Találatok a következő kifejezésre: Sok olyan hallani (21 db)

Lányok! Nektek milyen benyomásaitok vannak az első alkalomrol? Mer sok olyat hallani h faj meg ilyenek :/

Legjobb válasz: én meg sem éreztem :) persze furcsa érzés volt, de nem véreztem és nem fájt, ne félj:)

én meg sem éreztem :) persze furcsa érzés volt, de nem véreztem és nem fájt, ne félj:)
nekem nagyon szép élményként maradt meg:)
Ez nem csak a lánytól függ, hanem a sráctól is.ha a fiú figyelmes, tapintatos, és nem kapkod, akkor a lánynak végig "jó", persze olyan helyen járnak ahol még soha, szóval a feszítõ érzés 1 dolog.De még senki nem halt bele
Már több hasonló kérdés is van a falon! Egy másikra is ez volt a válaszom: Bár férfi vagyok, de azt gondolom, hogy több tapasztalatom van a témában, mint bármelyik nõnek, mivel Õk csak egyszer veszítették el a szüzességüket, engem pedig a jó szerencsém 5 szûzlánnyal is megajándékozott, hogy én lehettem az életükben az elsõ. Az egyértelmû tapasztalatom az, hogy annál kellemesebb és pozitívabb élmény lesz számodra az elsõ, minél inkább el tudod közben felejteni, hogy ez most az elsõ és illik tõle félni. Az 5 lányból csak két lánynak fájt. De utólag (tapasztalat)már tudom, hogy csak azért, mert erõltettük a dolgot és szegények egészen be voltak sz...va. Ma már egészen máshogyan csinálnám és biztos vagyok benne, hogy nekik sem fájna! A hüvely a legkisebb szorongásra is összehúzódással válaszol. És pont akkor szûkül be, amikor nem kellene. Ezt a szorongást kell valahogyan kiiktatni! Kényelmes, biztonságos körülmények, hogy ráérjetek bõven, ne kelljen sietni, hogy a fiú számodra teljesen megbízható legyen minden tekintetben, a védekezés miatt ne kelljen stresszelned és legyél szerelmes és határozottan kívánd a szexet, hogy vágyakozz arra, hogy végre magadban érezd a hímvesszõt. Ha csak éppen engedsz egy elvárásnak, amire magad nem igen vágysz, akkor valószínûleg nem fogsz tudni felszabadult lenni. Nálam két esetben ment a dolog teljesen simán, mintha a lány nem is lett volna szûz.(abszolút fájdalom nélkül)Elõször, amikor úgy történt meg, hogy nem is készültünk rá, csak pettingre és közben, amikor a makkal simogattam a csiklóját és a szeméremrést és éreztem, hogy nagyon nedves, bedugtam. A lány csodálkozó arccal nézett rám és csak ennyit mondott: "benn van!" És valóban benn volt minden fájdalom nélkül. A második esetben pedig a lány szerette volna már, hogy minél elõbb megtörténjen én meg vártam volna még, de unszolására azt mondtam, hogy - Jó, akkor itt vagyok és csináld te, ha akarod! Hanyatt feküdtem, Õ pedig minden különösebb gond nélkül beleült. Egy pillanatra éreztem, hogy megáll a mozdulatban, amikor behatolt a farkam, de ez csak egy-két másodperc volt és tövig beleült. Neki viszont vérzett, de nem fájt! Tehát, hogy mire számíthatsz, az kizárólag kettõtökön múlik! Ha jól csináljátok, akkor az lehet egy életre szóló, csodálatos élmény is, meg egy elcseszett, felejthetõ nap is! De sajnos még egy felejthetetlenül szar élmény is. Ezért erre a kérdésre nem lehet általános választ adni!
bánom, hogy nem lánynak születtem, akkor már nem lennék szûz
Mindenkinek más, van akinek nagyon fáj, akinek vérzik, akinek csak szorító érzése van, különbözõ egyéntõl függ... ki lehet bírni
Ez a kérdés naponta kétszer merül fel! Kérlek, nézd meg a hasonló kérdésekre adott válaszokat, mert sokan már azért nem válaszolunk ilyen kérdésekre, bár tapasztalatból tudjuk a jó válaszokat, mert unjuk a témát!

Megbízható az ilyen külföldi munkalehetőség? Mostanában olyan sok rosszat hallani.

Hirdetésben olvastam.Ausztriai munkalehet?ségr?l lenne szó, nyelvismeret nem szükséges. A munkavállalási engedélyért illetve a kiutazásért kellene fizetni.A szállást, étkezést ?k biztosítják. Segédmunkát ajánlottak a konyhai kisegít?t?l egészen az erdészetig.1200 eurót ajánlottak heti 40 órai munkáért.Aki külföldön vállalt munkát az, hogy jutott ki?

Legjobb válasz: Én külföldön élek,és hidd el ahogy otthon is mindenhol válság van...Lehet,hogy évekkel ezelõtt még az is talált munkát aki alig beszélte az adott ország nyelvét,de ma már szinte lehetetlen nyelvtudás nélkül boldogulni.A legtöbb állásajánlat fõleg ahol azt írják,hogy nyelvtudás nélkül adnak munkát kamu..Sokan arra mennek rá,hogy gyere ki,mi biztosítjuk neked a szállást,és megmutatjuk,hogy hol tudsz munkákért "kopogtatni"..Onnantól kezdve minden rajtad áll,hogy mennyire vagy talpraesett.Olyan sokan elvesztették az állásukat,hogy a takarítást is megcsinálja egy osztrák vagy német vagy angol...már nekik is mindegy,hogy mit dolgoznak csak legyen melójuk.Ilyen esetben egyértelmû,hogy a honfitársukat fogják alkalmazni,és nem azt aki alig beszéli a nyelvet...

Én külföldön élek, és hidd el ahogy otthon is mindenhol válság van...Lehet, hogy évekkel ezelõtt még az is talált munkát aki alig beszélte az adott ország nyelvét, de ma már szinte lehetetlen nyelvtudás nélkül boldogulni.A legtöbb állásajánlat fõleg ahol azt írják, hogy nyelvtudás nélkül adnak munkát kamu..Sokan arra mennek rá, hogy gyere ki, mi biztosítjuk neked a szállást, és megmutatjuk, hogy hol tudsz munkákért "kopogtatni"..Onnantól kezdve minden rajtad áll, hogy mennyire vagy talpraesett.Olyan sokan elvesztették az állásukat, hogy a takarítást is megcsinálja egy osztrák vagy német vagy angol...már nekik is mindegy, hogy mit dolgoznak csak legyen melójuk.Ilyen esetben egyértelmû, hogy a honfitársukat fogják alkalmazni, és nem azt aki alig beszéli a nyelvet...
Imádom ezt hallani:) "alig tudok angolul, és mosogatok"...Tudod én itt élek kint és nagyon sok magyartól hallottam akikkel itt kint találkoztam.Késõbb kiderült, hogy az "alig tudok angolul" szöveg nem egészen úgy van ahogy mondják..Szinte mindegyik tudott alapfokon beszélgetni.Vagyis el tudták magukat adni egy étterembe....Nemrég kijött a barátnõm is szerencsét próbálni(mosogatni vagy takarítani akart, és valamit azért "gagyog" angolul.nem veszik fel sehová...De ha nem hiszel senkinek nyugodtan ki lehet menni bármelyik országba, és saját bõrõdõn is megtapasztalhatod.Sok sikert hozzá....
mindenhova kell nyelvismeret. különben egyet értek az elöttem íróval :)
vqalamilyen szinten a segédmunkánál is meg kell érteni, hogy pontosan mia feladat. és ha már ott akarsz dolgozni, élni, akkor az élet más területén is meg kell értetni magadat. ha nincs semmilyen nyelvismereted, akkor hogy boldogulnál??? mindig rálennél utalva valakire.
Külföldön sincs kolbászból a kerítés...Igen a segédmunkánál is elvárják a nyelvtudást! A munkaközvetítõk tényleg átvágósak(lehet, hogy van 1-2 ami még jó, de a többség átvágja az embert)Szerinted Magyarországon ki alkalmaz olyan embert aki nem tud magyarul??Szinte senki.Ugyanez a helyzet külföldön is...
Jól van nem árt az óvatosság, de azért ne vegyétek már el teljesen ezt a szép reményt ettõl a jó embertõl. Tarts be pár szabályt és leszûkíted az esélyt hogy átverjenek!! 1. Ne fizess elõre semmilyen oknál fogva, mert nagyon sok cég alakult kimondottan a válság miatt erre specializálódva, hogy a kétségbe esett emberekbõl még kipréseljen utolsó esély címszó alatt jó pár ezer-tízezer forintokat.Mellék jövedelemnek nem is rossz. 2. Ha tudsz csak ismerõs által menj ki mert az a tuti, ha nincs keress megbízható forrást(internetes hirdetés-hirdetõ újságok kilõve)csak személyesen. Azt mindenki szereti szajkózni hogy külföldön sincs kolbászból a kerítést, nos szerintem már csak a tudatlan idióták hiszik ezt.
Nem kell tudni angolul, hogy teljesen rájuk (akik szállást adnak) legyél szorulva, ne tudj senkivel szót érteni. Esetlen elveszik az útlevelet, dolgoztatnak ingyen, jó ha kaját adnak. Volt aki már úgy szökött vissza. Sok sikert!
A kérdező hozzászólása: Akkor ez csak egy legenda...Ismerõseim eltitkolták elõlem, hogy tudnak angolul.
A kérdező hozzászólása: Sok emberrõl hallottam, hogy kimentek Angliába úgy hogy két szót tudtak angolul.Pályaudvart takarítottak valamint mosogattak.
A kérdező hozzászólása: Munkaközvetítõ által egy segédmunkára?
A kérdező hozzászólása: Köszi.Várok más tapasztalatokat is.
Köszönöm, köszönöm, és köszönöm! Végre egy korrekt válasz egy kérdésre. jó, jó! Nem off-olok és ilyesmi. Olyan de olyan sokszor hallom ezt az átkozott mondatot, hogy már az elsõ 3 szónál felmegy a pumpa bennem! Ott sincs kolbászból.... erre én kitaláltam egy választ: Jó-jóóó Öreg!, de ott legalább van kerítés!!! Valahogy az jön le nekem sokszor a külföldis munka kérdéseknél a válaszokból, hogy mindenütt rosszabbul élnek és az összefogás és a lehetõség egy emberibb életre is az emberek között rosszabb odakinn, mint idehaza. És jól visszahúzzák egymást stb. Akkor Õk, akik kint vannak, miért nem akarnak visszajönni? Mert olyan rossz ott? Vagy idehaza könnyebb elviselni a mesterségesen generált válságot? :-)) Unokatestvérem 3-4 országban is dolgozott, dolgozik ma is német nyelvterületen. Egy M.o-i állás hirdetés (mi más is lehetne) hatására vállalt több Magyarral kinn munkát 1 éve, beszél alapszinten Németül és valóban 0 szinten ment ki. 2 év alatt cváncog olyan szinten, hogy nem lehet eladni. A Magyar közvetítõ elõre pénzt kért tõlük, Õk megmondták, hogy dolgozni akarnak és ha pénzt kérnek elõre, akkor azonnal feljelentik a Miskolci közvetítõt! Össze is jött a munka, fizettek, aztán egy idõ után hirtelen a Magyar vállalkozó (közvetítõ) nem akart, felvették a Némettel (fõvállalkozóval) a kapcsolatot. Õ fizetett a további munkákért a Magyart meg beperelték és meg is nyerik a pert és keményem perkáltak is már nekik egy összeget. Szóval, nem hiszem, hogy normális hozzáállással odakinn rosszabb lenne. Aztán a nyelvtudásról. Elmész egy normális nyelvsuliba és 3-5 hónapig tanulsz és máris valami alappal kimentél. Minden megoldható csak el kell határozni a változtatást. Mi a családdal is így vagyunk ezzel. Idehaza undorító ez a megkövült, bekövesedett nézet a másik eltiprása, lehúzása stb. EL KELL INNEN HÚZNI ha lehet. Sajnálom, hogy ezzel nem vagyok nagy Magyar sokak szemében. De megcsináltuk és megcsinálta a vezetõi elitünk ezt a helyzetet. Most meg velem és a családommal a (30-40 éves korosztállyal) akarnak fizettetni az el*szott sok sok 10 évért? Na ne! Legyél körültekintõ és tényleg személyes kapcsolatokon keresztül menj ki. Sok sikert kívánok neked és jó szerencsét! Ha az én tehenem megdöglött a TIED MARADJON ÉLETBEN! Csak ez hozhat változást nekünk Magyaroknak! Üdv!

Jártatok már, úgy hogy egy idegen gyerek nélküli nő leszólít titeket és a babátok után érdeklődik? Aggódnom kéne? Sok olyat lehet hallani, hogy meghal az anyukának a gyereke vagy nem lehet terhes és rabol egyet magának.

Én is vissza kérdeztem, hogy neki mennyi idős kislány kisfiú? Elmondta , hogy kislány és 2 hónapos. És utána megkérdezte tőlem, hogy normális-e ha a lánya 5 napig nem kakál?. Hát én néztem nagyokat mondtam ,hogy anya tejes babáknál 4 -5 nap általában „normális” legalább is nekem a védőnő ezt mondta. És mondtam, hogy kamilla teát adjon neki. Közbe nézte a fiamat és mondta , hogy milyen szép nagy meg hogy látszik rajta hogy anyatejes…. Aztán mondta, hogy jó egészséget és aztán el tűnt olyan gyorsan mint amilyen gyorsan fel bukkant.

Legjobb válasz: Lehet, hogy csak kedves volt. Vannak akik szívesen beszélgetnek az utcán, fõleg ha van ott egy aranyos baba. Nem gondolnám, hogy valaki úgy akarna gyereket rabolni, hogy ott állsz mellette.

Lehet, hogy csak kedves volt. Vannak akik szívesen beszélgetnek az utcán, fõleg ha van ott egy aranyos baba. Nem gondolnám, hogy valaki úgy akarna gyereket rabolni, hogy ott állsz mellette.
ez olyan anyukás dolog, hogy egymást kérdezik a nõk, te is itt kérdezel több száz idegent egy-egy dologban :) persze ez így biztonságos távolság... :) szerintem ne aggódj, a rossz szándékot elõbb fogod felismerni, minthogy hozzád szólhatna az illetõ :) ui: én a parkban mindig találkozok "érdeklõdõkkel" amikor tolom a kicsikémet a mózesban... vadidegen nénik, anyukák, gyerekek... (pasik nem szoktak megállítani babázásért, az biztos...)
Én úgy gondolom egy egészséges óvatosság nem árt, de nem gondolnám, hogy ennyire kéne parázni mint te. Ez már túlzás. Nyilván nem hagyod úgysem magára a gyereked, hogy bárki el tudja rabolni. Bár nem írtad, mennyi idõs, de feltételezem, hogy kicsike.
Én is meg szoktam állni egy gyerek mellett, ha nagyon szimpatikus a gyerek és szoktam felõle érdeklõdni. Nem gondolnám hogy el szeretnék lopni egy gyereket mivel már van 2 és õk is bõven elegek. Velem is álltak szóba idegenekkel és érdeklõdtek a gyerekek felõl. Nekem még jól is esett beszélni a saját gyerekemrõl. Szerintem nem kell ilyen paranoiásan felfogni a dolgokat csak szimpatikus voltál a nõnek.
Ne haragudj meg érte, de nem értem miért tettél fel ilyen kérdést. Szinte mindannyian leírtuk, hogy eltúlzod a dolgot, ennek ellenére a kommenteden látszik, hogy hiába írtuk, te azért túlzottan félsz és ezt tartod helyesnek. Akkor végülis aggódj, csak nem értem a kérdés feltevését.
Én aztán nagyon parás vagyok ilyen elrablós/eltûnõs ügyekben, de amit leírsz az igen nagy túlzás, ez a nõ szimplán csak beszélgetni akart...
1. Kevesebb filmet nézz! 2. Paranoiás vagy!
Utolsò elõtti nem is a gyereket, kocsit akartàk kilopni alòla... :-) kèrdezõ ìgy nem lehet èlni de javaslom neked a hordozo kendõt egy gond megoldva. bàr mi van ha .... elesel, elszakad ês társai..:-)
Nem kell mindig rémeket látni mindenhol .
Nem mindenki a te gyerekedet akarja. Sokan szoktak szóba elegyedni kisbabás anyukákkal, mert általában a babákról lehet beszélni egy csomót. És nem rossz szándékból, hanem mert érdeklõdõek/unatkoznak/kíváncsiak stb.
Közösségi oldalakon szoktak ilyen h..eségeket megosztani, de ezek nem valós dolgok! Úristen szegény nõ aki tegnap leszólított! Engem a múltkor szólítottak le, hogy milyen szép a babakocsink. Eszembe se jutott, hogy gyerekrablásra készülnének! Melyik híradóba láttad? Én egyikben sem!
te tényleg nézted a híradót??? mert ott nem azt mondták amit leírtál, hanem hogy ezek városi legendák, 85 óta nem volt az országban gyerekrablás.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm.Lehet, hogy igazatok van. De azért jobb az óvatosság.
A kérdező hozzászólása: 3 hónapos a kisfiam. A hírekbe lehetett hallani , hogy az anyuka tolta a babakocsiját meg állt mellette egy autó és érdeklõdött hogy merre van egy utca , közbe kiszállt és kikapta a babát a kocsiból és azóta se találták meg a kisbabát
A kérdező hozzászólása: Elsõ baba, és tényleg nagyon aggódó anya vagyok.Csak az volt a furcsa, hogy legalább 10 évvel idõsebb volt nálam és tõlem kérdezni. Meg ha gondja van miért nem a dokit vagy a védõnõt hívja. Meg egyedül volt, se kocsi se kosár nem volt nála. (a tescoba voltuk) Amúgy nem vagyok az a beszélgetõs típus.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm. De sajnos halottam már ilyet. Nõvéremnek a kollegájának az 5 éves gyerekét elrabolták az óvodából. Miskolcon élek.

Ismerkedem 1 tunéziai sráccal. Nagy hatással van rám, azért is, mert ő volt az első külföldi, aki magyarul kezdett irni nekem (persze google translete) Nem tudom érdemes-e vele tovább ismerkednem? Hisz olyan sok rosszat hallani, olvasni az arabokról.

Azt állitja,hogy ? még sz?z(31éves)és csak a leend? feleségével hajlandó lefeküdni.Felvetette,hogy én lehetnék ez a leend? felesége.Sokat nem tudok még róla,de nagyon vonz,mint férfi...Ki mit gondol err?l???

Legjobb válasz: Csak vízum kell neki, hogy elhagyja az országát, aztán le fog téged nagy ívben toszni.

Csak vízum kell neki, hogy elhagyja az országát, aztán le fog téged nagy ívben toszni.
Gyanús, hogy csak vízumot vagy pénzt akar. Viszont kettõnk közül te ismered a pasast (vagy te sem) tehát csak te tudod megítélni a helyzetet. Ha érdekel a pasas, aktívan kezdj ismerkedni a kultúrájával: 1) ha rosszban sántikál, észre tudd venni a figyelmeztetõ jeleket (pl. pénzt kér bármilyen indokkal) 2) ha minden rendben a pasassal és összejöttök, tudd mire számíts. Egy interkulturális párkapcsolat nem éppen egy sétagalopp: alapvetõ értékrendbeli különbségek vannak (férfi-nõi szerep, család, munka, baráti kapcsolatok kezelése stb). Ne csak az arabokról olvass, azokból szaladgál néhány millió a világban. Inkább szûkítsd a témát a tunéziaiakra. Külföldi oldalakon valószínû több információt, tapasztalatot, jó tanácsot találsz. Kezdhetnéd az olvasást mondjuk itt: http://www.tunisia-love.com/what-is-bezness-in-tunisia.htm
Igen, a történet alapján valószínûleg kamu a srác, de most tételezzük fel a legjobb szándékot az illetõtõl! Ismerettségbõl hallott tapasztalatok alapján tudom mondani: az arab férfiakkal NAGYON kell vigyázni. A családba beházasodott európai lányt odavitték, utána rákényszerítették a szokásaikat. Nem hajlamosak arra, hogy multi-kulti családot akarjanak, a nõ önállóságát nem nézik jó szemmel. Elõfordulhat, hogy a gyereket/asszonyt el sem eresztik többé haza, vagy max. csak az asszonyt, nincstelenül. Ebbõl lesznek a jó kis multinacionális gyermekelhelyezési ügyek, amikor a magyar anya sehogy sem tudja a gyerekét látni se, akkor sem, ha törvényes joga lenne hozzá. Akkor kezdj el igazán gyanakodni, ha azt akarja, hogy oda költözz. Vegyél jegyet visszafelé is, nem kis eséllyel szükséged lesz rá!
Nekem itt Londonban van "szerencsem" sok arabbal egyutt dolgozni es hidd el nem alaptalanul mondjak roluk azt a sok rosszat. Amugy eleg egyertelmu hogy ha igy nulla ismeretseggel mar a hazassagrol beszel akkor az EU-s utlevelre megy ki a dolog. Ha ez eddig neked nem esett le akkor majd tenyleg csak akkor neznel mint a vett malac mikor szo nelkul lelep, te meg nevelheted egyedul a kis Ahmedet. Sok sikert!
romance scam dating scam ezekre rákeresve esetleírásokat találsz, ha azok se gyõznek meg téged, akkor naiv vagy és megérdemled a sorsodat...
"Felvetette, hogy én lehetnék"... Itt az a kérdés, hogy mióta és mennyit szoktatok beszélgetni?! Ha engem kérdezel én nem bíznék meg egy ilyen kapcsolatban még 2 év után sem! De mondjuk én eléggé paranoiás vagyok... De fõ az óvatosság azért! Áh... miket hordok itt össze... nem kapsz magadnak normális, becsületes magyar embert?
Az egyik munkatársam összejött egy muszlim sráccal, a srác 2 hét után elõjött azzal hogy a lány (magyar) járjon az utcán csadorban.
Már ne haragudj kérdezõ de szerintem felejtsd el , ez egy muszlim , igen sok problémád lesz vele ha hozzámész feleségül. Egy ismerõsöm is hozzáment egy muszlimhoz és a pasas azért összeverte mert a csaj egyedül akart elmenni vásárolni és vitatkozott a pasassal. És a válás sem ment simán de végül sikerült megszabadulnia tõle. Az a muszlim is nagyon udvarolt , lehozta a csillagokat meg ...stb aztán miután egybekeltek elszabadult a pokol. A muszlim férfiak nem európai nõknek valók. A nõ náluk csak egy tárgy , mint neked a retikülöd vagy az autód , semmi több. A nõvel õk bármit megtehetnek úgy gondolják. Jól gondold meg. Keres német vagy angol férjet de ne muszlim vallásút.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm az eddigi válaszokat...Nem vagyok naiv, sõt inkább nagyon is gyanakvó...pláne külföldivel.Magyarokkal is, de van is okom rá, hisz a magyarok is megbizhatatlanok.Nem lehet bizni senkiben, és igen, nem találok egy megbizható, normális, MAGYAR embert sem... Lehet hogy pénzre menne ez a tunéziai srác, de akkor nem jó helyen kopogtat, mert az nekem nincs sajnos.Bár még odáig nem jutottunk, hogy ilyenekrõl beszéljünk, még a vallás se jött szóba...Ha hivna is ki magához, nem hiszem hogy mennék..Sztem ez marad továbbra is internetes kapcsolatnak, abból nem lehet nagy baj :) )))
SOkszor kellett már elmondanom ugyanilyen témában, kedves Kérdezõ, nézz és olvass más kérdéseket is, rengeteg van errõl, mindenféle álláspontról. Én azt mondom: én eddig úgy tapasztaltam, hogy az a legjobb, ha mindenki a saját vallásából választ magának házastársat. Ha hirtelen házasságot akar az illetõ, valószínûleg nem égbõl pottyant szerelmet talált. Hanem egy lehetséges vízumot. Ha egy muslim férfi fleseéget akar, általában otthonról választ magának olyat, akit ismer, mert az az illendõ, akit majd választani fog, akitõl legszívesebben akar gyereeket: aki ismeri a Koránt, muszlima, arabul tudja tanítani a gyermeküket és nem hoz szégyent a a férfi családjára (pl öltözködéssel, viselkedéssel - és itt nem a lepelbe járásra gondolok mert az megint más téma). Ha tanulmányoznád a vallását, akkor jobban megismerhetnéd õt is, az igényeit. Mert dacára hogy Tunézia is kezd "nyitni" Európa felé, még általában vallásosan nevelik az ottani gyerekeket, a hit nagyon fontos. A vallás a muszlimoknál az élet része! Ezért érdemes muszlim nõnek foglalkoznia a muszlim férfival és akkor nincs az, hogy vita meg veszekedés (a két különbözõ kultúra és világnézet miatt). üdv
Én kn 1 évig leveleztem egy tunéziai srácccal. Nem volt semmi csak barátkoztunk, de én azóta nem gondolom ugy, h ilyenek meg olyanok az arabok.. A magyarok között is van 1-2 olyan ember, amelyiknél bármilyen arab csak jobb lehet. Nem kell rögtön hozzámenni, levelezzetek, ismerkedjetek, attol egyikótöknek sem lesz baja :) Meg azért tunéziában egy kicsit"lezserebbek" az emberek, mint mondjuk az Arab Emirátudokban.. nem ugyanolyan az összes arab. Nekem még most is van 1-2 arab ismerõsöm, sõt van olyan magyar ismerõsöm aki arabhoz ment férjhez, és nincs semmi baja, nagyon udvarias, európai beállitottságú férje van.
arra nem gondolsz, hogy 31 évesen miért nincs felesége, és hogy lehet az, hogy szûz? szerintem, magyarul megmondom, szarj rá. lehet hülyénekfogsz nezni, de szerintem nem te érdekled, hanem az hogy hol laksz. vagy lehet te, de nem a feleség szempontjából, hanem hogy elraboljon, és bántson... ezt tapasztalatból írom. egy barátnõm esetébõl tanultam... aki soha többé nem került elõ, miután egy külföldi emberrel találkozott... harám hallgatsz, keresel magyarorszagon, vagy ahol eñ élek, szlovákiában egy jó pasit, hidd el, itt is vannak ....
vigyázz, vízumveszélyes. Aki tunéziai, és chaten ismerkedik nõkkel, az rég nem szûz 31 évesen :DDD muszlim férfiak nem ismerkedhetnek nõkkel. Ha házasodni akarnak, nem az ablakon másznak be, hanem bekopognak a szülõk ajtaján és elõterjesztik becsületes szándékukat. Õ ezt pontosan tudja. És hogy én ezt honnan tudom? félig arab lány vagyok, én is találkoztam már ilyenekkel és hallottam is történeteket róluk pórul járt lányoktól. pffff annyira jó lenne ha minden arab hithû muszlim lenne, téged sem nyaggatna senki. de amúgy nagyon kis naivka vagy :)
szia hasonló cipõben vagyok én is csak én egy Egyiptomi arabbal beszélgetek már 6 hónapja és 1 hete találkoztunk . Hát mit mondjak csodálatos volt , de én is tele vagyok aggodalommal.... ha aktuális még a téma akkor írj nekem légyszi köszi
Elsõként a hozzászólásokra reagálnék, hogy nem minden muszlim fanatikus és erõszakos. Az én férjem muszlim. Mondjuk mikor vele összejöttem, akkor volt 33 éves és õ is szûz volt még. Persze a viselkedésébõl ez le is jött egybõl. Sõt, olyan muszlim srácot is ismerek, aki tényleg nagyon vallásos, de nagyon nyitott természetû, barátkozós. Egyébként õ egy társkeresõn is fent van. De én itt élek Londonban, akiket ismerek, õket személyesen ismerem, tehát õk is itt élnek. A környezet meg nagyon befolyásoló tud lenni. Visszatérve a konkrét kérdésre. Facebook-on legalább 3 arab férfi kért már feleségül 20 perc beszélgetés után (persze ez még az elõtt volt, hogy férjhez mentem volna). Nem tudhatod, hogy miközben veled beszél, nem írja ugyan ezt még 10 másik lánynak. Szóval ez nem igazán jelent sokat. Egyébként azt vallom, hogy házasság elõtt a felek legalább fél évet éljenek együtt. Ehhez az kell, hogy vízuma legyen, tehát nem csak azért venne el. Ismerkedni egyébként nyugodtan lehet, csak ésszel! Ha nem is õ lesz életed nagy szerelme, de legalább belelátsz egy másik kultúrába.
Én kíváncsi lennék mi a helyzet a kérdezõvel.Ha itt leszel írj valamit nekünk, hogy alakultak a dolgok.Egyébként én éppen annyi sikeres tunéziai-magyar házasságról hallottam mint sikertelenrõl.Szóval megint nagyon sokan felnagyítják a dolgot.Félreértés ne essék, nem csak neten olvasott storykra gondolok ismerem ezeket a párokat.

Ha a fülem bedugul, hogyan tudnám kidugítani hamar? A fülcsepp jó rá? Nagyon rossz, akkor sokkal tompábban hallani, és szerintem ettől vagyok olyan fáradékony?

Rágózás közben és ásításkor nem mindig sikerül, nem tudom van-e más mód rá?

Legjobb válasz: Hát nekem a fülcsepp sem segített, el kellett mennem a fül-orr-gégészetre, hogy kimossák. De azért próbáld meg a fülcseppet.

Hát nekem a fülcsepp sem segített, el kellett mennem a fül-orr-gégészetre, hogy kimossák. De azért próbáld meg a fülcseppet.
A kérdező hozzászólása: oh :( és már nincs bedugulva?
Életemben 2x volt úgy bedugulva a fülem, hogy ki kellett mosni. Egyszer magától elmúlt, de akkor is majdnem egy hétig így volt.
A kérdező hozzászólása: ajha, nem nem is tudom hányadjára, de eddig kidugult magától :/ nem merem kimosatni :( :D
Kimosni nem neked kell, hanem a dokinak. Nekem csak leszálláskor (repülõvel) szokott bedugulni, akkor apró kortyokkal nagyokat nyelek és kidugul. Neked magától dugul be?
A kérdező hozzászólása: aha, folyamatosan be van sajnos :// olyan tompán hallok. Néhanapján kidugul, akkor el is csodálkozom hogy te jó ég, ennyire tompa ?? :O de aztán elég 1 orrfújás, és megint be van dugulva.. ://

Megbízható ez a külföldi munkaközvetítő? Olyan sok rosszat hallani, nem akarom, hogy átverjenek.

http://www.jobandtravelcentre.hu/munka/anglia_hazvezetono.html

Legjobb válasz: tuti kamu, munkáért tõled munkaközvetítõ nem kérhet pénzt, csak a munkaadótól ja és munkaügyi központokban van nem hivatalos feketelista, ha rákérdezel, megmondják, milyen tapasztalat van egy adott közvetítõvel

tuti kamu, munkáért tõled munkaközvetítõ nem kérhet pénzt, csak a munkaadótól ja és munkaügyi központokban van nem hivatalos feketelista, ha rákérdezel, megmondják, milyen tapasztalat van egy adott közvetítõvel
Nekem nem tetszik ez az iroda. Nem értem, hogy kérhetnek díjat a közvetítésért, mikor mindenki tudja már, hogy ezt nem lehet... Ezeknél biztos találsz jobbat is. Vagy menj ki egyedül, ahogy a többiek is írták.
Ne hidj ezeknek a KFT-nek. Mi a foglalkozasod? Hova szeretnel elmenni dolgozni? Minimum, hogy beszeld azt a nyelvet, ahova menni szeretnel, s aztan a netten beirod az orszag nevet, es a munkakor nevet, s igy keressel ra. Mindig vannak palyazatok, mivel a kulfoldi cegek igy keresnek munkaerot, s ezek mar nem csalok.
Na most tegye fel a kezét az aki az állami Munkaügyi Központban kaott normális állást. Na senki? Kb ettõl rosszabbat várhatod külföldi munkaügyben náluk. Van a kulfoldimunka.lap.hu fórum, nézz ott körül.
Ez a kérdés hogy került a családi kapcsolatokba?
Az én tanácsom: Ha most nincs munkád, vetesd magad nyilvántartásba a helyi Munkaügyi Központban, és rajtuk keresztül keress külföldi munkát, ugyanis õk leszerzõdtek különbözõ ügynökségekkel, amelyek külföldi munkaközvetítéssel foglalkoznak. A MK felügyeli az így megkötött munkaszerzõdéseket, tehát nem tudnak becsapni az ügynökségek, mert abból balhé van. Szóval, nem adnak el sem szexrabszolgának, sem donornak.
"...Nekem nem tetszik ez az iroda. Nem értem, hogy kérhetnek díjat a közvetítésért, mikor mindenki tudja már, hogy ezt nem lehet..." Érintõlegessen van közöm a szakmához (nincs irodám) és az hogy nem kérhetnek pénzt a közvetítésért egy nagy baromság és kitolás a munka vállalóval, noha többségük nem fogja fel ezt. Hogy is néz ki egy munka keresés itthon? Bejelentkezik az ember x munka közvetõhõz és melette böngészi az újságokat, stb. Munka közvetítõket megfizetni csak nagy cég tud, szóval jellemzõen takarító, pincér, szobalány állást nem náluk talál az ember hanem az újságban. Na külföldön is ez a helyzet. Mivel a külföldi munkák 99% ma is "takarító, pincér, szobalány" szintû alsó kategóriás munkák, ezekre jeletkezni itthonról nem lehet ha nincsenek ezek a trükközõ közvetítõ cégek. Most akkor mi a jó a munkavállalónak? Az ha ingyenes a közvetítés, de nincs meló (és ellenõrizhetetlen szürkék garázdálkodnak)? Vagy ha lenne egy normális, megfizethetõ közvetítési díj és lenne választék is, na meg a szektor is kifehérdene? Na ugye. Jobb hijján szóval marad a trükközés, amivel a munka keresõ még az esetek zömében jól jár. A módszer az hogy legálissan tartsák az üzletet, hogy nem a közvetítésért kérnek direktbe pénzt hanem csatolt (kamu?)szolgáltatásokért. Szóval az ha valaki így trükközik az nem jelenti azt hogy csaló csak a kényszer helyzet, ami optimális esetben a másik félnek is jó. Már a cocializmusban megtanulhatuk volna, ha egy ágazatból kivonjuk a profitot akkor kinyírjuk azt. Persze ettõl még ez a konkrét cég lehet tróger, ezt amit írtam általánoságban kell érteni. A fórumokon le kell ellenõrizni õket.
"...Másodiknak: nem az MK szerez neked munkát ebben az esetbe, hanem rajtuk keresztül keresed meg te a velük kapcsolatban álló közvetítõket. Az MK a papírjaiddal foglalkozik, nem azzal, hogy alád tolja az állást..." Tudom, lényegében a magyar állásokkal is ez van és elég gáz a választék. Szóval fentartom a leírtakat.
Másodiknak: nem az MK szerez neked munkát ebben az esetbe, hanem rajtuk keresztül keresed meg te a velük kapcsolatban álló közvetítõket. Az MK a papírjaiddal foglalkozik, nem azzal, hogy alád tolja az állást.
ma 00:25 vagyok Angliában élek évek óta, és kátom nap mint nap a hirdetéseket az angol munkaügyi irodákban.Ha dolgoztál már kint pontosan tudod, hogy bárhol vagy az országban minden városban legalább 10 ilyen ügynökség van egymás sarkában.. Írod, hogy kevés pénzed van..Akkor nem olvastad el részletesen amit írtak.Bár azt írják, hogy te csak akkor fizetsz amikor megkaptad a fizetésedet de a repülõjegyet mégiscsak rendezned kell.. Nem olvastam végig, de ha heti X.összeget fogsz kapni, és ebbõl levonják a maguk 50.000 forintját(bár ha a fizetésedbõl akarják levonni akkor miért forintban adták az összeget, miért nem fontban???talán ezt is elõre kell fizetni?)és nem olvastam sehol (bár lehet, hogy én nem láttam) de szó sincs a regisztrációs díjról..Ami ha jól tudom most 100 font.HA dolgoztál már kint és nem telt le az 1 év , és anno annak idején fizettél regisztrációs díjat akkor neked csak jelezni kell, hogy újra folytatod a melót..De ha régebben dolgoztál akkor ugyanúgy kell eljárnod mint azoknak akik most mennek ki elõször..Ha végig gondolom akkor az elsõ havi fizetésedbõl(nem heti) szinte semmi sem marad... Nézd! Tudsz angolul! Tudsz kommunikálni.Hidd el nekem, hogy nyelvtudással, és a te esetedben angol munkareferenciával könnyen találsz melót... Egyébként a hirdetés sem garantálja 100%-ban a melót, lásd " Amennyiben sikerül az elbeszélgetés és mindkét fél bólint az ajánlatra akkor nincs más hátra, mint a család részérõl a papírok megküldése, és akkor kell irodánkba befáradnia a szerzõdés aláírásához és kifizetni a szervezési díjunkat" Én változatlanul azt mondom, hogy ha tudsz angolul akkor ne akard, hogy becsapjanak, hanem intézd egyedül...
A kérdező hozzászólása: Azért került a családi kapcsolatokba a kérdés, mert itt legalább értelmes emberek válaszolnak :) ) Beszélem az angolt és dolgoztam már kint aupairként, de most is mindenképp úgy szeretnék kimenni, hogy már van munkám, mert sajnos nincs annyi pénzem, hogy a bizonytalanra kiutazzak, hogy találok-e valamit.
Utolsó vagyok, *lássuk be Ezt akartam irni....
Konkrétan?
Mirõl?
(most hallom elõször ezt a városnevet...)
"az ózdiak öcsém, majd jól s.eggbeszúrnak, a zsadányi meg örül majd a csomagodnak" Ganxsta Zolee-Való világ. hát sztem itt kezdõdött. az biztos, h sok a cigány.
Állítólag pokoli egy környék, fõként a rengeteg cigány miatt...

40 hetes terhesen rettenetesen viszket egy anyajegyem a pocakomon. Nem lett nagyobb a mérete, és nem is piros körülötte, de olyan sok szörnyűséget hallani. Adhat ez a viszketés aggodalomra okot?

Legjobb válasz: Mindenképp nézesd meg azt az anyajegyet bõrgyógyásszal! Az nem jó, ha hirtelen változik rajta valami, a viszketés is változás attól, hogy nem néz ki másképp!

Mindenképp nézesd meg azt az anyajegyet bõrgyógyásszal! Az nem jó, ha hirtelen változik rajta valami, a viszketés is változás attól, hogy nem néz ki másképp!
40 hetes terhesen nekem az egész hasam viszeketett, annyira feszült, húzódott. Szerintem nincs okod aggodalomra, ha semmilyen látható elváltozásod nincs rajta. Azért egy bõrgyógyásznak nem árt megmutatni, hogy megnyugtasson.

Sok olyan dolgot hallani hogy nem fejlődik ki a baba teljesen a 8. hétig van ennek valami jele?

Ha meg kell szakítani a terhességet mert nem fejl?dik ki a baba vagy ilyesmi van annak jele vérzés stb??,Vagy észre sem lehet venni?

Legjobb válasz: azt sajnos nemlehet észrevenni ha nem egészséges,de ha elmegy azt igen.

azt sajnos nemlehet észrevenni ha nem egészséges, de ha elmegy azt igen.

Miért van az, hogy ha sokszor mondják nekem hogy szeretlek, akkor már nem jelent olyan sokat, mintha csak akkor hallanám, ha tényleg olyan lenne a helyzet?

Legjobb válasz: Mert az már csak oylan megszokott lesz ha sokat mondják.Ha pedig épp oylan helyzetben,és nem gyakran akkor "meglep" és jól esik,és jobban benned marad.Jobb hallani...Jobban "érzed"...

Mert az már csak oylan megszokott lesz ha sokat mondják.Ha pedig épp oylan helyzetben, és nem gyakran akkor "meglep" és jól esik, és jobban benned marad.Jobb hallani...Jobban "érzed"...

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!