Találatok a következő kifejezésre: Nagy baj 2 gyerek (6 db)

Közösültetek? Akkor Ti szaporodni akartok??
hát igen ez a közösülés szó kicsit furcsa, az állatok szoktak közösülni, pározni stb
kérdésre válaszolva nem tudom, várd meg míg késik legalább egy hetet utána tesztelj, de ezt a kérdést nem is ebbe a témakörbe kellett volna írni

Gyerekem jövő hónapban 2, 5 éves lesz, és még közel nem vagyunk a szobatisztasághoz. Ez nagy baj? A tiétek mikor lett szobatiszta?

Legjobb válasz: 2,5 éves kora után 2 héttel lett szobatiszta a kislányom 2-3 nap alatt. Õt sem érdekelte, nem is gondoltam, hogy sikerülni fog, mert tök jól elvolt a pelenkába. Egyik nap levettem róla, ha nem jött volna be, visszaadom és vártam volna vele 1 hónapot. Nem baj, ovira kell szobatisztának lenni. Próbáld te is levenni róla a pelust, hátha úgy jársz, mint én :-). Sok sikert!

2, 5 éves kora után 2 héttel lett szobatiszta a kislányom 2-3 nap alatt. Õt sem érdekelte, nem is gondoltam, hogy sikerülni fog, mert tök jól elvolt a pelenkába. Egyik nap levettem róla, ha nem jött volna be, visszaadom és vártam volna vele 1 hónapot. Nem baj, ovira kell szobatisztának lenni. Próbáld te is levenni róla a pelust, hátha úgy jársz, mint én :-). Sok sikert!
Az enyém két hét múlva tölti a 3 évet, most mondom már rá, hogy talán szobatiszta. Ez nekünk nem egy hét alatt ment. A jó idõ beköszöntével próbáld meg levenni róla a pelust, és ne keseredj el, ha pár nap alatt nem szokik le, hidd el, elõbb-utóbb menni fog.
Miert lenne baj? Ha nem all keszen ra akkor varj es probald meg megint. Nem lehet eroltetni mert tovabb fog tartani a procedura.. Az enyem is ennyi idos de nem erdekli a bili. Kijelenti : anya nem ulok ra! Neha furdes elott megker ultessem ot a wc-re es ugy csinal mintha kakilna-pisilne jatszasbol. En varok amig jo ido lesz es majd pelus nelkul leszunk sokat a kertben stb, majd akkor rajon a lenyegre... talan..
Májusban lesz 3 éves és február közepén lett szobatiszta. Hiába mondtuk neki elõtte, megsem hallgatta, pedig okos, értelmes kislány. Egyszer csak egy nap azt mondta, hogy leveszi a pelenkát és vegyünk fel bugyit, 1x se pisilt, de még csak be sem csorgatott viszont a kakához kéri a pelenkát, általában fürdés után kakál amikor már éjszakára rákerül a pelenka, de ha napközben kell neki, akkor szól hogy adjam rá a pelenkát. Érzei pedig hogy kakálnia kell és tudja is tartani, de mégis nem kar a bilibe, nem erõltettem szeptemberben megy ovina addig hátha leszokik Valakinek esetleg ezzel kapcsoltaban van tapasztalata?
Eyném június elején lesz 3éves és sehogyan sem állunk. MIóta kistesó van- visszafejlõdött.... Ha jön a nyár próbálkozni fogok, ha addig nem megy magától. Te simán ráérsz ezzel a nyáron foglalkozni- ne stresszeld magad maitta és a gyereket meg fõlet. Nem vagytok elkésve, nyugi!!
A lányom 3héttel múlt 3éves, és teljesen pelenkás!:( Igaz belepisil a bilibe, de csak ha ráültetem. Magától soha nem szól, és a kakálni csak pelenkába hajlandó. Próbálkoztam hogy pelenka nélkül legyen, de abszolút nem zavarta sem a pisis sem a kakis ruhája!:( Kb 2hét után sem haladt sehová, és utána visszaadtam rá a pelust. Pedig azt mondták hogy zavarni fogja ha bepisil! Hát õt aztán nem..... Nagyon el vagyok keseredve mert e miatt csak szeptemberben mehet oviba, feltéve ha addig szobatiszta lesz!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat!

Nagy baj ha 2 gyerek 1 szobában van (ha esetleg különbözö nemüek akkor és ha 2 fiu)? Most akarnánk lakást venni de a 2.5szobásnak sok a rezsije (? ), ezért 2est vennénk, de akkor 1 szobában lennének az baj?

Ti hogy oldottátok ezt meg?Most még csak 1 gyerek van de 2-3éven bellül szeretnénk még 1 et,akkor együtt kéne lenniük elég sokáig erz megoldhato szerintetek mit csináljunk?

Legjobb válasz: Szia! Én 20 éves koromig laktam a bátyámmal 1 szobában és soha nem merült fel bennem, hogy ez nekem nem jó. Néha voltak viták, de ha külön szobában lettünk volna, ez akkor sem lett volna másképp. Esténként olyan jókat tudtunk beszélgetni. A férjemék 4 szobás lakásban laktak, mégis 1 szobában volt a tesóval (igaz, ö is fiú). Szerintem, ezen ne idegeskedj, semmi bajuk nem lesz a közös szobától. Meg egyébként is, ha csak ezt engedhetitek meg magatoknak, akkor nem is kérdés, hogy mi legyen.

Szia! Én 20 éves koromig laktam a bátyámmal 1 szobában és soha nem merült fel bennem, hogy ez nekem nem jó. Néha voltak viták, de ha külön szobában lettünk volna, ez akkor sem lett volna másképp. Esténként olyan jókat tudtunk beszélgetni. A férjemék 4 szobás lakásban laktak, mégis 1 szobában volt a tesóval (igaz, ö is fiú). Szerintem, ezen ne idegeskedj, semmi bajuk nem lesz a közös szobától. Meg egyébként is, ha csak ezt engedhetitek meg magatoknak, akkor nem is kérdés, hogy mi legyen.
Nekünk 1+2 fél szobás lakásunk volt. Az öcsém és köztem 10év a korkülönbség. Mindig egy szobában laktunk. Anyáméknak eszükbe sem jutott lemondani a hálószobájukról, mondván én úgyis kolégista vagyok minek a külön szoba nem vagyok otthon csak hétvégén. Mégis felnõttünk. Ha nem teheted meg anyagilag akkor az lesz ami van és kész. Nem tudsz mit tenni, akárki akár mit ír. Ez pénzkérdése és ha nem megy akkor ne idegeskedj.
Szia! Kicsinek hülyeség õket külön szobába rakni. Úgyis mindig a nappaliban fognak játszani együtt. Egyénként nekem két fiam van 4 éves és 6 hónapos és 2 szobás lakásunk. Egy szobában laknak és élvezik. Pontosabban a nagy élvezi meg mi:) ))
Szia! Én 13 éves koromig egy szobában laktam a bátyámmal, csak utána lett külön szobánk. Mondjuk nekünk eleve 2 és fél szobás lakásunk volt, csak addig anyuéknak volt egy hálójuk, és utána költöztek a nagy szobába. Ha majd esetleg a második más nemû lesz akkor szerintem 5-6 évig, vagy esetleg 10 éves korig belefér, de utána minden képpen kell egy külön szoba, mert akkor kezdenek el már "magán életet" élni.Ha az csak a napló vezetésben, meg a más zenei irányzatok hallgatásában is merül ki még egy darabig. Meg jön a pubertáns.Ha egy nemûek akkor szerintem még tovább elvannak együtt. Az ismerõsömék 3an vannak testvérek.A srác hugai 25 körül vannak és ameddig mind ketten otthon laktak egy szobájuk volt.És csak nem rég költözött el otthonról a nagyobbik. Remélem segítettem!
Szia.Szerintem 1 ideig egyik sem baj, esetleg késõbb amikor már felsõsök lesznek.Ha tudtok, lehet inkább 1+2felest kéne venni, ami mondjuk elképzelhetõ, hogy négyzetméterre ugyanannyi, mint a 2 szobás és akkor a rezsiben sincs nagy különbség.Szerintem járjatok utánna, jobb mint 6-7 év múlva újra költözni.
Én az öcsémmel 12 éves koromig laktam együtt, öcsém meg 9 volt akkor. Mi szerettünk egy szobában élni, jókat játszottunk, hülyéskedtünk. Szerintem akkor célszerû õket külön tenni, ha 1. a lány az idõsebb, és már menstruál (ilyenkor már biztos szégyenlõsebb, szüksége van rá) 2. fiú az idõsebb és már kezd inkább férfiasan mint fiúsan viselkedni.
Szia.Mi 3-an laktunk egy szobában a tesóimmal.Igaz nem volt pici szoba, de egy légtérben voltunk, és semmi hátrányunk nem lett belõle.Mikor aljött az a 14-15 éves kor akkor mentünk külön szobába.Pedig elõtte is lett volna rá lehetõségünk, de nem láttuk értelmét.Nagyon jól megvoltunk, és imádtuk, imádjuk egymást.Már külön városban lakunk, de mikor hazamegyünk a szüleinkhez akkor most is egy szobában szoktunk aludni.

Ha egy 2 éves gyerek a bébiszitterének mondja hogy anya, az nagy baj? (többi lent)

Bébiszitter vagyok, egy 2 éves kisfiúra vigyázok. Az anyja pár hete ment ki külföldre egy kis időre, azóta éjjel nappal én vagyok a gyerekkel. Pár nappal azután hogy az anyja már nem volt itt, naponta mondta nekem hogy anya. Igazából felváltva van mikor a nevemet, van mikor anyázik nekem. Ez probléma lenne? Azt se tudom így megmondani hogy kötődik e annyira az anyjához, ha itt van akkor nonstop rossz, nagyon nem lehet bírni vele, mióta nincs itt az anyja lenyugodott, de most meg én vagyok az anya neki. Vagy csak mert pici még és igényli az anyját csak ő nincs itt azért hív engem annak? Elvégre éjjel nappal én vagyok mellette. Először furcsa volt, meg kicsit aggódni kezdtem, ilyet még nem tapasztaltam a korábbi gyerkőcnél. Egyébként az anyja mindent megad neki, imádja, el van kényeztetve, mégis mikor vele van nem lehet kibírni vele.

Legjobb válasz: Személyes vélemény, de szerintem nem igazán van meg a gyerkõc és az anyukája között a kellõ kötõdés. Gondolom, te többet foglalkozol vele, biztosan meg is szeretett a kicsi.

Személyes vélemény, de szerintem nem igazán van meg a gyerkõc és az anyukája között a kellõ kötõdés. Gondolom, te többet foglalkozol vele, biztosan meg is szeretett a kicsi.
Nem. Számos kisgyereknél univerzális szó az, hogy "anya", a "figyelj" szinonimája. Egyáltalán nem baj, sõt, normális. Elmagyarázhatod neki, hogy te nem anya vagy, hanem XY néni, a helyzetbõl következõ módon kijavíthatod õt, de ne várd, hogy leszokik róla, ilyen korban teljesen rendben van az, hogy bármilyen helyzetben az "anya" szót használják. Ez helyzettõl függõen rengeteg mindent jelenthet.
El tudnád látni egyedül a gyerekeket? Anyagilag és egyéb tekintetben? 27N
A kérdező hozzászólása: Hát biztos megoldanám, csak annyira tehetetlen vagyok:((
Ezt biztosan kell tudni, például van-e munkád, vagy szüleid akikre támaszkodhatsz ha úgy adódik
27N
A kérdező hozzászólása: Van mind a kettõbõl. :)
Hú, hát ez nem tudom, mennyire jó ötlet, hogy maradjatok egy fedél alatt lakva, de váljatok el, és akkor te máshol esetleg ismerkedhetnél, de ha meg mondjuk pl idõ sincs, amúgy én ezt nem tudom:/
Én amondó vagyok, hogy akkor ne egyétek meg egymást mert annak nem csak ti látjátok kárát, hanem a gyerekek is...-nekem is van, én is egyedül nevelem-nem lesz könnyû de gyerek nem tarthat össze egy kapcsolatot sem 27N
Es miota van meg a masik?
Miért nem tudsz együtt élni vele?Mi a baj?Mikor hozzámentél szerelmes voltál belé vagy csak....?

.2. éve vagyok az élettársammal. Nagyon szeretnénk babát közöset. Nekem a férjem meghalt tölle van már 3. rom gyerekem. én voltam orvosnál semmi bajom. Mit tegyek? A péromnak, még nincs gyerek.

Legjobb válasz: menj el orvoshoz és meséld el hogy a gyerek nem jön össze, és mit ajánl. valószínü elsö körben ha neked nincs nagyobb elváltozásod, van peteérésed, akkor megnézik a párod spermiumját, majd ezek után tanácsot ad. lehet egyikötöknek sincs baja.

menj el orvoshoz és meséld el hogy a gyerek nem jön össze, és mit ajánl. valószínü elsö körben ha neked nincs nagyobb elváltozásod, van peteérésed, akkor megnézik a párod spermiumját, majd ezek után tanácsot ad. lehet egyikötöknek sincs baja.
Elsõ körben férjed menjen el spermavizsgálatra. Gyors és fájdalommentes, és egybõl kiderül ha esetleg miatt nem jön össze a baba.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!