Találatok a következő kifejezésre: Mit tennétek, a 20 (16 db)

Barátom 20 éves és az édesanyja(44) meg a testvére(23) úgy döntöttek eladják a házat..barátom még suliba jár, nem tudja fenntartani magát. Mit tennétek a helyébe? :-S

Mivel 1/3 része a háznak az övé körülbelül 7-8 milliót kapna kézhez. Az anyja és a testvére ingatlanügynököt is fogadtak és már sorra jönnek a vev?k.Szerintetek mitcsináljon? :S:S:S

Legjobb válasz: Háát, végül is már 20 éves, el is mehet dolgozni a suli mellett, vagy mehet az anyjával lakni, nem? De 7-8 millióból símán kap egy házat.

Háát, végül is már 20 éves, el is mehet dolgozni a suli mellett, vagy mehet az anyjával lakni, nem? De 7-8 millióból símán kap egy házat.
A penzt tegye bankba, menjen suli mellett dolgozni (ezrek csinaljak ezt), es lakjon alberletben vagy koliban.
Menjen suli mellett dolgozni, sokan csinálják, és ennyi pénzbõl egy minigarzont tud venni úgy, hogy még marad is. Pesten is.
ja és valami még, ami fontos lehet. 20 éves gyerek, aki tanul alapvetõen (ennyi azért nem egyértelmû, de a törvényben utána lehet nézni) jogosult tartásra (gy.k. tartásdíj). ha eladják a feje fölül a házat, akkor jóeséllyel még az albérletét is fizetniükkel, mert az nem várható el, hogy a saját jogos tulajdonát élje fel, miközben az akinek kötelessége lenne az õ tartásáról gondoskodni, az él mint marci hevesen... vannak jó törvényeink, csak sajnos az emberek többségének fogalma sincsen róluk...
Ha nem egyezik bele, nem tudják eladni a házat.
Azért ez nem így megy... Ha csak 1/3-os tulajdonjoga van, akkor nem tud mit tenni az eladás ellen, mert a másik két tulajdonosnak van úgymond döntési joga. Nálunk is ez van, 3 tulajdonos van, és ebbõl 2-nek kell egyet gondolnia.
az eladáshoz kell az õ aláírása is. ha nem akarja eladni, akkor egyszerûen nem írja alá. persze ezt azért közölje elõre, ne csak az ügyvédnél. viszont nekem ez az 1/3 nem stimmel. ha a két szülõké volt a ház, akkor az egyik halála után a gyerekeké fejenként a ház felének a fele, azaz 1/4. ha csak az egyik szülõ nevén volt, akkor most vagy az anyáé az egész, vagy a gyerekeké fejenként 1/2 és az anyának haszonélvezeti joga van. az 1/3 nem tudom hogy jöhetett ki... ennek utána kellene nézni, mert ha már el akarják adni, akkor kapjon tényleg annyit, amennyi jár...
A kérdező hozzászólása: Hát ezaz, hogy nem egyezett bele, a ház fentvan a neten, anyjáék meg ingatlanügynököt fogadtak.Õ bele sem egyezet. Az érdeklõdõk pedig jönnek
A kérdező hozzászólása: Köszi szépen
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen :) Sokat segítettetek

Anyámék azt akarják, hogy vállaljam át a házra felvett jelzálog hitelt. Még csak 24 éves vagyok a hitel pedig csak 20 év múlva telik le. Ha nem fizetjük a hitelt akkor elárverezik a házat. Ti mit tennétek a helyemben?

Legjobb válasz: Semmiképpen nem vállalnám át. 24 évesen ne vegyél 20 éves hitelt a nyakadba, még akkor sem, ha a szüleid. Oldják meg, felnõtt emberek. Soha nem jutna eszembe ilyen hülyeség, hogy a gyerekem nyakába sózzam az én hitelemet! Mondj nemet! egy anya.

Ne!! Velem ezt tette anyám! Enyém a ház apa Meghalt anya tele volt hitellel n tanultam 19 voltam anya rávett hogy a ház legyen a fedezet csak ugy adnak hitelt mikor bementunk kiderült nekem kell a hitelt is felvennem! Anya mondta majd ö fizeti most már Felment a hitel ára mivl deviza anyam egesz fizuja hiteltórkesztesre megy én meg eltarthatom. Ha lesz párom nem tudom mi lesz vagy uszik a haz vagy fizetnem kell 17 évig még! Havi 92 ezer, 35 rõl kezdtük
Semmiképpen nem vállalnám át. 24 évesen ne vegyél 20 éves hitelt a nyakadba, még akkor sem, ha a szüleid. Oldják meg, felnõtt emberek. Soha nem jutna eszembe ilyen hülyeség, hogy a gyerekem nyakába sózzam az én hitelemet! Mondj nemet! egy anya.
Nem a házatok a tét. A jövõd. Gondolj bele, hogy pl. 5 év múlva házasságot kötsz, vagy összeköltöznél vkivel. Gondolod a párod arra vágyik majd, hogy anyóssal és apóssal éljen egy fedél alatt? De különben miért is kell átvállalnod? Hogy Õk nyugodtan aludjanak? Miért nem elég, ha besegítesz a törlesztésbe? Ezt is le lehet papírozni egy ügyvédnél, hogy te se járj rosszul.
Ne vállald át! Felajánlhatod, hogy besegítesz, ha van rá keret, de ennél töbebt nem.
tuti nem
soha
Én 40 éves vagyok, és soha nem venném rá a fiamat hogy a jelzálog hitelt átvállalja. Nincs az a pénz, ami miatt az õ életét megkeseríteném. Ha engem kértek volna meg erre a szüleim, én gondolkodás nélkül nemet mondtam volna.
Aki felvette, az fizeti. Ha viszik, akkor viszik. Az albérletbe besegítek, de nem veszek 20 év hitelt a nyakamba SENKI kedvéért. Aki volt olyan bolond, hogy felvette, az most nézze meg magát!
ugyanígy vagyok én is. semmi baj ezzel, hiszen aki felvette a hitelt, gondolom számolt mindenféle lehetõséggel. nekem is erre fog rámenni az ifjúságom:(, mire vége lesz, ha egyáltalán ki lehet majd fizetni, az egész életem elment erre.
Értsd már meg! Ha átvállalod a hitelt és a nevedre iratják a házat, akkor sem lesz házad!!! A házad még 20 évig a banké! Ha húsz évig bírod nyögni az egyre növekvõ hitelt, akkor talán a 20. év végére lesz egy házad olyan áron, amibõl vehettél volna 5 ilyen házat!
A kérdező hozzászólása: Eddig tesóm fizujából fogták mivel õ vette fel a hitelt. Ha a nevemre kerülne akkor lenne egy házam és nem kellene vennem egy másikat.
Eddig hogyan fizettétek?Közösen vagy csak anyukád? Segíteni hivatalos átvállalás nélkül is lehet.
És ha a te neveden lesz a ház? Anyukád nem fog tudni elköltözni sehova, mert a pénzetek elmegy a hitelre. Nehéz ügy.
Semmiképp sem. Meg egyáltalán, miért kéne átvállalnod? Segíts nekik így is ahogy tudsz, de ha egyszerûen nem tudjátok törleszteni akkor úszik a ház. Ugyan ez történik akkor is, ha a te neveden van a hitel, csak akkor ha elárverezik és kevesebbért adják el a megnövekedett törlesztõ miatt, mint a tartozásotok, még tõled vonnak le.
A kérdező hozzászólása: A ház részben az enyém is. Annyiért sem tudnánk eladni amennyi hitel van rajta.
Úgy már logikusabban hangozna, de a lényegen nem változtatna, hogy egy fatális nagy baromság 20 éven át fizetni valamiért, ami végül a töredékét sem fogja érni, mint amennyit kifizettél érte. Keressenek más megoldást, te pedig tényleg iszkolj! Nem kapzsiságból, ha megteheted segíts, de ne vegyél a nyakadba terhet, azzal nem segítesz igaziból senkin!
Ja 20 év múlva talán a tied lenne, a szüleid élnek benne, és akkor odajönne majd a férjed+gyerekeitek. Persze :D Egy épeszû pasi se menne bele. Érdekes a te felfogásod is!
A vagyon jó dolog. A tartozás nem jó dolog. Van most vagyonotok (a ház szempontjából)? "Annyiért sem tudnánk eladni amennyi hitel van rajta." Tehát nincs. Akkor ez nem kérdés. Gondolkozz már :)
Ez forint alapú hitel nem fog emelkedni.
Hiába lesz a te neveden, anyádékat gondolom nem fogod kidobni belõle, õk fognak ott élni. Vagy van annyi hely, hogy majd a te családod is ott lakjon? Vagy 2 felé akarsz hitelt fizetni?
Uhh. Ismerõs helyzet... 23 éves vagyok, még a 19-et sem tõltõttem be, de már feketelistán voltam anyámék miatt. Hitel van a nyakamon, egy óriási családi ház, apehtartozással, és még sorolhatnám... Hülye voltam, érzelmi zsarolás stb... Bedõltem nekik. Komolyan mondom, életed végéig bánni fogod ha belemész. Legyen egy kis eszed. Itt vagyok a férjemmel, egy kicsi gyerekkel albérletbe, rettegek visszamenni melozni, mert levonják a fizetésem..GONDOLKODJ EGY KICSIT!!!
Tudod mit kérdezõ? Akkor vállald át, ha annyira akarod. Vállald át!
Kérdezõ, ha a szüleiddel eddig is jó volt a kapcsolatod, ha áldozatot hoztak érted, én úgy érzem vállald át. De abban igazad van tulajdonjogért cserébe! Lehet, hogy neked teher lesz, de a gyermekednek (és gondolom ez is egy fontos szempont) lesz egy tehermentes lakása. És ha idõközben olyan anyagi helyzetbe kerülsz, akár elõ is törleszthetsz. Ha a szüleid azért vették fel, mert a családnak tetõ kellett a feje felé... akkor a lelkiismeretedre van bízva.
Ez legszebb... Adott egy vagy két szülõ, aki kitalálta, hogy neki aztán mindenképpen saját ház kell. (Miért is? mert ciki az albérlet? és az nem ciki, hogy a bank egyik napról a másikra elárverezheti a feje felül az ingatlant?!) Nem tudják fizetni a törlesztõket, erre manipulálják a saját gyereküket, hogy az õ hülyeségükért tartsa a hátát. Indokok: felneveltünk, idõsek vagyunk, majd a te neveden lesz a ház. Az õ nyugodt álmuk fontosabb, mint a kérdezõé. Milyen emberek az ilyenek? Aki magasról tesz a saját gyereke jövõjére? Egy állat sem csinálna ilyet... szégyellhetik magukat! Ami pedig még nem is került szóba: Milyen szakmája van a kérdezõnek? Van egyáltalán? Vagy szerencsétlennek majd egy 80 ezres fizetésbõl kell finanszírozni a szülei felelõtlen döntésének a következményeit? És biztos vagy benne, hogy a következõ húsz évben ebben az országban, abban a városban, abban a házban akarsz majd élni, mint most? Az egyik oka annak, hogy ebbe belemegy, az az, hogy villoghasson, õ menti meg a családját, micsoda hõs (nem az, színtiszta baromság), a másik, hogy elmondhassa, ilyen fiatalon már saját háza van (nem lesz, a banké a ház)!!!
Pontozzatok le nyugodtan de köpjetek fel és álljatok alá. Mi az, hogy villogjanak a házzal, õk fõzték egyék meg stb. Gratulálok elnéznétek, hogy a születek felett elárverezzék a házat. Mert ÉN ÉN ÉN. A család semmit nem jelent mi? Csak az énközpontú rendszer mûködik. és ha majd sokba kerül a gyerek, asszony akkor otthagyom mert nekem nem éri meg. Na jöhetnek a piros kezek elégüljetek ki. :)
Hogy dontottel vegul kerdezo?
Menekülnék, mint a patkány. Nehogy 20 évre tönkre tedd magadat egy általuk felvett hitellel. Se férjhez menni, se családot alapítani ilyen felelõsséggel nem tudnál. A sajnálatodat azért kifejezheted, aztán nyulcipõ valamerre.
Miért várják el tõled? Talán tiéd a ház? Ha igen, akkor inkább add el, a pénz egy részébõl fizesd vissza a hitelt, a maradékból pedig vegyél egy új házat vagy lakást, de semmiképp ne várd meg, míg elárverezik! Ha sokkal olcsóbban is kapsz, akkor talán még pénzed is marad, legalább pár százezer! Ha pedig nem a tiéd, akkor miért vállalnád át a törlesztést?
Segits nekik amennyit tudsz, de a jogi felelosseg maradjon rajtuk.
Nem, itt a jövöd a tèt. A házból mèg mehettek albiba, de a hitelböl nincs menekvès. Anyádèk hoztak egy döntèst, elrontották, ne te viseld a következmènyeket.
Nem lehet eladni a házat? Áron alul, mindegy csak vigyék! Vegyetek egy kisebbet, vagy albérlet!
A TE jövõd fontosabb, mint a ház! Nem mennék bele, nem vállalnám át!
Õk vették fel azt a hitelt. Az õ döntésük volt, téged nem kérdeztek hogy mit gondolsz felvegyük e vagy sem. Õk hozták meg a döntést, így a következményeket is nekik kell vállalniuk. Rendkívül etikátlan dolog tõlük azt várni tõled hogy feláldozd a jövõdet(!) az õ hibás döntésük miatt! Attól hogy a gyerekük vagy még nem vagy köteles mindent eltûrni nekik! Õk meg ha valóban szeretnek téged és törõdnek veled és a jövõddel akkor belátják milyen önzõ hozzáállás ez részükrõl!
elég egybehangzóan mindenki mondja:NE! (szegény 6-os, megkönnyeztem, borzasztó! ) így tesznek minket adósrabszolgává, amibõl nincs kiút. Ha a ház elvész- még mindig szabad vagy! egyébként meg egy rabszolga vagy, házzal. NE ! ! !
Szerintem sem, egyék meg, amit fõztek. Nem ragozom túl, elõttem leírták már páran.
Nézzük a legrosszabbat, bukjátok a házat és mentek albérletbe. És akkor? Emberek százezerei élnek albérletben. Azt ki tudjátok fizetni és nem vállalsz 20 év hitelt a nyakadba!!! Azt a szülõt sem értem meg, aki ilyet kér tõled! Nem tartozol felelõsségel mások döntéseiért!!! Az viszont most a Te döntésed és felelõsséged, hogy vállalod-e ezt a terhet. Ha megteszed, akkor a te életed fogja befolyásolni egész életedben! Én nem vállalnám, akkor sem, ha a "szüleim" érzelmileg zsarolnak vele. Mindenki abban él, amit magának megteremt.
Azért akik ilyen könnyen rábólintottak, hogy persze ne tedd, csak a jövõd a tét! És ha ez az egy házuk van, amit nem szórakozásból terheltek adóssággal, hanem mert így tudták megvenni? A szülõk így biztosították, hogy a családnak (a gyereknek, azaz a kérdezõnek is) legyen fedél a feje felett, mert más választásuk nem volt (gazdag rokon, "Róbert" bácsi)? Óriási tanács ne vállalja. Persze sokkal jobb albérletet fizetni és a albérleti díját gyakorlatilag az ablakon kidobni! A hitel fizetése után legalább a ház az enyém, az albérlet kidobott pénz. Ja és mi van ha minden családtagom az utcára kerül? Vajon? Esetleg élem életem leszarva, hogy Õk a híd alatt vannak, vagy õk is elmennek albérletbe (ha tudnak) és így már két albérleti pénz folyik ki az ablakon milliók az évek során, lakástulajdonos mégsem leszek. Szóval kedves kérdezõ, azért ezen is gondolkodj el!
Ne tedd!!!! Menjen a manóba a ház! Ne tedd magad rabszolgává egy házért! Eszedbe se jusson! Állj ellen mindenféle lelki terrornak (gyermek éveid, meg a családi fészek... bla bla) Ha bedõlsz a te gyerekeid eu-s élelmiszer segélyen fognak élni, fasza gyermekévek lesznek!
anyám vett házat a tesóméknak és a jelzálog az õ házára lett ráterhelve...úgy volt h tesómék fizetik majd a felvett lóvét de nem így történt a 2 misibõl 6 lett, a 8 év alatt kb 50.000ret fizettek ki azóta egy forintot se hajlandóak beleadni. Segítettem fizetni és és a párom is de már annyira magas a havi törlesztõ h vagy azt fizetjük vagy nem eszünk egész hónapban. lassan elárverezik a házat és annyit sikerült leérdeklõdni h lakhatunk továbbra is házunkban de úgy mint albérlõ.
Hát az albérlet minidig olcsóbb, mint a törlesztõ részelt, nálunk legalábbis, a törlesztõ részeltbõl két ugyan akkora lakást tudnánk bérelni, mint amiben lakunk. Így 20 év múlva lesz egy nagyon sokba kerülõ sajátunk, amit már jó lenne felújítani, vagy azon a pénzen 40 évig bérelhettünk volna egy ugyan ilyet, és bármikor átköltözhetnénk igény szerint másikba.
"És ha ez az egy házuk van, amit nem szórakozásból terheltek adóssággal, hanem mert így tudták megvenni? A szülõk így biztosították, hogy a családnak (a gyereknek, azaz a kérdezõnek is) legyen fedél a feje felett, mert más választásuk nem volt (gazdag rokon, "Róbert" bácsi)?" Akkor vállald te :D De most komolyan: az a szülõ aki ezt ("kellett a hitel hogy fedél legyen a fejed felett!") meri mondani a gyerekének az holtbiztos abban hogy a gyerek igenis tartozik neki amiért fel lett nevelve (viszont akkor mi van az önzetlen szeretettel? hogy lehet valaki önzetlen ha ellenszolgáltatást vár cserébe a másiktól?), de fõleg azért mert ABBAN a bizonyos házban lett felnevelve :D (logika? ne keressétek mert itt bizony nincs, csak kõkemény érzelmi manipuláció)
24 es hozzászóló vagyok , természetesen a "Kedves utolsó!" rész a 19 es hozzászólónak ment, csak mire le írtam a mondókámat írt másik 4 ember :)
Ne csináld! Keressetek valami más megoldást.. vállaljatok több munkát vagy nem tudom, de ezt biztos ne csináljátok!!!
A kérdező hozzászólása: Én is tudtam, hogy hitelt veszünk fel mert nekem is alá kellett írni. Arra gondoltam csak úgy vállalom át a hitelt ha a házat a nevemre írassák.
A kérdező hozzászólása: De a házunk a tét.

Most mit tegyek? Ti mit tennétek a helyemben? L/20

Két éve élek párkapcsolatban és sok gondunk volt az utóbbi idõkben. Nagyon eltávolodtunk egymástól.. ez részben az én hibám is ,de rengetegszer bántott már meg a párom, amit nehezen viseltem és nem egyszer majdnem szakítottunk is ezek miatt. Kb egy 5-6 hónapja már a szexben is problémák merültek fel. Egyre kevesebbszer szeretkeztünk, rövidebbek lettek az aktusok és egyéb.az utolsó csepp az volt mikor azt mondta hogy kicsit legyek többet a barátaimmal, foglaljam el magam valamivel mert kevesebbet szeretne velem lenni (egyébként így is csak heti 2 napot találkoztunk és csak telefonon tudtunk beszélni). Nagyon rosszul esett , de feldolgoztam és elkezdtem internetem ismerkedni és egyre többet voltam együtt a barátaimmal. Senkivel nem úgy beszéltem neten hogy mást akartam volna keresni csak barátkoztam. Észbe se kaptam és egy sráccal nagyon jóba lettem. Szinte minden nap beszéltünk. És egyszer elkezdtünk beszélni aszexuális problémáinkról. Teljesen megértõ volt ahogy én is vele. Egy idõ után egymásnak segítettünk a hiányaink pótlásában... és én odáig süllyedtem , hogy képeket küldtem neki... (önbizalmam se volt és ezért történt) De rájöttem hogy ebbõl semmi jó nem fog kisülni. Így hát megpróbáltam beszélni a párommal ezredszerre is. És rendbe akarom hozni a dolgainkat . De nagyon szégyenlem magam azért amit tettem és most egyáltalán nem tudom mit tegyek . Tudom hogy szánalmas vagyok de nagyon sajnálom a történteket, igaz nem csak az én hibámból jutottunk el idáig , de akkor is . Csak annyit kérek ne ócsároljatok igy is elég bajom van csak segítséget szeretnék.

Legjobb válasz: én az elsõ barátommal pont ezért szakítottam (bár mi "csak" 1 évig voltunk együtt), aztán az új sráccal végül nem jött össze, akkor fél évig magam alatt voltam, aztán összejöttem a mostani párommal, úgyhogy végül nem bántam meg az elsõ szakítást, mert így találkozhattam Vele :) decemberben leszünk 4 éve együtt :) 23/L

én az elsõ barátommal pont ezért szakítottam (bár mi "csak" 1 évig voltunk együtt), aztán az új sráccal végül nem jött össze, akkor fél évig magam alatt voltam, aztán összejöttem a mostani párommal, úgyhogy végül nem bántam meg az elsõ szakítást, mert így találkozhattam Vele :) decemberben leszünk 4 éve együtt :) 23/L
Az a baj, hogy az emberem nem egy egszerû gép. Szerintem nem vagy szánalmas, hogy odáig kergetett érzelmileg a párod, hogy kapaszkodókat kerestél, és éppen ezt egy másik emberben találtad meg. Emiatt nem szabad lelkiismeret furdalásod legyen, ha úgy érzed hogy a jelenlegi párod mellet akarsz maradni tégy belátásod szerint, csak azt kívánom, hogy érdemelje már ki a srác ezt a tiszteletet és magatartást amit felé tanúsítasz.
A kérdező hozzászólása: Ehez õszintén gratulálok:) De én szeretnék a jelenlegi párommal együtt maradni...csak iszonyatos lelki ismeret furdolásom van és nem tudom mit tegyek elmondjam e vagy tartsam magamban?
Szakíts, és nincs probléma.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a megértõ válaszokat!
steeveboy-al egyetértek, de kiegészíteném hogy a másik srácot se hülyítsed, mert valszeg nem csak beszélgetõ partner szeretne lenni mindörökké...
Szia! Ha gondolod írj privátban, és beszélhetünk egy-két szót, mert ez a hulladék nem engedi át, amit írtam a trágárság ****** miatt...20/f
A kérdező hozzászólása: 1 hét múlva már 21/F :D
miért ne lenne oké? a legtöbb ennyi idõs lány 20 év felettiekkel jár
Tény hogy õ még fiatal te meg már érett felnõtt vagy de ha õ is szeret akkor nincs ezzel gond :D
szerintem sem problem...
És hol itt a bonyodalom??? Ezen aztán végkép ne izgulj... Az apja már más tészta:D...
ha jól kijösztök a korkülönbség (fõleg ennyi) nem lehet akadály! :)
Ha 50 felett lennél, akkor talán jogos lenne a kérdés! De így? Néhány 16 éves lány már teljesen kész nõ testileg és lelkileg is.Nincs itt gond egy szál se!
Bakker azt hittem, hogy itt egy rinyáló 40 éves férfi, erre látom, hogy 20 éves.... kész, vége. :) Úgyhogy d#gjad csak nyugodtan.

Ti mit tennétek a helyemben? Hogyan fejlesszem a személyiségem? 20/F

Annak ellenére, hogy kimondottan introvertált, analitikus személyiségû ember vagyok, jó a kapcsolatteremtõ képességem. Ha valaki tetszik, vagy érdekesnek tûnik, könnyen beszédbe elegyedek vele, felkeltem az érdeklõdését, és gyorsan tudok meg sok mindent róla. Általában nem én vagyok az a fél, aki jobban zavarban van. Magabiztosan ismerkedem, fõleg nõkkel, még a legcsinosabbakkal is, pedig legfeljebb az mondható el rólam, hogy az öltözködéshez van érzékem, de kimondottan jóképû nem vagyok. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lennék félénk. Kapcsolatokat gyorsan alakítok ki, de a baráti és párkapcsolatok esetében idõvel egyre nehezebbé válik minden. Nem arról van szó, hogy ne mernék mélyebb dolgokat megosztani. Ez megy, amikor eljön az ideje. Viszont, amikor egy baráti vagy párkapcsolatban a hûségre kerül a sor, akkor - bár nagyon szívesen és lelkesen segítek - nehézségeim támadnak. Nem arról van szó, hogy a kísértés lenne erõs az ígéretek megszegésére. Inkább az önbizalmam száll el, félek, hogy nem bíznak majd bennem, nem fognak már kedvelni, faképnél hagynak, stb. Ez a félelem erõsen kínoz, és bár nagy nehezen általában elérem, hogy megbízható maradjak, végig az az érzésem van, hogy vékony jégen táncoltam, és ez örökre megragad. Onnantól jobban tartok az illetõtõl. Még ha a legeslegapróbb szívességrõl is van szó. Nagyon szívesen segítek másoknak, és örömmel fogadnám mások segítségét is, de ez a félelem letöri az önbizalmam. Amikor nagyobb közösségekrõl van szó, akkor általában eleinte kedvelnek, jól bírom a szokásos beavató viccelõdéseket, cukkolásokat, és jól is reagálok rá, tehát befogadnak. Viszont idõvel úgy érzem, sérelmek érnek, vagy a viselkedésem zavarja õket, tehát kezdem némileg elszigeteltnek, kívülállónak érezni magam. Emiatt elõfordult már, hogy megharagudtak rám. Szerintetek hogyan tudnám ezeket a félelmeket legyõzni? Hogyan fejlesszem a személyiségem? Eddig küzdelmes úton sikerült eljutnom gyakorlatilag a teljes elszigeteltségbõl, mert családi erõszak áldozata voltam. Találtam egy jó munkát, saját albérletben élek, tanulok, anyagilag és szakmailag nagyon gyorsan fejlõdök, de mégis úgy érzem, hogy emiatt teljesen elakadtam az életemben, mert bevallom õszintén, hogy volt már, hogy egyedül sírtam, és reszkettem. A párkapcsolatomban is okoz ez nehézséget, de hál istennek a barátnõm nem haragszik, sõt, amikor egyszer ilyen hangulatban voltam, akkor kedvesen meg is vigasztalt. 20/F

Legjobb válasz: Sajnos nem igazán tudom miként gyõzhetnéd le a félelmeidet. Úgy gondolom ezt valahogy magadban kell megoldanod, megkérdezni magadtól, hogy: Miért nem bíznának bennem? Miért nem kedvelnének? Ha ezekre megtalálod a választ, akkor a problémád is megoldódott.

Sajnos nem igazán tudom miként gyõzhetnéd le a félelmeidet. Úgy gondolom ezt valahogy magadban kell megoldanod, megkérdezni magadtól, hogy: Miért nem bíznának bennem? Miért nem kedvelnének? Ha ezekre megtalálod a választ, akkor a problémád is megoldódott.
Bocsánat, hogy ilyenbe belemegyek, de nagyon érdekesnek találom a személyiségedet, viszont kíváncsivá tett, hogy mit takar a családi erõszak, ami veled történt. És hogy ennek ellenére ilyen tudtál lenni. Én örülnék, ha ilyen lennék, pedig velem szerencsére nem történt ilyesmi. Kicsit átérzem ezt a félelmedet, én is valami hasonlót érzek, hogy eleinte elfogadnak társaságok, de utána a hülye félelmeim valahogy visszatartanak. Néha olyan, hogy azt feltételezem, hogy sértõ módon reagálok valamire, és emiatt kevésbé fognak szeretni, és mivel ezt feltételezem, nem is vagyok velük annyira kedves onnantól. Kicsit olyan mint egy önmagát beteljesítõ jóslat. Nem vagy vele egyedül. Talán pszichológust tudnék javasolni, én is azt tervezem.
A kérdező hozzászólása: Családon belüli erõszak: gyakran testi, de fõleg folyamatos lelki terror szülõi részrõl Én is valahogy hasonlóan érzek, de elemzõ módszerrel nem sikerült még jobban körüljárnom ezt a dolgot. Pszichológushoz is járok.
Lehet, hogy érzékenyebb alkat is vagy. És hiába szeretnéd te bírni a nagy sleppet magad körül, nem erre van kalibrálva a lelked, mert ilyen az alkatod. Egy bizonyos ponton túl megválogatod kit engedsz közel. A laza kapcsolatok maradjanak lazák, a többi meg olyan amilyenek szeretnéd. Nem kell erõlködni, magadban kéne jobban megbízni, hogy ha nem engedsz közel magadhoz valakit, annak oka van. Kevés ember akit közel engedsz, nincs ezzel baj. A bizonytalanságod, hogy elhagynak pedig jogos. Megmondom neked, a slepp, a haveri kör, általában nagy gigszerben ott is hagyja az embert. Egy kapcsolatra sincs garancia.
nagyon hasonlítunk, a múltunkat tekintve is és hasonló problémákkal küzdök, amiket bár értek, de nem tudok felülemelkedni rajtuk tanácsot így nem biztos, hogy tudnék adni, de lenne kedved beszélgetni? 24F

Párommal már az esküvőt tervezzük de kb három hónapja tetszik nekem egy 20 évvel idősebb pasi. Úgy érzem én is tetszem neki. Mit tennétek a helyemben? 24/L

Legjobb válasz: Két eset lehet: - A párod A PÁROD, csak a megszokott körülmények között vágysz a romantikára, izgalomra vágysz, esetleg kicsit bepánikoltál a gondolattól, hogy az esküvõvel végleg lekötöd magad. Ez esetben csak próbálj meg a jelenlegi boldogságodra koncentrálni a pároddal, a másik pasit meg zárd ki az életedbõl. - A párod nem az igazi, és a történtek azt üzenik, ne menj hozz, még attól is függetlenül, hogy ez a másik pasi valójában kell-e neked, vagy sem. Ha ez a helyzet, ne hülyítsd a võlegényedet, hiszen a kapcsolatotok az elsõ nehézségen megbukhat, és mindketten csak az idõt pazaroljátok a másikra. Neked kell végiggondolnod, melyik a valós helyzet, és annak megfelelõen lépni. Mi innen ennyit segíthetünk, a többit neked kell tudni. :)

ha normális vagy akkor maradsz a pároddal és elfelejted azt a másikat. de ha nem akkor össze jössz egy 40 éves öreggel akinek egy vasa sincs. gondolkozzál már azért... de ha azt se tudsz akkor hajrá b*zd el az életed nyugodtan...
Két eset lehet: - A párod A PÁROD, csak a megszokott körülmények között vágysz a romantikára, izgalomra vágysz, esetleg kicsit bepánikoltál a gondolattól, hogy az esküvõvel végleg lekötöd magad. Ez esetben csak próbálj meg a jelenlegi boldogságodra koncentrálni a pároddal, a másik pasit meg zárd ki az életedbõl. - A párod nem az igazi, és a történtek azt üzenik, ne menj hozz, még attól is függetlenül, hogy ez a másik pasi valójában kell-e neked, vagy sem. Ha ez a helyzet, ne hülyítsd a võlegényedet, hiszen a kapcsolatotok az elsõ nehézségen megbukhat, és mindketten csak az idõt pazaroljátok a másikra. Neked kell végiggondolnod, melyik a valós helyzet, és annak megfelelõen lépni. Mi innen ennyit segíthetünk, a többit neked kell tudni. :)
2.válaszolóval értek egyet.Nem kell esküvõ és ne cseszd el a párod életét.Ha már most másfele kacsintgatsz és döntésképtelen vagy akkor nincs mirõl beszélni! Legyél a pároddal õszinte..
Na te is jól meghülyültél!:) :) Az idõsebb pasinak van családja, vagy elvált?
Azt, hogy egy hülye p.csa vagy, aki akár az esküvõje elõtt is képes lenne félrelépni....mi a frásznak tervezel esküvõt, ha már most másfelé kacsingatsz?? Úgyis válás lenne belõle, hajrá.. :)
Hát ha az tetszik /az idõsebb/menj hozzá ahhoz. Talán jobban áll anyagilag is! De ha ilyen érzések gyötörnek, a mostani pároddal semmiképpen ne házasodj vele.
Azonnal elfelejteném azt a 20 évvel idõsebb embert.
Szerintem felejtsd el a 20 évvel idõsebbet. Nem is biztos hogy megélné hogy legyen unokája, ha veled lenne..
Csináltasd meg magad a vínemberrel, azt' majd rájössz.
Ebbõl is látszik, hogy még véletlenül sem állsz készen a házasságra. Nem is meglepõ, hisz csak 24 vagy.
Sztem ez ismét egy provokatív kérdés... Amúgy meg kit érdekel, menj csak, lépj félre. Az átlag gyökér magyar úgyis szellemileg, érzelmileg, erkölcsileg retardált.. Szóval belefér!!!
a legjobb ha elfelejted az eskuvot es kicsit vartok vele kb egy ket evet amig tisztazodik benned mit is akarsz az elettol. A ferjhez mesz meg fogod banni de nagyon
Ha a párodnak lennék repitenélek, mint annak a rendje!
Szerintem még nem állsz rá készen, hogy férjhez menj. Amúgy is, ha igazán szeretnéd a párodat, nem érdekelne ennyire a másik pasi.
Gondold át, hogy miért tetszik neked. Nekem volt egy korszakom, mikor elég "szétcsúszott" voltam, semmire sem volt idõm, nem jártam el ide-oda stb. Na és akkor megtetszett egy pasas. Egyre jobban. Aztán józan ésszel ésszel belegondoltam, hogy atya ég, én alapból ügyet sem vetnék rá, de már ennyire "mélyen" vagyok, hogy már ez is megfelelne, csak azért, mert ügyet vetett rám, meg kéznél lenne? Hát ez után a gondolat sor után rögtön nem érdekelt annyira, inkább azzal kezdtem el foglalkozni, hogy hogyan szedhetném össze magam megint? Meg rábeszéltem a páromra, hogy menjünk ide-oda, szánjon már rám kicsit több idõt, mert nehéz idõszakomat élem. Aztán mindig mikor feltûnt egy alak, aki valamiért épp megtetszett, akkor megint elõvettem a nagyítót mi is van még a mögött, ami tetszik, milyen ember. És mindig megállapítottam, hogy ha objektíven, elsõ látásra jó parti is, fõleg ugye az újdonság miatt, de nekem magamnak nem lenne jó és miért nem. Mindig újra és újra megállapítottam, hogy nekem az én párom a legjobb pár, mert mellette lehetek én is olyan, ami a legjobb nekem, és mellette lehet olyan életem, ami nekem a legjobb. Nem vagyok álszent, vannak férfiak, akik valamilyen tekintetben egy objektív mércét felállítva jobbak nála. Ahogy nõk is vannak, akik meg nálam jobbak. Viszont mi ketten egymásnak a legjobbak vagyunk, mert esetleg hiányzó, vagy nem olyan jól teljesítõ tulajdonságai mellett vannak olyanok, amik ott vannak, vagy kifejezetten jellemzõi és nekem a boldogságomhoz többet számítanak, mint az, ami mondjuk a másikban meglenne és kívülrõl vonzónak tûnik. Nekem ez a gondolkodás jobban bejött, mint egyszerûen hajtogatni, hogy jaj nem szabad, nem szabad. Így mindig eljutottam oda, hogy nem nem szabad, nem is kell, mert minek? Számomra jobb úgysincsen.
Kedves utolsó! Tetszik ez a felfogás, ha legközelebb elõfordul velem ilyen, ezt fogom követni! Kérdezõ! Mi lett Veletek?
Akkor tedd alá magad az esküvõt meg felejtsd el!
Õszintén? Talán közhelyes mondás de úgy szól ha két embert szeretsz akkor válaszd a másodikat. Ha az elsõt igazán szeretnéd, nem vetnél szemet másra. Össze ne házasodj vele amíg így állsz, mert csak a válási statisztikát fogjátok rontani ha már az esküvõd elõtt is más pasi jár az eszedben.
A kérdező hozzászólása: Az idõsebb pasinak nincs egy vasa sem és még engem is meglep, hogy ennek ellenére tetszik nekem.
A kérdező hozzászólása: Õ már régen elvált.
Ha boldog vagy szereted a párod és az esküvõt tervezitek, szerintem ne hagyd el a párod azért, aki csak tetszik és nem biztos, késõbb bánnád, hogy elhagytad.
Ismered vagy plátói?
Válaszd az idõsebbet, mert ha igazán szeretted volna a párodat, akkor nem tetszett volna meg egy másik férfi.
"Az idõsebb pasinak nincs egy vasa sem és még engem is meglep, hogy ennek ellenére tetszik nekem." Itt majdnem hangosan felröhögtem. Most vagy kamu a kérdés, vagy a kérdezõ büszke arra, hogy prostituáltnak gondolja saját magát. Mi az, hogy ANNAK ELLENÉRE, hogy szegény, tetszik valaki? Azt tartanád normálisnak, ha a pénzes pasik tetszenének? Undorító...
Gondolkozz már!!! 20 évvel idõsebb mint te vagy, ami azt jelenti , h 44 éves.Lehet h most tetszik, de 10 év múlva nem fog már tetszeni.Én nem hagynám ott a biztosan a bizonytalanért.
Én a võlegényed helyében nem házasodnék össze veled...
Még nem élted ki magad te rbanc, minek akarsz házasodni? :S pf

Párom anyja közel 20 év után megkereste a fiát és most hirtelen tartani akarja vele a kapcsolatot. Eddig semmit sem tudtunk róla. Ti mit tennétek?

Legjobb válasz: Támogasd a párod, akárhogy is dönt. Én mondjuk nem lennék rá kíváncsi, de ez az én véleményem. Lehet, hogy kényszerbõl hagyta el azelõtt, de hogy 20 évig egy képeslapot ne küldjön, vagy fel se hívja, az szerintem durva.

Támogasd a párod, akárhogy is dönt. Én mondjuk nem lennék rá kíváncsi, de ez az én véleményem. Lehet, hogy kényszerbõl hagyta el azelõtt, de hogy 20 évig egy képeslapot ne küldjön, vagy fel se hívja, az szerintem durva.
Páromra bíznám a döntést. Ha párod helyében lennék, azt szeretném tudni hogy miért hagyott el, tehát egyszer biztos találkoznék vele.
Adnék neki egy esélyt. Nem tudhatod, hogy az akkori döntését miért hozta, ahogy azt sem, hogy az elmúlt 20 évben kereste-e. Akadályozva volt-e, stb. Semmiképpen ne a Te, hanem a párod döntése legyen, hogy mit tesz, de én biztos támogatnám. Egy esélyt legalább a magyarázat idejére szükségesnek gondolok. Ha nem érdemli meg az anya titulust, párod elküldheti, de legalább a körülmények ismeretébe, nem anélkül.
Egyetértek a többiekkel, támogasd a párod, hisz te magad is tudod hogy nagy szükségünk van az édesanyánkra, és jobb késõbb mint soha!

Mit tennétek? Kisfiam 1 éves, de én már nagyon szeretnék neki kistesót. Csak az a baj, hogy 2 szobás házunk van és ha lány lenne nem lenne külön szobája. Számoltam mire megszületne addigra letelne az egyik hitelünk is/20 ezer havonta/.

Legjobb válasz: Egyáltalán nem gond, ha különbözõ nemûek. Majd ha kamaszkorba lépnek, úgyis szólnak, ha valamelyiküket zavarja. De ha õk akarják, utána is lehetnek egy szobában.

A 25 éves lány válaszoló vagyok. Nálunk az volt a természetes, hogy egy szobában vagyunk. Nem is tudtak volna a szülõk külön szobát biztosítani nekünk, de nem is igényeltük. Jól megvoltunk így is, negatív dolog soha nem származott ebbõl. Én nagyon szerettem az öcsémmel lakni, és nem tudom elképzelni, milyen lett volna, ha külön szobánk van. Szóval nekem csak pozitív tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban, de ez csak az én véleményem.
Elég baj, az hogy ilyen nagy igényûek lettünk, azért fogyunk. (Félre ne értsétek nem vagyok igyénytelen, de most kb. fele annyian se lennénk, ha nagyanyáink ilyeneken problémáztak volna)
Egyáltalán nem gond, ha különbözõ nemûek. Majd ha kamaszkorba lépnek, úgyis szólnak, ha valamelyiküket zavarja. De ha õk akarják, utána is lehetnek egy szobában.
13.15-tel értek egyet, én is egy szobában laktam 22 éves koromig az öcsémmel, semmi bajunk nem lett. Kisgyerekként mindenképp jó volt, kamaszként ugyan örültem volna egy külön szobának, de legalább megtanultam alkalmazkodni, égõ lámpa és zaj mellett is elaludni és még sorolhatnám. Ha lenne lehetõség, én sem tenném egy szobába a különnemû tizenéveseimet, de mondd el, miért baj, ha egy hároméves kisfiú és egy egyéves kislány egy szobában laknak?
Én most várom a másodikat, még nem tudjuk mi lesz, de nem hogy különszobája nem lesz, de még együtt szobájuk se. Ugyanis egyszobásban élünk. Szerintem nem ez alapján kéne gyereket vállalni, de te tudod. :)
Én nem szülnék ilyen hamar tobb okból is Ráadásul jó az külön szoba.
Nekem 4 gyerekem van, mindnek van különszobája, csak biztos anyagi háttér mellett szabad több gyereket vállalni. Nem lesz jó a késõbbiekben ha egy szobában kellene lakniuk, amíg kicsik nem nagy gond, késõbb már igen. Nálunk van még plusz két szoba hogy a barátokat is külön tudják fogadni. Persze ez nem azt jelenti hogy nem vállalhatod be, csak nem lesz könnyû késõbb. Ma már nem úgy van mint régen, mások az igények.
nekem ugyan lány Tesóm van, de hiába volt külön szobánk, este mégis egy szobában aludtunk.Meg napközben is szinte mindig együtt voltunk.Egyébként én megértelek, nekünk is két szoba van, és én sem szeretném, hogy egy szobában legyen a kistesóval, ha egyáltalán lesz, még akkor sem, ha egynemûek
Hát valószínû hogy nem vagyok túl népszerû, de ez igaz az üzleti életemben is, legalábbis az irigyeim körében. Én mindenhol megírom a véleményemet kissé nyersen megfogalmazva, nem szokott a tömeg ízlés érdekelni. Ezért van a fórum. De a való életben is mindig kiállok az igazamért. Amúgy férfi vagyok, és nem a sértegetés a célom.
14.01-es vagyok és a válaszom 13.39-nek szólt! Bocsi, de közben elég sokan írtak!
Kedves utolsó! Én nem pontoztalak le, de akárhogy is nézem a 44%-al eddig sem adhattál túl hasznos válaszokat, valószínû nem vagy túl szimpi az olvasóknak ill. a válaszaid. Ezen kéne elgondolkodni, mert a többség úgy látszik más véleményen van... Amúgy , meg szerintem messze van még a nyomortól az, akinek 2 gyermeke egy szobában fog felnõni. Késõbb még változhat a dolog. Kedves kérdezõ! Ez ne tartson vissza, remélem a sok válasz megerõsít abban , hogy merd bevállalni! Minden jót és sok sikert!
Elõtted válaszoló vagyok, és hozzá tenném, hogy nem én pontoztam le. Õ is leírta a véleményét és én is, téged se foglak lepontozni. De ahogy látom a %-odat már így is eléggé le vagy. (Gondolom, nem véletlenül)Nem mondom, azt én sem szeretném, hogy a sok putris, semmittevõ, bûnözõ szaporodjon, ezért kéne inkább nekünk. Remélem azért lesz aki kitermeli majd a nyugdíjunkat.
Bocsánat a túlzott reakciómért, csak az összes topic olyan érzést kelt mintha aki nem arról ír hogy neki milyen rossz az élete az már nem is ember, meg mi a fenét írogat ide néha. Sajnálom.
Szia! 9 éves a fiam , 7 éves a lányom és pici koruktól kezdve egy szobába vannak. Elõször azért , mert nem volt lehetõség a külön szobára . Most , hogy van két gyerekszoba , pedig nem akarnak külön lenni , összenõttek , mintha ikrek lennének. Nem is erõltetem , majd ha úgy gondolják akkor külön szobába költöznek , akkor költözzenek , ha így akarnak maradni , akkor maradjanak.
Ne haragudj, de attól, hogy mi a tesómmal egy szobában laktunk, egyáltalán nem nyomorogtunk. A szüleink tisztességesen felneveltek minket, igaz, nem éltünk nagy lábon, de amire szükségünk volt, azt megkaptuk. De nyomorról szó sincs.
13:23 16 éves koromig egy szobában voltam a nálam 5 évvel fiatalabb ikerhugaimmal. Jó viszonyba voltunk/vagyunk, de nagyon szerettam volna mindig is külön szobát, jóval 16 éves korom elõtt.
Szerintem amíg kicsik a gyerekek addig ez nem gond. Késõbb esetleg. Viszont akkor még mindig elköltözhettek, a gyerekeiteknek meg az a jó ha korban egymáshoz közel vannak.
férjem lakott az öccsével egy szobában(igaz õk ugye egynemûek), mindketten azt mondják szerették :) akkor volt gond mikor én beléptem az életükben és néha náluk aludtam akkor szegény sógornak a nappaliban szivacson kellett aludni. szerintem egy 2 szobás lakás tökéletesen megfelel egy négytagú családnak. ha meg olyan, kis praktikával a szobából is lehet 2 hálót varázsolni, pl. függönnyel, hungarocellel, stb :)

Mit tennétek egy zombie támadás esetén mondjuk ha csak 20 an maradnátok a földön?

Csak kiváncsiságbol!

Legjobb válasz: Orgiát rendeznék. :P

Orgiát rendeznék. :P
Hát én mégis csak orgiát xDDDD
Hoghscool of the Dead, rohadjó anime, zombis, apokalpszises :DD
A kérdező hozzászólása: Utolso ajánlom nézd meg! Resident Evil Afterlife!!!! És meg tudod!
20 ember hogyan találja meg egymást ezen a bolygón?
Inkább visszavonom az orgiát. Hát, ha más nincs akkor megerõszakolnám a zombi csajokat, majd megenném õket. :D
A kérdező hozzászólása: Én a helyetekbe hivnám Chris redfilet :DDDDDD
A kérdező hozzászólása: 20 csáko mert nok már nincsenek ok az elso áldozatok :DDD
attól függ milyen összetétel :D
Megetetném veled a faszomat

Jár nekem jogilag a 20 pizza? Ti mit tennétek?

Kis helyen élek, m?ködik itt egy ételfutár szolgálat. Van nekik egy weboldaluk. Én err?l a honlapról rendeltem 20 pizzát 4000 forintért. Hatalmas akciókat hirdettek, de a pizza gyanúsan olcsónak t?nt. Eddig egy darab pizza került közel 1000 forintba. A lényeg, hogy kihozták a pizzákat, de nem akarták nekem adni 4000 forintért. Állították, hogy biztos valaki feltörte az oldalt, mert nem egy szakember készítette. Elhiszem, hogy ez történt, de nekem jogilag jár az a pizza szerintem. Nem tehetek róla, hogy velük ez történt, de ez az ár volt az oldalon feltüntetve. A kérdésem az lenne, hogy jár-e nekem jogilag a megrendelt pizza? Ti hagynátok ezek után a pizzákat? Ha bíróságra viszik a dolgot, és kiderül, hogy ki törte fel az oldalt, akkor még én fizetek nekik, hogy nem ?k voltak a hibásak? El?re is köszönöm!

Legjobb válasz: Tudod bizonyítani valamivel, hogy annyiért hirdették?

Tudod bizonyítani valamivel, hogy annyiért hirdették?
A kérdező hozzászólása: Csináltam fényképet az oldalról, amikor még ennyiért volt kiírva a pizza (már nem ennyiért van). Köszi a választ!
Feljelentheted õket, de a 20 pizzát már nem kapod meg annyiért, szerintem .
Jár neked jogilag, de ha te ezért bíróságra mégy komolyan irigyellek a szabadidõd miatt. Továbbá az illetékek többe kerülnek, mintha vennél 20 pizzát. Mégtovábbá a bíróság simán el fog hajtani ilyen hülyeséggel, pláne, hogy egy valószínûleg eléggé egyértelmû, hogy elírás a dolog.
A kérdező hozzászólása: Arra gondoltam, hogy õk mennek bíróságra...

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!