Találatok a következő kifejezésre: Mit tegyek 4 napja (112 db)

Mit tegyek? 4 hetes a kisfiam. Tudok szoptatni, de kevés a tejem.4 napja kap éjszakára tápszeres pótlást. Kezdetektõl bimbóvédõvel szopizik, mégis nagyon félek a tápszert cumisüvegbõl adni neki, mert félek, hogy lusta lesz szopizni.

A kisfiam egyébként két héttel elõbb érkezett, a kórházban az 5. napon indult meg reggelre a tejem, addigra már annyira bestresszeltem, hogy végigsírtam az éjszakákat. A gyerekem éhezett, a kórház viszont annyira szoptatáspárti volt (én is nagyon és megértem, hogy jót akartak), hogy hiába kértem, még egy kis teát sem adtak neki. Nagyon lefogyott, emiatt késõbb is engedtek minket haza. A csecsemõs nõvérek mutattak sok technikát, segítettek, de a bal mellbimbóm nagyon vaskos volt, a jobb túl puha, emiatt megengedték, hogy használjak bimbóvédõt. Medelásat szereztem be, azt mondták, a za legjobb.Annyira boldog voltam, hogy azzal végre sikerülni látszott a sikeres szoptatás, hogy azóta is azt használjuk. Viszont sokat hallottam arról, hogy a bimbóvédõvel való szoptatáskor nem érik olyan ingerek a mellet, mint "natúrban", emiatt elõbb elapadhat a tej. Mi észrevettük pár napja, hogy sajnos kevés is neki. Egész nap és éjjel cicin akart lenni, ha nem , akkor ordított. Azt hittük, fáj a hasa, ráfogtuk a frontra stb...De sajnos rá kellett jönnöm, hogy éhes. Két napig sírtam, hogy nem tudom neki biztosítani a kellõ mennyiségû tejet. Mindennel próbálkozok, hogy szaporatsam a tejem:tea, homeós bogyó, szopi után fejés, rengeteg folyadék, de sajnos kell az éjszakai pótlás.Most attól félek, ha azt a pótlást, -amibõl gondolom idõvel majd napközben is kell neki, ha csak nem szaporodik valami csoda folytán a tejem- cumisüvegbõl kapja, akkor végleg leszokik a cicirõl. Én pedig belebetegszem, ha nem jön szopizni. Egyszerûen imádom, mikor ébred és "megérkezik" a mellemre és néz azokkal a kis bogár szemeivel, miközben szívja a tejecskét. Legalább azt a napi kevéskét szeretném megadni neki a tápszer mellett.Ez egyenlõre megnyugtat. Szerintetek, ha amúgy is bimbóvédõvel szopizik, akkor nem kavarja meg a cumisüveg? Vagy erõltessem a poharas megoldást? Vagy tanuljunk meg bimbóvédõ nélkül szopizni, hátha több lesz a tej? (Próbálta már anélkül is, de csak nyüglõdik rajta.)Segítségeteket elõre is köszönöm!

Legjobb válasz: Este ha éhes, egyik mell, másik mell, megint egyik mell, másik mell, megint egyik mell, másik mell. Ez a legjobb a tejszaporításra, hogy minél többet szívja a cicit, érje az inger! Na meg egyél sok táplálót! Tészta, rizs, krumpli. Napközben minden szopi után fejj, ha csak 5-10 mili marad, gyûjtsd, s este jó lesz pótlásnak! A lényeg, minél többet szopizzon, annàl több lesz a tejed! Próbáld elhagyni a bimbóvédõt, jobban tud anélkúl szopizni a baba, hatékonyabban tudja szívni, jobb vákumot tud anélkül csinálni.

Este ha éhes, egyik mell, másik mell, megint egyik mell, másik mell, megint egyik mell, másik mell. Ez a legjobb a tejszaporításra, hogy minél többet szívja a cicit, érje az inger! Na meg egyél sok táplálót! Tészta, rizs, krumpli. Napközben minden szopi után fejj, ha csak 5-10 mili marad, gyûjtsd, s este jó lesz pótlásnak! A lényeg, minél többet szopizzon, annàl több lesz a tejed! Próbáld elhagyni a bimbóvédõt, jobban tud anélkúl szopizni a baba, hatékonyabban tudja szívni, jobb vákumot tud anélkül csinálni.
Elõször is, NYUGODJ MEG!!!Tudom, nem könnyû, de ez az elsõ lépés ahhoz, hogy jól menjenek a dolgok!Akkor is jó anya vagy ha szoptatsz és akkor is ha tápszert adsz! Na ha ezt kipipáltuk, akkor mehetünk tovább:) Én mindkét fiamat fél éves korukig bimbóvédõvel szoptattam.Az elsõnél még görcsöltem, hogy leszokjunk, nem ment, aztán fél évesen egyik napról a másikra már tudott nélküle szopizni, a másodiknál már nem idegeskedtem.Szóval szoptass nyugodtan azzal, nem lesz baj, nem lesz kevesebb tej! Semmi baj az éjszakai pótlással, de még nagyon pici a babád!Az elsõ 6 hét, a gyermekágyas idõszak minimum arról szól, hogy beálljon a kereslet kínálat, tehát annyi tejed legyen amennyi kell.Nem feltétlen az a baj, hogy kevés a tejed, hanem lehet hogy keveset eszik és hamarabb éhes lesz, nem?Én lehet mérném, de csak akkor, ha ez neked nem okoz újabb frusztrációt, ha e miatt is aggódnál akkor hagyd!Nekem segített, ezért írtam! Lehet már kapni nagyon jó újszülött cumisüvegeket, amibõl nem dõl a tápszer, szerezzetek be egy ilyet.De mindig elõbb szoptass, és ha úgy veszed észre, hogy közvetlen szopizás után nyügös, éhes, akkor keverj be neki tápszert.De mindig a szoptatás legyen az elsõ!!!Ha viszont megnyugszik a ciciden és legalább 1-1, 5 órát elvan utána akkor szerintem nem kell pótlás, ha sír, megint tedd rá a cicidre, de a másikra!Ha kettõbõl szoptatsz, akkor arra, amibõl utoljára evett. Szerintem a pohár még neki nagyon korai!Korábban jött, pici még, orális inger kell neki!Esetleg azt is kipróbálhatjátok, hogy szopizás után elfogadja-e a cumit.Mert ha igen és cumizásra, ringatásra megnyugszik, akkor tuti nem éhes!! Hát remélem tudtam segíteni, ne aggódj, minden rendben lesz, és jól csinálod, bele fogsz jönni mindenbe, csak próbálj kicsit lazítani:)
2-es vagyok, igen, ahogy elsõ írja az ivás mellett baromi fontos a fehérje bevitel, egyél rendesen!!!
Én 2 nap után kezdtem bimbóvédõt használni, mert nagyon fájt, igaz, azzal is. Nálam igaz volt, hogy lecsökkent a tej tõle, pedig az elején rengeteg volt. Én is mindent bevetettem (az egyetlen tudományosan is hatékony szer a görögszéna, ill. azt hiszem a kecskeruta. Én görögszénát szedtem (napi akár 6 tbl), a másikban azért nem vagyok biztos. És az tényleg segìtett. De az esti tápszert csak akkor tudtam elhagyni, amikor bimbóvédõ nélkül mertem szoptatni. Akkor 1 nap alatt annyi tejem lett, hogy az arcába spriccelt :) Mivel azt ìrod, Neked muszáj a bimbòvédõ, nem tudom, hogy lehetne elhagyni. Esetleg szoptatási tanácsadó segìthet. De van, akinek olyan a melle, h tényleg csak azzal megy. Azért próbálkozz nélküle is. Nálunk a cumisüveg nem zavart be, Mam-osat használtunk, annak jó az alakja. Kitartás!
Elõször meg kellene nyugodnod és kipihenni magadat amennyire lehet. Ez is segít a tejtermelésben. A bimbóvédõ nem ördögtõl való dolog és 9+10 hónapig szoptattam azzal, mert anélkül nem ment. A pótlás se ördögtõl való. Tedd minél többet mellre, tanuljatok. Én is kínlódtam az elsõ gyerekemnél, annyira akartam. Egy pár hét után éreztem azt, hogy menni fog, akkor megnyugodtam. Ha elõbb gondolkozok, lehet hogy én is kerestem volna szoptatási tanácsadót. Egy telefont neked is megérne, az lll-nél segítséget kérni.
A kérdező hozzászólása: Jaj, nagyon szépek köszönöm a kedves, nyugtató szavaitokat, valóban az lenne a legjobb, ha valahogyan meg tudnék nyugodni. Most azon vagyok és ezt fõleg most Nektek köszönhetem.Megfogadom és kipróbálom a tanácsaitokat. Egyébként vettünk mi is 3 féle cumisüveget, a MAM-os cumija nagyon hasonlít a mellbimbóhoz, arra gondoltam, ha sikerülne letenni a védõt, akkor abból próbálkoznánk pótolni, a bimbóvédõhöz pedig a másik, egy Dr Browns nevezetû cumisüvegünk cumija hasonlít, most egyébként ebbõl adom neki a pótlást, kipróbáltam mindegyik cumisüvegünket és ebbõl olyan lassan jön, hogy az éjszaka 100 ml-t 3/4 óra alatt szívott ki belõle, szóval dolgozott reggel a cicin is.Csak tudjátok, már azért is elkeseredtem, mert volt, aki azt mondta, hogy az is baj (tejügyileg), hogy 30 éves vagyok, késõi gyerek, minden macerásabb.(Egyébként azért szültem most, mert most jött össze.)Mégegyszer köszi nektek mindent!
Jaj, ne viccelj, a korodnak semmi köze a szoptatási nehézséghez. Ezt meg kell oldani és kész. Én majdnem 34 évesen szültem az elsõt, 36, 5 voltam a másodiknál. A nagyobbnál küzdöttem a szoptatással, tanultuk, a másodiknál könnyebb volt, õ egybõl rákapott, én meg már nagyjából képben voltam. De szerintem semmi sem megy nehezebben 30 felett, mint fiatalabban. Én fizikailag sokkal jobban voltam a második gyerek születése után, mint a majd' 10 évvel fiatalabb szobatársam, szintén második gyerek után. Nem ettõl függ. A Medela bimbóvédõ szerintem is a legjobb. Esetleg azt nézd meg, hogy melyik méret van, lehet belõle kétfélét is kapni. (5.vagyok)
5 napig hagyták éhezni????Hát gratulálok.Ok szopizzon a baba én is ezt támogatom, félreértés ne essék, de ez azért kicsit sok idõ szerintem.Amúgy nyugodj, meg ez az elsõ.Tedd minél többször a melledre és ha már kicsit nagyobb és ügyesebb lesz, a bimbóvédõ nélkül is tud majd szopizni.A tápszert lehet csõrös itatópohárból adni, vagy rendes pohárból.vagy nagyon jó cumisüvegek vannak, amik hasonlóan mûködnek mint az anyamell.Pl nagyon jó a medela cumisüveg is, mondjuk nagyon drága.Amúgy azt már próbáltad, hogy fejsz?Még az is segíthet, meg lehet, hogy van még ott tejcsi, csak nem tudja kiszopizni az egészet.Ha a szopizások után még alkalmanként le tudnál fejni akár 10-20 ml-t akkor éjszakára lehetne neki azt adni és nem kellene tápszer.Sok sikert

4. napja nincs kaki! Mit tegyek? 4, 5 hób a gyerekem. Nem feszül a pocija.

6-szor eszik naponta, abból 4szer csak anyatej, és 2szeranyatej és pici táp. 2 napja kezdtük az almázást, de el?tte már 2 napig nem volt kakija.

Legjobb válasz: Az alma okozhat székrekedést.

Az alma okozhat székrekedést.
Nincs semmi baja. Anyatejes babáknál elõfordul hogy napokig nincs széklet. Viszont ha lesz széklete akkor érdemes megnézni hogy mennyire volt kemény a széklete, ha kemény volt akkor más gyümölccsel próbálkozz.
Egyelõre semmit. Ha nem múlik el pár napon belül vagy ismétlõdik, akkor doki.
A kérdező hozzászólása: Csütörtökre van idõpontom mert mennem kell az éves szûrésre is meg gyógyszert is kell felíratnom! nem lehet hogy megszokta a szervezetem?
Vagy kevés már a hormontartalma, vagy a szervezetd unja, hogy 4 éve hormonális elnyomás alatt van. Legalább fél éves szünetet kellene tartani inkább.

Anyukák! Mit tegyek? 4, 5 hós kisfiam az utóbbi napokban a délutáni alvás előtt úgy üvölt, mintha kínoznák! Utána a szoptatás (16h) alatt elalszik, és belealszik az éjszakába, ha nem ébresztem.

A délutáni alvás el?tt ugyanazok a tünetek, mint a délel?ttinél, de míg délel?tt lerakom és alszik, délután nekiáll ordítani. Aztán nagy nehezen megnyugszik, nem alszik, majd szoptatás alatt nagyon bealszik, órákat durmol, volt, hogy éjjel 12kor kelt. Ébresszem fel, mit tegyek?

Legjobb válasz: mi még nagyon az elején voltunk így, én néha felkeltettem fürcsi kaja aztán vissza is aludt.

mi még nagyon az elején voltunk így, én néha felkeltettem fürcsi kaja aztán vissza is aludt.
A kérdező hozzászólása: köszönöm, és utána magától elmúlt ez, beállt?

A kutyám 4 napja virraszt, nem mer elaludni, vagy elfeküdni. Nagyon kimerült már. Szivmegnaggyobbodása van, amit kezelek, de mégis újabbnál újabb tüneteket produkál. Mit tegyek ha a kutyám nem mer elaludni?

Legjobb válasz: Ilyen nincs! Virraszthat mondjuk 1 esetleg 2 napig félelembõl, de amikor 4 napig nem fekszik le, az már nem saját akaratából van. Igen valószínû, hogy a lefekvés nagy fájdalmat okoz neki, ezért kényszerbõl nem teszi. Vidd dokihoz.

Ilyen nincs! Virraszthat mondjuk 1 esetleg 2 napig félelembõl, de amikor 4 napig nem fekszik le, az már nem saját akaratából van. Igen valószínû, hogy a lefekvés nagy fájdalmat okoz neki, ezért kényszerbõl nem teszi. Vidd dokihoz.
Vedd fel magad mellé az ágyba, és simogasd. Hátha a gazdi érintése megnyugtatja.
És ez a szívmegnagyobbodás miatt van? Ez biztos?
Nem nem mer, hanem nem tud lefeküdni. Biztosan fájdalmas neki a fekvés, vagy nem kap levegõt. Ezt csinálta a kutyám, mikor a rák a tüdejére húzódott. Gondolom nem Te kezeled, hanem az állatorvos. Õ mit mond?
Rakd kényelmes helyre beszélj hozzá halkan "aranyosan" és simogasd!
Találkoztam hasonló esettel, valóban a fájdalomtól nem bír lefeküdni. Én már az elsõ átvirrasztott éjszaka után orvoshoz vittem, aki mellhártya gyulladást diagnosztizált, de mivel nem hittem a diagnózisában, máshova is elvittem, ott kiderült, hogy a gerince meszesedik és a meszesedett csigoják az idegeket nyomják, ezért nem tud lefeküdni. Tehát valóban vagy tüdõprobléma lesz az, vagy gerincprobléma. Ha a szívével is van gond, akkor az is lehet, hogy vizesedik a tüdeje, de a szívnagyobbodás azokra a buflákokra jellemzõ (bullma, boxer, bulldog, stb) akikre a bambuszgerinc is. Azonnal vidd el orvoshoz, mert iszonyatos fájdalmai lehetnek!
Az én kutyusom egy éjszakát virrasztott (szívbeteg volt), nem feküdt le, másnap azonnal elvittem orvoshoz és kiderült hogy a rossz szívmûködése végett jobban vizesedik a tüdeje, mint amennyit a vízhajtó gyógyszer kitudott hajtani. Azonnal vidd orvoshoz szerintem. 14 évet élt a kórós szívbetegségével, de mindig résen voltam, ha valami természet elleneset produkált.
Folyt. Egy picivel megemelte a doki a vízhajtó tabletta mennyiségét és minden ment tovább a régi kerékvágásba, de orvosnak látnia kell!!!

Rosszul alszotok pár napja? 4 hónaposkám eddig végigaludta az éjszakát, 3-4 napja 2től dorbézol. Mitől lehet? Mit tegyek?

Legjobb válasz: poár napja minden éjfélkor felébred. Jön a foga, csak kúppal és egy kis tejcsivel tud visszaaludni. Tegnap éjjel egy órán át szenvedtünk, megpróbáltam, hátha visszaalszik anélkül is, de csak magunkkal toltam ki:(

poár napja minden éjfélkor felébred. Jön a foga, csak kúppal és egy kis tejcsivel tud visszaaludni. Tegnap éjjel egy órán át szenvedtünk, megpróbáltam, hátha visszaalszik anélkül is, de csak magunkkal toltam ki:(
hát mi szerencsére nem dorbézolunk, de megint 3 óránként kelünk :( állítólag az idõjárás, meg a hideg miatt, majd visszaáll... remélme!
5, 5 hónapos, 4.napja kel éjfélkörül-eddig 9-4ig aludt-kicsit eszeget(50-100ml)és alszik tovább.2-3(!)órát, és megint és megint...reggel pedig dünnyög... remélem hamar visszaáll a rend, mert így elég fárasztóak a napok!

4 Napja van ajak piercingem (szépségpötty) és ma reggel mikor felkeltem vérzett:S lehet valami gond van vele . Mit tegyek?

Legjobb válasz: Na eröt vettem magmamon es kiegeszitem egy "NORMALIS" valsszal az ediggi valaszom. Szoval 4 nap mint mondottam nem eleg hogy begyogyuljon foleg hogy nem is szelözik a seb mivel el van fedve a piercingel. Arra meg kell varni egy par hetet. Amit tudok ajanlani: neha oxigenes vizzel öblögesd le, felkeleskor a reggeli nyallal, mielött meg barmit is ennel vagy innal vagy netan fogat mosnal, kicsit kend be, kicsit undorito de szerintem hatasos. Lefekves elött egy kis sebtapasszal ragazd le hogy ne tudjon beakadni semmibe. Igy mar megfelel kislanyka?? :D

Na eröt vettem magmamon es kiegeszitem egy "NORMALIS" valsszal az ediggi valaszom. Szoval 4 nap mint mondottam nem eleg hogy begyogyuljon foleg hogy nem is szelözik a seb mivel el van fedve a piercingel. Arra meg kell varni egy par hetet. Amit tudok ajanlani: neha oxigenes vizzel öblögesd le, felkeleskor a reggeli nyallal, mielött meg barmit is ennel vagy innal vagy netan fogat mosnal, kicsit kend be, kicsit undorito de szerintem hatasos. Lefekves elött egy kis sebtapasszal ragazd le hogy ne tudjon beakadni semmibe. Igy mar megfelel kislanyka?? :D
Szepsegpötty, b++ lefordulok a szekröl. :) ))))) Több mint valoszinü alvas közben beakadt es felsertetted mert 4 nap alatt nem nagyon gyogyul be. :S
A kérdező hozzászólása: hÁT ENNYIT A NORMÁLIS EMBEREKRÕL xD..
Hallod kislany, megkaptad a normalis valaszodat is es az anyazast melözd mert lehet idösebbek az en gyermekeim mint te kislany. Am ha az en gyermekeim raknanak magukba ilyen vasakat kiveve fül tuti sajat kezemmel tepnem ki aztan johetnenek a gyermekvedelmisek. XD
Söt töllem kaptad az egyetlen valasz a kerdesedre. :S
A kérdező hozzászólása: Inkább várnék a normális válaszra minthogy ilyeneket olvasasak....
Szia Különösebb gondot nem okoz h vérzett elõfordul. Ápold tovább ahogy eddig míg meg nem gyógyul. A helyedben nézegetném az ajak belsõ részén a lyukat h-h gyógyul.

Fogszabályzó, mit tegyek az első 3-4 napban?

hali, pár napja feltettek nekem egy porcelán fogszabályzót....mondták, h az els? 3-4 napban fájni fog, és igen eléggé is fáj..nem tudok rágni, csak pépeset enni. nincs valami tanácsotok,javaslatotok, h kellemesebb legyen ez az egész?

Legjobb válasz: Nekem is volt fogszabályzóm 2 évig, nemrég szedték le. :D Valóban fáj, és minden egyes állításnál fájni fog, szintén 3-4 napig (akár egy hétig is), de a végére egészen meg lehet szokni. :D Tenni ellene igazából nem tudsz semmit, én a fájdalomcsillapítót nem ajánlom, annyira nem elviselhetetlen a fájdalom. Ha nem sebes a szád, akkor tökéletes étel ilyenkor a tejberizs-tejbedara, fõzelékek. Arra figyelj, hogy ha esetleg éjszaka elmúlna a fájdalom reggel ne harapj bele nagy lendülettel a szendvicsedbe, mert igen fájdalmas élményben lesz részed. :/ :D

Nekem is volt fogszabályzóm 2 évig, nemrég szedték le. :D Valóban fáj, és minden egyes állításnál fájni fog, szintén 3-4 napig (akár egy hétig is), de a végére egészen meg lehet szokni. :D Tenni ellene igazából nem tudsz semmit, én a fájdalomcsillapítót nem ajánlom, annyira nem elviselhetetlen a fájdalom. Ha nem sebes a szád, akkor tökéletes étel ilyenkor a tejberizs-tejbedara, fõzelékek. Arra figyelj, hogy ha esetleg éjszaka elmúlna a fájdalom reggel ne harapj bele nagy lendülettel a szendvicsedbe, mert igen fájdalmas élményben lesz részed. :/ :D
Fogadd meg az elsõ hsz. tanácsát, majdnem 3 évig "élveztem" a fogszabályozót, csak ugyanazt tudnám leírni én is. :=)
Ne rontsd el neki... Ennyit meg csak kibirsz.
A születésnapján közöld vele, hogy szakítani akarsz. Garantáltan a lehetõ legjobb ajándék.
Az sokkal önzöbb, ha addig hitegeted. Ne feledd, fö az öszinteség! 21/F

4 hetes babám felcserélte a nappalokat az éjszakákkal. Mit tegyek? Eddig nem volt gond az alvásával, de 4 napja nappal végig alszik, éjjel fent van. Nem sír, elvan magában de én nem tudok úgy aludni, h ő fent van.

Hogy tudnám visszazökkenteni???

Legjobb válasz: 14:47 vagyok. Olyankor úgy szoktuk, h. hol én, hol az apja foglalja le. Sétálunk vele, játszunk, aminek sokszor az az eredménye, h. sír, de valahogy mindig sikerült "kibekkelni" ezt az idõszakot.

14:47 vagyok. Olyankor úgy szoktuk, h. hol én, hol az apja foglalja le. Sétálunk vele, játszunk, aminek sokszor az az eredménye, h. sír, de valahogy mindig sikerült "kibekkelni" ezt az idõszakot.
Huh.... Ha nem sír, bár tudom, nehéz úgy aludni, de lehet jó lenne, és magától visszatér a rend. Éjjel semmiképp ne foglalkozz vele, mert akkor véged lesz... Próbáld meg nappal nem hagyni aludni, akkor éjjel lesz álmos. De ez nem fog menni egyik napról a másikra... Más megodlást nem látok.
nappal max. 3 órát hagyd egyhuzamban aludni, utánna ébreszd fel. este pedig ne szólj hozzá ha felkel. ne gyújts villanyt, ne játssz vele. nézd meg jól van-e és menj ki. megfogja unni. nekünk 2 nap után visszaállt a rend. havonta egyszer még bepróbálkozik, de aztán minden ok.
Én úgy csinálom, h a fürdés és vacsi elõtti utolsó szopi után már nem engedem aludni, így elfárad, mire az esti elalvás jön. Éjjel ha nem sír, hagyd magára, semmiképp ne szólj hozzá, hátha magától el fog aludni.
Az enyém is 4 hetes, és pontosan ezt csinálja. Már eléggé kivagyok, mert éjjel képes egyfolytában akár 2és fél-3 órát ébren lenni. Bocs, hogy belekérdezek, de hogy lehet ébren tartani 1 ilyen kicsi babát??Az enyém, ha elaludt, semmivel sem tudom felébreszteni, és persze ébren tartani sem, ha éppen aludni akar.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!