Találatok a következő kifejezésre: Szülés után és úgy érzem válságba (1 db)

Szülés után vagyok, és úgy érzem válságba jutotta kapcsolatom. Fogalmam sincs, mi a helyes út?

Már az utolsó hónapokban is gondokkal küszködtünk, a páromat megviseli a munkájával járó stressz, és türelmetlen, csak saját magával foglalkozó ny?gös ember lett bel?le, az eddigi mókás, intelligens, hihetetlen empatikus emberb?l. Szülés után ez csak fokozódott. Már másnap hazajöttünk a kórházból, azóta f?zök, mosok, vasalok, takarítok, nem telik el nap hogy ne meleg ételt enne, amibe belef?zöm minden szeretetemet. Mindenért veszekszik, és nincs az a dolog, amiért ne én lennék a hibás az ? szemében (kb.még az id?járás miatt is). Hen néha a esik az es?, amiatt ny?gös, ha süt a nap, az a baj. Mindenre van kifogás és magyarázat. A családomat, és engem is kezd semmibe venni, dühében olyan mondatokat vág a fejemhez, amiket sosem fogok tudni elfelejteni: pl. "amióta megszületett a fiúnk, te semmit sem csinálsz" stb. úgy, hogy egész nap csak vele és a babával foglalkozom, annyi id?m nincs magamra, hogy betestápolózzam magam. Néha úgy érzem (egyre gyakrabban), hogy mégsem ? Õ. Iszonyatosan fájdalmas ez az érzés, gy?lölöm érte magamat és ?t is, mást álmodtam kett?nknek.

Legjobb válasz: Szia! Nagyon nehéz lehet most mindkettõtöknek. Új ez a helyzet az egész családnak. Talán te is érzékenyebb vagy (ami teljesen természetes), talán õ sem találja a helyét ebben az új szituációban. Próbáltál már beszélni vele az érzéseidrõl? Esetleg jobban bevonni a baba körüli teendõkbe? Kettesben lenni vele? Nem tudom, mennyi idõs a babátok, de próbálj beszélni a pároddal, talán segít. Szorítok neked, fel a fejjel, és ne szomorkodj, mert a kisbabád is megérzi, ha feszült vagy! 2 és fél hónapos baba anyukája

Szia! Nagyon nehéz lehet most mindkettõtöknek. Új ez a helyzet az egész családnak. Talán te is érzékenyebb vagy (ami teljesen természetes), talán õ sem találja a helyét ebben az új szituációban. Próbáltál már beszélni vele az érzéseidrõl? Esetleg jobban bevonni a baba körüli teendõkbe? Kettesben lenni vele? Nem tudom, mennyi idõs a babátok, de próbálj beszélni a pároddal, talán segít. Szorítok neked, fel a fejjel, és ne szomorkodj, mert a kisbabád is megérzi, ha feszült vagy! 2 és fél hónapos baba anyukája
Én nem gondolom, hogy ez gyakran elõforuló helyzet lenne. Lehetséges, h megijedt az új feladatoktól, kihívásoktól, felelõsségtõl. Ha a baba elaludt és bírod erõvel próbálj leülni beszélni vele egy pohár bor mellett és "kiszedni" belõle, h mi bántja. Az egyetlen út, h megtudd, h mi van a viselkedése mögött, az a kommunikáció sztem. Lehet, h neki van szülés utáni depije. :O(
Mindenképpen beszélnetek kell, mert ha most hagyod, akkor ez csak romlik és akkor m ár nem tudtok rajta segíteni.
Beszélj a férjeddel, nagyon csúnyán viselkedik. Én veled egyidõs vagyok és mi már a terhességem alatt szétmentünk, te ne juss erre a sorsra. Amúgy felháborító ez a viselkedés, hogy két nappal szülés után már fõztél mostál takarítottál, olyankor még simán feküdnöd kéne. És még olyat mer mondani, hogy semmit sem csinálsz?? Esetleg egy párterápia is segíthetne, vagy ha jófej a védõnõ, akkor tõle kérhetsz tanácsot. És mindenképp beszélgess el a férjeddel, mondd ki amit gondolsz, beszélj õszintén az érzéseidrõl, és próbáljatok valami megegyezésre jutni. De én azt mondom, ha nem változik a helyzet, akkor nem szabad ilyen légkörben maradni, az a gyereket fogja tönkretenni.
Szia. Talán írd le az érzéseid, félelmeid egy levélben és kérd meg benne, hogy õ is ossza meg veled azokat.. Akkor add neki oda, amikor kicsit kipihentebb, nyugodtabb. Hagyj neki idõt a válaszra, mert egybõl nem biztos, hogy választ ad. Minden kapcsolatban vannak igen mély hullámvölgyek, eggyütt kell kilábalni ebbõl nektek is... Valóban csak a kommunikációval lehet helyrehozni. Írd le a levélben a kérdésben leírt utolsó mondatod is. Õszintén. Ha van elég ideje átgondolni a dolgot, biztosan meg fog nyílni és rendezhetitek a kapcsolatotokat. Minden jót:-)
Nekem nagyon úgy tûnik õ szenved szülés utáni depresszióban és mellette féltékeny is és elhanyagoltnak érzi magát.Legalább is a leírtak alapján.Nem tudom apás szülésetek volt e de állítólag akkor gyakoribb.nekem még van egy hónapom a szülésig de már én is hallgatom, hogy õ lesz az utolsó.Erre én beszélgettem vele, mondtam az elsõ idõkben biztos nehezebb lesz mindenkinek, plusz van egy kiskutyánk és õt is le kell vinni azért-ezt nem lesz egyszerû összeegyeztetnem...de megoljduk.Mondtam neki a fürcsi az õ hatásköre lesz, mert neki jó nagy a keze és imádni fogja a baba.Elõször meglepõdött és magyarázkodott.mondtam neki sok apuka fürdet, persze én is fogom, de fõleg õ-hogy ki tudj avenni a részét a dolgokból.Na azóta mint aki megszállott nézegeti a babakádat, õ választott fürdõlepedõt stb.Várja a helyzetet.Így volt ez az apás szüléssel is, hallani sem akart róla, elcitáltam dokihoz ahol õ elmondása szerint kellemetlenül érezte magát elõször..vizsgálat stb.megértem végül is nem sok férj éli ezt meg, de nekünk jó a dokink és mindenre lehetõség van.Azóta várja mindig az uhangot és nem lehet kihagyni a vizsgálatokról.Az apás szülést is õ döntötte el, hogy jönni akar.Szóval valahogy bele kéne vonni a feladatokba kicsit.Olyan hátulról jövõs dologgal..pl.lehet hülyén hangzik de nem tudom mennyire segít be a pelenkázásba, de én megjátszanám azt, hogy szétszeded a babát és odahívod mondván nagyon fáj a hasad gyorsan kell menned wc-re.és rábíznád a kicsit, barátkozzanak.És meglátnád mi történik..szval valami ilyesmi cselekkel bevonni, hogy meglágyuljon a szive.meg este ringassa õ egy kicsit.Én sok babánál azt láttam az apánál sokkal hamarabb elalszanak, mert belefekteti a hasához vagy a tenyerébe és tök biztonságérzete van.Hátha bejönne ez nektek is.33évesen már fel kellett, hogy nõjön, meg volt 9hónapja, hgy felkészüljön a szitura .Igaz nem tudja i várt rá, de te sem...szval ez nem kifogás.Egy pali mindig könnyebben mondja, hogy elég mint egy nõ.Egy anya nem mondhatja ezt, mégha össze roskad sem. FEl a fejjel, s kreatívan.
Szia, hasonló cipõben járok. Veled mi történt azóta?
Szia mi újság azóta?

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Akik dohányoztak kórházban tartózkodás alatt, hogyan oldották meg?

Sem kommentárt, sem okoskodást, sem semmit nem kérek. Aki értő olvasási problémákkal küzd az is maradjon csendben. Köszi!!

Volt fogadott orvosotok? Tudta? A babát hova tettétek addig?

8

Valakinek szules utan 6 hettel nyilt-e el a gatsebe?

Nekem megverzett 6 het utan. A tukorbe meg olyan, mintha az ajkak a vegbelnyilasig tartananak.

1

Remkepeket latok es borzasztó megérzéseim vannak?

Egyre többször álmodom azt, hogy szülés kozben komplikációk lesznek es belehalok. Értsd ugy, hogy a csaszaros hegem szétszakad a term.szules kozben. Ez tobbszor is elojon álmomban.
Es az a baj, hogy mostmar ezek a dolgok Napközben is eszembe jutnak. Elegge rettegek mar, ahogy közeledik az idő a kiirt dátumhoz.

7

Még van rá esély, hogy beforduljon a baba?

36 hetes vagyok már és még farfekvéses. Nektek mikor fordult be? (Inkább olyanokra vagyok kíváncsi, akiknek későn)
Vagy van valami praktika erre? Nem akarom, hogy császározzanak...

6

István kórházhoz mely kerületek tartoznak?

Sziasztok!

Első gyermekemet a Péterfyben szültem, most ismét babát várok, a másodikat semmiképp nem szeretném ott szülni.
Két lakcímem van, az állandó Pest megyei, a Margithoz tartozna, ami szintén kizárt, a másik meg ugye a VII. kerület, ami Péterfyt jelentene.

Sajnos nincs igazán lehetőségem magánorvosnál fizetni végig a terhesgondozást plusz a szülést is :( Viszont szeretnék átélni egy igazi szülést, nem "szülesztést", mint amit a fent említett kórházakban művelnek.

Bocsánat, ha kicsit kusza a kérdésem :) Tehát a lényeg: csak akkor szülhetek az Istvánban (vagy esetleg a Szent Imrében, Bajcsyban), ha "xy" kerületi lakcímem van, vagy beeshetek az utcáról is? :)

Köszönöm szépen előre is a válaszokat!

4

Uzsokiban valoban ne reménykedjek a normális, emberi szulesben/ellatasban?

Február elejére vagyok kiorva a masodik gyermekemmel. Eddig mindenki dicsérte, hogy mekkora változáson ment at a kórház es az orvosok. Itt os sokan irtak, hogy aki,el nincs dokija, azzal is normálisan bánnak, stb.
Ma tobb anyuka is mondta, hogy hagyjak szenvedni az anyukat. Nem adnak se fájdalomcsillapítót, se semmit. Soot, meg elmondják az anyukának mekkora s...r ember..
Allitolag, ha noncs orvosa az anyukának, akkor nem csaszarozzak meg. Inkabb tomik szülésinditoval, aztán lesz, ami lesz.

Az első gyermekem sürgősségi császárral szuletett 2 eve. Akkor se indult be a szülés es egyeb problémák is voltak. Egyaltalan nem voltak fajasaim.
A hegem szokott mar nrha fajni, de nem vészes. Igazabol attol felek a legjobban, hogy a hegem szétszakad es ott halok meg a szuloagyon.

Szoval, aki mostanság szult az Uzsokiba doki NELKUL, az elmondana, hogy mégis mi az igaz a kórházzal kapcsolatban,
Koszonom!

2

Az ideiglenes SOTEII-nél (Tömő utca) kell parkolásért fizetni az utcán?

Nem szeretnék kerékbilincset vagy büntit, csak azért mert rohanunk szülni...

3

Most vasárnapra vagyok kiírva, de lehet, hogy kedden beindítják a szülést, ha addig nem szülök meg. Hogyan zajlik a beindítás?

31

Ha a kiskönyvbe nincs belepecsételve, hogy melyik kórházban szülök, akkor a mentő a legközelebbi kórházba visz, vagy oda (is kérhető), ahol a terhesgondozást végző orvos van?

7

Szülés=aranyér=vérzés!? Nagyon félek.

Szülésem óta van egy külső aranyarem..kb mogyorónyi
És.van hogy ha nagyon nehezen sikerül vécéznem akkor vérezni kezdek...de mint megfigyeltem nem a külső aranyarem az.
Valahonnan belülről jön
De honnan ?? Ilyenkor mi van?? belül is lenne aranyerem ? Az pattanna meg és amiatt ?
Félek hogy esetleg nem múlna el a vérzés...
Már bevagyok jelentkezve magán dokihoz,mert a külső aranyeremet megműttetném..de csak decemberre adtak időpontot..

4

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!