Találatok a következő kifejezésre: Nem kellene magyar járőrkocsikra is kamerát felszerelni (1 db)

Nem kellene a magyar járőrkocsikra is kamerát felszerelni?

A legutóbbi képvisel?i hercehurca kapcsán merült fel bennem, hogy - miként a Reality csatornán is léthatjuk - az USA rend?rjár?rei inntézkedéseinek minden lépését kamera és magnó rögzíti. Amennyiben nem ennek látószögében intézkednek, nem egyszer?en nem fogadják el az állításukat. A kamera felvételeir?l visszanézhet? a rend?ri eljárás szakszer?sége, szabályossága, illetve jól bizonyítható az is, hogy mit tett, akivel szemben, vaghy akivel kapcsolatosan intézkedtek.

Legjobb válasz: Lenne elõnye is, és hátránya is. Elõny lenne, hogy igazolni lehetne sok dolgot, bizonyíték lenne mindenre. (Bár az, hogy mindenképpen a kamera látószögében legyen az intézkedés, erõs túlzás. Adódhatnak rendkívüli helyzetek. Körkörösen figyelõ kamera pedig kicsit drágácska.) Hátránya, hogy minden apróságba bele lehetne kötni az intézkedés során, és a lényegi rész elsikkadna. Egy rendõrnek néha másodpercei vannak arra, hogy helyesen döntsön; majd ezután évekig vitatkozik rajta a rakásnyi jogász, hogy az tényleg helyes volt-e.

Lenne elõnye is, és hátránya is. Elõny lenne, hogy igazolni lehetne sok dolgot, bizonyíték lenne mindenre. (Bár az, hogy mindenképpen a kamera látószögében legyen az intézkedés, erõs túlzás. Adódhatnak rendkívüli helyzetek. Körkörösen figyelõ kamera pedig kicsit drágácska.) Hátránya, hogy minden apróságba bele lehetne kötni az intézkedés során, és a lényegi rész elsikkadna. Egy rendõrnek néha másodpercei vannak arra, hogy helyesen döntsön; majd ezután évekig vitatkozik rajta a rakásnyi jogász, hogy az tényleg helyes volt-e.
Kellene, de a semmibõl kamerát szerelni minden rendõrautóra rengeteg pénz, ami nincs. Talán majd pár év múlva erre is sor kerül, vagy az ezután bevezetett újabb adókkal kihúzzák az erre szánható összeget a lakosság zsebébõl.
szerintem jó lenne ha lennének kamerák. legalább nem lennének tulkapások.
Szerintem a második hozzászólónak van igaza. Nem is ragozom tovább.
Már sok járõrautón van kamera (mint amerikában). Ez rögzíti az igazoltatást adott esetben. Pécsen legalábbis majdnem az összesen van.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Az előbb tépte le az ablakom alatt egy roma "úriember" egy hölgy nyakláncát. Elfutott és gondoltam, hogy utánaeresztem a kutyám, mivel nem tudtam volna utolérni. De nem mertem, mivel félek, hogy engem vettek vna elő, mert megharapta a kutyám?

Gondolom nem cselekedtem helyesen, de nem éri meg az esetleges pénzbüntetés vagy börtön.. Ilyenkor hogy jártak volna el velem szemben a rend?rök?

14

Mennyire nézik rossz szemmel a tetoválást?

A rend?rséghez vagy a honvédséghez szeretnék menni, szóval mennyire nézik rossz szemmel ha az embernek tetoválása van? Kiszeretném tetováltatni mind a két kezem teljesen és a vádlimra is szeretnék egy tetkót. Ez mennyire befolyásolja a dolgokat?

5

Pár hónapja majdnem megerőszakoltak. A rendőrség azóta nem jelentkezett. Mit kéne tennem?

Akkor adtam személyleírást,elkérték az adataimat,és a pasi után indultak.De azóta sem értesített senki semmi fejleményr?l.És az a beteg ember még mindig szabadon mászkál.Mit kéne tennem? Menjek be a rend?rségre kérdez?sködni,reklamálni? Félek és az volna a minimum,ha legalább tájékoztatnának.De tudom,az országban amig vér nem folyik addig senki nem lép semerre!Felháborító a magyar rendszer!

52

Bevittek a zsaruk este, mert a haverokkal kicsit ittunk és ezért miért voltak velem ilyenek a rendőrök?

Bevittek,és azt mondták meghallgatnak,de be kell fáradnom az el?állítóba ami ilyen börtön szer? volt,és mérgemben a telómat a földhöz vágtam a rend?rök el?tt,de a telefon túlélte.

27

Ha veszek egy URH rádiót hogy tudom azt beállítani hogy halljam a helyi rendőrkapitányságot?

7

Ha te lopnál mondjuk 1 millát és két ítélet van becsuknak 3 évre, vagy 3 újjad vennék le, mit választanál a két büntetés közűl?

Tudom,hogy jó h...lye kérdés,de csak így eszembejutott:D

12

Mit csinálhat a rendőr ilyenkor? (többi lent)

Ha mondjuk kihívják a rend?röket rám(van egy haragosom akinek mániája xD) és én pl sört iszok a padon vagy valami? igazoltat?

10

A rendőrség mikor adja vissza a pénzem?

Nyár közepén betörtek a nyaralómba. Elvittek 2 karórát, telefont, fényképez?t meg még néhány dolgot és 125 ezer forint készpénzt.

9

A rendőr szólna érte, ha a rágógumit a földre köpném ki?

Nem szoktam a földre köpni csak kérdezem.

11

Ha az utcán eldobnék egy kisebb csokipapírt vagy túrórudispapirt, és, ha egy rendőrjárőr pont ott lenne, és meglátná szólna, hogy hé ne dobd el, vedd fel és kukába dobd?

Vagy végülis nem szólna,mert ugye nem az ? feladata takarítani az utcát,és neki mindegy lehet.

15

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!