Találatok a következő kifejezésre: Normális, hogy érzem, ez (262 db)

Vasárnap töltöttem be a 38 hetet, sokszor görcsöl fáj a derekam és a forgom, és a hasam is szokott görcsölgetni, mennyi idöm lehet még vissza? Normális amit érzek, ezek a joslofájások? Miböl tudok következtetni hogy mikor indul be?

Bocsi a hülye kérdésér,elsö baba és nem tudom amit érzk az rendben van-e?!nem nagyon merek egyedül elindulni mert félek hogy éppen akkor történik valami,de a férjem aki tudna jönni velem sokat dolgozik igy nehéz megoldani de van amit nem tudok elhalasztani,miböl következtethetek arra hogy mikor indul be a szülés???

Legjobb válasz: Szia! Én is 38 hetes kismama vagyok, és én a 35. héttõl érzem ezeket a görcsöket, ill. jóslófájásokat. Következtetni nem lehet, hogy mikor lesz a szülés, ezt csak a baba tudja. Már én sem merek nagyon egyedül közlekedni, mert ugye nem lehet tudni... Szóval majd egyszer elindul a kisember! Addig meg kitartás!

Szia! Én is 38 hetes kismama vagyok, és én a 35. héttõl érzem ezeket a görcsöket, ill. jóslófájásokat. Következtetni nem lehet, hogy mikor lesz a szülés, ezt csak a baba tudja. Már én sem merek nagyon egyedül közlekedni, mert ugye nem lehet tudni... Szóval majd egyszer elindul a kisember! Addig meg kitartás!
Teljesen normális, ne aggódj
Szia! Velünk is pont ez van...én is kicsit már ideges voltam...én csak húsz hetes vagyok, de 2-3 napja nem annyira erõsen "ugrándozik", mint elõtte, persze mozgolódik, csak "lazábban". Akkor remélem, ez nem baj...:) üdv

14 hetes kismama vagyok és az utóbbi néhány napban elég sűrűn fájdogál alul a hasam! Kibírható de azért érzem hogy fájdogál! Ez normális ilyenkor vagy kezdjek aggódni?

Legjobb válasz: Szia ! Én is 14 hetes vagyok és hasonló fájásokkal. Általában két napig érzem ilyenkor aztán megint minden oké. Szerintem egyszerûen csak nõ a méh és tágulnak a dolgok, hogy legyen helye a babusnak. A 9.héten is voltak ilyen fájások akkor dokihoz mentem, azt mondta, hogy minden oké a babával, csak hát növöget és ezt érzem! Bár tudom hogy az a mnegnyugtatóbb amikor uh-n látja az ember, de ha nem vérzel és nem görcsölsz fájdalmasan akkor ne félj, nincs baj. Boldog babavárást!

Szia ! Én is 14 hetes vagyok és hasonló fájásokkal. Általában két napig érzem ilyenkor aztán megint minden oké. Szerintem egyszerûen csak nõ a méh és tágulnak a dolgok, hogy legyen helye a babusnak. A 9.héten is voltak ilyen fájások akkor dokihoz mentem, azt mondta, hogy minden oké a babával, csak hát növöget és ezt érzem! Bár tudom hogy az a mnegnyugtatóbb amikor uh-n látja az ember, de ha nem vérzel és nem görcsölsz fájdalmasan akkor ne félj, nincs baj. Boldog babavárást!


Normális, hogy így a 16. hét környékén állandóan kemény a pocakom? Tegnap anyósom megsimogatta és annyit mondott: jézusom, de kemény a pocakod! én is érzem, szinte mint a beton! Ugye ez nem baj?

Legjobb válasz: A keményedés ami majd szerintem csak késöbb jön az más. AZ egy görcs és te is érzed, mert nem túl jó érzés, habár nem fájdalmas. Ez még csak a méhed lehet, szerintem vékony lehetsz, vgay nincs igazán a hasadon háj és azért érzitek így.

A keményedés ami majd szerintem csak késöbb jön az más. AZ egy görcs és te is érzed, mert nem túl jó érzés, habár nem fájdalmas. Ez még csak a méhed lehet, szerintem vékony lehetsz, vgay nincs igazán a hasadon háj és azért érzitek így.
Szia. Én is örülök, és ne izgulj minden rendben lesz.:)
Hála Istennek örülök :)
A kérdező hozzászólása: minden rendben velem, MagneB6-ot kell szednem.
A kérdező hozzászólása: de aranyos vagy :) negyed 3-ra megyek, majd kiderül, de nagyon remélem, hogy igen! megírom! ölellek
na minden ok?
Szia. Nem hinném.A puffadás bélmozgással jár és a gázok távozásával.Tudnál külömbséget tenni a kettõ között.
A kérdező hozzászólása: jajj, nem azért írtam ám :) nem csak "persze, ez normális, minden oké" válaszokra számítottam, sõt.. mivel olvastam sok helyen, hogy pocakkeményedés stb. éreztem, hogy valami nem oké, mivel egyrészt még sem abban a korban nem vagyok, hogy ezek jelen legyenek, másrészt meg mindenki érzi, mikor az jön, én pedig folyton-folyvást csak a sziklaszilárd pocakot érzem. vagy szerintetek ez lehet puffadás is? mert nem csak a méhemnél, hanem a köldököm felett is érzem, ahol méhnek még tudtommal hûlt helye sincs.
A doki majd megmondja normális e. Ha nem fáj meg nem kellemetlen akkor sztem csak feszes a hasfalad és ennyi. Mindenképpen kérdezz azért rá.
Bocsi ne haragudj nem akartalak megijeszteni.:) Hajlamos az ember elfelejteni, hogy leírva a szavak nem úgy mennek át.:) Nincs gond veletek és rendben is lesztek csak szedd a magnéziumot.Én annó úgy szedtem, mint a cukorkát.:)
A kérdező hozzászólása: most jól rám hoztad a parát :( még szerencse, hogy holnap megyek orvoshoz. mindenesetre köszi a válaszokat mindenkinek, magne b6-ot venni fogok.
Szia. Nem nem normális. A hasadnak majdem olyan puhának kellene lennie, mint a terhességed elõtt.Valószínûleg a méhed dolgozik ami a 4-5.hónapban még nagyon nagyon korai. Szedj Magne B6-ot.Az lazítja az izmokat, és én azt javaslom, hogy pihenj nagyon sokat, a legközelebbi orvosi vizsgálat alkalmával mindenképp beszéld meg az orvosoddal.
Egyél magnéziumot, attól sokkal jobb lesz! 27 hkm
A kérdező hozzászólása: aranyosak vagytok :) ) minden jót Nektek lányok!
Igen, normális. Az is lehet, hogy holnap megint lesz, meg az is, hogy többet nem.
A tünetek enyhülhetnek, erõsödhetnek, akár teljesen l is múlhatnak. nem ezeken múlik a baba jólléte... Amíg nem görcsölsz, nem vérzel, inkább gondolkodj pozitívan! Nemek egyik terhességem alatt se jelentkeztek a "tünetek" mégis 4 egészséges gyereket szültem.. Megértem, hogy aggódsz, de a terhességet próbáld élvezni, jobb ha nincsenek kellemetlenségek, mintha hánynál és hasonlók gyötörnének :)
Nyugi! Én a 30. hétben vagyok és nem is feszült a mellem eddig még egyszer sem! Nem törvényszerû szerintem a mellfeszülés!! Inkább légy nyugodt kiegyensúlyozott és boldog, mert Anya leszel! Csak pozitívan mindent!!!Légy nagyon boldog!

Normális hogy ezt érzem?

A héten már 3 volt osztálytársamat is eljegyezték....egy-két évi járás után...

Legjobb válasz: Te érzed majd azt,hogy mikor állsz erre készen. Ez nagyon fontos döntés,és nem szabad ezt elkapkodni. Nem hiszem,hogy túl jól járnak õk azzal,hogy korán eljegyzik egymást.

Te érzed majd azt, hogy mikor állsz erre készen. Ez nagyon fontos döntés, és nem szabad ezt elkapkodni. Nem hiszem, hogy túl jól járnak õk azzal, hogy korán eljegyzik egymást.
Szia! Én a te szemléleteddel tudok egyet érteni. Nem tudom hova rohannak a volt osztálytársaid. Az ilyen elhamarkodott döntések gyakran fulladnak kudarcba. Igaz az eljegyzés nem egyenlõ a házassággal. Nem hinném, hogy készen állnának arra, hogy örökre elkötelezzék magukat. Attól még, hogy te ezt nem szeretnéd, nem jelenti azt, hogy nem szereted a barátodat. Ennyi idõsen túl fiatalok vagyunk a házasságra! :)
Szerintem meg mindenki saját maga érzi és dönti el, hogy készen áll-e arra, hogy összekösse valakivel az életét. Valaki már 20 évesen ezt érzi, valaki meg még 30 évesen sem. Erre nincsenek szabályok, hogy ki mikor érzi, hogy szeretne megállapodni. Ez is teljesen egyénfüggõ, hisz mindenki más. Szóval ha te 22 évesen még nem érzed, hogy ez a megfelelõ idõ, akkor az rendben van. Ha meg a volt osztálytársaid úgy érzik, hogy elérkezett a megfelelõ pillanat ahhoz, hogy megházasodjon, az is teljesen rendben van. 20/L
Szerintem 20 évesen is érezheti érettnek magát egy lány.Amúgy meg az eljegyzés nem jelenti, hogy össze is házasodnak azonnal.Lehet, csak 5 vagy 10 év múlva.De akik szeretik ha nem csak az érzésekkel tudják mutatni a világnak, hogy õk összetartoznak, azoknak kiváló ötlet.Engem 16 évesen eljegyzett egy 20 éves fiú, négy év múlva összeházasodtunk, és azóta(20 éve)boldogok vagyunk, született 2 gyermekünk, minden tökéletes!
Szerintem teljesen normálisan érzed, de nem állítom azt sem, hogy a többiek nem normálisak. Ha õk érettnek érzik magukat, hát rajta, de egyébként az átlag 20 éves lány biztosan nem elég érett egész életre szóló kapcsolathoz. 24 F

A napokban igencsak lent (majdnem szeméremdombon) érzem a babóm mozgását. hogy lehet ez? ezek normális érzések így a 28. héten?

persze feljebb is kinyomja magát, de a kimondott rugdosást lennt érzem. és ezáltal ( gondolom ezért ) néhe szúr/belenyillal a hüvelyembe is a fájdalom.

Legjobb válasz: Szia!Én is lent érzem a mozgást,nekem viszont megmondták,hogy medence fekvésû egyenlõre és még nem fordul meg addig ez van.ezen izgulok most ,hogy beforduljon.ne aggódj nincs semmi baj.30hetes kismama

Szia!Én is lent érzem a mozgást, nekem viszont megmondták, hogy medence fekvésû egyenlõre és még nem fordul meg addig ez van.ezen izgulok most , hogy beforduljon.ne aggódj nincs semmi baj.30hetes kismama
nekem is volt egy ilyen idõszak, de elmúlt:-) Szerintem semmi baj, csak még van annyi helye, hogy kicsit helyezkedjen, és néha lesüllyed. A hüvelyben érzett fájdalom meg attól van, hogy lent van a baba. Semmi baj:-)
A kérdező hozzászólása: köszi. a medencefekvést hogy kell érteni? boldog babavárást nektek is

Miért van az hogy, kegyetlen nagy gyűlöletet érzek a kábítszeresek ellen? Egyszerűen útálom őket, nagyon . De már rendszeresen felidegelem magamat, amikor látom az utcán őket . Én nem csinálom és nem csináltam soha . De ez normális hogy utálom őket?

Legjobb válasz: Nem, mivel téged nem kínálnak, nem akarnak neked eladni, nem szoktatnak rá, egyedül mérgezik magukat. Amúgy nem tudom hol laksz hogy az utcán lövik magukat.Valamint úgy érzem fiatal vagy, bár ez nem biztos.Hány éves vagy?

Nem, mivel téged nem kínálnak, nem akarnak neked eladni, nem szoktatnak rá, egyedül mérgezik magukat. Amúgy nem tudom hol laksz hogy az utcán lövik magukat.Valamint úgy érzem fiatal vagy, bár ez nem biztos.Hány éves vagy?
utálni nem kell õket. Ne foglalkozz velük. Én nem utálom õket, hanem nagyon elítélem. Amikor mondják hogy valaki túladagolta magát azt nem tudom sajnálni. õ tehet róla, nem kellett volna csinálni, aki csinálja meg is érdemli. Azokat kell sajnálni akik sétálnak a járdán és akkor jön egy ámokfutó barom és elüti, meg egyéb ilyen helyzetekben történõ balesetek áldozatit.
A kérdező hozzászólása: 17 vagyok , fiú .

7 éves hiperaktív kisfiam nevelésére nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a családommal, ennek ellenére lassan úgy érzem feladom. Normális, hogy ezt érzem?

Indulatos,önfej?,én pedig szépen nyugodtan beszélek vele. Jól tudja ,hogy milyen szavakat nem szabad mondani,ennek ellenére belefoglalja a mondandójába egyfolytában,direkt...csúnya szavakkal illet enegem,egyébként pedig nálunk itthon ez sosem volt szokás. Szégyenkeztem én már annyit,hogy néha már úgy érzem,hogy soha nem térül meg a rengeteg türelmem,a szeretetem,a sok-sok odafigyelésem... Nincs annál fájóbb amikor mások azt hiszik,hogy bizonyára egy elhanyagolt,neveletlen gyerekr?l van szó. Nem engedem más gyerekekkel játszani úgy,hogy én nem vagyok jelen és ha elfajul a helyzet azonnal lépek. Sokszor már annyira belefáradok a helyzetbe,hogy ráhagyok dolgokat,mert úgysem ér semmit az,hogy én elkövetem a t?lem telhet?t.Már nem reménykedem csodában,én már megszüntem létezni,én csak egy kudarcos anya lettem,egy nagyon szomorú,elkeseredett,tehetetlen anya...aki persze nagyon szereti a gyerekét,de lassan feladja...mert úgy érzi hiába a sok éves igyekezet,az er?n felüli önfeladás,a gyermeknek és az anyaságnak való teljes alárendel?dés.A testvére szegény hosszan el van magában,alig jut id?m rá,a nagyobb állandó felügyelete ,fegyelmezése mellett.

Legjobb válasz: Kedves szülõ! ne add fel! Pontosan ilyen helyzetekkel foglalkozik a : A nevelés mindennapi mûvészete c. könyv. Ismerõsöm testvérének két gyereke van, kezelhetetlen fõleg a nagyobbik. (személyesen nem ismerem õket) Mindent úgymond feladott már az anyuka, azt mondta õ már nem olvas semmiféle könyvet, mert semmi sem használ. Akkor ajánlottam be a fenti könyvet. Elkezdte olvasni, és a leírt konkrét példákat alkalmazta a fiánál. Bejött, siekrült, használt. Azóta nagyon lelkes, jegyzeteket készít a könyvbõl. Neki sikerült a könyv alapján javítani a helyzeten, nem is kis mértékben. Szerezd meg a könyvet mindenképpen, csak ezt tudom ajánlani. Nagyon sok példa van benne, biztosan találsz nektek valót is. Remélem segít a dolog! HA igen, kérlek írj, hogy tudjam :) szép napot, sok erõt és kitartást! üdv ors

Kedves szülõ! ne add fel! Pontosan ilyen helyzetekkel foglalkozik a : A nevelés mindennapi mûvészete c. könyv. Ismerõsöm testvérének két gyereke van, kezelhetetlen fõleg a nagyobbik. (személyesen nem ismerem õket) Mindent úgymond feladott már az anyuka, azt mondta õ már nem olvas semmiféle könyvet, mert semmi sem használ. Akkor ajánlottam be a fenti könyvet. Elkezdte olvasni, és a leírt konkrét példákat alkalmazta a fiánál. Bejött, siekrült, használt. Azóta nagyon lelkes, jegyzeteket készít a könyvbõl. Neki sikerült a könyv alapján javítani a helyzeten, nem is kis mértékben. Szerezd meg a könyvet mindenképpen, csak ezt tudom ajánlani. Nagyon sok példa van benne, biztosan találsz nektek valót is. Remélem segít a dolog! HA igen, kérlek írj, hogy tudjam :) szép napot, sok erõt és kitartást! üdv ors
A kérdező hozzászólása: Igen orvosilag diagnosztizált hiperaktív. Túl vagyunk már a pszichiáteren, a pszichológushoz járáson , a pszichológus semmit sem segített, hiába tanulta , de mégis olyan volt mint akinek fogalma sincs róla milyen egy hiperaktív gyerek, nem tudott segíteni. Egyedül maradtam a problémával, a nagyszülõk, barátok mindenki inkább hárítja már a velünk való találkozást. Egy idõben még mindenféle nevelési tanáccsal szolgáltak, aztán látták õk is, hogy nem igazán válik be itt semmi. A férjemmel nagy csoda, hogy még együtt vagyunk, mert sem nappalunk, sem éjszakánk nincsen, nem tudunk váltani két szót egymással, mert a fiúnk minden figyelmet kikövetel. Látom a férjemen is, hogy nagyon szomorú, õ is kizárólag apaként funkcionál már csak itthon. Arról szó sem lehet, hogy bárki elvállaná a kisfiunkat csak egy órára is, mert nincs már senki aki vállalkozna erre, a férjemmel egymást szoktuk elengedni, hogy például a másik menjen el vásárolni, addig is kikapcsolódik a gyerek nélkül, közös programok rémálmok, mindenki mindenhol bennünket néz, tanácsokat osztogat.
23:43 Ó igen, gyógyszerezd be! Csináljatok belõle egy szobanövényt! Esetleg zárasd be, az mindent megold. Gratulálok! Kedves Kérdezõ! Csak biztatni tudlak, a sok törõdés meg fog térülni! A férjed is biztos szeret és kitart melletted, nemsokára a gyermeked is nagyobb lesz és megváltozik. (Kinövi, megérti...) A könyvet én is csak ajánlani tudom! Szorítok!
16.03-as 63%-os Nincs teljessen igazad, mert eljön az a pont, hogy nem fogja tovább bírni arról nem beszélve, hogy van neki még egy 'egészséges gyereke'akinek szüksége van az anyjára!!!Igen is, ha másképpen nem megoldható, akkor le kell nyugtatózni, hogy az örjöngést befejezze.A szomszédunkban lakott egy ilyen kisgyerek, az anyja apja, nagyanyja teljessen tönkre mentek idegileg.Míg végül a nagymama lépett, és kérte az orvostól a gyógyszeres kezelést a saját maguk védelmében, mert az õrület szélén voltak mind.Húúú én biztos nem bírnám egy percig sem elviselni.
kedves kérdezõ! megdöbbenve olvastam az írásod! tényleg van ilyen? nagyon sajnálom! komolyan! mióta tart ez az állapot? mikor kezdõdött a gyereknél ez a furcsa viselkedés? nagyon megértelek! borzasztó lehet, hogy csúnyán beszél veled, amikor te mindent megteszel érte! én biztos összeomolnék ilyen helyzetben. ovis vagy már iskolás? ott hogy viselkedik?
Jelzésül írok, késõbb újra olvasva válaszolok. Addig se add fel, gondoddal nem vagy az egyedüli.
Bocsánat, nem tudom milyen a hiperaktív gyerek, de nem segít ha lekeversz neki pár pofont...? Vagy mondjuk sokat... Azért azt csak érzi, hogy fáj és nem jó. De lehet hülyeséget mondok, mert az ilyesmi nem hat, de én pár pofontól annó simán észhez tértem. És most normális vagyok, szóval nem lesz semmi baja a gyereknek a pofontól... 20L
csúzli vagy lapáttenyér
Ne add fel! Most kerestem utána, ezt a bejegyzést már több, mint másfél éve írtam egy hasonló, hiperaktivitással foglalkozó topikhoz. Nagyjából benne van, hogy milyen volt a helyzet jó pár éve és milyen másfél évvel ezelõtt!:) "Elolvastam 1-2 fórumtopikot a hiperaktív gyerekekkel kapcsolatban és való igaz, hogy elég negatív vélemények vannak benne a hiperaktív gyereket még fényképen sem látott szülõktõl. Én viszont megkockáztatom, hogy megköveztetem itt magam:) Nem vagyok pedagógus. Hiperaktív szülõ vagyok, hiperaktív gyerekkel:) Mivel van két nagyobb, "hagyományos" gyerekem is (bocs, a normális gyerek kifejezéstõl idegbajt kapok), a kis hiper-szuper már szinte az elejétõl feltûnt, hogy más lesz. Elõször annak tudtam be, hogy magától értetõdõen minden gyerek más, de a legkisebb csemete tényleg érdekes dolgokat mûvelt. Az alvásigénye szinte a 0-val volt egyenlõ, kezdettõl fogva. Azt hiszem, bõ 2 éves koráig nemigen sikerült átaludni egy éjszakát sem. Amellett folyamatosan igényelte, hogy vele foglalkozzunk, iszonyúan mozgékony volt és hajmeresztõen gyorsan fejlõdött. Három hetesen már hasra és vissza fordult, 6 hónaposan biztosan ült és a mászást kihagyva, 9 hónaposan már saját lábán közlekedett. Folyamatosan hajmeresztõ dolgokat mûvelt, nem gyõztük leszedni olyan helyekrõl, ahova egy akrobatának is mûvészet felmászni:) 24 hónaposan mind a 20 tejfoga kinn volt. Iszonyúan érdeklõdõ volt, de a figyelmét tartósan csak 1-2 dolog kötötte le, amúgy semmi olyasmivel nem lehetett lekötni, mint a két testvérét anno. A képes mesekönyvek, meseolvasás, versikék szóba sem jöhettek, úgy vágta hozzám, hogy csak úgy koppant. A hiper-szuper, méregdrága fullextrás játékok ideig-óráig kötötték le, többet feléjük sem nézett. Viszont imádott mindent, amibõl csinálni lehetett valamit. Festett, rajzolt, építõkockázott, stb. Szó szerint három mûszakos felügyeletet igényelt, mert egy percig nem maradt nyugton. A bevásárlás csak addig volt többé-kevésbé zökkenõmentes, amíg a babakocsiban ült, de kb. 2 éves korától nem lehetett beleültetni, mert úgy ordított, mint akit nyúznak. Onnantól kezdve kész rémálom volt bemenni egy-egy üzletbe, mert pikk-pakk lekapcsolgatta a hûtõket, felmászott mindenre, rohangált, zajongott, stb. Akkor még azt hittük, hogy a társaságunk kevés neki, nem tudjuk kellõképp lekötni, majd az oviban más lesz. Tévedtünk! Az egyik óvónéni az elsõ nap után majdnem szó szerint azt mondta nekünk, hogy a gyereket démon szállta meg, míg a másik azt, hogy talán kicsit sok neki az egész napos ovis napirend, hordjuk egy darabig csak délelõttönként, ugyanis olyan volt, mint aki osztódással szaporodik. Szinte a másodperc tört része alatt tûnt fel a legkülönbözõbb helyeken, amit nem vettem túl komolyan, elvégre egy gyerek elsõ nap valahol vagy nagyon visszahúzódik, vagy cikázik, mert minden újdonságra egyszerre kíváncsi. Közben egyre több "hiba" került felszínre: nem hajlandó a csoportos foglalkozásokon részt venni, nem hajlandó elfogadni, ha be kell menni az udvarról; nem hajlandó erre, nem hajlandó arra és elég vehemens dühkitöréseket produkál. Érdekes, hogy a dühkitörések mindig csak a "démonos" óvónéninél jelentkeztek, a másik óvónõ tudott vele bánni. Közben persze mi is próbáltuk itthon "megnevelni", gondolván, biztos legkisebb gyerekként akár észrevétlenül is, de jól elrontottuk. Közben már mi is olyan fáradtak voltunk, mint a kutya. Akkor vittük el szakemberhez, amikor a dühkitörése odáig fajult, hogy leszaggatta az összes függönyt az csoportban és bevágott egy kis széket a gyerekek közé. Elég agresszív tudott lenni, de arra nem volt példa, hogy õ más gyereknek kárt, vagy fájdalmat okozzon. 3 hónapig jártunk "szakikhoz", amikor megkaptuk azt a véleményt, hogy hiperaktivitás-gyanús. Kapott nyugtatót is, amit nem nagyon díjaztam, de a csoporttársai érdekében és persze azért is, mert végre mi is szerettünk volna picit lazítani, közel egy évig adtuk is neki. Közben pedig folyamatosan tanultuk helyesen nevelni a gyereket a gyerekpszichiáter és a gyógypedagógus nevelési tanácsai alapján. Dióhéjban ami nagyon fontos pici korától: - abszolút következetesség és rendszeresség. Elõször iszonyú buli lesz belõle, de megéri a fáradságot. Nálunk már egyáltalán nincs hiszti évek óta. Ha egyszer valami NEM, akkor nem, még akkor sem, ha másfél órát üvölt miatta. A rendszeresség is fontos, mert a szabályokat nehezen fogadja el, így otthon azzal tudjuk a legtöbbet tenni, ha tartjuk magunkat ahhoz, hogy minden nap ekkor és ekkor reggeli, játék, séta, ebéd, vacsi, fekvés, stb. Másodperc pontosan úgysem nagyon tudunk megoldani semmit, de max. negyed-fél órás csúszásokat engedtünk meg magunknak és neki. Így késõbb a suliban sem lesz (olyan nagy) gond, ha végig kell ülni az órát, vagy be kell menni az udvarról. Tényleg sokkal intelligensebbek, mint a hagyományos gyerekek, így õket nem lehet csak egy "NEM SZABAD"-dal elintézni. Mindig el kell nekik magyarázni, hogy miért nem szabad. Ha rosszat csinál a büntetés az legyen, hogy megvonunk tõle valamit egy kis idõre amit szeret. Pl. másnap nem nézheti meg a kedvenc rajzfilmjét. Ha emiatt hisztizik, akkor 2 napig nem nézhet rajzfilmet, stb. A túl drasztikus, vagy hosszú büntetés szintén nem nagyon szokott bejönni. Se kiabálással, se testi fenyítéssel nem érünk el náluk semmit, de ezt szerintem más gyereknél se nagyon támogatott nevelési mód... Ha viszont dicsérjük, mert jól csinált valamit, akkor szárnyakat kap! Tehát dicsérni minél többet! Tehát 3 éves volt amikor elõször jártunk szakembernél, 4 éves koráig kapta a Risperdal-t, azóta szabotáljuk a gyógyszert, gondoltuk fog menni anélkül is. 3 és fél évesen mentünk elõször fejlesztõpedagógushoz, hogy mire suliba kerül, sikerüljön a legalább fél óráig egy helyben megültetni. Az ovit több-kevesebb sikerrel befejeztük, most 9 és fél éves, 3. osztályos iskolás a kisklapec. Az elsõ évben, kb. 2-3 hónapra visszatértünk a gyógyszerezéshez, hogy megkönnyítsük a tanárnénik dolgát, mert szörnyen viselkedett az elsõ néhány hétben. De közben õk is megismerték a gyereket, amellett kaptak egy kis gyorstalpalós kiképzést arról, hogyan kell a kis rebellissel bánni és azt hiszem most már sínen vagyunk. A második félévtõl semmi gond nem volt vele. Ha nagyon kezdett tele lenni a hócipõje, gond nélkül kiengedték a folyosóra rohangálni. Amit nem tudott elvégezni emiatt az órán, azt hazahozta és itthon megcsináltuk. Tekintettel arra, hogy iskolaotthonos a suli és nem hordják haza a cuccot, sokszor az elmaradt feladatokat hétvégenként pótoltuk otthon. Hetente kétszer jár fejlesztõ foglalkozásra a suliba, amellett mi is hordjuk télen-nyáron folyamatosan ahhoz a gyógypedagógushoz, aki 3 éves kora óta foglalkozik vele. Mivel ezek a gyerekek a tartós figyelem hiánya miatt veszélyeztetettek, hajlamosabbak a tanulási zavarok (dyslexia, dysgrafia, dyscalculia) kialakulására, jobbnak láttuk, ha inkább elõbb kap fejlesztést, mint késõbb. Most normál iskolába jár, a fenti tanulási zavarok egyike sem áll nála fenn, de mint veszélyeztetettet, folyamatosan hordjuk fejlesztésre és a suliban is megkapja a fejlesztõ foglalkozásokat. Biztos, ami biztos. Egészen tavaly nyárig egy percet sem töltött tõlünk külön. Mindenhova kizárólag szülõi felügyelettel mehetett, nem aludhatott a csoporttársainál, osztálytársainál sem. Gondoltuk, ha minden élethelyzetben mellette vagyunk, folyamatosan irányítjuk mit lehet és mit nem, amit nem lehet, azt miért nem, akkor jó úton fogjuk elindítani. Biztos könnyebb lett volna néha egy-egy hétvégét, estét szabaddá tenni, hiszen nekem pl. az elsõ gyerekem születése óta (18 éves voltam), nem volt egy gyerekmentes napom sem, így mire a kis hiperke harmadiknak megszületett nem mondhatom, hogy nem voltam hulla fáradt, mint szülõ. De most azt mondom maximálian megérte. Amíg 2-3 éves korában képes volt taccsra tenni akárkit agyilag és fizikailag, most annyira népszerû. Egy imádni való kis gazfickó lett belõle. Mindenki kedveli, szereti, keresik a társaságát, mind a szülõk, mind a gyerekek, tanárok. Amikor egy-egy anyukával közelebb kerülünk egymáshoz és kiderül, hogy a fiam diagnosztizált hiperaktív gyerek, többnyire csak pislognak jó nagyokat és nem akarják elhinni. Iszonyúan önfejû, de már meggyõzhetõ észérvekkel. Belenyugszik minden nagyobb buli nélkül, ha valamiért nem az õ akarata érvényesül. Tavaly nyáron már odáig jutottunk, hogy simán el mertem engedni egyedül a közeli játszótérre (oké, félóránként felhívtam:) ), és nem kötöttük a hátára magunkat, ha valamelyik osztálytársának az anyukája meghívta szülinapra, stb. Suliba még nem engedjük egyedül, de egy-két közelben lakó, biztonságosan megközelíthetõ osztálytársához igen. A monotóniatûrése is nagyon jó ahhoz képest, amilyen volt. Amíg korábban egy négy soros versikét nem lehetett neki elolvasni, most már másodjára olvassuk a Harry Potter hét kötetét úgy, hogy 30-60 oldalas fejezetek is vannak benne. Ilyenkor nem mindig tud megülni a fenekén, sokszor tornázik közben, vagy mászkál, de tudom, hogy közben figyel, mert, ha visszakérdezek, simán képben van. Így nem zavar, ha balettozik, amíg én olvasok:) A magam részérõl csak azt tudom mondani, hogy amennyire korábban még kétségbe voltam esve, mert nem tudtam mit és hol rontottunk el, késõbb agyilag voltam tropára menve, mert nem tudtam meddig tart még a "vesszõfutás" a gyerekkel, mikor lesz végre bulimentes idõszak?! Ma már csak azt tudom mondani, hogy egy ilyen gyerek ajándék. Rengeteget tanulhatunk tõlük. Legfõképpen azt, hogy ne akarjuk a saját képünkre faragni, nevelni õket, hanem hagyjuk kibontakozni a saját egyéniségüket. Figyeljünk rájuk oda, mert képesek szembesíteni saját hibáinkkal és sokkal jobbá tenni bennünket. Semmibe ne gátoljuk és ne korlátozzuk, ha nem okoz vele senkinek galibát, de ne is hagyjunk rá semmit, amivel bárkinek kárt okozhat. A logikája és a kézügyessége elképesztõ. Ha a szöveges értékelését jegyekre konvertálnám, akkor most 4, 5-es átlagú tanuló. Matekból amíg a többi gyerek bukdácsol, õ egybõl átlátja az összefüggéseket. Hogy mennyi a hiperaktivitásban az öröklött és mennyi nem, azt nem tudom, de tény, hogy a gyerek dettó ugyanolyan, mint én voltam anno. Akkoriban még nem volt "divat" a hiperaktivitás, így nem tudom hogyan könyveltek el a tanárok?! Azt tudom, hogy a nagy részük magától rájött hogyan lehet velem bánni, mert komolyabb magatartási problémám nem volt, annak ellenére, hogy sokszor felálltam az óra közepén és kimentem, vagy haza:) Tanulási zavarom sosem volt, sõt. De szerintem (nem akarok bírálni semmit), a mostani tanulási zavarok a szeszélyen változó oktatási rendszernek köszönhetõek... Azzal sem volt sok baj, hogy túlzott mozgásigényem volt, mert elmentem naponta 2-3 edzésre, plusz a suliban a tornaóra és elég is volt:) Egyszerre jártam atlétikára, tájfutásra és szertornára. A mozgásról viszont beugrott, hogy a túl gyorsan fejlõdõ gyerekeknek nem árt gyógytornára járni, hiszen azzal, hogy egyes fizikai fejlõdési szakaszokat átugranak (mint pl. az én fiam a mászást), egyes izomcsoportok nem fejlõdnek ki megfelelõen. Ezt most pontosan nem tudnám leírni, de egy gyógytestnevelõ igen. Amit ajánlani tudok hiperaktív gyerekeknek: a küzdõsportok. Minden egyes izomcsoportot megmozgat, levezeti a fölösleges energiát. Nem csak testileg, de szellemileg is fejleszt. Önfegyelemre szoktatja a gyereket és egyáltalán nem hozza ki belõle az agressziót, mint ahogy sokan hiszik." A bejegyzés óta eltelt másfél évrõl még pozitívabban tudok beszámolni. Már a külsõ fejlesztõpedagógust elhagytuk, a 11 éves csemete 100%-ig megbízható, egyedül jár suliba és már táborozni is engedtük. Tavalyelõtt még csak úgy mehetett táborba, hogy reggel elvittük, este hazahoztuk (ettõl függetlenül az új helyzet kihozta belõle a "kisördögöt", így a tábor csak 4 napig tartott, inkább hazahoztuk. Tavaly a tábor félidejéig ment hozom-viszem, a másik felében már végig ott is maradt az alvást is beleértve. Most már a tábor elejétõl a végéig ott lehet, tudom, hogy semmi probléma nem lesz vele. Sokáig tartott, mi is kaptunk "megbélyegzést", meg célzásokat a szülõi/nevelõi képességeinkre, sokszor mi is kétségbe vontuk azokat, de úgy látszik mégiscsak jól csináltuk a dolgokat, mert a csemete a suliban is felkapaszkodott a rebellis kategóriából a kedvenc kölkök közé, mindenhol és mindenki szereti, pedig fiúgyerek lévén imád benne lenni a balhékban:) Az idén, 4. év végén 2 db négyese lett csak, a többi 5-ös. Tehát a tanulási zavar sem bukkant fel késõbb sem. Mi is azt hittük néha, hogy sose lesz vége, de az a néhány pokoli év már most távolinak tûnik és bár akkoriban igencsak el voltunk keseredve sokszor, megérte! A néhány hónapos gyógyszerezést sem bántam meg, mert elõször tényleg szükség volt rá ahhoz, hogy szót értsünk vele. Ráadásul pont úgy hatott, ahogy kellett: nem szedálta a gyereket, nem lett aluszékony, dekoncentrált, viszont visszafogta az agresszióját és némileg nõtt a türelme is. De igyekeztünk minél elõbb leállni vele, mert a gyógyszerezés nem megoldás.

Anyukák ez normális hogy így érzek?

2 hónapos a kislányom és annyira de annyira szeretem gondolkodás nélkül meghalnék hogy ? élhessen sokszor szoktam sírni mert nehéz szülésünk volt talán ezért féltem és szeretem ?t annyira..

Legjobb válasz: szia, teljesen természetes ne aggódj!! :)amíg a hormonok nem rendezõdnek vissza a régi szintjükre kicsit intenzívebbek, de ez mindig meg marad!! a mi kisfiunk 1,5 éves de minden nap ezt érzem!! :) ez a legjobb az anyaságban :D Ági

szia, teljesen természetes ne aggódj!! :) amíg a hormonok nem rendezõdnek vissza a régi szintjükre kicsit intenzívebbek, de ez mindig meg marad!! a mi kisfiunk 1, 5 éves de minden nap ezt érzem!! :) ez a legjobb az anyaságban :D Ági
AZ én kisfiam is 2 hónapos és ugyanezt érzem!! :) ) Annyira imádom õt! :)
Az en kisfiam 4 honapos de en mar sajnos betegesen feltem annyira szeretem. Kepzeljetek, hogy en attol is felek, hogy ejszaka elraboljak es tuzriasztot akarok szereltetni a szobajaba, hogy nehogy kigyladjon valami es ne vegyem eszre idoben es ne tudjam megmenteni. Ez a felelem annyira eluralkodott rajtam, hogy mar szinte aludni sem tudok. Nem tudom, hogy a hormonok-e vagy sem.
9 hós lesz a kisfiam és még mindig tart :) , bízom benne, hogy ez örökké így is marad. A legszebb, hogy Apa ugyanígy érez. Sok boldogságot Nektek is!
bizony és ez napról napra csak erõsödni fog :) most azt hiszed, hgoy ennél jobban már nem is lehet szeretni, aztán egy hónap múlva rájösz, hogy már megint még jobban szereted!!
Szia! Van két gyönyörû lányom. A nagyobbik 17 éves, a kicsi 2, 5 hónapos! :) Hidd el! A mai napig így érzek! Ha ránézek a nagy lányomra, ugyanúgy eltudom magam sírni a boldogságtól, mint a picinél! ANNYIRA NAGY BOLDOGSÁG ANYÁNAK LENNI!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!