Találatok a következő kifejezésre: Normális hogy hízom (20 db)

Létezik, hogy hízok szoptatás alatt? Lassan 1 éve szoptatok és sokakkal ellentétben hízok, nem pedig fogyok. Normálisan eszem, nem nasizok sokat.

Szinte állandóan melegem van, gondolom a hormonháztartásom kicsit felvan bolygatva a szopi miatt, de normális ez?

Legjobb válasz: Én szintén mindig hízok szülés után.Pedig szoptatok.Én úgy ovastam hogy a szoptatás alatt a szervezet áttér gazdaságosabb üzemmódra ,vagyis jobban hasznosítja amit megeszünk. Valóban ügy tapasztaltam én is hogy egyéves kora után kezdek fogyogatni.

Én szintén mindig hízok szülés után.Pedig szoptatok.Én úgy ovastam hogy a szoptatás alatt a szervezet áttér gazdaságosabb üzemmódra , vagyis jobban hasznosítja amit megeszünk. Valóban ügy tapasztaltam én is hogy egyéves kora után kezdek fogyogatni.
Velem is így volt. Lapos hassal jöttem ki a kórházból tök boldog voltam. Aztán kb a szülés után egy héttel megjött az étvágyam, ezzel együtt a tejem is. Próbáltam csökkenteni az adagot, a szénhidrátot, azonnal kevés lett a tejem. Szóval hagytam a fenébe és ettem. 7.5 hós korától csökkent a szopi, lement egy ruhaméret magától. Aztán jött a fogzás, szinte csak szopizik megint, 8.5 hós. Most megint feljött egy méret...:-S Hát nem mondom, hogy nem zavar, de amikor végignézek a 10 kgos 75 cm hosszú kemény husijú, csupa egészség babámon, hát õszintén megmondom, leszarom az egész fogyókúra témát. Lesz még nyár, lehetek még vékony és szexi, most nem ez az elsõdleges, hiszen anya lettem! Arról meg, hogy meleged van: én is jobban izzadok, lehet a plussz kilók vagy a hormonok, folyton kenem az izzadásgátlót:-SS Ez van. Kitartás és legyél boldog és kiegyensúlyozott szoptatós anyuka, amíg a baba kívánja. Eljön majd a te idõd:-)
Létezik... én is híztam 4 kilót, pedig nagyon figyelek az étkezésekre. Most igyekeztem, hogy leadjam a felesleget, de közbekopogtatott a kistesó, így a mozgásintenzitásom lecsökkent a nappali és a wc közti ingerrel támogatott futásra. Ha meg elmúlik majd a hányinger, jön a gyötrõ gyomorégés és így megint csak az marad, hogy minden falatot meg kell néznem, mielõtt megenném :( Irigylem azokat, akik kocogni, aerobikozni tudnak terhesen, hogy ne hízzanak el és a kondijuk is megmaradjon, én meg már attól kikészülök, ha a cipõmhöz le kell hajolni, pedig elõtte sosem hanyagoltam el a mozgást :(
A fogyás a baba egy éves kora ztán kezdõdik el. Addig még a szervezet ( a szoptatás miatt, meg egyébként is)raktározza az anyagokat. Egy én és néhány hónap után el kezd lemorzsolódni a felesleg. Persze, ha mozogsz rendesen. Egy örökmozgó totyogós mellett a mozgás és a napi sétaadag biztosított.
Szió! Én pont ugyanígy vagyok, mint az elõttem író:-) 65 kilóval mentem szülni második babámat, 6 kilót híztam a terhességem alatt:-) szülés után a kórházból 57 kilóval jöttem haza. aztán megjött az étvágyam, szinte csak édességet kívántam. Most 7 hónapos a kislányom, szinte csak szopizik, éjjel-nappal, még mindig naponta 8-9 alkalommal. Õ 8 és fél kiló, én 62:-( híztam 5 kilót. Pedig mostanában nagyon odafigyelek, hogy mit eszek. Már édességet nem nagyon merek, mégsem fogyok, de fogyókúrázni majd csak a szoptatás után fogok. Kisfiamat 2 és fél évig szoptattam, utána szinte magától lement rólam 7 kiló. 59-rõl 52 lettem szinte 2-3 hónap alatt észrevétlenül. Én is úgy gondolom, hogy a szervezet tartja vissza a tápanyagot magának. Ne aggódj, nézz babádra, és felejtsd el a kilókat:-) Jó egészséget és még hosszú szopis hónapokat nektek!

Normális, hogy 10 hónapos kisfiam alig hízik? Nálatok ez hogy alakul? Az elmúlt 1, 5 hónapban kb 40-50 dekát szedett fel, kb 1 hónapja megy kézenfogva, alig alszik már napközben.

Legjobb válasz: Az én lányom 6 hónapos kora óta havi 25 dekát hízik. 6 és fél hónapos korában állt fel, rengeteget mozog. Most 1 éves és 7,2 kg. Picike tudom, de semmi baja, már egyedül jár, egész nap jön-megy.

Az én lányom 6 hónapos kora óta havi 25 dekát hízik. 6 és fél hónapos korában állt fel, rengeteget mozog. Most 1 éves és 7, 2 kg. Picike tudom, de semmi baja, már egyedül jár, egész nap jön-megy.
Az én nagyfiam 14 hónapos. 4 kilóval született, 1 hónaposan 5 kiló volt, 2 hónaposan 7, 5 kg! Fél éves korára meg 11. Most meg 12 kg... Szóval, eleinte rengeteget hízott (evett is, és eszik is rendesen), aztán, ahogy elkezdett mozogni, szinte megállt a hízásban, 8 hónap alatt hízott alig 1 kilót! Mondjuk neki voltak tartalékai, úgyhogy még most sem vézna a lelkem...:)
A lányom 4, 12 kg-val született. Fél éves korára volt 10, 6 kg. Majd 1 évesen 11, 4 kg. Szóval fél éves kora után eléggé leállt. Bár a kettõ közt én nem méregettem. Tény, hogy sokat mozgott, és nem evett valami jól, de a doki meg a védõnõ is meg voltak elégedve a súlyával.
Lányom négy hós korától volt, hogy csak havi 80 grammot hízott, a 200 gramm jónak számított már. Mivel az elsõ négy hónapban jól hízott ( 600-700 gramm)így 1 éves korára elérte a 8 kg-ot. A te babád ráadásul már sokat mozog, keveset pihen, így lemozogja a kalóriákat.semmi baj a hízásával, normális, hogy lassul a hízása.
A kérdező hozzászólása: köszi .)

Normális, hogy az 5 hetes babánk egyik napról a másikra 150 grammot hízik?

Hisz az kb. egy heti hízás mennyiség. A kórházból súlyvesztéssel hoztuk haza, itthon is fogyott, így kap tápszeres kiegészítést, de még az anyatej van nagyobb arányban.

Legjobb válasz: Szia! Nem irtad hogy mekkora volt a súlya és most mennyi 5 hetesen. Szinte minden baba súlyvesztéssel megy haza a kórházból. Véleményem szerint ez elég nagy súlynövekedés mert akkor ez így majdnem 1kg egy hét alatt. Nem lehetne elhagyni azt a tápszert???? Mert attól híznak nagyon a babák. Szerintem ha van elég tejed akkor inkább csak szopiztasd mert így lassan gurulni fog szegényke :)) 6 hónapos korukban kell hogy elérjék a születési súlyuk dupláját. Üdv: 8 hetes kislány anyukája

Szia! Nem irtad hogy mekkora volt a súlya és most mennyi 5 hetesen. Szinte minden baba súlyvesztéssel megy haza a kórházból. Véleményem szerint ez elég nagy súlynövekedés mert akkor ez így majdnem 1kg egy hét alatt. Nem lehetne elhagyni azt a tápszert???? Mert attól híznak nagyon a babák. Szerintem ha van elég tejed akkor inkább csak szopiztasd mert így lassan gurulni fog szegényke :) ) 6 hónapos korukban kell hogy elérjék a születési súlyuk dupláját. Üdv: 8 hetes kislány anyukája
Ne haragudj kedves elsõ válaszoló, de ekkora hülyeségeket ne írjál!Mi 15 hetesek vagyunk, és volt olyan hét, h 54dkg-ot-jól olvasod, több mint fél kilót hízott!Ehhez képest most 6és fél kg, és még csak nem is duci.Ez majd lassulni fog.És ha kell a tápszer, hát add neki!Ezek a tápszerek már nem puffasztanak.És ha utána nézel, vagy megkérdezed a dokidat, mivel jóléti társadalomban élünk, már nem mérvadó, h mikorra duplázza meg a születési súlyát.Most már az arányokra figyelnek inkább.Ha olvasod a válaszokat, a legtöbb kismamának már 3-4 hónapos korában dupla súlyú a babája a születéséhez képest.Szóval légyszi ha segítni nem tudsz, legalább frászt se hozz a kismamára!
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat! Kedves elsõ válaszoló, azért nem mindennap hízik ennyit a lányzó, hisz pont azért tettem fel a kérdést, mert meglepett ez a 150 gramm. A gurulástól pedig messze van, így lett 3, 6 és több, mint 5 hetes. Tápszert pedig nyilván azért adok, mert muszáj! Ha elég tejem lenne, csak azt kapna! És Judy, igen, tegnap tényleg nem kakilt, pedig mindennap akár többször is szokott, úgyh ez is benne lehet. Az öklös dolgot nem tudtam, majd figyelem!
Szia. Nem baj, most intenzívebb a gyarapodása. A 150-200 gramm az alja, ami még elfogadható. Nekünk is volt, hogy egy nap hízott 10-15 dekát. Most is elõfordul, hogy egy nap meghízza a 8 dekát is, aztán pár nap szünet, stagnál. A lányom 14 hetes volt.
Az én fiam is sokat hízott mindig volt , hogy 1 hónap alatt 1kg20dkg-ot.3500g mal és 52cm rel született .Most 4 hós 7500g és 66cm , 3.5hós korára megduplázta a súlyát.Azt gondolom lehetséges hogy nem volt hely a pocakban és ezt hozza be mert apa is nagy.Szerintem ha kell akkor adj neki tápszert te látod hogy mit igényel.Sajnos az én fiam tápszeres és sokat is eszik de ezek a mai tápszerek már nem fújják fel õket.


Normális, hogy 19 hónapos kislányom, 15 hónapos kora óta nem hízik?

Felmegy pár dkg,de az le is megy.Így tartja a 11.5 kg-ját.Igaz kis örökmozgó,de nekem ez olyan fura.

Legjobb válasz: Az én fiam 1 éves státusz vizsgálaton 13 kiló volt. Most 3 éves és 13,5 kiló. És teljesen normális,semmi gond nincs vele.

Az én fiam 1 éves státusz vizsgálaton 13 kiló volt. Most 3 éves és 13, 5 kiló. És teljesen normális, semmi gond nincs vele.
Nekem azt mondták, hogy 1 és 2 éves koruk között 1.5-2 kilót kell hízniuk, ez a normális.

Normális, hogy ennyire lassan hízik?

Kislányom 2,5 kg-val született, 3 és fél hónapos koráig gyönyör?en hízott, és duplázott.Aztán semmi, de olyan szinten, hogy már januárban elértük az 5 kilót, és most, májusban még mindig nincs 6 kg!!!!!!( 7 és fél hónapos) Ez azt jelenti, hogy 5 hónap alatt egy kilót nem hízott.Teljesen kivagyok már.Egészséges, vidám baba, még beteg sem volt.Voltunk gastroenterológusnál kétszer, volt vérvételen, vittem székletmintát, de semmit nem találtak.A tejérzékenység gyanúját még nem zárta ki a doki.Próbáltunk már minden tápszert, Sinlacot, minden nap kap húst, krumplit , szed vasat, kapott enzimpótlást.Mit tudnék még tenni??Ez lassan engem is kikészít.. Hozzáteszem, hogy én egy évesen is csak 8 kiló voltam, és mondta anyu, hogy én is kb. 50 g-ot híztam egy héten.Na, de normális ez? Biztosan öröklött is, de engem ez nagyon bánt.Tömöm, mint a libát, megteszek mindent, és semmi!Most Milupa Peptit kap, naponta kétszer még szopik, és f?zelékeket.A tejem is kevés volt, erre is jó sokára jöttünk rá.Lesz a gyerekem valaha 6 kiló?Volt valaki hasonló helyzetben??Olyan van, hogy egy gyerek nem n? meg? (hosszra sokat nyúlt, születése óta 20 centit, és egyébként nem t?nik soványnak, teljesen formás baba)

Legjobb válasz: Igen ,normális!Nem kell parázni és idegeskedni.Ha ennyire központi kérdést csinálsz az evésbõl akkor kialakithatsz!egy késõbbi evésproblémát.Szépen fejlõdik,nem csontkollekció,vidám,mozgékony és mosolygós.Ezek a jellemzõi gondolom a babádnak,akkor hol itt a gond?!.Ráadásul még te is ilyen voltál picinek.Nyugalom.Barátomék kislánya 1 évesen volt 8 kiló.Gyönyörû,értelmes kislány akit nagyon megviselt a fogzás,de ettõl még fejlõdött rendesen és nem volt semmiben lemaradva.Most sem nagy kb 10 kg és már 1év 8 hós.

Igen , normális!Nem kell parázni és idegeskedni.Ha ennyire központi kérdést csinálsz az evésbõl akkor kialakithatsz!egy késõbbi evésproblémát.Szépen fejlõdik, nem csontkollekció, vidám, mozgékony és mosolygós.Ezek a jellemzõi gondolom a babádnak, akkor hol itt a gond?!.Ráadásul még te is ilyen voltál picinek.Nyugalom.Barátomék kislánya 1 évesen volt 8 kiló.Gyönyörû, értelmes kislány akit nagyon megviselt a fogzás, de ettõl még fejlõdött rendesen és nem volt semmiben lemaradva.Most sem nagy kb 10 kg és már 1év 8 hós.
A kérdező hozzászólása: Köszi, és igazad van!Ránézésre is makk egészséges! És kiegyensúlyozott, örökmozgó baba.Most egy kicsit lenyugodtam, köszi!
ha megnyugtat, a kisfiam 3150 grammal és 50 cm-rel született.most 17 hónapos, 9300 gramm és kb 77 cm.egy idõben engem is idegesített, hogy nem hízik.de a férjemmel mindketten ilyen testalkatúak voltunk ilyen idõsen.õ ilyen és kész.
Fiam is 2, 5 kilóval született és egy évesen csak 8, 8 kiló volt.19 hónaposan lett kereken tíz kiló.úgyhogy nem vagy egyedül.nálunk is nehéz dió az evés.nem válogat, de keveset eszik.õ ilyen.
A kérdező hozzászólása: Köszi Neked is!Látom, nem vagyok ezzel egyedül.Nem is azt akarom, hogy óriás bébi legyen, csak ne lenne ilyen kínos-keserves gyarapodnia!Az is igaz, hogy ha genetika, akkor hiába csinálunk bármit, ennyit hízik, és kész.Én alacsony, és vékony vagyok, a férjem viszont 179 cm, és 85 kg. És a kisfiad mozgásban szépen fejlõdött?Volt ereje a kúszáshoz, mászáshoz stb?
A kérdező hozzászólása: Eddig õ is keveseket evett, de amióta kitoltam az evések között az idõt, zabál! Kb. 2 hete, remélem lesz eredménye..Most megeszi a 160 g-ot, de nem ritka a 180, 200 g sem.
12.45-ös vagyok.a mozgásban le volt maradva, de nem a lassú súlygyarapodás miatt, hanem hypoton volt
A kérdező hozzászólása: Mennyire maradt le?Azért kérdem, mert lehet, hogy õ is az.A gyerekorvos szerint viszont normál az izomzata. Az elmúlt 2 hétben bepótolta, meghízta a maximumot!:) )Tegnap mértük, és végre elhagyta a 6 kilót!!:) ) Nagyon bevált ez a tápszer, és az, hogy sokat eszik.

Mikor lassul le a babák növekedése? Az normális hogy a kislányom 10hónapos korától alig hízik?

Nagy súllyal született a kislányom,4940g. 6hónaposan 9250g volt,10hónaposan 11100g. Most 13hónaposan 11950g és 82cm.

Legjobb válasz: Általában az után lassul, hogy a születési súlyát megduplázza. Hogy ez kinél mikor történik meg, az egyénileg változó, a kisebb súllyal született babáknál általában hamarbb van. Az enyém 4 hónapos korára duplázott, utána átlagosan havi 250-300 grammokat hízott.

Általában az után lassul, hogy a születési súlyát megduplázza. Hogy ez kinél mikor történik meg, az egyénileg változó, a kisebb súllyal született babáknál általában hamarbb van. Az enyém 4 hónapos korára duplázott, utána átlagosan havi 250-300 grammokat hízott.
Az én fiam éa lányom hízása nemigen lassult le. Fiam 4400 grammal (57 cm) született, 1 évesen 12, 2 kg volt és 82 cm. (3 évesen már 18, 5 kiló volt, 6 évesen 30 11 éves 48 kg és 154 centi magas) A lányom 3950 grammal (56 cm), iagz õ 1 évesen "csak" 9650 gramm és 81 centi volt. Õ egyenletesen gyarpodott 11 hónapos koráig havi fél kilüt, ott egy kicsit megtorpant, majd megint meglódult. 18 hónaposan 12, 12 kiló, 2 évesen 14 kiló és 91 cm. Ennek potn egy hónapja, ma este fogom emgint megmárni, de tuti hogy hízott.
szerintem semmi baj. enyém lány 16 hónapos, 76 centi és 10, 5 kg, nyüzüge, eleven, rosszcsont kis majom:) . rengeteget eszik, de egyszerûen lemozogja, a védõnõ és a doki szerint ez semmit nem jelent, minden gyerek különbözõ ütemben fejlõdik.
Teljesen normális! Nálunk is így volt. De minden elismerésem a Tiéd! 4940 g-mal születni? Ez igen! :D

Hogyan állhatnék vissza normális étkezésre, anélkül, hogy híznék?

eddig ha megettem 500 kalóriát egy nap, akkor az olyan mérték? zabálásnak számított, h utána napokig képes voltam koplalni. szeretném abbahagyni ezt, de egy grammot se akarok magamra szedni. tudom, hogy le van lassulva az anyagcserém, és ha elkezdenék zabálni, gyorsan meghíznék. hogyan szokjak vissza a normális étkezésre hízás nélkül? (minimum 1000 kalóriát szeretnék megenni egy nap...)

Legjobb válasz: Lassan, fokozatosan szoktasd vissza a szervezeted a viszonylag normál mennyiségû ételhez. Mondjuk úgy hogy 2-3 hetente emeled 100 kalóriával vagy amennyivel gondolod, lényeg az, hogy hagyj idõt a szervezetednek hozzászokni a többlethez.Olyan ételeket vegyél föl a listádra amik táplálóak és nem tolják meg a vércukrodat az egekbe, mert akkor jön az inzulinfröccs és az étvágy. A renyhe emésztéshez pedig a legjobb "ellenszer" a rendszeres mozgás, és én még ajánlom a rostokat. A búzakorpa vagy a zabkorpa jó lehet. Én gyümölcsturmixokba(édesítõvel) és joghurtba is szoktam keverni. Ha még eszembe jut valami tipp akkor írok.

Lassan, fokozatosan szoktasd vissza a szervezeted a viszonylag normál mennyiségû ételhez. Mondjuk úgy hogy 2-3 hetente emeled 100 kalóriával vagy amennyivel gondolod, lényeg az, hogy hagyj idõt a szervezetednek hozzászokni a többlethez.Olyan ételeket vegyél föl a listádra amik táplálóak és nem tolják meg a vércukrodat az egekbe, mert akkor jön az inzulinfröccs és az étvágy. A renyhe emésztéshez pedig a legjobb "ellenszer" a rendszeres mozgás, és én még ajánlom a rostokat. A búzakorpa vagy a zabkorpa jó lehet. Én gyümölcsturmixokba(édesítõvel) és joghurtba is szoktam keverni. Ha még eszembe jut valami tipp akkor írok.
Ha normális étkezés alatt azt érted ami a diétád elõtt volt, akkor arra ne állj vissza mert eddig is attól híztál el. A ténylegesen normális testreszabott étkezéstöl nem lehet elhízni. De a kérdésed alapján nem tiszta valami napi 1000kcal az egy erös diétás mennyiség az egy kómában fekvö ember napi minimumja, nem egy aktív embernek. 30-32kcal x testömegkg az ideális adag. Tehát 50kg-an is 1500kcal a napi adag persze heti min 2 nap 1óra mozgással. A bevitt kalóriát nem mindegy hogy miböl viszed be. A gyors szénhidrát hízlal ezek a cukrok. A rostban gazdag szénhidrát zab, köles, bab...stb táplál de nem hízlal ahogy a rizs és burgony a sem lefekvés elött kb 4órával nyugodtan ehetsz. Erre szüksége van a szervezetnek. A fehérjék nagyon fontosak, ajánlott csirke, pulyka, hal, sovány marha, sovány tej és túró, joghurt és tojással bevinni. A zsírok is fontosak nem kell töle félni ha megfelelõ forrásból származnak. Ezek a töbszörösen telítetlen zsírok, föleg növényi eredetüek de a halakban is megtalálható. Emellett sok zöldség és gyümölcs a vitaminok miatt. Napi 3 csésze zöld tea nagyobb étkezés mellé vagy után felgyorsítja az anyagcseréd. Ha erre odafigyelsz megtanulod a "rendes étkezést" és ha figyeled a tested reakcióját nem hízol el és egészséges maradsz. Semmi csiribiri és ápdét mégis müködik.
A kérdező hozzászólása: sosem voltam igazán elhízva, de mindegy, 1000 kalória tényleg nagyon kevés, de a sokszorosa annak, amit most eszem.

Az normalis, hogy a 27. heten fogyok es nem hizom?

Vekonyan estem teherbe, meg mindig az vagyok. A sulyom a 16. hetig stagnalt, a 20. hetig aprankent nott, azota heti fel kg plusz fixen megvolt. Bo egy hete jartam 6 kg plusznal, de par nappal kesobb megmertem magam es mar 7 kg volt. Nem csodalom, mivel akkor indult be nalam egy nagy falasi roham, egesz nap jart a szam. Ezen nem is valtoztattam, a falasi roham mar elmult, de eszem normalisan, nem kell dietaznom, nasizok is, stb.

Legjobb válasz: hát sajna az enyém nem ingadozik egyenletesen NÕ:(emlisd meg a dokidnak de ha tovább fogynál akkor elöbb hívd fel.26 hetes km

hát sajna az enyém nem ingadozik egyenletesen NÕ:(emlisd meg a dokidnak de ha tovább fogynál akkor elöbb hívd fel.26 hetes km
szia.én 80kg voltam mikor kezdtem a terhességet és 76kgval mentem szülni és a babucim egészséges közel 4kg al született.
Igaz en nem fogytam de nekem megallt a sulyom es ugyan annyi mar lassan 3 hete. Hirtelen hiztam meg elso trimeszterben 2 kilo es utanna a 24-dik hetig meg 5 kilo. Tehat 24 hetesen mar volt rajtam 7 kilo. Most lassan (penteken) 27 hetes leszek es ugyan annyi vagyok mint 24 hetesen. 59 kiloval kezdtem 171 magass vagyok tehat normal testalkat. Szerintem azt a kaloria mennyiseget amit beviszel gondolom elhasznalja a tested ezert nem hizol. En is erre gondoltam mert en meg nagyon kivanom a levest es legtobbszor azt eszem abba ugye meg nincs semmi hizlalo. Neha en is nassolok csokit, vagy megkivanok egy hamburgert, sutit stb. de a legtobb esetben a gyumolcs meg a leves a meno. Attol fuggetlenul, hogy nem hiztam jol vagyunk a babaval. Naponta erzem tobbszor mocorogni. Most szombaton megyunk uh-ra. Ha gondolod kerdezz ra a dokidtol de nem hinnem, hogy barmi gond lenne. Boldog babavarast!
Bocsi... Utolsó válaszoló! Aki 80kg-val kezdte a terhességet! Én 84-el kezdtem és annyira rosszul voltam eleinte, hogy lefogytam az elsõ pár hétben 4-5kg-t. Jelenleg pedig 83kg-nál járok és 23 hetes vagyok. Én is aggódok. Ezek szerint nem kellene???
Úgy olvastam, hogy pont ebben az idõszakban nõ meg a kalória igény, mivel a picur is mostantól rohamosan gyarapszik. Elképzelhetõ, hogy ezt a pluszt nem eszed meg, de a kicsike fejlõdik ám, nõ ott minden:-) Szóval ez még nem tekinthetõ bajnak. Az is lehet, hogy kicsit vizes is voltál, és az távozott. Én nagyon lassan hízok (Hála az Égnek), mert diétáznom kell. Eddig 4 kg jött fel. (27 hetes mami)
Nekem a dokim azt mondta, hogy normális. Hétrõl hétre ingadozott a súlyom. Hol híztam egy kicsit, hol meg fogytam.

L-Karnitin? Szedett már valaki ilyet? Én már 18 napja szedtem amikor észrevettem hogy hízok. Pedig edzek is mellette. Ez normális?

Legjobb válasz: A karnitintól nem hízhattál, annak inkább más lehet az oka, pl. a nem megfelelõ táplálkozás. A karnitin a zsírsejteketet szállítja át a sejtek membránján. http://en.wikipedia.org/wiki/Carnitine

A karnitintól nem hízhattál, annak inkább más lehet az oka, pl. a nem megfelelõ táplálkozás. A karnitin a zsírsejteketet szállítja át a sejtek membránján. http://en.wikipedia.org/wiki/Carnitine
Hát akkor tényleg nem lenne szabad híznod tõle.Én is szedem mer szokok gyúrni, és nekem használt is sokat.a Karnitinnak az a szerepe, hogy a zsirokból származó hosszú szénláncú zsirsavakat az izomsejtek membránján, a mitochondriumon átvigye. Ezt követõen az izomsejt belsejében a zsirsavak elégetésével képzõdik az energia amire a szervezetnek szüksége van.Ezt a sejt belsejében lejátszodó égetési folyamatot úgy hívják, hogy β oxidáció. Összefoglalva az L-Karnitint a szervezetben az energia termeléséhez szükséges zsirsavakat szállítja oda, ahol azok energiáva alakulnak

Normális, ha hízok a MagneB6-tól? Mit tegyek, hogy ne hizzak tovább ilyen látványosan?

Nekem napi 8 szemet kell beszednem, s ágyhoz vagyok kötve.. Most vagyok a 29. héten.

Legjobb válasz: Az igazat megvallva nem vagyok biztos benne, h a Mg miatt hizol. Szerintem inakbb attol, h nem mozogsz, ezert nincs szukseged annyi kaloriara, mint egy olyan nap, mikro reggel felkelsz es este fekszel, kozben meg mozogsz.KEvesebb kaloriaval nem hiznal ennyire.

Az igazat megvallva nem vagyok biztos benne, h a Mg miatt hizol. Szerintem inakbb attol, h nem mozogsz, ezert nincs szukseged annyi kaloriara, mint egy olyan nap, mikro reggel felkelsz es este fekszel, kozben meg mozogsz.KEvesebb kaloriaval nem hiznal ennyire.
A b6 vitamintól lehet hízni.
A B6 vitamintol nem lehet hizni, csak attól h étvágyat csinál és többet eszel. Egyébként meg valószínüleg attól hízol h nem tudsz megfelelõen mozogni.
Én az elsõ három hónapban szedtem MagneB6-ot, állandóan csak ettem. Hihetetlen étvágyat csinált. Ha szedned kell, akkor csak a kajával tudsz trükközni. mindenki ismételgetni fogja, mint egy mantrát: "egyél sok gyümit és zöldséget". Gyakorlatban ezt úgy oldd meg, hogy minden reggel csinálj egy jó NAGY tál salátát (fejes saláta, paprika, paradicsom, retek, hagyma, uborka, tehetsz bele sajtot is, vagy fõtt tojást, ráborítasz egy pohár kefirt, egy nyomásnyi majonézt, megborsozod kicsit, esetleg pár csepp citrom, viszlát). És ezt edd mindenhez (mármint sóshoz :) Egy falat szendvics, két falat saláta. Ebédhez, vacsorához szintén. Így hamarabb jóllaksz, és javarészt salátával. Nálam nagyon bevált ez a módszer, csak ajánlani tudom. kenyeret csak délelõtt egyél, ha pedig édesre vágysz, akkor eper szõlõ cseresznye. Tudom, tudom, az a fránya gyümölcscukor...De inkább mint a csoki. És ami a legfontosabb: ne stresszeld magad a súlyod miatt! Már nincs sok hátra. Minden jót neked!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!