne tegyél tönkre egy mûködõ kapcsolatot. Tanuld meg kezelni, különben a következõ meg a következõ meg a következõ se fog mûködni.
Ideje lenne összeszedned magad és rá jönni az értékeidre mert így nem csak a saját hanem a leendõ vagy jelenlegi barátod életét is megkeseríted. Én is jártam egy ilyen lánnyal anno és pont ez volt a szakítás oka... Ha el tudta volna fogadni magát talán életünk végéig is együtt lehettünk volna. 23/F
Ezt magadban kell lerendezned, tisztáznod kell magadban, hogy mi az, amiért értékes ember vagy. És egyáltalán nem véletlen, hogy a barátod melletted van.
Nincs mese, változtass. Tanuld meg szeretni önmagad, mert az egész életedet elronthatod vele (és mások életét is), ha nem sikerül. Próbáld megbeszélni vele, hogy ez egy pillanatnyi állapot (mert az), és hogy változni fog, de ki kell tartania melletted és segítenie kell, hogy javítani tudd az önértékelésed. A barátom is ezért szakított az exével. Folyton azt hallgatta: "Ó, egy nap majd találsz egy olyan lányt, akit megérdemelsz. Én nem vagyok elég jó neked." - Háth, megtörtént. Ne legyél egy ilyen lány.
A kérdező hozzászólása: Koszi mindenkinek a valaszokat. Nem mindig erzek igy, a korabbi ket kapcsolatomban pl semmi param nem volt. En nem erzem azt, hogy ez egy mukodo dolog lenne, legalabbis a reszemrol semmikeppen nem az fent leirtak miatt. Szerintem az o erdeke is az lenne, hogy hamar lezarni a dolgot, mert ha elhuzodik, nehezebb elfelejteni a masikat szakitas utan.


Miért van az, hogy amikor megemlítem a barátomnak, hogy azt érzem, mostanában elhanyagol, és javaslom neki, hogy néha elhívhatna randizni, akkor azt mondja, ha nem vagyok boldog mellette, akkor szakítsak vele?

csak másoktól is szeretném hallani

Legjobb válasz: azt várja, hogy végre ott hagyd, hogy egyrészt ne neki kelljen megtennie, mert õ gyáva hozzá, másrészt majd így te lehetsz a hibás mindenért.

azt várja, hogy végre ott hagyd, hogy egyrészt ne neki kelljen megtennie, mert õ gyáva hozzá, másrészt majd így te lehetsz a hibás mindenért.
mert így te lehetsz a hibás azért is. de miért vagy vele ha õ ennyire tojik a fejedre tényleg?
A kérdező hozzászólása: másfél éve. és 4 hónapja költöztünk össze. tudom, hogy nem szereti pestet, és emiatt nem szívesen jár el sehova, de azért az sem jó, ha minden áldott nap itthon ülünk.
Másfél éve? Ja bocsi. Ezt csak úg kihagytad. Minek teperjen, ha már megvagy? A házasság is ilyen. Már nincs nagyon udvarlás, sem bókok vagy romantika.
A kérdező hozzászólása: hát, én azt hittem, hogy ehhez több idõ kell azért. :D de az elõzõ válaszolók véleménye akkor lényegtelenné válik ezáltal?
Nem válik lényegtelenné. Ha már meg is említetted neki, legalább annyit csinálna, hogy 2 hetente egyszer elvigyen valahova, legalább sétálni, vagy piknikezni, vagy a közelgõ tél miatt esetleg korizni, moziba stb. Mi csak most leszünk együtt egy éve, és ez már jelentkezett nálunk is. Teljesen látszott rajta, hogy magától értetõdõnek veszi, hogy ott vagyok neki, mikor õ ráért találkoztunk, puszilgatott, ölelgetett, de amúgy õ nem törõdött hogy többet találkozzunk, mint a kapcsolat elején. Neki az is jó volt ha heti 2x találkoztunk. Megsokalltam, és elmondtam neki, hogy nem érzem jól magam már a kapcsolatban és úgy gondolom megunt és csak úgy vagyok neki...Nagyon megijedt, hogy elveszíthet és nagyon megváltozott azóta:)
A kérdező hozzászólása: örülök neki, hogy Neked jól alakult. én sajnos ezzel nem tudom megijeszteni, mert egyik barátnõjéért sem küzdött feleslegesen. úgy van vele, ha a másiknak nem jó, amit csinál, akkor nincs értelme a kapcsolatnak.
Hát akkor még makacs és önzõ is. Neki jó kell legyen minden aztán a másik nem érdekli. Ez hosszútávon nagyon rossz választás, biztos találnál jobbat is!
Ez annyit jelent, hogy õ ennél nem akar tenni többet a kapcsolatba, elégedj meg vele, vagy hagyd ott. Magyarul neki tök mindegy, hogy vele vagy , vagy nem. Aki így viselkedik, és ilyet mond, az nem szeret. Csak elvan azzal a tudattal, hogy van valakije. Amikor meg azt mondod lelépsz, azért mondja, hogy ne, hogy úgy érezd számítasz neki egy kicsit, pedig ez a valóságban nincs így.
A kérdező hozzászólása: hát, mindig azt mondja, hogy õ ennél többet nem tud tenni. eddig is többet tett értem, mint bárkiért, és ez speciel igaz is, mert a barátai meséltek egy-két dolgot. néha azt is szokta mondani, hogy rosszul esik neki, hogy õ úgy érzi, mindent megtesz, és ez nem elég nekem. akkor ez is mind csak maszlag?
az.
A kérdező hozzászólása: és hogyan tudnám kideríteni, hogy biztosan így van-e?
Mióta vagytok együtt?? Egy hosszú, stabil kapcsolatban nem várhatod azt h folyamatosan udvarolgasson. Ha érzed h szeret és törõdik veled akkor elégedj meg azzal.
A kérdező hozzászólása: akkor nem értem, miért etet azzal, hogy még senkit sem szeretett ennyire meg miért puszilgat sokat.
Ahogy #1 mondja. Neki ez így kényelmes, várja, hogy te szakíts, hogy aztán okolhasson miatta.
A kérdező hozzászólása: és amikor azt mondom neki, hogy jó, akkor elköltözöm, akkor miért mondja azt, hogy ne? :D
A kérdező hozzászólása: mert közben meg nagyon figyelmes velem, és látom, hogy fontos vagyok neki, ezért nem értem, hogy miért csinálja ezt?
Ahogy az #1 mondta. Plusz kapcsolatfüggõ és szerintem nem akar egyedül lenni vagy egyedül aludni és te vagy a potenciális plüssmacija, akivel együtt alszik esténként, meg esetlegesen fõz neki és ellátja. Kényelmes ez így neki.
A kérdező hozzászólása: mármint itthon. :D
"közben meg nagyon figyelmes velem, és látom, hogy fontos vagyok neki" "azt érzem, mostanában elhanyagol" Csak én érzem egymással ellentmondónak a két kijelentésedet?
A kérdező hozzászólása: de akkor meg miért nem szar le? miért siet hozzám haza? miért hív munka közben? miért ír kedves sms-eket?
A kérdező hozzászólása: azért írtam, hogy itthon. mert arra értettem az udvarlás részét hanyagolja el a dolognak. elnézést, hogy hülyén fogalmaztam.
A kérdező hozzászólása: *hogy
Nem akar veled lenni, de túl gerinctelen meg fosos, ahhoz, hogy õ hagyjon el.
A kérdező hozzászólása: meg azt nem értem, hogy akkor miért emeli a kapcsolatunkat magasabb szintre. miért akart pl. összeköltözni...

Üdv! 22 éves srác vagyok, a barátnőmmel lassan másfél éve vagyunk együtt de én kezdem unni a kapcsolatot. Õ nagyon komolyan gondolja és szerelmes belém de én nem érzem már ugyan ezt. Mit tegyek? Hogyan szakítsak vele humánusan?

Most készül az érettségire, attól félek hogy emiatt nem fog 100%-ot kihozzni magából.Mit tegyek szoritsam össze a fogam és várjak még 2 hónapot?

Legjobb válasz: Nem értem miért kezdenek kapcsolatba olyanok, akik azt se tudják mit akarnak, szerencsétlen csajnak húzni az agyát, inkább becsülnéd meg... nem baj majd egyszer rá jössz. 28/f

Nem értem miért kezdenek kapcsolatba olyanok, akik azt se tudják mit akarnak, szerencsétlen csajnak húzni az agyát, inkább becsülnéd meg... nem baj majd egyszer rá jössz. 28/f
Lehet, hogy nem leszek népszerû amiatt, amit írok, de szerintem sokkal jobb lenne, ha megmondanád neki. Ha nem vagy hozzá õszinte most, akkor kihasználod! A másik meg: lehet, h pont azért lesz hamar túl a szakításon, mert a tanulás eltereli majd a gondolatait, azért az érettségiig van még bõven idõ!
Ha szerelmes és komolyan gondolja veled, akkor kötve hiszem a saját példámból kiindulva, hogy hipp-hopp túllesz rajta. Nekem közel 2 év kellett a szakítás után, mire már nem szenvedtem az exem miatt és nem érdekelt annyira. Mellesleg velem életem legnehezebb egyetemi szigorlata elõtt szakított 1 hónappal, ami tényleg olyan embertelen volt, hogy inkább 50x leérettségiztem volna újra habozás nélkül ha választani lehet. Akkor nagyon haragudtam rá, hogy legalább várta volna meg, míg levizsgázom. Amúgy nekem akkor tényleg nem is sikerült ez a vizsga, csak fél évvel késõbb. De ma már azt mondom, hogy a szakításra soha sincs úgymond "megfelelõ" idõpont, mert mindig ugyanolyan szar, ha még szeretjük azt, aki szakít. Jobb ezen túllenni, mondd meg neki most. Azért egy érettségi nem olyan súlyú dolog, amibe bele szokás szakadni.
3! Mikor láttál utoljára tanuló diákot? Fogalmad nincs, mert ez nem így megy. Képes tanulni, ha szerelmes v. úgy érzi rendben van minden. Ha csak egy kis gond van, padlót fog és kész. Szóval ez a csak sajnos így tenne. Válaszom: nem használod ki és nem érzed így, ha azt mondanád tanuljon, találkozzál vele kevesebbet. Mire vége, mert szóbelik június vége, addigra a leépülés talán magától is megy. N
"A másik meg: lehet, h pont azért lesz hamar túl a szakításon, mert a tanulás eltereli majd a gondolatait, azért az érettségiig van még bõven idõ!" Aha, errre van kb 1% esély...
Személy szerint nekem jobban megy a tanulás szingliként. Szabadok a hétvégéim, nem kell fb-on lógnom este, nem kell energiát ölnöm a kapcsolatba..
az elsõ kicsit hosszabb kapcsolatomban én is érettségi elõtt szakítottam, de az akkor még nem vlt végleges. meg is könnyebbültem , és tudtam a tanulásra figyelni. bár ki kellett nyomnom párszor a telefont mert hívott az exem. szép nyugiban leérettségiztem de ez azért nem ugyanaz mintha én totál szerelmes vagyok, és akkor vizsgák elõtt dobnak ki! viszont mikor már a jogi szakvizsgát csináltam 1 éve jártam a párommal aki azóta már a férjem. én könnyebben tudtam úgy tanulni hogy tudtam minden oké, nem viselkedett velem furán.... ezt azért írom mert lehet hogy a lány észrevenné hogy valami nem stimmel, ha vársz a szakítással. szerintem mond meg neki minél elõbb a dolgot. nem fog belepusztulni hidd el. csak személyesen tedd, és próbáld meg kíméletesen. értsd úgy hogy ne azt mond neki hogy figyi unlak.... hanem hogy már nem érzel úgy iránta mint régen. magyarul kicsit figyelj oda hogy fogalmazol szakításkor. sok sikert 26/N
11:17 sajnos az ilyen sosem fogja azt megtapasztalni... humánus szakítás: nos személyesen. Ne fb-n, ne smsm-ben, ne twitteren, .
Egek! Én vagyok az egyetlen, akinek könnyebb úgy tanulni, hogy nincs barát/barátnõ, nem kell egy kapcsolatot ápolni, csak és kizárólag a tanulásra lehet koncentrálni? Még kb. 3 hónap van az érettségiig, addig lazán túllendül rajta, ha el nem is felejti teljesen. DE szerintem jobb most, minthogy a felkészülés alatt végig azon pörögjön szegény, hogy "miért ilyen velem (mert megérzi, hogy már nem szereted igazán, akkor is ha nem mutatod ki direktbe); szeret még vajon; mit tegyek, hogy újra minden a régi legyen...". Államvizsga elõtt egy hónappal ért véget egy 5 éves, elég komoly kapcsolatom. Rendesen megviselt, de a közelgõ vizsga elterelte a gondolataim. Nem is sikerült rosszul. S amint túl voltam rajta, elmentünk a barátokkal és kieresztettük a gõzt.
érettségi elõtt ne nullázd le a csajt! inkább csald meg és utána bevallod neki szakításkor, de ha vizsgák elõtt kidobod akkor kibas*zol vele elég rendesen! 25F
Igen, és talán addigra átgondolod te is , hátha van még esély ...
A kérdező hozzászólása: Nem akarok nagy képû lenni de tudom hogy helyes pasi vagyok és van is egy lány akivel szemezgetünk flörtölünk ilyenek, az a baj hogy nem akarom el szalasztani de olyan majom se akarok lenni aki nem engedi el az ágat amig meg nem fogja a másikat.
Érettségi elõtt már ne küldd padlóra szegényt. Ráérsz utána is.
Az eretttsegi joval kesobb lesz. Nem hiszem h mar most annyira tanul. Inkabb most azakits vele mert nem jo az ilyen dolgokat huzni. O is eszreveheti rajtad h gond van, az rosszabb attol nem fog tudni teljesiteni. erettsegire kiheveri es majd uj celokat fog kituzni maga ele. talan pont azt hogy jol tanul es lesz belole valaki.

2 évig üldözött valaki a szerelmével, mire végre beleszerettem. Most kiderült, ő már nem szerelmes belém, de nagyon szeret. Én viszont kegyetlenül szenvedek, úgy érzem, át lettem ejtve. Mit tanácsoltok, szakítsak vele, hogy örökre elfelejtsem?

A félreértések elkerülése végett:férfi vagyok.A párom nem tud egyértelm?en dönteni,szerelmes-e még,már csak szeret.Én úgy érzem,az utóbbi.Adjatok tanácsot,mi a jó megoldás:szakítani,vagy együtt maradni és várni,amíg nálam is elmúlik?Köszönöm!

Legjobb válasz: A párod futott olyan busz után ami csak 2 év után állt meg. Szerintem fárasztó lehetett az a 2 év neki. Nem csoda, hogy nem biztos az érzelmeiben. Szerintem mindkettõtöknek az lenne a legjobb ha elengeditek egymást. Várni arra, hogy elmúlik balgaság lenne.

A párod futott olyan busz után ami csak 2 év után állt meg. Szerintem fárasztó lehetett az a 2 év neki. Nem csoda, hogy nem biztos az érzelmeiben. Szerintem mindkettõtöknek az lenne a legjobb ha elengeditek egymást. Várni arra, hogy elmúlik balgaság lenne.
A szeretetemet másképp is kimutatta: vettem neki lakást... :D Priceless. A párod feladta, te meg most pánikolsz. Nem beleszerettél, ne hitegesd magad, ez csak majré.
Ha tudsz nélküle élni, akkor nem õ az igazi!És ha õ is tudna nélküled, akkor neki sem vagy.... Errõl beszéljetek!
Megérdemled.
lakást venni? nem mondom hasznos ajándék lehet de nekem kicsit furcsának tûnik...
A kérdező hozzászólása: Az igazsághoz még hozzátartozik, hogy az elsõ fél évben kölcsönös volt a szerelem. Aztán a túlzott ragaszkodása bennem elnyomta. Másfél évig szerelem nélkül jártam vele. Majd újra beleszertetem, de piszkosul :-(
Csak azt érzed, amit a párod érzett 2 éven át. Nem jó, mi? De selávi, ilyen az élet!
Szerintem azzal gond van, aki szerelem nélkül valakivel jövõt tervez :S Ha nem szerelmes, akkor testileg kíván és mondjuk mint barátot is?Vagy hogy van ez? Valahogy errõl próbálj vele beszélni.Vonzódik-e hozzád testileg stb...Ha vonzódik, akkor talán nemcsak szeretet van benne!
A kérdező hozzászólása: Õ azt mondja: csak velem képzeli el a jövõjét. Közben már nem szerelmes belém. De néha ennek az ellenkezõjét is állítja. Nem tudom, mi a célja vele, hogy összezavarjon. Vagy lehet, hogy õ sem lát tisztán? Most napok óta nem beszélünk, hátha ez segít, de kegyetlen nélküle.
A kérdező hozzászólása: Hidd el, hogy beleszerettem! Azt hiszem, ennél többet nem tehetsz meg, hogy viszonozd az érzéseit! Kegyetlenül rágyúrtam, hogy beleszeressek! Mindent megadtam neki azelõtt is és még ma is. Nem csak anyagiakat!!!
A kérdező hozzászólása: Az a helyzet, hogy nem kellett futnia, mert én végig vele voltam. Ráadásul nagyon akartam, hogy viszonozhassam az érzéseit. Pont, mert szerettem, csak szerelmes nem voltam. A szeretetemet másként is kimutattam (lakást és egy csomó minden mást vettem neki).
Nem csak a pénzt sajnálod amit rá költöttél?Belefáradt szerintem szegény abba, hogy egy oldalú volt.Már nem bizik benned :(

Egy hónapja járok a barátommal, de azt érzem, hogy nem vonzódok hozzá, illetve szeretem, de ez nem szerelem. Szakítsak vele?

Már többször is elgondolkoztam rajta, hogy szakítani kéne, mert úgy érzem, hogy nagyon korlátoz engem, megfulladok a szeretetét?l. (elég bújós) A szívem fog megszakadni ha megteszem, nem is tudom hogyan/mit mondjak neki. Teljesen biztos vagyok benne, hogy jó döntés, de annyira képtelen vagyok megbántani valakit, hogy már csak sajnálatból is elbizonytalanodok. Jó döntés? Pénteken alkalmas lenne? Úgy gondoltam addig még valahogyan túlélem, mert ha pénteken szakítok könnyebb lesz neki, hogy ott a hétvége. Tanács, vélemény?

Legjobb válasz: Sok választásod nincs.

Sok választásod nincs.
Szerintem az lesz a legjobb, ha irsz nekem privát üzenetet, és megismerkedünk xDDDDD Nah komolyra véve a szót...sztem igen szakits vele, mert sajnálatból ne legyél vele :S

Szerintetek szakítsak a barátommal, ha úgy érzem már nem tőrödik eleget velem?

1 éve vagyunk együtt, van köztünk 20 év korkülönbség, de ez engem nem zavar. Csak mostanában teljesen másképp viselkedik mint az elején, ha beszélni akarok vele komoly dolgokról, mindig elvicceli az egészet, vagy azt mondja én kötekszem vele. Hogyan tudnám rávenni hogy változzon meg picit? , mert sokszor ugy érzem hogy csak hülyit és csak szórakozásra kellek neki, ez lehet igaz is. Mit csináljak hogy megváltozzon, és lehessen vele normálisan beszélni, ne csak hülyéskedni? Lehet már nem kellek neki csak nem mondja meg.

Legjobb válasz: Na itt a válasz arra, hogy számít-e a korkülönbség. Még az is lehet, hogy eddig is ilyen volt, de mivel te fiatalabb vagy, sokat változtál amióta együtt vagytok.

Na itt a válasz arra, hogy számít-e a korkülönbség. Még az is lehet, hogy eddig is ilyen volt, de mivel te fiatalabb vagy, sokat változtál amióta együtt vagytok.
Teljes mértékben igaza van az elõttem szólónak, csak a hangsúly miatt írom ezt a kommentet.
A 20 év korkülönbség miatt sosem fog komolyan venni. Neki csak egy gyerek leszel, akinek kis piti problémái vannak. Szakíts vele.
A kérdező hozzászólása: hát igen , ez is baj, hogy velem nem törödik, csak az ö problémái fontosak.de amugy meg nagyon-nagyon jol érzem magam vele, jokat lehet vele beszélgetni, olyan mintha ezer éve ismerném, és jó vele lenni, meg szeretem is, de akkor sem tudom mit csináljak, hogyan probáljak vele bszélni és egyáltalán mit mondjak neki h megváltozzon.vagy már soha nem fog? nem is akar?
Kérdés, el tudod képzelni mellett a 35-40 éves önmagad? Igen, õ akkor 55-60 éves lesz. Ha nem, és már most, egy év után se jó, akkor sokat nem tehetsz már.
A kérdező hozzászólása: igazából el tudom magam képzelni mellette, csak nem látom elöre a dolgokat hogy változik-e még miattam vagy nem...nem tudok rajta kiigazodni.de tudom hogy ö is szeret, mert érzem, nagyon sok mindent megtesz értem és a kedvemben jár, csak néha olyan furcsa.nem tudom mit csináljak:S de köszi a válaszokat:)


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!