Találatok a következő kifejezésre: Saját tulajdonú hogyan tudom kitenni az (1 db)

Saját tulajdonú házamból hogyan tudom kitenni az élettársamat erőszak nélkül, ha önként, szépszóra nem hajlandó elmenni?

Több mint két éve élünk együtt, tavasszal eldöntöttük, hogy közös gyereket szeretnénk. Ez össze is jött, napokon belül szülni fogok. Nagyjából a terhességem második felét?l rohamosan és számomra teljesen váratlanul romlani kezdett a kapcsolatunk, amelynek oka, hogy anyagi bizonytalanságba kerültünk, ugyanis ? több hónapja semmihez nem járul hozzá, a gyereknek sem vett még semmit, úgy szedtem össze egyedül a kissrácnak a feltétlenül szükséges dolgokat használtan, innen-onnan. Utána még odaadtam a megtakarított pénzem is, mert gondjai támadtak. A viták általában azon vannak, hogy hogyan jutottunk idáig annak ellenére, hogy jóval többet keres nálam. Nekem elfogyott a pénzem, fogalmam sincs, hogy a kissrácot és magamat hogyan fogom eltartani a gyermek után járó összegekb?l, ? pedig nem hajlandó takarékoskodni, én viszont nem fogom tudni még az ? életfenntartását is finanszírozni. Még arra sem kérhetem meg, hogy próbáljon meg takarékoskodni a vízzel, villannyal, gázzal, mert kiröhög. Magam miatt nem is érdekelne, ha kikapcsolnák valamelyiket, de egy érkez? kis jövevény mellett nem tehetem meg, hogy hagyom, hogy kikapcsolják a villanyt. Persze már a fejemhez lett vágva, hogy ? nekem csak a gyerek miatt kellett, pedig ha nem lenne vak láthatná, hogy mennyire fáj nekem az, hogy nem tudunk egy család maradni. Megkértem, hogy költözzön el, mert nem bírom sem anyagilag, sem érzelmileg (utóbbi oka, hogy nagyon durva dolgokat mond a veszekedések alkalmával, amit a vita hevében nem vitatom, hogy néha én is viszonzok). Hogy tudnám elérni, hogy költözzön el?

Legjobb válasz: sztem vannak felnõtt barátaid akik segítenek egy ilyen férfival kapcsolatban ha kell akkor ráijesztenek ha nem bírod de ez sztem akk lenne jó amikor a orházban vagy h ne legyél otthon ha véletlen hazatéved... szal ne mehessen be hozzád(ezt el tudod intézni)csak ha nyugott és nem vitázni akar... az ajtón zárcsere cuccai ház elött(ahogy akarja elviszi) a barátaid gondoskodnak mindenrõ ilyenkor sztem... megszülöd a babát és utána kettesben ellesztek anyagilag pedig a család tud támogatni a leirtak alapján úgy gondolom h egy talpra esett kismama vagy ennek örülök és biztos vagyok benne h megfogod oldani a családodra és a barátaidra támaszkodhatsz és támaszkodj is!!! jó egészséget a babának és neked és szerencsét pussz

sztem vannak felnõtt barátaid akik segítenek egy ilyen férfival kapcsolatban ha kell akkor ráijesztenek ha nem bírod de ez sztem akk lenne jó amikor a orházban vagy h ne legyél otthon ha véletlen hazatéved... szal ne mehessen be hozzád(ezt el tudod intézni)csak ha nyugott és nem vitázni akar... az ajtón zárcsere cuccai ház elött(ahogy akarja elviszi) a barátaid gondoskodnak mindenrõ ilyenkor sztem... megszülöd a babát és utána kettesben ellesztek anyagilag pedig a család tud támogatni a leirtak alapján úgy gondolom h egy talpra esett kismama vagy ennek örülök és biztos vagyok benne h megfogod oldani a családodra és a barátaidra támaszkodhatsz és támaszkodj is!!! jó egészséget a babának és neked és szerencsét pussz
szerencsés vagy, hogy van saját lakásod! kérd a szüleid vagy ismerõseid segitségét, mert ezt egyedül+kismamaként nem egy ideális helyzet lenne elintézni.. természetesen zárcsere+biztonsági rács az ajtón és amit közösen vettetek annak a felét viheti ezt mindenképpen kapja meg, vagy igéretet kapjon egy luzer aki megpróbál a nyakadon élõsködni... ügyes vagy megoldod, ne aggódj hanem cselekedj!
Szia! Szerintem, ha így belátod a dolgokat, akkor tudod is, hogy mit lépj! Kérd a szüleid segítségét, vagy a barátaidét, de semmiképp ne engedj. Te ANYA leszel hamarosan, és nem lesz sem idõd, és energiád ilyen emberekre, mint a párod, aki csak élõsködik rajtad. NEKED CSAK A GYEREK LEGYEN FONTOS, ÉS SENKI MÁS!!! Ne szégyelj segítséget kérni.Gratula a picurhoz:) )
F/27 Valóban a gyerek legyen a fontos. Attól függ h be van-e hozzád jelentve. Ha igen, kissé gázosabb, mert a törvény szerint nem teheted csak úgy ki. Ekkor kompromisszumra kell jutnotok(hazudj!). Mondd hogy új faszid van, mondd hogy vége, mondd hogy eladod a házat, stb. Fiktíváltatni azt hogy hozzád van bejelentve nehézkes: két szomszéd tanúskodása kell. Ha õ másik kettõvel tudja bizonyítani hogy nem igaz, nagy bajba kerülhetsz.. Ha nincs hozzád bejelentve, elég könnyû dolgod van: lecseréled a zárakat és készenlétbe állítod a rendõrséget. Lehet hogy ügyvéd sem ártana a gyerek miatt is.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Barátom nem akar szakítani, de én igen. És ő nem fogadja el a szakításom. Milegyen?

Nos, szakítottam a barátommal, de leállt könyörögni, hogy ne tegyem mert meg akar változni. Oké meg is változott kb 5 napra, majd megint jött a sok vergődése meg az, hogy én nem csinálok semmit a kapcsolatunkért. Tegnap megint megmondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit mert már nem érzem azt a lángot erre megint elkezdett könyörögni, hogy ne tegyem mert ő szeret.
(azért akarok vele szakítani mert bábúnak használ. A múltba sokszor volt olyan, hogy azt hitte, hogy megcsalom. De sose csaltam meg és most főleg nem jönnék össze rögtön egy másik pasival. Idegesítette, hogy más fiúkkal is beszéltem és minden fiút el kellett kerülnöm vagy nem lehetett visszaírni neki. Sokszor volt olyan, hogy megsértett és sírtam. Sokszor volt olyan, hogy fel akartam menni bulizni, de ő nem ért rá (csajosbuli lett volna) de ő nem értette meg és azt mondta, ha elmegyek nagy gondok lesznek. Szóval nem engedett sehova. Csak úgy ha ő is jött. Sokszor veszekedtünk nagyon sokszor és mindig rám fogta, hogy én vagyok a hibás mert gyerekes vagyok és mindig magának adott igazat engem semmibe nézve)

Én már ezt nem bírom tovább és kimondtam, hogy vége. Mire ő elkezdte mondani, hogy ő nem akar elhagyni mert szeret. Azt nem nézi, hogy én nem érzem már ugyan azt.
Most is mondta, hogy beszéljük meg ne hagyjam ott őt.
Valakivel volt ilyen? Tanácsok?

7

Törvényileg kis korú meg rontása csak 14 év alatt van? Halottam arról ha betölti valaki a 16-ot akkor az ő beleegyezésével létesíthet párkapcsolatot egy nagykorúval. Igaz ez?

12

Van egy fiú, akit nagyon szeretek, de szó se lehetne arról hogy összejöjjünk. Mit tehetnék?

Fél évvel ezelőtt figyeltem fel rá. Kellett egy kis idő hozzá, de teljesen beleestem. Úgy tűnt, hogy én is bejövök neki. De azt el kell mondanom, hogy ő volt az első akibe beleszerettem. Valamiféle kapcsolataim voltak eddig, de az nem szerelem volt, tudom. Õ más nekem. Õ keltett először ilyen érzéseket bennem, és tudtam, és még most is tudom, hogy nagyon szeretem... Ezután kiderült, hogy barátnője van.. Nem tudom ki, azt sem, hogy mióta. Sosem láttam rajta, sose mutatta ki, szóval nem hiszem, hogy régóta van. De ez számomra olyan volt, mintha belém szúrtak volna egy kést. Azóta sem tettem magam túl rajta. Szeretem és nagyon vonzódok hozzá. Próbáltam átterelni ezt az érzést más fiúra, de minden dologról ő jut az eszembe, és nem szeretnék mást kihasználni azért, hogy őt keressem benne. Teljesen üresnek érzem magam, állandóan sírok... Szerintetek mit tegyek?

4

Honnan tugyuk mi lanyok ha meg csalnak?

7

Ha valaki azt mondja a másiknak hogy nem tudja szereti-e annak az lehet az oka hogy van egy harmadik személy vagy más oka is lehet?

szerelem, párkapcsolat

3

Merre érdemes mozdulni? Hol van több nő/több pasi (fiatal korosztályban) pl. Miskolc férfiváros, Szeged nőtöbblet. Ilyenek érdekelnek

3

Elmentem a barátnőimmel tegnap este bulizni, lefeküdtem egy sráccal és ma a barátom letiltott és le kurv'zott mit tegyek?

21

Fiúk mennyire fontos nektek az hogy egy nő talpra esett és életre való legyen ha párkapcsolatról van szó?

11

Szemétnek érzem magam mert szakítottam a barátnőmmel. Jól tettem vajon és miért fáj ennyire hogy meg kellett ezt tennem vele és összetörtem szegénykémet?

Szóval lehet hosszú leszek, de nagyon csalódott vagyok :(. Szombaton szakítottam a barátnőmmel fél év után, már egy ideje döcögött ez a kapcsolat, sem a szexuális élet, sem igazából maga a kapcsolat sem működött, nagyon távolságtartó volt még velem is, kevés barátnője barátja van és próbáltam nagyon sokszor megbeszélni vele hogy miért ilyen zárkózott, mitől fél de azt mondta hogy ő ilyen és ennyben maradt mindig a dolog. Bár én szakítottam vele mégis nsgyon mélyen megérintett, még sírtam is pedig nem szoktam soha.Nálam mondtam el neki hogy sajnálom de le szeretném zárni ezt a kapcsolatot, mert nem érdemli meg hogy azt hazudjam neki egy életen át hogy minden rendben van csak mert ezt szeretné hallani,nagyon összetört szegénykém , de megkért hogy ezt a hétvégét még tölsem utoljára vele, természetesen megtettem. Utána hazakísértem, mert nem akartam így felrakni csak egy buszra, ölelgettem és kértem hogy bocsásson meg, de úgy érzem ennek így kell lennie :(. Alig tudtam végleg elmenni , sírva kérte hogy ne hagyjam el,ne menjek el, majdnem megszakadt a szívem :(((. Azóta csak az jár a fejemben hogy remélem nincs semmi baja és nem fontolgat butaságokat de nyílván nem hívhatom fel hogy mi van vele :(. Nagyon aggódom miatta :(. Lehet túl érzelmes vagyok és nem kellene már ezzel foglalkoznom de nagyon féltem :(.
27/F

12

Nyomába lehet érni egy nagy szerelemnek?

Akiknek volt egy nagy szerelme és együtt voltak sok évig,és szakítanak,túl tudják tenni magukat rajta és a következőt is tudják majd ugyan úgy vagy jobban szeretni?
Mert azt hallottam,hogy egy fiúnak egy nagy szerelme van,a többi lány utána már nem ugyanolyan.

17

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!