Találatok a következő kifejezésre: Nem baj 4 hónapos (69 db)

Én ezt már nem bírom.4 hónapos lányom, brutálisan hízík, mindig éhes. Senki nem érti, mi lehet a baj?

4 hónapos a lányom. 3és fél hónapos koráig csak anyatejes volt. Akkor kezdtem gyanakodni, hogy valami nem stimmel amikor már minden szopizás után bukott, de sugárban és nagyon sokat. A hasa állandóan fájt,mindig nyugtalan volt, éjszaka 6x-7x kelt enni,és napközben is csak másfél órákat bírt szopizás után. Kakija 5-6 naponta volt ami nem is lett volna baj, de üvöltött annyira fájt neki. Azt hittem ez normális, mivel hízott,sőt talán sokat is. (2550-el született, most 7500) Mivel a védőnőm semmiben nem tud segíteni, az akkori gyerekorvos letojt minket, magamtól elkezdtem a hozzátáplálást. Csodák csodájára azóta a gyereket kicserélték. Mosolyog jó kedvű, éjszaka már csak 2-3x kel, van kaki minden nap, és alig bukik. A gond az hogy most még durvábban hízík. Már eddig is rám szóltak, de mióta rendesen kap tejpépet, gyümölcspépet minden szopi után 2 hét alatt 300grammot hízott. Mit tegyek? Ha csak tejet kap rosszul van, nem alszik reggeltől estig sír. Így viszont nagyon durván hízík, és bevallom félek a hozzátáplálástól mert senki nem segít. A védőnőt hiába kérdezem mit adhatok neki, lerendezi egy nem tudommal. Kezdek kikészülni. Mit tegyek, mi lehet a baj?

Legjobb válasz: Próbálj kiváltani étkezést. Tejpép után már biztos, hogy nem kell még szoptatni is, hiszen az gyakorlatilag tápszer. Egyébként a hízás le fog lassulni, amikor elkezd mozogni.

A tejpép nagyon hízlaló és laktató kaja. Ne add neki! Fõleg ne úgy, hogy utána még meg is szoptatod. Gyümölcsöt, gyümölcslevet adjál neki (alma, barack), amit magad készítesz. Egyre növeld a gyümi adagot, pl a délelõtti szopi elõtt, és mikor eléri a 180-200 g-mot, akkor már utána ne szoptasd meg. Tejpépet max. 1-szer adjál neki, az esti utolsó etetésnél, hogy éjszakára lakjon jól, és ne ébredjen éjszaka. Ha a délelõtti szopit kiváltottad gyümivel, akkor próbálkozhatsz a délutáni szopi kiváltásával is. Ja, és próbáld meg 2 étkezés között a 2, 5-3 órát tartani, ha sír, adjál neki vizet, mert lehet, hogy csak szomjas. Próbáld elterelni a figyelmét, de ne etesd mindig ha sír!
Egyet értek az 5.válaszolóval. Szerintem hasfájós volt nem éhes, azért sírt mert képtelenség hogy ennyire éhes legyen. A tejpépek amúgy is hízlalnak, gyümölccsel kellene kezdeni a hozzátáplálást mert a tejpép olyan mint a tápszer, nem nevezném hozzátáplálásnak! Krumpli, répa, reszelt alma, sütõtök! Az hozzátáplálás. Elõbb a tízórait váltsd ki neki almával, aztán lehet próbálkozni az ebéddel.
Próbálj kiváltani étkezést. Tejpép után már biztos, hogy nem kell még szoptatni is, hiszen az gyakorlatilag tápszer. Egyébként a hízás le fog lassulni, amikor elkezd mozogni.
orvos, és kivizsgálás.ennyit nem lehetne neki enni.
"éjszaka 6x-7x kelt enni, és napközben is csak másfél órákat bírt szopizás után" Ilyen nincsen. Akkor ez a baba nem éhes volt, csak te mindig megszoptattad, mert sírt. Igény szerinti szoptatás, tessék, rohadtul nem errõl szól, aztán az anyukák csodálkoznak. Szopi után még tejpép, meg gyümölcspép, és csodálkozol, hogy hízik? Mennyit szopik? Hány ml-t? És ez után még mennyit adsz neki? Mert ezekrõl nem írtál! Így tényleg soknak tûnik!
Én biztosan tápszerrel próbálkoztam volna 3, 5 hónaposan.
Írd le hogy tegnap kb mikor mit és mennyit evett.
Én nem érzem ezt olyan drámainak. Kis súllyal született, be kellett hoznia a lemaradást. Az én fiam 3kg-val született, most 4 hónaposan 7kg, de egyáltalán nem pufi. Az is számit azért, hogy hány centi ehhez a súlyhoz. Õ tápszeres, de naponta csak 5-6-szor eszik. Szerintem az etetés sûrûségén kellene változtatni. Én is azt javasolnám, hogy elõször szoptasd meg, eszik, amennyit tud, és utána pótold. Pépet meg tényleg csak este, hogy nyugodtan aludjon. Ha most jól megvan, szépen alszik, akkor nem tûnik vészesnek a helyzet. Csak a biztonság kedvéért megnézetném, nehogy legyen valami olyan baja, amit õ maga sem vesz észre. Persze sok múlik azon is, hogy néz ki, mert így látatlanban nehéz megítélni, hogy tényleg sok-e neki ez a súly.
Azt írod, 2 hét alatt 300 g-ot gyarapodott. Az heti 15 dkg, és az szerintem átlagos. Szerintem ez a 7500 g nem egy hatalmas méret, én nem aggódnék. Azt írod, a hozzátáplálással a baba kiegyensúlyozott lett, maradt a szoptatás is, az éjszaka is nyugodtabb. Én nem aggódnék, nem fog "kövér" maradni. Adj neki, amennyit és amit szeret, szoptasd! Ahogy elkezd aktívan mozogni, csökkenni fog a gyarapodása is.
A kislányod hasfájós! Ugyan ebben a helyzetben voltam, csak nekem volt egy anyukám aki segített és tudta, hogy nem éhes másfél óránként hanem épp emészt és ez okoz görcsöket és ezért sír. Nekem a lányom nagyon durván hasfájós volt.Egész napunk úgy zajlott, hogy szoptatás pici alvás majd fél óra múlva ordítás 2 óra hosszáig majd szoptatás és így tovább..szörnyû volt. Egyszer nekem is volt, hogy megetettem egy ilyen ordításnál és sugárhányás lett a vége.Csak a hasa fájt szegénykémnek nem volt éhes.Hogy is lett volna mikor elõtte szopott egy vagy másfél órával.Mikor sugárban hányt a babád akkor sem gondoltad, hogy túletetted??
Utolsó vagyok! Amúgy azt mibõl gondolod, hogy éhes? Sír? Honnan tudod, hogy azért? Írod, hogy nem bír ki 3 órát, nem biztos, hogy az a baja, hogy éhes, nem?
Próbáljuk már ezt a 3 órát kiverni a fejünkbõl......3 óránkénti szoptatással nem lehet sokáig szoptatni.....
30as! Volt már hasfájós babád? A 3 órás szoptatás ezeknek a babáknak van kitalálva.Azért, hogy tudjon nyugiban emészteni a kis gyomra.Kell a rend a görcsölõ pocinak.Igen az akinek eszik alszik kakil a babája az ezt hajtogatja, hogy igény szerint kell szoptatni.Hidd el egy hasfájós babának nincs igénye a szopira sosem.Berögzül nála a fájdalom és nem az evés lesz a kis fejében az elsõ.Egy ilyen babánál sosem tudod, hogy miért sír csak sejtheted a szenvedõ pofiját látva :/.. Nekem személy szerint inkább az volt fontos, hogy néha pihenjen a kis gyomra és ne görcsöljön minthogy hónapokig szoptassam.
* 3 óránkénti szoptatás akart lenni
életük elsõ 3 hónapjában nem rendelkeznek, kimaradt a 3-as
óóóóóó...... Egy igazán szép formás babád van, ne aggódj már!!! Egyáltalán nem kövér!!!
Ja 31-es voltam nem 30-as!
A kép alapján szerintem sem kövér. Jó húsban van, de ennyi. Láttam én már olyan babát, ami majdnem szétdurrant, na az sok volt. A tiéd nekem teljesen normálisnak tûnik. Majd lemozogja.
Fiam 4200 grammal született. Havi 1-1, 5 kilót hízott, nagyon hasfájós volt, székrekedéses. 2 hónaposan ekcémás. Fél évesen még mindig 1-2 óránként kelt éjszaka. Az lemaradt, hogy tápszeres születése óta. Márciusban (14 hónapos korában) még mindig 1-2 óránként kelt éjszaka, székrekedéses és hasfájós, de már véres széklettel, de már a hízása elmúlt és addigra 4 hónapja volt, hogy nem hízott, és állandóan éhes volt és evett is rendesen. 6! hónapnyi könyörgés után kaptunk gasztrora beutalót és kiderült, hogy tejfehérje allergiás. Amióta tejmentes élete van át tudunk aludni éjszakákat :) Én bánom, hogy nem váltottam elöbb másik orvost, és 1 évig minden orvos azt mondta, hogy ez normális így, és én csinálom rosszul és nem vagyok orvos így ne szóljak bele semmibe. Nektek se ártana egy gasztrot megnézni, fõleg hogy székrekedéses baba és nagyon sokat hízik. Kitartást!
A kérdező hozzászólása: A tejpépet csak azért adom, mert tápszer alapú. 18-as: valószínüleg így lenne a tápszerrel, de nem hajlandó megenni. Sehogysem. Ezért maradt a tejpép és a gyümölcspép. Illetve pont ez az hogy táplál a tejem, mert hízík tõle rendesen, de ugyan úgy éhes marad, mintha nem is evett volna. Ahogy a 20-as válaszoló is írja, nem lenne sok a hízás, de így hogy kis súllyal született így igen. Próbálok kitalálni valamit, változtatni, itt van anyósóm õ is látja mit küzdünk, sógórnõm is, mindketten 3-3 gyereket felneveltek, de õk se láttak még ilyet. Õk nagyon tanácsot se mernek adni, maradna a védõnõ hogy segítsen, de sajnos átjön, itt van 5 percet, és csak annyit mond h nem tudom, minden baba más. Arra nem tudott válaszolni hogy mit adhatok a gyereknek. Azt se tudta megmondani h mi hasfogó zöldség/gyümölcs. :( Így nagyon nehéz elsõ gyerekkel, pláne hogy ennyire "problémás" De nagyon köszönök minden választ.
ne adj tejpépet én is azt mondom, arra nem igazán van szüksége egy gyereknek
A kérdező hozzászólása: Próbáltuk. Egyrészt rosszabbodtak a gondok, másrészt 2-3 alkalom után megundorodott tõle és rosszul lett ahogy megérezte az ízét. Többfélét próbáltunk, de nem hajlandó megenni.
A kérdező hozzászólása: És melyik étkezést váltsam ki? Amúgy Milumil vaniliás tejpépet kap, ami elvileg tápszer alapú. Csak fél adagot szokott kapni, de cici nélkül nem elég neki, eddig nem mertem többet adni belõle.
Adj neki egész adag tejpépet, mondjuk uzsonnára és nincs utána szopi (gondolom abból még jól bekajál, nem fél adagot). Így tényleg sok. Gyümölcspép után szintén meg lehetne próbálni.
A kérdező hozzászólása: Elöször mindig tejet kap, és csak utána pépet, pont azért hogy csak kiegészítsem. Semmivel nem lehet lefoglalni ha nem kap enni, szabályosan fulladásig sírja magát. Próbáltam itatni, hátha csak szomjas, azzal 5 percig el van és kezdõdik elõlrõl.
Cumit próbáltál adni? Most már hozzászokott, hogy cicit kap ha sír, persze, hogy sír.
evés vagy szopi elõtt félórával kínáld tiszta vízzel, nem gyümölcslé, nem tea, csak víz.
Ha semmiképpen nem tudod a kaja mennyiségét visszafogni, akkor vidd el orvoshoz, mert ez így nem normális! Simán kialakulhat egy cukorbetegség is.
A kérdező hozzászólása: Próbálom, sõt ezt már nem is tudom minek nevezzem. Egy nap kb 1 órát próbálkozom vele, hátha rákap, de semmi. 9 féle cumija van, az egyikért 200 kilométert utaztunk mert csak egy helyen árulják, az egy nagyon különleges cumi, de az se. Amúgy 3 hetes koráig cumizott, akkor kórházba kerültünk pár napra, és ahogy onnan hazajöttünk azóta nem kell neki. Nagyon ujjszopás ellenes vagyok, de már azt is próbáltam megmutatni neki, de az se :(
A kérdező hozzászólása: A tiszta vizzel ugyanaz a helyzet mint a tápszerrel, nem issza meg, se üvegbõl, se pohárból se kanálból. Már orvost is váltottam, az új dokink is tudja hogy ez van. Ilyen anyatejsûrítõ port adott de nem vált be :/ Meg annyit monott h a kóstóltatást elkezdhetem de ne váltsak ki étkezést és tartsuk a 3 órát... De gondolkozom rajta hogy megint megyünk.
Lányom anyatejes annyi idös mint a tiéd és 7200 szoval mi a gond? minden baba más más igények etesd akkor mikor kéri
Lanyom ennyi idosen 8 es fel kilo volt csak anyatejes makkegeszseges, most 7 honapos forog, kuszik kutyazik tehat nem feltetlen hogy koros elhizas ( egy ideig gyanakodtam hogy cukros de az kisbabaknal kissullyal jar mint megtudtam) a tanacsom hogy minden etetest tiz percekkel probald hosszabitani igy lassan de biztosan elertek egy hosszabb "szunetet" es habar azt mondjak hogy ne nezd az orat en se neztem, de vannak babak akiknel az segit es anyukak is persze:)
17-es válaszoló! A te gyermeked mennyivel született? Az övé 2550-nel, és így igen is sok a 7500 g. Már majdnem 3x-os a születési súlyának. Valóban nem minden gyerek egyforma, más a fejlõdési ütemük, de ez így semmiféleképpen nem jó. Szerencsére a kérdezõ is jól látja ezt, ha már a védõnõ nem segít. (pedig az õ dolga lenne).
a 30assal értek egyet, a cukros pépeket felejtsd el, max sinlac, és ha van tejérzékeny a családban, akkor fõleg vizsgáltasd ki!

Nem baj, ha a 4 hónapos oltást csak 5 hónaposan kapja meg?

Már két id?pontunkat is lemondták, mert a doktorn? a kéthetes szabiját meghosszabbította még két héttel.

Legjobb válasz: Nem baj. Barátnöm kisfia 4 hónapos és majd csak most kapja a 3 hós oltást, mert beteg volt és olyankor nem lehet beadni. 1 hónappal mindig csúsznak. Nem lesz töle semmi baja.

Nem baj. Barátnöm kisfia 4 hónapos és majd csak most kapja a 3 hós oltást, mert beteg volt és olyankor nem lehet beadni. 1 hónappal mindig csúsznak. Nem lesz töle semmi baja.
Elvileg idõhöz van kötve.. A védõnõtõl nem kérdeztél rá?
A kérdező hozzászólása: Õ hívott ma fel, hogy ma sem lesz tanácsadás. Annyit mondott, hogy TALÁN lesz másik doktor, aki helyettesíti, de nem biztos. Majd hívnak.
Ez számomra felháborító! Mi az, hogy nincs doktor??? És ha vmi baj lenne? Meg amúgy is! Ki van ez rendesen találva, nem véletlen, hogy az 1 hónapos oltást 1 hónaposan, 2 hónapost 2 hónaposan kapják... Az egy-két nap, max. 1 hét szerintem még beleférne, de 1 hónappal késõbb? Szerintem kérdezz rá más orvosoktól-akár itt a neten-, hogy mi a véleményük. Szerintem az 1 hónap azért sok.
A kérdező hozzászólása: Egyébként van helyettesítõ doktor, aki ha beteg ellátja, de az oltást nem intézi senki.

4 hónapos babám még nem forog. Ez baj? Nagyon szeret dumálni és én alig várom, hogy felébredjen és dumáljunk.

Azt hallottam hogy azáltal,hogy ott vagyok mellette és dumálunk, elvonom a figyelmét a mozgásfejlődésről és emiatt nem érez késztetést a forgásra. Igaz lehet ez?

Legjobb válasz: Nem baj, az enyém 6,5 hónapos és nem forog. És még sincs baj. Nem egy ismerõsömnek 8 hónaposan kezdett babája forogni, azóta egyikük 15 éves, másikuk 19, életerõs, egészséges fiatalok.

Nem baj, az enyém 6, 5 hónapos és nem forog. És még sincs baj. Nem egy ismerõsömnek 8 hónaposan kezdett babája forogni, azóta egyikük 15 éves, másikuk 19, életerõs, egészséges fiatalok.
Persze, hogy ráér, nyugi!!!!Majd ha betölti a 7.hónapot és nem forog, majd akkor el lehet vinni egy gyógytornászhoz, aki beindítja neki, de nem hiszem, hogy probléma lesz.Türelem :) Nagyon sok baba már 6-8 hónaposan áll, de nem az a "normális" azok a babák, nagyon sietnek :)
A kérdező hozzászólása: És igen, igazad van kedves 2. válaszoló! Egyértelmû, hogy belém is a védõnõ tette a parát. Mikor voltunk nála 3, 5 hósan és mondtam, hogy még nem fordul oldalra, akkor azt mondta, hogy egy hónap múlva újra jöjjünk el, kiváncsi rá és hátha addigra fordulni is fog...meg hogy vegyem ki és forgassam én, hátha így ráérez az ízére...Azt éreztette, hogy már ezt kéne csinálnia és ha magától nem teszi, vegyem rá én!
A kérdező hozzászólása: De még oldalra se fordul, azzal is ráér még?
Uramatyám, ne vicceljetek már!Forogni betöltött 7 hónapos KORIG kell.Az én lányom 6, 5 hónaposan kezdett forogni, ez totál rendben is volt, életkorának megfelelõ.
2. vagyok! Látjátok, ez a baj, hogy védõnõ és védõnõ között is ekkora a különbség! Mi a francért kell szegény gyerekeknek már fél évesen mászniuk, vagy állniuk? Mert ha már 4 hónaposan elvárás a forgás, akkor utána egyenes következménye ez is! Nem tudom milyen védõnõtök van, de vagy nincs saját gyereke, vagy azok már úgy születtek, hogy mindent rögtön tudtak, vagy most szabadult a fõiskoláról és a könyvet mondja föl nektek! Egyébként ha aggódtok, akkor olvassátok Vida Ági cikkeit, õ viszonylag jól összefoglalja, hogy mikor milyen elvárások vannak a fejlõdésben egy babánál!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat, megnyugodtam! Az az igazság, hogy szokott egyedül lenni, és tök jól el van egyedül, nem igényli a társaságomat. De ilyenkor a kiságyban van, nyilván nem akarom máshol magára hagyni, viszont a kiságyban puha a matrac, mondta a védõnõ, hogy vegyem ki a keményebb felületre. Szóval, ha kiveszem, ott vagyok vele, ha pedig egyedül van, akkor a puhán van...Remélem értitek! Na mindegy, a lényeg, hogy nincs lekésve semmirõl sem! Csak nem akarom, hogy esetleg én legyek a hibás az "elmaradás" miatt.
Szia! Velünk is ez a helyzet! A hétvégén lesz a lányom 4 hónapos, de még mindig nem fordul sehova! próbálkozik vele, de hamar feladja, mert beidegeli rajta magát! Azt nem tudom, hogy köze van e ahhoz, hogy beszél hozzá az ember, de én szerintem nem, mert a lányomat szoktuk néhány percre magára hagyni a kiságyba, de akkor is ugyan az a helyzet! Én már nem idegeskedek rajta, tudom, hogy még van ideje rá, de az viszont idegel, ha csodálkozva néz rám a védõnõ, ha mondom neki, hogy még nem fordul! Majd fog, szerintem te se aggódj miatta!
Szerintem nem vonod el a figyelmét, ráadásul majd rájössz, hogy ha valamit õ csinálni akar, akkor azt úgyis meg fogja csinálni. Egyébként meg ne siettesd, még egyáltalán nem KELL forognia 4 hónaposan, nem tudom miért sietnek ennyire az anyukák!?! Bõven ráér még, foglalkozz vele, amennyit csak jól esik, de azért hagyd néha magában is eljátszani, mert akkor is nagyon sokat tanul, felfedezi a környezetét. Szüksége van erre is :-)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm:)


Baj ha a 4 hónapos, csak anyatejes babámnál 6 hónapos koráig (remélem lesz addig tejci) nem akarom elkezdeni a hozzátáplálást?

Mindenki avval nyösztet, hogy csak egy kis répát adjak, vagy egy kis almát, krumplikát....

Legjobb válasz: Dehogy baj. Ez lenne az optimális. Szerintem... Én is 6 hónaposan kezdtem el a hozzátáplálást meg a folyadékpótlást, addig csak szopizott. Most 20 hónapos és nagyon jó étvágyú, nem válogatós baba.

Dehogy baj. Ez lenne az optimális. Szerintem... Én is 6 hónaposan kezdtem el a hozzátáplálást meg a folyadékpótlást, addig csak szopizott. Most 20 hónapos és nagyon jó étvágyú, nem válogatós baba.
Szerintem teát és vizet ne adj neki egyáltalán, mert ha iszik rendesen, az eltelítheti, kevesebbet szopizhat, és ez csökkentheti a tejedet. Engem is piszkáltak sokan, hogy adjak valamit, mert mi van, ha hirtelen nem lesz tejem, és nem fog elfogadni semmit a babám. Mondtam mindig, hogy van lefejve elég, ha baj lenne, akkor is tud anyatejet kapni. Volt aki ezután sem hagyott békén, de próbáltam leállítani. Egyrészt a te gyereked, te döntöd el, mikor mit egyen, másrészt meg semmi baj nincs azzal, ahogy csinálod.
Ne foglalkozz velük! Azért mondják, mert "irigyek", hogy csak te tudod etetni a picit. Anyukám mindig mondta, hogy õ is úgy szeretné már etetni, itatni, de amíg szopizik, addig hozzám van kötve, rám van utalva. Ja, utána meg majd jön a mindennel meg akarják tömni korszak, pl. 8 hónaposan csoki, töltött káposzta, pacal stb...
Nem baj, mindenki igyekszik beleszólni más babák étkezsésébe és lefitymálni ha nem az általa ideologizált kort követi hozzátáplálásban. Minden korszaknak megvannak a maga tankönyvi szabályai, egy idõben a 4 hótól való hozzátáplálást írta minden szakkönyv, azelõtt a 2 hónapot, most a 6 hónap van porondon. Talán 1 év múlva meg 3 hónap lesz vagy 7. A fontos hogy mindig úgy csináld ahogy TE jónal látod, nem szabad sem tankönyv-anyukának lenni, sem pedig engedni mindenki kibeszélésének, nyaggatásának! Minden baba szervezete más, van amelyiknek a gyomra már 4 hósan kész rá de van amelyik 7 hósan is minden szirszarra allergiás meg pocakfájós, csak sajnos ezt egyik tankönyv sem említi. Csináld úgy ahogyan jónak érzed, az a fontos!
A kérdező hozzászólása: Nagyon szépen köszönöm a válaszokat. Eddig nem hagytam, hogy befolyásoljon a környezetem, hogy hogyan is neveljem a gyerekem, és hála Nektek, újból magabiztos vagyok :-)

4 hónapos babám evés közben (csak szopizik) felsikít, elkapja a fejét és vigasztalhatatlanul ordít, nem is tudom utána általában etetni tovább. Mi a baj?

Régebben hasfájás miatt csinálta, de akkor inkább megfeszült, most meg összegörnyed,és mintha kapaszkodna belém, azért gondolom, hogy más lehet. És nagyon izzad is a feje közben.

Legjobb válasz: Az én babám 4 hónapos nekem is csinált ilyeneket mert jön a foga egy kicsit érzékenyebb ilyenkor az ínyük és lehet,hogy ez a baj nézesd meg a dokival õ hogy látja a fogzását a picidnek. Én meg nézettem és a mi orvosunk irt is fel kenõcsöt azóta nincs problémánk

Az én babám 4 hónapos nekem is csinált ilyeneket mert jön a foga egy kicsit érzékenyebb ilyenkor az ínyük és lehet, hogy ez a baj nézesd meg a dokival õ hogy látja a fogzását a picidnek. Én meg nézettem és a mi orvosunk irt is fel kenõcsöt azóta nincs problémánk
Ha túl sokat eszik akkor is igy reagálhat, vagy ha sok levegõt nyelt. Sok kismama ugy gondolja, akkor sír a baba ha kevés a tej vagy fáj a hasa, pedig sokszor túleszi magát, vagy levegõt nyel, ilyenkor nem is folytatja az evést.
Elég rosszul hangzik. Nálunk is volt hasonló, de akkor válaszotta el magát, még 3 hós sem volt, a cumisüveg jobban tetszett neki, egy darabig fejtem és azt is odaadtam neki a tápszer mellé. Az izzadásra ötletem sincs, nem fáj valamije? Talán a gyerekorvostól kellene megkérdezni.
Nem a füle fáj??? Szopás közben szokott nekik nagyon, ha fáj.Próbáld az újaddal óvatosan begyomni, és elengedni, hogyan reagál rá.Ha a füle akkor fordulj orvoshoz vele.
nem pajzsmirigy probléma?
A kérdező hozzászólása: Pajzsmirigy???
A kérdező hozzászólása: Hogyhogy jobban tetszett a cumisüveg?Az enyém nem ismeri.
A kérdező hozzászólása: Fülét nyomkodtam, nem látom, hogy fájna neki.

Baj, ha nem 4 hónaposan kezdem a hozzátáplálást?

4 hónapos a kisfiam..tegnap evett egy kis almát...és délutánra nagyon fájt t?le a pocija!A tejpéppel ugyan így jártunk.Tegnap el?tt azt evett délben,és délután nagyon sírt,húzogatta a lábát...valószín?,hogy akkor is a hasa fájt.Ezért úgy döntöttem,hogy még várunk,és kés?bb kezdjük a hozzátápit!A kisfiam tápszeres,és Beba Ha-t,és Beba Ha/Ar tápszert eszik!

Legjobb válasz: Egyaltalan nem baj. Negy honapos korban nem KELL kezdeni, hanem LEHET. A mai gyakorlat szerint ez a legkorabbi kezdesi lehetoseg. De ajanljak a tovabbi varakozast. Hat honapos kor az, amikor mar nem nagyon szabad tovabb varni, mert peldaul a vastartalek akkor csappan le a babaknal es azt mar nem tudja potolni az anyatej, szukseg van egyeb etelek bevezetesere. Ha nem birta ezt a ket dolgot a babad pocakja, akkor en a helyedben meg varnek nehany hetet es akkor probalkoznek ujra.

Egyaltalan nem baj. Negy honapos korban nem KELL kezdeni, hanem LEHET. A mai gyakorlat szerint ez a legkorabbi kezdesi lehetoseg. De ajanljak a tovabbi varakozast. Hat honapos kor az, amikor mar nem nagyon szabad tovabb varni, mert peldaul a vastartalek akkor csappan le a babaknal es azt mar nem tudja potolni az anyatej, szukseg van egyeb etelek bevezetesere. Ha nem birta ezt a ket dolgot a babad pocakja, akkor en a helyedben meg varnek nehany hetet es akkor probalkoznek ujra.
Szerintem várj még egy kicsit, végül is még csak 4 hónapos, lehet, hogy még nem elég "érett" a hozzátápihoz.
szia! jaj sima tejpépet semmiképp ne adj neki! Ha-sal megpróbálkozhatsz, de azzal is várhatsz még, illetve ezt is csak kanalanként vezesd be. sok babának megfogja a pociját. egyébként a hozzátáplálás szerencsére nem verseny, vagy kötelezõ dolog, a tápis babáknak is jobb késõbb elkezdeni. egyébként hasonlóan jártam az almával, mint Te, így a babám majdnem 6 hónapos volt, amikor ismét próbálkoztunk a hozzátáplálással. és akkor már semmi gond nem volt! szívesebben is evett. ehhez is meg kell érni a babáknak és nem mindegyiknek olyan a gyomra, hogy a vasszögtõl sem lenne baja :) persze szerencsés akinek mindent tud enni a babája és nem is válogat.
nyugodtan varj meg kb 2 hetet amig ujra probalkoznal, mert egyertelmuen nem eleg erett a babad emesztorendszere a hozzataplalashoz. a hasfajas jelzi ezt. nem marad le semmirol, ha meg tapszert eszik par hetig. ha akkor is faj majd a hasi, akkor meg jobban tolni kell a hozzataplalas idopotjat
Én is kivártam a 6 hónapot, és egyáltalán nem befolyásolt, h' más mikor kezdi. Nálunk nagyon bevált, mindent megeszik, ami a korának megfelelõ, és nem volt sem hasfájás, sem más probléma. A tápszerben minden szükséges tápanyag benne van, ami fél éves koráig kell neki, ráérsz akkor elkezdeni. A tejpépet valamivel korábban kezdtem (kb. öt és fél hónapos korában), és mire a valódi hozzátápláláshoz elérkeztünk, már megszokta a kanalat. Szerintem jól döntöttél, h' még vársz vele.
Ha adsz neki, HA-st adj.És csak akkor add, ha azt látod rajta, hogy enné már, érdeklõdik, vagy nem hízik megfelelõen.
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm a válaszokat!!:) )Akkor jól döntöttem, hogy várok még vele..egyébként nagyon szépen fejlõdik a tápitól...2600 grammal született, és most 6000 gramm.Nem kövér, hanem erõs, masszív kisgyerkõc!!:) )

4 hónapos babám a napközbeni alvásoknál szinte percre pontosan 1 órával az altatás kezdete után felébred és csak nagy nehézségek árán tudom visszaaltatni. Ha nem sikerül, onnan tiszta nyűg az egész nap. Mi lehet a baj?

Legjobb válasz: Nekünk is volt ilyen korszaka. Én rájöttem, hogy hagyni kell annyit aludni, amennyit õ akar. Napi 1-szer kötelezõen visszaaltattam, hogy 1 nagy alvás mindig legyen, egyébként rá volt bízva a dolog. Amíg ilyen pici volt alig aludt, most meg pár hete volt olyan, hogy 4 órát lehúzott egy huzamban. 9,5 hónapos, úgy 7 hónapos kora óta napi 2-szer van 2-2,5 óra alvás. De amint megszokja az ember a rutint, úgyis változni fog. :)

Nekünk is volt ilyen korszaka. Én rájöttem, hogy hagyni kell annyit aludni, amennyit õ akar. Napi 1-szer kötelezõen visszaaltattam, hogy 1 nagy alvás mindig legyen, egyébként rá volt bízva a dolog. Amíg ilyen pici volt alig aludt, most meg pár hete volt olyan, hogy 4 órát lehúzott egy huzamban. 9, 5 hónapos, úgy 7 hónapos kora óta napi 2-szer van 2-2, 5 óra alvás. De amint megszokja az ember a rutint, úgyis változni fog. :)
Az a baj, hogy ilyen idõs korukban az alvásritmusuk 20 perces egységekre bomlik. Tehát 1 órahossza után azért ébred fel, mert éppen egy nem mélyalvós fázisban van, és lehet, h. valami megzavarja ilyenkor. Az én lányom is csinálta ezt egy idõben, pár hétig tartott, aztán szépen visszaállt a 1, 5-2 órás alvásokra. Lehet, h. evés közben most picit többet alszik? A visszaaltatás nem biztos, h. célravezetõ, mert ha õ úgy érzi, h már nem álmos, akkor csak nyûglõdni fog!
A kérdező hozzászólása: Ezt az evés közbeni alvást hogy' érted?

6 és félhós babám hasról hátra nem tud még forogni. Hátáról már 4 hónapos kora óta forog. Kúszni próbál, de csak "repcsizik" a kezével, olyan mintha nem tudná használni, pedig a mozdulat jó. Mit tegyek? Nagy a baj?

Legjobb válasz: Az én 7 és fél hónapos babám sem forog hasról-hátra. Tud, mert játék közben néha hátra fordul, de nagyon utál a hátán lenni. Ha leteszem rögtön hasra vágja magát, már úgy is alszik. Azt szokták mondani, hogy ha egyszer már megcsinálta akkor nincs semmi baj.Próbáld ki hogy valami játékot emelsz a feje fölé és akkor hátha motíválod a forgásban. A repcsizés is nagyon jó, próbálgatja magát, nincs vele semmi baj!

Az én 7 és fél hónapos babám sem forog hasról-hátra. Tud, mert játék közben néha hátra fordul, de nagyon utál a hátán lenni. Ha leteszem rögtön hasra vágja magát, már úgy is alszik. Azt szokták mondani, hogy ha egyszer már megcsinálta akkor nincs semmi baj.Próbáld ki hogy valami játékot emelsz a feje fölé és akkor hátha motíválod a forgásban. A repcsizés is nagyon jó, próbálgatja magát, nincs vele semmi baj!
fIam is repcsizett hat hósan, 7 hósan kezdett kúszni, 10 hós, most néha mászik, de valamiért kúszni jobban szeret. Fog kúszni hamarosan a babád, csak legyen sokat szõnyegen.
Szia! Nálunk ugyan ez van. Kicsim 6 hónapos 1 hetes, és szintén 4 hósan fordult hátról hasra, fordítva pedig nem megy, de nem is érdekli különösebben a dolog, nem próbálgatja. A kúszásal ugyan ez a helyzet nálunk is. :-)) Ami moostanában mozgásban számomra új az, hogy az egyik lábát felhúzza és ezáltal feltolja féloldalt a popsiját, aztán vissza kinyújtja. Nem tudom ez minek az "elõszele", remélem a kúszásnak.
A kérdező hozzászólása: Igen-igen, nálunk is ez a helyzet, szinte oldalra dõl annyira felhúzza a popsiját. Hát kíváncsi vagyok :-)

Kislányom 4 hónapos lesz és még nem fordul át a hasára! Oldalra már elfordul de még hasra nemtud! Nagy baj? Átlagban hány hónaposan fordulnak át?

Legjobb válasz: Egyáltalán nem baj. Minden babának más és más az egyéni fejlõdéi üteme. Nem érdemes átlaghoz hasonlítni. Hidd el, amint elég érett lesz rá, meg tudja majd csinálni. Lehet, hogy picit õ nyugodtabb, lustább típus, kevesebbet mozog. De ez nem baj.

Egyáltalán nem baj. Minden babának más és más az egyéni fejlõdéi üteme. Nem érdemes átlaghoz hasonlítni. Hidd el, amint elég érett lesz rá, meg tudja majd csinálni. Lehet, hogy picit õ nyugodtabb, lustább típus, kevesebbet mozog. De ez nem baj.
Nem is kell még neki átfordulni, általában 5-6 hónaposan fordulnak elõször hasra a babák. De 4 hónaposan már érdemes letenni a földre egy kicsit, hogy a keményebb talajon tudjon próbálkozni, onnan könnyebb átfordulni, mint a puha ágyon.

4 hónapos lesz a babám, de még nem forog. Baj ez? Nektek mikor kezdett el forogni?

kisfiú, és úgy tudom a fiuk kés?bb "lendülnek bele" . Igaz ez?

Legjobb válasz: 1. nem baj. ráér még pár hónapig. 2. 2 és fél hónapos volt 3. nem igaz, nekem is fiam van.

1. nem baj. ráér még pár hónapig. 2. 2 és fél hónapos volt 3. nem igaz, nekem is fiam van.
Szia! Igaz nekem kislányom van, de pár nappal azelõtt fordult hasra, mielõtt betöltötte a 4 hónapot. Most 6 hós, de hasról-hátra még most sem akar fordulni. Talán 2-szer, ha sikerült neki. Viszont akivel együtt voltam a kórházban, az õ kisfia már pörög-forog, kúszik. :( Viszont az én babám gyönyörûen ül már magától.
Szia! Nem baj ha még nem forog, minden baba másként fejlõdik, lehet hogy õ másban lesz ügyesebb.Az én fiam is 4 hónaposan kezdett el átfordulni.
Nem baj egyáltalán!! Én úgy tudom a nagyobb súlyú babáknak nehezebb ez a mozgás forma szóval náluk szokott kicsit csúszni, de ne aggódj aztán behozza! Én fiam nem volt nagysúlyú csecsemõ, mégis 5 és fél hónapos volt mire megfordult magától, de akkor mindkét irányba :) 7 hósan kúszott 8 hónaposan simán felült és 8 hós korától tökéletesen mászott négykézláb :) )
Nem baj! Majd csak figyelj! Nálunk is ez volt, én aggódtam, 4 hónaposan még csak meg sem próbálta a forgást. Aztán eltelt pár nap, és egyszer csak úgy döntött, hogy õ mostantól forogni fog. Én meg elámultam, hogy csak úgy fogta magát és átfordult. Aztán újra. Aztán újra. Ne aggódj, õk tudják, mikor jön el az ideje elõrébb lépni a mozgásfejlõdésben.
A lányom 5 hósan fordult az oldalára, hat hósan kezdett forogni. Nyugi.
hûûû azért érdekesek vagytok. mert nem írok legendát, akkor rögtön le kell pontozni? :) ))
Nem baj, az en fiam sem forgott negy honapos kora elott, de nekem senki sem mondta, hogy mar kellene, nem is gondoltam, hogy mas babak ennyi idos korban mar porognek. Negy honapos mult, amikor hatrol hasra fordult, de csak balra, majd par nap mulva jobbra is, de mindig vissza kellett forditani, mert az nem ment. Ket het mulva egyszercsak vissza is fordult, majd osszekototte a muveleteket. O is fiu es nagy sulyu, hosszu is. Hat honapos kora elott egy het leforgasa alatt kezdett el terdelni es rugozni, ebbol hatra fele kuszni, majd elore is es egyszer rugozas kozban hatrault, azutan mar tudatosan csinalta. Het honapos kora elott egy hettel pedig reggel arra ebredtem, hogy all a kisagyban. Most mar kilenc hos mult, azota kiugro valtozas nem tortent, maszik egesz nap, kapaszkodva felall, oldalra fele lepdel, nehany masodpercig mar tud allni kapaszkodas nelkul is. Nem lehet ezt kiszamolni: sokan mondjak, hogy hamar el fog indulni, szerintem meg lehet, hogy honapok mulva sem. Inkabb az most a latvanyos valtozas nala, hogy ugyesebben csinal mindent: eleinte sokszor hatradolt ulesnel, vagy puffanva ult le allasbol, lassan allt fel es osszeakadt a laba, most mar leengedi magat finoman es egy huzasra felall.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!