Találatok a következő kifejezésre: Nem korai hétben vagyok és (46 db)

21. hétben vagyok és sokszor tapasztalok kisebb nagyobb légszomjat akarmit csinálok, akár ülök, akár fekszem az oldalamon, néha még séta közben is. Nem korai?

Legjobb válasz: Nálam ugyanez a helyzet, a 20. hétben járok, nekem ehhez még gyomorfeszülés is társul. Én is korainak tartottam, és szóltam a dokimnak, de õ nem aggódott, azt mondta, ez ezzel jár. Azt tanácsolta, egyek sokszor kisebb adagokat, talán ezzel enyhíthetem a dolgot.

Nálam ugyanez a helyzet, a 20. hétben járok, nekem ehhez még gyomorfeszülés is társul. Én is korainak tartottam, és szóltam a dokimnak, de õ nem aggódott, azt mondta, ez ezzel jár. Azt tanácsolta, egyek sokszor kisebb adagokat, talán ezzel enyhíthetem a dolgot.

35 éves vagyok, ez az eslő terhességem. Két hét múlva saját kérésre magzatvízcsapolásra megyek. Már nem vagyok biztos a döntésemben. A 15. hétben vagyok, és a magzatvízcsapolást kizárólag a korom miatt kértem. Vállaljam?

Legjobb válasz: Szia! Az orvosod mit mond? Szerinte indokolt lenne? Ha nem muszáj én nem csináltatnám meg, mert nem teljesen kockázatmentes beavatkozás. Szerintem mindenképp konzultál még az orvossal vagy esetleg menj el egy másikhoz is, hogy szerintük szükséges-e.

Szia! Az orvosod mit mond? Szerinte indokolt lenne? Ha nem muszáj én nem csináltatnám meg, mert nem teljesen kockázatmentes beavatkozás. Szerintem mindenképp konzultál még az orvossal vagy esetleg menj el egy másikhoz is, hogy szerintük szükséges-e.
Szia! Hasonló cipõben járok. Idén töltöm a 36. életévemet. Nagyon sokára sikerült teherbe esnem. A 7. hétben járok és én biztos nem vállalom a magzatvizvételt. kromoszomavizsgálat miatt jártam már az Istenhegyi klinikán ahol vérvétel és Uh. vizsgálattal is 80 % feletti biztonsággal meg tudják mondani, hogy baj van-e. Szerintem probáld meg elöször ezt a vizsgálatot.
Én nem mennék, ha a korodon kívül más nem indokolja. Én azt hallottam errõl a vizsgálatról, hogy nagy a vetélés kockázata. 35 év, az még nem vészes, és a 20. hét után mehetsz 4D-re, amin egy csomó minden látszik. A kritikus 12. héten meg már túl vagy! Szerintem ne menj! Doki mit javasolt?
Szia! Én már túl vagyok a vizsgálaton. Nekem is az életkorom miatt kellett mennem. 35 épp hogy múltam mikor állapotos lettem. Elõször genetikai tanácsadóba kellett menni ott pedig rád bízzák, hogy vállalod-e a kockázatot vagy sem. Én a choryonboly biopszián voltam. Ennek hamarabb kész az eredménye. Az AFP vizsgálatot is érdemes megvárni és utána eldönteni. Ebben szerintem neked illetve nektek kell dönteni. 27 hetes kismama.
Egy kérdést tegyél fel magadban. Ha tényleg olyan sokáig próbálkoztatok és végre összejött képed lennél lemondani róla? Ha a válasuod nem, akkor felesleges elmenned. Nekem kiderülne, hogy nem egészséges a baba, akkor is vállalnám és megszülném. Holott elsõre összejött és fiatalok vagyunk. 18 hetes kismama
Ha orvos nem ajánlotta, csak magad miatt mennél, ne menj! Én is 35 vagyok, én is elsõ babával. Szerintem elõszõr tájékozódj jobban a downszures.hu-n, azután várd meg a 16. heti AFP-t és ha a genetikai ultrahang után javasolják, csak akkor menj el. Én a genetikai UH-t keveselltem (sokan voltak, kevés idõ jutott egy-egy kismamára) , bár vérprofizmussal és végtelen jószándékkal találkoztam (Debreceni Klinika) utána magán UH-ra is elmentem. Esetleg Neked is hasznosabb lenne ezt tenni. A korunk nem okoz bajt. Folsavat szedj, orvoshoz rendesen járj és kérdezz öntudatosan, stb. Jól összejöttünk itt! 26 hetes kismama
Szia, én is úgy voltam, hogy nem csináltatom meg, de sok hülyeséget mondtak, igy rávettük magunkat. Kellemetlen a minta vétel, utána 2 napig feküdtem, egy hétig kimélt a család és meg sem fordult a fejemben, hogy baj lehet a babával. én 38 éves vagyok, nekem is a korom miatt javasolták, de az, hogy 10% a vetélés veszélye az nem igaz. Akkor senki nem menne bele... Kérdezd meg az orvosodat, menj el a tanácsadásra és úgy dönts, beszéld meg a pároddal, de a mi irásainkat ne vedd alapul. Vigyázz magatokra, és ne izgulj! Biztosan minden rendben van :) 24 hetes :)

Nem korai? 26. hétben vagyok és a köldököm már kezd bebarnúlni/ sőt már majdnem barna is az egész /. a barna csík is kezd "futni" köldöktl lefele és felfelé is.

n?véremnek csak a szüéskor jött ki ez a barna dolog.

Legjobb válasz: Nekem a 28-29. hét óta(nem tudom pontosan,egyszer csak ott volt)van barna csíkom,fel egészen a szegycsontomig...van akinek már korábban.

Nekem a 28-29. hét óta(nem tudom pontosan, egyszer csak ott volt)van barna csíkom, fel egészen a szegycsontomig...van akinek már korábban.
Nem korai nekem is ekkor jelent meg teljes hosszúságban. 34 hetes kismama
Nekem meg kb a 20héttöl megjelent, nem korai!
A köldököm már hetek óta barnul szerintem, de mostanában tényleg sötétebb nekem is.A csíkot nagyon halványan pár napja vettem észre.30 hetes vagyok.Sok olyan pocakos fotót láttam ahol jóval korábban megvolt a csík, így tuti nem korai.

5-6 hetes vagyok, ma az ultrahangon csak petezsákot láttak, és a doki úgy fogalmazott, hogy folyadék van benne. Kaptam egy hetet, ha még mindig üres lesz befejezik a terhességet. Nem korai ez még? Nem lenne korai befejezni a terhességet?

Legjobb válasz: Nem korai , mert a 7. hétre már jól kell látszódni a szívhangnak, de ha te tiltakozol és még esélyt adsz, akkor gond nem lehet. Nyugodtan mondd a dokinak, hogy még egy hetet várjon, mert te nem akarod még befejezni, hátha mégis. Volt már ilyen , hogy késõbb vették észre a babát, és addig ciszta volt szegényke.

Nem korai , mert a 7. hétre már jól kell látszódni a szívhangnak, de ha te tiltakozol és még esélyt adsz, akkor gond nem lehet. Nyugodtan mondd a dokinak, hogy még egy hetet várjon, mert te nem akarod még befejezni, hátha mégis. Volt már ilyen , hogy késõbb vették észre a babát, és addig ciszta volt szegényke.
Nekem 5 hetesen szintén csak petezsák látszódott, 10mm volt.Én nagyon korainak gondolom ezt.Próbálj meg beszélni más orvossal, kiváncsi lennék a véleményére.
Szia! Nekem volt tavaly olyan terhességem, ahol az elejétõl fogva üres volt a petezsák. Most megint babás vagyok. Dec 30-án volt az utolsó mensim. Neked mikor? Nekem 5+3 naposan 10 mm-es peteszák látszódott. 7+2 naposan pedig láttam a kisbabánkat és dobogott a szívecskéje! Szóval szerintem ne izgulj, a következõ alkalommal rendben lesz minden. Ja és ha kérsz még idõt, úgyis adnak, én az elsõvel a 9. hétig vártam, a dokim megértette.
Na ezért szokták mondani, hogy nem kell olyan korán orvoshoz szaladni.Bõven ráér a menstruáció után 2-3 héttel! Remélem legközelebb már látszódni fog valami és nem kell így befejezni a terhességet. Sok sikert!
Miért nem kérsz hüvelyi ultrahangot?azzal biztosabban megmondják mi a helyzet, de az az egy hét még sokat jelenthet ha esetleg mégis baba van.
Szia! Átérzem a helyzeted, mert én is így voltam, az 5-6. hétben még nem látszott semmi, 1 hetet még végigkínlódtam, mert nagyon szerettem volna a babát, és a 7. héten nagyon örültem, mert már volt szívhangja. Szerintem ne aggódj - könnyen beszélek tudom - de szívhang általában 6-7. hét környékén már van. Attól függ mikor estél teherbe, mert a dokik úgy számolják a terhességet, hogy a menszesz elsõ napjától, de nagyon ritka hogy valaki a menszesz napján essen teherbe. Lehet hogy te a menszeszed napjától a 3. vagy a 4. héten estél teherbe. Átlag két hét csúszással lehet számolni. Nyugodj meg, minden renben lesz. Boldog babavárást! 21 hetes kismami
A kérdező hozzászólása: Hüvelyit is csináltak és a petezsák 10mm-es, de sajnos üres.nagyon kiborultam mert már volt egy vetélésem 7hónapja.jövõ hétfõig kaptam haladékot. köszönöm a válaszokat!
A kérdező hozzászólása: január 8-án volt az utolsó mensim elsõ napja. köszi a bíztatást! nem rohantam az orvoshoz túl korán, egy hét késéssel csináltam a tesztet, csak óvatosabb vagyok egy vetélés után, ami szerintem érthetõ...
Persze, hogy érthetõ. Elõször amikor én voltam a dokinál, még ennyit sem látott, csak a megvastagodott méhnyálkahártyát! Szerintem még nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni. NEm értem én ezeket a dokikat, nem gondolnak bele, hogy ezzel ijesztgetik a kismamákat. Legfeljebb mondja el, hogy lehet ilyen is. De ilyen korán sokmindenkinél csak petezsákot látnak. És a szívhang is lehet, hogy csak a 8. héttõl van. (fõleg, az is lehet, hogy a fogantatás késõbb van, akkor meg lehet fiatalabb terhesség is).

7+5 hetes vagyok és kb.1 hete iszonyú szomjúság van rajtam és a szám is állandóan ki van száradva. Pedig a napi 2L folyadékot megiszom. Nálatok is volt ilyen? Olyan furi. Ilyen korán még nem lehet terhességi cukor. Akkor mi?

Legjobb válasz: Szia! Nem kizárt a terhességi diabetes, bár valójában korai lenne, az ellenõrzés is a 24. héttõl aktuális. Viszont egy éhgyomri cukrot vizsgáltass mindenképpen. Jobb megnyugodni egy labor ellenõrzés álltal, mint vacilálni, hogy mi lehet ez. Én is sokat vagyok szomjas és csökkent glükoz tolarenciám van, ami majdnem terhességi diabetes. Se a családban nincs cukros és a vízeletvizsgálatkor sem tudtak cukrot kimutatni, 16 hétig egy dekát se híztam...

Szia! Nem kizárt a terhességi diabetes, bár valójában korai lenne, az ellenõrzés is a 24. héttõl aktuális. Viszont egy éhgyomri cukrot vizsgáltass mindenképpen. Jobb megnyugodni egy labor ellenõrzés álltal, mint vacilálni, hogy mi lehet ez. Én is sokat vagyok szomjas és csökkent glükoz tolarenciám van, ami majdnem terhességi diabetes. Se a családban nincs cukros és a vízeletvizsgálatkor sem tudtak cukrot kimutatni, 16 hétig egy dekát se híztam...
Nálam is így volt. A 6. héttõl napi 5 liter víz simán lecsúszott. Nem lett belõle semmi gond! Ilyenkor több a vér, kell a több folyadék!
elvileg semmi gond, de azért nézesd meg a cukrod, hogy ki lehessen zárni!
Örülj neki, nekem napi 1-2 liter éppnhogy lemegy. :(
A kérdező hozzászólása: A családban nincs hajlam, sem cukorbeteg. Vékony testalkatom van, még 1 dkg-t sem híztam eddig.

11hét és pár naposan (12. hét) vagy 12 hét és pár naposan (13. hét) megfelelőbb integrált teszt 1. vizsgálatára menni? 12 hét 5 napos korban nem késő még? Kérjem előbbre az időpontot?

AZt olvasom több helyen, hogy legoptimálisabb a 12. HÉTEN menni ezen vizsgálatra. A 12. hét még csak 11 hét pár napot jelent. Mutathat mást a vizsgálati eredmény, ha egy héttel kés?bb megyek?

Legjobb válasz: Mindenképpen a betöltött 12.hét után ajánlatos.

Mindenképpen a betöltött 12.hét után ajánlatos.
Szia! Mielõtt elmész a tesztre, elõtte úgyis kell egy uh-t csináltatni, amibõl a doki megállapítja hogy annyi idõs vagy-e.Ha esetleg úgy látja akkor sztem mondani fogja, hogy várj egy hetet. Ettõl függetlenül, én úgy tudom, hogy a 11-14. hét között kell megcsináltatni, de tény hogy a legbiztosabb eredményt a 12.heti adja, de ez sem 100%. Egyébként egyidõsek vagyunk, én holnap megyek a 12.heti uh-ra, és pénteken a vérvételre.
Amikor integrált tesztre idõpontot adnak, akkor kiszámolják, hogy neked mikor ideális menned, melyik napon. Legalábbis nálunk így volt a Bolgárkerék utcában. Szerintem egyébként az idõpont teljesen megfelelõ.

33 hetes vagyok, és a múlt héten nagyjából megvettem mindent a babónak, ezen a héten tervezem hogy kimosom kivasalom, és elteszem őket. Megvan a kiságy meg a szekrény is, el tudom tenni. Nem korai még ez?

most még van energiám ezzel foglalkozni, kés?bb félek már nem lesz. Ti mikor csináltátok? El?re is köszönöm a válaszokat.

Legjobb válasz: Szerintem egyáltalán nem korai, sõt, éppen idõben! Ahogy írtad, nem tudhatod, késõbb mnnyi energiád lesz...Illetve azt sem tudhatod, a babád mikor kívánkozik a kinti világba...Ne feledkezz meg a kórházi csomagról sem, ideje azt is készíteni! Boldog babavárást!

Szerintem egyáltalán nem korai, sõt, éppen idõben! Ahogy írtad, nem tudhatod, késõbb mnnyi energiád lesz...Illetve azt sem tudhatod, a babád mikor kívánkozik a kinti világba...Ne feledkezz meg a kórházi csomagról sem, ideje azt is készíteni! Boldog babavárást!
A kérdező hozzászólása: én már 2 hónapja nem dogozhatok, mert ápolónõ vagyok és az ugye napi 12 ór fizikai munka...ez az álláspont is jó amit írtál, mert tényleg nem lesz olyan friss a babaruha már...csak nekem sajnos gerincsérvem van, és nem mozgos a fájdalomtól valami könnyen..én azért akarok túllenni ezeken, mert az orvos is mondta hogy ez már csak rosszabb lesz (a hátam) és gyógyszert nem mer ajánlani mer erõs fájdalomcsillapítók:(.
Én a 32. hétben vagyok és két-három hét múlva kezdem el. A babaágyat és társait is a 35. hét környékén fogjuk összerakni, illetve a babakocsit kitakarítani (használtan vettük). Én eddig dolgoztam, illetve az elmúlt három hétben nyaraltam, sem idõm, sem kedvem nem volt hozzá. Én vásárolni sem igazán szeretek, úgyhogy a babacuccok 80%-át a múlt hét egyik délutánján vettük meg. Én épp azért hanyagolom a mosást, vasalást és bepakolást az utolsó hetekre, mert akkor már nem lesz erõm mást csinálni, lehet, hogy a lakást sem fogom elhagyni, én pedig úgy érzem, hogy a babaruhák ki és bepakolása a mosógépbe, valamint a vasalás (amit ülve is tudok csinálni) nem olyan megterhelõ fizikailag, hogy ne bírjam megcsinálni késõbb. Most még kirándulgatunk, sétálgatok a városban, találkozom ismerõsökkel, barátokkal és élvezem azt, hogy még van energiám és idõm erre, nem szeretném ezeket a heteket az itthon végezhetõ babaholmi rendezgetésre pazarolni. Arra az esetre, ha mégis korábban jön a baba, kimosok néhány holmit, a legkisebbeket. A kiságyra meg úgysem lesz egyenlõre szükség, mert ha Isten ments ennyivel korábban jönne, akkor sajnos úgyis a kórházban töltené az elsõ heteket, addig lenne idõnk itthon összekészíteni mindent. Én azt sem tartom jónak, hogy ha hetekig (vagy akár másfél-két hónapig) állnak a babaruhák a szekrényben. Igaz, hogy ott nem porosodnak, de messzirõl sem lesznek már frissek, mire valóban a babára lehet adni, szóval ha most kimosnék és 40 hétre születne a baba, akkor így is úgy is kezdhetném kiöblíteni õket ismét, hogy frissek legyenek. De ki-hogy érzi, én így állok ehhez, nem akarom elkapkodni a dolgot és okosan akarom beosztani az idõmet, mert nem akarok az utolsó 4-5 hétben itthon ülni a tv elõtt és unatkozni azzal a tudattal, hogy menni már nem bírok sehova, csinálni meg már nincs mit, mert mindent összekészítettem...
Szerintem nem korai, a végén már úgyis fáradékonyabb leszel. Meg ha esetleg hamarabb szülsz, akkor már nem kell ezen aggódnod. Az elsõ babámat én 3 héttel hamarabb szültem, és örültem, hogy mindent megcsináltam otthon.
Szerintem, ha már megvan minden nyugodtan nekiláthatsz a dolgoknak.Kb ennyi idõs voltam én is amikor berendeztük a kis birodalmát, 35 hetesen be kellett feküdnöm a kórházba, ugyhogy örültünk, hogy már minden a helyén van.
A kérdező hozzászólása: nem tudom ki és miért pontozott le...nekem hasznosak voltak a válaszok, arra voltam kíváncsi hogy ki kb mikor rakta össze a holmikat, meg ne korai e, abban igazad van hogy az emberek manapság már nem toleránsak. ettõl most függet lenül én meg voltam elégedve a válaszokkal. köszönöm mindenkinek.
Szia! Nekünk is megvan már minden és én pont ma kezdtem kimosni a kisruhákta!Én is úgy voltam vele, hogy inkább most elkezdek mindent megcsinálni amíg van rá energiám!Így szép kényelmesen végzek mindennel!Szerintem nem korai, mindenki máskor kezdi el! 30 hetes pocis
Kettõvel ezelõtti válaszoló vagyok. Ha úgy érzed, hogy késõbb nem fog menni a betegséged miatt, akkor kezd el. Ez úgysem mások véleményétõl függ, nem attól, hogy ki mit mond neked ezen az oldalon, igazából a kommentedbõl az jön le, hogy már eldöntötted, nem befolyásoltak az itt kapott válaszok. Azt azért hozzátenném, hogy nem értem, miért lettem lepontozva. A kérdés nem olyan jellegû volt, hogy 2*2 mennyi, a kérdésre nem csak egy jó válasz van, hanem sok relatív, ami elsõsorban személyiségtõl és hozzáállástól függ. Van akinek a huszas hetekben jó, van akinek a harmincas elején, van akinek meg a szülés elõtt négy-öt héttel (nem hiszem, hogy csak én tartoznék ebbe a csoportba egyedül). Kicsit borzasztónak tartom, hogy ennyire képtelenek az emberek elfogadni egy sajátjuktól eltérõ, de NEM ROSSZ álláspontot.
Ugyan, pont jó az idõ ezekre a dolgokra! Én is ekkor mostam-vasaltam ki a rucikat. Most a 39. hétben járunk és frissek a ruhák még mindig. Na, meg ilyen hatalmas pocakkal már nem tudnék annyit vasalni.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm!! egyébként a kórház csomagomat tegnap raktam pont össze, sose lehet tudni..:) Boldog babavárást nektek!!

14 hetes vagyok, és kb.2-3 hete már a délelőtti órákban ugy érzem, hogy elalszom, és nem tudok odafigyelni semmire, annyira álmos, fáradt vagyok. Ilyan korai terhességnél előfordul?

Nem kávézom, csak 3 in 1-et iszok, még dolgozom is. De nagyon rossz, mert a fejem majd le esik:)

Legjobb válasz: Igen, a korai terhességnél gyakran elõfordul az álmosság, fáradtság. Én is ilyen voltam, aztán kb 15. héttõl jobb lett. 23 hetes kismami

Igen, a korai terhességnél gyakran elõfordul az álmosság, fáradtság. Én is ilyen voltam, aztán kb 15. héttõl jobb lett. 23 hetes kismami
ez természetes ilyenkor, én amúgy is bármikor eltudtam volna aludni, képzeld milyen voltam a terhességem elején :) boldog babavárást
Az elsõ 3 hónap biztos ilyen lesz, ez természetes és ez ellen még a kávé sem hatna. Én fõleg ebéd után voltam így, még dolgoztam, mit nem adtam volna egy kis pihiért, vagy alvásért. Szó szerint bukott le a fejem olyan álmosság és fáradtság jött rám. De ez elmúlik és a második harmadban pedig olyan aktív leszel mintha nem is lennél terhes. Ezt az idõszakot pedig át kell vészelni. Kitartást! 22hetes kismami

Miért van az hogy a csajom nem kivanja minden este a szeretkezest velem, pedig apolt vagyok, és heti 4, 5 együttlét sok lehet e egy nönek kb 20 eves korban?

Legjobb válasz: igen, valakinek nem olyan nagy a szex igénye hogy heti 4-5ször kivánja a szexet leeht hogy õ csak egy héten egyszer kivánja vagy kétszer és ez független attol hogy ápolt vagy.

igen, valakinek nem olyan nagy a szex igénye hogy heti 4-5ször kivánja a szexet leeht hogy õ csak egy héten egyszer kivánja vagy kétszer és ez független attol hogy ápolt vagy.
Nálunk pont fordítva van. kitartóan üldözöm apust ;) Úgy látszik, a pasik között is van olyan, akinek elég a heti 1.
Attól függ mennyi ideje vagytok együtt.Èn az 1. évben bírtam a heti 20 alkalmat:-), most meg örülök ha heti egyszer nedves leszek, bocsi a kifejezésért, de így van, én kívánom a szexet, de a testem nem...Na meg a fogamzásgátló gyógysz is csökkenti valakinél a vágyat...
A párod ilyen és kész, ezzel sajna nem tudsz mit tenni, mindenki más, attól még szerethet, de ha neked ez nem elég, akkor talán mást kellene keresned. Egyébként azt mondják, hogy a nõknél késõbb van a "csúcspont" amikor jobban kívánják a szexet, ez is korral jön, úgy látszik! :)
Nekem elég 2 hetente 3 is.Lehet hogy sok neki, beszélj vele errõl!Senkienk sem egyforma a libidója!
Hát nekem momentán nem lenne sok, de ez egyén függõ.Az én párom sem olyan így nekem sem jár ki annyi szex, de az viszont nagyon jó.Ha ez téged zavar esetleg kérdezz rá, hogy van e valami baj.
Nem nõ férfi kérdés ez, hanem egyéne válogatja. Én nõ vagyok, és senki nem hitte el, hogy nimfomán vagyok.-) Pedig minden nap szeretkezünk párommal, van hogy hétvégén fõleg akár többször is. De van , akinek a havi 1-2 is elég... Ez nem rajtad múlik, ha neki ez az igénye, ezt nem lehet erõltetni. Beszéljetek errõl, találjatok valami közös megoldást. ha szereted és vele akarsz lenni, akkor ezt elkell fogadnod, vagy keress olyat, akinek nagyobb igénye van a szexre.
A kérdező hozzászólása: ha lenne bar hetente pl 5x etyepetye en kuwa boldog lennek))hiaba nem tudom megerteni a noket, hix FFi wagyok...
Szerintem még egyenlõre felejtsd el azt, h keresel mást!Bár nem írtad h hány éves vagy és mióta vtok együtt!Ha szereted akkor emiatt még ne add fel!Elõször próbálj kísérletezni, h a párodnak mikor jó, mert nem feltétlenül akkor kívánja azt, amikor te nagyon kanos vagy!Plusz kísérletezz azal is hátha vmi extrém dologra gerjed de lehet az kevésbé extrém...v elõtte romantikázz:vacsi, virág......ja de be is vethetsz egy másik dolgot-persze ha meg bírod állni-pár napig ne közeledj felé, max egy-két csók, de semmi tapi, semmi szexre utaló...aztán elvileg fel fogja kellteni az érdeklõdését h miért......de persze semmi olyant ne tégy ami arra utalna h másik nõd van...v pasid...na jó ez vicc volt.....tehát ha ezek sem jönnek be akkor beszéld meg vele
A kérdező hozzászólása: en 23 ves vagyok, a lanyka meg 20. 1 teljes eve jarunk.nem akarok valtani csajszit.a ne kozeledj par napig tanacs az bvalik, csak tessek kibirni)))
Hát én általában majdnem minden este lefekszek a pasimmal és nekem jó is és élvezem is és õ is.

Babám 3800 g -mal született, 3300 g-mal jöttünk haza. Anyatejes volt, 4 hetes korára 4000 g volt.2 hete tápszeres és hízott 700 g-ot. Ez nem túl sok ennyi idő alatt? Vagy csak én sokallom?

Hozzáteszem ducinak nem duci,van egy kis tokája :) de nagyon édes :)

Legjobb válasz: Nem sok. 6 hónapos korukra megduplázzák általában a súlyukat, 1 éves korukra megtriplázzák a születési súlyukat a gyerekek. Majd utánna lelassul a hízás, évi 1-2-3 kilót szednek fel.

Nem sok. 6 hónapos korukra megduplázzák általában a súlyukat, 1 éves korukra megtriplázzák a születési súlyukat a gyerekek. Majd utánna lelassul a hízás, évi 1-2-3 kilót szednek fel.
Ha ilyen jól gyarapodott az anyatejtõl, akkor megkérdezhetem, miért lett tápszeres? Amúgy ez a fél évre súlyduplázás egy évre súlytriplázás a 3000g alatti súllyal születettekre értendõ. Aki ennél nagyobb súllyal születik, annál nem baj, ha "elmarad" ettõl.
Az én babám 3300grammal született, 3150grammal hoztuk haza és most 6300g, két és fél hónapos a kis drágám.3hónapos korára simán megduplázza majd a születési súlyát, nem mondta az orvos hogy baj lenne, mindig megjegyzi hogy milyen jól néz ki.
Szia!!!Egyáltalán nem sok, a lényeg, hogy õ nyugis, jóllakott, boldog baba legyen!!!Nekem 4050 grammal született a lányom, 3960 grammal jöttünk haza, 6 hetesen 6200 gramm volt a súlya, csak szopik, ma megyünk 2 hónapos oltásra és tanácsadásra, kíváncsi leszek, mennyit mutat majd a mérleg:-)Ne aggódj, nem tudod túletetni.További boldog babázást és nagyon jó egészséget kívánok!!!!
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszokat :) azért mert valami oknál fogva 3-4 nap alatt annyira kevesebb lett a tejem hogy nem volt elég neki :( 100-120 ml helyett kb 50-60 ml van etetésenként . nem tudom miért :( ígí kiegészítésként felírt a doki tápit.
Nem sok! Volt olyan hónap, hogy a lányom egy hónap alatt 1300 gr-ot hízott. :) Ne aggódj, majd lassul.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!