Találatok a következő kifejezésre: Normális dolog, 16 (21 db)

Normális dolog 16 évesen, ha úgy érzem, találtam valakit, akik örök életemre különleges marad a számomra?

Rémségesen a padlón voltam, gyűlöltem magam és úgy hittem, mindenki más is utál és semmi sem segíthet rajtam. Aztán eldöntöttem, hogy színjátszó szakkörre szeretnék járni a sulinkban. Gyakorlatilag ez mentette meg az életem! Vagyis sokkal inkább egy srác, aki szintén oda jár. Õ fél évvel fiatalabb nálam és gyakorlatilag első látásra beleszerettem, de mivel egyszer már hatalmasat csalódtam egy viszonzatlan szerelem miatt, csupán 4 hónappal később mertem bevallani magamnak. Hozzá hasonló személlyel soha életemben nem találkoztam még. Annyi pozitív energiát adott nekem, mindig biztatott, megnőtt az önbizalmam, elfogadtam magam, és rengeteg új barátom lett. És gyakorlatilag a sírást is abbahagytam. Soha senki nem tett még ennyit értem. Annyira mély érzéseim vannak iránta, hogy néha betegesnek érzem magam. De akkor is ő a hős a számomra, aki megmentett engem a saját önmarcangolásomtól. Viszont félek, mert talán ő nem szerelemmel gondol rám. De akkor sem értem, a színjátszón mindig párban akart velem lenni, elég zavarba ejtő szituációkban. De ő azt állítja, én vagyok a legjobb barátja, és nem ér rá csajozni, leköti a suli. Persze érdekelte,van-e pasim. De tavaly október óta ismer, ez a kérdés teljesen nonszensz! Én úgy látom, egyszerűen csak éretlen. Az én érzéseim nem fognak egykönnyen változni, szóval azt hiszem, várok, amíg rá nem jön arra, hogyan is áll a kapcsolatunk. Bocsi, hogy hosszú . :(

Legjobb válasz: Elég sok tini hiszi így.

Elég sok tini hiszi így.
Nem ez lesz az utolsó eset, hogy így gondolod.
#1 Ott a pont.
A kérdező hozzászólása: Kedves Csípnek a szúnyogok. Én megértem, ha ezt gondolod rólam, de sajnos vannak az életben olyan dolgok, amik képesek még egy ilyen rövid életút alatt is hatalmas lelki fájdalmat okozni, és én örülök, hogy van valami, ami elfeledteti velem ezt az egészet. És sajnos túl sok dolgot értek már meg ennyi idõsen is, mivel úgy gondolkodom mint egy 20 éves. ( sokan mondták már )Nem vitába szállni akarok veled, mivel szinte semmit sem tudsz sem rólam, sem arról akit szeretek, és biztos vagyok benne, ha tudnád a történetünk, nem írtad volna le a kommented. Õ is megélt egyet-mást. ( sajnos ) Ezt el kell fogadni.
a szánalmat, szánakozást, és az egymásba kapaszkodást ne keverjük már a szerelemmel!
"mivel úgy gondolkodom mint egy 20 éves." Nem, drága, nem gondolkozol úgy. Oké, tényleg nem tudok rólad semmit, de az elsõ válaszom 2. pontja, és az elõtte szóló által említett gondolat még mindig erõsen aktuális.
A kérdező hozzászólása: Ez a szerelem nem hasonlít a szánalomhoz. Különben is, mi a baj abban, ha valakit igazán szeretünk és átérezzük a helyzetét? És ha esetleg meg is sajnáljuk és segíteni akarunk rajta? Mindegy mi módon, de miért ne lehetne némi szánalom egy kapcsolatban? Normális emberi érzés, ha támogatni, segíteni akarjuk azokat, akik fontosak nekünk. Ezt úgy nevezik EGYÜTTÉRZÉS. És még azelõtt beleszerettem, mielõtt egyáltalán tudtuk volna, hogy a másikat lenne miért megszánni. És õ sem azért tett jót velem, mert tudta, hogy rám fér. Teljesen magától értetõdõen tette ezt velem. Talán baj, ha léteznek ilyen érzések. Naiv vagyok, ez tény. De amit tudok és érzek, az teljesen õszinte. Az már más kérdés, hogy van aki nem hisz ebben, és ostobának néz. Fogadjátok el, hogy ez van. És hiába hiszitek okosnak magatokat, hiába is vitatkoztok, hiába gondoljátok ez max. csak a filmekben és a love sztorikban lehet így, attól még létezik. Nem biztos hogy normális, de akkor is van ilyen.
Különben is, mi a baj abban, ha valakit igazán szeretünk és átérezzük a helyzetét? Ebben semmi baj nincs, de a szánalom már nem fér bele. Ha már szánalom van a kapcs.ban az már régen rossz mert, ott a két fél már nem egyenlõ. Ne keverjük ezt az együttérzéssel. Ezt már görcsös ragaszkodásnak nevezném, az ilyen esetekre vannak a barátok(ez elég csúnya megfogalmazás), de ugye a barátság, szerelem nem ugyan az. Nem hiszem okosnak magunkat de ez így van.
A kérdező hozzászólása: És ha mondjuk, az akit szeretsz, a legjobb barátod is? És bármit megbeszélsz vele? Nem azt mondom, hogy nyomorítsuk meg egymás életét azzal, hogy a másikra akasszuk a problémáinkat, de egy jó kapcsolat alapja szerintem az õszinteség, és ha meg tudjuk hallgatni a másikat, még ha nem is tudunk kommentet fûzni hozzá. Mi jelenleg barátok vagyunk ( az már más kérdés, hogy én szeretem ) és szerintem teljesen normális baráti kapcsolatunk van. Ha valami van, megbeszéljük. De amúgy nem a depizésbõl áll az életünk, sokkal többet nevetünk, mert próbálunk nem a rossz dolgokra gondolni. De az az igazság, hogy az õ édesanyja meghalt, 1, 5 éve. :( És valahányszor találkozom vele, mindig mond róla valamit. Talán ez megnyugtatja, de én akkor is sajnálom õt. Tényleg nem ezzel foglalkozunk állandóan, de ez akkor is nagyon szomorú dolog. És örülök, mert ha velem van, akkor mindig vidám és csak ez számít igazán. :) Ha õ boldog én még inkább az vagyok! A természetem pedig alapból vidám és élénk, õ pedig csak a legjobbat hozza ki belõlem és talán én is belõle, mert õ is nagyon nyitott. Egyszer azt mondta, ha én fõnév lennék, én lennék a vidámság. Egy ilyen bók melyik lánynak ne esne jól? És ha pillangónak, meg angyalnak neveznék? Mert õ ilyeneket mond. És célzásokat tesz dolgokra, amiket nem tudok mire vélni. Van egy lány, aki közös barátunk, és a lány azt mondta, neki sose mondana ilyeneket. Pedig már 9 éve ismerik egymást! Szóval, ez valószínû már túllépett a barátságon, de õ még nem áll készen egy kapcsolatra. Így meg velem lehet, kötöttségek nélkül és még meg is szokott ölelni, mert soha nem bírja megállni, hogy ne tegye. A barátnõmet sose ölelné meg. És a barátnõm szerint folyton, mindenkinek rólam beszél. Mondjuk ezt a srác is bevallotta már nekem, ami szintén különösnek tûnik. Szóval igazából ilyen a mi kapcsolatunk, el lehet ítélni, de semmi furcsa nincs benne.
LOL, már nem akarok jelzõt mondani. :'D Ki a fene mondott olyat, hogy csak romantikus filmekben van ilyen? Senki. MIVEL SEMMI ROMANTIKA NINCSEN ebben a szituációban, amit felvázoltál.
-.-", mindegy.
ez 'romantik'.
még mindig mondom ne lopj sonkát a kalauztól mert megb*sz a masiniszta a hülyeséged maitt
Ebben semmi cuki vagy különös nincs, ez csak egy tipikus, kamaszos vergõdés. Sokan átestünk már ilyenen. Néhány gondolat, amit lehet, hogy csak 2-3-4 év múlva értesz meg: 1. El tudom képzelni, hogy micsoda göröngyös, hatalmas, viszonytagságos, komoly életutad lehetett, ha egy színjátszókör mentette meg az életed. 2. A szerelem egyáltalán nem arról szól, hogy az egyik istápolja a picsogó másikat lelkileg, az meg gyakorlatilag hálából rácsüng és hõsként tekint rá.
Teljesen normális.
Én most nem igazán értem a kérdést. Örülj neki, hogy találtál valakit, akiért rajonghatsz, azzal ne foglalkozz, hogy mással is volt-e ilyen(de hogy a kérdésre is válaszoljak, nekem nem rémlik, hogy történt volna velem ilyesmi).
Ez a természetes.
Mindenkinél így kezdõdik, hogy örökre együtt ... a fenéket! :D
Ez aranyos. Várj egy kis ideig, hátha észbe kap.
szerintem lehet ilyen, csak ritka és az is lehet hogy tényleg csak barátként tekint rád de persze késõbb bármi lehet belõle viszont ha azt mondja hogy õ nem akar tõled többet, akkor el kell fogadnod
De kis cuki vagy :) )
A kérdező hozzászólása: Köszi az eddigi válaszokat! :D Idegen_kívüli lény furcsa módon én hiszek az örökre együtt-ben. Mert láttam már rá példát. Mondjuk, nem hiszem, hogy ez pont velem lenne így, és én elfogadom azt is, ha nem úgy tekint rám. Akkor legalább barátok maradhatunk. Egy életre is akár! :) Ami pedig nagyon jó dolog lenne, mert annyira hasonlít rám, mint eddig még soha senki, akivel találkoztam. De még reménykedem, hogy hátha észbe kap...
Úgyis pofára esel. Ha meg nem, akkor te vagy az 1 az 1 millióból. Volt már ötösöd a lottón? Na ugye..

Normális dolog, hogy 16 évesen vágyok egy kisbabára?

Tudom, hogy felel?tlenség lenne.Csak néha rámjön azaz érzés, hogy jó lenne egy kisbaba.De tudom, hogy tanulnom kell még hisz az anyagiakat megkell teremteni és egy fiúval összekötni az életem(háttér biztosítás).Normális ez, vagy csak kamaszos buta elgondolkodás?

Legjobb válasz: Szia! Teljesen normális dolog a vágyad egy kisbabára, mert ezek az érzések hozzátartoznak a nõiesség az anyaság érzésének kialakulásához. De mint te magad is leírtad rettenetesen korai lenne, és minden valószínûség szerint életed egyik legnagyobb hibája is. Persze hogy jó anya lennél, de hidd el hogy nem tudod még pontosan mérlegelni hogy mivel is állsz szemben. Egy gyermek születése után az életed teljesen megváltozk. Attól a pillanattól hogy megszületik te leszel az édesanyja, minden egyes pillanatban életreszóló és fontos döntések meghozatalának súlya nehezedik a válladra. Mindenért te felelsz ami a gyermekeddel kapcsolatos. Hihetelen nagyszerû érzés valakirõl gondoskodni valakit nevelni, napról napra nézni a fejlõdését aki a tiéd, de mindemellett iszonyatosan nehéz is. Minden másról le kell majd mondanod, és a rengeteg lemondás akár keserûséggel is tölthet el. Te még nagyon fiatal vagy, és élvezd a fiatalságodat, egy csomó élémény és kaland vár rád melyekre olyan nagyszerû érzés lesz visszaemlékezned. Nem beszélve az ideális párválasztásról melyhez ajánlom hogy jónéhány fiút próbálj ki, hogy kialakuljon benned mi is az amit majd egy férjtõl egy leendõ apától elvársz. Én 27 éves koromban szültem az elsõ gyermekemet, és 32 vagyok most várom a másodikat, de visszagondolva ha most várnám az elsõt akkor sem dõlne össze a világ. Azt kívánom Neked hogy legyen nagyon boldog fiatalkorod és találd meg az igaz szerelmet, tanulj mert a mai világban nagyon nehéz dolgozni, a gyermeken meg ráérsz 10 év múlva is gondolkodni. Amarilla

Szia! Teljesen normális dolog a vágyad egy kisbabára, mert ezek az érzések hozzátartoznak a nõiesség az anyaság érzésének kialakulásához. De mint te magad is leírtad rettenetesen korai lenne, és minden valószínûség szerint életed egyik legnagyobb hibája is. Persze hogy jó anya lennél, de hidd el hogy nem tudod még pontosan mérlegelni hogy mivel is állsz szemben. Egy gyermek születése után az életed teljesen megváltozk. Attól a pillanattól hogy megszületik te leszel az édesanyja, minden egyes pillanatban életreszóló és fontos döntések meghozatalának súlya nehezedik a válladra. Mindenért te felelsz ami a gyermekeddel kapcsolatos. Hihetelen nagyszerû érzés valakirõl gondoskodni valakit nevelni, napról napra nézni a fejlõdését aki a tiéd, de mindemellett iszonyatosan nehéz is. Minden másról le kell majd mondanod, és a rengeteg lemondás akár keserûséggel is tölthet el. Te még nagyon fiatal vagy, és élvezd a fiatalságodat, egy csomó élémény és kaland vár rád melyekre olyan nagyszerû érzés lesz visszaemlékezned. Nem beszélve az ideális párválasztásról melyhez ajánlom hogy jónéhány fiút próbálj ki, hogy kialakuljon benned mi is az amit majd egy férjtõl egy leendõ apától elvársz. Én 27 éves koromban szültem az elsõ gyermekemet, és 32 vagyok most várom a másodikat, de visszagondolva ha most várnám az elsõt akkor sem dõlne össze a világ. Azt kívánom Neked hogy legyen nagyon boldog fiatalkorod és találd meg az igaz szerelmet, tanulj mert a mai világban nagyon nehéz dolgozni, a gyermeken meg ráérsz 10 év múlva is gondolkodni. Amarilla
Szia! Ez normális, vannak ilyen típusú lányok - én is közéjük tartozom. 16 évesen már én is babára vágytam, most 20 éves vagyok és van egy 2 hónapos fiam, akit imádok és aki a legfontosabb az életemben, de az apját nem igazán sikerült szerencsésen kiválasztanom, mivel már a terhességem alatt szétváltak útjaink. Amúgy nem volt éppen tervben, hogy gyerekünk lesz, de amikor terhes lettem, nagyon örültem neki. Pedig tudtam, hogy még nem vagyok igazán kész rá, mármint a háttér még nem nagyon volt meg, pláne, mert csak 10 középiskolai osztályt végeztem, most meg levelezõn próbálkozom, hogy a fiamnak olyan anyja legyen, aki legalább egy érettségivel rendelkezik, na meg persze hogy majd legalább valamivel normálisabb munkám lehessen, ha majd visszamegyek dolgozni, mint ami eddig volt. Szóval ne kapkodd el (bár szerintem ezt hiába mondom).
Szia.Én úgyszint 16 éves vagyok és rettentõen vágyom egy babára.És az esélyt is megadjuk a barimmal hogy beszusszanjon de nem jön össze.Sokan azt mondják hogy korai meg felelõtlenség, de szerintem nem az.Egy ember érzi azt hogyha felkészült a babára és ha van egy ember az az aki az apuci lenne és tuti hogy melléd áll és a családsem tagadna ki ha teherbe esnél akkor szerintem nyugisan lehet baba.Bár érdemes meggondolni:)

Normális dolog hogy stanál a pocokom? 16 hetes vagyok és pár napja sehova nem nőtt! Sőt mintha kisebb lenne valamivel! Baj lehet? Nagyon aggódom!

Mikor fogom érezni a babaát!!!!????

Legjobb válasz: Jaj, nyugodj már le! Nekem 16 hetesen nem is látszódott még semmi és csak a 19. héttõl éreztem nagyon enyhén.

Jaj, nyugodj már le! Nekem 16 hetesen nem is látszódott még semmi és csak a 19. héttõl éreztem nagyon enyhén.
Szia! Nemsokára érezni fogod:-) Én 18 hetes éreztem a babámat elõször, és az hogy stagnál a hasad, az normális dolog. Az elsõ hetekben kb. a 10.-ig inkább csak fel volt fújódva a hasam, és attól látszott nagyobbnak, de késõbb ez megszûnt, és nekem is olyan volt, mintha nem is nõtt volna. A 18. héten vettem meg az elsõ kismama nadrágomat, addig simán belefértem a rendes nadrágokba. Ha ültem, akkor ki kellett gombolnom, de ennyi. Utána rohamtempóban elkezdett nõni a pocim. Minden jót Neked!
A kérdező hozzászólása: Köszi a bíztatást!!! Utolsó nagyon aranyos vagy!! Köszi!!
Nekem is úgy volt (fotókkal is alá tudom támasztani:) ) hogy 10-12 hetesen akkora sõt nagyobb hasam volt az állandó puffadástól mint 16 hetesen! Mozgás, 18-19.hétig normális hogy elsõ baba még nem érezhetõ ahogy mozog.
Na, pont ezen agonizáltam, hogy 11. hétig puffadt voltam, akkor nõtt egyet látványosan, aztán azóta semmi. De nekem már látszik egy kicsit, akik ismernek észre veszik, hogy van pocakom. De nekem ez már a második baba. Érzem is mozogni már egy hete. 16 hetes vagyok most. Kedves kérdezõ, az a tapasztalatom, hogy vannak ilyen látványos növekedések, amikor egyik napról a másikra hirtelen nõ egy nagyot a pocak. Ne aggódj, minden rendben odabenn!!!! Mikorra vagy kiírva?
Persze, hogy normális! Nekem is volt, hogy 2-3 hétig nem nõtt. Pár héten belül érezni is fogod!
A kérdező hozzászólása: Arannyosak vagytok köszi! Szept 7-re vagyok kiirva!
Ne aggódj. Nekem is kampányszerûen nõ, egy hétig nagyon, utána meg alig. Legutóbb vagy 3 centivel kisebb lett az elõzõ hetihez képest, mert máshogy fordult a baba. Az alakja is más. Változik, majd megnõ. Pár héten belül a mozgást is érezni fogod.
Igen, én is így voltam, hogy valamikor ez idõ tájt mintha nem nõtt volna.Látnád most :) 29 hetesek vagyunk és már hatalmas. Amúgy elsõ baba és a 17. héten éreztem elõször :) Nagyszerû érzés! Akkor éreztem elõször, amikor a védõnõm mondta, hogy most már figyeljem esténként 1 órát és ha ekkor 1-2 mozgásnál többet érzek, akkor az már a baba és nem csak bélmozgás :) Rögtön az este 8-at számoltam, nagyon kis gyengén, de õ volt :) Szép babavárást neked!


Normális dolog ha egy 16 éves fiú szívesebben beszélget az egyik (férfi) tanárával, mint a saját apjával, jobban felnéz rá, mint az apjára? 16/F

Legjobb válasz: Igen. Ez klasszikusan az a kor, amikor a gyerek úgymond elfordul a szüleitõl, nem jelent számára semmit a szülõi tekintély, és lázad ellene. Pár év múlva lecseng ez az idõszak, ha a szülõk annyira nem veszik magukra.

Igen. Ez klasszikusan az a kor, amikor a gyerek úgymond elfordul a szüleitõl, nem jelent számára semmit a szülõi tekintély, és lázad ellene. Pár év múlva lecseng ez az idõszak, ha a szülõk annyira nem veszik magukra.
Szerintem igen, velem is ez van. Bár én lány vagyok. Nekem osztályfõnököm az a tanár, akire felnézek és õ a példaképem is. 16/l
Sokan vannak így ezzel. Szerintem ez ebben a korban teljesen érthetõ. Nekem is volt ilyen tanárom, bár én lány vagyok. 26/L
Ha az apával amúgy semmi gond, akkor ez sem baj. Ha van oka (a srác életkorán kívül), hogy nem az apa a fõ tekintélyszemély a számára, akkor meg örülni kell, hogy talált egy megfelelõ felnõttet, és nem valami bandavezért tüntet ki a bizalmával a fiú. Ekkora korában az én lányomnak is volt egy tanárnõje, akivel nagyon közel álltak egymáshoz. Szerintem ez része a normális leválási folyamatnak, a szülõnek tudomásul kell vennie, semmiképpen nem szabad bûntudatot kelteni emiatt a gyerekben.
A kamasz kor diszkrét bája. Abban a korban alakul ki a végsõ személyiség, le akar válni a szülõkrõl és ilyenkor ez egy adekvát válasz a benne zajló zûrzavarra. Akkoriban alakul ki a végsõ énkép ami nem akar már olyan lenni mint a szülei és lehetne sorolni a dolgok mikéntjét.

Normális dolog az, hogy egy 16 éves lány együtt éljen a 20 éves barátjával? Szülõk! Ti engednétek ezt?

Legjobb válasz: Dehogy engedném, ez nem normális. Gyereknek még otthon a helye és örülhet, ha pénteken és szombaton bulizhat egyet.

Dehogy engedném, ez nem normális. Gyereknek még otthon a helye és örülhet, ha pénteken és szombaton bulizhat egyet.
Nem nem normális, 16 éves még egy éretlen gyerek, az a szülõ aki ilyet megenged felelõtlen, és nincs normális értékrendje.?ég azt sem engedném, hogy 16 évesen fiúval aludjon nem hogy vele éljen..
Tudod, hogy miért költözött oda? Nem lehet, hogy "befogadta" a lány családja, mert nem volt hova mennie vagy ilyesmi? Az szerintem elfogadható, de ha csak azért költözött oda, mert össze akartak költözni, az nem.
Nagyon normális. Tényleg, most hogy így mondod... A szüleim Punnany Massif koncertre sem engedtek el az egyik barátnõmmel úgysem, hogy vittek-hoztak volna. Méghogy összeköltözni a pasimmal.. Pasim se volt még ember. Úristen. HOVA KERÜLTEM?????? 16L
A 16 csak egy szám, ha azon ritka tinik közé tartozik, akik tényleg érettek, akkor heti 2-3 együttalvás rendben van, az odaköltözés érdekes, de nem ítélkezem, ha nem ismerem a helyzetet, ennyibõl mindenki csak negatívat fog mondani, kivéve pár tini.
A válasz mindkét kérdésre NEM.
Hát már nem azért, de ha a gyerekem barátját aki egy borzasztó családból jött, ahol verték, megalázták, stb., és most a házunk elõtt aludna novemberben, vagy beengedném a lakásba, hát én is beengedném. És ráadásul férfi vagyok. Nyilván lennének elvárásaim a fiúval szemben, de pusztán az a tény, hogy az én házamban van a lányom barátja, szerintem nem ilyen megbotránkoztató, mint ahogy ti elõadjátok.
Nem volt arról szó, hogy verték vagy ilyenek, lehet jogosan küldték el mert se nem tanul, se nem dolgozik, és már elegük volt, hogy ilyen link.
A kérdező hozzászólása: A srác dolgozik. Csak a mostohaapjával nem jöttek ki jól.
A leírt körülmények alapján, ha a srác normális, és igen, dolgozik, akkor érthetõ. Bár minden családban más a rendszer, nálunk például ez nem menne. De ha egyértelmûen szépen alakul és szerelemre épül ez a kapcsolat, akkor jó is kisülhet belõle.
Szerintem a leirt körülmények alapján sem normális, ha 4-5 éve együtt lennének( nyilvan nem 16 lenne a lány akkor most) és a srácnak nincs más lehetõsége befogadnám, de egy 16éves gyerek 3hónapja ismert barátját nem.
A kérdező hozzászólása: Pár napja úgy néz ki szakítottak. Most nem tudom ott lakik e még a srác... mert csak jövõ hónapban megyünk a férjemmel látogatni legközelebb. köszi mindenkinek a választ. Mellesleg. Csúnyán hangzik, de úgy gondolom, ha az anyuka ilyet megenged a lányának 16 évesen, nem értem miért lepõdött meg azon hogy a lány már 15 évesen is szexelt.
A kérdező hozzászólása: Köszi mindenkinek a választ. Azt hittem én öregedtem meg ennyire, és ez csak nekem furcsa. De ezek szerint nem:)
Attól, ogy felgyorsult a világ nem kell egy 16évesnek pasival aludni, pláne pár hónap után, nevelési gondok vannak ha az árokprtra megy pl, mert nem engedik. Szerintem az sem indok erre az együttélésre, amit a kérdezõ írt.
Nem. És nincs olyan ok, amiért megengedném. Semmi.
3 hónap után nem engedném, hogy odaköltözzön a pasi a lányomhoz. Azért 16 évesen szerintem 3 hónap után még nem beszélhetünk komoly kapcsolatról. Pár hónap után szülõként annyit engednék a 16 éves lányomnak, hogy hétvégén egyszer nála aludjon a barátja. A mai felgyorsult világban úgy is szexelnek, ha akarnak, de ha a háttér biztosítva van hozzá, legalább afelõl nyugodt lehet, hogy nem kocsiban, vagy árokparton csinálják.
A kérdező hozzászólása: Hát elvileg a srácot kidobta a mostohaapja otthonról. A srác anyja meg a pasija mellé állt. A srác meg össze akar költözni a haverjával, mint bérlõtársak, de az még egy kis idõbe telik amíg a haver elintézi a dolgait. És átmeneti a dolog, amíg nem tud költözni. Tudom, hogy segítség ez a srácnak, ezt aláírom, de nekem akkor is furcsa volt... így elsõre. Öregszem:) nálam pl ilyesmi elképzelhetetlen volt 16 éves koromban...
ezek után meg végképp nem normális, érdekes egy anya lehet az ilyen, kiborul, hogy a gyereke szexel ami jogos is mert 14-15 éves taknyos ne szexeljen már, de ez végülis az Õ hibája fõleg, hogy a felnõtt fiú oda költözhetett...nagy az Isten állatkertje és széttörték a kerítést...
A kérdező hozzászólása: a lány 14 éves kora óta pasizik. kb havonta cserélgette a pasijait. Eddig ez a leghosszabb kapcsolata.
A kérdező hozzászólása: Elnézést. Azt nem írtam, hogy a fiú tulajdonképp a családhoz költözött oda. Tehát a kisebb szobában vannak a lánnyal, a nagyobb szobában pedig az anyja, és annak barátja. A lány már 15 évesen elvesztette a szüzességét. Az anya Ki is borult amiatt, hogy mástól / hónapokkal késõbb tudta meg. Kíváncsi voltam véleményekre, mert nekem ezt nagyon furcsa volt megtudni. Egyébként 5 hónapja vannak együtt, és kb 2 hónapja él ott a fiú.
Nem, szó sem lehetne róla, még az együtt alvásról sem.
16 évesen már elvetetheti magát a pasival s utána szarik a fejetekre, mégcsak bele se szólhattok.
Igen normális.Szerintem van esély.
nem normális, és nincs esélyed nála.
"Soha nem kívántam senkit, de õt a nap minden percében" Ez nem szerelem, hanem kémia, sima testi vágy. Szerintem ha szerelmes lennél, nem ezt említenéd elsõnek, ha róla beszélsz. A korotok alapján nincs esély "a jövõbeni bármi biztatóra", nem valószínû, hogy egészséges "kapcsolat" lenne. Egyébként nincs családja?
A kérdező hozzászólása: Nincsen családja...arab...és 9 éve él itt kint Németországban. Egyébként azért gondoltam hogy megemlítem azt is hogy kívánom mert soha nem voltam még senkivel és kívánni sem kívántam senkit...
Hmm. Ha a szived reagal ra akkor meg kene ismerd. Eggyertelmuen azzal kell legy akit szeretsz es kivansz. Ne ertekeld le onmagad. Legy nyitott. Hatha o is ugyanugy erez. Habar en a helyedben vigyaznek az arab ferfiakkal mert maskepp gondolnak a hazassagra mint amit te lattal.
A kérdező hozzászólása: Szinte minden nap beszelgetunk es latom hogy viselkedik velem es hogy masokkal...nyilvam ez is erositi bennem az erzest. Igen tudom es vigyazok.de azt hiszem nala nincs nagy szukseg ra :)
Az semmit sem jelent, hogy látod hogyan viselkedik másokkal meg veled, ez az egész lehet egy hatalmas kamu. A végén meg elrabol és megölnek valahol külföldön. Hidd el erre nagyobb az esély. Magyar fiúk ennyire nem érdekelnek?? Nem hiszem el, hogy nincs olyan srác aki felkeltené az érdeklõdésed. Persze ez attól függ, hogy milyen srácot akarsz magadnak.
A kérdező hozzászólása: Nemetorszagban elek...itt keves a magyar srac :-) a nemetek nem tul helyesek az arab, torok fiuk annal inkabb...de igazatok van valahogy el kell felejtsem... :(
Arab? Az a legjobb! Te nem nézel híreket? Kiviszik a gyereket a sivatagba és te sohasem láthatod majd, te meg csak egy leszel a feleségei közül...
normális
A kérdező hozzászólása: Köszi! :)
Nekem is 16 körül kezdett el. Teljesen normális.
A kérdező hozzászólása: És vannak ennek valami tünete ami ezzel a jelenséggel együtt jár, amirõl biztosan megállapítható, hogy ez bizony mutálás?
A melleiben babszemnyi csomót is éreztem. Nagyon fájt ha nyomás , ütés érte.Kerültem a birkózást nagy ívben akkor . :-))

Szerintetek normális dolog az, hogy ha egy 16-17 éves "gyerek" hazahordja a pasiját?

A lányom ma közölte, hogy ? szeretné, ha rendszeresen feljárhatna hozzánk a pasija. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez jó ötlet lenne. 2 éve vannak együtt, a lányomnak már így is romlottak a jegyei az iskolában. Tiltani nem akarom és nem is tudnám ?ket egymástól a kora miatt. Nem tudom, hogy jó ötlet-e ezt a feljárásos dolgot megengedni neki..

Legjobb válasz: Elsõ szûrõ a dologban hogy a lányod felmehet e a fiúhoz. Szóval ha a lányod nem elfogadott a másik családban, vagy olyan élethelyzetben van a fiú ami miatt oda nem mehetnek, nem tudok beszélni a srác szüleivel mert erre alkalmatlanok rá, stb, akkor megtagadnám a felhozatalt. Erre ez lenne az indokom, az éremnek két oldala van, a srácé az egyik, a lányodé a másik. Ha ilyen gond nincs akkor is húzd meg a határokat mielött bólintasz. Felhozhatja, de nem aludhat itt. Ha igy jó jöjjenek, ha nem akkor sajnos a fiú nem szivesen látott vendég.

bazeg ne hisztiz már fogd már fel hogy 2 éve együtt vannak és majd akkor a srácnál lesznek fent... ez mennyivel jobb annál hogy nálatok legaláb szem elött lenne a srác? amugy meg romlanak a jegyei az bármitöl lehet nem csak a fiutol -.-
Elsõ szûrõ a dologban hogy a lányod felmehet e a fiúhoz. Szóval ha a lányod nem elfogadott a másik családban, vagy olyan élethelyzetben van a fiú ami miatt oda nem mehetnek, nem tudok beszélni a srác szüleivel mert erre alkalmatlanok rá, stb, akkor megtagadnám a felhozatalt. Erre ez lenne az indokom, az éremnek két oldala van, a srácé az egyik, a lányodé a másik. Ha ilyen gond nincs akkor is húzd meg a határokat mielött bólintasz. Felhozhatja, de nem aludhat itt. Ha igy jó jöjjenek, ha nem akkor sajnos a fiú nem szivesen látott vendég.
Figyelj, te elítéled a srácot csak mert priusza van, de meg sem akarod közelebbrõl ismerni..... Ha a lányodat féltenéd eltiltani próbálnád, de te szerintem a szomszédok véleményétõl félsz..... Miért lett priusza, mit követett el? Mert jó persze ez sem mindegy. De alapjában véve nem kell valakit elítélni csakmert priusza van.... Nézd azt az oldalát addig sem viszi rossz társaságba míg a szemed elõtt vannak..... Kösd ki a lányodnak, javít a jegyein akkor mehet a srác... legyen motivációja
Ha csak nem akarod, hogy a lányodat egy útszéli bokorban izélgesség. Sztem annál jobb nem?
2 éves kapcsolata van és nem engeded magatokhoz??? Pedig 2 év az már a mai világban hosszú kapcsolatnak számít... Örülj hogy a lányod nem különbözõ pasikat akar hazahordani.... és hogy szem elõtt vannak, közelebbrõl megismered a párját. Én is 16 voltam mikor megismertem az elsõ komoly párom, 2, 5 évig voltunk együtt, de természetes volt, hogy mikor úgy gondoltuk ez már komolyabb, szépen felvittem és bemutattam anyának, és õ elfogadta hogy jár hozzánk. Már lazán együtt is alhatnának...... Na akkor arra hogy reagálnál ha a "kicsi" lányod megkérdezné, hogy ott alhat e??? Pedig lelkileg kezdhetsz erre is felkészülni!!!
Hétvégén megengedném, ott is aludhatna néha:)
mert az jobb amit én csináltam 16 évesen hogy minden nap azt mondtam anyámnak hogy 7 orám van közbe csak 4-5 és addig fent voltam a barátomnál mert ö közölte velem hogy nem jöhet hozzánk és nem is találkozhatunk ugy hogy csak ketten vagyunk mert túl idös hozzám (18 éves volt a srác és mindiössze 4 hónap volt köztünk) szerintem enged neki meg hisz jobb ha ott vannak szem elött minthogy a srácnál legyenek bár én nem voltam oylan hü.lye mint a msotani tinik és én nem engedtem olyat amit nem akartam 20L és még mindig együtt vagyok a barátommal de anyám még msot se türi meg hogy 1 oránál tovább nálunk legyen
A kérdező hozzászólása: Ha egy rendes srácról lenne szó, akkor más lenne a helyzet, de így..
Szerintem beszélgess el a lányoddal arról, hogy szereti-e ezt a fiút.Tudom, hogy két év után ez kicsit hülye kérdés, de ma már sokminden belefér egy kapcsolatba.Ha tényleg szeretik egymást akkor én elbeszélgetnék a lányommal.Hogy húzzon bele kicsit a tanulásba mert sok múlhat még azon.A srácot meg elhívnám vacsorára aztán ott megnézném, hogyan viselkedik, stb.Utána még eldöntheted a dolgot.
A kérdező hozzászólása: Hát utolsó rátapintottál a lényegre.
Hiába hurrogjátok le a kérdezõt, sajnos okkal fél. Csak úgy himi-humi ügyekért nem lesz senkinek sem priusza (és a drogterjesztés nem egyenlõ egy zsemlelopással...). Az sem jó dolog, hogy romlottak a lány jegyei. Oké, hogy szerelmes, de az nem feltétlen tart örökké, viszont, egy elkummantott érettségi miatt évekig fog szívni (merthogy nincs már tõle messze). Nem egy hasonló történetnek lett az a vége, hogy a lányt eszméletlenre verték a barátja haverjai, utána meg kirámolták a lakást. Szóval ha fel is engedi a szülõk, legyenek õk is otthon, mert akkor legalább esélyük van. Tehát itt nem a szexszel van a probléma.
Jó, priusza van, megkapta a büntetését, te miért büntetnéd még külön? Drogot árult, ez nem szép, sõt, nagyon csúnya dolog, de ebbõl nem derült ki, hogy ez csak valami fiatalkori eltévelyedés volt-e, vagy a mai napig ezzel foglalkozik-e. Én se örülnék, ha a gyerekem olyannal jönne össze, akinek ilyen ügyei voltak, de itt nem errõl van szó, hiszen ez a kapcsolat már KÉT ÉVE tart. És igen, engedném, hogy feljöjjön, sõt, örülnék neki, ha feljönnének, mert ez egyrészt azzal járna, hogy szem elõtt lennének, tudnám, hogy nem csinálnak semmi rosszat, másrészt ez azt jelentené, hogy a lányom bízik annyira bennem is, a barátjában is, hogy ezt a szituációt nem érzi kellemetlennek vagy korlátozónak.
A testvérem 15 éves és a barátja 19 és állandóan feljár
Aha... Nem embert ölt, nem lopott. Persze, a drogárulás sem épp dícséretes dolog, az biztos. Én az erdõbe jártam 17 évesen a fiúmmal szexelni, mert hozzánk ugyan feljöhetett, de ott már nem alhatott. És úgy, h Anyuék tudták, h már lefeküdtünk. Sok értelme van, mi?! Hazudtam is amennyit bírtam. Homokba dugod a fejed. Azt hiszed, ha nem látod, akkor már nem is létezik?! Lehet, hogy amúgy pedig rendes ember és szereti a lányodat. Szóval igen, felengedném, és azt is hagynám, h ott aludjon. 39/N
A kérdező hozzászólása: Drogot árult. Még mindig megengednétek, hogy nálatok aludjon?
A kérdező hozzászólása: Ti tényleg megengednétek egy zokszó nélkül, hogy a gyereketek felhordja a bünözõ pasiját, aki ráadásul rossz hatással is van rá, mivel a jegyei is romlottak a gyereknek. Az hiszem, hogy rossz helyre tettem fel ezt a kérdés
A kérdező hozzászólása: Hát nem tudom... A srác 5 évvel idõsebb, nem tanul és már priusza is van. Nem igazán akarom, hogy felhozza. Én idáig azt mondtam neki, hogy találkozzanak ott ahol akarnak, de csak tanulás után és mindig tudjam, hogy hol van. Idáig múködött. :/
Drogot árult, félted a lányodat, ez ok.De azzal csak elrontod a helyzetet ha nem engeded hogy felmenjen.A lányod haragudni fog e miatt, és majd nem mond el neked semmit, csavarogni fog ki tudja hol a sráccal stb. Engedd meg a fiúnak hogy felmenjen hozzátok, de csak ha a lányod rendesen tanul, javít az iskolában, az összes leckéjét megcsinálta, megtanulta stb.Adj egy esélyt a srácnak, lehet nem rossz gyerek, csak elkövetett egy hibát mint a legtöbb tini.Én is loptam a tescobol, el is kaptak, tanultam belõle, nem vagyok rossz ember.Persze a drog árulás nem egyenlõ a lopással, ezzel csak azt akartam mondani, hogy megérdemel egy esélyt, nem biztos hogy olyan rossz.És talán még rá is veheted Õt hogy kérdezze i a lányod leckéjét. :)

16 hetes terhes vagyok. Elég gyakran érzem mintha a méhem feszülne, szinte ki lehet tapintani. Ilyenkor a baba mozog benne? Ez normális dolog?

Legjobb válasz: Persze hogy normális,ilyenkor nagyon gyorsan nõl a baba és megérzed a méhed gyors tágulását.A baba mozog,van aki már ilyenkor érzi,lehet te is érzed.

Persze hogy normális, ilyenkor nagyon gyorsan nõl a baba és megérzed a méhed gyors tágulását.A baba mozog, van aki már ilyenkor érzi, lehet te is érzed.
Szia! Már biztos, hogy a babát érzed! :) Még 1-2 hét és jobban fogod tudni, hogy õ az! :) Nagyon jó érzés!!!!!! :)
Szia. Ha körben kitudod tapitani ilyenkor a méhed, befeszül, akkor ez sajnos keményedés. Szedj rá magnéziumot. Minden jót!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a válaszokat! :-)

16 hetes terhes vagyok az normális dolog hogy nagyon fáj a derekam?

Legjobb válasz: Szia! Igen, normális, hogy fáj, hiszen a baba minél nagyobb, annál jobban foglalja a helyet a pocidban, és annak az a következménye, hogy a szerveid felfelé torlódnak és terhelik a gerincet, azért érzed azt, hogy fáj a derekad. ha nem bírod, akkor pihenjj le kicsit, attól jobban leszel.

Szia! Igen, normális, hogy fáj, hiszen a baba minél nagyobb, annál jobban foglalja a helyet a pocidban, és annak az a következménye, hogy a szerveid felfelé torlódnak és terhelik a gerincet, azért érzed azt, hogy fáj a derekad. ha nem bírod, akkor pihenjj le kicsit, attól jobban leszel.
Szia, igen, én is ezzel kínlódom, nekem a keresztcsontomnál akar leszakadni.Ha tehetem pihenek, tedd Te is ezt.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!