Találatok a következő kifejezésre: Mit tegyek ha (7575 db)

Mit tegyek, ha egy 3 éves kislány felnőttnek képzeli magát?

Olyannyira idegesíti hogy valamit nem szabad, hogy csak azért is alapon megcsinálja ha van egy szabad másodperce. A féltestvérem a kicsi, lány, és mindenben próbál olyan lenni mint én, ami egy részr?l megtisztel?, már részr?l már ki van akadva mostohaanyum, hogy lakkozza a körmét 3 évesen, mégis megengedi neki (én nem, ha velem van). Sokszor lopkodja a cuccaim, és csak napokkal kés?bb veszem észre hogy az ágyában van. Ha meglátja hogy a hajam göndörítem, képes bedugnia hajsüt?vasat. Olyan ruhát akar mint én, ha valamit nem kap meg, jön a morci arc és hiszti órákon keresztül, na meg a sírás, és hogy én nem szeretem. Én jót akarok neki, de mostohaanyum meg mindent megenged neki így én vagyok a 'rossz'... Mit tegyek? Sokat vigyázok rá, többet mint az anyuka..

Legjobb válasz: Ha már úgyis neked kell sokat vele lenned, ajánld fel neki azokat a játékokat, elfoglaltságokat, amiket szeret csinálni, de úgy, hogy együtt csináljátok. Például tetszik neki a sütõvas, akkor mondd neki, hogy gyere játszunk ezzel egy kicsit, megmutatom, hogy is mûködik ez. Persze nem dugod be, elmondod, hogy azért, hogy meg ne süsse a kezét. Eljátszátok, mit kell vele csinálni, ha van hajasbabája, akkor azon. Játék után elteszed a hajsütõt. Ez nem fog neki tetszeni, de azt mondod, hogy legközelebb is megcsináljátok a baba haját, akkor odaadod majd megint. És így tovább. Legálissá teszed neki az eszközöket, szabályokat állítasz hozzá, például: ezzel akkor játszunk, ha én odaadom. Lapos cipõdet felveheti (úgysem tudod kikerülni), magas sarkút nem. Ebben a korban szeret szerepjátokokat játszani, játszatok boltosat, orvososat, vagy amit épp szeretne. Adj a kezébe minél több dolgot, amit nyugodtan használhat, vagy amit melletted biztonsággal kezelhet. Gyurmázzatok, rajzoljatok. Ha tényleg nem kaphat meg (mert van azért jó pár dolog), akkor tereld el a figyelmét, ajánlj fel helyette valami mást. Ahhoz pedig, hogy jó viszony legyen köztetek, elengedhetetlen a nevetés, fogócska, bújócska, csikizés, bármi, amin lehet kacagni egy kicsit. Õ is másképp fog rád tekinteni, ha nem kell mindenre nemet mondani, és még jó is a hangulat. Ezt csak azért írom, mert elhiszem, hogy lenne jobb programod is, mint gyerekre vigyázni, de ha meg akarod könnyíteni a saját dolgod, akkor partnernek kell lenned, úgy hogy a szabályokat te állítod fel persze. Ha ellopja a ruhádat, csak kacagj rajta egyet, hogy hol az a szarka, elkaplak! (viccesen), aztán elmondod, ha máskor elveszi a ruhát, tegye vissza a helyére. Gyere, tegyük vissza együtt. Az meg hogy árulkodik, elmondod neki, hogy ez nem szép dolog. Ha megkarmol, azt mondod neki, hogy ne karmolj meg, mert fáj nekem. Lehet, hogy sokszor kell valamit elmondani, de elõbb-utóbb tanul belõle. Ilyen korban még feszegetik a határokat, tesztelik, mit lehet, mit nem. Most ismerik meg a világot. Remélem, érted, mit akartam ezzel az egésszel írni. Nem egyszerû röviden leírni.

Ha már úgyis neked kell sokat vele lenned, ajánld fel neki azokat a játékokat, elfoglaltságokat, amiket szeret csinálni, de úgy, hogy együtt csináljátok. Például tetszik neki a sütõvas, akkor mondd neki, hogy gyere játszunk ezzel egy kicsit, megmutatom, hogy is mûködik ez. Persze nem dugod be, elmondod, hogy azért, hogy meg ne süsse a kezét. Eljátszátok, mit kell vele csinálni, ha van hajasbabája, akkor azon. Játék után elteszed a hajsütõt. Ez nem fog neki tetszeni, de azt mondod, hogy legközelebb is megcsináljátok a baba haját, akkor odaadod majd megint. És így tovább. Legálissá teszed neki az eszközöket, szabályokat állítasz hozzá, például: ezzel akkor játszunk, ha én odaadom. Lapos cipõdet felveheti (úgysem tudod kikerülni), magas sarkút nem. Ebben a korban szeret szerepjátokokat játszani, játszatok boltosat, orvososat, vagy amit épp szeretne. Adj a kezébe minél több dolgot, amit nyugodtan használhat, vagy amit melletted biztonsággal kezelhet. Gyurmázzatok, rajzoljatok. Ha tényleg nem kaphat meg (mert van azért jó pár dolog), akkor tereld el a figyelmét, ajánlj fel helyette valami mást. Ahhoz pedig, hogy jó viszony legyen köztetek, elengedhetetlen a nevetés, fogócska, bújócska, csikizés, bármi, amin lehet kacagni egy kicsit. Õ is másképp fog rád tekinteni, ha nem kell mindenre nemet mondani, és még jó is a hangulat. Ezt csak azért írom, mert elhiszem, hogy lenne jobb programod is, mint gyerekre vigyázni, de ha meg akarod könnyíteni a saját dolgod, akkor partnernek kell lenned, úgy hogy a szabályokat te állítod fel persze. Ha ellopja a ruhádat, csak kacagj rajta egyet, hogy hol az a szarka, elkaplak! (viccesen), aztán elmondod, ha máskor elveszi a ruhát, tegye vissza a helyére. Gyere, tegyük vissza együtt. Az meg hogy árulkodik, elmondod neki, hogy ez nem szép dolog. Ha megkarmol, azt mondod neki, hogy ne karmolj meg, mert fáj nekem. Lehet, hogy sokszor kell valamit elmondani, de elõbb-utóbb tanul belõle. Ilyen korban még feszegetik a határokat, tesztelik, mit lehet, mit nem. Most ismerik meg a világot. Remélem, érted, mit akartam ezzel az egésszel írni. Nem egyszerû röviden leírni.
Szerepjáték. Életkori sajátosság. Kb. 2 éves kortól kezdõdik, hogy a gyermek belebújik anya-apa cipõjébe, ruháiba. Egészséges kereteken belül muris és elfogadható, de a körömlakkozás éa "lopkodás" már nem.
A kérdező hozzászólása: Igen, én ezt tudom, de mostohaanyum aranyosnak tartja. De én nem már annyira nem, úgy beszél mint én, és sokszor rám szól ha mondom neki ezt nem szabad hogy; maradj csöndben, vagy menj innen, ne beszélj....és csapkod a kezével, meg hiszti. Egyszerûen nem bírom elmagyarázni hogy neki nem lehet pár dolgot megcsinálni, mert Õ azt képzeli olyan nagylány mint én.. ezért minden próbál 'beszerezni' ami nekem is van, minden mozdulatot utánoz amit én csinálok. Már ott tartok hogy az õrületbe kerget vele, már részrõl pedig veszélyes, mert anyuka már ollót is a kezébe adja csak ne sírjon szegény gyermek.
Én menekülök otthonról ha problémát okoz a fogadott testvérem. Õ fiú és olyan hangerõvel játszik, hogy azt képtelenség elviselni :D Teli torokból üvölt amikor játszik xD Na meg a stílus, ahogy az anyukájával beszél, meg amikor hisztizik, nagyon idegesítõ lenne, ha tûrném :D Inkább elmegyek edzeni, elmegyek haveromhoz, nagyszülõkhöz, vagy ki a garázsba. Végül is nem sokat veszítek vele ha felállok a gép elõl :D Ha jól emlékszek kisebb koromba is ilyesmit csináltam, amikor még együtt éltem a húgaimmal, annyi különbséggel, hogy õk nem ritkán szánt szándékkal bosszantani akartak engem :D Persze neked más mert te lány vagy és szeretnél foglalkozni vele, szeretnéd nevelni, ez az anyai ösztön, de hidd el könnyebb ha le se sz.rod a gyereket :D
A kérdező hozzászólása: De nem tehetem hogy nem foglalkozok vele, mert 80%-ba én vagyok vele, a másik meg hogy árulkodik, meg kitalál sztorikat. Volt hogy felvette a cipõm, és mondtam neki hogy el fog esni, nem akarom sírjon, vegye le szépen. Persze akkorát esett mint az ólajtó, mikor meg fel akartam volna venni belémmart. Mikor hazaért mostohaanyum mit mondott? Én ellöktem, és elesett. De tudják hogy mindig kitalál ilyen sztorikat, csak sokszor néha rosszindulatú, bár tudom ilyet gyerekre nem szabad mondani, de mégis..

Mit tegyek ha a barátom mindent túlreagál?

Naponta veszekszünk, minden apróságon. Többször mondjuk ki hogy "sajnálom/ne haragudj" mint azt, hogy "szeretlek". A veszekedések többségében úgy érzem, hogy én vagyok a hibás, még ha tisztában is vagyok vele, hogy semmit nem csináltam. Pl.: (klasszikus) Azt hitte, hogy nem írok vissza facebookon, és lusta voltam elköszönni, csak úgy eltűntem, pedig írtam, de rossz volt a netem, és nem küldte el. Ebből egy 4-5 órás vita lett, a végén mindent egymás fejéhez vágtunk, megkaptam hogy óvódás vagyok, gyerekes és éretlen dolgaim vannak.. Szeretem, de lassan nem bírom idegekkel, a folyamatos viselkedést.. mit csináljak? 1 éve 3 hónapja vagyunk együtt, 15l..

Legjobb válasz: Fuh, ez annyira tipikus, de képtelen lennék leírni, hogy meg is értsétek, mi a baj. Nekem is egy röpke 9 év párkapcsolat kellett, mire megértettem, hogy az emberek döntõ többsége - köztük jómagam is - hol cseszi el a konfliktusait. Mégis megpróbálok pár alapvetõ dolgot leírni, ami jellegzetes kommunikációs hiba, és ami szerintem közre játszik: Elõször is: úgy érzed apróságokon vitatkoztok? Gondold végig, vajon ha fordítva veled csinálják, vajon te is apróságnak tekintenéd? Nem lehet, hogy ezek a dolgok csak addig nem zavarók a számodra, ameddig te csinálod, nem pedig veled csinálja más? Próbáld meg elképzelni ezeket a helyzeteket úgy, hogy mindezt õ csinálja meg veled: pl neked hogy esne, ha õ nem köszön el facebookon? Te 100%-ig biztos vagy benne, hogy jóhiszemûen arra gondolnál, hogy "ó szegény, biztos elromlott a nete"? Ha sokat veszekedtek, akkor annak oka van; tedd fel magadnak a kérdést, és próbáld õszintén megválaszolni: ennek biztosan csak õ az oka? Megpróbáltad már megoldani ezt a helyzetet, vagy te is azt hiszed, mint az emberek többsége, hogy egy veszekedésben csakis az lehet a hibás, aki elkezdett veszekedni? A veszekedés BIZTOS, hogy az egyébként bagatell téma miatt lesz ekkora? Nem lehet, hogy tulajdonképpen már rég másról vitatkoztok, csak észre sem veszitek? Mondok egy példát: oltári csocsóõrült voltam tizenéves koromban, és nagyon sokszor vesztünk össze a párommal játék közben. Ez általában úgy nézett ki, hogy megmutattam neki, hogy pl hogyan védekezzen adott szituációban, amit õ sosem tartott be. Ilyenkor szemrehányóan megjegyeztem neki, hogy ezért kellene úgy csinálni, ahogy mutattam. Ekkor õ mindig rávágja, hogy õ pedig pontosan úgy csinálta. Ezen én felháborodom, hogy akkor én biztos vak vagyok. Õ az utolsó véréig be akarja bizonyítani, hogy mindent jól csinált, már a fizika törvényeit is megtámadja közben. Engem ez mérhetetlenül feldühít, és jól összebalhézunk. Aztán meg mindig a fejemhez kaptam, hogy képes vagyok a csocsóvereség miatt összeveszni a saját párommal, mekkora s*ggfej vagyok. Az igazság az, hogy a csocsót pont leszartam, csak az a jelenség bosszantott, hogy hiába mutatok neki bármit, nem fogadja meg, aztán még rám is akarja bizonyítani, hogy õ mindent úgy csinált, ahogy mutattam, csak éppen az én módszerem szar. Szó nincs itt a csocsóról, csakis keményfejûségrõl, csak ezt általában nem fogja fel szinte senki. A pasid sem azért veszett veled össze, mert nem köszöntél el tõle facebookon, ennek valami sokkal mélyebb tartalma van, amit sohasem fogsz megérteni, ha leragadsz a felszínen! "többségében úgy érzem, hogy én vagyok a hibás, még ha tisztában is vagyok vele, hogy semmit nem csináltam" - akár a saját barátnõmet hallanám! Nem megalapozottan hozod a döntéseid, csak cselekszel. Õ ezért számon kér, te pedig nem tudsz számot adni. Zavarba jössz, õ pedig olyannyira vehemensen támad, hogy te is elhiszed, hogy neki van igaza. A vita vége az, hogy azt mondod, ne haragudjon, igaza van, CSAKHOGY legközelebb pontosan ugyanúgy csinálod, ahogy addig. Ezt szépen játsszátok nap mint nap, emiatt a pasidban olyan tehetetlen düh van, hogy el sem hiszed, hiszen te magad mondod, hogy neki van igaza, mégsem változtatsz semmin, de ha kiakad, akkor szóvá teszed, hogy már megint kezdi. Ne érts félre, nem mondom, hogy neki van igaza ezekben a helyzetekben, de gondold végig: TE MAGAD mondod, hogy igaza van, mégsem csinálod másképp! Szerinted neki min kell változtatnia, ha TE MAGAD mondod neki, hogy neki van igaza? "Azt hitte, hogy nem írok vissza facebookon, és lusta voltam elköszönni, csak úgy eltûntem, pedig írtam, de rossz volt a netem, és nem küldte el." - az ilyen helyzetek általában úgy szoktak veszekedéssé fajulni, hogy az egyik fél támadólag lép fel, a másik fél pedig a támadás hangvételére reagál, nem a tartalomra; írok erre is egy példát. Tegyük fel, fiatalok beszélgetnek hangosan, éjszaka egy lakás ablaka alatt. A szokásos párbeszéd így néz ki: - Mi a k*rva anyátokat ugattok itt az ablakom alatt?! Takarodjatok a büdös p1csába, míg szépen mondom! - Mit k*rva anyázol itt, b*zmeg?! Ez közterület, te köcsög! Ilyenkor a lakó azt hiszi, hogy a fiatalok akkora bunkók, hogy felzavarják álmából, és még nekik áll feljebb. Márpedig most õszintén: lehet egy ilyen megalázó beszólásra máshogy reagálni? Itt már csak anyázásról van szó, nem arról, hogy kinek van igaza. Ez a párbeszéd nézhetne ki így is: - Srácok, nem tudok aludni, beszélgessetek már máshol! - Jaj, elnézést, már megyünk is, csókolom! Arra akarok kilyukadni, hogy gondolom, a pasid nem kérdezte meg, hogy miért nem köszöntél el, hanem egybõl támadott, te pedig erre a támadásra ellentámadással reagáltál. Tipikus jelenet, sokszor megéltem. Higgadtság, õszinteség, kérdések és válaszok a megoldás, nem pedig háború! Ha máskor ilyen helyzet lép fel, akkor ne támadj vissza, hanem gondold végig, miért rohant ki ennyire. Ezután mondd el neki, hogy ne haragudjon, de a net nem küldte el, te pedig nem vetted észre. Végül pedig higgadtan kérdezd meg, miért feltételezi rólad, hogy így viselkednél. Mondd meg neki, hogy máskor kérdezzen, mielõtt letépi a fejed. Mindezt szépen, higgadtan, NEM hisztizve, NEM számon kérve és NEM szemrehányóan!!! "Ebbõl egy 4-5 órás vita lett, a végén mindent egymás fejéhez vágtunk" - ez pedig a lehetõ legtipikusabb veszekedési forgatókönyv. Ilyenkor már nem ti irányítjátok a vitát, hanem az önálló életre kel. Egyikõtök sem emlékszik már, mit vágott a másik fejéhez, csak arra, hogy mindez abból indult ki, hogy te nem köszöntél el facebookon; következtetés: azon összevesztünk, hogy nem köszöntem el facebookon. Nem-nem: a veszekedés már a harmadik mondattól nem a facebookról szól, hanem arról a sok szarról, amit soha nem beszéltek meg, csak ilyenkor sértegetitek egymást vele! A gyerekes dolgaidra vonatkozó dolgokat nem a facebook miatt vágta a fejedhez, hanem más dolgok miatt, amik közben elhangzottak. Meg kell tanulnotok kontrollálni magatokat, MINDKETTÕTÖKNEK, mert egy ilyen szardobálós veszekedéshez KÉT EMBER kell, ebbõl te vagy az egyik! Nem apróságokon veszekedtek, hanem vannak köztetek nézeteltérések, amiket nem vagytok képesek megbeszélni, ezért mindig egymás haját tépitek.

Fuh, ez annyira tipikus, de képtelen lennék leírni, hogy meg is értsétek, mi a baj. Nekem is egy röpke 9 év párkapcsolat kellett, mire megértettem, hogy az emberek döntõ többsége - köztük jómagam is - hol cseszi el a konfliktusait. Mégis megpróbálok pár alapvetõ dolgot leírni, ami jellegzetes kommunikációs hiba, és ami szerintem közre játszik: Elõször is: úgy érzed apróságokon vitatkoztok? Gondold végig, vajon ha fordítva veled csinálják, vajon te is apróságnak tekintenéd? Nem lehet, hogy ezek a dolgok csak addig nem zavarók a számodra, ameddig te csinálod, nem pedig veled csinálja más? Próbáld meg elképzelni ezeket a helyzeteket úgy, hogy mindezt õ csinálja meg veled: pl neked hogy esne, ha õ nem köszön el facebookon? Te 100%-ig biztos vagy benne, hogy jóhiszemûen arra gondolnál, hogy "ó szegény, biztos elromlott a nete"? Ha sokat veszekedtek, akkor annak oka van; tedd fel magadnak a kérdést, és próbáld õszintén megválaszolni: ennek biztosan csak õ az oka? Megpróbáltad már megoldani ezt a helyzetet, vagy te is azt hiszed, mint az emberek többsége, hogy egy veszekedésben csakis az lehet a hibás, aki elkezdett veszekedni? A veszekedés BIZTOS, hogy az egyébként bagatell téma miatt lesz ekkora? Nem lehet, hogy tulajdonképpen már rég másról vitatkoztok, csak észre sem veszitek? Mondok egy példát: oltári csocsóõrült voltam tizenéves koromban, és nagyon sokszor vesztünk össze a párommal játék közben. Ez általában úgy nézett ki, hogy megmutattam neki, hogy pl hogyan védekezzen adott szituációban, amit õ sosem tartott be. Ilyenkor szemrehányóan megjegyeztem neki, hogy ezért kellene úgy csinálni, ahogy mutattam. Ekkor õ mindig rávágja, hogy õ pedig pontosan úgy csinálta. Ezen én felháborodom, hogy akkor én biztos vak vagyok. Õ az utolsó véréig be akarja bizonyítani, hogy mindent jól csinált, már a fizika törvényeit is megtámadja közben. Engem ez mérhetetlenül feldühít, és jól összebalhézunk. Aztán meg mindig a fejemhez kaptam, hogy képes vagyok a csocsóvereség miatt összeveszni a saját párommal, mekkora s*ggfej vagyok. Az igazság az, hogy a csocsót pont leszartam, csak az a jelenség bosszantott, hogy hiába mutatok neki bármit, nem fogadja meg, aztán még rám is akarja bizonyítani, hogy õ mindent úgy csinált, ahogy mutattam, csak éppen az én módszerem szar. Szó nincs itt a csocsóról, csakis keményfejûségrõl, csak ezt általában nem fogja fel szinte senki. A pasid sem azért veszett veled össze, mert nem köszöntél el tõle facebookon, ennek valami sokkal mélyebb tartalma van, amit sohasem fogsz megérteni, ha leragadsz a felszínen! "többségében úgy érzem, hogy én vagyok a hibás, még ha tisztában is vagyok vele, hogy semmit nem csináltam" - akár a saját barátnõmet hallanám! Nem megalapozottan hozod a döntéseid, csak cselekszel. Õ ezért számon kér, te pedig nem tudsz számot adni. Zavarba jössz, õ pedig olyannyira vehemensen támad, hogy te is elhiszed, hogy neki van igaza. A vita vége az, hogy azt mondod, ne haragudjon, igaza van, CSAKHOGY legközelebb pontosan ugyanúgy csinálod, ahogy addig. Ezt szépen játsszátok nap mint nap, emiatt a pasidban olyan tehetetlen düh van, hogy el sem hiszed, hiszen te magad mondod, hogy neki van igaza, mégsem változtatsz semmin, de ha kiakad, akkor szóvá teszed, hogy már megint kezdi. Ne érts félre, nem mondom, hogy neki van igaza ezekben a helyzetekben, de gondold végig: TE MAGAD mondod, hogy igaza van, mégsem csinálod másképp! Szerinted neki min kell változtatnia, ha TE MAGAD mondod neki, hogy neki van igaza? "Azt hitte, hogy nem írok vissza facebookon, és lusta voltam elköszönni, csak úgy eltûntem, pedig írtam, de rossz volt a netem, és nem küldte el." - az ilyen helyzetek általában úgy szoktak veszekedéssé fajulni, hogy az egyik fél támadólag lép fel, a másik fél pedig a támadás hangvételére reagál, nem a tartalomra; írok erre is egy példát. Tegyük fel, fiatalok beszélgetnek hangosan, éjszaka egy lakás ablaka alatt. A szokásos párbeszéd így néz ki: - Mi a k*rva anyátokat ugattok itt az ablakom alatt?! Takarodjatok a büdös p1csába, míg szépen mondom! - Mit k*rva anyázol itt, b*zmeg?! Ez közterület, te köcsög! Ilyenkor a lakó azt hiszi, hogy a fiatalok akkora bunkók, hogy felzavarják álmából, és még nekik áll feljebb. Márpedig most õszintén: lehet egy ilyen megalázó beszólásra máshogy reagálni? Itt már csak anyázásról van szó, nem arról, hogy kinek van igaza. Ez a párbeszéd nézhetne ki így is: - Srácok, nem tudok aludni, beszélgessetek már máshol! - Jaj, elnézést, már megyünk is, csókolom! Arra akarok kilyukadni, hogy gondolom, a pasid nem kérdezte meg, hogy miért nem köszöntél el, hanem egybõl támadott, te pedig erre a támadásra ellentámadással reagáltál. Tipikus jelenet, sokszor megéltem. Higgadtság, õszinteség, kérdések és válaszok a megoldás, nem pedig háború! Ha máskor ilyen helyzet lép fel, akkor ne támadj vissza, hanem gondold végig, miért rohant ki ennyire. Ezután mondd el neki, hogy ne haragudjon, de a net nem küldte el, te pedig nem vetted észre. Végül pedig higgadtan kérdezd meg, miért feltételezi rólad, hogy így viselkednél. Mondd meg neki, hogy máskor kérdezzen, mielõtt letépi a fejed. Mindezt szépen, higgadtan, NEM hisztizve, NEM számon kérve és NEM szemrehányóan!!! "Ebbõl egy 4-5 órás vita lett, a végén mindent egymás fejéhez vágtunk" - ez pedig a lehetõ legtipikusabb veszekedési forgatókönyv. Ilyenkor már nem ti irányítjátok a vitát, hanem az önálló életre kel. Egyikõtök sem emlékszik már, mit vágott a másik fejéhez, csak arra, hogy mindez abból indult ki, hogy te nem köszöntél el facebookon; következtetés: azon összevesztünk, hogy nem köszöntem el facebookon. Nem-nem: a veszekedés már a harmadik mondattól nem a facebookról szól, hanem arról a sok szarról, amit soha nem beszéltek meg, csak ilyenkor sértegetitek egymást vele! A gyerekes dolgaidra vonatkozó dolgokat nem a facebook miatt vágta a fejedhez, hanem más dolgok miatt, amik közben elhangzottak. Meg kell tanulnotok kontrollálni magatokat, MINDKETTÕTÖKNEK, mert egy ilyen szardobálós veszekedéshez KÉT EMBER kell, ebbõl te vagy az egyik! Nem apróságokon veszekedtek, hanem vannak köztetek nézeteltérések, amiket nem vagytok képesek megbeszélni, ezért mindig egymás haját tépitek.
Óvodások vagytok, gyerekesek és éretlen dolgaitok vannak.
De jól leírta a második!!! :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a második válaszolónak!:) Elõször megijedtem, hogy milyen hosszú komment, de elolvastam, és hasznos volt, bár tisztába vagyok mindezzel. A barátom is meg én is hamar felkapjuk a vizet, általában sikerül megbeszélnünk, de késõbb újra szóba kerül. Tényleg köszönöm, gondolom nem 5 perc volt, mire leírtad mindezt.:)

Sátánista vagyok és mindenképp titokban akarom tartani a családom előtt, de mit tegyek ha el akarnak rángatni templomba? 15/L

Legjobb válasz: "mit tegyek ha el akarnak rángatni templomba?" Menj el. Ha nem hiszel benn akkor mitõl félsz? Attól hogy leég a kezed a szenteltvíztõl? Vagy torkodon akad az ostya? Ha titkolózni akarsz akkor bírd ki azt a 45 percet és annyi. Személyes véleményem, hogy ha már ott vagy oda is figyelhetnél. Nem a "rizsára" hanem ami mögötte van. Talán kicsit jobb lesz az életed. Tudom, hogy most nagyon menõ sátámistásat játszani de remélem idõvel benõ majd a fejed lágya. Nincs semmi baj a lázadással csak van egy határ ahonnan nem nagyon van visszaút. No offense.

"mit tegyek ha el akarnak rángatni templomba?" Menj el. Ha nem hiszel benn akkor mitõl félsz? Attól hogy leég a kezed a szenteltvíztõl? Vagy torkodon akad az ostya? Ha titkolózni akarsz akkor bírd ki azt a 45 percet és annyi. Személyes véleményem, hogy ha már ott vagy oda is figyelhetnél. Nem a "rizsára" hanem ami mögötte van. Talán kicsit jobb lesz az életed. Tudom, hogy most nagyon menõ sátámistásat játszani de remélem idõvel benõ majd a fejed lágya. Nincs semmi baj a lázadással csak van egy határ ahonnan nem nagyon van visszaút. No offense.
kisasszony, vallástörténelembõl van egyetemi végzettségem, ezenkívül a teológia, ókori vallások történeti háttere is érdekel. de te egy akkora baromságot mondtál, amit még olvasni is rossz!! az ilyen oldalakat hanyagold, mert csak a sok tudatlan tinit tudják befolyásolni. remélem a szüleid megnevelnek, és észhez térsz.!
Menj el, és figyelj nagyon. Hátha sikerül rájöjjél, mekkora átverés és baromság a sátánizmus. Legalábbis abból a szempontból, hogy "sajnos" létezik, és ha komolyan veszed, akkor annak elég komoly következményei lehetnek az életedre hosszabb távon.
Menj el pszichológushoz komoly bajok vannak az agyaddal és a lelkeddel. Mellesleg ha így folytatod nagyon rossz lesz neked és az életed is tönkreteheted.
Ezzel még nem állítottál semmit...
Mi átverés van a kereszténységben???
58/ talán tévedek az összes birkanyáj" megítélésében?
Erre már nem tudok mit mondani xDD
XD
Semmivel se jobbak a vallások nyájai a politikai csürhétõl, mert nem egyéb a célja, mint a tömeg-emberek szemének, fülének, elméjének, hazug, édes sziruppal való beragasztása, hogy ne lásson, ne halljon, ne gondolkodjon, mert máskülönben fellázadna, a földi mocskos igazságtalan élete miatt! S letörölné még a Föld felszínérõl is az élõsködõ, mindent birtokló, felsõ kisszámú réteget!
Nem tudom mit szedett... de jobb lesz elkerülni! X)
aztakorva
01:30-as! Nem a spirituális részre gondoltam. Ha szétnézel a világban, és hajlandó vagy meglátni azt ami valójában zajlik (politikai, társadalmi, pénzügyi szempontból), rájössz hogy a "neo-náci szellemi moslék" egyáltalán nem moslék. A második világháború vége óta megy a Náci ideológia ferdítése, torzítása és démonizálása. Amit ma a tévében látsz, vagy az internet nagy részén olvasol a Nácikról és a Nácizmusról, az mind a háború utáni propaganda terméke. Ez az ideológia veszélyt jelent azokra akik ma úgymond "uralják" a világot (fõleg a pénzvilágot), ezért kell sötétben tartani az embereket az eszme valódi mibenlétérõl. "Ahogy ezt lehetett olvasni, mindez marhára igaz a JoS-ról is. (Pl. itt ebben a kérdésben is írt valaki hasonlóról)" Nos van egy-két olyan e-group-tag a JoS-nál akit kidobtak, mert tönkre akarta tenni õket. Te talán tolerálnád ha valaki a fórumod tagjait zaklatná és megpróbálná aláásni mindazt amiért dolgozol? Én biztos nem. A Spirits of Eridu fórumán is voltak ilyenek, õk is ki lettek hajítva, aztán most meg jönnek sírni GYK-ra hogy milyen mocskok a Sátánisták. Kéremszépen ha valaki ellenem dolgozik, azt nem hagyom tevékenykedni. Ez nem az "odafordítom a másik arcomat is" közösség. Ha ismernéd a valódi Nácizmust, akkor nem úgy tekintenél rá mint ami a világ legrosszabb eszméje. Szerinted nincs bizonyíték a világméretû összeesküvésre? Ezért mondom hogy nézz szét. Tele van vele a világ, csak meg kell látni. Az antiszemitizmusnak pedig egyetlen oka van, az pedig az emberek (a nem-zsidók) több évezredes tapasztalatai a zsidókkal. Ez nem elõítélet, ez nem rasszizmus, ez tapasztalat. "szépen levezethetõ dolog, mind történészeti, szociológiai és pszichológiai szempontból is." Gondolom arra lett levezetve, hogy a nem-zsidók a hibásak, mert elõítéletesek és rasszisták, meg különben is a kva anyjukat. Gondolom ezeket mind Goldfarb, Finkelstein és Rosenberg nevû egyének vezették le. A Sátánizmus és a Nácizmus nagyon is megállja egymás mellett a helyét. Talán azért nem érted, mert egyikben sem merültél el igazán.
mami, te Lipótmezõrõl szabadultál?
DDXDDDDDD KIÉGTTEM MAMIN
Szerintem a pogányok kicsit másképp vélekednek errõl hogy õk sátánisták-e...
Tudjátok Ti akik Sátánisták vagytok egyáltalán miben hisztek? Mert még a vallásoknak sincs fogalmuk arról hogy õk, amikor Istent emlegetnek valójában miben is hisznek. Akkor most én megmagyarázom Neketk aki bár a XX század elsõ felében született, de gyermekkortól kezdve olyan képességgel született és rendelkezett sõt egy életen keresztül majd nem használta is (50 éves korig) amely ezeknek a Teremtõ erõknek akarva- akaratlanul is de beléjük botlottam és megismerésükhöz vezetett. Kezdem azzal, hogy nem létezik szellem világ a valóságunkban. aztán az életet a Teremtõ Erõknek megközelíteni, befolyásolni tilos, a természettörvénye ezt tiltja, mert veszélyesek a kézzel fogható világra. aztán azt mondják a vallások, hogy csak Isten teremtette az életet-- holott semmi se Abszolútum, mindennek van ellentéte a természetben még a teremtõ erõknek is. Igy a teremtést két energia által történt meg a Fekete és Fehér energia által a kettõ egymást keresztezõ aktusuknak köszönhetõen. Akkor ha energiák honnan csudából vette az ember a szellemük létezését? Onnan hogy mindig idõnként születtek hozzám hasonló absztrakt képességû emberek- csak egy probléma volt ezzel, hogy a régi tudás kevés volt ahhoz hogy megértsék. Nem értette meg Noé, nem értette meg Mózes, nem értette meg Gézus, se Buddha, se a legnagyobb francia jós se, aki orvos volt (nem jut most eszembe a neve)fekete mágiának azért nevezték és ez a jós is annak vélte, mert éjszaka végezték a különbözõ marhaságaikat szükségtelenül, tudniillik, aki rendkívül ritka képességgel született ha akarja ha praktikázik hanem akkor is a Fekete teremtõ Energia észleni fogja, és ha az illetõ élõ akkor bizony egy életen keresztül figyelemmel kíséri, terelgeti, segíteni szeretne, de még az életét is megmentheti ha szükséges-- Na most ha ez a teremtõ megjeleníti magát, azt csak ezekért a felsoroltakért teszi, és szabad szemmel is látható de csak szürkületben, és éjszaka. a Fényre eltûnik. Hatalmas méretû, három ember magas embert utánzó formációként jelenik meg, koromfekete, és minden részecskéje között izzik, a szemének megfelelõ helyen olyan erõsen, hogy az életre a tekintete életveszélyes! Figyeltetek? Emlékezzetek mit ír az Ó-testamentum Mózesról? Felment a hegyre ahol megjelent neki Isten aki úgy jelzett neki egy égõnek látszó csipkebokorral. S mit mondott, NE NÉZZ RÁM, NE NÉZZ Hátra!! De igazából nem hangozhatott el szó, csak sugározta neki a fejébe. Tehát a zsidók valójában a Fekete Teremtõ energiát hiszik Istennek. Mit mesél Mózes képességeirõl?-- hogy elõre ismerte milyen katasztrófák fognak következni Egyiptomban és azt is, hogy egy sunami lesz és a tenger vize megfog nyílni így szabadon átmehetnek a zsidók a túlpartra... A jövõt csak a Fekete teremtõ mutatja meg, még pedig a fejbe sugározva igy képes látni elõre a jövõt és szinte hallani --- eszembe jutott;-a francia Nostradamus -- szóval ha volt tábla törvényekkel, akkor azt a Fekete Jelenése vagy sugallta vagy saját maga kiégette- ja õ égette akkor érthetõ lenne az a legenda, hogy halált okozott az érintése vagy közelsége. Na most ez a Föld lélek energia maga a Föld gravitációs ereje is. Mint kisugárzó nagy energia a Föld anyagából. Épp ezért történhetett meg, hogy engem már kicsi gyermekként felplankolt, kiszúrt magának, mert a lelkem szökdösött. De ennek köszönhetõ az is hogy ma élek, mert több esetben megmentette az életem, megjelent és én frászt kaptam attól amit megpillantottam. Pl. Gyerek voltam 9 év körüli és intézetben voltam, és mivel nagyon szerettem anyámat és nagyon hiányzott, este amikor már mindenki aludt csak gondolnom kellett rá erõsen és a következõ pillanatban ott álltam a szobában az ágya mellett. Na ezt vehette észre a Fekete Teremtõ energia!-- Történt, eljött a karácsony és nem vittek haza. (ehhez tudni kell, hogy egyszer elvittek temetésre és ott nagyon sírtak a hozzátartozók és láttam mennyire sajnálják hogy meghalt) szóval nem érkezett útiköltség igy az intézetbe maradtam, buta gyerekként a fejembe vettem, hogy megbüntetem a szüleimet, majd sírhatnak utánam ha már nem leszek. Felkeltem az ágyból kiszöktem az intézetbõl és lementem a Balatonra ami be volt fagyva és elindultam befelé, mert tudtam hogy beljebb lékek is vannak, majd belelépek és meghalok és akkor majd bánni fogják a szüleim hogy nem vagyok többé! ( ez nagyon buta gyerekes dacos gondolat volt) Már jó messzire bent jártam amikor a semmibõl megjelent elõttem, hatalmas volt vörösen izzott a feketesége, karját emelte és a part felé mutatott- ha nem mutatott volna akkor is menekültem volna, úgy frászt kaptam hogy az ágyamig meg se álltam, fejemre húztam a pokrócot és minden porcikámban remegtem. De tudni kell még két dolgot errõl a Teremtõ erõrõl, hogy nem pusztán neki köszönhetõ a testünk, hanem az is, hogy neki köszönhetõ a halálunk is valamint az, hogy minden holt lelket lehúz a mélységbe és elindít a másik Teremtõ Energia felé, ha akarja, ha nem akarja a holt lélek. azért nem igaz az, hogy itt ott téblábolna egyetlen holtnak a lelke a valóságba, - aki ezt állítja hazudik! Mint ahogy nem lehet megidézni se!! Vagy mind két energia bizonyos mértékben segíti az élet fen maradását bár közvetlenül, mint nálam is tette a fekete. De valójában az életet közvetlenül megközelíteni és beleavatkozni az életébe, ez tilos! erre akkor jöttem rá amikor egyszer miattam, össze vesztek a két csak jelenés... iszonyú volt! még a semmi járom embernyi nagyságban kifejtett erejük, indulatuk is pusztító nagyságú!!-- attól tartok valahol lent alattunk egy nagyon nagy és pusztító vihart kavarhattak!! Nagyon érdekes magam se tudom miért, de mind két teremtõnek figyelmeztetõ hírvivõje Ló-fazonú energia. A Feketének Fekete lovak a Fejérnek Fehér-lovak. A Fekete lovak itt vágtatnak a földben és földfelszínen és minden vágtájuk egy figyelmeztetés, hogy földrengés következik vagy az óceáni talpazat miatt sunami, vagy épp tûzhányó fog kitörni-- csak hát az ember ezekbõl már semmit nem érzékel-- amíg az állatvilág igen, ezért tûnnek el adott helyrõl szinte észrevétlenül idõben. A fehér ló viszont fentrõl érkezik a magnetoszférából és arra figyelmezteti az életet hogy kintrõl érkezik valami, egy bolygó, vagy aszteroida vagy meteorok. Mind két teremtõ energiából kapott az élet amelynek parányi részletét mindig átörökíti az élet az ivarsejtekkel-- aztán ketten együtt irányítják a sejt tovább alakulását az élet fejlõdést születését majd növekedését és az életét az egyik a fekete lélek energia (+) töltésû a másik a fehér lélek energia (-) töltésû. Az egyik az idegrendszer energiája a memórái, és a testet irányítja az agyban, a másik a gondolat energiája amely szintén átszövi a testet és végül védi a testet kívülrõl beburkolva. A kettõ együtt teremti meg a fantáziát érzelmeinket a múltat, jelent, jövõt.
@23:05: "Mibõl gondolod hogy ezeknek az oldalaknak a "bizonyítékai" nem koholmányok? Tisztában vagy vele hogy milyen mértékû és mennyire átfogó hazugságokat képesek gyártani egyes szervezetek? És itt nem összeesküvés-elméletekrõl beszélek, ez az összeesküvés gyakorlata. Egyszerû elhinteni néhány morzsát, pl. "az oldalán arról henceg hogy egy kiskorú ázsiai lánnyal volt szexuális kapcsolata". Erre mit lép aki ezt olvassa? Elhiszi, mert az állítás szerint ezt írta az oldalán. Vagy ha kicsit kevésbé ostoba, utánajár. Megnézi a szóban forgó oldalt, és mikor NEM TALÁLJA a "hencegést", leugatják hogy már levette az oldalról és különben is mekkora mocsok hogy egy pedofilt próbál mentegetni. " Hát nézd, sok igazság van abban amit írsz. Könnyû aláásni valakinek a tekintélyét, fõleg ha rásütik, hogy pedofil. De ettõl függetlenül ez nem jelenti azt, hogy mindig minden csúnya pletyka légbõlkapott. Persze a JoS-ban folyó felháborító dolgokról elég sokat hallani, állítólagos ex-tagoktól, különféle fórumokon, weboldalakon, de igazad van, ezek valóban nem minden kétséget kizáró állítások. Én el tudom képzelni a JoS-ról ezt az egészet, de rendben, a bizonyíték tényleg nem elég szilárd a pedofil-ügyben. Persze néhány linkem van még, csak hogy legyen min gondolkodni. http://vnnforum.com/showthread.php?t=71602 http://factsofjos.angelfire.com/maxine.html http://preachthecross.net/the-nsm-american-nutzi-party/ (oké, ez egy picit kakukktojás, de mégsem teljesen) " Lehet hogy ez így túl egyszerûnek vagy túl légbõlkapottnak tûnik, de az ilyesfajta módszerekkel (az igazság mellé hazugságokat kevernek, miközben látszólagos, vagy éppen hamisított bizonyítékokkal és hosszú, félig értelmetlen magyarázatokkal összezavarják az embereket) kitûnõen el lehet hitetni bárkirõl hogy egy pedofil tömeggyilkos, aki másodállásban hentes a szülészeten és újszülöttek agyából fõzi otthon a pálinkát. Nem ilyen értelmes legendák keringenek Hitlerrõl és a Nácikról is?" Bizony, ez tökéletesen mûködõ módszer, annyira, hogy magad is ezt csinálod. Értelmes dolgokat állítasz (pl. undorító koholt pedofilbotrányok szerte a világban, a nácikról terjedõ baromságok, az információs társadalomban a dezinformáció léte és a többi), de a végén arra jutsz, hogy mivel mindezek léteznek, ezért a JoS-nak igaza van. Ráadásul nem is pontosítottad, hogy miben hazudnak az állítások. Hogy a JoS tagjai között vannak pedofilok? Rendben, tételezzük fel, hogy nincsenek. Attól még az ostoban neo-náci szellemi moslék tagadhatatlanul a JoS sajátja, elég felnézni ezért az eridura. "A sok ember meg elhiszi, de persze már büntetik is ha kételkedsz benne. " Ahogy ezt lehetett olvasni, mindez marhára igaz a JoS-ról is. (Pl. itt ebben a kérdésben is írt valaki hasonlóról) Javaslom hogy nézz szét a világban, és ha értelmesebb vagy mint egy levelibéka (felteszem így van), akkor rájössz hogy nem is olyan nagy hülyeség amit a JoS-on vagy a Spirits of Eridun írnak." Mármint mire gondolsz konkrétan? A spirituális része? Nézd, én már kinõttem ebbõl. Néhány nagyon elborult embert kivéve senkit nem érdekel az n+1-edik teista sátánista szekta néhány történelmileg, mitológiailag, lingvisztikailag hibás agymenése. A hívõkhöz úgysem jut el, normális embert nem érdekli, csak néhány szakértõ szokott jókat "debunkolni", de értelme az igazából nincs. Ami az 'igazságot' illeti, ha majd Andrea karon fogva besétál Enki/Sátánnal a Times Square-re egy hatalmas teherhajót a fejük fölött tartva teleizéenergiamágiával, akkor majd komolyan veszem a dolgot. A JoS-szal igazából nem a hitvilága a probléma. Pontosabban nem az (egyébként összelopkodott) hitbeli része, a hatalmas gond vele, hanem hogy egy fedõ szervezet a neonáci toborzáshoz. De pusztán ettõl még senkit nem érdekelne a Jos semmilyen körökben néhány megélhetési rettegõt kivéve, HA nem terjeszkednének ilyen alattomos köntösbe bújva. A tizenéves korosztály hajlamos fogékony lenni az okkultizmusra. És így marha könnyen propagálják nekik az okkult tudásba csomagolt setét baromságokat. Ez az igazi baj a Jos-szal. Legalábbis nekem. Ez az egész JoS olyasmi a többi okkult, teista sátánista csoportra nézve, mintha egy átlagos keresztény egyházközösséget hasonlítanánk David Koreshez, vagy Jim Jones-hoz. Ha pedig arra gondolsz, hogy az eridunak igaza van a zsidókkal kapcsolatban, hááát, akkor gondolkodj el a dolgokon még egyszer. Ugyanis azt feltételezni, hogy a zsidók egytõl-egyik mind gonosz, aljas célú világösszeesküvést terveltek ki, csak azért, hogy a "dzsentileket" kiirtsák, akkor tényleg érdemes megtanulni gondolkodni. Bizonyíték nincs rá, a levegõbe rásütni ilyesmit meg bármelyik csoportra lehet. Érdemesebb lenne utánaolvasni, hogy mi az oka az antiszemitizmusnak. Ugyanis ez egész szépen levezethetõ dolog, mind történészeti, szociológiai és pszichológiai szempontból is. Ráadásul (olyan hab a tortán jelleggel) az egész sátánizmus és a nácik dolog nem igazán állja meg a helyét. http://theisticsatanism.com/politics/Nazi/index.html Akit pedig esetleg bõvebben érdekel az öreg kidobásának a története az NSM-bõl, itt csemegézhet: http://niksnest.blogspot.hu/2006/07/satan-gate-part-2.html
Természetesen Már a keltáknak is mint minden népnek a kezdetektõl fogva volt egy saját vallásuk. Ez a keltáknál anyiból állt hogy volt egy istenük akit természet anyának neveztek. Hozzá imádloztak essõért, jó termésért , a betegségekbõl való kigyógyulásért. A druidák voltak akkoriban a papok és a gyógyítòk. A keltákat mivel természet isteneit szolgálták és nem tértek át a katólikus hitre , a rómaiak isten telenek, hittagadónak titulálták õket. Mivel az akkori Rómában voltak eggyes Lucifert szolgáló szekták (nem sátánisták!!!!!!) eggyen rangúnak titulálták öket. És a kelták vallása a mai sátánizmus dédapja.
Nem 70/ nincs se alvilág se menny országa se angyalok, se ördög se sátán se alvilági lények, se tébláboló holt lelkek. egyébként tök mindegy miben hisz valaki, vagy nem hisz egyáltalán semmiben- egy a lényeg õszintén becsülettel élje le az életét. Mert az élet egyszeri és megismételhetetlen. S minél több a lélek szálon a hazugság az aljas cselekedett emléke, annál lassabban fog a lélek haladni a láva tömegén keresztül az utolsó útján, ami a megsemmisülését okozhatja a léleknek, mert nem érhet a föld szívéig"ahova belépve az isteni energiával eggyé-válva, azonosulva, halhatatlanná válhat. ezt azért tudom, mert megjártam azt az utat és szembesültem a Föld isteni teremtõ, mind a KETTÕ energiájával!
Kedves "mami"! Egerbaktán az elmegyógyintézetet már bezárták, de ha elmennél és elõadnád a mondandód szerintem simán kinyitnák újra. ;)
Létezik ennyi hülye ember ? Ennyire nem tudnak mit kezdeni az emberek magukkal?
Egyetértek, utolsó!
Hát, mamit látva én sajnálom, hogy bezárták anno a Lipótot.
Bagoly mondja verébnek! X)
Nincs ördög meg lehet nyugodni már elgyepáltam ....
Na végre valami értelmes!
Kedves kérdezõ! Nem szerencsés kiadni információkat itt a vallásodról, látod mi lehet belõle. A tudatlan, buta emberek nem látják a valóságot. Jómagam is sátánista vagyok, de ismerem a Biblia minden részét! "Ismerd a barátaidat, de jobban az ellenségeidet!". A kérdésedre a válasz: menj el nyugodtan, nem lesz semmi bajod. Lazulj el és irányítsd a negatív energiákat a pap felé és szórakozz :) Mi már átvettük a "hatalmat" az emberiség felett, sokan nem is tudják, hogy mi mindent irányítunk és mindenhol ott vagyunk :) Ne felejtsd el kérdezõ, hallgatni arany!
Az elõzõ kommentembõl lemaradt: "76/ Te egy ostoba bunkó vagy édesfiam." Én ostoba és bunkó? Nem veszed észre hogy rajtad röhög mindenki, és hogy neked pontozzák le a kommentjeidet? Nézz már magadba öreg.
Igazad van, nem érdemlünk meg több tudást, elég lesz, már így sem tudom megemészteni ezt a tömérdek tudást, amit adtál nekünk édes mamika! Köszönjük. Mi, Sátánisták - már aki - teljesen irányításunk alá vontuk az életünket, így nem félünk a haláltól, és tudjuk hogy a fizikai halál sem szükségszerû - csak az emberek elvárják hogy meghaljanak a tudatlanságuk miatt, ezért így is fog történni.
76/ Te egy ostoba bunkó vagy édesfiam. De tudod majd te is eljutsz azélet végére és akkor eszedbe fog jutni amit írtam. Én legalább még életemben megtapasztaltam az utolsó-utat és megjártam lélekfazonommal a világunkat, én legalább tudom mi bennünk a lélek és tudom mi vár reá a test-halál után. mit tudsz Te a keleti jogik sóderolásán kívül, semmit!De nem is érdemlitek meg a több tudást, legalább frászt kaptok ha ott lesz az idõ...a távozásra! Aligha lesz belõletek halhatatlan lélek, mert az egyik legostobább babonaságban hisztek!
Mami csak egy vén asszony, aki azt hiszi hogy Õ már mindent tud az életrõl, és most ide jött hogy osztogassa a jó tanácsait. Ez röhejes. "De te tudod, a te életed, azt csinálsz vele amit jónak látsz..de tudod még kiskorú vagy és elég mocskos dolognak tartom azt hogy azokkal szemben nem vagy õszinte akiknek az életedet köszönhetted, akik szeretnek és felnevelnek. Ha ilyen fiatalon képmutató, hazug vagy, milyen leszel felnõtté válásod után? s ezt nevezed Te pozitív gondolkodásnak?" Normális vagy Te vén asszony? Ismersz Te engem egyáltalán? "Nem 70/ nincs se alvilág se menny országa se angyalok, se ördög se sátán se alvilági lények, se tébláboló holt lelkek. Csak szerinted nincs. Volt már tapasztalatod velük? Valószínûleg egy ilyen fejletlen és visszamaradt léleknek nem mutatkoznak meg, hisz hogyan is érzékelné õket? De nem is bánom, az ilyen elmebetegek jobb ha távol tartják magukat a okkult dolgoktól, mert nekik köszönhetõ hogy az okkultot lejáratták. egyébként tök mindegy miben hisz valaki, vagy nem hisz egyáltalán semmiben- egy a lényeg õszintén becsülettel élje le az életét." Mi az hogy becsülettel élje az életét? Úgy éli ahogy jól esik neki, csak legyen önmaga. Nem kell becsületesnek lenni - ezzel csak saját magunknak állítunk fel korlátokat, és az élet a kiteljesedésrõl szól, és egyébként is a becsületesség relatív. A többire már nem is válaszolok, mert folyamatos ellentmondásba keveredsz önmagaddal, szerintem jobb lenne hogyha befejeznéd a baromságaidat, mert nem vegyük velünk semmire, viszont jókat röhögünk. Biztosan egy 73 éves asszony fogja megmondani, hogy mit csináljak/csináljunk, akinek - a kommentjei alapján látszik - hogy egy elmerottyant, és a pszichiátrián a helye vagy az idõsek otthonába.
Mami, Te egyáltalán tudod mi az a jóga? Ismered a jógairányzatokat? AMÍG NEM, szintén ne pofázz bele! Én minden jógairányzatot ismerek teljes pontosággal, és 3 év jóga van a hátam mögött.
Mami, ha neked SEMMI, DE SEMMI TAPASZTALATOD NINCS AKKOR MINEK HORDOD ÖSSZE A BAROMSÁGOKAT? Én nem hiszek ezekben a dolgokban, hanem TUDOM hogy van, és kész. Tisztán látom az energiákat, az aurát. Illetve ennek köszönhettem hogy rendbe jött az életem, és most csodás életen van, ami egy átlag embernek sosem lesz. És napól napra jobb az életem minden területen.
És eltudnád magyarázni nekünk, hogy a sátánizmusnak mi köze az õsi vallásokhoz?
40# lehet te nem olvastad de leírom még egyszer a sátánizmus az egy természet vallás semmi köze az eredendõ bûnhöz ezt csak a biblia állítja Nem tom hogy hány évesek lehettek de szégyen (tisztelet a kivételnek) hogy én aki teljesen más körökben mougok többet tudok 15 évesen errõl mint ti
Menj el velük. Nem tanácsos követi egy bukott angyalt, meg ha Sátánista vagy akkor kb rabszolgája vagy egy gonosz természfeletti lénynek .Én nem értem az embereket minek kell mindig a rossz oldalra állni, azt hiszik azzal erõsebbek meg bosszút tudnak állni, meg ki tudják élni a lelki fájdalmaikat .Hát nem!
A sátánizmus mûködik. De ha mások nyakán és hátán kapaszkodsz felfelé (másokat eltaposva) annak bizony vannak kockázatai. Sokan elbuktak már ebben.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm az értelmes válaszokat.
"csak az egyház fényûzését hirdetik" Te mirõl beszélsz??? Kicsit lemaradtál a történelemben... Azóta változott a világ... Többek között felfedezték Amerikát és Ausztráliát... pár száz éve véget ért a középkor...
Ne félj hiszen istennek nincsen hatalma a Sátánisták felett, a saját híveit megvédi, a templom meg nem jó semmire, hiába imádkozhatnak ott napestig nem érnek el vele semmit, csak az egyház fényûzését hirdetik.
Annak van mankóra szüksége, aki nem tud járni. Legyen az sátánizmus, vagy kereszténység.
Ebbõl is látszik utolsó, hogy veled valami gond van a lelki békéddel... Egybõl az erõszakkal demonstrálsz... Egy önmagával békében élõ ember -legyen vallásos, nem vallásos, keresztény, zsidó, mohamedán, budhista, akármi...- nem követ el erõszakot... Az erõszak mindig valami belsõ ellentét, esetleg belsõ elégedetlenség jele...
Aki azt mondja h a biblia az igaz, és az abba leírtakat be kell tartani, az pofánvágnám, de ne legyen ideges, hanem az arca másik oldalát is tartsa oda, h adjak mégegyet.. ha meg ezzel nem ért vki egyet, sz már nem a kereszténységhez tartozik, csak egy hasonló vallás más "szabályokkal" . Különben meg ez az egész, h higgy istenben és cselekedj úgy ahogy mondják és örök boldogságod lesz, vagy különben örök szenvedés lesz részed ha nem teszed.. ez olyan mint a gengszterbandáknál: h fizetsz, megvédünk, ha nem kicsinálunk..
Kérdezõ, a scythe.hu -t ne látogasd, mert egy baromság. Kizárólag csak a spiritsoferidu.wordpress.com oldalról informálódj, és azokról a blogokról, amik ott vannak feltüntetve. -Ne menj el velük templomba, ennyi.
A sátánizmus legalább akkora átverés mint a kereszténység és a többi vallás . Messzirõl kerüld el õket ! OM
A kérdező hozzászólása: 7.-nek: Köszönöm. Végre egy normális válasz.
A kérdező hozzászólása: http://spiritsoferidu.wordpress.com/ http://scythe.hu/ Aki úgy válaszol hogy alig tud valamit a vallásról, olvasgasson ezeken az oldalakon
A kérdező hozzászólása: A sátánizmus sokkal õsibb vallás. A biblia nagy részét onnan lopták és torzították Sátán képét.
Mondd meg hogy nem mész templomba és kész. Tény hogy elég sok templom rendkívül szép belülrõl, néha ezért szoktam csak benézni... Körülnézek. Viszont a mise az egy dög unalom. Én nem tudom hogy lehet azt túlélni, kiskoromban is szenvedtem csak közben és így 10 évvel késõbb is csak halálra unom magam rajta, hiába próbálok bármiféle megfigyelést végezni a mondandójukon, mindig azon kapom magam hogy elbambulok...
A töbség már leírta véleményét szép részletesen és elég sok vélemény megfordult már itt tehát te választhatsz mit teszel.Én már nem akarok senkit se ismételgetni. Viszont sátánistával nem nagyon szoktam vitázni (eddig csak keresztény felekezetek tagjaival vitáztam) úgy hogy jó lenne egy Luci Ferenc pártival is vitázni! Kezdjük ott hogy honnan veszed hogy létezik Sátán?
A sátánizmus nem lehet õsibb a kereszténységnél, mert a sátánt a kereszténység találta ki, hogy legyen mitõl félni az embereknek, hogy nem tartják be a szentenciákat elviszik õket a sátán a pokolba :xD Egy csomó lázadó tini akik az egészet komolyan vették, ezért dacból megalapították a sátánizmust, mint ellenvallást. Nem tûnik fel, hogy a sátánizmus mindenben a fordítottja a kereszténységnek ? A többi vallás az nekik smafu. Menj el nyugodtan templomba, bajod nem lesz belõle az biztos, legfeljebb kiábrándítanak a sok ostoba netes baromságból ami a fejedben van és normális életet fogsz élni.
10:37: Na, de könyörgöm, ott az a 'JoS debunked' oldal, ott például elég szépen elmagyarázza a csávó, hogy miért baromság az egész. A másik fórum amit belinkeltem csak egy a több tucatból. Nyugodtan rá lehet keresni erre. Mindenhol valamivel alá van támasztva a dolog. Szóval azt állítod, hogy az összes "sátánista", okkult szervezet mind összeesküdött azért, hogy Andreát elhallgattassák? Na nem is beszélve arról, hogy sokszor rendõrségi ügy is lett a különféle tagok pedomaciskodásából. Na meg a másik. Érdemes megnézni a Spiritsoferidut. Ha ott nem náci toborzás folyik, akkor mi?
Szivesen :-)
31-es! Hallottad már azt a szót hogy "rágalomhadjárat"? Nos ez folyik a JoS és Maxine ellen is. Akiknek útjában áll az igazság, azok semmitõl nem riadnak vissza hogy elfedjék.
A kérdező hozzászólása: Köszi a hasznos válaszokat. Köszi Mort234:)
Nem éppen!
" Ha sátánista akarsz maradni szíved joga, de vállald érte majd a felelôsséget!" Tudnod kell, hogy halálod után mész szépen a pokolba, ahol örök szenvedés és kárhozat vár majd rád !
de örülnék neki ha néhány ember elõbb utánna nézne és nem kommentelgetne hülyeségeket
Nyugodj meg, kinövöd, mint a tavalyi cipõd. Ahogy fejlõdsz "spirituálisan" rájössz, hogy itt is, ott is szorít. Nem hagy kiteljesedni - mint ahogy egy elõttem író említette, nem hagy kitekinteni - hisz ugyanúgy egy autoritás által felállított szabályrendszeren alapul mint a kereszténység, vagy bármely más vallás, csak éppen spirituális maszlaggal leöntve.
A kérdező hozzászólása: 21, 27, köszönöm nektek! Ti képben vagytok:) Honnan veszem hogy létezik Sátán? Hiszek benne. De aki nem fejlõdik spirituálisan, annak hiába magyaráznám hogy miért.
csakhogy mindenkit felvilágosítsak a sátán izmusnak egyáltalán semmi köze nincs a bibliai sátánhoz a sátánizmus egy természet vallás önmagunk spirituális fejlesztése ezt a gúny nevet a kereszténység akasutotta rá
Kedves kérdezõ. Én sátánista voltam, több, mint egy évet. Ezután kitagadtak maguk közül azok, akik az említett weboldalakat üzemeltetik, majd rámtámadtak. Mindezt azért, mert mertem válaszolni (és ezzel viszályt szítani) a fórumon feltett egy olyan kérdésre, ami nem tartozott a sátánizmushoz, de gondoltam, kiszélesítem a látóteremet. Azért lettem áruló, mert mertem más vallásba beletekinteni, majd értelmes választ adni egy értelmes kérdésre. :)
Már ne is haragudj, de te hülye vagy nem sátánista! 15 évesen csak divatból vallod magad annak holott fogalmad sincs a vallás történetérôl. Ha templomba akarnak vinni azzal túl nagy kárt nem tesznek (bár ott is vannak visszásságok) legalább megismernél még egy vallást. 2 kicsi gyerekem van és nem kereszteltettem meg ôket, mert nekik kell majd dönteniük ha az összes vallást megismerték, hogy hová is szeretnének tartozni. Fiatal vagy még és fog változni a véleményed! Ha sátánista akarsz maradni szíved joga, de vállald érte majd a felelôsséget!
A kérdező hozzászólása: A kereszténység az átverés.

Mit tegyek ha iszonyat beszari vagyok kezdeményezés terén? Örökre egyedül maradok?

23/F vagyok, soha nem volt barátn?m, régen sokat próbálkoztam de egyt?l egyik mindenki elutasított, ezért mostanában nem is szoktam abszolút ismerkedni. Van rá esély, hogy így valaha lesz barátn?m, vagy marad a [email protected] esetleg a papi élet?

Legjobb válasz: "Mit tegyek ha iszonyat beszari vagyok kezdeményezés terén? " -Változz pozityv irányba! "régen sokat próbálkoztam de egytõl egyik mindenki elutasított, " -Mért hagytad abba? Próbálkozz! Gyakorlat teszi a mestert! Minnél többet csajozol,annál nagyobb lesz az esélyed a barátnõre! De csak ha tanulsz a hibáidból és nyitott vagy a fejlõdésre! "marad a [email protected] esetleg a papi élet?" -Csak akkor qrvázz,ha az önbizalmat ad és lelkileg a toppon vagy+ nézz utána a [email protected],hogy mit mondtak róla eddíg a neten! Papnak ,csak akkor menj,ha komolyan gondolod és van hozzá spirituális tapasztalatod! Papként is lehetsz szerelmes és nõsülhetsz....

"Mit tegyek ha iszonyat beszari vagyok kezdeményezés terén? " -Változz pozityv irányba! "régen sokat próbálkoztam de egytõl egyik mindenki elutasított, " -Mért hagytad abba? Próbálkozz! Gyakorlat teszi a mestert! Minnél többet csajozol, annál nagyobb lesz az esélyed a barátnõre! De csak ha tanulsz a hibáidból és nyitott vagy a fejlõdésre! "marad a [email protected] esetleg a papi élet?" -Csak akkor qrvázz, ha az önbizalmat ad és lelkileg a toppon vagy+ nézz utána a [email protected], hogy mit mondtak róla eddíg a neten! Papnak , csak akkor menj, ha komolyan gondolod és van hozzá spirituális tapasztalatod! Papként is lehetsz szerelmes és nõsülhetsz....
Tisztàzd magadban, hogy mégis mi az ami gàtol.Ird le egy papirra, ha màr kiirod magadból, meglàtod elevenebb leszel.
Hát én is 23 éves vagyok, és nekem se volt még úgy barátnõm egyszer volt egy 2 napos meg 1 hónapos de persze egyikük se tetszett nekem csak úgy jártam velük egyikkel se feküdtem le, azóta pedig semmilyen kapcsolatban nem volt részem.Mert sokan megszívattak és hülyének néztek egy darabig hittem is nekik.Aztán rájöttem hogy csak azért néznek annak mert más vagyok mint õk, vannak egyedi dolgaim amit õk bennem nem tudnak elfogadni. Igazából nekem nem is hiányoznak a nõk csak max egy kis szex. Úgy hogy nekem ezt olyan tragikusan felfogni, sõt szerintem sokkal boldogabb az ember ha tök maga van, és azt tesz az életével amit akar. Ha lenni kell valakinek akkor úgy is lesz, szóval ne keseredj el! Addig köss le magad valami olyasmivel ami fejleszti az önbizalmadat.
Ajjmár! Ne legyél ilyen. Egyszer próbáld ki, hogy odamész egy lányhoz, mindegy milyen indokkal, vagy hol( akár boltban, utcán, suliban, bárhol), csak azzal a céllal, hogy beszélgess. Az elején, ha nincs túl nagy bátroságod, menj oda olyanhoz, aki egyáltalán nem tetszik :d Ahhoz gondolom könnyebb odamenni. Szóval elõször is nyiss az emberek felé, ne akarj rögtön csajozni. És ha már elég nyitott leszel, menni fog az ismerkedés is. De lehet, hogy én látom rosszul, de talán bejön :) 18/L
Ha szemtõl szemben nem mersz ismerkedni, csetelj! Ott is tudsz csajokat felszedni!
verd a f*szod beszarikám
Lánybarátod, testvéred, szomszédod, esetleg barátod barátnõje akivel gyakorolhatnád az udvarlást, ismerekedést? Akiben megbízol, aki mellett önmagad tudsz lenni és tanáccsal lát el, hogy mit tegyél és mit ne.Próba gyanánt?
A kérdező hozzászólása: Nem sok, nõvel még csak nem is beszélgettem már vagy 2 éve, leszámítva a vásárlást, meg az ilyen apróságokat, de azok alapból ugye nem számítanak beszélgetésnek.
Akkor ott kéne elkezdened, hogy beszélgetsz velük! Nem úgy, hogy akarsz is valamit, hanem csak mintha egy fiú barátoddal társalognál. Amúgy is olyan természetesnek kell lennie az egésznek, mintha mindig ezt csinálnád!
Kedves elõze a beszélgetést a hajára kenheti. Ezerszer próbáltam, beszélgetéssel közeledni egy lányhoz. Az eredmény mindig ugyanaz, BARÁT az a baj, hogy a nõknek nem beszélgetõpartner kell, egy átlag nõ álompasija egoista, primitív, bunkó, jóképû és gazdag. Persze ezt a nõk általában diszkréten magabiztosként jellemzik.
01:34 - hülyeségeket beszélsz. Ez közel sem így van. Vagy veled van a baj, amit nem vagy hajlandó észrevenni, csak a nõket szapulod, vagy egyszerûen túl magas a mércéd és olyanokra vágysz, akik nálad kicsit magasabb egzisztenciával rendelkeznek. Tudod miért néznek úgy egyes férfiakra, mint "barát". Mert nem veszik õket férfiszámba, mert ezek a férfiak nem képesek megmutatni, hogy miért is érdemes mellettük lenni. Ezek a férfiak többnyire gyerekes, sértõdött, hisztis, szex-orientált emberek, akik kényszeresen próbálják elérni a céljukat anélkül, hogy érdekelné õket a nõk véleménye, értékrendje, vágyai. Nem a nõk által kedvelt férfiak egoisták, hanem azok, akik képtelenek megismerkedni egy nõvel... ugyanis azok mind csak a saját igényeiket tartják számon. Persze a nõk meg átlátnak a szitán és szépen lekoptatják õket... Az meg, hogy néhány nõ olyannal van akinek mellesleg van pénze is - hát persze, mert azok az emberek már felmutattak valamit, hogy képesek ellátni a családfõ szerepét, eltartják a családot, képesek lesznek a gyerekeket is felnevelni. Te a hisztiddel, meg a nõgyülöleteddel mit mutattál fel eddig a nõknek??? Azért ezen lehet gondolkozni... de persze úgyse lehet meggyõzni az ilyeneket, mert az lesz az utolsó, hogy magukba nézzenek - mindig más lesz a hibás, sosem te magad... 25/F
Kedves elõzõ, nem mondom, hogy nincs igazság abban, amit mondasz, de van pár dolog, amivel egyáltalán nem értek egyet. Természetesen én sem vagyok tökéletes, ezt nem is mondtam, lehet, hogy tényleg magas a mércém, mert mûvelt intelligens barátnõre vágyom, sõt még olyan elvárásom is van, hogy lehetõleg ne legyen kövér. A második bekezdésed, viszont úgy baromság, ahogy van. Elõször is nem vagyok szexorientált, nekem elsõsorban társ kell, nem pedig szexpartner. Másodszor valóban sokan nem vesznek férfiszámba, mert nem verem a mellem, hogy én vagyok a férfi, nem vagyok annyira kigyúrva, hogy ne tudjam letenni magam mellé a kezem, és nem feltûnõsködöm. Az a baj, hogyha egy mai lányt az ember nem rohan le egybõl, és nem akarja felnyársalni, akkor azt hiszi, hogy nem is akarok tõle semmit. Pont az a probléma, hogy érdekel az értékrendjük, érdekel a véleményük, és érdekelnek a vágyaik és meghallgatom õket. Ezek után általában a fejemhez vágják, hogy olyan aranyos vagy. Hát köszi, az aranyossággal kitörölhetem :-). Viszont aki szó szerint le se szarja õket, azokért a pasikért elolvadnak. Továbbá én tisztelem a nõket, a legjobb barátom is lány (és nem azért csak barátom, mert nem néz ki jól), és nem állítom, hogy különbek lennénk nálunk, egy apró kivétellel, mi bevalljuk, hogy sokszor a farkunkkal gondolkodunk, és az ösztöneink vezérelnek. Ezt egy átlag nõ sose vallaná be, mert õk érzelmi lények. Egy fenét. Legyen nagydarab, izmos nagyszájú alfahím. Õ az ideál. Persze nálunk is megvan ugyanez 90-60-90, csak mi nem tagadjuk le. Habár én a vékony, filigrán lányokra bukom, de ez más kérdés. Ha valakinek van pénze, az pedig nem jelenti azt, hogy le is tett valamit az asztalra, pláne nem a fiatal korosztályban (21 éves vagyok), inkább csak annyit jelent, hogy apu anyu letett valamit az asztalra. Ráadásul attól, hogy van pénzed, még nem biztos, hogy jó családfõ leszel. A családhoz és a gyerekneveléshez, elsõsorban nem pénz kell, hanem szeretet törõdés és intelligencia. Szóval kedves elõzõ, örülök, hogy neked sikered van a hölgyeknél. Remélem egyszer nekem is lesz. Kicsit úgy érzem, hogy személyes sértésnek vetted, a kommentemet, de úgy emlékszem, hogy le is írtam, hogy a nagy átlagról beszélek, a te barátnõd biztos más. Természetesen nem vagyok tökéletes az, hogy magányos vagyok az én hibám is, nem vagyok elég határozott, nem vagyok elég rámenõs. Részben a sértettség is igaz, sok pofont adott az élet, és a magány keserûvé tesz.
A kérdező hozzászólása: Külsõvel szerintem nincs gond, annál több a belsõvel. Elég régóta edzek konditeremben, sokan meglepõdnének a környezetemben ha megtudnék, hogy amennyire erõs vagyok fizikailag, annyira gyenge mentálisan.
A kettõnek együtt kellene változnia - kinézet és hozzáállás egyszerre. Jót tenne egy kis sport, ha nem vagy megelégedve magaddal! Márpedig nem vagy, mert ha meg lennél, lenne önbizalmad!
szerintem lehet a kinézeteden is kéne változtatni. új ruhák, új haj, több izom... és azonnal megnõ majd az önbizalmad és megfordulnak utánad a csajok.
"sok kudarctól lett egy szép ki depresszióm, " Ó:( Ha körbeírnád eddíg , hogy csajoztál talán nálam okosabb emberek tudnak segíteni, mit csináltál ESETLEG nem olyan jól!:D
Szerintem a probléma megoldásának az 51%-a már a kezedben van. Ráismertél a hibára és arra, hogy javítanod kell rajta. Én is [email protected] vagyok, de úgy csinálom, hogy elöbb a kiszemelt Nö közelébe férközök, hogy megismerjük egymást és biztosra menjek.
Nézd, nincs abban semmi! Max egyedül maradsz és nem szaporodsz. Másnak nem lesz rosszabb, csak neked. Elfelejtenek, kész ennyi. Megéri görcsölni? Na ugye hogy nem! Mi lehet a legrosszabb, ami történik? Elutasítanak megint. És? Van még 3-4 milliárd másik nõ a világon. Ne úgy állj hozzájuk, mintha valami megközelíthetetlen aranypuncik lennének, õk is csak emberek, ugyanazoktól tartanak, amiktõl te. Mit gondoltál eddig???
A kérdező hozzászólása: 22:53 Köszön a válaszod! Lekötni próbáltam magamat, de mára már szinte csak ezen stresszelek egész nap, attól a pillanattól, hogy felébredek reggel, addig amíg el nem alszom este. Munkában is, mindnenhol ezen rágódom. Nem tudok szabadulni tõle egyszerûen. Emiatt is alakult ki a depresszió.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat 22:43 ha az olyan könnyû lenne :) a próbálkozást azért hagytam abba mert a sok kudarctól lett egy szép ki depresszióm, emellé jön még a szociális fóbia, és az, hogy alapból egy nagyon gyenge ember vagyok mentálisan. Szóval a változtatásra nekem nincs elég erõm, de ezzel azt hiszem meg is válaszoltam magamnak a kérdésemet :D
A kérdező hozzászólása: hát ja ez maradt :)
Figyi! Az rendben is van, hogy téged éppen érdekel a nõk véleménye, értékei stb. De miért kell azokat úgy kideríteni, hogy közben rettegsz és azon aggódsz, hogy jaj most mi lesz? A legegyszerûbb az, ha a lányokat úgy ismered meg, hogy már randiztok. A randi eleve kizárja azt, hogy neked a lány csak barátot jelent és ha a lány elmegy veled randira, akkor õ is kizárta már ezt a lehetõséget. Onnan csak rajtad áll, hogy mit csinálsz (lehet csók, szex, akármi, mert csak úgy tudod kideríteni egy lányról, hogy milyen, ha vele vagy!!!). Ha poénos vagy, megértõ, figyelmes, és jó a beszélõkéd - tehát meg tudod gyõzni õket, hogy te jófej vagy, okos és érdemes nekik veled lenni, mert veled olyan jó együtt lenni - akkor kizárt dolog, hogy nem akarnak tõled többet. Azok, akikrõl beszélsz, ezt nagyon jól csinálják - megértetik a lányokkal, hogy velük sokkal jobb móka együtt lenni a nap 24 órájában, mint mással. De ha te úgy érzed magadról, hogy te unalmas vagy, téged senki nem szeretne, és hasonlók - akkor hogy várod a nõktõl, hogy mást lássanak benned? És ezek a dolgok nem pénzen múlnak, sem a saját pénzen, sem a szülõk pénzén - ezek emberi dolgok. Ha valaki bunkó és omlanak utána a nõk, az csak azt jelzi, hogy sok nõ megáll ott, hogy egy férfi jól néz ki (vagy nem néz ki jól, de úgy adja elõ magát) de a megismerés már nem az erõsségük és késõbb derül majd ki, hogy mennyire melléfogtak (tehát felszínesek!!). De neked nem muszáj ilyen lányokkal kezdeni! Ha te okosakra vágysz, akiknek van tartása, akkor ne bulikon ismerkedj, hanem keress más csatornákat! Ismerek én nem éppen szép embereket, sõt kifejezetten vicces külsejû embereket is, akik után olvadoznak a nõk, mert õk megértették ezt, hogy a kinézet nem minden! A lényeg, hogy ember legyél, emberi érzésekkel és add meg a tiszteletet a nõknek - de cserébe várd el, hogy õk is tiszteljenek! Ha nem várod el, akkor semmibe se fognak venni - de persze sokan a siker reményében pincsikutyává alacsonyodnak egy szép nõ láttán, márpedig a férfiaknak határozottnak kell lenniük. Miért? Mert egy nõ, akármennyire önérzetes és magabiztos, csak egy nõ, akivel szemben sokan elõítélettel élnek - ezt a nõt meg kell tudni védeni, meg kell tudni vígasztalni, stb. (ismétlem, az olyan nõkrõl beszélek, akik nem felszínesek). Tehát ne úgy állj hozzá, hogy kivetíted a sértettséget, frusztrálttá válsz, amint sikertelenség ér, hanem legyél magabiztos, higgy benne, hogy sikerül. Ez nagyon fontos! Másodszor pedig figyelj azokra, amiket írtam, mutasd meg, hogy ki vagy valójában. Ha nem érzed magad elég érdekesnek, kezdj valamibe, amit teljes szívvel csinálsz (sport, mûvelõdés, olvasás, hobbi akármi) és akkor máris elmondhatod magadról, hogy te valamiben jó vagy! Ha valami nem tetszik változz! Mert ha változol, akkor a nõk véleménye is változni fog, ez garantált! Csak egy a fontos: sose érezzék rajtad, hogy te nem olyan akarsz lenni, amilyen vagy - légy büszke!

Mit tegyek, ha a 15 éves lányom karján valószínűleg önkézzel okozott sebeket találtam?

Nagyon felzaklatott a dolog. Reggel fel akartam ébreszteni, és akkor láttam, hogy a kezén hosszú, mélyebb sebek vannak vízszintesen csíkozva és néhány x alakú. Eddig nem is gondoltam arra, hogy vagdoshatja magát a leányzó. Nem is t?nt fel, hiszen évek óta majdnem minden nap armwarmert hord (olyan, mint a lábmelegít?, csak a kezére való, ilyen keszty?féle és könyékig ér), vagy hosszúujjút. Még nem beszéltem vele err?l? Mit csináljak vele? Amúgy haverjai nem nagyon vannak, akikkel barátkozna azoktól tiltom (alkoholisták), nem nagyon jár itthonról. Ti mit tennétek ilyen esetben? Nem a lányom min?sítését szeretném hallani, tudom, hogy butaságot csinált, hanem segítséget szeretnék. egy szomorú és aggódó édesapa

Legjobb válasz: Mindenképpen le kéne ülni beszélni vele. Én is 15 éves lány vagyok, ha velem apa leülne beszélni, még ha nehezen is, de megnyílnék elõtte. Az ilyeneket muszáj megbeszélni, mert ha nem érdeklõdik irántam a szülõ, akkor magányt érzek és azt, hogy nem vagyok fontos nekik. Ha vagdossa magát, akkor valószínûleg valamilyen lelki problémája van, ami már lassan az õrületbe kergeti, nem beszélte meg még senkivel (vagy csak 1-2 emberrel) és a magában tartása már nehezére esik, fáj. Sûrgõsen beszélni kell vele, nehogy véletlen felindulásból olyan kárt tegyen magában, ami már visszafordíthatatlan (barátnõm felakasztotta magát - gondolok páldául erre). Szóval itt az idõ, most vagy soha, meg kell tudni, hogy mi a probléma. Sok sikert! Majd írjon, hogy mi történt!

Mindenképpen le kéne ülni beszélni vele. Én is 15 éves lány vagyok, ha velem apa leülne beszélni, még ha nehezen is, de megnyílnék elõtte. Az ilyeneket muszáj megbeszélni, mert ha nem érdeklõdik irántam a szülõ, akkor magányt érzek és azt, hogy nem vagyok fontos nekik. Ha vagdossa magát, akkor valószínûleg valamilyen lelki problémája van, ami már lassan az õrületbe kergeti, nem beszélte meg még senkivel (vagy csak 1-2 emberrel) és a magában tartása már nehezére esik, fáj. Sûrgõsen beszélni kell vele, nehogy véletlen felindulásból olyan kárt tegyen magában, ami már visszafordíthatatlan (barátnõm felakasztotta magát - gondolok páldául erre). Szóval itt az idõ, most vagy soha, meg kell tudni, hogy mi a probléma. Sok sikert! Majd írjon, hogy mi történt!
a vagdosás mindig segélykiáltás, én speciel örülnék ha észrevennék, de kb a szemük alá nyomhatnám akkor se látnák, szoval sztem ne mondja h látta hanem "véletlenül" vegye észre, és kérdezze meg h "az micsoda?" és ne legyen s duhos, se ingerült, ne tiltsa, (mert akkor ott vagdalja magát ahol nem láthatja..)csak kérje meg h mondja el h miért..hallgassa végig és beszélgessenek, beszéltesse
A lányoddal nincs semmi gond, 15 évesen mindenkinek nehéz. Veled annál több probléma van, a gyerek problémái valamilyen szinten a szülõ elfojott, meg nem oldott problémáinak kivetülése... Én csak annyit tennék hozzá az elõzõekhez, hogy nem csak a leányzót kellene pszichoterápiában részesíteni, hanem Téged, az anyát is.
Engem is elrángattak pszihológushoz, de még hányhoz. Nem segített, épp ellenkezõleg. ( 22:02)
22:15 ne beszélj már badarságokat... El kell vele menni pschiológushoz, ha rám hallgatsz inkább magánrendelésbe. Ott minden bizonnyal kiderül pár alkalom után a probléma. A legjobb megoldás viszont terapeuta, ha profi a szakmájában akár elsõ alkalommal meglátja a bajt.
Pont a tiltás miatt ellenkezik. Szerintem irány pszichológus. Elõbb-utóbb artériát vág, és akkor elmegyógyintézet pár hónap min.
Nincsenek barátai, akik pedig lennének neki, azoktól eltiltod, akkor nem csoda, ha vagdossa magát. Szerintem az égvilágon semmi meglepõ nincs ebben. Pocsék dolog egyedül lenni. Persze, tudom hogy jót akarsz neki, nem azért tiltod el, hogy rossz legyen, de így elvágod minden lehetõségét. Olyan barátokat kéne találnia, akik megfelelõen viselkednek. (könnyû ezt mondani) Annak idején én is vagdostam a karom és egy kifejezetten alkoholista társaságba keveredtem. Viszont, ha nincs ez a társaság, öngyilkos lettem volna. Õk voltak az egyetlenek, akikhez tudtam szólni, jó volt tartozni valakikhez. Ittam velük, de mindig tartottam egy bizonyos mértéket. Ez utóbbit viszont sajnos nem igazán láttam magam körül. Én nem számíthattam a szüleimre, pedig nagyon nagy igényem lett volna a támogatásukra.Próbáld meg egy kicsit kimozdítani otthonról, valami színt vinni az életébe.
Figyelmet szeretne, valószínûleg nem foglalkoznak vele eleget otthon, na meg gondjai vannak és nincs kinek elmondani. Nem ártana beszélgetned vele normálisan, nem lecseszõsen mert akkor tuti semmit nem fog mondani.
Üljön le vele megbeszélni, de ha nem akarja megbeszélni, avgy szégyenli az édesapja elött, akkor érdemes pszichológushoz fordulni, mert olyan nyomás nehezedik rá, amit nem bír elviselni, éscsak akkor nyugszik meg, ha fájdalmat okoz magának (pl, vmilyen bûntudat, iskolai eredmények stb) vagy kéne beszélni az osztályfõnökkel, hogy mostanába történt e vele vmi, vagy ki van e közösítve, megszégyenítik stb..
Igen, tényleg figyelemfelkeltésnek egy eltorzult módja. Az a furcsa, hogy én mindig azt hittem, hogy aki már odááig "süllyed", hogy vagdossa magát, az annyira nem normális és annyira beteg, hogy nem is tud már magáról, nem tudja, hogy mit csinál. Egészen addig ebben a tudatban éltem, amíg velem is meg nem történt. Szerintem ez sokmindentõl függ. Lehet genetikailag valamilyen betegsége van (mániákus depresszió, skizofrénia stb), de az is lehet, hogy simán a figyelemfelkeltés. Ha a 2., akkor nem lesz öngyilkossági kísérlet az 99, 99%, mert abszolút csak azért csinálja, mert valami gubancot érez az életében. Fõleg, hogy még csak 15 éves, én erre tippelek. Szóval, ha nem szó szerint beteg, akkor nem fog elborulni az agya, szóval józan ésszel figyel arra, hogy nehogy fõeret vágjon. Kezdj el vele beszélgetni, mindig egyre többet és többet. Ha már megnyílt elõtted, akkor pedig beszéld rá a pszichológusra. Valószínûleg azért csinálja, mert magában lát mindenféle hibát és ezért akarja magát büntetni. Nem muszáj nagy dolognak lennie. De igaza van egy elõzõ válaszolónak, szerintem elõször neked kéne pszichológushoz menned. Legalább egy órára, de valami megbízhatóhoz. Õ biztos meg tudná mondani, hogy hogyan kezdj neki a lányoddal való beszélgetésekhez és ez is igaz, hogy biztos van némi köze a dolognak hozzád is, és az okoknak a feltárásában is segíthet a pszichológus, csak mondj el neki mindent, hogy igazából a lányod miatt vagy ott. Írd meg mi lett!

10 éve vagyok együtt párommal (kisebb nagyobb kihagyásokkal)! Már nagyon régota mondogatom neki hogy legyen babánk! Mit tegyek ha nem akarja?

30 vagyok ,? egy évvel fiatalabb!Nagyon sok mindenen keresztül mentünk már ennyi id? alatt,voltak szakítások is!

Legjobb válasz: hät a baj az hogy most hiàba mondod ogy elhagyod..30 vagy,és 10 év együttt valakivel az nagyon sok idö,szereted is persze,de a megszokàs is ott van mär..gondolj bele ha elhagynàd,éS ki tudja mikor talälsz tényleg egy olyat akivel nagyon jol megvagy és még babät is szeretne.sztem ha szakitasz,és tegyük fel talälsz màst...évekig gondolkozni fogsz azon hogy pl hiäba talältäl mäst,hiäba akar az "uj" pasi gyereket,de vajon miéRt alakult ez igy...én ugy gondolom ha 10 évet együtt vagy valakivel a szakitäs utän kell egy eléG hisszu idö mire tiszta lappal tudsz indulni màS felé..elhiszem viszon hogy nagyon bosszant,szomoru vagy és hogy eleged van!probäld meg..hogy elmentem vacsizni vagy pär napra menjetek ruccanjatok ki,éRdekes de akkor megnyilik az ember,és nyugodtan beséljétek meg,hogy ok 10 éve együtt vagytok är(nem vagy öreg!!ne érts félre!)csakhät mär 30vagy,és ugy gondolod hogy jöhetne a baba.ha meg kifogäsol,meg kitér elöle..kéRdezzz rà nyugodtan hogy miéRt.mond meg hogy nem vitäzni akarsz csak tisztän lätni..a munkahely meg az emberek 90%-ànak bizonytalan...a munkahely azert munkahely mert dolgol,mäsnak hiszen nem te vagy a magad fönöke...és akärkit a vilägon akärmikor kirughatnak bàrmiéRt..mégis mäsnak van gyerekük..tehät egyik munkahely sem biztos...ezt nyugodtan mond meg a pärodnak.

hät a baj az hogy most hiàba mondod ogy elhagyod..30 vagy, és 10 év együttt valakivel az nagyon sok idö, szereted is persze, de a megszokàs is ott van mär..gondolj bele ha elhagynàd, éS ki tudja mikor talälsz tényleg egy olyat akivel nagyon jol megvagy és még babät is szeretne.sztem ha szakitasz, és tegyük fel talälsz màst...évekig gondolkozni fogsz azon hogy pl hiäba talältäl mäst, hiäba akar az "uj" pasi gyereket, de vajon miéRt alakult ez igy...én ugy gondolom ha 10 évet együtt vagy valakivel a szakitäs utän kell egy eléG hisszu idö mire tiszta lappal tudsz indulni màS felé..elhiszem viszon hogy nagyon bosszant, szomoru vagy és hogy eleged van!probäld meg..hogy elmentem vacsizni vagy pär napra menjetek ruccanjatok ki, éRdekes de akkor megnyilik az ember, és nyugodtan beséljétek meg, hogy ok 10 éve együtt vagytok är(nem vagy öreg!!ne érts félre!)csakhät mär 30vagy, és ugy gondolod hogy jöhetne a baba.ha meg kifogäsol, meg kitér elöle..kéRdezzz rà nyugodtan hogy miéRt.mond meg hogy nem vitäzni akarsz csak tisztän lätni..a munkahely meg az emberek 90%-ànak bizonytalan...a munkahely azert munkahely mert dolgol, mäsnak hiszen nem te vagy a magad fönöke...és akärkit a vilägon akärmikor kirughatnak bàrmiéRt..mégis mäsnak van gyerekük..tehät egyik munkahely sem biztos...ezt nyugodtan mond meg a pärodnak.
Ezzel az a baj hogy õ 80 éves korában is tud gyereket csinálni de te nem tudsz ennyi idõssen szülni, tehát neked már nincs sok idõd fõlleg ha több gyereket szeretnél meg hát egy gyereket fel is kell nevelni nem elég megszûlni.Egyébbként õ szereti a gyerekeket, de mondjuk nem vagy elkésve ezzel nem azt akarom mondani.Én is 30 éves vagyok a kislányom meg 7 éves, én meg néha úgyérzem hogy talán hamar szûltem.De hát nem adnám oda semmiért jól van ez így ahogy van.Egyébbként a párod szereti a gyerekeket?Lehet hogy csak fél , a pasik hajlamosak bepánikólni attól hogy gyerekük lessz mert azért õ a férfi õ lessz a családfentartó és ez azért felelõsség, ha szereted ne hagyd el, ûlj le vele és egy jó vacsora mellett próbáld vele tényleg megbeszélni.Kérd meg rá hogy mondja el de tényleg õszintén hogy mi az oka hogy õ még nem akar, de szerintem csak fél.
Én azt gondolom, most elsõsorban a saját érdekeidet kell nézned. A párod is a saját érdekeit tartja szem elõtt, és nem azt, hogy Te mit szeretnél. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy nem szeret, csak "kényelmesebb" így egyelõre.... és õ valóban ráér gyereket "csinálni", csak nem biztos, hogy ha sokáig vár, akkor Te leszel annak a gyereknek az anyja... Ha most nem lépsz, pár év múlva már lehet, hogy késõ lesz... Egy ismerõsöm hasonló cipõben járt, mint Ti, és most 40 évesen járják a Kaáli intézeteket, meg a meddõségi központokat, mert most már akar a férje, csak nem jön össze... Tudom, hogy nehéz egy 10 éves kapcsolatot felbontani, drukkolok, hogy a párod meggondolja magát! :)
Ha mindenképpen babát szeretnél, akkor mondd meg neki. Ha erre még mindig nem akar, akkor azt is, hogy akkor valószínûleg el fogod hagyni. De ezzel kár volt 10 évet várni... most hol találsz embert, akivel ilyen jól megértitek egymást, összeilletek, együtt tudtok élni - ÉS babát is szeretne? Az, hogy az elsõ hónapban mit mond... nem biztos, hogy késõbb is úgy gondolja. Vagy valami olyan tulajdonsága van, amit nem veszel rögtön észre...
Szia Mi kicsit több ideje vagyunk egyutt (kihagyasok nelkul). Aztan most februarban véletlen kiszakadt az ovszer, mi se akartunk babat, egymasraneztunk, hogy ezek utan tok felesleges vedekezni, es majusra ossze is jott a babó :D 15 hetes, és 5 napos terhes vagyok most :) ) Ha tablettat szedsz, ne szedd, ha gumit hasznaltok, próbáld addig húzni, hogy ne vedekezzetek :D ha meg fogja tudni, hidd el, maskepp reagal majd. Az elsõ idokben meg annyira nem, de ha meglatja az ultrahangon, akkor majd igen :) ja, én 29 multam, a parom harminc :)

Mit tegyek ha baratsagbol vonzalom lesz? Mit tegyek hogy normalis kapcsolatta valjon?

5 eve ismerek valakit, aki 4 evig a licibe osztalytarsam vol,es most 1 ev utan osszefutottunk, es most egyutt vagyunk.A licibe o volt a vagany gyerek...ott egyszer csak ugy osszejottunk egy bulin, es annyi. Most a baj, h mindketten szegyelosok vagyunk..s nehez megbeszelni a dolgokat...o is kerulgeto szavakkal,s en is, nem tudjuk hogy kezeljuk egymast.Helyrejon ez ahogy ismerkedunk? mert en ot teljesen maskepp lattam eddig, es most...ugy kicsit megijeszt mindkettonket h minden mas? Mit tegyek h oldodjon ez a feszultseg?

Legjobb válasz: Nem tudom mi a problémátok, ha mind a 2en bejösztök egymásnak, és olyan dolgokról is beszélgettek, amirõl nehéz. Lazulljatok el, nincs mit izgulni. Ha nagyon nem megy máskébb fogyasszatok alkoholt. De ne sokat ;)

Nem tudom mi a problémátok, ha mind a 2en bejösztök egymásnak, és olyan dolgokról is beszélgettek, amirõl nehéz. Lazulljatok el, nincs mit izgulni. Ha nagyon nem megy máskébb fogyasszatok alkoholt. De ne sokat ;)
:s Akkor próbáld meg elhúzni a hazamenést, pl amikor már közeledtek a házatok felé, kezdj el valamirõl témázni, sztorizni, beszélgessetek minél többet a kapuban, utána a dolog adja magát.
A magyar pasik mind nyuszik. Teperd le és dugd meg mûbrokival!
A kérdező hozzászólása: *normalis..bocsi
Nagyon fiatal lehetsz még, ha ennyire nem tudsz fogalmazni. Konkrétan hány évesek vagytok?
A kérdező hozzászólása: 20 mindketten...nehez megfogalmazni...mert nekem a helyzet is nagyon fura...és valaki akit eddig teljesen mas szemmel néztem most megváltozott...olyan érzelmek amikrol eddig nem tudtamm...csak mindkettönknek fura..és nem tudjuk hogy beséljük meg h mit is akarunk...nem tudom hogy érttessem meg...feszült a hangulat emiatt koztünk
A kérdező hozzászólása: az nem is rossz otlet, csak o autoval jar...annyi h nagyon visszhuzodo mikor haverekkel vagyunk...szoval hiv, meg akarja h ott legyek, de nem fogja meg a kezem, nem puszill...csak majdnem mikor megyunk haza...s én sem akarom eröltetni..ez csak az elejen lesz igy? lehet meg o se szokott hozza az otlethez?

Mit tegyek ha a volt párom tiltja tőlem a kőzős gyermekünket? Mit tegyek? Hová forduljak segítségért? Nem voltunk össze házasodva, csak együtt éltünk. Az anya tényleg el tílthatja a gyermekemet tőlem?

Legjobb válasz: Hogy mit tegyél? Fejezd be az általános iskolát, mert bicskanyitogató a helyesírásod... Aztán ha ez megoldódott, menj be panasznapra a bíróságon és vagy jelentsd fel ha nem engedi a láthatást vagy kérd a láthatást. Abból amit leírtál nem derült, hogy volt-e már gyerekelhelyezés, fizeted-e a gyerektartást stb.

Hogy mit tegyél? Fejezd be az általános iskolát, mert bicskanyitogató a helyesírásod... Aztán ha ez megoldódott, menj be panasznapra a bíróságon és vagy jelentsd fel ha nem engedi a láthatást vagy kérd a láthatást. Abból amit leírtál nem derült, hogy volt-e már gyerekelhelyezés, fizeted-e a gyerektartást stb.
Dehogy tilthatja. A gyerek nem a szülõ tulajdona. Egyiké sem. Bíróság, gyermekelhelyezés, gyermektartás megállapítása, láthatás szabályozása. Ingyenes panasznapon segítenek.
Így van. De mi az az ingyenes panasznap? A bíróságon minden jogtanács ingyenes...
Utolsó, igazad van, de nem mindennap segítenek. A bírósági panasznap kijelölt idõpontokban van. Kérdezõ, el lett mar helyezve hivatalosan a gyerek? Gondolom nem, mert akkor lenne láthatas is megállapítva. Bíróságra kell beadni egy kérvényt.
a helyi családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatnál is érdeklõdhetsz, õk segítenek, sõt, ott hamarabb kapsz idõpontot a jogászhoz is
Ehez semmi joga, márha közös a felügyelet. Ha te fogod és most elviszed a gyereket akkor sem jelenthet fel mert ugyanannyi jogod van hozzá mint neki, persze mindaddig amig a gyermekelhelyezésrõl nem dönt a biroság. Menny biroságra.
Egyáltalán ismer a gyerek téged? Tudja, hogy te vagy az apja? Nevelted egyetlen percig is?
fordult bírósághoz, ha van gyerekelhelyezés, akkor a kapcsolattartást is szabályozni fogják, viszont fizetnek is kell gyerektartást

Mit tegyek ha a srác engem akar de én nem tudom h mit tegyek?

Van egy 25 éves srác aki nagyon szeretne velem összejönni de én nm tudom h mit szeretnék. Nem tudok dönt? érvet felhozni se mellette se ellene... Amúgy szimpatikus és nm is néz ki rosszul de nm tudom h mit tegyek. 18L

Legjobb válasz: Érvek mellette: - Van f*sza - Ki tudod használni (Mivel nõbõl vagy) - Nem fogsz unatkozni Érvek ellene: - Ha épp mással dugnál (Mivel nõ vagy), piszkálná a lelkiismereted. - Nem tudsz reggelente fingani nyugodtan - Dilemma lesz, hogy el merj-e menni náluk f*sni. - Kínos lesz a szakítás - Kisnyuszi

Érvek mellette: - Van f*sza - Ki tudod használni (Mivel nõbõl vagy) - Nem fogsz unatkozni Érvek ellene: - Ha épp mással dugnál (Mivel nõ vagy), piszkálná a lelkiismereted. - Nem tudsz reggelente fingani nyugodtan - Dilemma lesz, hogy el merj-e menni náluk f*sni. - Kínos lesz a szakítás - Kisnyuszi
Igy ne kezdj bele semmibe.Illetve ezzel az emberrel ne. Nem õ az embered.
Én 33 vagyok. Randizzunk, utána már tudni fogod, mit akarsz tõle. ;D Viccen kívül, próbáld meg, legfeljebb kilépsz a dologból. Egyébként ez a 7 év nem olyan gáz, sõt ideális, hogy õ az idõsebb.
Vegulis megprobalhatod, adj egy eselyt magadnak. Ha nem jo, meg mindig szakithatsz. Elso : kicsut durva amit irtal, de milyen igaz !
Ha nem próbálkozol nem is tudod meg mi lenne. Ahogy mi sem tudjuk a választ. Szóval szépen gyere össze vele, aztán max elhagyod ha nem olyan amilyet szeretnél.. Ha meg bejön.. :) Szóval tudod

Mit tegyek, ha úgyérzem semmit nem tudok hiba nélkül végezni szorongás miatt? Folyamatos kudarcok érnek. Mit tegyek ha mások folyton kritizálnak?

Egyszer?en mindíg én vagyok a hibás.

Legjobb válasz: Szia Énis szorongtam nem is kevés idõn át. Ha gondolod lesd meg a blogom (nem reklám akar lenni) Itt leírom a történetem és a gyógyulásom. http://nepanikolj.blog.hu/ Ha pedig gondolod dobj az oldalon kintlevõ címre egy levelet, szívessen meghallgatom a történetedet.

Szia Énis szorongtam nem is kevés idõn át. Ha gondolod lesd meg a blogom (nem reklám akar lenni) Itt leírom a történetem és a gyógyulásom. http://nepanikolj.blog.hu/ Ha pedig gondolod dobj az oldalon kintlevõ címre egy levelet, szívessen meghallgatom a történetedet.
én s szorongok nagyon...minden helyzetben..káosz az egész életem..egyhangú..és semmit sem ér....és ez nem fog változni...mert nem tudok változni...kezdenek testi tüneteim is lenni, eddig is voltsk..de most a szivemre megy rá...
Leírnád, hogy mit értesz szorongás alatt?
Tudom, nem vigasztal, de én is olyan helyzetben vagyok, mint a kedves Kérdezõ, és mint 2. Válaszoló. Munkanélkülin vagyok, 3 hét múlva lejár, és képtelen vagyok munkát keresni, mert az emberek levágják, hogy vm nem stimmel, mindig minden rossz, amit én csinálok, és én is értelmetlennek érzem, mint 2. Válaszoló. Ha kritizálnak, támadj! Védd magad, de ne mentegetõzésekkel! Tudom, nem biztos, hogy mûködik. Én már ezért vagyok képtelen munkát keresni. Inkább meghalok. Remélem pár doboz Xanax elég hozzá némi alkohollal.
Na, áljunk csak meg, ti mit értetek az alatt, hogy szorongás? A szorongás egy tárgy nélküli félelem ami testi tünetekkel is jár. Nektek ilyen problémátok van? Mert így elsõ olvasatra nekem nem annak tûnik (ez szól mindhármotoknak)
én ha kilépek az utcára rögtön szorongok....ha már rám néz egy ember...rögtön h mit gondolhat róla...nagyon rossz igy élni 25 l
utolsó válaszoló, én is ugyanígy vagyok, és annyira idegesít már hogy ennyire érdekel hogy mások mit gondolnak, de nagyon nehéz ezen változtatni. nekem még társul emellé izzadás is ami elég kínos valamint egyéb tünetei a szorongásnak. :(
Alapvetõen én is hajlamos vagyok erre a szorongásos témára, de úgy vettem észre, hogy ha sporttal levezetem a stresszt, az jó hatással van az önbecsülésemre is. Próbálj ki valami újat, ami kizökkent a hétköznapokól: új hobbi, sport, akármi. Pl járj el futni. Itt nem kell semmilyen technikát megtanulni, futni mindenki tud. És ahogy majd javul az állóképességed, nõni fog az önbizalmad is, így egy idõ után nem fogsz bebújni a csigaházadba. Hidd el, nekem is sokat segít! ;)
Betegségek 80% pszichoszomatikus. Olvasd el a Dianetika könyvet, abban benne van hogyan alakul ki és a MEGOLDÁS is!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!