Találatok a következő kifejezésre: Nem régen, 1 (383 db)

hello próbálkoztál már juttalomfalattal csalogatni?
Szia! Az én kutyusom is fél évesen került hozzám, 3 hete. Bizony, Nekünk is van gondunk, bár mi kertesben lakunk. Edígi kis élete során csak a gazdájával, ill. a tesóival és az anyjával érintkezett kizárólag, így most majdnem mindenkitõl fél. Legalábbis az emberektõl, fõleg a férfiaktól. Elsõ találkozása idegenekkel rögtön azzal járt, hogy kiszakították a megszokott környezetébõl, a nyugalomból. Nálunk elég nyüzsi van, így szegénykémnek elég stresszes volt az elsõ hét. Most Én, és Anyukám az, akinek szót fogad /próbál/, máshoz oda sem megy. Nevét már érti, a gyere ide is megy, pisi, kaki az udvaron, szinte vezényszóra ezek is. Remélem, azért majd lassanként felenged mindenkivel szemben, legalábbis nem fog rettegni minden idegentõl, bár úgy érzem, ez még nem most lesz. Amúgy értelmes, okos kiskutya, kár, hogy 6 hónapíg senki nem foglalkozott a kis lelkével. Üdv.

Sikerülhet a hüvelyi orgazmus, ha nem rég (1 hónappal ezelőtt) már majdnem elértem?

Éreztem,hogy mindjárt elmegyek,de aztán mégsem sikerült,mert valahogy "visszaestem". De még idáig sem jutottam el soha,szóval ennek is örültem. De azóta nem jött újra hasonló érzés. Lehetséges,hogy hamarosan sikerülni fog? Volt már valaki így? 22/L

Legjobb válasz: Szívesen segítünk mi mind!

Szívesen segítünk mi mind!
foglalt vagyok, én nem segítek -.- szerintem próbáljatok ki más pózt... lovaglóban, akkor te irányítod a tested, lehet jobban rá tudnál érezni... vagy tovább izgassátok egymást, még csak szét nem tépnéd :)
próbáld meg felemelni a csípõd picit, amikor közeledsz, vagy szorítsd össze a vaginádat, esetleg próbáljátok olyan pózban, hogy a hátadon fekszel, a lábadat magadra húzod és nekitámasztod a mellkasának... de azt hiszem mindenkinél másként van, kisérletezzetek... a fiú meg igyekezzen tovább birni :)
Pedig tényleg változtatnod kellene magadon vagy le kellene cserélni a pasidat. 22 éves vagy és még sehol sem tartasz a szexben?!
A kérdező hozzászólása: Köszi, de van barátom és inkább vele szeretnék próbálkozni :)
A kérdező hozzászólása: Lovaglóban szinte csak azt érzem, hogy bennem van, de olyan nagyon jó érzésnek nem mondanám, csak azért csinálom, hogy neki jó legyen. Régebben el tudtam úgy menni, de csak csikló orgazmusom volt, és csak akkor ha elõtte nyalt. De már mostanában ilyen sincs.
A kérdező hozzászólása: Oh, hát köszönöm a kedvességed :S
A kérdező hozzászólása: Az a baj, hogy nem szoktam közeledni soha, ez sajna még csak egyszer fordult elõ. Akkor úgy történt, hogy az oldalamon feküdtem, és õ pedig mögöttem. Nem szerettem ezt a pózt soha, mégis ez tünt jónak. Azóta ezt is próbáltuk már, de nem értem el odáig mégsem.

Miért nem lehet 1 éves kor alatt tejtermékeket adni a babának? És régen miért lehetett? Az oké, hogy most fejlettebb az orvostudomány és allergiát válthat ki, de régen sem volt annyi allaergiás gyerek, ember.

Legjobb válasz: 21.21. Nincs igazad. Akik a tejre allergiásak,azok mind fiatalok,és már tápszereken éltek. A tejben nem élteidegen anyag van,hanem D vitamin és kalcium,amire a szervezetnek szükksége van. Régen nem is hallottak allergiáról. Ha valkinek hasmenése volt,az egy-két napig koplalt,de után éppúgy étkezett,ahogy elõtte. Felénk sok 70-80 éves él,akik ma is mûvelik a kertjüket,és naponta megisznak -1 2 l tejet. Ez az egész csak propaganda,nem egyéb.

21:22-nak Gratulálok:-((((( Az én fiam nem volt tápszeres 821 hónapig ciczett), mégis 1 évesen 12, 2 kiló volt, alányom még ciczik, már 14 hónapos és õ most csak 11 kiló. ennek ellnére mind kettõ elindult 11 hónaposan. nem tápszertõl lesz kövér gyerek, hanemmert pl 7-8 hónaposan danoninoval, túró rudival, keksszel tömik
21.21. Nincs igazad. Akik a tejre allergiásak, azok mind fiatalok, és már tápszereken éltek. A tejben nem élteidegen anyag van, hanem D vitamin és kalcium, amire a szervezetnek szükksége van. Régen nem is hallottak allergiáról. Ha valkinek hasmenése volt, az egy-két napig koplalt, de után éppúgy étkezett, ahogy elõtte. Felénk sok 70-80 éves él, akik ma is mûvelik a kertjüket, és naponta megisznak -1 2 l tejet. Ez az egész csak propaganda, nem egyéb.
De régen a tej az tej volt.....nem volt ennyi mû dolog mindenben.
Mert fajidegen fehérje. Egyébként meg régen nem voltak ilyen felmérések, úgyhogy nem tudhatod, hogy mennyi allergiás volt. A mostanra felnõtt lakosság akik anno tejet kaptak megdöbbentõ mennyisége allergiás és majdnem mind érzékeny a tejre. Gondolj csak bele, hányan vannak akik megisznak másfél-2 dl tejet és 10 percen belül rohannak a WC-re mert hasmenésük van.
Osztom az elõttem szóló véleményét!
Komolyan annyira nem érdekel gyereketek egészsége, hogy legalább 1 éves korig ne adjatok neki tejet, ha mér nem szoptattok. DM-ben 1200 forint a tápszer.
Pff ugyan...akkor nagyon sok ember allergiás lenne minden 2. ez csak blabla.NA ismét le leszek pontozva de ez a véleményem! Amúgy valamire rákell fogni mindent!
21:22-es így igaz:) !!!Egyetértek!
Én adok neki!!!! Nem törõdök ezekkel a marhaságokkal! :)
Mert akkor a tápszergyáraknak kevesebb haszna lenne! Én is adtam mindhárom gyerekemnek, és most is a picinek. Egyik sem allergiás sem a tejre, sem más ételre. Viszont mindhárom erõs, egészséges gyerek. A pici most egyéves, mindent eszik, úgy szalad már, mint egy kisnyúl. A tápszeres ek kövérek, de gyönge az immunrednszerük és a csontozatuk is. Elég az itteni írásokat olvasni, sok még 8-9 hónaposan sem áll fel!
Miért marjátok egymást hetente kétszer emiatt a téma miatt? Gyanítom, hogy kevés hozzáértõ szakember van itt, mind laikusok vagyunk és lehetetlen állást foglalni amellett, hogy mi lenne a helyes. Egyik héten megjelenik egy cikk arról, hogy "gyerünk, adjatok 1 éves kor alatt tejet" aztán meg a következõ héten az, hogy "neeee, ne adjatok tejet 1 éves kor alatt". Teljes a káosz itt is, pedig csak észre kellene venni, hogy mind mások vagyunk és tudjuk megváltoztatni egymást. Te abban hiszel, hogy fehér, én meg abban, hogy fekete.-mg
Gratulálok, sikerült egymásnak esni!Fölösleges ilyen kérdésekre válaszolni, mert csak vita van belõle, a másik gyerekét lekövérezik, és mindenki h*lye, aki nem ért egyet velem! Nem itt kéne a fölös energiákat levezetni, hanem ki lehet menni a gyerekkel futkosni.(Persze tisztelet a kivételnek, mert azért itt is akad) Minddenki azt ad a gyerekének, amit akar. Biztos nem akar senki rosszat a babájának, saját maga megállapítása szerint a legjobbat adja neki. Ennyi!
Azért sok az allrgiás mertt a nép eszi azt sok gazdaségos tescos cuccot, nem mozognak, nem járnak kirándulni, ki a természetbe. Egyet köhintenek és rohanás a patikába a tv-ben látott gyógyszerért.
Senkinek nem kell, hogy valami baja legyen. Olyan gyerekesek vagytok. Mindenki más és másként reagál a szervezet a dolgokra. Lehet hogy valaki 1 éves kora után kap tejterméket, s mégis allergiás lesz.
Ennyi erõvel nekem is kéne, hogy legyen valami bajom.
Lehet 10 év múlva kiderül, hogy mégis lett valami baja:-(((
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat....én még nem olvastam errõl a témáról itt, de tényleg nem értem a sértegetések okát!!!! Mindenkinek a maga döntése, hogy hogyan táplálja neveli gyermekét, csak érveket és ellenérveket szerettem volna "hallani"...'no abból volt bõven...

1 hónapja reggel 1 szem convertal gyógyszert szedek. Egész délutánig 120-130 körül van a vérnyoásom. Estére viszont felmegy 140-145/ 90-94 ig Normális ez? Más gyógyszert nem szedek.

Legjobb válasz: Mindegy, hogy mi a normális, mert neked másfajta adagolásra van szükséged. Én reggel és este is szedek gyógyszert, igaz, más fajtát. fordulj az orvosodhoz, mond el a panaszod, és más adagolást fog beállítani.

Mindegy, hogy mi a normális, mert neked másfajta adagolásra van szükséged. Én reggel és este is szedek gyógyszert, igaz, más fajtát. fordulj az orvosodhoz, mond el a panaszod, és más adagolást fog beállítani.
egyértelmûen növelni kell az adagot például azzal hogy este is egyet vagy más gyógyszerre váltani te még szerencsés vagy én még csak például 18 éves vagyok de akárhányszor megyek dokihoz vagy új gyógyszert ír fel vagy változtat a dózison én speciel már ott tartok hogy 3 féle gyógyszert szedek a vérnyomásomra úgy hogy az egyiket naponta 2-szer 1, 5-öt a másik kettõbõl meg úgy hogy elsõbõl 2-szer felet a másikból meg egyszer felet plusz még az reggeli pajzsmirigy potlót

Azt Írja ki az utorrent a régi 1.7-es van hogy "Nem lehet kapcsolódni Tűzfal/router korlátozza a hálózati adatforgalmatNyitnod kell egy portot, hogy mások is kapcsolódni tudjanet hozzád"?

op:Windows 7 router nincs 0,1kb a feltöltésem írták rár hogy t?zfalnál lessz egy fül de nekem olyan nincs vagy ezt valaki írja le hogy mit kell tenni mire kell kattintani a t?zfalban

Legjobb válasz: Elõször kéne tudni, hogy miféle tûzfalad van. Amúgy frissíthetnéd, az 1.7 elég régi és egyre több oldalon amúgy is már tiltott, vagy az lesz.

Elõször kéne tudni, hogy miféle tûzfalad van. Amúgy frissíthetnéd, az 1.7 elég régi és egyre több oldalon amúgy is már tiltott, vagy az lesz.
A kérdező hozzászólása: 2.0.4-es utorrent re cseréltem windows tüzfalam van vírusírtó a nod 32 a 4-es verzió
Nod mi? Antivirus vagy Smart Security?
A kérdező hozzászólása: Smart Security
http://www.youtube.com/watch?v=nBI0t_kwMwY + A Win tûzfalát kapcsold ki. Szart sem ér, a Smart-nak meg amúgy is van.
A kérdező hozzászólása: és a hozzáadás hoz mit kell írni?
Igaz, ezen nem is azt állítja be, amit te akarsz, hogy rohadna meg. A videón, amit küldtem, a 10. mp-et nézd meg. Személyi tûzfal alatt Szabályok és zónák részt nézd meg, szerintem ott kell valahol betallózni a kivételnek szánt fájl(oka)t. Sajnos többet nem tudok segíteni, soha nem volt Nod-om. Ha nem találod, írj egy újabb kérdést, pl.: ESET Smart Security 4.-ben program hozzáadása a kivételekhez?
A kérdező hozzászólása: és mijen vírus írtohoz tudod megmondani hogy hol kell hozzá adni?
Comodo Internet Security Nekem évek óta ez van.

Ha vemhes a kanca, tényleg 1 évig lovagolhatatlan lesz? Egy lovaskönyben olvastam nem rég, hogy ha fedeztetve van a kanca, akkor 1 teljes évig nem lesz lovagolható.

Legjobb válasz: Hát azért az az egy év kicsit túlzás mert a vemhesség elsõ 5-6 hónapjában még azért kisebb terheléssel lovagolható a kanca, van aki csak az ellés elõtt pár héttel hagyja abba a lovaglást. Aztán meg nyilván 1-2 hónapig hagy legyen a csikó mellet, de akkor is lehet rajta lovagolni. De az anyának és a csikónak is az a legjobb ha tényleg nem lovagoljuk kb 1 évig. De ettõl függetlenül semmi baja nem lesz ha lovagolják.

Hát azért az az egy év kicsit túlzás mert a vemhesség elsõ 5-6 hónapjában még azért kisebb terheléssel lovagolható a kanca, van aki csak az ellés elõtt pár héttel hagyja abba a lovaglást. Aztán meg nyilván 1-2 hónapig hagy legyen a csikó mellet, de akkor is lehet rajta lovagolni. De az anyának és a csikónak is az a legjobb ha tényleg nem lovagoljuk kb 1 évig. De ettõl függetlenül semmi baja nem lesz ha lovagolják.
Lent vidéken még az ellés napján is lovagolják, hajtják a lovat mégsem lesz semmi baja. És nekem azt mondták, hogy az ellés után 9 napot-két hetet kell várni és aztán újra lovagolható lesz a kanca. Én a régi kedvenc lovamat úgy lovagoltam, hogy az egy-két hónapos csikó mellette futkározott bár, ez attól is függ, hogy milyen fajta a ló.
9. hónapig szoktuk lovagolni, ellés után pedig 2-3 hónapot pihen a kanca, utána kezdjük el ismét munkába tenni :) tenyészetben van a lovam, mi így csináljuk a kancákkal :)
Nagyapám a lóval ellés napján még ekézett.. 9 napig csak kézen sétálhatott a kanca ellés után utána lehetett megint dolgozni vele (fokozatosan)
11 Hónap a vemhesség, 9-10. hónapig lovagolható, persze a vége felé már egyre lejjebb kell vinni a terhelési szintet.Ellés után (ha nincs semmi komplikáció) 2-3 héttel már lehet ráülni. Sétálgatni, vinni a csikót is.Aztán tényleg fokozatosan egyre többet csinálni vele.
Én ellés elõtt 2 héttel hagytam abba a lovaglását. Lehet ellésig lovagolni, de az már inkább sétálgatás legyen. Könnyebben is meg tud elleni, mintha hagynád, hogy csak egyen és hízzon. Ellés után 2 héttel pedig el lehet kezdeni szépen lassan, de attól is függ, hogy milyen a kanca. Van amelyik a világért sem hagyná ott a csikóját. Ha pedig kiviszed lehet, hogy a csikója után fog menni inkább. Meg kell rá tanítani, hogy ne a csikója után akarjon menni. Persze természetes, hogy a fél szeme mindig rajta lesz.

Nem tudom mi van velem. Nem rég összejöttem egy sráccal 1-2 hete. És szeretem meg minden. De egyszerűen nem kívánom a szexet semmilyen formában. Pedig nem vagyok már szűz sem, hogy parázzak tőle. Mit tegyek, és hogy hozzam tudomására a pasimnak?

Nem rég jöttünk össze.És nem tudom mi tév? legyek,ha egyszer nem akarom azt a dolgot.

Legjobb válasz: 1-2 hét után nem akarsz még szexelni. Ezt egyáltalán kell bárkinek is magyarázni??? Ha több hónapig nem szexelsz vele akkor magyarázkodj ne 1-2 hét után...

1-2 hét után nem akarsz még szexelni. Ezt egyáltalán kell bárkinek is magyarázni??? Ha több hónapig nem szexelsz vele akkor magyarázkodj ne 1-2 hét után...
Ha nem akarsz nem szexelsz, 1-2 hét után amúgy sem szokás.
eléggé szigorú diéta, még 1-2 gyümi simán beleférne.. de 2 hétnél semmiképpen se csináld tovább... ebédre milyen levest eszel?
Enni kéne, nem éhezni! Így hamarosan nagyon rosszul leszel, de te tudod. R. kenyér sonka, sajt, idényzöld v. zabkása tejjel, müzli tejjel (cukormentes) T. gyümi/joghurt, esetleg turmix E. leves + könnyû 2., vagy kevesebb 2. U. gyümi/joghurt V. én kb azt ettem, mint reggelire (kenyér6zsömi szalámi, sajt, zöldség), de sokan mondják, h estére csak fehérje (pl. túró), de sztem döntsd el te. :) Sok mozgás: napi 40-50 perc is lehet, és sok-sok folyadék (víz, c. mentes tea)
*kenyér / zsömi. :)
mozgás semmi, koplalás a köbön. tudod mit? jól csinálod... jah bocsi :D:D:D:D:D csak hogy meglegyen ez is...
A kérdező hozzászólása: jaaj koszii szepen a tanacsokat:X:X... egyepkent salatalevest eszem ...( a 2 ik valaszolonak .. en nem szeretnek egyaltalan kenyeret enni, meg sonkat vagy szalamit vagy ilyesmit mert ugy tudom hgy nagyon hizlal ).. en 3 hetig szeretnem ezt vigigcsinalni .. muszaj fogyozzam .. mar nem birom a foloslegeimet xdxd...
A kérdező hozzászólása: ... egyepkent a programomat ugy osztottam be hogy reggelenkent szaladok , ( de most is kimaradt :(:( )... napkozben valamikor gorkorizom , vagy teniszezem , es minden este biciklizem... eddig igy volt ... ez igy jo??
Elmondom, hogy a leírásod alapján max egy kis víz, és izom fog távozni, a zsír rajtad marad.
A kérdező hozzászólása: mar hogy tavozna izom el, ha sportolok (torna, bicikli szaladas, gorkori):) ....es 2 l vizet iszom max :D
basszus, az ilyen gyepesek akik írni sem tudnak nyugodtan éhenhalhatnak, engem nem zavarna.
valószínû, hogy a driverek win8-hoz vannak. A 8.1 már egy másik oprendszer, nem csak egy frissítés...
Ha elmúltál 18 akkor nem káros.
Minden esetben káros, ez kortól független!!!
Káros.. félévente egyszer minden belefér. Ennél károsabb a mindennapi kenyérevés. Most ehhez képest félévente az energy drink lókuki.
A kérdező hozzászólása: 21/L vagyok és egyetemista :D Félévente átlagban egy olyan vizsgám tuti van amit nem bírok ki ennyi energiaital nélkül :D
Jelzem én gondoltam hogy nem 34 éves családanya 3 gyerekkel akik félévente egyszer oltári nagytakarítást rendez :D

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!