Találatok a következő kifejezésre: Szükséges-e, hogy szülők szexuálisan (1 db)

Szükséges-e, hogy a szülők szexuálisan felvilágosítsák gyermekeiket?

Barátn?mmel szóba került ez a téma, és szerinte fölösleges. De azért mégsem lehet tabu a szex, nem?

Legjobb válasz: Persze hogy szükséges, már kb 11 éves korban kellene! Van aki máshonnan nem tanulhatja meg, én magánsuliba jártam, ott nem volt ilyen felvilágosítás, barátaim akkoriban nem voltak, így a szüleimnek kellett volna elmondaniuk a dolgokat, de nem tették és baj is lehetett volna belõle, mivel 12 évesen kezdtem, úgy hogy azt sem tudtam igazán mit kell csinálnom, meg hogy egyáltalán kell-e védekezni... Egyik ismerõsöm meg 14 évesen azt hitte még, hogy akkor eshet csak teherbe ha éppen menstruál. Ennyit errõl, persze van aki feltalálja magát és utána jár a dolgoknak, de jobb lenne ha a szülõk elmondanák ezeket.

Naná hogy szükséges.Nem azt hogy hogyan kell csinálni, fõleg az ebbõl adódó következményeket kell belerágni a fülükbe, és azt hogy lehetõleg ne kezdjék túl korán.
Persze hogy szükséges, már kb 11 éves korban kellene! Van aki máshonnan nem tanulhatja meg, én magánsuliba jártam, ott nem volt ilyen felvilágosítás, barátaim akkoriban nem voltak, így a szüleimnek kellett volna elmondaniuk a dolgokat, de nem tették és baj is lehetett volna belõle, mivel 12 évesen kezdtem, úgy hogy azt sem tudtam igazán mit kell csinálnom, meg hogy egyáltalán kell-e védekezni... Egyik ismerõsöm meg 14 évesen azt hitte még, hogy akkor eshet csak teherbe ha éppen menstruál. Ennyit errõl, persze van aki feltalálja magát és utána jár a dolgoknak, de jobb lenne ha a szülõk elmondanák ezeket.
Igen is kell róla beszélni. Ott és akkor amikor olyan helyzet adódik. nincs korhoz kötve. Mert már amikor 3 évesen arról beszél a fiam, hogy neki kukaca van nekem cicim, szóval már ezzel kezdõdik. S mindig a kis életkorának megfelelõen és annyit amenyit kérdez.
Nagyon is szükséges. A módja függhet a szülõi beszédkészségtõl, de többéségében így zajlik: "Válaszolok minden kérdésedre, tedd fel õket nyugodtan" + "olvad el ezt a részt ebben a könyvben, tessék, keresgethetsz is mást benne, ami érdekel." Viszont az is nagyon lényeges, hogy ne tömd szerencsétlen gyerek fejét bugyutasággokkal, pl. hogy az önkielégítés bûn. A megfelelõ informálással és szexuális felvilágosultsággal elkerülhetõ az, hogy a gyerek idegen tárgyakat dugjon oda, ahova nem kéne, hogy ne ijedjen meg a menstruációtól vagy, vagy hogy tudja, mitõl "nedves" a pizsamája, mikor felébred, késõbb pedig az, hogy a lány olyat kérdezzen, hogy "hogy használhat szûz lány tampont", vagy hogy szabályosan FÉLJEN hozzáérni magához. Az már csak hab a tortán, mikor egy fiú azt válaszolta a kérdésre, hogy miben úszik a magzat az anyaméhben, hogy "vérben"... Kisebb korában is érdemes odafigyelni, öcsém pl már oviban is elmagyarézta az óvónéninek, hogy a petesejt és a hímivarsejt egyesülésébõl hogy lesz az a nagyobb sejt, amibõl a baba növekszik, de még véletlenül sem szabad olyasmivel fenyegetni, hogy levágod a fütyijét, ha még egyszer bepisil. Súlyos és maradandó lelki sérülésekhez vezethet. A szexuális sztereotípiákat pedig mellõzzük, kamasz korban ugyanis gyakran túl nagy lesz a jelenõtsége a buta pletykáknak, rémhíreknek, tévhiteknek. Ha te magad sem rendelkezel megfelelõ ismeretanyaggal, olvass, mielõtt felvilágosítasz, vagy kérd meg a körzeti védõnõt/ iskolaorvost stb., hogy beszélgessen egy kicsit a gyerekkel.
Nem kell, hogy tabu legyen, de ne probald raeroltetni a gyerekre, hogy beszeljetek rola, mert abbol semmi jo nem fog kisulni. Hagyd, hogy kerdezzen, es mindig valaszolj neki, akkor tudni fogja, hogy hozzad fordulhat barmikor.
Szerintem ha kérdez a gyerek akkor válaszolni kell, szóval nem elbliccelni a dolgot nyílván 4 évesen nem kezdet el részletezni, de a saját korának megfelelõen válaszolni kell, és így megszokja hogy errõl nyíltan lehet beszélni és ha nem tud valamit, megkérdezi és válaszoltok neki. Na meg ha nekem lesz lányom és valamiért nem esik szóba a menszi, akkor 10 évesen elmagyarázom neki, mert a családban szinte minden nõnek 11 évesen jött meg én még annyi sem voltam, szóval jó ha nem ilyed meg tõle, nem titkolja nem fél. Ezzel kapcsolatban nyílván lehet a szexrõl is beszélni, mivel összefügg. Szerintem nagyon is kell errõl beszélni, mert manapság nagyon korán kezdik és azt sem tudják mi az, mitõl esnek teherben, hogyan lehet védekezni. Azért mert beszéltek errõl, nem feltétlenül fog egybõlk szexelni, ez tévhit, de legalább tudja mirõl van szó.
Szerintem szükséges. De nem korhoz kötött. Nekem a gyerekeim kiskorúk óta úgy vannak nevelve hogy bátran kérdezhetnek. Lányom két és fél éves volt mikor a tesó megszületett, és tisztában volt vele, hogy hol a tesó és hogy azért van ott mert az anya és az apa szeretik egymást. És ha nagyon szeretik a felnõttek egymást, akkor találkozik a fiú meg a lány pete és abból lesz egy kisbaba. Neki ez akkor tökéletesen elég volt magyarázatnak a miértekre. Aztán ahogy nõt bõvült, pontosodott a tudása. Tisztában van a menszesszel, a sexel, . A minap a suliból az öcsi aki elsõs úgy jött haza, hogy most hogy is vannak kik a melegek, és kik a leszbikusak? És teljesen normálisan leültünk és átbeszéltük. Õ is tudja hogy mért menstruálnak a lányok. stb. Sok mindent meg nem kell elmondani nekik, mert már egymástól hallottak dolgokat. Vagy éppen ezeket az infókat kell helyesbíteni.
Nem kell KÜLÖN felvilágosítani õket, mert mindig nyíltan válaszolni kell arra, amire kíváncsiak. Az sem baj, ha már 6 évesen mindent tud.
szerintem elég ha bekötik az internetet:D
Attól függ... Engem soha nem világosítottak fel mégsem dugok meg minden csajt védekezés nélkül Cigányoknál szükséges mert 11 évesen is gyereket csinálnák. Saját vélemény: ha lesz gyerekem nem lesz ez a téma tabu, elvégre a 21dik században élünk. Kb 11-12 évesen talán elmagyarázom neki hogy kb mirõl van a szex során szó és bizok utána a józan eszében. Mondjuk ehhez tényleg úgy kell felnevelni hogy ha egyébként is lenne kérdése, akkor nyiltan forduljon hozzám.
Én 14 éves vagyok, és tavaly szülinapomra egy "lányok könyvét"kaptam. :) )) A bátyám meg egy "fiúk könyvét". Elolvastam, mondjuk nekem mlg nem jött meg, de sok mindent megtudtam belõle. Én amikor ovis voltam, azt hittem , hogy a baba úgy lesz, hogy a szûlõk nagyon szeretnének egy kisbabát, és akkor egyszer csak az anyuka hasában lesz. :) )))
szerintem nem kel elég kiválesztani egy nagy kort és akor mondani neki ijen dolgokat pl.18, 17, 19, 20
érdemes beszélni róla...14/L vok, és nekem semmit se mondtak errõl, mondjuk az iskolai felvilágosítások során ezt is elmondták, már vagy 4x kellett mennünk.de ha belegondolunk, mégis csak a szüleink, õk neveltek fel eddig, õk segítettek tanulásban, mindig melletünk állnak ha segíteni kell, szval ezt is nyugodtan meg kéne beszélni...sztem ez egy olyan dolog, amit igenis el kéne mondani...meg ha nem beszélik ezt meg, akkor hogy megy el egy lány mit mond, ha megbeszélik a barátjával h náluk lesznek?fõleg, hogy sok olyan lány van aki azt sem mondja meg a szüleinek hogy van barátja ez azért durva...nekem még nem volt barátom, de elterveztem, hogy mit fogok csinálni. 1;Biztosan elmondom a szüleimnek, rögtön az elején. 2;A lehetõ leghamarabb bemutatom a szüleimnek a fiút. 3;Mivel apum sokat beszél arról a nõvérem miatt(18éves), hogy milyen nehéz egy apának elfogadni, hogy felnõtt a gyereke, hogy barátja van stb...ezért ha valami kételkedés lesz a apumba a fiúval kapcsolatban akkor elmondom neki, hogy én járok vele, nekem kell hogy szeressem.De azért fogadja el.:) 4;És mindig ha vmi olyan történik azt megosztom a szüleimmel:) remélem tudtam segíteni! 14/L
nekem apukám anno hozott egy könyvet a menstruációról amikor 17 voltam:) ))))) legalább megprobálta.
Szükséges, mindenképp. Sajnos én nem kaptam felvilágosítást. Ha megkérdeztem honnét jöttem, csak annyit mondtak, hogy anyu hasából. És hogy kerültem oda? Akkor jött elõ mindenféle mese, hogy odavarázsoltak stb. Pedig már 11 éves lehettem - kb. Csak olyasfajta felvilágosítás volt kiskoromban, hogy "vigyázz az utcán, mert megerõszakolnak". Késõbb amikor már kezdtek megvilágosulni a dolgok - 12-13 évesen - akkor jöttem rá, hogy nem kell minden embertõl félni az utcán, hogy mi az a menstruáció, hogy lesz a baba. Beszélgettünk a barátnõimmel is errõl anno és így is tudakozódtam. Könyvek és - sajnos - az internet is segített. Sokféle pornóval is találkoztam véletlenül, ami miatt évekig irtóztam saját magamtól. Nem kérdeztem soha semmi "ilyet" anyutól vagy aputól, nem mertem. És máig napig sem mondok el neki ilyeneket. A saját bõrömön tapasztaltam milyen az, ha felvilágosodás nélkül nõ fel a gyerek. Ezért szerintem szükséges a szülõ-gyerek beszélgetések - mindenrõl. /na igen, kicsit késõn válaszoltam, de muszáj volt hozzászólnom/
mindenképp ha azt akarod hogy maximálisan megbízzon benned.hidd el én 11 éves vagyok szüleim két éve világosítottak fel a gyerek úgy érzi bármit elmondasz neki õ is elfog mondani bármit.és bocsi h letegeztelek
Szerintem nagyon is szukseges.Egyreszt hogy a gyerek a sajat szulei velemenyet, tanacsat is megtudhassa es masreszt, ami szerintem nagyon fontos, hogy a kesobbiekben EGYALTALAN MERJEN A SZULOVEL ERROL BESZELNI. 17 eves lany vagyok es mondhatni egyaltalan nem beszeltem anyukammal errol a temarol.Szerintem felt belemenni, vagy nem tudom miert.Neha nagyon szeretnem vele megosztani hogy ne aggodjon, a baratommal vigyazunk nehogy baj legyen, de sajnos nem merek vele errol beszelni, ugyanis ha regebben beszeltunk volna errol, akkor kb mar tudnam hogy viszonyul a dolgokhoz. Szoval szerintem nem kell feltetlenul arra koncentralni hogy a gyerek ''felvilagosodjon'', mert az(ahogyan mar korabban elhangzott)1000 masik forrasbol is beszerezheti.A cel az legyen hogy a gyerek megjobban megismerje a szulot es annak velemenyet, hozzaallasat.:)
Én 13 éves fiú vagyok és anyám a szemembe mondta hogy majd csak 18 éves koromabn lesz szükségem ilyenekre!!!!hát köszönöm neki! a növérem (most 19) és má a 14 szülinapján ittaludt nála az akkor 16-17 éves csávója mert nálunk õ a kis kedvenc!!!!
Egyetértek az elõttem szólókkal. Igenis tessék felvilágosítani a gyermeket! Nem szabad beléjük nevelni, hogy a szex bûn és mi fog történni az emberrel, ha ezt az amúgy is teljesen természetes dolgot "elkövetik". A testiség teljesen természetes dolog és ha a szülõ nem mond semmit akkor a gyerke nagyon könnyen belemegy mindenbe és a végén nagyobb jelentõséget fog tulajdonítani barátai véleményének mint a saját szüleijének. Nem lehet, nem szabad mindent az internetre, az igénytelen pornófilmekre hagyni. Nem szabad megróni õket érdeklõdésükért, mert könnyen elfordulhatnak tõlünk. Ha kérdõe vonjuk õket az senkinek sem jó. Mindenki félti a saját gyermekét a szextõl hiszen minig az õ pici fia vagy lánya marad. De annak a szülõnek, aki mindent rendesen elmondott nincs mitõl félnie. NYitottságra kell õket nevelni, hogy ha kérdésük van hozzánk ne idegenekhez forduljanak segítségért.
Gondolom baratnodnek nincs meg gyermeke aki esetleg a pubertaskorban lenne. Egy szulo mindenkeppen tudni akarja hogy mi van a gyermekevel...foleg ebben az idoszakban. Senkinek sem konnyu ez...de mivel a szulok tudjak hogy mirol van szo sokat tudnak segiteni. Az oszinteseg es a nyiltsag csak kozelebb hozza egymashoz oket. `folosleges` nem tudom mit tenne a baratnod..ha a jovoben szuletendo tinedzser gyermeket egy nala joval idosebb emberrel latna, aki valoszinu hogy tudja mit csinal csak epp az nem biztos hogy a tinedzser erti, tudja es akarja ugyanazt...ez csak 1 pelda a sok kozul...mindenkepp fontos hogy legyen egy egeszseges felvilagositas. Manapsag annyi molesztalas, eroszak tortenik, hogy jobb ha megelozzuk a `bajt.` Persze pici gyermeknel mas a helyzet...viszont veluk is erdemes elbeszelgetni, hiszen nem is gondolnank mennyi mindent tudnak mar a nelkul hogy mi mondtunk volna valamit nekik. Vannak felvilagosito rajzfilmek, konyvek is piciknek, amelyeket egyutt szoktak a szulok olvasni a csemeteikkel. Sot, amikor jon a masodik pici, a kistestver automatikusan megkerdezi hogy ki lapul a pocakban es hogy kerult oda? Na akkor mit is mondunk?
Én egy 14 éves lány vagyok!És szerintem szükséges a felvilágosítás!Úgyanis engem is felvilágositot az édesanyám 12-13 éves koromban!!Az én hugom is kilenc éves de még is sok mindent tud a sexrõl és menszeszrõl is.Mert gyakran megkérdezi tölem dolgokat.Pl: a múltkor megkérdezte tölem mi a menszesz.És én elmagyaráztam neki hogy mi az!És azt is megkérdezte tölem hogy fáj-e ? Erre a kérdésére is válaszoltam.Jobb ha ezeket már ö is tudja és nem csak én .Hiszen késöbb még szüksége lehet majd ezekre a tanácsokra!
Engem a szüleim abszolút nem világosítottak fel a szexsszel kapcsolatban, csak a menstruálással kapcsolatban mondtak pár szót, mégis tudom, mi hogy van, újságokból, könyvekbõl tájékozódtam, meg persze a barátoktól(és bizony már oviban felmerül a téma).Szóval az ilyesmi több dologtól függ, de persze jobb, ha beszélget a szülõ a gyerekkel az ilyesmirõl, ráadásul a szülõ-gyerek kapcsolatot is mélyíti, ha kérdezhet!
Szerintem annyiból nem jó ha egy szülõ mondja el a gyereknek hogy mi fán terem a szex mert ez a gyereknek ciki ( mármint õ tartja cikinek ) és hiába jó a szülõ gyerek kapcsolat nem mindenki tud nyíltan errõl beszélni. pl én 18 vok anyum mindent tud rólam kivéve errõl a témáról...mikor ilyenrõl kérdez akk mindig kikerülöm a választ... kell a felvilágosítás de csak akkor ha a gyereket is érdekli..:D

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Kamaszok! Nektek van felnőtt akivel sokmindent megbeszéltek (nem családtag)?

16

Kamaszok, ti hogyan viselitek az idősebb szüleiteket? Nem zavar a korkülönbség? 16/L

Most nem szégyellem őket meg ilyenek, de engem újból zavarni kezdet ez az egész. Anya 39, apa 43 volt amikor születtem. Van egy 1,5 évvel fiatalabb öcsém is. Nagyszüleimet nem ismertem, de őket még kisgyerekként is a nagyszüleimnek nézték. Már nem járnak el szinte sehova, nyaralni csak egyszer voltunk 10 éve. Anya is szeretne/ szeretett volna menni, de apa nagyjából meggyőzhetetlen. Minden évben kb. 3-szor elvisznek a strandra. Most volt sok hátrányom a szüleim korából, de ezen kár keseregni, meg azzal vigasztalom magam, hogy nem tehetek róla. De apa már több, mint 1 éve nyugdíjas és azóta annyira megöregedt, elhagyta magát. Nem is nagyon tudok vele beszélni, elég maradi. Meg szerintem mi is azért lettünk csendes, visszahúzódó gyerekek is. De apa annyira öregember lett, anya meg a munkahely kereséssel van elfoglalva. Nem tudom mi a megoldás.

14

Hogyan tudnék megváltozni?

Túl félénk vagyok és nem merem magam felvállalni. Nagyon csendes vagyok és ha megszólalok akkor is halkan beszélek, legtöbbször irreálisan vékony hangon. Nem merek vitába szállni és elmondani a saját véleményem, megvédeni magam. Igazából a barátkozás sem megy olyan jól így legfőképp attól félek, hogyha vitába szállnék vkivel akkor senki sem állna mellém. Kevés barátom van pedig igazából szeretek emberek között lenni. Általában én vagyok a szürke kisegér vagy a lány akin lehet röhögni, lehet sértegetni mert úgysem mert visszaszólni. Miközben a valódi lényem dühöng és mégsem tud a felszínre törni mert valami visszafogja és arra kényszerít, hogy tovább játszam a nyuszi szerepet. Én sem értem magam.
Köszönöm a válaszokat!

9

Iskola mellett sportoló kamaszok! Tudnátok tanácsot adni?

Sziasztok!
16 éves lány vagyok, most megyek 11.-be. Egy elég erős gimibe járok, sokat kell tanulni. Bejárós vagyok, az út kb. 1 óra tehát az utazás napi 2 órát vesz el. Általában 3 körül végzünk (vagyis tavaly így volt) a suliban.
Tavaly év vége felé kezdtem sportolni, heti 3 1,5 órás edzésem van. Sajnos már tavaly is nehezen tudtam beprogramozni az edzéseket. Egyesek szerint "roh*dt sok" a sport, az utazás és a tanulás. Mellette nyelvvizsgára készülök és emelt érettségikre.
A kérdésem főleg a suli mellett sportoló fiatalokhoz szólna. Hogyan osztjátok be az időtöket úgy, hogy a sport is beleférjen? Vagy hagyjam inkább az egészet?

6

Teljesen kétségbe vagyok esve. Mit tennétek a helyemben? A lányom szerelmes egy nála 15 évvel idősebb férfibe.

17 éves lányom van, nagyon jó tanuló, rengeteget olvas, szerény, jól nevelt lány. Következetesen, de nagy-nagy szeretetben neveltük, egyetlen gyerekként. A férjem nagyon vallásos, konzervatív családban nevelkedett, és sajnos egyáltalán nem egy elfogadó ember.
Hétvégén pedig, főzés közben, odajött hozzám a lányunk, hogy szerelmes lett egy 32 éves férfibe, aki itt lakik a városban. Állítólag már találkozgattak, de a dolog még nem történt meg. Azért jött oda hozzám, hogy megkérdezze a véleményemet a kapcsolatról, kíváncsi volt, mit szólok hozzá, de leszögezte, hogy hiába tiltanám, hiába mondanék bármit, járni fog vele. Egyelőre azt mondtam, hogy az apjának semmiképp se mondjuk el, mert tudom, hogy akkor aztán „kutya világ” lesz, és még oda sem fogja elengedni, ahova eddig elmehetett.
De én is kétségbe vagyok esve, nem tudom, mi tévő legyek. Nincs tapasztalatom, mert nincs nagyobb gyerekem, és a családban sem volt példa ilyen nagy korkülönbségre. A lányom megkért arra is, hogy menjek el vele nőgyógyászhoz, mert hamarosan le fog feküdni vele, és fogamzásgátlót szeretne felíratni. Anyukák! Segítsetek! Meg szeretném vele őrizni a jó, barátnői kapcsolatomat, de közben meg félek, nem tudom, mit csináljak, tiltsam-e vagy ne? Teljesen szét vagyok esve.
Egy tanácstalan, 50 éves anyuka

8

Normális? Ti engednétek?

Pár napot töltöttünk anyósoméknál és mint kiderült, a párom öccse (13éves) minden reggel ágyba kapja a kávét, addig nem is hajlandó felkelni! Rendes gépi lefőtt kávé kevés tejjel és cukorral.
Kérdeztük hogy miért kapja? Anyósom válasza (amúgy egyedül neveli) : igényli és kéri, különben nem kel fel. (Szerintem már rászokott...)
Bár ez így van a sörrel és borral, ha iszunk ő is kap, de nem kevesebbet önt neki anyósom hanem ugyanúgy egy egész pohárral, akár többször is!
A suli is, ha ő nem akar menni épp valamiért (gépezni akar) akkor az anyja nem ellenkezik hanem jólvan...
Oké néha oké, de hogy havonta több napot! Meg hát elég csúnyán visszabeszél az anyjának, és mindig csak mondja neki hogy "csak gyere ki, kapsz egy pofont" és semmi következmény!

31

Most akkor hogy is van ez? Kinek a pénze?

A férjemmel elváltunk, de van egy 16 éves nagylányunk, aki hét közben velem, hétvégén pedig vele és a családjával van. Amikor ott van, az édesapja általában két-háromezer forint zsebpénzt szokott neki adni, de múltkor egy nagyon érdekes helyzet állt elő. Úgy jött haza a nagylányom, hogy azt mondta, amikor az apjánál volt, megvette az öccsének szánt születésnapi ajándékot (az öccse már az én második házasságomból született), de nem a saját, megtakarított pénzéből, hanem abból, amit aznap adott neki az apja zsebpénznek. Együtt mentek vásárolni, majd amikor fizettek, a volt férjem megkérdezte, hogy miből vette a játékot a testvérének. A lányom megmondta, hogy mivel a megtakarított pénze nincs nála, ezért abból a két- vagy háromezer forintból, amit aznap kapott tőle. Az apja erre kiborult, és azt mondta, nem azért adja azt a pár forintot, hogy a hülye(!) öccsének vegyen belőle idiótaságokat.
Miután a lányom ezt elmesélte itthon, nem kicsit akadtam ki, mert úgy gondolom, ha egyszer odaadja neki azt a pénzt, akkor az onnantól már a lányunké, nem az övé, tehát nem tudom, milyen alapon szól bele, hogy mire költi. Nem? De amúgy, miért zavarja, ha abból a háromezer forintból nem csokit vagy egy felsőt vesz magának, hanem az öccse születésnapjára költi el. Vagy csak én vettem nagyon komolyan a dolgot, és nem kéne vele foglalkoznom?

16

Kamaszok! Mikor keltek/fekszetek le így nyáron?

20

Most mit tegyek, ekkorát csalódni? 16/L

Van egy tanárnő akivel nagyon jó a kapcsolatom mindent megbeszélunk és bízom benne... De a múltkor kérdeztem tőle egy személyes kérdést és nem valaszolt rá, vagy is nem bízik bennem, hogy elmondja a választ.... Ez nagyon rosszul esett..Csak az a baj hogy ha én elmondom neki hogy mit gondolok, hogy ez rosszul esett akkor mindig megharagszik rám... Hogy mondjam el neki úgy hogy ne sertsem meg ???? egy kapcsolat csak úgy működik ha mind a két fel felől van bizalom nem??? És ha elmondhatjuk egymásnak a véleményünket, nem csak ő nekem..

7

Ti milyen könyvet ajánlanátok a 11 éves lányomnak?

Nagyon szereti a krimiket, amik diákokról szolnak. Jó kis történetről szolnak ilyesmiket.

8

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!