Találatok a következő kifejezésre: Mit tehetek nem (2634 db)

Mást is idegesít, hogy folyton fogdosni akarják a babát? Meg hogy állandóan segíteni akar valaki? Mit tehetnék? Nem szeretnék megbántani senkit.

Nagyon szeretem anyukámat, de mióta itthon vagyunk folyton itt van és meg?rjít! A húgom meg egyszer?en kiborít, most mentek el, de tiszta ideg vagyok miattuk, pedig csak kb fél órát voltak itt. Nyög egyet a pici és már repülnek is rá, mert jaj mindjárt sír, de jó ki lehet venni. nem értik meg, hogy nem kell folyton kikapkodni... Meg nem is kell segítség.

Legjobb válasz: Igen, szerintem sok anyukát idegesít, ha kapdossák a babáját. Engem is zavart, mikor pici volt és anyósom "rajtállásban" várta, hogy mikor nyekken meg, mert akkor rögtön felkapja. Egy darabig tûrtem, aztán finoman elmondtam, hogy ne ringassa mindig, a gyereknek sem jó az állandó rázás, meg ha elmennek, akkor utána elvárja a baba,hogy mindig ölben legyen, én meg azt ugyi nem tehetem meg. Kedvesen, de határozottan mondtam, nem az volt a célom, hogy megbántsam, hisz nem is érdemli, nem rossz szándékból, hanem szeretetbõl volt ilyen. Meg is értette belõle. Amúgy ez a "zsongás" egy idõ után lanyhulni fog. A segítségajánlgatás is állandó volt, de én nem szeretem ha valaki pl. a cuccaim közt pakol. Én tudom hová teszem. Meg elmosogatok, megfõzök, kimosok én. a lényeg - ha nem akarsz haragot - finoman de határozottan hárítani. És idõben, mert késõbb ez a probléma "felduzzad" és nem bizti, hogy szépen tudsz majd szólni. Megértelek, tudom milyen jó, ha mindenki elhúzza egy kicsit a csíkot, és csendben-ketten lehetsz babával.

Igen, szerintem sok anyukát idegesít, ha kapdossák a babáját. Engem is zavart, mikor pici volt és anyósom "rajtállásban" várta, hogy mikor nyekken meg, mert akkor rögtön felkapja. Egy darabig tûrtem, aztán finoman elmondtam, hogy ne ringassa mindig, a gyereknek sem jó az állandó rázás, meg ha elmennek, akkor utána elvárja a baba, hogy mindig ölben legyen, én meg azt ugyi nem tehetem meg. Kedvesen, de határozottan mondtam, nem az volt a célom, hogy megbántsam, hisz nem is érdemli, nem rossz szándékból, hanem szeretetbõl volt ilyen. Meg is értette belõle. Amúgy ez a "zsongás" egy idõ után lanyhulni fog. A segítségajánlgatás is állandó volt, de én nem szeretem ha valaki pl. a cuccaim közt pakol. Én tudom hová teszem. Meg elmosogatok, megfõzök, kimosok én. a lényeg - ha nem akarsz haragot - finoman de határozottan hárítani. És idõben, mert késõbb ez a probléma "felduzzad" és nem bizti, hogy szépen tudsz majd szólni. Megértelek, tudom milyen jó, ha mindenki elhúzza egy kicsit a csíkot, és csendben-ketten lehetsz babával.
Szia! Csak csatlakozni tudok az elõttem szólókhoz. Finoman, de határozottan a tudtukra kell adni, hogy Te ezt nem szeretnéd. Lehet, hogy lesz egy kis sértõdés, de hamar elmúlik:) Jobb az elején letisztázni a "rendet", mert nem fajulnak el a dolgok. Határozottan:) :) Boldog babázást:)
A kérdező hozzászólása: Hát én megmondtam, hogy nem szeretném, erre a válasz, de én akkor is megyek... Innentõl kezdve már nem tudok mit csinálni velük...
Mondd meg nekik. Ne vedd fel, légyszíves. Ne aludj itt. Én megmondom, amit nem akarok. Idegennek is. Udvariasan, de határozottan.
A kérdező hozzászólása: Én mondtam már nekik nem egyszer, de nem értik meg. Azt is mondtam már., h nem kell itt aludni, meg tudom oldani egyedül is, elvégre mégiscsak az én lányom. De nem értik meg:( Teljesen kiborítanak...

Mit tehetnek? Nem tudok kibekulni a puncimmal. Mit tehetnek?

Nagyon csunya. Es itt is mindenhol csak azt olvasom h miylen undorito a "salata".

Legjobb válasz: idióták aki ilyet ír. nem undorító nyugi.

idióták aki ilyet ír. nem undorító nyugi.
Hol olvasod, hogy csúnya? mert itt csak az ilyesmi buta kérdések vannak! de legjobb lenne, ha inkább képet mutatnál róla, akár privátban!
Mégis milyen? Nem hiszem el, hogy csúnya! Keress a neten egy hozzá hasonlítót és másold be a linket!
½#9 de bunkó vagy... Meg hülye is. Miért lenne a NORMÁLIS punci visszataszító?! ½ Nos´ akkor boncoljuk: -de bunkó vagy- Naés? Te is! Mert beszólsz a véleményem miatt. -meg hülye is- olvasd el az iménti felsõ sort a Naés kivételével. -miért lenne egy normális punci vissza taszító?- tudod mindenkinek más az izlése. De én egy picit rendes is vagyok, és úgyhogy meg hagyon neked az ilyen nõket;) egészségedre hozzájuk:) üdv, a 9es voltam. Jóéjt, szép álmokat;)
A kérdező hozzászólása: 9es ! Es mi van akkor, ha ez a lany egyebkent szeparcu, csinos, pont az eseted es minden mukodik koztetek. Akkor letennel az egyuttletrol csak e miatt?marmint a puncija miatt. En nem itelem el a valaszod, csak kerdezem.
Légy szíves keress már az interneten egy hasonlót és linkeld be, mert nem hiszem el, hogy csúnya! (15-ös voltam)
[link] ez csúnya és gusztustalan, ha a tiéd nem ilyen akkor az szép :)
A kérdező hozzászólása: [link]
A kérdező hozzászólása: Hat ilyesmi..
Ne viccelj már, ez egyáltalán nem csúnya! Szép, egészséges punci, semmi baj nincs vele!
a salátapunci tényleg gusztustalan. megdugni meg lehet, de nyalni nem lenne hozzá gusztusom. sajnálom, ez van, senki nem elítélhetõ azért hogy mi tetszik neki és mi nem.
Nincs azzal semmi baj. Így neked se legyen! :) 24-f
#9 de bunkó vagy... Meg hülye is. Miért lenne a NORMÁLIS punci visszataszító?!
Majd én kibékülök vele. :)
Minden punci szép. Hidd el, a barátod nem fog ezért kevésbé szeretni.
*akik ilyet írnak
Ezt szerintem itt nem olvashattad és nem neked kell kibékülni vele hanem nekünk.
Elég sok nõt megpukkantottam már, legkevésbé az érdekelt, hogy milyen a puncija.
Küldesz képet róla?
össze vesztetek?
Fogadd el pedig. Nem gáz, de mondjuk tényleg visszataszító. Sok fiú meg ezt szereti. 23f
Ja mondjuk én is :)
9es vagyok ismét, semmiképp nem dobnám, vagy neheztelnék ezmiatt a barátnõmre. Szexben sem állnék másképp hozzá, sõt a kilógó szemérem ajkai (rengeteg idegvégzõdést tartalmaznak) emmiatt könnyebb a ´csúcsra´ juttatni a nõt a nyelvünkel. Az undoromat meg a lány iránt érzett szerelem kompenzálná.

Mit tehetnék? Nem akarok rágógumi-barátságot vagy túlságosan tapadni!

Szóval az a helyzet, hogy az önbizalomhiányom miatt igénylem, hogy tudjak beszélgetni emberekkel, ez egy hosszabb, köböl antiszoc időszak után alakult ki, mert nem akarok visszaesni.. mit tehetnék, hogy mégse tapadjak túlságosan? hogyan lehetnék önállóbb, magabiztosabb? Tudom, hogy egyes barátságaimat ez veszélyezteti, ezért is szeretném megfordítani helyzetet. De mit tehetnék? Köszönöm a válaszokat előre is!

Legjobb válasz: Elõször is olyan helyen kell barátkoznod, ahol tudod, hogy normális emberek vannak, mert ha volt ilyen idõszakod és rossz emberekkel kerülsz össze, akkor tönkre is tehetnek. Ha megvan a társaság, akkor próbálj meg beilleszkedni hozzájuk, beszélgetni a legszimpibb emberrel onnan. Tanács: Ne várd rá, hogy õk jöjjenek hozzád. Légy beszédes, de ugyanakkor tud, hogy mikor maradj csendben és próbálj segíteni nekik, de vigyázz, hogy ne használjanak ki. A lényeg, hogy mindig egyensúlyban legyen a dolog. Nem akarsz tapadni? Akkor ne tapadj! Lógj több emberrel, beszélgess több témáról, nem kell folyamatosan zaklatni õket. Elég ha néha-néha rájuk írsz fb-n, vagy oda mész hozzájuk egy kávézóban, köszönsz nekik. Ha bõvebben megírnád nekem privátban, hogy hogy képzeled el, akkor még több tanácsokkal elláthatlak, ha szeretnéd. Sok sikert, szurkolok.:)

Elõször is olyan helyen kell barátkoznod, ahol tudod, hogy normális emberek vannak, mert ha volt ilyen idõszakod és rossz emberekkel kerülsz össze, akkor tönkre is tehetnek. Ha megvan a társaság, akkor próbálj meg beilleszkedni hozzájuk, beszélgetni a legszimpibb emberrel onnan. Tanács: Ne várd rá, hogy õk jöjjenek hozzád. Légy beszédes, de ugyanakkor tud, hogy mikor maradj csendben és próbálj segíteni nekik, de vigyázz, hogy ne használjanak ki. A lényeg, hogy mindig egyensúlyban legyen a dolog. Nem akarsz tapadni? Akkor ne tapadj! Lógj több emberrel, beszélgess több témáról, nem kell folyamatosan zaklatni õket. Elég ha néha-néha rájuk írsz fb-n, vagy oda mész hozzájuk egy kávézóban, köszönsz nekik. Ha bõvebben megírnád nekem privátban, hogy hogy képzeled el, akkor még több tanácsokkal elláthatlak, ha szeretnéd. Sok sikert, szurkolok.:)
csak higgy önmagadban...és próbálj higgadt maradni......kedvesnek és okosnak tûnsz a beszéded alapján...szóval ne aggódj....egy idõ után túl sok barátod is lesz... :)

Otthon gyakran szoktam ruhákat tervezni, és elég jól sikerülnek, de sajnos nem tehetem meg, hogy meg is varrasam őket. Mit tehetnék? Nem tudtok olyat akinek kellenének valami tervek akár fehérneműk és fürdőruhák is?

Legjobb válasz: Szija:) Ebben a válalszban az én 12 éves koromat látom,ami régen volt:) 13 évesen kaptam egy varrógépet,azóta felnõttem,mai napig ruhákat tervezek,a divatszakmában dolgozom,és nem panaszkodom:) Imádom és van idõm az életem legnagyobb értelmeire! Kérj varrógépet,és tanuld meg használni,nekem sosem tanították,mégis tudom,és imádom!:)

Szija:) Ebben a válalszban az én 12 éves koromat látom, ami régen volt:) 13 évesen kaptam egy varrógépet, azóta felnõttem, mai napig ruhákat tervezek, a divatszakmában dolgozom, és nem panaszkodom:) Imádom és van idõm az életem legnagyobb értelmeire! Kérj varrógépet, és tanuld meg használni, nekem sosem tanították, mégis tudom, és imádom!:)

Depresszio es magany ellen mit tehetek? Nem birom mar ezt! Mihez kezdjek?

Teljesen ki keszultem, a mai nappal nalam be telt a pohar, az idegtol es a vissza tartott sirastol robbanok szet!!.. Nem birom mar ezt a maganyt el viselni,egyszeruen az oruletbe kerget,meg bolondulok...Annyira egyedul erzem magam,nincs egy olyan ember akinek el tudnam mondani a problemait,nincs aki meg hallgasson,tanacsot adjon, meg vigasztaljon , figyeljen ram..eddig 2 legjobb baratomat veszitettem el,azota nagyon nehezen talalok baratokat, es mar nem tudok annyira meg bizni az emberekben...es a legrosszabb az az,hogy az egyiket pont ma veszitettem el! Mindig meg hallgatot, es segitet mindenben, sose hagyot cserben, de most mar nem lesz aki ezt tegye...:'(( Neha amikor kint setalok, a latvanytol hogy milyen boldogak a velem egy koru es a tobbi emberek es a maganytol a siras kerulget...nagyon irigylem az olyan embereket akiknek vannak baratai, baratnojuk, akikkel mindig mindent meg beszelhetnek,mindig ott lehetnek egymasnak,..Nekem sajnos nincsennek ilyen barataim, amit nagyon de nagyon sajnalok...probaltam baratokat keresni, de nem megy, itt nem lehet, igaz a kozossegi oldalakon van egy csomo baratom,ismerosom, de mit erek en velek?? Mindenki el van maganak a sajat dolgaival, ki figyelne ram?....oke van egy ket fiu baratom, aki mindig meg hallgatna, de ok nem olyanok mint egy igazi baratno!! Es csak azon torik a fejuket,hogy mikor talalkozunk mar vegre....nekik nem tudom el mondani a problemaimat, azt hiszik, hogy egy nagyszeru lany vagyok, aki tele van baratokkal, boldogan eli a mindennapjait....mikozben mindennap itthon ulve a maganytol meg orulve unom magam halalra es rontom el az egesz napom! Meg untam egy ALOM VILAGBAN ELNI!! Neha magamat gondolom a legszerencsesebb lanynak,hogy milyen '' jo baratokkal vagyok korulveve'','' van egy nagyszeru testverem'' es egy anyam aki mindent meg ad''......Hat ez nagyon nincs igy..:'(...ezt csak be beszelem magamnak,hogy egy kicsit jobb legyen tole a napom.... A testveremre soha nem tudtam szamitani a nehezebb idokben, soha nem kaptam tole egy dicseretet sem, mindig el nyomott es kritizal mai napig, nagyon szarul esik..... Az anyammal ugyan igy, sose hallgat meg, ha valami bajom van rokton hisztizik,hogy mar megint mi van velem? Mar mit nem csinalt meg?, vele nem lehet oszinten beszelni, nem rendes anya, minket mindig a masodik vagy a hamadik helyre tesz, elso mindenkepp a munka, a masodik a baratok es egyeb dolgok,hogy minden oke es biztos e, aztan jovunk mi a harmadik helyre akkor is par percre, tele tomi a zsebunket penzzel hogy ne legyunk lab alatt es azt csinalunk egesznap amit akarunk, ne is tatsuk fel a szankat...es aztan ha valami baj van vagy meg mondjuk neki,hogy ez igy nem jo akkor mindig azzal jon,hogy '' sose vagyok jo nektek, mindig mennyi penzt odadok nektek,hogy jol erezzetek magatokat, nem mondhatjatok,hogy nem kaptok semmit! Amig en tartlak el benneteket addig az lesz amit en mondok'' Ezt egyaltalan nem ertem, Egy szulonek az a dolga,hogy tele tomje a gyereke zsebet hogy ne legyen lab alatt es akkor minden gond meg van oldva??? Legalabb egy kis figyelmet szentelne ram, meg hallgatna,vagy el mennek valahova ki kapcsolodni es meg hallgathatna,hogy mit szeretnek mire vagyom, torodne velem egy kicsit... Nem szoktam el mondani neki,a lelki problemaimat se azt amit szeretnek, mert ugy se ertene meg, utobbira meg el kezdene nyavogni,hogy mar megint mi kell nekem, oruljek annak ami van.... Egy '' Jol van''- nal el is intezi az egesz dolgot..A hitegeteseibol is elegem van, ne mondjon olyanokat amit nem tud meg csinalni, napokig varok meg varok aztan a vegen semmi nincs belole, csak hiteget...ne nezzen mar olyan hulyenek,hogy nekem mindent be lehet adni!!! A munkaja miatt egyaltalan nincs rank ideje, neha le is szar minket, megy maganak csinalja a maga dolgat aztan haza jon ha nem ugy alakult a napja akkor esetleg rajtunk tolti az ideget, olyankor legszivesebben ki menekulnek a hazbol.....Avval magyarazza nekunk az egesz dolgot,hogy mindent miattunk csinal, miattunk keresi azt a rengetek penzt! De hat nekunk mi hasznunk van belole ha ugy se kaphatjuk meg azt amire vagyunk? Ma is nagyon fel bosszantott engem....ez ezzel nalam be telt a pohar... Orulnek ha neha adna nekem egy kis onbizalmat es nem nyomna el, nem veszi figyelembe azt amit mondok neki, es o is csak kritizalni tud, hogy hogy nezek ki? jol haladok az anorexiahoz ( holott egyaltalan nem vagyok anorexias, pont jo a testsulyom) es nincsen izlesem, neha azert nem vesz meg nekem egy-ket darabot mivel neki nem tetszik, de hat most ki fogja hordani en vagy o?? Valamikor teljesen el veszi az elettol a kedvem es ugy erzem,hogy a sajat anyamra se szamithatok,..ezert annyira egyedul erzem magam es depressziosan.... Szoval amelett,hogy nincsennek barataim meg a kornyezetem is kozre jatszik abban,hogy ilyen rosszul erzem magam... Nem lenne olyan nagy problema az,hogy nincsennek barataim ha figyelnenek ram, legfobbkep anyu, mar nagyon reg terveztuk,hogy el megyunk valahova nyaralni, mar 1 honapja megyunk de meg mindig itthon vagyunk, es ki derult,hogy meg se lesz semmilyen nyaralas mivel neki nagyon sok a munkaja es nem tudja ott hagyni...az fontosabb mint a gyerekei! Nem tudja,hogy mi a jo nekunk...es en mar bele faradtam ebbe az egeszbe, annyira jol esne par nap ki kapcsolodas ebbol a szornyu vilagbol, helyzetbol,hogy csak par napra tudjam elfelejteni a problemaimat....de sajnos erre nincs lehetoseg..... NAGYON szarul esik ez az egesz, tudom,hogy ennel en sokkal tobbet erdemelnek, hisz meg olyan fiatal vagyok, nekem nem itthon kellene minden nap szomorkodnom, lehet,hogy tul dramatizalom tul reagalom a dolgokat, de ezt erzem!!!!! Meg probaltam mindent, pozitiv dolgokat magyaraztam be magamnak, elkezdtem edzeni, dietazni,hogy jobban erezzem magam a boromben de semmi nem segit rajtam, az alakommal nagyjabol meg vagyok elegedve, de ez nem viditt fel...oke jol nezek ki, teljesen rendbe van velem minden,kedves vagyok baratsagos, mindig nyitott vagyok az uj dolgokra, de nincs aki eszre vegye ezt, mindig ugy viselkedek egy olyan emberrel (akit meg szeretnek ismerni) ahogyan szeretnem,hogy velem banjanak......az elmult napok hetek meg tanitottak arra,hogy most mar meg erosebb legyek es ne hagyjam magam el nyomni, de ez nagyon nehez...mindig mindnekinek elnezek mindent, de cserebe nem viszonozzak ezt...nem veszik eszre az emberek a belso ertekeket,.. Sok mindent el neztem anyanak, ami egyebkent nagyon de nagyon rosszul esett nekem, de probaltam turtoztettni magam, es mindig probaltam (probalok) meg felelni az el varasainak de hiaba, nem kapok cserebe semmit! Ennel rosszabb dolog nem tortenhet velem, bele betegedtem a maganyba, neha ugy ki adnak magambol mindent, elkezdenek uvolteni,tombolni, le szarnak mindent ezen a vilagon de nem olyan egyszeru ez....de irto nagy meg konnyebules lenne szamomra, es ha latnam,hogy valakit erdeklek,szeretnek, es torodnek velem...na mind1 Ezt is eleg nehez volt ugy le irnom,hogy kozben vissza fele tartom a sirast..:'( Ha sok helyesirasi hiba van, akkor elnezest! (normalis valaszokat kerek) Koszonom..

Legjobb válasz: Ez tényleg nagyon hosszú volt, de azért végig olvastam. Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy. Nem írtad, hogy hány éves vagy, gondolom 14-16 között. Ebben a korban gyakoriak az ilyen gondolatok, bár tudom, ez nem vigasztal. Anyukád biztos szeret, csak nem veszi észre, hogy mi megy végbe a kis lelkedben. Én is ilyen voltam, és azóta eltelt jó pár év, és már a lehetõ legjobb a kapcsolatom az Anyukámmal. Nagyon fiatal vagy még, az életed szinte el sem kezdõdött. Lehet, hogy egy kicsit túl dramatizálod, de én inkább úgy mondanám, hogy érzékeny vagy. Nem negatív értelemben. Ha csak ma veszítetted el az egyik barátod, még kibékülhettek. Keresd meg holnap, és beszéljetek.

Ez tényleg nagyon hosszú volt, de azért végig olvastam. Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy. Nem írtad, hogy hány éves vagy, gondolom 14-16 között. Ebben a korban gyakoriak az ilyen gondolatok, bár tudom, ez nem vigasztal. Anyukád biztos szeret, csak nem veszi észre, hogy mi megy végbe a kis lelkedben. Én is ilyen voltam, és azóta eltelt jó pár év, és már a lehetõ legjobb a kapcsolatom az Anyukámmal. Nagyon fiatal vagy még, az életed szinte el sem kezdõdött. Lehet, hogy egy kicsit túl dramatizálod, de én inkább úgy mondanám, hogy érzékeny vagy. Nem negatív értelemben. Ha csak ma veszítetted el az egyik barátod, még kibékülhettek. Keresd meg holnap, és beszéljetek.
Szia! Nekem is írhatsz, ha gondolod, csak nekeseredj el ennyire. :) )) 20/L
Amúgy írj nekem ha gondolod.Felviditalak én :) )))) #1
Tudod mirõl szól ez a hosszú szöveg? Én, én, engem, engem. Téged senki nem ért meg, Veled senki nem törõdik. Te törõdsz valakivel? Téged érdekel, hogy másnak milyen gondja, baja van? Anyukád szerinted nem jó anya, pedig próbál veled beszélgetni. Szerinted egyedül vagy, holott vannak körülötted emberek, akik szívesen találkoznának veled, viszont Te vagy, aki visszautasítod õket! A barátság nem ripsz-ropsz alakul ki, az egy hosszú, akár évekig tartó folyamat. A bizalomhoz idõ kell. A legelsõ szembejövõnek senki nem mondja el a valódi, belülrõl jövõ érzéseit, gondolatait. A barátok pedig az ismerõsökbõl lesznek.
Szomorú látni, hogy ide írod le a problémáidat. Így esti unalmakba, nem vagyok nagy érzelgõs de a szívem megszakad az ilyenekért. :///// Nem nagyon tudok tanácsot adni, max annyit, hogy ne legyél ilyen fars. Én is voltam már szarul, bántottak már meg stb. Csak tovább kell lépni. Ami nem megy ha ilyen fars vagy. 18/F voltam
Én úgy érzem, te elvársz bizonyos dolgokat másoktól, fõleg anyudtól, de vajon te tényleg megadod nekik amit õk várnak? Amikor anyud hazajön, megkérdezed tõle milyen napja volt, hogy van? Segítesz neki az otthoni munkákban, rendszeresen megfõzöl, elmosogatsz helyette? Mert pl én azért nem tudok idõt szánni a gyerekeimre, mert úgy érzem, nem érdemlik meg, hiszen engem csak háztartási alkalmazottnak néznek. Mikor együtt mentünk nyaralni, én fizettem, vittük õket, én fõztem, és ott csak kaja idõben kerültek elõ, amúgy le se sz.tak minket szülõket. Szóval szerintem neked kéne lépned anyud és a barátaid felé, ne csak elvárj dolgokat.
Egy regényt írtál le.. énmeg csak minden hatodik mondatt olvastam el.. bocsi :) ) De azért értettem. Kezdjük ott. Ez a sors iróniája.. Ne félj mert biztos nem csak te vagy ezzel igy. Eléggéelszomoritó hogy egy oldalra írod le a történetedet és ismeretlenek olvassák. Egyesek kiröhögnek mások megvetnek, szánalmasnak tartanak majd stb. Majd kapsz olyan hozzászolásokathogy Kill yourself, élettelen stb :P Na m1. lényegtelen. Szerintem ideje lenne ugymond új életet kezdened. Állj a talpadra ember. ISmerkedj , ha nem mersz élõben ott a facebook, meg a sok többi közönségi oldalak. Járj ki többet a házból ha tul sokat ülsz otthon kemény depressióba is eshetsz -.- aztán jõn az öncsonkitás, szidalmazás stb.. Az meg hogy probálsz megfelelni a családnak .. baromság. Üljetek le, és beszéldd meg velük, mond el mik a problémáid és hogy szeretnéd ha másképp viszonyulnának hozzád. A helyesírásom nekem is csapni való fõleg ebben az órában xd Tehát nopara :D
Nem olvastam el, mert túl hosszú. Kaphatnék egy összefoglalót?
Hát én ezt végig nem olvasom, bocsi. A gond az, hogy keseregsz, nyavalyogsz, sajnálod magad. Szedd össze magadat, ember!!!
Átérzem a helyzetedet!Igaz nekem vannak barátaim de sz én szüleim rajtam töltik le a munkahelyi stresszet, meg a fáradságot!Hány éves vagy?Van facebookod?Tudnánk beszélgetni! :)
Micsoda kellemes vélemények a válaszolóktól... Pedig ez lehet akár komoly is. Én átérzem a dolgot. A kamaszkoromat azzal töltöttem, hogy próbáltam megfelelni az embereknek. Mindenkinek adtam ragtapaszt, fájdalomcsillapítót az iskolában, akárkinek akármire szüksége volt. Mindenkivel kedves voltam, kölcsönadtam a cuccaimat, és mit kaptam cserébe? Mindenki utált, mert okosabb voltam náluk. Kölcsönkérték a jegyzeteimet és nem adták vissza, kinevettek a hátam mögött. Rondának neveztek az arcomba, ha próbáltam valami nõiesebb ruhát felvenni. Lehet, hogy nem olyan nagy dolog, de elég mély nyomot hagyott. Azután megismertem a barátomat, és az õ családjának is próbáltam megfelelni. Most mondjam, hogy nem jött össze? Túl ambiciózus, túl szorgalmas és önfejû voltam, és van a barátom családjában néhány rosszindulatú ember, akik minden szavamat kiforgatták. Pont most jöttem rá, hogy hülyeség akárkinek megpróbálni megfelelni. Mert ez a mai modern társadalom, rengeteg széttagolt rétegbõl áll, az emberek elég nagy része felszínes és hazudik önmagának, a külsõségek alapján ítélnek, nem hajlandóak változtatni, és nagyon minimális a tolerancia (habár ebben most látok valami változást). A közhangulat rossz, a reálbérek alacsonyak, a családokban rengeteg a válás, mindenki boldogtalan. Ráadásul fõleg kamaszkorban a legjobb barátok is változnak és lehet egy ponton rájöttök, hogy már nem vagytok ott egymásnak igazán... Tudod mennyi éjszakát sírtam át, mert azt akartam, hogy elfogadjanak? Fõleg ha depressziós vagy, ebbõl nagyon nehéz kijönni. De ha kitartasz, ki fogod nõni, néhány év múlva erõsebb leszel és rájössz dolgokra. Találsz valakit, vagy valakiket akik tényleg számítanak, akik hajlandóak az erõfeszítéseidért cserébe erõfeszítéseket tenni. És persze kinövöd ezt az éncentrikus hozzáállást (az okoskodóknak elárulom, tizenéves korban ez teljesen normális, sõt, általános). Egyébként nem minden szülõ szereti a gyermekét. Persze lehet az anyát védeni, de én megismertem néhány anyát, akiket tényleg eszem ágában sem lenne védeni. A barátom is klinikailag depressziós volt konkrétan 10 éven keresztül, mert az anyja rengeteget dolgozott, azután esténként az egyszem fián töltötte ki a napi frusztrációit. Kismillió történetet tudnék elmesélni, miket csinált, de inkább nem teszem. Viszont egy ilyen szülõvel is túl lehet élni a gyerekkort, azután új életet lehet kezdeni. Ha kell egy lórúgás, menj be egy herbáriába és vegyél orbáncfû kivonatot. Depresszió ellen nagyszerû, felfrissíti az idegrendszeredet. Talán segít kikerülni ebbõl a kátyúból. Sok sikert.
Én is így töltöttem el a gyerekkorom egy részét, a szüleimnek nem volt ideje rám és ha ez nem elég, pénzünk se volt és mindig rajtam vezették le a stresszt. Ez a mai napig így van. De én rájöttem, hogy nem számíthatok rájuk és így már nem is érdekelnek. Majd találok olyan embereket, akikre számíthatok. Tedd félre az önsajnálatot, mert az mindenben csak hátráltatni fog, én is éveket csesztem el arra, hogy sirattam magam és egész nap siratóénekeket bömböltem arról, hogy velem milyen kegyetlen a sors, meg az élet. Nagy hülyeség volt és alig tudok belõle kijönni. Szerintem ezt ne kezdd el, ha jót akarsz magadnak, inkább menj át másik suliba és addig menj, amíg meg nem találod ott a megfelelõ embereket. Én így éltem túl a gyerekkoromat és néha még hiányzik is. Ja és örülj neki, hogy legalább pénzed van. Igaz, ez nem pótolja a szülõi gondoskodást, de ha nem lenne, csak sokkal rosszabb lenne minden, akkor tényleg minden lehetõséged el lenne vágva, hogy a külvilág felé fordulj.

Mit tehetnék? Nem tudom hogy jutottam el idáig.

15 éves lány vagyok. még nyár elején vesztem össze édesanyámmal nagyon durván. addig szinte barátn?i kapcsolatunk volt, ? volt számomra a legfontosabb. de annyira megviselt, hogy így megromlott a kapcsolatunk, hogy szörny? dolgokat kezdtem el csinálni. egy 'barátn?m' által kerültem rossz társaságba. a nyáron rászoktam a cigire, sokat iszunk, már a füves cigi is el?került, elvesztettem a szüzességem, romlanak a jegyeim, a szüleimnek állandóan csak hazudozok, és a legrosszabb, hogy eddig fel sem t?nt, milyen mélyre süllyedtem. de a hétvégét itthon töltöttem, magamba néztem.. nem tudom hogyan lettem ennyire rossz ember, de már nem tudok szabadulni..és nem tudok szabadulni, nem tudom abbahagyni. anya nem hajlandó békülni, és én sem vele, azok után, amiket a fejemhez vágott.. mit tegyek?! és el?re kérném hogy az 'itt tart a magyar ifjúság, ribanc, és stb.' hozzászólásokat inkább tartsd meg magadnak !

Legjobb válasz: Ez már jó,hogy idáig eljutottál.Látod,hogy mit csináltál magaddal.És azt érzem,hogy ez nem tetszik neked.Tehát változnod kéne.Szerintem tudod,miben.És ha megy,akkor le kéne ûlni Anyáddal beszélgetni.Hidd el,hogy jót akar.Valószínûleg a veszekedés is emiatt volt. Anyám mindig azt mondta,hogy fordítsam meg!!! Csináld ezt Te is!! Fordítsd meg,hogy mit tennél,ha a lányod ilyeneket csinálna, és Te lennél a saját Anyád. Nekem segített sokmindenben. Erõt,kitartást türelmet és megértést kívánok neked.

Ez már jó, hogy idáig eljutottál.Látod, hogy mit csináltál magaddal.És azt érzem, hogy ez nem tetszik neked.Tehát változnod kéne.Szerintem tudod, miben.És ha megy, akkor le kéne ûlni Anyáddal beszélgetni.Hidd el, hogy jót akar.Valószínûleg a veszekedés is emiatt volt. Anyám mindig azt mondta, hogy fordítsam meg!!! Csináld ezt Te is!! Fordítsd meg, hogy mit tennél, ha a lányod ilyeneket csinálna, és Te lennél a saját Anyád. Nekem segített sokmindenben. Erõt, kitartást türelmet és megértést kívánok neked.
Elég egy ember, aki segít. Bárki lehet, egy barát, egy felnõtt, akár a szüleid egyike, bárki akit szeretsz, tisztelsz. Könnyebb lesz úgy változtatni, mint egyedül. Édesanyáddal pedig mindenképp békülj ki!
Hosszú és nehéz folyamat, de szakadj le azoktól az emberektõl, akik a rosszra késztettek. Próbáld meg megállni a káros szenvedélyeid nélkül, bár ez sem könnyû, és nagyon jó már az is, hogy beláttad, hogy ez így nem jó! És kérj segítséget! ;)
Elõször kezd el lassan hanyagolni ezeket az embereket, szakadj le róluk vagy ha nem megy ne menj bele minden hülyeségbe. Legyen eszed és használd is. Azután ülj le gondold át a dolgokat, beszélj anyukáddal errõl. Ismerd el, hogy hülyeségeket csináltál, megakarsz változni és bizonyíts. Hosszú folyamat ez :S
Ha ezeket a dolgokat így tudod közölni, akkor még nincs veszve semmi, hisz azt bizonyítod, hogy tudatában vagy annak, hogy mit cselekszel! Én nem vagyok szakember, biztos kapsz itt olyan valakitõl is választ, aki ezt tanulta, én csak a megérzéseimre és az élettapasztalatomra támaszkodom! Az az érzésem, hogy sokat segítene ha lenne valaki, akinek kibeszélhetnéd a gondjaid! Ez a fórum az ilyen helyzetek kezelésére kevés. Nyilvánvaló, hogy így elsõre rávágom én is, hogy szakemberhez kellene fordulnod (pszichológus), csak tartok tõle, hogy ezt nem vállalod be! Engem megtalálsz, ha úgy gondolod, hogy beszéljük meg a dolgaid, jó lenne, ha még idõben fordítani tudnánk ezen a helyzeten!
Min vesztetek össze anyukáddal?
Miket vágott a fejedhez???
már jó úton haladsz. prbálj kiszakadni a baráti társaságból.nehéz, de nem 1 nap alatt kell megcsinálni, hanem folyamatosan. keress új, "normális" barátokat. anyukádhoz meg menj oda, mond el neki ezeket, kezdjétek tiszta lappal. nehéz lesz, de próbáld meg. hidd el, értékelni fogja az õszinteségedet... sok sikert hozzá, remélem sikerül :) 13L
hasonló cipõben járunk.. nálunk nem az van, hogy összevesztünk(bár volt pár kisebb veszekedés ) volna csak megromlott a kapcsolatunl.:/ amit nagyon bánok ez fõleg a tavalyi jegyeim miatt.. énse tudom mit csináljak..a nyáron énis ittam rászoktam a cigire amit rohadtul megbántam..éés füves cigit is szívtam.:S valamit énis próbálok kezdeni de mostis itthon vagyok egész hétvégén mert egyest kaptam, idén felvételizek szóval belekéne húzni..anyám elég ideges miattam..pedig ezeket a zûrös dolgaimat nem tudja.. nagyon bánom már amiket csináltam..jól elcsesztem az életem..de még van reméény.;) szerintem beszélj anyukáddal hátha megtudnátok beszélni..cigirõl nemtudom hogy le tudsz-e szokni ( és sajnos nemnagyon..) de ha úgy érzed próbáld meg.( megkérdezhetem mennyit szívsz el egy nap.?(: ) a jegyeidet illetõen próbáld valahogy inspirálni magad, tûzz ki valami célt hátha bevállik..most énis ezt próbálom csinálni, remélem sikerül úgymond "jó útra térni." 13/L.( nemkérek "fikázásokat" hogy miket csinálok ennyi idõsen, meghogy mit ugatok itt.köszi.;) )
dehogy cseszted el :D még azt se tudod mi az élet... ahogy én sem mert nem sokkal vagyok idõsebb mint te 18f
végülis igazad van..ha sikerül megváltozni nem cseszem(csesszük) el. csak arra a rohadt cigire nemkellet volna rászokni.:| fõleg ennyi idõsen.:/

Nem tudok kilábalni a depresszióból. Mit tehetnék? Nem akarok életem végéig gyógyszereket szedni.

Kedves Mindenki! Ha van ötletetek akkor kérlek osszátok meg velem! Az egész tavaly nyáron kezdődött amikor otthagytam szeretett munkahelyem mert én voltam az iroda vezetője de ugyan annyit kerestem mint az utolsó segédmunkás és mertem kérni 10e Ft emelést, helyette inkább megváltak tőlem. Akkor az utána következő munkahelyen nagyon durva dolog történt, konkrétan elég nagy mennyiségű illegális anyagokkal kereskedtek a főnökömék, mindezt csupa luxus körülmények között a belvárosban (az átlag ember nem is gondolná, de mindenhol ilyenekbe ütközök). Ezt már nehezn tudtam elviselni és volt egy nagyon komoly ideg összeroppanásom, amikor is kiderültek a régmúltból (szinte gyerekkoromból) nagyon durva dolgok, amiket soha senkinek nem mondtam el és akkor egyből el is kezdtek kezelni poszttraumás stressz-el és komoly depresszióval. Ezt követően nem találtam munkát decemberig. Ez is nagyon kikészített. Aztán találtam! Csakhogy a 3. munkanapomon befelé menet a metróban összeestem és kórházba szállítottak, mert vesegörcsöm volt meg kiderült, hogy kövem is. Persze amint megtudták, hogy kórházba kerültem rögtön kirúgtak! Egészen mostanáig megint nem találtam munkát amikor is úgy nézett ki, hogy igen, mindennel meg volt elégedve a főnököm az első napomon, és én is nagyon jól éreztem magam végre csak éppen azt felejtette el megkérdezni az állásinterjún, hogy dohányzok e és mivel délben kimentem elszívni egy szál cigit így ő nem fog tudni velem együtt működni. Jah! Amúgy jogi asszisztens vagyok. Az egész életem romokban. Rengeteg a tartozásom, munkám továbbra sincs, teljesen egyedül ülök egész nap itthon és próbálok megoldást találni. De egyre rosszab minden. Az érzés, hogy ennyire értéktelen vagyok egyszerűen mint egy betegség kicsinál. Nem tudok aludni, egész nap nem eszek. Ki tudna javasolni valamit? Van egyáltalán bármi értelme még élnem? Nagyon komolyan úgy érzem, hogy nincs...

Legjobb válasz: Kedves kérdezõ! Egyáltalán szedsz valami pszichiátriai gyógyszert, vagy csak nem akarsz szedni? Mert azt se írtad meg, mi a bajod? Mellesleg ahogy leírtad, mindhárom helyrõl a saját hibádból bocsátottak el, bár kétlem, hogy az események úgy történtek, ahogy leírtad õket.

Kedves kérdezõ! Egyáltalán szedsz valami pszichiátriai gyógyszert, vagy csak nem akarsz szedni? Mert azt se írtad meg, mi a bajod? Mellesleg ahogy leírtad, mindhárom helyrõl a saját hibádból bocsátottak el, bár kétlem, hogy az események úgy történtek, ahogy leírtad õket.
A kérdező hozzászólása: Cipralexet és Xanaxot szedek, ezt írta fel az orvos. Értem, hogy az Én hibám. Köszönöm! Már meg is válaszoltad a kérdésemet! Jah és minden pontosan így történt, de az, hogy te ezt elhiszed e vagy sem egy cseppet se érdekel. Azért köszönöm!
Én azok alapján, hogy 10+ évet húztam le egy nõ mellett aki ugyanezzel szenvedett, sokmindennel nem tudlak bíztatni. Végigasszisztáltam ahog antidepresszánsról - antidepresszánsra, nyugtatóról - nyugtatóra váltogattak a dokival, meg még húszféle egyéb gyógyszert kipróbáltak, a diagnózis meg OCD-tõl a bipolárison át változott attól függõen, hogy melyik gyógyszertõl hogyan hülyült meg. Ami maradt még az a pszichoterápia, de ahhoz meg neki nem volt kedve... Kivülrõl nem fog tudni senki értelmet adni az életednek, keress segitséget, de ha rám hallgatsz inkább pszichológust mint pszichiátert, mert az utóbbiak könnyen nyúlnak a receptért.
Vegyed körül magad sok szép színnel, szedjél vitaminokat, és amit javasolni szoktak: hetente két éjszaka maradj fenn. Ha majd jön a napsütés, akkor legyél kint sokat a napon. Ez majd segít.

Mit tehetnek? Nem ertenek meg a csaladtagjaim. Folyton vitaink vannak. Mi ilyenkor a teendo?

Az apam egy valtozo ember... ha kicsit iszik elenged barhova, viszont jozanon amint kerezni probalok else mondom hogy hova, egybol orditani kezd... Anyum egy gyava asszony, aki mivel fel apamtol mindig neki ad igazat es nem ved, csak akkor amikor apam ittas... A noverem, aki 23 eves es 17-18 evesen terhes volt tobbszor is, most meg egy csalados kozel otven eves ferfival van a penze miatt, meg mindig velunk el, viszont rosszabb mint apam. Allandoan veszekedunk, mindig oktatni akar. Van egy 26 eves baratom, akivel 4 honapja vagyok egyutt es nagyon szeretjuk egymast a jovonket is egyutt tervezzuk... A noverem tilt tole, hogy nem hozzam valo, mert sokkal nagyobb es hogy csak kihasznal... neki jar a szaja... en 3 honap mulva 18 eves leszek, de meg nem voltam terhes o pedig ennyi idosen mar tobbszor is... bulizni nem engednek, nem lehetek a baratommal csak ilyen egy orakat, egesz nyarat vegig dolgoztam, minden fizetesembol adtam a csaladnak es mindenem megvolt nelkuluk, most suli mellett is dolgozom napi 2 orat... mit tegyek??? nem tudom sehogy megertetni magam! Apammal egyik nap megbeszeljuk hogy ez igy nem jo, de masnap ugyanugy van minden. A tesom ma azt hajitotta a szememre, hogy amitol a nyaron dolgoztam semmi latszatja sincs es nem azt jelenti hogy azt csinalok amit akarok, es amikor betoltom a 18-at akkor se azt csinalok amit akarok.. Gondolkodtam mar azon is, hogy ott hagyom a sulit es elmegyek dolgozni, hogy elkoltozhessek. nagyon elegem van beloluk. Anyam ha az erzelmeimrol akarok beszelni megse hallgat. Ot az nem erdekli... SEGITSETEK LEGYSZI!!!!!!

Legjobb válasz: Nem tudsz összeköltözni a barátoddal? Amint 18 leszel, fogod magad és összecsomagolsz. Olyan nincs, hogy nem engednek el. De hosszú távon egyébként egy békés kapcsolat lenne a legjobb velük, de valószínûleg ez csak akkor lesz békés, ha már nem éltek együtt. A nõvéred pedig szerintem irigyli, hogy te még nem írtad le magad, ahogy õ tette. Ne hagyd abba a sulit, tanulj csak tovább. Mellette pedig próbálj meg dolgozni és akkor egy kis pénzed is lesz.

Nem tudsz összeköltözni a barátoddal? Amint 18 leszel, fogod magad és összecsomagolsz. Olyan nincs, hogy nem engednek el. De hosszú távon egyébként egy békés kapcsolat lenne a legjobb velük, de valószínûleg ez csak akkor lesz békés, ha már nem éltek együtt. A nõvéred pedig szerintem irigyli, hogy te még nem írtad le magad, ahogy õ tette. Ne hagyd abba a sulit, tanulj csak tovább. Mellette pedig próbálj meg dolgozni és akkor egy kis pénzed is lesz.
Mi az a kérezni?
A kérdező hozzászólása: Hat hogy valahova elengedjen. Elkerezni...
A kérdező hozzászólása: De erdekes modon, a szuleim nem tiltanak a baratomtol. Csak a tesom van ellenne. Apamnak sokkal jobban tetszik, mint az elozo baratom. Tobbszor beszelgettek mar egyutt.

2007. apukám meghalt. Eladtam a házat.2009 fel szólított a Tigáz van 300000ft. Tartozásom (lopták a gázt) de apa nevén van, mai napig mit tehetek? Nem írják át.

Legjobb válasz: Szia! Mikor adtad el a házat? Még a lopás elõtt? A Tigáznak bemutattad az adásvételit? Sõt! A földhivatalban át van írva a nevedrõl? Ha nem, oda is menj be az adásvételivel! Ha ezeket megválaszolod, beszéljük tovább. manju

Szia! Mikor adtad el a házat? Még a lopás elõtt? A Tigáznak bemutattad az adásvételit? Sõt! A földhivatalban át van írva a nevedrõl? Ha nem, oda is menj be az adásvételivel! Ha ezeket megválaszolod, beszéljük tovább. manju
A kérdező hozzászólása: A házat 2007 jun. eladtam 2009jul. értesített a Tigáz hogy apa nevén van a gáz és (lopáson) fizesek 310000ft.azóta egy behajtó cég szekiroz, el faxoltam a halotti any. meg az ügyvédi adásvételit de csak telefonálgatnak mit tegyek??

Asztmásan tornázhatok? Mit tehetnék? Nem akarom abba hagyni a tornát.

Most kezdtem nem olyan rég fogyózni.10 napja.Tényleg, elég rendesen meghajtottam magam.

Legjobb válasz: a napokban -egyéb leterheltség miatt..- de utánérdeklõdök Neked a fentebb említett dolognak, én mivel kezelném a betegségem, ami nem teszi tönkre a testem, sõt még segít is és rendbeteszi az asztmát. szóval pár nap türelmet kérek :)

a napokban -egyéb leterheltség miatt..- de utánérdeklõdök Neked a fentebb említett dolognak, én mivel kezelném a betegségem, ami nem teszi tönkre a testem, sõt még segít is és rendbeteszi az asztmát. szóval pár nap türelmet kérek :)
Ugyanúgy kardiovaszkuláris mozgást végzel >> terhelni fogod a tüdõd és a szíved >> befulladsz... Súlyzós edzéssel viszont ezt kerülheted meg.
Tiszteletem! Biztos benne, hogy tényleg asztma? A sportot semmiképp ne hagyja abba, de érdemes lenne konzultálni orvossal, én meg utánanézhetek olyan kezelésnek, amit mondjuk én használnék ha valóban ez a probléma.
A kérdező hozzászólása: Igen, tényleg asztmás vagyok. Symicortot kell mindennap használnom. Persze, az is lehet, hogy nem az asztma okozza a problémát. 3 éve voltam EKG-n, de akkor nem volt semmi baj.
A kérdező hozzászólása: Symbicortot akartam írni.
Spiropent napi 4-5 tabi, az megdobja a testhõdet :) Bár ez doppingnak minõsül, és terheli a szíved... De asztmásoknak szokott lenni. Persze ezt nem javaslom. Amúgy amíg erõsítõ edzést végzel, szerintem nem okozhat az asztma túl nagy problémát ellenben a futással.
A kérdező hozzászólása: Mindenkinek köszi a segítséget!!!!:) Nem tudom ez számít-e valamit, de pl. a szoba bringát 8-as fokozatban tekerem, minden nap. Ez olyan mintha futnék?

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!