Találatok a következő kifejezésre: Most várjuk első gyereket és (4 db)

A kérdező hozzászólása: 21 hónap a különbség
nyugi! a heg csak vajúdáskor válik szét-HA szétválik egyáltalán, amire azért kevés az esély. mennyi lesz a két szülés között? ha nincs 1, 5-2 év akkor császározni fognak most is.
akkor majd doki megmondja nekem 20 hóval nem engedte, más doki másnak 18-al igen. remélem neked sikerül a sima!! de ilyenkor általában az van, h nézik majd a végén a heget, vajúdáskor jobban kell sietned a kórházba és ott is jobban figyelnek, és ha gáz van hamarabb lesz mûtét mint alapból.
Nekem is azt mondta az orvosom, hogy fájások hatására válhat szét a heg. Bár a sok keményedés sem tesz jót neki.
Végig nézni fogja a doki a heget uh-gal. Ha baj lenne, már annyira feszülne a heg, akkor úgyse engedne simán szülni. De a legjobb, ha ezt a kérdést felteszed az orvosnak is.
A kérdező hozzászólása: Nincs fogadott dokim, szóval ügyeletesnél fogok szülni a Margitban, és már 2x voltunk ott CTG vizsgálaton, de doki szóba sem állt velem, a szülésznõ meg csak annyit mondott, hogy majd nézik a heget, aztán majd kiderül.. Tegnap óta szúró fájdalom van a hasam jobb oldalán a köldököm magasságában, egy ideig tart, addig menni sem tudok, aztán abba marad.. még élek, de az éjszakát szinte 1 pozícióban töltöttem, jól el is gémberedtem, nem mertem fordulni miközben aludtam..

Most várjuk az első gyereket és én nem szeretném hogy fatyú legyen a gyermekünk! Hogyan vehetném rá a páromat, hogy összeházasodjunk?

Legjobb válasz: figyelj..én is az vagyok [a szüleim akkor házasodtak össze, amikor tíz éves voltam.], de erre anyának van egy mondása: az életben minden jó dolog törvénytelen.

figyelj..én is az vagyok [a szüleim akkor házasodtak össze, amikor tíz éves voltam.], de erre anyának van egy mondása: az életben minden jó dolog törvénytelen.
Lesz apja meg anyja a gyereknek, ez a legfontosabb. Ha nem akar még akkor nem hiszem hogy rá tudod venni. Ha meg nagyon akaratoskodsz abból csak veszekedés lesz. De ilyet mondani hogy fattyú lesz.... akkor miért nem vártatok még vele a házasság utánig ha neked ez ennyire fontos? Tudom, már késõ...
Ilyenre nem lehet kényszeríteni, egy gyerekre meg ilyet mondani, hogy fattyú vagy, bocs, igaz, apáddal együtt élünk, boldog harnmóniában, késõbb össze is házasodtunk, de attol még fattyú vagy...
Szia mi most várjuk a második babát a párommal van egy 10 éves fiunk és 12 éve eggyütt vagyunk de nem házasodtunk össze és a gyerekeim sem fattyúk.De kérdeznék tõled egy dolgot ha minden renndben van papir nélkül akkor miért akarod elrontani azzal hogy ráveszed akarata ellenére hogy elvegyen?Rengegeteg ismerösöm van akik papir nélkül elvoltak aztán jött az esküvö és pár honap mulva meg a válás . Nem akartam okoskodni:) boldog babavárást
Ha nem akar házasodni akkor sehogy, az csak egy papír, nem az a lényeg.
Az elõzõ válaszolóval maximálisan egyetértek. Neked nem való gyerek baszki, ha még azt sem tudod, mit jelent felelõsségteljesen dolgokat kijelenteni, akkor honnét tudnád, hogy lehet felelõsségteljesen egy picibabát felnevelni?!!! Elgondolkodtató.
Lehet lepontozni, de en SOHA nem vennelek el ezert a kijelentesedert!!!!!! Mar ne haragudj de mekkora kurva vagy ha hazassagon kivul estel teherbe????!!!!! Az a kis "fattyu" nem kerte az eletet. Te es a gyereked apja kefeltetek ot ossze. Nagyon felhaborit ez az egesz. Igazi szellemi nyomorek lehetsz.... Basszus, lehet azert nem akar a fattyad apja elvenni, mert elore tudja, ez lenne a legnagyobb tevedes az eleteben.
A kérdező hozzászólása: Elnézést kérek mindekitõl, a gyermekem nem lesz fattyu, nem igy kellett volna fogalmaznom! Én lógog ki a csalából igy..... mert mindenkinél házasságban született a gyermek
Szia! Ne csodálkozz azon, hogy többen felháborodtak. Én is mérges lettem, pedig megértelek. Eléggé tudathasadásos amirõl írsz. Szóval a 3 évi együttélés nem minõsít téged, de a gyerekedet minõsítené az ami születése elõtt történt a szülõk közt?! Vagy ti titokban szeretkeztetek éveken át?! Nem álszentség ez! Még jó, hogy nem vetetted el azért, hogy a látszatot õrízd? Azt írod "hívõ" vagy. Miben hiszel? Hallottál már arról, hogy:"aki mindvégig kitart...". Magadnak kerested, vállald a körülményeket úgy ahogy vannak! Szerencsére tényleg 2008 van. Jó lenne, ha következetesebb lennél, mert így nem ez lesz az egyetlen ilyen "felemás" élethelyzeted. Ez a mentalitás se a házasságodnak, se a picinek nem használ. Hagyd most a formákat és örülj a babának! Gratulálok!
És még annyit, hogy az álszentség az ami "ördögi". Mit tanultál a "langyosság"-ról? És az ítélkezésrõl? Szóval menj el egy jó lelkigondozóhoz!!
Beteg vagy, ember!
egy elborult, álszent, bigott tyúk vagy. ha csak azért akarsz hozzámenni a párodhoz, h megfelelj a normáknak, akkor ne csodáld, h nem vesz el! inkább macskát tartsál, ne gyereket szülj! nem való az még neked...
Azt mered írni a gyermekedrõl, hogy fattyú?? Milyen szánalmas bunkó lehetsz ÚRISTEN! Hogy képzeled??? Régimódi? Inkább egy büdös paraszt... Biztos 18év alatti, aki szerint kurva vagy?.... Azért vagy kurva, mert ilyet mersz írni.. mert ilyen az eszedbe jut!! Mert szimplán annak születtél és annak neveltek... Szenny.
Nem bírom megállni, hogy ne válaszoljak, pedig lehet, jobban járna mindenki a hallgatásommal, mert ilyen kérdések láttán elborítja az agyamat a köd... Nohát, azt írod, hogy te egy konzervatív, vallásos nõ vagy, akinek fontos az, hogy a gyereke házasságba szülessen. Eddig nem is lenne gond, ha a tetteid összhangban állnának a szavaiddal. Te alapból megszegted a vallás és a konzervatív gondolkodásmód szabályait azzal, hogy a házasság elõtt nemcsak hogy elveszítetted a szüzességed, de még össze is költöztél egy férfival. Ez volt az elsõ hiba. Ezután szépen teherbe estél, mert azt gondolod, hogy a gyerek miatt el fog venni a párod. Õ viszont kijelentette, hogy nem akar, vagy esetleg késõbb. Ez megint hatalmas hiba volt: a Biblia szerint az ilyen nõknek, mint te, megkövezés jár. :P Ezután a gyerekedet "fattyúnak" nevezted, holott nem az, hiszen az apját nemcsak hogy ismered, de az valószínûleg vállalja is a gyereket, és ha nem lesz esküvõ, akkor is a nevére veszi (ez csak az én feltételezésem). Ezzel bizonyítottad azt is, hogy nem is szereted a benned megfogant gyereket, mert aki szereti a gyerekét, nem mond rá ilyeneket, hogy õ "fattyú" lenne. A következõ hiba, hogy kizárólag a gyerek miatt akarod, hogy elvegyen... Ezzel borítékolod is a pár éven belüli válást, mert a férfiak nagyon nem szeretik, ha egy nõ ilyen aljas és galád módszerekkel próbálja magához láncolni õket. Tehát összegezve: csak és kizárólag a saját butaságod és meggondolatlanságod vezetett idáig. Az okos nõ ugyanis elõször eldönti, érdemes-e hozzámennie egy férfihoz, azután kipuhatolja, hogy a kiszemelt férfi hogyan gondolkodik errõl az intézményrõl, harmadik lépésben sort kerít az esküvõre, majd jöhet a gyerek. Egyébként ezt a modellt propagálja az általad vallott konzervatív-vallásos ideológia is. Innentõl kezdve, ha nem vesz el a srác, kizárólag a te hibád. És szerintem mindketten jobban járnátok, ha elmaradna az esküvõ. Lehet velem nem egyetérteni...
A kérdező hozzászólása: Jaj nekem mennyi ostoba ember válaszolt!Szánalmasok vagytok!már kijavitottam a fattyúzást mégis bunkok vagytok!tény hogy valakinek nem sikerül a gyermek, de hát meg van az ok....ime... a válaszok alapján ilyen emberek vagytok
Bazd meg, te nem vagy normalis!!!!!!
Már ne is haragudj, de egy dologban a legtöbb válaszolónak igaza van. Nem szabad a babát fattyûnak nevezni! Még meg sem született az anyukájának nem szabad így neveznie. Sokan szülnek úgy hogy csupán élettársi kapcsolatban élnek, és azok a babák sem lesznek fattyúk. Amúgy ne haragudj, de egy dolgot nem értek. Ha ennyire régimódi vagy, akkor azt nem tartod rossznak, hogy nem csak azután feküdtetek le a pároddal, miután összeházasodtatok? Nem megbántani akarlak, csak kíváncsi vagyok. Amúgy meg boldog baba várást! És akár összeházasodtok, akár nem, ne nevezd a babát így! Hidd el, senki nem fog ezért megbélyegezni!
Ördögi? ez gáz
A kérdező hozzászólása: Akar házasodni de majd késöbb!tudom hogy csak egy papir, de sajna én régimodi vagyok
Attólmég nem lesz valaki kurva, mert házasságon kívül esett teherbe... A kérdezõnek: Ha boldogok vagytok így is, és nem akar megnõsülni a párod, ne erõltetsd. A gyerek meg nem fattyú...
A kérdező hozzászólása: Gondolom azok a válaszolok akik azt irták, hogy kurva vagyok azok még a 18 at sem töltöték be és annyi eszük van, hogy semennyi!ennyit rolatok! Élettársi kapcsolatban élünk a párommal már 3 éve!Régi mondi vagyok azért akarok elöte házasodni!
Lehet felháborodni, de ugyanaz a "régimódi" szemlélet tart téged kurvának, amelyik a gyerekedet fattyúnak. A kérdésre a válaszom pedig: Sehogyan, ha erõlteted legfeljebb azt érheted el, hogy nemcsak hogy fattyú lesz a gyerek, de még apja sem lesz. Szokj hozzá, hogy 2008 van.(esetleg ha lassan megy, akkor már most kezdj el hozzászokni 2009-hez)
Ha neked ez ennyire fontos, elõtte kellett volna gondolkodni, mielõtt megfogant a GYEREKED, te maradi fattyú!!! Remélem egyszer elolvassa a gyereked amit ide írtál és jól letagad téged! HOgy lehet lefattyúzni egy magzatot aki ott van a hasadban?! És az ilyeneknek összejön a baba, nem igazságos a világ!!
Eloszor is: miert nem beszeltetek errol, es csak utana lett volna a gyerek? Vagy neked a fogamzasgatlas tabu?! Masodszor: Azt nevezik fattyunak, akinek nem tudni, hogy ki az apja, szoval a gyereked nem lesz fattyu, mivel tudod ki az apja! Egyaltalan, hogy mondhatsz ilyet a SAJAT GYEREKEDROL!!!!!! Nem erdemel az ilyen ember gyereket, vagy meg nem vagy erett hozza!!!!
Fattyú?Max a középkorban!És ha elvesz, majd 1 év múlva elváltok?Akkor mit mondanak a fattyú helyett?Megáll az eszem!
Tényleg nagyon fura szó a fattyút használni mai világban egy gyerekre. Ma minden gyerek egyenjogú, akár házasságban, akár házasságon kívül születik. A szülõk lehetnek nagyon rosszak akkor is ha házasok, és lehetnek nagyon szuperek akkor is, ha "csak" élettársak. Annyire szerintem nem lehetsz régimódi, mert ha jól értem, már van szexuális kapcsolatotok házasság elõtt, ami szerintem nagyon helyes. Ha arra gondolsz, hogy a gyerekednek bármi hátránya lenne abból, hogy élettársi kapcsolatba született bele, akkor hidd el nem, fõleg, ha a papa megteszi a szükséges apasági nyilatkozatot. Ne aggódj emiatt. A párod, ha szeret, elõbb utóbb úgyis elvesz, ha erõlteted, csak jobban elmegy tõle a kedve.
A kérdező hozzászólása: Az utolsó válaszolónak köszi a választ, meg persze annak is aki nem valamelyik intézetbõl szabadult aki lehordja a másikat, nem is ismertek ez nem emberi viselkedés, sõt én hivõ vagyok és amiket ti irtatok az ördögi!de nektek igy biztos jó!Ördöggel cimborálni!remélem egyszer megváltoztok és a rosz megnyilvánulásaitokat megtartjátok magatoknak!
Szóval szerined a válaszadók az ostobák? És te akkor mi vagy? Az én gyerekemnek nincs is apja, mert már a megszületése elõtt olyanokat tett, ami miatt nem tudtam vele együtt élni, de ettõl még sose nevezném a fiamat fattyúnak. Õ az én kisfiam, akit nagyon szeretek. Oké, már elnézést kértél ezért a szóhasználatért, de azért mégiscsak "kimondtad". Tudod, van olyan, hogy valaki régimódi, és van olyan, hogy valaki maradi. Mielõtt terhes lettél, miért nem beszéltetek az esküvõrõl? Utána már hiába picsogsz. Mert te picsogsz. Én nem picsogtam, mert engem egy szaros papír nem érdekel. Én jövõre megyek férjhez, olyanhoz, akit szeretek, és nem kötelességbõl, hanem mert szeretjük egymást. Ezen nem ártana gondolkoznod. És ne hidd, hogy azért, mert te hívõ vagy, te bárkinél is jobb ember vagy, (amúgy én is hívõ vagyok, na és?) mert ahogy látom, te csak úgy tudod értelmezni a vallásodat, hogy aki aszerint él, az jó, aki meg nem, az rossz, de közben baromi álszent vagy és képmutató. Mert ha komolyan vennéd a vallásod, akkor nem estél volna teherbe esküvõ elõtt. Nem tûnt még fel, hogy bort iszol és vizet prédikálsz?
Elsõ: 17. hetesen Második: 13. hetesen
Elsõt 20 hetesen, másodikat 12 hetesen.
Szia! Én is a 16. hétben vagyok a másodikkal, de még nem nagyon érzem a mozgást(szerintem amit annak vélek, bélmozgás- mert már annyira szeretnem érezni). Az elsõt a 17.hét végén éreztem. Õ most 6 hónapos.

18 hét+1napos terhes vagyok, 2héttel ezelőtt mintha a babómat éreztem a mozdulni, most meg semmit sem érzek. Voltunk genetikai UH-on csüt. -ön és minden ok:) . Mikor fogom érezni újra a babám mozgását? Az első gyereket várjuk:) .

Legjobb válasz: szia, én is ez idõben kezdtem érezni a "pulzálást" és már 2 het alatt mondhatom mindennapossá vált a kalimpálás. Na ezek még csak olyan szívdobbanásra emlékeztetõ dobbantások. Minden helyzetben éreztem már reggel nappal este(hanyat fekve, oldalt) de fõleg akkor ha én is mozgom. Ha a hasadon pihenteted a kezed akkor a legjobban érezhetõ. Légy türelmes és hidd el minden nap többet mozognak majd. De ne keseredj el ha az elején még csak 1x 2x érzed egy nap!! Boldog babavárást! :))

szia, én is ez idõben kezdtem érezni a "pulzálást" és már 2 het alatt mondhatom mindennapossá vált a kalimpálás. Na ezek még csak olyan szívdobbanásra emlékeztetõ dobbantások. Minden helyzetben éreztem már reggel nappal este(hanyat fekve, oldalt) de fõleg akkor ha én is mozgom. Ha a hasadon pihenteted a kezed akkor a legjobban érezhetõ. Légy türelmes és hidd el minden nap többet mozognak majd. De ne keseredj el ha az elején még csak 1x 2x érzed egy nap!! Boldog babavárást! :) )
Szia! Ne aggódj, ilyenkor még természetes, ha nem érzed minden nap. 1-2 hét múlva már biztosan egyre többször és egyre határozottabban fogod érezni a mozgását. Én a 17. héten kezdtem érezni õt, de akkor még nem minden nap. Kb. a 20. héttõl kezdve éreztem erõsebb mozgást és akkor már minden nap "bejelentkezett" a kis pocaklakó. 28 hetes kismami

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!