Találatok a következő kifejezésre: Nemrég álmomban a fogorvosomat. Kómás volt, (1 db)

Nemrég álmomban felhívtam a fogorvosomat. Kómás volt, mintha felkeltettem volna. Az is benne volt az álmomban, hogy a híváslistában töröltem a nevét beszélgetés után, így nem tudom, felhívtam-e. Szerintetek lehet ilyen, h éjszaka telefonálgatok?

Legjobb válasz: Hát,velem volt már ilyen,csak nem telefonnal,hanem azt hiszem a párommal beszélgettem.Édesanyám amikor tejalergiás lett,akkor éjjel álmában evett mindenféle tejterméket.De mikor végre beállt a szervezete abbahagyta. Viszont volt olyan is,hogy a telefonom hívott fel valakit.Itthon volt a hûtõ tetején,és mi meg dolgunk után jártunk mind.Aztán egyszercsak vasárnap megcsörren,egy nagyon jó barátom,hogy ugyanmár mit akartam tõle pénteken,mert nem tudta felvenni.Ez azóta is rejtély.

Hát, velem volt már ilyen, csak nem telefonnal, hanem azt hiszem a párommal beszélgettem.Édesanyám amikor tejalergiás lett, akkor éjjel álmában evett mindenféle tejterméket.De mikor végre beállt a szervezete abbahagyta. Viszont volt olyan is, hogy a telefonom hívott fel valakit.Itthon volt a hûtõ tetején, és mi meg dolgunk után jártunk mind.Aztán egyszercsak vasárnap megcsörren, egy nagyon jó barátom, hogy ugyanmár mit akartam tõle pénteken, mert nem tudta felvenni.Ez azóta is rejtély.
Szerintem kérj egy hívásrészletezõt a mobilszolgáltatódtól, és akkor kiderül. Ha valóban így van, legalább bocsánatot tudsz kérni, és nem égeted be magad, ha tõle kérdezed meg....
Ha a száma bnne volt és most nincs akkor biztos h felhivtad csak ugyebár törölted!!

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Nagyon feledékeny vagyok, mit csináljak? Nagyon hamar elfelejtek dolgokat.

17 éves vagyok, és nagyon szétszórt. Mostanában egyre durvább, előbb azt is elfelejtettem, hogy 5 perce én kapcsoltam-e be a tévét, vagy nem. Szinte mindent elfelejtek, semmire sem emlékszem, hogy mit hova tettem. Mit csináljak? Menjek orvoshoz?
Viszont tanulás környékén nincsenek bajaim, azokra emlékszem, amiket megtanultam.

6

Depressziós vagyok, vagy valami más bajom van? Évek óta nem értem magam, de ez egyre rosszabb, sokszor elviselhetetlen a létezés.

Sziasztok! 18 éves lány vagyok, elvileg tehetséges, jó tanuló, nem vagyok csúnya. De képtelen vagyok a boldogságra. A gyerekkorom nagyin rossz volt itthoni és iskolai problémák miatt, kb. hetedikben éreztem először azt, hogy fájdalmat akarok okozni magamnak. Most már elég komolyan vagdosom magam. A legrosszabb az, hogy pl. vagyok a suliban, órán ülök, és egy undorító senkinek érzem magam, legszívesebben ordítanék, fellökném a padot, kikúsznék négykézláb a teremből, őrültséget csinálnék. Tudom, hülyeség, de sokszor gondolok arra, hogy halnak képzelem magam, és kiúszok az óráról. Nagyon ocsmányul kövérnek érzem magam úgy két éve, de ez most már igaz is, lefolyok a székről, el sem tudom mondani, mennyire gusztustalan vagyok. Nem látom, hogy lenne valami lehetőségem az életben, már nem hiszek a szerelemben. Nem tudok normális kapcsolatot kialakítani az emberekkel! Szívem szerint egész nap egyedül gubbasztanék itthon. Vagyis most így érzem. Máskor meg azt, hogy kellene nekem egy saját lakás, valami munka, és akkor minden héten más pasit vihetnék fel magamhoz, ismerkedhetnék mindenféle emberrel. Ez is akkora butaság, mert egyébként szűz vagyok, és a gyomrom is felfordul, ha arra gondolok, hogy egy fiú hozzám ér úgy. Pedig volt már barátom, nyolc hónapig együtt voltunk, de szakítottam, mert nem tudtam elviselni, hogy felelek egy másik ember érzelmeiért, tetteiért. Vele nem voltak nagy gondjaim olyan értelemben, csak sokszor sírni volt kedvem, nehéz elfogadni az undorító kinézetemet. Sosem lesz belőlem senki, meg fogom ölni magam pár év múlva, nem hiszem, hogy egyszer jól leszek. Nem is emlékszem, milyen volt normálisnak lenni. Közben tudom, hogy az állapotom nem olyan vészes. Idáig úgy voltam az öngyilkossággal, hogy egy lehetőség, blabla, de mostanában már a konkrét eszközön gondolkodom, hogy jó lenne bebiztosítani magam, pl. valamilyen gyógyszerrel járni minden nap a suliban. A suliban is szoktam magam vagdosni, már olyanokat vágok, hogy az egész kezem csupa vér, és csöpög. Azért vágom meg magam, mert gyönyörű a vérem, és szeretem a sebeket, csak sajnos rejtegetni kell őket. De néha már úgy érzem, inkább bele kellene ordítani az emberek képébe, hogy igen vagdosom magam és akkor mivan? És mrgvágnám magam mindenki előtt, és belefulladnának a vérembe. Amúgy szeretem az embereket, jóindulatú vagyok, szeretem a sorozatgyilkosokat, megértem őket, nem ítélem el őket. Mindig piszkáltak általánosban, és most is érzem, hogy én csak egy vicc vagyok, lenézett senki, egy NYOMI, STRÉBER, CSICSKA SENKI. Senki nem ismer engem igazából, én se tudom, ki vagyok. Szeretek írni, rajzolni, szeretem a pszichológiát, de nem lesz belőlem senki, mert túl gyenge vagyok. Mások küzdenek, én meg csak mindent elfogadok, de nem érdekel, csak ne lennék ilyen kövér. Nagyin összeszedetlenek most a gondolataim, nem is tudom létezik-e ilyen szó, sok vesszőt kihagytam, és sok az elírás, bocsánat!

12

Hogyan küzdhetem le a hipochondriát pszichológus nélkül?

Nem vagyok egészséges, de beteg se.
Fizikailag baromi gyenge vagyok, amilyen súlyt más velem egykorú lány simán elbír, én alig; minden izmom gyengébb és állóképességem sincs, lépcsőn hamarabb lihegek másoknál. Nincs asztmám, nem vagyok szívbeteg, egyszerűen beteges nyamvadt csecsemő voltam, és mivel mindig annyit mozgok, amennyi épp szinten tart, nem erősödtem meg.
Van irritációm (orr, torok), de nem allergia.
Ég néha a gyomrom, de nem reflux.
Sokszor és sokat pisilek, de nem vesebetegség. Annyira azért nem sokat...
Karikás a szemem, de már óvoda óta.
Nem rendszeres a menstruációm, de nem is rendszertelen.

Ha elmegyek valamivel orvoshoz, akkor vannak kivizsgálásocskák, amiket konkrétan kimutatják a tünetemet, de kiváltó okot nem találnak. Ír fel a háziorvos gyógyszert, hogy hátha hat - persze nem erőseket! -, de nem hat.
A tüneteim nem romlanak, hanem stagnálnak, néha vannak jobb periódusok.

Egyszerűen azt szeretném elérni, hogy ne foglalkozzak ezekkel, ne féljek időről időre, hanem megtanuljak csak akkor foglalkozni velük, ha erősödnének a tünetek.

Hogyan küzdjem le a hipochondriát?

3

Szerintetek miért örömforrások a szexuális kielégülés mellett az ásítás, tüsszentés, székletürítés. és még nem tudom mi tartozik ide, de régebben olvastam még vagy 3-4 ilyen dologról?

Mi az élvezetes ebben? valahogy úgy írták, hogy valamilyen százalékban eghatározták, hogy ha az orgazmus 100% élvezet akkor a székletürítés 30% és ilyesmi. mi ezekben az öröm vajon?

6

Az mennyire normális vagy átlagos, ha a hétköznapi dolog mögött minduntalanul az ürességet, a semmit érzékelem?

Amikor szerelmes voltam, akkor úgy éreztem, hogy az életem egy út, ami a boldog jövő felé vezet, de mióta elmúlt (viszonzatlan maradt), azóta újra és újra ürességet érzek nap mint nap.

5

Létezik olyan SSRI vagy SNRI csoportba tartozó gyógyszer, aminek viszonylag kevesebb a mellékhatása, és nem okoz libidó csökkenést?

6

Lehetséges, hogy valami baj van az elképzelésemmel a férfi és a női szerepeket illetően? Sok problémám lesz ebből?

Elnézést, hosszú lesz :)

Azért ide tettem fel a kérdést, mert szeretném ha valaki mentálhigiénével foglalkozó is rábukkanna és mondana rá valamit. Másrészt meg kezdem furán érezni magam. Tudom, hogy ez a fajta gondolkodásmód nem betegség, de szerintem sok párkapcsolati vagy házasságbeli problémához vezethet.

Tudom, hogy amit megfogalmazok általánosítás és nem mindenki ilyen. Vagyis remélem, hogy nem :)

Szeretném bemutatni nagyjából hogy látom manapság a nőket. És egyúttal megkérdezni, hogy mi velem a baj.

A mai átlag nők nekem sem kívülről, sem belülről nem tetszenek. Kívülről az öltözködésük és a stílusok, belülről a gondolkodásmódjuk és a begyepesedett személyiség nem tetszik.

Nem szimpatikusak számomra azok a nők akik kihívóan öltözködnek. De itt kb 10nőből 8-9nél el tudnám mondani hogy mi nem tetszik. Az nem szimpi, hogy már szinte minden női ruhadarab a szexualitást sugározza. Lehet prűd vagyok, de én ezt illetlenségnek élem meg. Meg erőszakoskodásnak. Lényegében egy agresszió vagy provokáció. Mintha lépten-nyomon a férfiak orra alá akarják dugni a szexualitásukat, vagy elhúzni előttük a mézesmadzagot. Ha nem egy könnyen kapható nőről van szó, de akkor is ott van az elv, hogy megkívántassa magát, érzelmeket váltson ki a férfiakból.
Persze lehet mondani, hogy nem a férfiaknak öltözik ki valaki, hanem magának. De a férfiak attól ezt még látják és nekik erről más jön le.

Nem értem, hogy a nőknél ez hogy alakulhatott ki ennyire nyílt és szeméremsértő viselkedéssé. Mert azt gondolnám, hogy a nőknek, lányoknak van egy apjuk aki képes férfi szemmel látni és szeretné megóvni a lányát a csalódásoktól, ugyanakkor felelőssége is van iránta. De ahogy látom, a mai apák teljesen nyugodtan engedik el a lányaikat kihívó öltözetben otthonról. Nekem ez már a lány apját is minősítené, hogy ennyire letojja a saját lányát vagy hagyja hogy kellesse magát.
De ezek külsőségek. Nem annyira fontos, tudom. Csak nekem rosszul esne, ha például a barátnőm ilyen öltözetben mutatkozna nyilvánosan. Nemcsak azért, mert más férfiak is csorgathatják utána a nyálukat, hanem azért is, mert úgy érzem provokálni akarja őket.
A másik meg, hogy nem tudnék egy ilyen nemiségével és szexuális vonzalmável kérkedő nőre egyenrangú emberi lényként tekinteni. Akár baráti társaságról van szó, vagy munkahelyről, összejövetelről. Nekem ez nagyon szemet szúr. Bár már nem jövök ettől zavarba, mégsem tudom máshogy elkönyvelni, csak egyfajta minimális támadásnak vagy valami megbotránkoztatásnak szánt cselekedettnek.

És most beszélnék egy a belső tulajdonságokról. Ez úgy gondolom fontosabb. Én teljesen az egyenjogúság híve vagyok. Persze tudom, hogy valamilyen szinten van eltérés a férfi és a nő gondolkodása és személyisége között, mivel van egy kis különbség az agy felépítésében és a hormonokban is. De szerintem nem kéne már eleve erre nevelni az embereket. Foggal körömmel akarják pici koruktól beleverni a lányokba és a fiúkba is a lányos/fiús dolgokat. Szerintem egy gyerek magától is ki tudná választani hogy mivel akar foglalkozni. És az esetek többségében ez biztosan megegyezne a sztereotípiák tárgyával, de nem értem, miért kell erőszakosan belenevelni ezeket a társadalomba.

Az egyik legbosszantóbb dolog, hogy a nőket nem akarják taníttatni, beléjük nevelik, hogy nekik nem kell tanulni. Meg egy másik, hogy nem hagyják műszaki vagy mérnöki szakmát tanulni, mert nem nőies. És azt vettem észre hogy ennek következtében a nők elhiszik, hogy nem jók matekból, fizikából és kikötnek valami más szakon, ami híres arról hogy könnyű és könnyen el lehet végezni majd nem lehet vele elhelyezkedni. De nem baj, mert elmegy majd szülni és a férje eltartja a nőt.

És ez a fenti bekezdés az, ami engem nagyon nyugtalanít. Én nem tudok egy olyan nőre társként tekinteni, aki legalább nem annyira sikeres, mert a könnyebben járható utat választotta. Nem értem más férfiaknak ez mitől jó. Én bízni sem tudnék egy ilyen felségben.

A másik dolog, hogy a nők manapság megengedik maguknak a fizikai agressziót. Egyre gyakrabban bántalmazzák a férfiakat, akár kettesben vannak, akár nyilvánosan. Ennek nagyon sokszor voltam tanúja és belőlem mindig ellenszenvet váltott ki. Volt hogy csak játékosan csinálták, volt hogy erősen. De mindkét esetben érezni lehetett a tett mögött rejlő indulatot. Olyan mintha a nők felsőbbrendűnek érzik magukat ettől, tudják hogy a férfi nem ütne vissza. A nő csinálhat amit akar, királylánynak képzelheti magát. (Tehát gyerekként viselkedhet és a férfi lesz az ő apja is) Én nem tudom elviselni ha egy érzelmi felindulást fizikai agresszió követ egy szerelemben. Mégis a nők erre jogot formálnak maguknak, a férfiaknak meg valszeg ez jó, mivel többnyire elfogadják ezt és nem állnak ki ellene.

A gyereknevelés sem tetszik. A nők szinte elidegenítik az apát a gyerekektől. Az apának szinte semmi köze nincs a gyerekhez, csak formálisan. Na meg pénzügyileg. Az anya gyereknevelés alatt így a saját konfliktuskezelési mintázatait és személyiségét örökítheti át a gyerekbe. Az apának ebbe nincs beleszólása. Én ebbe sem tudnék beletörődni. Nekem az kell hogy kb 50-50 százalékba legyen elosztva a férfi és a nő között a gyereknevelés.

Azt is észrevettem hogy a nők nagyon bezárkózott magatartást folytatnak. Valamint a szakmájukat tekintve is önbizalomhiányosak. Szeretik az érzelmeket manipulálni. De amikor valódi teljesítésről van szó, legyen az műszaki vagy humán szakma, általában alulmaradnak vagy meg sem próbálkoznak vele. Mert minek, semmi sem készteti őket. Nekik jó így, úgyis van pasijuk, aki elfogadja őket.

ÖSSZEFOGLALVA:
Mai szavakkal kifejezve úgy is mondhatnám, hogy egy nőn nekem a "fiúsabb" öltözködés tetszik és a "férfiasabb" viselkedést várnám el egy nőtől is, a párkapcsolatban. Ez nem teljesen van így és félreérthető. Tulajdonképpen azért érzem így, mert nem szeretem ha egy nő szexuális ingereket AKAR kiváltani a környezetéből. Valamint azt sem szeretem, ha egy nő tesze-toszán viselkedik a hétköznapokban, kerüli a problémák megoldását és alárendelt szerepet vállal. Vagy ha egy nő úgy akar irányítani, hogy a férje alkalmasabb lenne, de a nő nem hagyja érvényesülni és addig trükközik és manipulál, amíg a férj enged neki

Az lenne a kérdésem, hogy valami baj van velem? Tudom hogy ez a szemléletmód elég eltérő a mai átlag felfogástól és sem a nők, sem a férfiak nem értenek velem egyet. (Egyébként heteró vagyok)
Mennyire lehet megoldani a felnőtt, házas vagy családi életet úgy, hogy a férfi és a nő is egyaránt elérhessen szakmai sikereket és élhessenek családi életet?

Alkalmatlan vagyok a párkapcsolatra?

8

Valami baj van az agyammal?

egyre tobbszor erzem ugy hogy semmi ertelme az eletemnek...legszivesebben meghalnek. Folyamatosan az exemen jar az agyam aki most vastagon le*ar mindent megtennek h ujra kedhessem a regi kapcsolatomot csak ezen jar az agyam semmi mas nem erdekel sose vagyok boldog :( ezert mindenki hulyenek nez s fokepp ezert nem akarja ujrakezdeni az exem mert folyamatosan szomoru vagyok de ha nem akarja akkor en meg meg szomorubb leszek...ja es akarmit csinalok folyamatosan ra gondolok hiaba olvasok vagy rajzolok vagy akarmi :(

9

Ha van ideiglenes lakcímem a fővárosban, de állandóra vidéken vagyok bejelentve, akkor van lehetőségem a fővárosban ingyenes pszichológiai ellátásra?

1

Majdnem 20 évesen vagyok mist ott hogy továbbá nem érdekel semmi felnőttes dolog, nagyon hiányzik a gyerekkorom. Miért? Mit tehetek?

nem akarok barátnőt, nem akarok dugni, nem akarok igahúzó barom lenni, nem akarok ebben a mocsok világban létezni. azokat az időket akarom vissza amit kb 12 éves koromig életem meg. kiakarok menni a barátaimmal a játszótérre, akarom a hitet, a fantáziámat, és a bizalmat az életben. mi a fene van velem? és mit tehetek? kb 6 hónapja megy ez, és nem tok kimászni ebből, már emó hajat is növesztettem.

19f

7

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!