Találatok a következő kifejezésre: Nagyon aggódom. esélye (8 db)

Van esély terhességre? A barátnőm nagyon aggódik.

Azt mesélte,hogy ő elégítette ki a barátját,körülbelül 10 percig és mondta a barátja,hogy próbálják ki milyen óvszer nélkül,de csak 3-4 lökést.Ki is próbálták,de tényleg csak ennyit,maximum egy percig és azelőtt letörölték az előváladékot is.Utána befejezte a barátjának,tehát utána élvezett el.Most 1 napja késik a barátnőmnek,de fáj a hasa és feszülnek a mellei is.Máskor is mindig késik neki 1,2 napot vagy akár egy hetet is.Nagyon aggódik,mert ő soha nem akarta megengedni óvszer nélkül és eddig 2 év alatt soha nem is próbálták ki másképp. Szerintetek lehet ebből baj? Persze tudom,hogy elméletileg lehetséges,de elég kevés az esély rá,nem?

Legjobb válasz: Megszakított közösülésnek hívják, akármeddig is tart és akármennyi "lökés". Ennek pearl indexe 30 körüli érték, tehát 100 nõbõl ennyi esik így teherbe egy év alatt. Én nem szórakoznék ezzel, mert kockázatos. Kicsi az esélye rá, hogy teherbeesett, de ha õ pont a kisebbségbe esik, az nem fogja megnyugtatni, hogy 70 másik nõ szerencsével járt volna.

Megszakított közösülésnek hívják, akármeddig is tart és akármennyi "lökés". Ennek pearl indexe 30 körüli érték, tehát 100 nõbõl ennyi esik így teherbe egy év alatt. Én nem szórakoznék ezzel, mert kockázatos. Kicsi az esélye rá, hogy teherbeesett, de ha õ pont a kisebbségbe esik, az nem fogja megnyugtatni, hogy 70 másik nõ szerencsével járt volna.
Az a baj, hogy bármi lehet... teszteljen egyet, az a tuti!
csináljon tesztet

Nagyon aggódom. Mennyi esélye van, hogy Down-kóros lesz a baba?

Igazán az AFP miatt aggódom, 0,79 lett. Nyaki red? 1,8 mm lett. Genetikára fognak küldeni?

Legjobb válasz: Valószínûleg igen, ezzel semmi baj nincs, ha ott nem látnak semmit, akkor el is felejtheted. De ebbõl a két adatból senki meg nem mondhatja neked, hogy mennyi az esély egész konkrétan, arányszámra az integrált teszt, négyes teszt van kitalálva. Ne aggódj amúgy, ezek az eredmények nem rosszak abszolút. De genetikára menj el, már csak azért is hogy megnyugodj.

Valószínûleg igen, ezzel semmi baj nincs, ha ott nem látnak semmit, akkor el is felejtheted. De ebbõl a két adatból senki meg nem mondhatja neked, hogy mennyi az esély egész konkrétan, arányszámra az integrált teszt, négyes teszt van kitalálva. Ne aggódj amúgy, ezek az eredmények nem rosszak abszolút. De genetikára menj el, már csak azért is hogy megnyugodj.
A kérdező hozzászólása: Sziasztok. Igaz már régi ez a kérdés, de gondoltam megírom, makk egészségesen született meg a kisfiam, 4500 grammal, 57 centivel. Már 7, 5 hónapos.
a szomszédom amikor a lányával volt terhes 6.9 volt az AFP-je és makk egészséges lett a bab, már 2 éves! dia
Ez az AFP utáni genetikai uh volt! Nem igazán kérdeztek semmit egy mogorva krapek csinálta! Mikor azt mondta a dokim hogy menjek fel Pestre is genetikára nem tudtam elérni az I. szülészetet(kb. két hétig próbáltam idõpontot kérni de nem vették fel a telefont ez a Magyar eü. tisztelet a kivételnek én is eü.-s vagyok egyébként) úgy hogy elmentem erre a 4d-s genetikai uh-ra ott rögtön fogadtak (igaz 10.000ért de nem érdekelt) ott mondott mindent a nõ és kérdezett is én mondtam neki hogy alacsony lett az AFP azt mondta hogy ezt a vizsgálatot már jó formán csak nálunk csináljál külöldön már semmi jelentõsége! Ja és mire elértem az I. nõi-t a barossban (23 hetesen) azt mondták hogy ennek már nincs jelentösége nem indokolt a vizsgálat mert túl nagy terhesség menjek el a körzetbe uh-ra és ha nem találnak semmit akkor oda nem kell mennem. Ja azt hozzá teszem hogy nekem 2 alacsony AFP -m volt és vidéki lévén vérvételenként 2 hét volt mire megjött az eredmény!
A kérdező hozzászólása: 17 hetes vagyok. A genetikán mit kérdeztek? Vagy ez a 19. heti genetikai uh. volt?
Szia! Akkor fogjunk kezet a mi AFP 0.72 a nyaki redõ pedig 2.3mm volt voltam már genetikán meg 4d-n is azt mondták nincs semmi baja a babának vagyis nyíltan nem fogalmaztak de valahogyan burkoltan "a magzat anatómiailag tökéletes" vagyis ha Down-kóros lenne akkor úgy tudom rövidebbek a csöves csontok(combcsont, felkar...) meg kisebb a feje jóval meg még szívrendellenességet is mondanak meg stb. De hiába ha a Jó Istenke mondaná is hogy nyugodj meg gyermekem a babád egészséges akkor is csak akkor nyugszom meg ha a kezembe tartom õt! Hány hetes vagy? Ja jó tanács akárhova küldenek kérdezz és kérdezz mert engem leráztak pedig rengeteg kérdésem lett volna! Jó lenne tudni mi lesz és mi van veletek! Szia
igazán nem akarok kötöszködni, de amíg meg nem születik a baba, honnan tudjátok, hogy semmi baja?
Szia! Csak hogy teljesen megnyugtassalak:Az én afp-m 0, 68, nyaki redõ 1, 8 mm.Semmi baja a pocaklakómnak. Ne aggódj. 20 hetes kismama
Semmi gond ezekkel az eredményekkel!Nyugodj meg:-) Boldog babavárást!
Szia! az én AFp-m 15+3 hetesen 0, 77 lett. nem küldtek sehová! nem rossz értékek ezek!
Nincs semmi baj, nyaki rado 3mmig jo.Huszonevesen 1 az 1400 hoz az esely hogy down koros lessz, 30 folott no az esely denem sokkal.
:) na látod!:) boldog babázást! puszi

Megtörténhet? Nagyon aggódok a húgom miatt, nagy lúdtalpa van, ettől lebénulhat? Mennyi az esélye?

Legjobb válasz: Akkor sem bénul le ilyen miatt senki, ha nem hord lúdtalpbetétet. A nagyanyám 70 éve lúdtalpas és még tud járni. Sosem hordott betétet, a 120 kilós súlya miatt alakult ki egyéb csont probléma a talpában. NEM történhet meg. Hordjon megfelelõlúdtalpbetétet a "nagy " lúdtalpára és akkor helyrejön. Irány az orthopédia.

Akkor sem bénul le ilyen miatt senki, ha nem hord lúdtalpbetétet. A nagyanyám 70 éve lúdtalpas és még tud járni. Sosem hordott betétet, a 120 kilós súlya miatt alakult ki egyéb csont probléma a talpában. NEM történhet meg. Hordjon megfelelõlúdtalpbetétet a "nagy " lúdtalpára és akkor helyrejön. Irány az orthopédia.
Nekem is elég nagy lúdtalpam van gyerekkorom óta. Most recept nélkül kapható Scholl harántemelõs cipõbetétet hordok. De az orvos által felírt betét sokal olcsóbb, gyereknek lehet, hogy ingyenes is. V
UHHRISSTENNN...nagy lúdtalp???XDD Ki diagnosztizálta csak nem egy ortopédus? Feltételeztem azt is odanyögte, h lúdtalpbetétet kell hordania.
Ezért egyáltalán nem kell aggódnod, kb. minden második embernek (minimum enyhe) lúdtalpa van. Ettõl nem bénulhat le, simán lehet vele élni. Nekem is van, és ez semmiben nem zavar. :)

Nagyon aggódom. Ugye van esélyem a terhességre?

A 36.napon vagyok. Csináltam már tesztet is, negatív. Voltam n?gyágyásznál, ? valamit látott a méhemben,egy pici fekete pontot,kb. 3 mm. De azt mondta, nem mondja biztosra a terhességet,mert lehet ez mensi el?tti állapot is. Vett vért, ebb?l néznek majd hcg szintet.

Legjobb válasz: Aggodalomra semmi okod nincsen.Mindenkinél mások a tünetek teljesen.Valakinek nem is feszül a melle a terhessége alatt és nem is nõ.Valakinek pedig nagyon sokat.Változó! Nem kell megijedj!

Aggodalomra semmi okod nincsen.Mindenkinél mások a tünetek teljesen.Valakinek nem is feszül a melle a terhessége alatt és nem is nõ.Valakinek pedig nagyon sokat.Változó! Nem kell megijedj!
Nekem volt hogy elmult a mellfeszülés.Kb négy hetes terhes lehettem.Nagyon megijedtem, mert már volt egy vetélésem és akkor is megeszünt a mellfeszülésem.Hála Istennek most nem volt semmi baj a baba szépen fejlõdött, gyógyszert viszont kellett szednem(nekem a hasam is görcsölt).
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat. A hasam nekem nem görcsöl, néha kicsit feszül alul, néha egy-egy szúrás, deennyi. Nagyon bízom benne, hogy minden rendben van. :)
szerintem ez baba, és a tünetek jöhetnek hullámokban is, nekem hányingerem volt, és amikor nem éreztem aggódtam és csináltam tesztet, az szerencsére pozitív volt, drukkolok, hogy neked is minél hamarab csíkosodjon a teszted!

Semmelweisre jelentkeztem az általános ápolóira. Kollégiumba bekerülni milyenek az esélyeim? Tanácsot pls, nagyon aggódok

az általános ápolóira jelentkeztem, valószínûleg jó érettségi pontjaim lesznek, 360-400 között. Más egyetemeknél hallottam, hogy ezt is nézik a kolis felvételinél. 3 testvérem van, 220km-re lakok, és gyermekvédelmi támogatásunk is van. Kell félnem, hogy nem vesznek fel? ( ápolóira tavaly 306 pont volt a határ)

Legjobb válasz: Ennyi ponttal fel fognak venni, ne aggódj. Valószínûleg a kollégiumba is, de ahhoz kezdd el idõben begyûjteni a papírokat (iskolalátogatásik a testvéreidtõl, támogatásokról papír, szülõk kereseti igazolása, népességnyilvántartói igazolás, stb), mert ezt már augusztusban le kell majd adni.

Ennyi ponttal fel fognak venni, ne aggódj. Valószínûleg a kollégiumba is, de ahhoz kezdd el idõben begyûjteni a papírokat (iskolalátogatásik a testvéreidtõl, támogatásokról papír, szülõk kereseti igazolása, népességnyilvántartói igazolás, stb), mert ezt már augusztusban le kell majd adni.
Na, bekerültél?
Ne aggódj, az nem segít. Pihenj és gondolkodj pozitívan!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a választ, igyekszem.
Nem szabad idegeskedni, nem lessz semmi baj a picinek! Nekem is volt 8 hetes voltam és akkor vették észre, rengeteg pihenés, nem szabad emelni, és a lényeg jó sok fekvés hogy felszívodjon!!!Nekem ezt mondta a doki. Azt hiszem a 12 hétre felszívódott, most itt mocorog a pocakomba egy 27 hetes baba!
Sajnos egészen gyakori a hematóma ilyenkor, és mindenkinek ez a terápia. Igen jó esélyeid vannak, ha minden rendben volt még a babával, amikor a gyógyszert kaptad, és azóta fekszel. Fel fog szívódni, a baba meg gyorsan nõ! :-)
Nekem is volt a második terhességemnél. Mondjuk engem elöntött a vér, utána vették észre. Ugyanazt kaptam, mint te, plusz sokat pihentem. Már nem emlékszem, hányadik hétre szívodott fel, de a babámnak semmi baja nem volt. Már elmúlt 2 éves. Úgyhogy ne aggódj, nem lesz semmi baj. Boldog babavárást!

Decidualis polypusom van. Van esélyem arra, hogy megmarad a terhességem? Nagyon aggódom.

Legjobb válasz: Sajnos nem tudom, mi ez a betegség, de mazsolázgass itt. http://www.google.hu/search?hl=hu&sa=X&oi=spell&resnum=0&ct=..

Sajnos nem tudom, mi ez a betegség, de mazsolázgass itt. http://www.google.hu/search?hl=hu&sa=X&oi=spell&resnum=0&ct=..

Van rá esély? Aggódom nagyon!

1.5 éve szedek fogamzásgátlót, mindig keddi napon jön meg. De ma még nem jött meg! Rendszeresen élek szexuális életet, viszont a barátom sosem élvez belém! Van okom félni valamitől?

Legjobb válasz: még megjöhet..

még megjöhet..
A kérdező hozzászólása: szerintem nem egy embernek volt rá példa, hogy nem élveztek bele és mégis be sikerült a gyerek.. szóval inkább szedem!
"1.5 éve szedek fogamzásgátlót, ... viszont a barátom sosem élvez belém" Mivaaaaaan?????? "szedek fogamzásgátlót ... sosem élvez belém" Akkor minek szeded, és ezzel terheled a testedet??? Te nem vagy 100-as... Ha szeded, akkor használjátok rendesen, ha meg pornó stílusban, végén mindenhova, csak beléd nem megy, akkor meg gumizzatok... "Van okom félni valamitõl?" Igen, a zárt osztálytól...
A kérdező hozzászólása: mi az, h elmebeteg?... most mivan? baj h aggódom?
menj aludni elmebeteg nõszemély.
A kérdező hozzászólása: azért mennyek el holnap a dokimhoz? vagy nyugodjak meg?
Nekem is mindig kedden jön meg de volt már amikor hétfõn vagy szerdán még van ideje
A kérdező hozzászólása: de eddig mindig kedden jött meg. és én úgy tudom, hogy mindig ezen a napon kell, hogy megjöjjön:S FÉLEK !
a 7 napos szünet bármelyik napján jelentkezik a vérzés, az teljesen normális..ha a 7.nap jelentkezik az is normális ne aggódj.
Nem azzal van a gond, hogy nem élveznek beléd, szíved joga ezzel sz*patni a párodat meg saját magadat is... De akkor egyáltalán semmi szükség nincs a tablettára, elég lenne a gumi is... Nem értem az ilyen embereket, esküszöm.. A gyógyszer vagy teljes mértékben hat, vagy egyáltalán nem. Ha hat, akkor 1000x is beléd élvezhet egy nap, akkor sem leszel terhes. Ha meg nem véd, az elõváladéktól (ami akár látszik akár nem, van!!) elõbb-utóbb úgyis terhes leszel, ha 1x sem élvez beléd... Jó lenne a tabletta mûködési mechanizmusával tisztában lenni, így másfél év szedés után pláne.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!