Találatok a következő kifejezésre: Szüléskor mennyi vagyunk kórházban (10 db)

A székesfehérvári kórházban mennyi idő után indítják a szülést? Ma vagyok 40 hetes. és teljesen zárt a méhszáj. Lehet ebből még 'magától' is baba?

Legjobb válasz: Persze, egy nap alatt is kinyílhatsz. Én ott szültem, 40+5. napon, már én is szerettem volna, ha indítják. Nekem azt mondta a doki, hogy 1 hét után indítanak, ha az hétvégére esik, akkor elõbb. Nálam ez pont csütörtök volt, már péntekre meg volt beszélve, hogyha nem jön, akkor indítják. De ez már 2 éve volt. Most azt is hallottam, hogy napi 1-nél több indítás nem lehet. Ezért inkább az a szokás, hogy jó vadállat módra megvizsgálnak, hogy magától elinduljon.

Persze, egy nap alatt is kinyílhatsz. Én ott szültem, 40+5. napon, már én is szerettem volna, ha indítják. Nekem azt mondta a doki, hogy 1 hét után indítanak, ha az hétvégére esik, akkor elõbb. Nálam ez pont csütörtök volt, már péntekre meg volt beszélve, hogyha nem jön, akkor indítják. De ez már 2 éve volt. Most azt is hallottam, hogy napi 1-nél több indítás nem lehet. Ezért inkább az a szokás, hogy jó vadállat módra megvizsgálnak, hogy magától elinduljon.
Én is ott szültem. 1 hét után indítanak.De fõorvosi bemutatás van elötte.
Ne is mondd... 1 hetet lehet túlhordani, utána indítják.... Én vasárnap leszek 40 hetes, de nekem is tök zárt a méhszáj egyelõre... Szintén Fehérváron fogok szülni.

27hetes kismama vagyok. Mondta az orvosom és a védönő hogy a vérnyomásom ne legyen több 130-nál mert befektetnek a kórházba. Ma mértem és pont 130 még van 3hónapom a szülésig. Mennyi lesz még ezután? Pedig nem idegeskedem.

Valóban befektetik az embert ilyen esetbe?

Legjobb válasz: Szia. Nekem a dokinõ 140 et mondott.azért ma magasabb volt nem biztos, hogy holnap is annyi lesz.Nekem minden nap változó.Ha a dokid azt mondta, hogy befektet akkor lehet hogy be is fog.A magas vérnyomás nem jó.De szerintem is kapsz rá gyógyszert.pihenj sokat, és igyál rengeteget.boldog babavárást.

Szia. Nekem a dokinõ 140 et mondott.azért ma magasabb volt nem biztos, hogy holnap is annyi lesz.Nekem minden nap változó.Ha a dokid azt mondta, hogy befektet akkor lehet hogy be is fog.A magas vérnyomás nem jó.De szerintem is kapsz rá gyógyszert.pihenj sokat, és igyál rengeteget.boldog babavárást.
A kérdező hozzászólása: Boldog baba várást és köszönöm a válaszokat mindenkinek.
Hát szerintem nem fognak emiatt befektetni.Nekem is állandóan magas a vérnyomásom és nem mondták hogy emiatt be kellene feküdnöm.Elöbb kapsz valami gyógyszert és ha azután se javul, esetleg akkor.Boldog babavárást és kitartást
140tol vagy veszelyeztetett terhes, akkor bezony befektetnek, es beallitjak. a terhes kismamak alap vernyomasa +10, szerintem a 130 még belefér, csak feljebb ne menjen! amugy sokszor mondjak, hogy a magas vernyomas igy rossz ugy rossz, nekem 80-90 volt a vernyomasom, elso trimiszterben hol a rosszulletek miatt, hol az alacsony vernyomas miatt szedultem, hat hurra.. és akkor jon az aposom, es mondja, hogy hát milyen jó az alanyos vernyomas, nagyon helyes, hogy az van.. ki tud kergetni a világból vele

Szüléskor mennyi ideig vagyunk kórházban?

Legjobb válasz: 4 nap a megszokott, ez császárra is igaz, mert már kíméletes császárt csinálnak.Nem vágnak hasizmot és icipici a vágás csak.

4 nap a megszokott, ez császárra is igaz, mert már kíméletes császárt csinálnak.Nem vágnak hasizmot és icipici a vágás csak.
A Bajcsyban 3 napot, császárral is.
Ha nincs gond, 3. napon engednek ki.
Békéscsabán a 4. nap normál szülés után, császár esetében a 6. nap, természetesen csak akkor, ha nincs semmi baj a babával (sárgaság) vagy veled.
4 napig, nálunk úgy számolták, hogy aki reggel 8 elõtt szült, annak már az a nap is egy napnak számított (XX. ker.Jahn F. kórház).
Miskolcon megyei kórházban császár után 7.napon mehettem haza.Igy látták jónak.

A szülés előtt kell elmenni először a gyerekorvoshoz vagy csak a szülés után a babával? Ha szülés előtt nem kell, akkor a kórházban írnak fel a baba ápolásához szükséges recepteket? Ha szülés után megyek először, akkor kb. mennyi idő múlva kell?

Legjobb válasz: Nálunk én voltam a gyerekorvosnál szóltam hogy növekszik a család. A szülés után amíg mi a kórházban leszünk Apa megy be szólni hogy megvan a baba és aznap mikor hazajövünk kijön majd a doktornõ. A recepteket meg vagy apának adja vagy õ hozza majd,ezt nem is kérdeztem.

Nálunk én voltam a gyerekorvosnál szóltam hogy növekszik a család. A szülés után amíg mi a kórházban leszünk Apa megy be szólni hogy megvan a baba és aznap mikor hazajövünk kijön majd a doktornõ. A recepteket meg vagy apának adja vagy õ hozza majd, ezt nem is kérdeztem.
Szülés elött illik elmenni, hogy tudd egyáltalán ki lesz majd a gyerekorvos, és mikor rendel. Pl. Egyébként ált. nem írnak fel a szülés elött dolgokat, mivel nincs a picinek még TAJ száma. A kórházban sem írnak fel semmit se :) Én a szülés elött vettem gyógyszertárba alkoholt és köldökhintõport- köldökcsonkra. Egy kicsi tégely Sudocrem-et a popsijára, és egy Naturland-os fürdetõkenõcsöt. Ezek jók voltak az elsõ napokra. Aztán kijött az orvos és írt fel D-vitamint, K-vitamint, popsikrémet, fürdetõt.
Szülés elõtt. Receptet nem ír, hisz bármi lehet még. De nem a TAJ szám miatt. Amíg az nincs meg, addig az anyuka biztosítása fedezi a picijét is
nálunk a védõnõnek kellett szólnom szülés után õ és a doktornõ kijött házhoz másnap mikor hazajöttünk és hozza a receptet.....ja és direkt mondta a védõnõ, hogy ne én intézkedjek a dokinál az az õ dolga....
Mi lementünk szülés elött bemutatkozni meg megnézni magunknak.
Bemutatott a védõnõ. Már csak azért is, mert jobb lõre tudni, hogy szimpi-e a körzeti doki, vagy inkább mást keresne az ember
Nekem el kellett volna menni hozzá, de a védõnõ rendes volt és elhozta a recepteket (meleg volt nagyon). Tehát megírta elõre a doki, az én TAJ számom kellett ráírnunk, az 1. számot megváltoztatni. Baba TAJ szám pár héttel születés után van csak, addigra kellenek a dolgok.
Szülés elött elmentem a dokinénihez és kiírt mindenféle receptett az én nevemre , szülés utan mikor hazamentünk akor meg ö látogatott meg.
A kérdező hozzászólása: Na megkérdeztem a védõnõt. A dokinak van hetente tanácsadó fogadása (ide jöhetnek a szülõk a nem beteg gyermekekkel, vagy csak simán kérdésekkel, egyéb gondokkal) amit a védõnõvel tart közösen. Egy ilyen tanácsadásra kell bemennem, és majd a védõnõ bemutat. Ez állítólag kb. 5 perc lesz és kész. Aztán majd szüléskor írnom kell egy sms-t a baba nevével, születési idõpontjával a védõnõnek, aki majd intézi a recepteket, és a férjem bemehet majd a doki asszisztenséhez a receptekért miután hazajöttünk a kórházból. Amikor hazaértünk, utána 2 munkanapon belül felkeres a védõnõ itthon családlátogatásra. Az nem derült ki, h dokihoz mikor kell menni a gyerekkel, de gondolom akkor majd elmondja, ha kijön.

Az István kórházban Pesten, hogy történik a szülés? Adnak ruhát, vagy magamnak kell vinni hálóinget? Mit érdemes vajúdáshoz vinni magammal? A babának saját ruhát vigyek? Mennyit?

Legjobb válasz: Szia.Én is májusban szültem az Istvánban.Én 3 hálóinget vittem,inkább több legyen-elég intenzív a vérzés-mint kevesebb.Szval a saját ruhádban szülsz.Vigyél magaddal szénsavmentes ásványvizet,a vajúdás alatt ihatsz,jól fog esni.Sõt,mondani fogják,h igyál,mert az jót tesz.A babának minden kell,fürdõlepedõ és takaró is.Nekem sima szülésem volt,és a 3.napon már mentünk is haza(kedd este szültem,pénteken reggel már mentünk is)de 5 napi ruhát tegyél be-5 body,5 rugi-és vékony sapit is.Textil pelust is tegyél be pár db-ot.Könnyû szülést!2 gyerekes anyuka

Szia.Én is májusban szültem az Istvánban.Én 3 hálóinget vittem, inkább több legyen-elég intenzív a vérzés-mint kevesebb.Szval a saját ruhádban szülsz.Vigyél magaddal szénsavmentes ásványvizet, a vajúdás alatt ihatsz, jól fog esni.Sõt, mondani fogják, h igyál, mert az jót tesz.A babának minden kell, fürdõlepedõ és takaró is.Nekem sima szülésem volt, és a 3.napon már mentünk is haza(kedd este szültem, pénteken reggel már mentünk is)de 5 napi ruhát tegyél be-5 body, 5 rugi-és vékony sapit is.Textil pelust is tegyél be pár db-ot.Könnyû szülést!2 gyerekes anyuka
szia, Én is az istvánban szültem májusban.Én vittem magamnak hálóinget legalább 2-t, a kisfiam is a saját ruhájában volt legalább annyit ahány napig bent lesztek.Pelenkát is vigyél neki, mert ott csak napi 3-at adnak ami nem lesz elég.Popsitörlõt is vigyél neki, viszont popsikrém, alkohol, vatta, hintõpor nem kell, mert az van ott.kinél fogsz szülni?
A kérdező hozzászólása: Siklós doktornál
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat.

Margit kórháznak milyen a nőgyógyászata? Burik Zoltán az orvosom. A cukorterheléshez hol kell megvenni a szirupot és mennyibe kerül? Kezelésenként szokás fizetni, vagy szülés után?

el?re is köszönöm

Legjobb válasz: Én ott szültem a fiamat majdnem 9 éve és most is oda járok. Szerintem jó a terhesgondozó is, segítõkészek. Nekem a doki írta fel receptre a cukortereheléshez a 75gr-os cukrot, patikában lehet kapni. Vigyél hozzá citromot, vagy citromlevet, úgy sokal ihatóbb. A orvosom magánrendelésére járok, ott 7 000 a terhesgonozás, anno is így volt (mondjuk akorr még 3 000 volt), a szülés után meg kapott még valamennyit, de nem sokat.

Én ott szültem a fiamat majdnem 9 éve és most is oda járok. Szerintem jó a terhesgondozó is, segítõkészek. Nekem a doki írta fel receptre a cukortereheléshez a 75gr-os cukrot, patikában lehet kapni. Vigyél hozzá citromot, vagy citromlevet, úgy sokal ihatóbb. A orvosom magánrendelésére járok, ott 7 000 a terhesgonozás, anno is így volt (mondjuk akorr még 3 000 volt), a szülés után meg kapott még valamennyit, de nem sokat.

Mennyit kell adni Dr Orbán István-nak aki a Péterffy Sándor utcai kórházban vezet le szülést? Vagy itt mennyit kell adni?

Legjobb válasz: Mit te drága? Maflást vagy segrepacsit? Amennyi jólesik! Nyugodtan pontozhattok,ezért megéri!

Mit te drága? Maflást vagy segrepacsit? Amennyi jólesik! Nyugodtan pontozhattok, ezért megéri!

Kerepestarcsai kórházban keresek szülésznőt. Hogy működik a választás? Mikor kell? 27 hetes vagyok. Mennyire felszerelt a szülészete? Apuka bejöhet a szülésre?

Dokim nincsen, az nem is lesz,nem tudjuk megfizetni sajnos. De a szülészn? megnyugtatna,ha lenne. Ha fogadok,akkor kedvesebbek velem?Érdemes egyáltalán szülészn?t fogadni? Vagy elég, ha aki éppen bennt lesz és majd utána adni neki vmennyit, ha megérdemli? gondolom akkor kevesebbe is kerül.

Legjobb válasz: szia.szülésznõt nem tudsz fogadni ott négy van 12 óráznak ugy váltják egymást viszont van egy nagyon jo orvos dr várkonyi péter nem drága és halál jo fej... tudom ajánlani ha kell vmi tipp irj emailt válaszolok mindenre én is ott szülök majd...

szia.szülésznõt nem tudsz fogadni ott négy van 12 óráznak ugy váltják egymást viszont van egy nagyon jo orvos dr várkonyi péter nem drága és halál jo fej... tudom ajánlani ha kell vmi tipp irj emailt válaszolok mindenre én is ott szülök majd...

Mennyibe kerül a volt MÁV korházban egy egyszemélyes szoba ahol csak mi vagyunk a babával szülés utáni napokban?

Legjobb válasz: pont a mávban nem tudom, hívd fel a szülészetet, megmondják. de viszonyítás képpen: a szt. imrében 7000, máshol 10000. tehát nagyságrendileg ilyen összegre számíts.

pont a mávban nem tudom, hívd fel a szülészetet, megmondják. de viszonyítás képpen: a szt. imrében 7000, máshol 10000. tehát nagyságrendileg ilyen összegre számíts.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!