Találatok a következő kifejezésre: Olyan ember voltam, (39 db)

Van itt olyan ember, akit már megcsaltak? , ha igen min "bukott" el az illető? Milyen jelei voltak?

Legjobb válasz: Az egyik nem bukott le úgymond, mert nem voltunk sokáig együtt, és egy nappal az eset után szakított velem, így nem vettem észre semmi változást. Õ magától vallotta be egy idõ után. A másik srác, aki megcsalt már kicsit neccesebb volt. Volt, hogy a csaj akkor jött át hozzá, mikor én is ott voltam. A furcsa igazából számomra az volt, hogy nem hívta be, mert mind ismertük egymást, és jóba voltunk a csajjal, többször is lógtunk hármasban eleinte. A másik dolog, ami feltûnt, hogy kevesebbet találkoztunk és kezdett elhidegülni tõlem. De ez is olyan jel, hogy sejti az ember, hogy baj van, de nem akarja túlreagálni, inkább próbálja megoldani. Csak van, amikor a másik már megoldotta, noha nem a legjobb módon. Errõl a srácról azóta kiderült, hogy egy megbízhatatlan csalfa barom. A csajt, akivel engem csalt, szintén megcsalta, pár héttel azután, hogy velem hivatalosan is lezárta a dolgot. Szóval õ mint ember önmagában egy jel volt, hogy el kell küldeni messzire, és nem foglalkozni vele, mert csalfa. Csak én ezt anno nem tudtam =)

Az egyik nem bukott le úgymond, mert nem voltunk sokáig együtt, és egy nappal az eset után szakított velem, így nem vettem észre semmi változást. Õ magától vallotta be egy idõ után. A másik srác, aki megcsalt már kicsit neccesebb volt. Volt, hogy a csaj akkor jött át hozzá, mikor én is ott voltam. A furcsa igazából számomra az volt, hogy nem hívta be, mert mind ismertük egymást, és jóba voltunk a csajjal, többször is lógtunk hármasban eleinte. A másik dolog, ami feltûnt, hogy kevesebbet találkoztunk és kezdett elhidegülni tõlem. De ez is olyan jel, hogy sejti az ember, hogy baj van, de nem akarja túlreagálni, inkább próbálja megoldani. Csak van, amikor a másik már megoldotta, noha nem a legjobb módon. Errõl a srácról azóta kiderült, hogy egy megbízhatatlan csalfa barom. A csajt, akivel engem csalt, szintén megcsalta, pár héttel azután, hogy velem hivatalosan is lezárta a dolgot. Szóval õ mint ember önmagában egy jel volt, hogy el kell küldeni messzire, és nem foglalkozni vele, mert csalfa. Csak én ezt anno nem tudtam =)
Engem csaltak már meg, nem is egyszer.Semmit nem vettem észre, mivel csak hétvégén találkoztam a pasimmal.Barátnõm mondta el, h vele is kikezdett, meg hogy látta discoban egy r.banccal akit a wc-ben meg is cumiztatott.Buliban találkoztam a barátommal, kihívtam szépen egy nyugodtabb helyre, megmondtam neki a frankót, aztán lekevertem neki egy rohadt nagy pofont és végül beleköptem az arcába.Én nem néztem sose hülyének, õ se nézzen annak.
Ismerõsömnél történt. A telóján nem törölte az üzenetet amit a csaj írt. Ezen kívül ritkult a szex, és közben is fura volt.
Igazából nem csaltak meg, de talán azért, mert a jelek után dobtam a feleségemet: - késõbb érkezett haza (rövid randi) - "nem történt vele semmi aznap" - bármit tettem vagy mondtam, az rossz volt (már hangsúly is: "miért így mondod?!" - sokkal többet ült a pc elõtt - az elõzmények egy sráccal volt tele - az illetõrõl (ismertem) hirtelen egy szót sem beszélt (Elõtte túl sokat és érezte, hogy gyanút foghatok, de átesett a ló túlsó oldalára.) - Az elõzményekben mást kerestem, de az elsõ oldal egy névvel volt tele. Mikor megkérdeztem, hogy miért olyan fontos a géphez ülnie, akkor tagadta. Egyszer lebukott a gép elõtt, zavarban volt. Pedig ismerõs oldalát meg lehet nézni. - Az elõzményes eset után megnéztem a telefonját és minden sms és hívásinfo törölve volt. - Elkezdett futni és jobban öltözködni
Elõzõ párom elmondta, nem voltak jelek. A mostanit meg láttam.Rosszkor voltam rossz helyen!
Az elõzményekben kerestem egy honlap címet és ott találtam érdekes dolgokat. (chat.hu, különbözõ társkeresõk, k*rvás oldalak) Végül megtört és bevallott mindent. Röpült a disznóóóó. 22/L
Engem is csaltak már meg sajnos. Szép sorjában: elmentem egy hétvégére és amikor este felhívtam, éreztem a hangján, hogy valami nem oké, ritkult a szex, tovább maradt ki éjjel (értsd én hazamentem, mert másnap korán mentem dolgozni), amint kitettem a lábam, elment otthonról, amikor hívtam, mondta, hogy a lánynál van, szereli a gépét (közös "jóbarát" volt), nyugtalanul aludt, láttam rajta, hogy bántja a bûntudat. Én nyomozni nem akartam, készséggel megvártam, míg bevallja. Mint utóbb kiderült a bizonyos telefon estéjén kezdõdött a dolog. Szóval az ember lánya megérzi.
05-09 10:39 Nagyon sajnàlom, hogy ez történt veled! Nem biztos hogy megcsalt, e màst szerethetett, ami talàn még sulyosabb... Engem is csaltak màr meg, nem is egyszer, volt ahol voltak jelek, de csak utolag vettem észre, és àllt össze a kép, volt, ahol szabàlyosan bezàrkozott a sràc azzal a 90 kilos kurv.àval a lakàsba, én meg kinn kopogtam az utcàn....de nem engedtek be....Volt olyan is, hogy összeismerkedtem itt külföldön egy magyar sràccal, és 2-3 hét együttlét utàn kiderült, hogy felesége van...persze dobtam...

Ismertek olyan embereket akik kicsinek nagyon szépek voltak de felnőt korukra csúnyák lettek? Vagy fordítva?

Ha valaki kicsinek csúf lehet belőle pár év múlva szép ember? Ismertek ilyen sztárokat?vagy hogyha ti ilyenek voltatok akkor hogy fogadtátok az új véleményeket?Fiúkra és lányokra is egyaránt vonatkozik a kérdésem.

Legjobb válasz: én ismerek ilyet, kislánynak nagyon szép volt, mint egy baba, de 10-12 éves kora körül mr látszott, h olyan irányba kezd el változni az arca, ha bájos vonások eltûnnek, a kevésbé bájosak felerõsödnek. nálam meg az volt, h gyerekként széles, húsos szám, meg a fejméretemhez képest nagy orrom és nagy csonfogaim voltak. sokan lecsúnyáztak vagy szimplán fiúnak néztek. felnõtt koromra a fejem mérete igazodott a fogaimhoz és a szám se tûnt már akkorának egy nagyobb fejen. karakteres arcom lett: hosszú, mandulavágású szemek, telt ajkak, és olyan kampós orr, mint egy bazilikakilincs :). már nem néznek fiúnak és bár én nem mondanám magam szépnek, úgy vettem észre, h a férfiak egy részének kimondottan bejön, ha egy nõnek markáns arca van.

én ismerek ilyet, kislánynak nagyon szép volt, mint egy baba, de 10-12 éves kora körül mr látszott, h olyan irányba kezd el változni az arca, ha bájos vonások eltûnnek, a kevésbé bájosak felerõsödnek. nálam meg az volt, h gyerekként széles, húsos szám, meg a fejméretemhez képest nagy orrom és nagy csonfogaim voltak. sokan lecsúnyáztak vagy szimplán fiúnak néztek. felnõtt koromra a fejem mérete igazodott a fogaimhoz és a szám se tûnt már akkorának egy nagyobb fejen. karakteres arcom lett: hosszú, mandulavágású szemek, telt ajkak, és olyan kampós orr, mint egy bazilikakilincs :) . már nem néznek fiúnak és bár én nem mondanám magam szépnek, úgy vettem észre, h a férfiak egy részének kimondottan bejön, ha egy nõnek markáns arca van.
Volt egy ismerõsöm, aki nagyon cuki volt kislánynak... nem az a húúúúú, de szép típus, de kifejezetten bájos... olyan, mint egy játékbaba... húsos pofi, nagy szemek, pici rózsás száj enyhén elõreálló fogakkal... na, a húsos pofi annyira kihúsosodott, hogy attól függetlenül, hogy a többi vonása nem változott, szegény lánynak kifejezetten malacképe van. Mondjuk tipikusan olyan arca volt sztem, ami bájosnak szinte csak gyerekkorban számít... nem csodáltam, hogy felnõtt korára nem lett kifejezetten szép.
Ja, és volt egy lány, aki kifejezetten egérkeszerû volt (nem szürke egér értelemben, hanem kinézetre), de nagyon csinos és szép lett. Mondjuk ehhez szükség volt egy jobb frizurára és egy szebb szemüvegre is.
Nem akarok nagyképû lenni , de én tényleg nagyon ronda voltam régen és nagyon sokan csúfoltak.És most , akik csúfoltak meglepõdnek ha meglátnak és be is próbálkoznak nálam dicsérgetnek szép vagyok stb.(persze hozzá teszem, hogy õk ugyan olyanok maradtak..) Ha valaki meglát rólam egy régebbi képet nem akarják elhinni, hogy úgy néztem ki.És igen olyan embert is ismerek aki régen szép kislány volt kis kedvenc és most nagyon ronda szegény. Ha törõdsz magaddal és foglalkozol a külsõddel és változtatsz olyan dolgokat veszel fel amik kiemelik az elõnyös részeidet , akkor bárki lehet szép vagy szebb mint volt és a kisugárzás is nagyon fontos. Hogy fogadtam az új véleményeket? Mivel ezek pozitívak nagyon örültem neki és nagyon jól esik csak néha még magam sem hiszem el és annak a ronda lánynak érzem magam , akit csúfoltak, sajnos ezek a dolgok az emberben megmaradnak. Mai napig küzdök ezzel. Volt egy cikk még régebben az újságban ahol olyan sztárok voltak akik rondák voltak pl: ilyen Justin Timberlake, Megan Fox.
Kiskoromban azt mondták, hogy olyan vagyok akár egy szeretni való kis víziló, most meg egy randa krampusz!

Olyan ember közelében voltam, akin övsömör jelentkezett. Nem voltam bárányhimlős, elkaphatom?

4 hónapos terhes vagyok!

Legjobb válasz: Bár a két betegséget ugyanaz a vírus okozza, de övsömörrel nem tud átkerülni más emberre, mert nem tud bekerülni a véráramba.

Bár a két betegséget ugyanaz a vírus okozza, de övsömörrel nem tud átkerülni más emberre, mert nem tud bekerülni a véráramba.
Mindkét betegséget ugyanaz a vírus okozza!!Varicella Zoster Vírusnak (VZV) hívják.Aki volt már bárányhimlõs az sincsen biztonságban, mert ha újra elkapja esetleg kialakulhat az övsömör.Ha te még bárányhimlõs sem voltál és ráadásul kisbabát vársz én mindenképpen azt ajánlom, hogy keresd fel az orvosodat és beszéld meg vele, mert elõfordulhat, hogy elkaptad.Amúgy a lappangási ideje 3-4 hét is lehet.Nem a vérárammal kerül be a vírus.Keresd fel az orvosodat mindenképp!!


Mit jelenthet az, hogy álmomban olyan emberekkel találkoztam, akik külsőre más ismerőseim voltak, de belsőre tudtam, hogy kik ők?

Pl egyik lány az álmomban rámnézett, én visszanéztem rá, és majdnem köszöntem, de eszembe jutott, hogy nagyon haragszik rám, pedig életben azt a lányt aki megjelent csak látásból ismerem, akivel összevesztem, annak életben semmi köze a másikhoz... Kicsit bonyolult megfogalmazni.

Legjobb válasz: Ez nagy valószínûséggel azt jeleneti, hogy soha nem fogod megtudni a gyakorikérdéseken keresztül, olyan emberek segítségét várva, akik nem ismernek téged. Ezt egyedül te tudhatod, nyilván mivel a TE álmaid, amik a VELED történt eseményeken alapulnak, és a TE ismerõseid szerepelnek benük.

Ez nagy valószínûséggel azt jeleneti, hogy soha nem fogod megtudni a gyakorikérdéseken keresztül, olyan emberek segítségét várva, akik nem ismernek téged. Ezt egyedül te tudhatod, nyilván mivel a TE álmaid, amik a VELED történt eseményeken alapulnak, és a TE ismerõseid szerepelnek benük.
én tudom a tuti választ: SEMMIT

Vannak koztetek olyan emberek akik Jehova tanui voltak de felismertek a teljes igazsagot es otthagytak oket? Hogy ismertetek fel a tevtanitasaikat?

Hivo,ujjaszuletett emberek valaszat varom.

Legjobb válasz: A 3-mas válaszoló vagyok. Nem beszéltem a vak világba 17 éves voltam, õk jöttek hozzánk beszélni Istenrõl elõtte nem nagyon ismertem Istent. Elejínte tetszett is a tanulás mert örültem hogy ,Istenrõl beszélnek.Igazábõl azt se tudtam kik õk .De ahogy többet olvastam a Biblát mint az õrtörony kiadványait annál jobban nem stimeltek a tanításaik.De nem csak a tnításaik hanem ahogy egymással viselkedtek az sem. Ki vetteték maguk közül azt akinek családi problémája volt meg is vették pedig csak mert beszélt róla. Volt egy vezetõ vén õ terrorba tartott mindenkit mikor már jöt a vén félelem fogta el õket ez egyik öreg nõ be is nyugtatózta magát anyira félt tõle.A testvérek egymásrõl árulkodtak a véneknek mindenféle semmiségrõl.De sorolhatnám még.A tévtanaikat pedig a vak is észreveszi.

A 3-mas válaszoló vagyok. Nem beszéltem a vak világba 17 éves voltam, õk jöttek hozzánk beszélni Istenrõl elõtte nem nagyon ismertem Istent. Elejínte tetszett is a tanulás mert örültem hogy , Istenrõl beszélnek.Igazábõl azt se tudtam kik õk .De ahogy többet olvastam a Biblát mint az õrtörony kiadványait annál jobban nem stimeltek a tanításaik.De nem csak a tnításaik hanem ahogy egymással viselkedtek az sem. Ki vetteték maguk közül azt akinek családi problémája volt meg is vették pedig csak mert beszélt róla. Volt egy vezetõ vén õ terrorba tartott mindenkit mikor már jöt a vén félelem fogta el õket ez egyik öreg nõ be is nyugtatózta magát anyira félt tõle.A testvérek egymásrõl árulkodtak a véneknek mindenféle semmiségrõl.De sorolhatnám még.A tévtanaikat pedig a vak is észreveszi.
http://jehovatanui.blog.hu/ Itt vannak olyan emberek.
Az okos ember nem a saját kárán tanul:)
"Tévtanításaik"? Oszt melyek ezek? Könnyû úgy osztani az észt, hogy nem bizonyítasz semmit, csak beszélsz a vak világba...
Nos akkor sorolj fel kérlek néhányat azok közül a tanítások közül melyek szerintem nem egyeznek a Bibliával. Az pedig, amiket a Jehova Tanúi közötti kapcsolatokról írtál távolról sem igaz, sajnálom de nem igazán láttad át a dolgokat
Felismertem, hogy Jézust nem imádják. Pedig Jézus még a földön létekor, Emberfiaként is elfogadta az imádatot, azóta pedig még magasabb állásba helyeztetett!!! Ez a legsúlyosabb bûnük, minden többi ebbõl következik, ezért nem is keresztények õk. Nem értik, hogy azzal, hogy valaki Jézust imádja, az Atyát is imádja. A Fiú és az Atya nem egymás konkurensei!!! Soha sem értették a Szentháromságról szóló tanítást. Felismertem, hogy nem Úrvacsoráznak (csak tovább adják a kenyeret és a bort, de senki sem fogyaszt belõle, vagyis nincsenek közösségben az Úr Jézussal, és emiatt engedetlenek a parancsának is). Felismertem, hogy olyan tanításokat is tanítanak, amik nincsenek benne a Bibliában (sok dátumot azóta már elvetettek, de 1914 még mindig tanítás..) Ezzel hozzátesznek az Igéhez. Olyat adnak ezzel Isten szájába, amit Õ nem nyilatkoztatott ki soha. Súlyos bûn ez. A korábbi Õrtorony elnökök és ma a Vezetõ Testület bûne ez, de bûnrészesek azok is, akik másokat ezekre tanítanak. Buta kötelezõ szokásaik voltak, de minek? Pl. védõoltás elutasítása, személyigazolvány el nem fogadása miatt börtönöztek be többeket, de minek? Szakáll nem lehetett, továbbtanulást ellenezték, az túl veszélyes, ha valaki képzi magát, rengeteg hasonló dolog... A gyümölcseikrõl ismerszenek meg: a gyülekezetben sok Tanú lett öngyilkos: vén is, úttörõ is, vagy családtagjaik közül. Egy ideig írtam: 12 fõ gyûlt össze a listámon. Ok: úgy érezték, nem tesznek eleget, mert a Társulat mindig többet és többet követel. Õk ezt úgy élték meg, hogy Jehova Isten követeli meg a minél intenzívebb szántóföldi szolgálatot (prédikálni házról-házra). Hogy õk nem elég jók, úgysem jutnak be a Paradicsomba, pedig tényleg a legbuzgóbbak õk voltak! Még ha tényleg csak kevesen jutnak el az öngyilkossághoz, a depresszió nagyon sokakat érint. Nagyon sajnálom, hogy láttam körülöttem a megnyomorodott életeket. Az arrogáns válasz ilyenkor: elhagyták Jehovát, nem maradtak mindvégig hûségesek. Esetleg a megfontoltabbaktól: nem tudjuk Jehova hogyan ítéli meg õket. Elég ennyi, vagy soroljak még?
Az elsõ résszel nem értek egyet. Szerintem a szentháromság tanítása a logikátlan és szánt szándékkal nem bûnt mondtam. Jézust szeretni és követni kell nem imádni. A többivel egyetértek illetve elgondolkodtató..... Én egyébként túl vagyok képezve iskolázottság, saját tapasztalat és leginkább nyitottság mások véleményére életére..eleinte sokat tanultam tõlük, de most már átlátok rajtuk...csakhogy a többi felekezeten is...tudom, hogy ezzel nem leszek nyerõ nálad..de tudod mi a legnagyobb hiba a kereszténységben, legalábbis ahogy tanítják? ..Ha csak a szeretetet gyakorlod nagyon felületes maradsz a hit valódi kérdéseimben, és a megismerésében és az emberi gyarlóság miatt gyakran álszent...ha csak a dogmákra mész rá, akkor bekattanhatsz és öngyi is lehetsz, ahogy írtad..ha meg elmélyülsz a logikus megismerésében akkor rájössz, hogy semmi sem az , ami annak tûnik
A kérdező hozzászólása: koszonom a valaszokat, barcsak egyre tobben felismernek hogy mi is az igazi hivo elet es ne elnenek felelemben es rettegesben es ilyen ferde tanitasokban.
Mit irigykedsz, te sem vagy kizárva. És, ha nem vagy kizárva, akkor nem szekta. Nem jutott dinnyeföld, Vagy mi az, amiért ennyire dühöngsz?
köcsög szektások
Kedves # 18/18 10-06 21:18 Szerintem Jehova Tanúi jóval több igazságot tudnak, mint a többi egyház Jól esik néha egy kis elismerés.Köszönjük. Egy problémám van csak, az hogy miért kell mindenre ....biztos választ adni. Kicsit túlbuzgó dolognak tartom.Azt is, hogy nem tartanak születésnapot. Szóval nincs tévtanítás, csak túlbuzgóság és fölösleges okoskodás. Ez, ami visszatart, hogy alámerítkezzek. Egy másik személy meg éppen az ellenkezõjét róta fel nekem.Hogy egy két dologban még több érvet szeretne. Hát ilyen a világ.Egyiknek sok a másiknak meg kevés. üdv.László
Szerintem Jehova Tanúi jóval több igazságot tudnak, mint a többi egyház. Én nagyon intelligens, emberbarát, megbízható tanúkkal beszélgetek már 1 éve.Nagyon sok jót kaptam már tõlük, mindennapi okos tanácsokat is.Egy problémám van csak, az hogy miért kell mindenre biztos választ adni. Kicsit túlbuzgó dolognak tartom.Azt is, hogy nem tartanak születésnapot. Szóval nincs tévtanítás, csak túlbuzgóság és fölösleges okoskodás. Ez, ami visszatart, hogy alámerítkezzek.
Nem hinném, hogy bohóc Tanuk.Mert ha azok lennének, szerintem akkor vándor cirkuszban lépnének fel. A Tanúk Isten királyságával foglalkoznak, azt hirdetik nyilvánosan és házanként.Ez távol áll a bohóckodástól.
Kedves 3-as.Nem tudom melyik gyülekezetben és felekezetnél voltál, de amit leírtál róluk az távolról sem fedi a valóságot.Azt írod tanítás helyett te kiképzést kaptál, egyenesen rémísztõ.Én annak idején közel másfél éven keresztül tanulmányoztam velük, míg megengedték, hogy prédikálhassak másoknak.Addig is alapos tanulmányozás folyt velem, ami magába foglalta a Biblia aprólékos elemzését, versrõl versre, felyezetekrõl felyezetekre, történetek és témák szerint, valamint szövegkörnyezet és szövegutalások által.A közel 25 év alatt volt alkalmam több gyülekezettel együttmûködnöm, de hogy valakit valaki terrorizált volna, egyenesen rágalom.Hogy ez valóban így van, meg lehet személyesen gyõzõdni egy nagyszabású nyilvános öszejövetelen, a 3 na-pos Kerület Kongresszuson, Budapesten, Dózsa Gy.út 1 alatt a SYMA Csarnok-ban...2012.07.13-15.Mellesleg még csak annyit.Minden ilyen alkalommal rendfenntartó szervek szoktak együttmûködni a rendezõk kérésére, azért, hogy megfékezzék az esetleges kívülrõl jövõ rendbontókat.Véleményüket a helyi sajtókban többször is lehetett olvasni.Nyilatkozataik szerint ha minden ilyen nagyobb rendezvényen úgy viselkednének az emberek mint maguk, Jehova Tanui, nem volna szükség sem rendõrségre, sem katonaságra.
Azok a személyek, akik otthagyták Jehova Tanui szervezetét, valószinû, hogy nem ismerték fel a teljes igazságot, mert ha felismerték volna, ragazkodnának hozzá a mai napig.Így hát nem érintette meg a szivüket az igazság.
A kérdező hozzászólása: Koszonom a valaszokat
3-aqs, de mi volt az ami vonzó volt bennük? Ha semmi, akkor hogy lehet csinálni úgy valamit, hogy semmi vonzó nincs benne? Bocsánat ha valakit megbántok, de nekem a J.T. között soha semmi vonzót nem találtam, ugyanúgy mint a Katolikusok között. A Hit gyülekezetbe viszont amikor elmentem, minden alkalommal azt érzem, hogy "hazataláltam, csodálatos érzés itt lenni."
Nos igazából valaki amiatt nem lesz végül Jehova Tanúja, vagy hagyja ott, mert valami helytelenséget tesz és nem hajlandó rajta változtatni. Vagy azért nem lesz az, mert nem hajlandó változtatni az életén és inkább egy olyan vallást keres, mely a számára kényelmesebb
Nem válaszolnék a helyedbe Isandornak, mert csak szét offolja a kérdést. Van erre egy másik kérdést, ami az õ Bibliaforditásukról szól már jóval 100 fölötti válasz van és tök értelmetlen az egész.
Nem arról van szó, hogy szét offolom, hanem lássuk, mik azok, amik szerinte annyira nem a Biblián alapulnak. Az Új Világ fordítással kapcsolatban pedig piszokul értelmetlennek tartom a nagy támadásokat, mit kell azon tovább rágódni, ha mi is használjuk a Károlit, meg ha kell akkor abból megmutassuk bárkinek, hogy mit tanít a Biblia gond nélkül, akkor meg?
3 mas vagyok sorolhatnék 10000 pl.De inkább kérdeznék egyet Mutasd már meg nekem a Bibliában de ne a szentírás új világ fordításban. Mit ír az Õrtoronyról a Biblia?
A Héber Iratokban általában "õrtorony"-ként használt szó "õrhelyet" vagy "megfigyelõ pontot" jelent, ahonnan az õr könnyen szemmel tarthatja a távoli ellenséget és jó elõre hangosan figyelmeztethet mindenkit a közelgõ veszélyre. Az Ésaiás 21:8-ban ezekkel a szavakkal mutatják be nekünk ezt a hû õrállót: "Majd felkiáltott mint egy oroszlán: ’Az õrtoronyban állok szüntelenül nappal, ó Jehova, és az õrhelyemen vagyok minden éjszaka.’"
ÉN JEHOVA tanúja akkarok lenni úgy érzem ez télleg igaz hit hisz énis olvastam a bibliát az én tanítom a télleg mindenbe de mindenbe segít azokat mondja amik benne vannak a bibliában. sõt azt tanultuk multkor hogy ha kimondod hogy jehova segíts segít fél év múlva megyek haza és két hatalmas nagy farkas ölõ kutya meg támadt és eszembe jutott mit tanultam ki mondtam és úgy me torpantak hogy én nekem nem lett semmi bajom. szóval én tudom hogy igaz a tanításuk amúgy meg vannak olyan jehova tanuiak akik nem jól tudnak válaszolni , de õk se tudhatnak mindent hisz emberek . õk is hibáznak !!!!!! de attól nem kell senkinek se itélkezni mert télleg kedvesek és segítõ készek ! amúgy meg mi se itéljük el a katolikusokat meg a reformátusokat meg stb .....
Minden fanatikus, ultra konzervatív megközelítés ferde! Az a katolikus is az, csak rájöttek kiskapukat kell hagyni az embereknek, mert nem bírják a szigorú dogmákat. pl. ha"az egyik pap nem oldoz fel, átmegyek a másikhoz", vagy ilyen és ilyen esetben érvénytelen a házasság vagy a "pénzbeli megváltása a bûnöknek"....olyan sok önbecsapás van, hogy csak na...de az összes konzervatív egyház az!A jehova Tanúit is beleértve. Remélem soha nem jön el az idõ, hogy egyik vagy másik újra abszolút politikai hatalmat kapjon, mint a középkorban!

"Miért nincsenek normális férfiak/nõk? " Olyan emberek igényeire vagyok kíváncsi, akik már legalább 1-2 éve nem voltak kapcsolatban. Nektek mik az elvárásaitok? Nincs túl sok/magas szerintetek?

Kíváncsi vagyok a pontos külsõ/belsõ igényekre, akár linkelhettek hasonló férfiakról/nõkrõl személyiségük vagy külsejük alapján. Vajon azért boldogtalan sok ember, mert nem ad lejjebb az elvárásokból? Ha lejjebb ad, tud-e boldog lenni?

Legjobb válasz: Elvárásaim: - ápolt - ne legyen divatos - ne szõrtelenítsen - legyen hozzám türelme (az nagyon kell) - legyen benne empátia - legyen talpra esett - legyen kitartó - -||- mûvelt - -||- ember(séges) - -||- udvarias Bónuszok: - barkács tudás - sportolás - kreativitás - közös érdeklõdés

Elvárásaim: - ápolt - ne legyen divatos - ne szõrtelenítsen - legyen hozzám türelme (az nagyon kell) - legyen benne empátia - legyen talpra esett - legyen kitartó - -||- mûvelt - -||- ember(séges) - -||- udvarias Bónuszok: - barkács tudás - sportolás - kreativitás - közös érdeklõdés
- normálisan öltözködõ: Hosszú nadrág egy szolid felsõvel vagy harisnya szoknyával és valamilyen pamutpulóverrel (õsszel/télen ugye). Nyáron ne legyen olyan miniruhában ami szinte nem takar semmit, ne látszódjon ki a hasa sem. Szóval egész egyszûrûen ne öltözzön ribisen. - Divat: Ne akarja minden hónapban lecserélni a teljes ruhatárát vagy, ha van rá pénze akkor tegye de én ehhez nem járulok hozzá az biztos. - Anyagiasság: Ugye egyértelmû, ne az érdekelje hol mennyit keresek és ne azt nézze hová mehetnék még több pénzért dolgozni. Együttélésnél anyagiak megosztása ami megint magától értetõdõ, azaz ne várja el, hogy minden bevásárlásnál/számlafizetésnél én fizessek mindent amíg õ a saját keresetét csak magára költi. Azt hiszem nem mondtam ezzel semmi újat. - Felszínesség: Ne az legyen a fõ problémája az elején, hogy mondjuk szõrös a mellkasom vagy milyen hosszú a hajam, mennyi felesleg van rajtam, stb. Ha késõbb valami nem tetszik neki esetleg rajtam vagy észreveszi, hogy kissé megváltoztam akkor vesse fel de ne várja el, hogy változtassak, hacsak nem valami egészen drasztikus történt, pl. felszedtem +10-15 kilót és már nem tetszem úgy neki. - Ne hagyja el magát: A fentebb említett dolog. Szóval én sem vagyok felszínes (persze kell, hogy vonzódjak hozzá szexuálisan) õ is figyeljen oda, hogy a külsejét szinten tartsa és ugyancsak ne legyen drasztikus változás. Õ se szedjen fel 10-15 kilót. Az ápoltságra is vonatkozik, ne legyen az, hogy hetekig nem mos hajat és hasonlók.
Jagi te örülj ha emberi lány lesz a társad nem egy majomszabású, úgyis több a pasi, szerintem a te génjeid kigyomlálódnak :D
Alfonzína, beletúrnál a hátamon a szõrbe???
Nem szeretek elvárásokat támasztani a másik iránt mert abban hiszek mindenki megérdemel egy esélyt, szóval egy "tucatribit" sem fogok lekoptatni szimplán csak elõítéletbõl, lehet ez kicsit naivitás de ez van. Viszont akkor térjünk rá, tehát elvárások. Legyen - ápolt, normálisan öltözködõ, kedves, megértõ, odaadó (szóval a sablon) - házias - NEM hisztis - ne legyen a divat megszállottja - ne legyen anyagias - ne legyen felszínes - ne hagyja el magát - viselje el valahogy az idõszakos hülyeségeimet (ami komoly kihívás) - És ugyancsak, legyen empatikus mert én is az vagyok. Plusz dolgok. - legyen kissé kocka (közös érdeklõdés ugye) - én legyek neki az elsõ a családja után vagy mellett, ne a barátok/ismerõsök. - mértékkel igyon - és úgy unblock, értsük meg egymást. Külsõ elvárások annyira nincsenek, vagy tetszik vagy nem. Hosszú haj elõny, vékony/átlagos/telt testalkat legyen ne sovány/kövér.
Nem. Sok idõt elvesz az edzés. Reggel is van erõsítõ és délután is technikai. (most pl ép onnan jövök) Aztán most kezdtem el tanulni egy új nyelvet, és egy másikból készülök a nemzetközi nyelvvizsgára. És még ott van diplomamunkám és záróvizsga tételek... :( Meg a nagymamám aki nagyon beteg, õt nem akarom elhanyagolni, mert amúgy is rossz szegénynek.
(Ami miatt már nem is keresek igazán, félreértés ne essék. Nem fogok ezen görcsölni szakmai sikerek mellett. Így is teljes az életem.)
Alfonzína, munka miatt nincs idõd? Elég normális lány vagy a leírásod alapján. Ne járj úgy, mint én, hogy lassan kifutsz az idõbõl! Engem személy szerint pár centi után has-mell, hát zavar.
Nálam az ápolatlanság, ha nem fürdik, nincs szájhigiéniája. A borotválkozás nálam nem elvárás, ahogy õ jól érzi magát. Szeretem a bajuszt és a szakállat. De egyéb testrészeken soha nem zavart az sem ha nagyon szõrös és az sem ha genetikai okokból nem volt az. A szõrtelenítést akkor tudom elfogadni, ha sport miatt kell Pl úszó. A divatos nálam azt jelenti, hogy úgy öltözködik mint egy pláza próbababa. Sajnos volt ilyen udvarlóm, de nem szeretem ha egy férfinek ennyire nincs egyénisége. Én a sima póló+farmer felállással is megelégszem, ha õ így érzi jól magát. De pláza divatot nem férfiakra tervezték. Az nem volt kérdés, hogy cserébe én mit nyújtok, de annyira firtatod: Nem követem a divatot szándékosan. Olykor megesik, hogy egybeesik pár ruhadarab az én ízlésemmel, de van saját stílusom. A szõrtelenség nálam nem központi téma. Van olyan, hogy bizonyos körülmények között megnövesztem pl. az intim szõrzetem, mert többnapos fürdés nélküli kirándulásnál ez higiénikusabb. És van olyan is, hogy hetekig nem érek rá odafigyelni magamra szõrtelenítés témakörben, vagy csak nincs alkalom rá, de ettõl még nem esek kétségbe. Nem tartom magam különösebben mûveltnek, bizonyos témakörökben járatos vagyok. Egyetem alatt pedig minden figyelmem a szakmának szenteltem. Különösebben türelmes sem vagyok, csak ha az adott szituáció megköveteli. Ha a párkapcsolatom krízisen megy keresztül vagy épp a partnerem fejlõdik valamiben akkor tudok türelemmel lenni iránta. A kérdéseid közül talán az emberségesség a leginkább jellemzõ rám. Szeretem az embereket és csodálom õket. Nagyon megértõ és elfogadó tudok lenni. És ezért is szeretem ha egy férfi nem borotválja magát. Nekem nagyon tetszik a férfi. A válla, a keskeny csípõje, a nyaka, a combjai, a borostája/szakálla ... ez mind így tökéletes. Remélem kielégítõ volt a válaszom. ps.: tudom ez sem volt kérdés, de háttérinfó: jelenleg 3 udvarlóm van, azért nincs már jó rég óta párom, mert az elõzõ szakítás után kellett egy kis idõ, hogy minden összerázódjon. Nagyon szeretem a párom, de inkább a karrierjében támogattam. Mikor pedig minden a helyére került, olyan lett az életem, hogy nem fér bele egy párkapcsolat. Sajnos alig lenne idõm rá. Így inkább nem nyitok senki felé, mert nem akarok senkit magam mellé láncolni, úgy, hogy nem tudok vele törõdni. (legalábbis annyit nem mint amennyit kéne). Az elvárásaimnak nem nehéz megfelelni, a hiba az életvitelemben van.
Nekem (vállaltan) magasak az elvárásaim. Külsõ: -Legyen egy fokkal szebb az ördögnél (nincs semmiféle ideálom, az extrém szélsõségekhez nem tudok vonzódni, de sokféle pasihoz tudok vonzódni, ha a személyisége megfog) -Legyen ápolt, korának, társadalmi helyzetének megfelelõen öltözzön Belsõ (na itt már viszont magas a mérce)! -Legyen reális énképe -Legyen képes szembesülni a hibáival, problémáival és akarjon változni, fejlõdni -A problémákat, konfliktusokat lehessen megvitatni, közösen megoldást keresni rájuk (ne söpörje a szõnyeg alá, ne másokat hibáztasson, a problémát mint a megoldás lehetõségét lássa) -Legyen intelligens, mûvelt, jó kommunikációs képességgel rendelkezõ -Legyen nagyjából hasonló az értékrendünk, ízlésünk világszemléletünk, társadalmi státuszunk, szexkultúránk (kisebb eltérések persze beleférnek, de a túl nagy különbség sose jó) Nem vagyok egyébként boldogtalan, és - tapasztalatból tudom - nem lennék attól boldog, ha olyan emberrel lennék, aki nem felel meg az elképzeléseimnek. Próbáltam már, rövid távon feldob, hosszú távon viszont inkább nehézségeket szül, ha lejjebb teszem a lécet...
Van normális nõ. De nekem inkább ne legyen senkim. 20/F
A kérdező hozzászólása: Jaguar köszönöm a választ. Neked mit jelent a: normálisan öltözködõ nem divatmegszállott anyagias felszínes elhagyja magát ?
A kérdező hozzászólása: Alfonzina köszönöm a választ. Mit jelent neked az ápolt és nem divatos? A szõrtelenítésbe a borotválkozás is beletartozik? Milyen testrészeken? Te cserébe mit nyújtasz? A te külsõd mennyire nem szõrtelenített és divatos? Mennyire vagy mûvelt, türelmes és emberséges?
A kérdező hozzászólása: "- normálisan öltözködõ: Hosszú nadrág egy szolid felsõvel vagy harisnya szoknyával és valamilyen pamutpulóverrel (õsszel/télen ugye). Nyáron ne legyen olyan miniruhában ami szinte nem takar semmit, ne látszódjon ki a hasa sem. Szóval egész egyszûrûen ne öltözzön ribisen. " És ez szerinted mennyire reális elvárás manapság a nõktõl? Én úgy vettem észre a nõk túlnyomó többsége kifejezetten szereti megmutatni magát, kivéve ha nem szélsõségesen csúnyák. Gyakran látsz ilyen nõket? "Ne hagyja el magát: A fentebb említett dolog. Szóval én sem vagyok felszínes (persze kell, hogy vonzódjak hozzá szexuálisan) õ is figyeljen oda, hogy a külsejét szinten tartsa és ugyancsak ne legyen drasztikus változás. Õ se szedjen fel 10-15 kilót. Az ápoltságra is vonatkozik, ne legyen az, hogy hetekig nem mos hajat és hasonlók." És ez szerinted mennyire reális elvárás? Ma szerintem a nõk többsége semmit nem sportol, egyértelmû, hogy 20-30 éves koruk után csak egyre csúnyábbak(elhízottabbak) lesznek. "Elvárásaim hasonlóak az elõzõekhez: - szeresse az állatokat (különösen a macskákat) - ápoltság, de nem kell túlzásba esni - ne legyen divatos - annyira túlságosan ne szõrtelenítsen - legyen hozzám türelme, beszéljünk meg minden fontosat - legyen házias, segítõkész - legyen benne empátia - legyen kitartó - legyen mûvelt - legyen emberséges - sportolás - kreativitás - közös érdeklõdés " Te sportos és mûvelt embernek tartod magad? Miért fontos ennyire a macska? "Belsõ (na itt már viszont magas a mérce)! -Legyen reális énképe -Legyen képes szembesülni a hibáival, problémáival és akarjon változni, fejlõdni -A problémákat, konfliktusokat lehessen megvitatni, közösen megoldást keresni rájuk (ne söpörje a szõnyeg alá, ne másokat hibáztasson, a problémát mint a megoldás lehetõségét lássa) -Legyen intelligens, mûvelt, jó kommunikációs képességgel rendelkezõ -Legyen nagyjából hasonló az értékrendünk, ízlésünk világszemléletünk, társadalmi státuszunk, szexkultúránk (kisebb eltérések persze beleférnek, de a túl nagy különbség sose jó)" Én úgy látom ritkán van olyan nõ aki inkább a belsõre koncentrál. Nehéz ezek szerint ilyet találni? M?ennyire jártál eddig sikerrel? "Nem vagyok egyébként boldogtalan, és - tapasztalatból tudom - nem lennék attól boldog, ha olyan emberrel lennék, aki nem felel meg az elképzeléseimnek. Próbáltam már, rövid távon feldob, hosszú távon viszont inkább nehézségeket szül, ha lejjebb teszem a lécet..." Erre voltam kíváncsi, köszönöm. Alfonzinának is köszönöm a választ. "Nem. Sok idõt elvesz az edzés. Reggel is van erõsítõ és délután is technikai. (most pl ép onnan jövök) Aztán most kezdtem el tanulni egy új nyelvet, és egy másikból készülök a nemzetközi nyelvvizsgára. És még ott van diplomamunkám és záróvizsga tételek... :( Meg a nagymamám aki nagyon beteg, õt nem akarom elhanyagolni, mert amúgy is rossz szegénynek." Igen, sokszor ez is probléma, hogy az ember annyi mindent csinál, hogy párkapcsolatra sincs ideje/ereje, nemhogy családra. Ezért egyre kevesebb a párkapcoslat és a család is talán. Másik része az anyagiak. Gondolom az életviteled alatt azt érted, amiért küzdesz, hogy legyen egzisztenciád. Csak aztán telnek az évek, évtizedek, és mire eléred az alapokat, már nem vagy olyan fiatal és kívánatos. Talán lelkes sem.
Azt jelenti, hogy aludtál.
Az elsõ részre vonatkozólag azt jelenti, hogy nagyon ellenszenvvel viseltetsz valaki iránt, aki valószínûleg nem idegen, hanem ismerõsöd, de azért álmodtad meg idegenként, mert valószínûleg nem akarsz szembenézni az iránta érzett igazi érzéseiddel. Én annak idején kígyóként álmodtam meg a legaktívabb rosszakarómat és egy idõ után rájöttem, ezek az álmok (kígyók, akik támadtak)) magát azt a személyt jelentették.Sokat segítettek az álmok nekem, mert az illetõ "mézédes" volt, de miután szembenéztem az álom segítségével a valódi érzésekkel, az illetõ leszerelésében segített.
Terhes vagy.
Semmit.
Olyan nincs, hogy semmit nem jelent, az álmokban a pszichés "emésztés" történik!!!
A tudat alattid akar valamit közölni veled...nem potyára álmodunk megvan a szerepe az álmoknak...Saját magadnak kell rájönnöd az álmod jelentésére.

Magas szőke haju emberekkel álmodtam de sztem UFÓK lehettek van emberszabású köztük olyan furcsák voltak és lehet h nem álom volt?

Valaki hallott már ilyenr?l?

Legjobb válasz: Azt mondják hogy egyszer minden embert elvisznek az ufók!Nem tudom igaz-e:)

Azt mondják hogy egyszer minden embert elvisznek az ufók!Nem tudom igaz-e:)
Szerintem azok tuti hogy a plejádiak voltak.A leírás rájuk jellemzõ legalábbis.Nem biztos, hogy élõben itt voltak, álomban is tudnak kommunikálni, engem már bejegyeztek valahová, nem is értettem igazán, egy kertben szálltak le, és mikor bementem az ûrhajóba, olyan volt mint egy váróterem, egy kiscsaj rohangált fel-alá egy papírral, hogy fennt vagyok a listán, mert a rezgésem elérte a mittommennyi m z-t.. így volt írva a papírra.mindegy, remélem elvisznek innen jó messzire, mert ezt a rohadt világot a sok büdös emberrel kibírni kész pokol már :S
Az ánuszod nem sajgott másnap? lehet, hogy anális kísérleteket végeztek rajtad. Vagy a nagybácsid kloroformmal elábított és seggbekukizott. Sztetek melyik valószínûbb?
Akik engem el szoktak vinni fehér köpenyt viselnek, össze-vissza szurkálnak (ez stimmel) és mindig nyugodt hangon beszélnek hozzám. A jármûvük fehér és narancs, menet közben furcsa elnyújtott, szaggatott hangot hallat. Valahogy így: NÉÉÉNÓÓÓÓÓ NÉÉÉNÓÓÓÓ. Ezen kívül csak a lüktetõ kék fényre emlékezem. Pár napon belül el szoktak engedni egy cetlivel, melyen az áll: Jobbára ártalmatlan.
Nem álmodtál...láttam ahogy a haverjaiddal tépsz.
Fiastyúk beliek voltak (plejádok). A bika csillagképben találhatóak. Így nézett ki?: http://mikeplato.myblog.it/media/01/00/1956448787.jpg
Knowing :D (egy film)
Bocsánat a félre gépelésekért a munkahelyemrõl írok tikokban :-)
Lehet, hogy csak finnekkel álmodtál :)
Ez a leírás illik azokra a plejádokra, vagy kikre. De ök asszem nem szoktak embereket elrabolni.
A kérdező hozzászólása: 404 rád id kiváncsi lennkék esetleg a nemem és a korom is érdekelne esetleg?
A kérdező hozzászólása: a gyomrom nagyon fájt más bajom nem volt de elég furcsán fájt ha most belegondolok
Múlthéten én is idegenekkel álmodtam, szüleim kertjében voltam amikor a ház mögött leszáltak, elkeztem feéljük szaladni s közben lehajoltam, hogy felvegyek egy követ ( félig rohadt krumpli akadt a kezembe ).A hajó úgy nézet ki mint egy helikopter rotor éa lapátok nélkül kicsit elcsujtva. mire odaértem már kiszáltak a gépbõl. Világoskék ruházat volt rajtuk, kopasz fejük volt s gyik szerü arcuk annyira megdöbbentem, hogy elküldtem öket a p.... Másnap kellemetlenül is éreztem magam e miatt.
És nem volt rajtad valami seb? Fejed nem fájt utána?
A kérdező hozzászólása: õszintén szólva nem tudom h hol voltam a környezetre nem emlékszem de ezekkel a furcsa lények próbáltak velem kommunikálni de mintha süket lettem volna és mozdulatlan nem tudtam mozogni se ez tartott egy darabig és felébredtem ennyi sajnos.
Akik engem szoktak elvinni azoknak nincs hajuk és alacsony szürke színük van a bõrüknek. Kicsit gonoszok mert össze-vissza szurkálnak, de hajuk az nincs. Kopaszok.
Leírnád ezt az álmot kicsit jobban?
A multból összemosódott képekböl keletkeznek az álmok, elképzelhetö, hogy pl 5000 évvel ezelöttrôl bekeverednek képek, vagy egy élethü film felzaklatja az elméd és össze vissza minden honnan elöjönnek képek és zagyvaságot álmodsz.

Éreztetek már olyat, hogy egy lelki terroros munkahely után féltek az új munkahelyektõl? Olyan emberek válaszát várom akik voltak hasonló helyzetben, negatív kritika nem érdekel.

Nagyon rossz dolog ez, mert az elõzõ munkahelyen lelkileg, és idegileg is kikészítettek, gyomorgörcsöm volt minden reggel munkába indulás elõtt, 1 évig bírtam, de azóta meg hiába szeretnék keresni másik munkahelyet, félek attól hogy megint ilyen lesz a helyzet. Nyilván nincs rá garancia hogy máshol is olyan lesz a fõnökség, de mégis tiszta stresszes vagyok azóta.

Legjobb válasz: Én már majdnem 20 éve dolgozom, és most kerültem egy ilyen helyre közel egy éve. A kollégáim rettegnek a fõnökünktõl (õ a tulajdonos is egyben), és átjárja az egész cég hangulatát a rettegés, inkább titkolnak elõle dolgokat, meg ne tudja, mert akkor lesz nemulass. Persze általában kiderülnek ezek a dolgok, és tényleg van nemulass. Undorító az egész, mint a katonaságnál, de keveredik az óvodával is a színt. Én is váltani fogok, gyûlölök itt dolgozni (attól függetlenül is, hogy én egyáltalán nem félek a fõnöktõl, és let.ojom nagy ívben a hülyeségeit), és nem félek, hanem remélem, és TUDOM, hogy ennél csak normálisabb helyek vannak! :) Ne félj... és inkább pozitív gondolatokkal keresgélj.

Én már majdnem 20 éve dolgozom, és most kerültem egy ilyen helyre közel egy éve. A kollégáim rettegnek a fõnökünktõl (õ a tulajdonos is egyben), és átjárja az egész cég hangulatát a rettegés, inkább titkolnak elõle dolgokat, meg ne tudja, mert akkor lesz nemulass. Persze általában kiderülnek ezek a dolgok, és tényleg van nemulass. Undorító az egész, mint a katonaságnál, de keveredik az óvodával is a színt. Én is váltani fogok, gyûlölök itt dolgozni (attól függetlenül is, hogy én egyáltalán nem félek a fõnöktõl, és let.ojom nagy ívben a hülyeségeit), és nem félek, hanem remélem, és TUDOM, hogy ennél csak normálisabb helyek vannak! :) Ne félj... és inkább pozitív gondolatokkal keresgélj.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Amúgy tudom, vannak olyan tanfolyamok, ahol a drága munkáltatókat még tanítják is arra, hogy kell még szemetebbnek lenni a dolgozókkal.Szó szerint errõl szól a tanfolyam!Nem tudom, minek képzelik magukat ezek?! Amúgy én is tapasztaltam ezt, hogy magyarországon milyen a munkahelyi "morál".A dolgozók megbecsülése nulla!Csak az elvárások vannak, meg a nagy pofa.Már lassan ott tartunk, hogy a melósnak kell fizetnie, ha dolgozni akar.Az egyik munkahelyemen olyan nagy stressz volt és hajtás, hogy ott estem vissza a pánikbetegségbe.Azóta szoc.segélyen vagyok, mivel ez mentális probléma.Kéne amunka, mert mégis csak több pénzt hozna, ha nem is sokkal, de õszintén szólva félek.Több okból is.Egyrészt, hogy apróba idõ után kirúgnak, mert az a bevett szokás, hogy kb 3 havonta cserélik le a dolgozókat mindenhol.Lejár utána a támogatás és mehet isten hírével.Akkor elesek a fizetéstõl is, meg a segélyem is ugrik.Nagy kockázat ez!A másik ami aggaszt, hogy lehet, megint valami ratyi fõnököt és kollektívát fognék ki, ahová hányingerrel járnék be(úgy gondolják a hülyék, hogy az embert ez motiválja???Esetleg a mazochistát, én nem vagyok az.)Bár ezen a téren legalább szereztem az elõzõ munkahelyeknek köszönhetõen némi immunitást a gyökerek ellen.Már tudom, hogy kell felvenni a pléhpofát és keresztül nézni azon, aki el akar taposni.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen hogy leírtátok a gondolataitokat. Nagyon tanulságos volt végig olvasni õket, és közben meg szomorú is egyben, hogy milyen állapotok uralkodnak 1-2 helyen. Sajnos én még azt sem mondhatom hogy lepukkant, szalag munkát végeztem, mert nem, nagyon is igényes, szép helyen dolgoztam, és kihajtottam a belemet is hogy megfeleljek, mert mindig mondogatták hogy van más is. Az a baj hogy eddig sem voltam egy hû de nagyszájú, magát megvédõ ember, hát ezek után meg....
Én is azt érzem, amit te, Kérdezõ. Azért jöttem el az elõzõ cégemtõl, mert pl. be se jelentett, hozzá a 8 órából minden nap 12 lett, megalázott...stb. A végefelé úgy jártam be dolgozni, hogy hánytam reggelente, vagy a hasam ment. Aztán felvettek egy másik céghez, ahol a fõnök azt is nézte, mennyi ideig pisilek. A munkámat maximálisan láttam el, mégis elküldött, vmi mondvacsinált indokkal 1 hónap után. A héten voltam egy másik cégnél próbanapon, na ott add össze ezt a kettõt és szorozd meg, borzasztó körülmények, az 1 nap felénél majdnem eljöttem. Végül nem mentem vissza, egy hét alatt kikészülnék, olyan terror volt ott. Most keveredik bennem ezek után a bizalmatlanság és a félelem, mikor vernek át és döfnek hátba, illetve, mivel kirúgtam a 2. helyrõl próbaidõ alatt, most már ettõl is tartok, amit korábban sosem éreztem, mindenhol elégedettek voltak velem, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg elküldhetnek. Az a hozzáállás jobb volt, mert ez a bizalmatlanság és önbizalomhiány bizony sugárzik az emberbõl. Neked is csak azt tudom tanácsolni, mint magamnak: csak pozitív energiákkal lehet érvényesülni, csak a jóra gondolni, csak arra, hogy jó lesz, menni fog.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); "A kollégáim rettegnek a fõnökünktõl [...] és átjárja az egész cég hangulatát a rettegés, inkább titkolnak elõle dolgokat, meg ne tudja, [...] Undorító az egész, mint a katonaságnál, de keveredik az óvodával is a színt. Én is váltani fogok, gyûlölök itt dolgozni (attól függetlenül is, hogy én egyáltalán nem félek a fõnöktõl, és let.ojom nagy ívben a hülyeségeit)" Ez óriási, mintha szóról szóra én írtam volna! Sajnos nekem is teljes a csömöröm, és tartok tõle, hogy sok egyéb munkahely is hasonló (bár sok kollégám állítja, hogy ilyet máshol még nem tapasztalt, és az én korábbi munkáltatóm is normális volt), ezért mindenképpen vállalkozásban látom a jövõt. Persze az is nehéz a maga módján, de legalább ez biztosan nem fordulhat elõ. Nagy szó! Merj váltani! Kockázat nélkül nincs siker. Semmi nem garantálja, hogy nem találsz még egy elmebeteg munkaadót, de ha maradsz, az garancia arra, hogy továbbra is olyan helyen dolgozhatsz. Aztán ismét továbbállhatsz, ha úgy hozza az élet. A rossz munkahely tönkre teheti az egészségedet, szétverheti a családodat, nem érdemes tanult tehetetlenségbõl feladni a változtatást.
A munkahelyi terrorizálás büntetendõ.Megvannak a megfelelõ hivatalok erre, ahol lehet az ilyen eseteket jelenteni!Nem kell birkamódra tûrni!Sajnos a magyar dolgozók többsége nincs tisztában a jogaival és lehetõségeivel.Persze azért az plusz jó pont, ha valamiféle bizonyítékot is igyekszel begyûjteni, pl hangfelvétel, stb.Ha elmész egy szakemberhez (pszichológus, pszichiáter)és elmondod ezeket a problémákat, papírod lesz arról, hogy a munkahelyi terrorba belebetegedtél, akkor megnézheti magát a fõnököd! Egyébként volt ilyen munkahelyem, de ha jobban belegondolok, az összes eddigi melóhelyem egy csökkent értelmi képességû bölcsödéseknek fenntartott intézményre emlékeztetett.Gyorssegélyként annyit tudok ajánlani, hogy egyik füleden be, másikon ki. A bizonytalan, alkalmatlan, semmihez nem értõ fõnökök (és kollégák) szoktak pattogni és terrorizálni, mert semmi máshoz nincs képességük.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Én egy d.túli gyárban dolgozom, a dolgozók többsége utálattal jön be dolgozni, és kb egész nap a gyárat meg a vezetõit anyázza, ráadásul a munkával nem lenne semmi baj, csak a magas fokon ûzött, folyamatos, 3 mûszakos, egész éves (nagyrészt indokolatlan) baszogatástenger az, ami pokollá teszi a helyet. Volt már másik munkahelyem, tudom hogy nem így van ez mindenhol, de semmiképp sem ilyen szinten. Abszolút terror van, állandó stresszt tartanak fent, minél magasabb szinten. Sajnos túl hülyék a vezetõk, hogy belássák, ez a gyártás minden területén csak hátrány, a minõségtõl kezdve a termelékenységen át az eszköz- és gépmegóvásig, és még sorolhatnám, balesetveszély, cég megítélése, stb stb. És a szerencsétlen családos magyar csak tûr, tûr, mindent. Fél hogy nem lesz munkája, nem könnyû ugye manapság, fõleg ha az embernek családja van, és nem mehet túl messzire. Sok mocskos dolgot megcsinálnak a vezetõk, van pofájuk a sokszorosát hazavinni, mint a ténylegesen munkát végzõk, aránytalan a rendszer eléggé. Mint ahogy a 12. kép is mutatja itt: [link] Ez a fizetésre is vonatkozik, meg a pofázásra is. Ráadásul sok közülük alkalmatlan a posztjára, és ha hibázik, a munkás fog ráb.szni. Konkrétan a kérdésedre válaszolva azt tudom mondani, ha egy olyan helyrõl kell váltanod, ami utálat a köbön, akkor nagy reményekkel vághatsz bele egy munkahelybe, mert jó esélyed lesz, hogy ott jobban fogod magad érezni. És ha esetleg kicsit kevesebbet is keresnél netán, a jobb környezet megéri a váltást, már csak az egészséged miatt is. Az aggodalom inkább a tekintetben lenne jogosabb, hogy vajon mennyire biztos az új melóhely, hosszútávú lesz e.
A kérdező hozzászólása: Hát, reméljük a legjobbakat :) Én is mit meg nem adnék egy olyan munkahelyért, ahol értékelik azt hogy kihajtom magamból a lelket is, olyan oda adással dolgozok :) De ez ritka számba megy manapság.. :(
Én az elmúlt 18 évben szerettem bejárni a munkahelyemre és a munkámat is szeretem. Itt megutáltam bejárni a munkahelyre, de a munkámat továbbra is szeretem, és biztos vagyok benne, hogy találok megint egy olyan helyet, ahova örömmel fogok ismét bejárni :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a hozzászólásodat :) Próbálok pozitívan gondolkodni, de nehéz. A maradék önbizalmat és önbecsülésemet is kiölte az a hely.. Úgy irigylem az olyan embereket akik szeretik a munkájukat. Ja és sok olyan ember papol nekem hogy nem is akarok dolgozni biztos, akik szeretik a munkahelyüket, Hát úgy könnyû magyarázni :/
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Szia - a stresszt felejtsed el, a gondolataid lehetnek attól buddhikusak hogy jogod volna full idegbetegen korcsolyázni képletesen értve bent a munkahelyeden - tapasztalatbol mondom h létezik olyan h a stressz nyir ki és Te döntöd el, idegeskedsz avagy sem, mert hidd el nem muszáj. Tudod attól nem lesz jobb. Ezt csak azért irom, mert velem épp ez történt a rengeteg minden életterületen fellépú stressz miatt és maga a háziorvosom mondta h nyugodjak meg..... Elgondolkodtam. Nem nekem nagyon nem éri meg, hogy fizikailag kikeszüljek a különbözö okok miatt - és képzeld nem dõlt össze a világ, amiota nem 220 hanem csak 140 -120 százalékot teljesitek bent is - nem is tudom hogy, csak nyugisan csinálom. De nálam ez csak egy tortaszelet volt. Egyébként nekem oriasi szerencsém volt - mert most ugyan röhögni fogsz, de egy ezoterikus tanácsadónál jártam akkoriban - mikor terrorizálva éreztem magam az elõzõ munkáltatómnál - és képzeld el, azt a tancsáot kaptam, hogy energetikailag full logikus hogy akkor lesz uj munkahelyem ha már annyira szeretem ezt a jelenlegit - mert akkor fogom kinõni. Én meg néztem rá, és nem tetszett a válasz - de az akkori helyzet méginkább nem - akármennyit dolgoztam elégedetlen volt az egyik közvetlen fõnököm - volt h az ebédszünetet sem tudtam kivenni senkit nem zavart - õ egész nap beszélgetett - nemhogy ebédszünete volt hanem szünete - és mindezt arra a furcsa logikára alapozta szerintem h õ XS-es méretet hord én meg L-eset legalábbis és az milyenmár fuuuuj - na ebbõl a helyzetet kellett megszeretnem - hát eleinte nagyon furi volt, de sikerült - végülis felmondtak. Visszatérve a kérdésedre, igen féltem a következõ munkahelytõl, de csak amig nem kaptam ezt a jo tanácsot. Az uj munkahely - a tanács is megmondta - muszáj h jobb legyen mint az elõzõ ha tényleg megszeretem a jelenlegi poziciom mert ilyen a dolgok természete - egyszeruen kivet magából a régi mert kinövöm ha szeretettel töltöm fel. És képzeljed el, az uj munkahelyemen nem napi tizezer, hanem csak párszár számot kell figyeljek. Az uj munkahelyemen nem három, hanem 15 almát tudok venni képletesen értve a fizetésembõl. Ja, itt is van XS- elég szõke vagyok - és nekem kell bekerülnõm bizonyos poziciokba mert oda a szépek valok - de valahol ez inkább gondolathiba mint tény - és senkivel nincs olyan rossz viszonyom mint a kolleganõvel volt régebben - ja és itt nem átlagos a munka amit végzek. Nem, nem a munka külõnleges eleve, hanem amit én elértem. Egyébként pedig, van ebédszünetem. Hát mit mondjak, elégedett vagyok ám, nagyon :) Sok sikert

Pár hónapja elhatároztam, hogy lefogyok elkezdek a legújabb divat szerint oltozkodni, egyszóval úgycsinálni mindent ahogyan mások elvárják, viszont ezzel talán "csak" egy olyan embert veszítettem el aki úgy szeretett amilyen voltam. Mit csináljak?

(Bocsi a helyesírás miatt de nincs magyar billenyuzetem.) Szoval az egész ugy kezdodott, hogy kiskorom óta kovér gyerek voltam... Nem voltam az a nagy zsírpárna típus hanem inkább a nagydarab fajta, mindíg is csúfoltak, dehát már évek során megszoktam. E mellett mindíg kedves voltam, jótanuló és megérto az emberekkel.. Dehát ez a mai világban mitsem ér.. Alapsuli után felkerultem egy nagyvárosba, kolin laktam és az emberek megszerettek, jó társaságba kerultem, de még akkor is hiányzott valami az életembe.. Amikor másodikos voltam megjelent az életembe egy nagyon jóarc srác, viszont sohasem figyeltem fel rá úgy mint egy pasira, mert nemvolt aza nagy gyonyruség énsem voltam az, nade eléggé nagyravágyó voltam mint a tinik..(igazábból csak vártam a filmbéli nyálas izmos palit fehér lovon) de ha visszagondolok a múltba mindíg is volt kozottunk valami szikra, segített ha baj volt.. Egyszeruen mindíg ottvolt ha kellett... Most nyár elején pedig fogadalmat tettem h lefogyok, elkezdek trendin oltozkodni.. Hogy ugyanolyan sablon-ember legyek mint a tobbi fiatal lány.. 4 hónap alatt 20 kilót fogytam, a szekrényemet megtoltottem egy csomó új cuccal, a hajam divatosra van vágva, az arcomat smink borítja, és a 18. szulinapomra kaptam egy nemrossz kocsit.. De higgyétek el boldogtalan vagyok... Nagyon is és visszasírom a régi idoket.. A saját szomszédaim nem ismertek meg.. A srácok a városból tucatjával versenyeznek értem (akik kiskoromban szarnak sem néztek), de eggyik sem érdekel, viszont van egy srác aki jólnéz ki jócsaládból van, és régebben nem ismertem, de viszont a gyokér alapsulis osztájtársaimmal barátkozik.. Mit csináljak mit gondoljak hogy ez oszinte kozeledés vagy csak az uj kulsom miatt van ez? És a srác a kozépsuliból? Még mindíg jóba vagyunk,de már látom rajta h nyár óta nem úgy viselkedik mint régen.. Vele mi legyen, kérlek segítsetek nekem, teljesen nemtudom h mit tegyek... 18/L

Legjobb válasz: Ez egy olyan lecke amit neked végig kell járnod. Neked kár bármilyen tanács, mert azt fogod az életben magaddal vinni ami ebbõl az egészbõl kisül. De a legjobb barátokat nem érdemes elveszíteni, mert pasit könnyûszerrel találni de igaz barátot... nehezen.

Ez egy olyan lecke amit neked végig kell járnod. Neked kár bármilyen tanács, mert azt fogod az életben magaddal vinni ami ebbõl az egészbõl kisül. De a legjobb barátokat nem érdemes elveszíteni, mert pasit könnyûszerrel találni de igaz barátot... nehezen.
1) van egy fiú, aki tetszik, de nem tudod mit csinálj vele; 2) lefogytál, egészségesebb vagy, hosszabb lesz az életed; A kettõnek annyi köze van egymáshoz, hogy egy csinos lányra nyilván hamarabb felfigyelnek. Ez normális. Az, hogy kit választasz, a belsõ értékei alapján, ez egy más kérdés. Ez is normális. Mi a problémád? Ismerkedj azzal a fiúval, akit kinéztél, aztán majd kialakul h mi lesz.
A srác közeledése az új külsõdnek tudható be, semmi másnak. Ha a haverodat nem akarod elveszíteni, akkor esetleg ezt vele kommunikáld le, pláne, ha érzel is valamit iránta. A külsõségek meg úgy is elmúlnak. Ha alapjáraton nagydarab vagy, csak idõ kérdése és visszahízol.
A kérdező hozzászólása: A problémám az, hogy amíg úgy néztem ki ahogy, addig senki rám se nézett most meg egy csomóan vannak akinek kellenék, de most nemtudom hogy a kulsomért vagy micsodáért. Hogy bíztatok e ilyen fiúkban.
Szerintem csak akkor leszel boldog, ha tiszta lappal és teljesen új ismerõsök, új baráti körben leszel! Ne foglalkozz a múltbéli emberekkel, zárd ki õket, és ismerj meg újakat!
Akiket a változás után kezdtél el érdekelni, de már korábban is ismertek, azokat nyilván csak a külsõd vonzza.
A kérdező hozzászólása: Talán tényleg uj korokbe kéne mozognom... dehát a régiek mindíg ott lesznek..
Szerintem nem kell álomvilágban élni. Nyilván vonzóbb egy jó alakú lány, mint egy kövér. Jöhet bárki a nem a külsõ a lényeg dumával, nem kell hogy a csaj vékony legyen, de egy sportos testalkat, jó öltözködés, normális frizura még egy férfitõl is elvárható, nem hogy egy nõtõl. Azt sugallja hogy foglalkozik magával és nem igénytelen, nyilván ez vonzóbb mások számára is. Nekem pl. van 1-2 nõi ismerõsöm, akik jófejek, és arcra is szépek, de nagydarabok, keveset foglalkoznak magukkal. Ha kicsit változtatnának lehet hogy rájuk hajtanék, de ez nem jelenti egybõl azt hogy engem csak a külsõségek mozgatnak. De a külsõt látod meg elõször. Lehet eddig fel sem tûntél nekik. Amúgy meg nem csak külsõleg változtál, hanem belsõleg is. Az egész folyamat azt mutatja, hogy volt akaraterõd és kitartásod sportolni, fogyni, és odafigyelsz magadra. Ez nyilván vonzó..


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!