Találatok a következő kifejezésre: Nagyon megvagyok és (56 db)

Megtegyem vagy ne? Van egy barátom akivel nagyon jól megvagyunk.5 hónapja, hogy együtt vagyunk és nagyon szeretem és ő is szeret engem. Viszont 5 hónap azért már nem olyan kevés idő ezért érthető is, hogy nagyon megkívántuk már egymást.

Az elmúlt 2 hónapban elkezdtünk pettingelni. Nem vele pettingeltem el?ször úgyhogy ez igazából nem volt új dolog. Viszont most az utóbbi egy két napban elbeszélgettem vele a szexr?l. Mondtam neki, hogy én már nagyon kívánom és úgy veszem észre, hogy te is kívánsz. Erre ? azt mondta igen ez így van én is kívánlak és igaz h nagyon szeretném. Egyébként a srác nagyon türelmes és megért? még a kapcsolat elején megbeszéltük ezeket a dolgokat és mondta, hogy ? komolyan gondolja ezt az egészet és tiszteletben tartja, hogy még várni akarok és nem is sürgetett vele eddigsem és mostsem csupán már én is nagyon szeretném vele. Úgy beszéltük meg, hogy valentinapkor megteszük.. de mondta hogy bármikor szóljak ha meggondoltam. Én most nem tudom mit tegyek mert nagyon szeretném vele megtenni. Teljesen megbízom benne, de az a baj h nagyon félek :S Els?sorban attól félek, hogy a gumi nem megbízható hallottam már sok esetet, hogy kiszakad.. a másik úgymond félelmen a fájdalom.. valaki azt mondja csak kicsit fáj valaki azt mondja nagyon. Most mit tegyek mégis?? El?re is köszönöm ha valakii szán rám annyii id?t hogy elolvassa és próbál segíteni :)

Legjobb válasz: A gumi nem szakad ki csak úgy. 3 éve használjuk, és nem lettem terhes, és nem szakadt ki. A fájdalomról: Igen, van akinek kicsit, van akinek nagyon fáj. Egyrészt ezen nem változtatsz akkor, ha vársz vele, késõbb is ez a helyzet. Másrészt, ha nagyon akarod, sokat pettingeltetek, és kellõképp felizgulsz (netán már elélvezel elõtte), akkor kevésbé fáj, mintha görcsösen félnél, és nem lennél felizgatva. Az, hogy mennyire ítéled meg ugyanazt a fájdalmat kellemetlennek, sokban függ a körülményektõl. Ha az okozza, hogy odaadod a szüzességed annak, akire vágysz, és szeretnéd, akkor sokkal kevésbé, ez egy egyszerû lelki folyamat. Az normális, ha félsz, izgulsz, és vágysz is rá egyszerre. Ebben ez a szép. :D Egyébként nyugi, még mindig mindenki túlélte. ;) Nekem pl. egyáltalán nem fájt.

A gumi nem szakad ki csak úgy. 3 éve használjuk, és nem lettem terhes, és nem szakadt ki. A fájdalomról: Igen, van akinek kicsit, van akinek nagyon fáj. Egyrészt ezen nem változtatsz akkor, ha vársz vele, késõbb is ez a helyzet. Másrészt, ha nagyon akarod, sokat pettingeltetek, és kellõképp felizgulsz (netán már elélvezel elõtte), akkor kevésbé fáj, mintha görcsösen félnél, és nem lennél felizgatva. Az, hogy mennyire ítéled meg ugyanazt a fájdalmat kellemetlennek, sokban függ a körülményektõl. Ha az okozza, hogy odaadod a szüzességed annak, akire vágysz, és szeretnéd, akkor sokkal kevésbé, ez egy egyszerû lelki folyamat. Az normális, ha félsz, izgulsz, és vágysz is rá egyszerre. Ebben ez a szép. :D Egyébként nyugi, még mindig mindenki túlélte. ;) Nekem pl. egyáltalán nem fájt.
Megértem a félelmeidet, mert nekem is ugyanezek a kérdések kavarogtak a szüzességem elvesztése elõtt a fejemben, pedig én már 21 éves voltam... :) A gumi kiszakadásától ne félj, annyira kicsi ennek az esélye, hogy csak akkor kell elkezdeni aggódni, ha megtörtént - akkor meg ott a 72 órás tabletta. Arra figyeljetek, hogy rendeltetésszerûen használjátok, vigyázzatok hogy a csomagolás kibontásánál ne sérüljön, és ne húzzatok fel egyszerre kettõt, mert akkor nagyobb eséllyel szakad ki. A fájdalomról - igen, könnyen elõfordulhat, hogy fájni fog. De hát egyszer túl kell esni rajta, nem? :) Akármikor lenne az elsõ alkalom, mindig félnél ettõl elõtte, de hát azt gondolom te sem szeretnéd, hogy örök életedre így maradj. :) Szóval egyszer meg kell tenni, lehet hogy kellemetlen lesz, de az is lehet, hogy fájni sem fog! Nekem fájt, de csak kb 5 másodpercig, utána nem volt rossz. ;) Annyit meg bõven ki lehet bírni.
A kérdező hozzászólása: 16
Hány éves vagy??
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat mindenkinek!:) már sokkal könnyebb így ezeket olvasva hozzáállni a dolgokhoz meg az is segít, hogy a barátommal is sokat beszélünk errõl. És mégegyszer nagyon köszi mindenkinek mident :D sokat segítettetek. :D
Ja igen, óvszer, nem fog kiszakadni... ha csak nem a mûkörmöddel akarod felcibálni, vagy ha nem használtok külön sikosítót amibe az alap anyag oldja az óvszer anyagát, amúgy a védekezés formája egyik sem 100% biztos, de az óvszert 97%-ra becsülték, a fogamzásgátlót pedig 95%-ra. Úgy hogy megbízhatsz a modern megoldásokban:)
Figyelj, a fájdalommal kapcsolatban... Arra koncentrálj mennyire szereted, és hogy mennyire boldog vagy vele... ne pedig arra mennyire fájhat... az sose tesz jót... rá fogsz görcsölni... élvezd ki minden érintését és légy felszabadult... izgulni szabad... de idegeskedni nem... gondolj arra, jobb partnered nem is lehetne-bár sztem te így is úgy is ezt gondolod, ha szereted... Utána amúgy sem arra fogsz emlékezni mennyire fájt, hanem hogy ennyire csodálatos volt. Hidd el!:)
R. így van.. valakinek nagyon fáj az elsõ, valakinek nem Nah most úgy hidd el, hogy én nekem is motoszkált a fejemben a gondolat, hogy mi lesz, ha nagyon fog fájni? Én nem hiába aggódhattam, mivel anyának még a 4. is fájt, a nõvérem meg az elsõ alkalom után másnap alig bírt leülni, annyira fájt neki.. nah mondom jó lesz ez így:S és amikor eljutottunk oda a barátommal(1 hónapja jártunk) olyan szinten nem ez járt a fejembe, és mivel én mondtam neki, h próbáljuk meg, nem is görcsöltem semennyire.. Az aktus után megkérdezte h milyen volt? én meg azt válaszoltam, hogy minden lánynak ilyet kívánok:) ) valamennyire nekem is kellemetlen volt kb.az elsõ 10 másodperc, mivel a hüvelyemnek hozzá kell szoknia..
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat mindenkinek :D Jó volt olvasni õket már ettõl is megnyugodtam kicsit meg ma még a barátommal is beszéltem róla úgyhogy remélem mostmár minden oké lesz. A második válaszolónak üzenem hogy igen szûz vagyok még.
az ovszer elegge biztonsagos, keves eset van, hogy kiszakad:) meg a fajdalomrol.. van akinek faj, van akinek nem :) peldaul nekem egyaltalan nem fajt elso alkalomkor, sot, en csak a nagyon jo erzest ereztem, amikor belemhatolt:) sem verzes, sem fajdalom, csak joerzes(persze, nalam azert volt, mert fizikai eroltetes miatt elveszitettem a szuzhartyamat azelott, anelkul, hogy ezt tudnam..en is feltem a fajdalomtol, s mivel csodalkoztam, mi lett, hogy nem fajt, a baratom szolt, hogy nekem nem vot szuzhartyam:">) de ez igy jo volt..a lenyeg, hogy ne gorcsolj be, legy nyuodt..:) s minden jo lesz, majd meglatod:) s ha igazan akarod, akkor mikor odajutsz, nem fogsz azon gondokodni, hogy megtett vagy sem :) ez magatol jon :) sok sikert :*
Hogy kiszakadjon a gumi, az szerintem nagy baromság... ha csak nem foggal téped! Az inkább esélyes, ha valaki olcsó gumit használ és a dákója is nagyon-nagyon vékony, hogy lecsúszkál... de ez is ritka lehet. Nos a fájdalom... hát, változó. Voltam lánnyal, akivel még a harmadik alkalomnál is félgõzzel és lassan mehettünk csak, mert még szokatlan és kellemetlen volt neki... õ izgult és félt. De feltételezem, ha te már nagyon kívánod, akkor alapvetõen nem félsz tõle. Másrészt a sok petting rengeteget segít ám a dolgon! Ismerjétek meg egymás testét ilyenkor minél jobban, nyújtsátok az együttléteket több órára, és egy hosszú petting alkalmával majd valószínû észrevétlenül megtörténik a dolog a nagy dörgölõzés közepette! A dátum nekem kicsit fura: elvégre szexelni készülsz és nem rakétakilövésre! Hozzá teszem, ha az ujjaival is szokott kényeztetni belül, és az nem fáj, akkor vajmi kevés esély van arra, hogy a nagyobbik szerszámával fájdalmat okozzon!
ha tényleg igazán akarod, szerintem nyugodtan lefeküdhetsz vele. :) nem kell feltétlenül valentin napig várni, és az óvszertõl sem kell félned. még ha ki is szakad, lehet venni esemény utáni tablettát :) a fájdalom pedig mindenkinél más. lehet hogy neked egyáltalán nem fog. :) amúgy szûz vagy még?
A kérdező hozzászólása: Köszi szépen a választ :D
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a választ! :D Már elég sokat átbeszéltem a barátommal is és a válaszok is sokat segítettek úgyhogy már az lehet mondani, hogy csak izgulok egy kicsit, de annyi kell is. Minden megvan beszélve védekezés hely idõ már csak túl kell lenni rajta :D köszi mindenkinek a válaszokat :D

Nagyon megvagyok fázva és nem nagyon kívánom az ételt. Árthatok a picinek ha 1-2 napig nagyon keveset eszem? Hőemelkedésem is van mennyinél kell be venni lázcsillapítót és milyet?

Egy 30 hetes kismama

Legjobb válasz: Biztos hogy nem ártasz...Én is meg vagyok nagyon fázva, és semmi étvágyam nincs, csak iszom. Annyit egyél, amennyi jól esik, a baba úgyis elveszi, ami neki kell:-) 38 felett kell bevenni algopyrint, ha 2 óra mulva nem megy le, lehet mégegyet. De többet nem.Ha nagyobb baj lenne, beszélj a védõnõddel, vagy orvosoddal.

Biztos hogy nem ártasz...Én is meg vagyok nagyon fázva, és semmi étvágyam nincs, csak iszom. Annyit egyél, amennyi jól esik, a baba úgyis elveszi, ami neki kell:-) 38 felett kell bevenni algopyrint, ha 2 óra mulva nem megy le, lehet mégegyet. De többet nem.Ha nagyobb baj lenne, beszélj a védõnõddel, vagy orvosoddal.
Ha te nem is eszel a babód elveszi, ami neki kell, ne aggódj! A lázcsillapítónak probáltam utánanézni, de nem sok mindent találtam. Leginkább, hogy ne szedj gyógyszert. Errõl beszélj a dokiddal, az a legjobb! Boldog babavárást! 21 hetes kismami
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat. Most olvastam az algopiryn használatiját, hogy elsõ és az utolsó 3 hónapban nemszabad szedni. Most akkor a mi a helyzet?
Csatlakozom az elõttem szólókhoz a picinek nem lesz baja ha kevesebet eszel. Viszont a 38 feletti hõmérséklet veszélyesebb a babára mint a lázcsillapító, ezt az orvosom mondta.Esetleg kérdezd meg az orvosodat, hogy milyen lázcsíllapítót szedhetsz 30 hetesen. Hogyha még nem éri el a 38 fokot a hõmérsékleted próbálkozz vizesruhával.
Egy hasonló kérdés kommentjei közül másoltam ki, (állítólag ezt lehet szedni, de inkább kérdezd meg az orvosod): Paramax Rapid 500 mg fájdalom és lázcsillapító
Panadol és Rhubofen. A lázat csillapítani kell. Kérdezz rá a patikában, de úgy tudom ezeket szokták szedni a kismamák.

13 eves lany vagyok van egy srac akivel nagyon sokat beszelgetek meg. Ez-az nagyon jol megvagyunk. Es sokszor mondta, hogy bejovok nekii de es hogy tobbet akar . Annal hogy csk beszelgessunk. Mit tegyek?

Csak az a baj hogy van egy lany akinek pontn ugyan ezeket mondja irta nekem az sms-t hogy ..nagyon kivan es akar egy csokot es reninek is ugyanezt irta..mit tegyek hogy szajon mar le renii rolla?

Legjobb válasz: Ha egy másik lánnyal is kavar akkor jobban jársz ha ejted õt , mert téged és a másik lányt is csak kihasznál.Jobban jársz,mert ha vele maradsz akkor késõbb biztosan meg fogod bánni.Szerintem keress egy olyan srácot aki elfogad olyannak aki vagy,és ha te nem akarsz többet csak beszélgetni, vagy szórakozni akkor ne hagyd magad hogy rávegyenek olyanra amit te nem akarsz.

Ha egy másik lánnyal is kavar akkor jobban jársz ha ejted õt , mert téged és a másik lányt is csak kihasznál.Jobban jársz, mert ha vele maradsz akkor késõbb biztosan meg fogod bánni.Szerintem keress egy olyan srácot aki elfogad olyannak aki vagy, és ha te nem akarsz többet csak beszélgetni, vagy szórakozni akkor ne hagyd magad hogy rávegyenek olyanra amit te nem akarsz.
Az egyik lehetõség valóban az, hogy tudja mit akar és nem éppen tisztességesek a szándékai, a másik pedig hogy nem tudja mit akar és igyekszik minden lehetõséget kihasználni. A második lehetõségrõl indulva javasolnám esetleg kezdd el te mondani mit szeretnél csinálni, és ha a te irányító szereped (ami remélhetõleg nem megy át dívás parancsolgatásba :D ) akkor elárulta magát, hogy nem kíváncsi rád és az elsõ pont vonatkozik rá, amire az elõzõ válaszoló megoldása a válasz.
A kérdező hozzászólása: Koszonok mindent..de osszejott a dolog..most mar minden szep es jo!
Mit tegyél most? Holnap menj el orvoshoz!
Ennyi eszed van, meg is érdemled!Mentél volna el orvoshoz .
A kérdező hozzászólása: Fel oraja tortent !Holnap elmegyek!Azert kicsit kedvesebben is lehetne valaszolni gondoltam valakivel tortent hasonlo

1 hónapja együtt vagyok a barátommal és nagyon szeretem és jól megvagyunk de ős is szeret engem de a barátom előtt volt egy nagy szerelmi csalódásom?

és megint előjöttek azok az érzések amiket iránta éreztem és emiatt bűntudatom van mert a mostani barátomat szeretem de közbe a másik pasira is szoktam gondolni de viszont a mostani barátomat nem lennék képes elhagyni.) mittegyek? Vagy mi a véleményetek? . Köszi.

Legjobb válasz: majd elmúlik. talán nem kellett volna ilyen hamar beleugrani egy másik kapcsolatba, ameddig még az elõzõn nem vagy túl.

majd elmúlik. talán nem kellett volna ilyen hamar beleugrani egy másik kapcsolatba, ameddig még az elõzõn nem vagy túl.
Csak búfelejtõnek vagy együtt a barátoddal és a másikhoz vágysz vissza.
még nem vagy túl rajta, .próbáld meg elfelejteni
A kérdező hozzászólása: tudom de ez a szerelmi csalódás többmint féléve volt és úgy éreztem már elfelejtettem nm is gondoltam rá csak mikor megint összefutottam vele.:/
Egyszere egy pasit. Ha nem vagy képes elhagyni a jelenlegi pasid akkor megvan hogy kit kell elfelejteni.

Két napja vesztettem el a szüzzeségem, és most a második napon nagyon fájnak, érzékenyek a melleim és ilyen ezelőtt nem volt! Olvastam, h a terhesség egyik tünete a mellek érzékenysége, de védekeztünk! Most terhes vagyok? Nagyon megvagyok ijedve!

Legjobb válasz: 2 napja? Hány éves is vagy? Mert 2 nap alatt nem derül ki hogy terhes valaki elárulom, és a melleid sem a terhességtõl érzékenyek. Ez volt neked az elsõ ne izgulj, vannak akiken kijönnek afféle tünetek. Ez természetes. Majd ha nem jön meg idõben akkor lehet ezeken a dolgokon aggódni, de a melleid sem azonnal lesznek érzékenyek ha kiderül , hogy terhes az ember. DE NE IZGULJ ezen!!

2 napja? Hány éves is vagy? Mert 2 nap alatt nem derül ki hogy terhes valaki elárulom, és a melleid sem a terhességtõl érzékenyek. Ez volt neked az elsõ ne izgulj, vannak akiken kijönnek afféle tünetek. Ez természetes. Majd ha nem jön meg idõben akkor lehet ezeken a dolgokon aggódni, de a melleid sem azonnal lesznek érzékenyek ha kiderül , hogy terhes az ember. DE NE IZGULJ ezen!!
2 nap után nincsenek jelei a terhességnek... Te most stresszelsz, és mivel TUDOD, mik a tünetei a terhességnek érzékeled azokat. Ha bizonyítani akarsz magadnak vegyél elõ egy jó szakszerû leírást a terhesség tüneteirõl és rájössz, hogy még 100+1 tünete van, amikrõl te nemtudsz, ezáltal nem is érzékeled õket...
Az elsõ alkalom után mindenki nagyon parázik, a legtöbbször még ráadásul késve is jön meg, szóval ne parázz, nem lesz semmi gáz.Tényleg.Tutira.
A tenyeremet a monitorra téve megvizsgáltam az aurádat, meg az energiáidat, és nem vagy terhes, viszont a bal veséd kicsit rosszul mûködik.
Kiszakadt akkor lehet. Ha nem akkor nem.
Hát figyelj ha a srác kapaszkodó típus:D
2 nap után nem lehetnek terhességi tüneteid;) Szerintem csak izgulsz, és beképzelsz magadnak mindenfélét. Ha nem szakadt ki a gumi stb minden oké volt a védekezéssel, akkor nem lehetsz terhes. Ne aggódj, nincs baj:)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen nagyon jó fejek vagytok:D , ez megnyugató!!!:)
Nem lehet, hogy mostanában fog megjönni? Nekem akkor szokott feszülni, ha nemsokára megjön.
Hogyan védekeztetek?kettõre zártátok az ajtót?szerinted bárki meg tudja állapítani a terhességed a monitoron keresztül MENJ EL NÕGYÓGYÁSZHOZ!!!
2 nap után még nem jelentkeznek a terheség tûnete. de ha védekeztetek nem sûrûn hiszem h az lennél:) de azért a nõgyogyász nem ártana ha látna:) 16/l

24hetes kismami vagyok és arra keltem, hogy iszonyatosan fáj a torkom és nagyon megvagyok fázva. Mit tehettek? Milyen tablettákat vehettek be? Nagyon rosszul érzem magam!

Legjobb válasz: Forró tea, ágy, 2 pizsoma, 3 takaró és izzadj!!! Holnapra semmi bajod nem lesz. TAbikat mellõzd!!!

Forró tea, ágy, 2 pizsoma, 3 takaró és izzadj!!! Holnapra semmi bajod nem lesz. TAbikat mellõzd!!!
szia!! én amikor megfáztam és a dokim nem tudtam elérni, a gyógyszertárban elmondtam, hogy mi a panaszom és hogy kismama vagyok, hány hetes és a gyógyszerész ez alapján adott gyógyszert. semmi baja nem lett a kicsinek, én pedig helyre jöttem. jobbulást!! 27 hetes pocakos
Mézes tea sok c vitamin, lándzsásutifû szirup
Van segítség! Homeopátiás gyógyszereket nyugodtan szedheted, ( rajtam is segített mikor terhesen influenzás lettem ) OSCILLOCOCCINUM melybõl napi 2x kell 1 adag golyócskát a nyelv alá tenni. 1 dobozban 6 adag van, 3 napra elég. Nekem 2 doboz kellett de nagyon jó volt. Ha a torkod és a gégéd fáj nagyon, akkor HOMEOGENE 9 amibõl napi 6-7 alkalommal kell 1 tablettát elszopogatni. Ha nagyon köhögsz és mélyrõl jövõ fojtós köhögésed van akkor STODAL szirup napi 3x1 evõkanálnyi. Javulást kívánok és boldog babavárást!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a válaszokat!
kamu, vitát generáló kérdés. Szeretnéd azt látni, hogy most jól leh..zlek, de csak azért sem.
elõször is nyomd vissza a Caps Lockot másodszor pedig addig használd ki, hogy számítógép mellé jutsz amíg engedi harmadszor pedig ne gyere két év múlva ide kérdezni, hogy hogyan menekülhetnél haza magyarországra a zsarnok férjedtõl
A kérdező hozzászólása: Bocsi azt nem irtam, h. nem Irakban el...Sohasem mennek Irakba.
kamu a kérdés, a feltevõje csak szórakozni akar a válaszokon :D
Nyomd ki a caps lockot :)
Meg akkor sem mennék ki oda ha fizetnének érte. Tuti kamu a kérdés. 25L
Elõbb vágnék eret magamon minthogy hozzám érjen egy bagdadi arab.
Köszönjük bejelentésed. Moderátoraink amint tudják, ellenõrzik ezt a kérdést.
ne legyél féltékeny...
A kérdező hozzászólása: Eletemben sem voltam, es nem is akarok oda menni. Sokat olvasok roluk.
azt honnan tudod, hogy egyikõtökkel sincs probléma?
Ezt a mondatot hogy sikerült 8 hibával legépelned? (Ékezeteken nem számolva.) Ebben egyébként csak egy ORVOS tud segíteni!
Ugyanaz a kérdésem, mint az elsõnek? Honnan tudod, hogy mindkettõtökkel minden oké? Voltatok kivizsgálásokon? Ha igen, milyeneken?
Mi az, hogy kell? Nem egy tárgy. Mióta probálkoztok?
ha mar orvosnal voltatok es nem tudott segiteni akkor menyjetek el termeszet gyogyaszhoz.nagyon sok hazasparrol tudok akiknel az orvos aztmondt hogy minden ok, megsem lett baba, utolso remenykent felkerestek egy termeszet gyogyaszt es nehany terapia utan mar boldogan dicsekedtek a pocaklakoval.nektek is ajanlom hogy probaljatok meg.sok szerencset!!!!!

Miért nem jött meg? Utoljára szeptemberben voltam "beteg". Nem voltam fiúval, 2 éve van meg a havim, és már rendszeres volt. Nagyon megvagyok ijedve, hogy mi lehet velem!

Legjobb válasz: Kimaradt egy vérzés, nem nagy ügy. Ha a következõ is kimarad, akkor doki. Valószínûleg hormonprobléma.

Kimaradt egy vérzés, nem nagy ügy. Ha a következõ is kimarad, akkor doki. Valószínûleg hormonprobléma.
Istenem! Már megint valaki betegségnek nevezi a menstruációt... Mikor lesz már ennek vége?
Millió oka lehet a menstruáció kimaradásának. Nem csak hormonprobléma. Hanem például stressz, sok idegeskedés, pl sok tanulás, sok doga meg ilyenek. Családi problémák miatti feszkó. Vagy egy meghülés, bármilyen betegség. Vagy szimplán az, hogy még csak most alakul ki a hormonháztartásod. Gondolom még nem vagy 18. 18 éves korig nem gond, ha rendszertelen a menstruáció. Nekem olyan is volt, hogy 2 hónapig semmi. Az orvos is csak annyit fog mondani, hogy várj türelemmel.
A kérdező hozzászólása: De ettõl ugye nem lehetek meddõ vagy ilyesmi?
Ha már net elõtt ülsz ird be e google-ba az hogy menstruáció és olvasgasd a cikkeket.
Miért kell "beteg"-ségnek írmi a menstruációt? :S

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!