Találatok a következő kifejezésre: Mit tegyek, párom egy (411 db)

Mit tegyek, párom egy érzelmi analfabéta!?

Párom nem tudja kimutatni az érzéseit és már eljutottam odáig, hogy elegem van. 2 éve vagyunk együtt mégcsak azt se tudja, kimondani hogy szeret, annyi a maximum, hogy "tudnom kell anélkül is, hogy mondaná vagy, hogy ugyis tudom hogy nagyon" és ennyi. Társaságban mintha még mindig zavarba lenne melettem, kezdetben mégcsak meg se simogatott puszit se adott, most már ott tartunk hogy elvétve 1-1 puszi, simogatás, ölelés. Már számtalanszor próbáltam vele ezt megbeszélni, hogy próbálja kimutatni, hogy éreztesse, hogy szeret. Mindig azt mondja nekem ezt tudnom kell, csakhogy nem is érzékelteti. Azt észrevettem, hogy ha én puszilgatom "csüngök rajta" f?leg társaságban, az láthatóan nagyon jól esik neki, szereti. (Persze nekem is jól esne) Én még bókokat se kapok t?le, azt mondja ugyis tudom hogy jól nézek ki, de n? ismer?söket persze el?szeretettel dicsérget és még élvezi is, hogy engem ez idegesít vagy esetleg féltékeny leszek. Változni fog valaha is? Vagy mit csinálhatnék? Volt ilyen kapcsolatotok?

Legjobb válasz: Mondjuk abban igaza van, hogy tàrsasàgban nem mutatja ki az érzéseit, mert vannak akiknek ez csak szinlelés. Viszont ha màsokat dicsérget, az màr nem fer dolog tõle. Azt hiszem elgondolkodnék ezen a kapcsolaton, ha 2 év utàn nem mondja ki, hogy szeret.

Mondjuk abban igaza van, hogy tàrsasàgban nem mutatja ki az érzéseit, mert vannak akiknek ez csak szinlelés. Viszont ha màsokat dicsérget, az màr nem fer dolog tõle. Azt hiszem elgondolkodnék ezen a kapcsolaton, ha 2 év utàn nem mondja ki, hogy szeret.
Ez nagyon rossz..., az ember azert akar parkapcsolatot, hogy megélhesse, hogy szeretik, és kimutathassa, hogy szeret... ugy latom, Te is igy gondolod, es fabatkat sem ér neked egy ilyen fiu, csak egyre nehezebba szived, pedig ahogy mondod, nem Rajtad mulik ez, õ az analfabéta. De sok nõ magat szokta hibaztatni, és azt hiszi, rajta mulik: na õk sokkal jobban szenvednek... Esetkeg Hellinger-féle csaladallitas segithet õrajta. 35N
Mintha az exemrõl írtál volna, teljesen ugyanez volt nálunk is és egyre nehezebben viseltem. Nálunk kiderült, hogy amellett, hogy egy érzelmi analfabéta, még csak megközelítõleg se szeret engem úgy, ahogy én õt. Tõled függ, hogy ezt te mennyire bírod elviselni és elfogadni, nekem nem ment. De a helyedben mindenképp rákérdeznék, pontosan mit is érez irántad, mert nekem nem úgy tûnik mint aki szerelmes.
Nálunk is ugyan ez volt a helyzet. Én szabályosan lógtam rajta. Mindig azt mondta, hogy a szeretethez nem kellenek szavak... Szintén jött a duma, hogy "úgy is tudod, hogy szeretlek, meg szép vagy, akkor minek mondjam...etc." Aztán egy szép napon megcsalt. Megtaláltam a telójában a romantikusnál romantikusabb üziket. Erre mikor kérdõre ontam, és "megbeszéltük" a dolgokat, ennyi volt a válasza: "nem igaz, hogy nem vetted észre, hogy nem szeretlek, hiszen soha nem éreztettem veled igazán" Na puff neki! Ha másokat dicsérget, csak téged nem hajlandó, az már régen rossz...:(
De nõ ismerõsöket persze elõszeretettel dicsérget és még élvezi is, hogy engem ez idegesít vagy esetleg féltékeny leszek. Szerinted szeret az aki azt élvezi ha neked rossz, és idegesít valami? Ha párom mellettem más nõket dícsérgetne, hát nem tenné ki az balakba amit kapna.
Véletlenül nem A.A. a monogramja ? :D A romantikából nem lehet kinõni! Az meg gondolom téged egy cseppet sem érdekel, hogy miket mondott az elõzõ szerelmeinek. A lényeg az, hogy ha téged annyira szeret, akkor éreztetnie kell veled! Nap mint nap! Az nem elég, hogy te úgy is tudod...pasid egy lúzer (már bocsi) Világosítsd föl hamar. Ha érted nem hajlandó változtatni, akkor kiért fog szerinted?
Lehet lepontyozni, de álatalában a pasik a hézagtöltõ barátnõikkel viselkednek igy.
Az már rég rossz, ha külön kérni kell a párodat, hogy becézgessen meg többet öleljen. tapasztalat...
Mondd meg neki, hogy beszéljen az érzéseiröl, még ha semlegesek is. Oszd meg vele hogy neked jól esne ha becézgetne, érdeklödne felöled.
Kérdezõ: elõbb leírtad hogy ha kettesben vagytok, akkor érzed hogy szeret, csak te arra vágysz, hogy társaságban is ölelgessen, puszilgasson. Ezzel csak az a gond, hogy tudod, társaságban enyelegni nagyfokú illetlenség a többiekkel szemben. Mi a párommal van hogy mégcsak nem is egymás mellett ülünk a baráti összejöveteleken. Kevés illetlenebb és idegesítõbb dolog van annál mint hogy beszélgetés közben egy párocska ahelyett hogy a társaságra figyelne, egymást puszilgatja, ölelgeti, simogatja... Persze nem én élek a pároddal, lehet hogy tényleg bunkón viselkedik, de én nagy fokú rinyálást érzek ebben a történetben. És ezt nõként mondom. Bocs...
Képzeld el azt, hogy le tudsz-e így élni egy egész életet, mert a párod soha nem fog megváltozni. Vannak ilyen emberek, akik képtelenek kimutatni, hogy szeretnek valakit. De biztos vagyok benne, hogy a te párodnál ehhez még az is társul, hogy alapvetõen nem kötõdik hozzád annyira mélyen. Biztos szeret a maga módján, de hogy nem szerelmes illetve nem olyan erõsek az érzelmei irántad szerintem, az tuti. Valaki írta, hogy ilyen hézagpótló barátnõ vagy neki. Én is így gondolom: kényelmes neki, hogy van egy kedves és nyilván csinoska barátnõje, akivel jól el lehet ütni az idõt, szeret téged mint egy jó barátod, de ennél nem több vagyis elvan veled mint a befõtt. Én is voltam ilyen cipõben, én rájöttem, hogy bármennyire is szeretem az exemet, ennél jobb jár.
Akárcsak az exemet írtad volna le. Mi kicsivel több ideig voltunk együtt, de én is elvétve hallottam, hogy szeretlek, mert ugye azt nem mondani kell hanem érezni. A baj csak az volt, hogy nem éreztem. Voltak persze felívelõ periódusok a kapcsolatunkban, amikor érezte, hogy kezd kissé elegem lenni, és akkor õ is kedveskedett, figyelmes volt. Aztán 1-2 hét alatt megunta, és folytatódott a dolog tovább. Nálunk is az volt a kifogás, hogy, hogy õ nem ilyen "nyálas", õ nem szereti sokat mondani, õ nem szeret enyelegni. Na de azért az enyelgés és cseppfolyóssá válás és a majdhogynem 'haveri' viszony között van némi különbség. De próbáltam elfogadni egészen addig, ameddig fel nem tûnt, hogy egy lány ismerõsével lassan intimebb a hangvételük, mint amilyen nekünk egymás között. Igazam volt. Szóval szerintem kamu, hogy valaki nem 'ilyen' és nem szereti kimondani. Csak nem mi vagyunk ennek az alanyai.
Én nem tudom maradnék e egy ilyen kapcsolatban.Nem tûrném azt, hogy másokat dícsér, engem pedig nem.Te hány éves vagy?Az én párom idõsebb a tiednél, mondjuk nálunk van korkülönbség, de ebbe ne menjünk bele, nem ez a lényeg, de a párom nap mint nap elmondja, hogy szeret, stb... A társasági dolgot ne vedd fel, a pasik legtöbbje ilyen, sõt sok nõ is..társaságba nem kell folyton egymás kezét fogni. Én a helyedben megmondanám neki, hogy ha nem változnak a dolgok, akkor nincs értelme az egésznek.Egy jó beszélgetés csodákra képes. Fura, hogy 2 évig nem tudta kimondani, hogy szeret.
Azt nem értem miért kellene társaságban egymást csókolgatni?ha otthon érzed hogy szeret akkor mi a baj?ne a külvilágnak akard bebizonyitani hogy milyen szuper pár vagytok.
De én tudom hogy imád...Csak már elegem van. Ez üti egymást, ha imádna nem lenne eleged, nem itt panaszkodnál, hogy milyen rossz neked, te csak próbálod kimosdatni...
A kérdező hozzászólása: Tudom, hogy megviselné, ha elhagynám, ha teljesen õszinte akarok lenni azt is tudom hogy szeret és én vagyok a mindene. Ha csak kettesben vagyunk látom rajta, akkor érzékelteti, de ha nem vagyunk együtt, vagy társaságba vagyunk már nem érzem. Barátnõim szerint egy bunkó és nem érdemel meg, de én tudom hogy imád...Csak már elegem van, szükségem van megerõsítésre, hallani akarom, érezni akarom és nem csak akkor ha megijed, hogy elveszíthet, nem csak néha, hanem mindig, minden nap... De kezdem belátni, hogy erre hiába várok.
A kérdező hozzászólása: Nem A.A. a monogramja. De azért köszi :)
A kérdező hozzászólása: Nála semmi, egy apró kedvesség, ami tudja, hogy jól esne semmi. Ha már érzi rajtam, hogy elegem van akkor aranyos, kedveskedõs akkor jönnek a romantikus sms-ek..majg ugy érzi, hogy megnyugodtam és minden abba marad. Azt mondja õ nem tudja kimondani és õ ilyen. 29 éves, csak egyszer mondta egy gyerek szerelemének aki megcsalta, majd elhagyta. Azt is mondta már kinõtt ezekbõl a túlárad érzelemkifejezésekbõl, romantikus dolgokból. És nekem tudnom kellene, hogy én vagyok a mindene. Csakhogy már nem vagyok benne biztos.
Nem mindenki romantikus alkat. Nincs mindenkinek ugyan olyan fokú igénye a fizikai kontaktusra. Ez is TAPASZTALAT... Ugyanis én is ilyen vagyok. Nõként. És imádom a páromat. Mégha nem csüngök állandóan a nyakában, és mondom el naponta 20x hogy szeretem, akkor is. A szeretetnek a legékesebb bizonyítékai nem ilyen pitáner dolgokban nyilvánulnak meg. De végülis kinek mi... Úgyhogy nem kell egybõl arra gondolni hogy meg fog csalni, meg nem szeret, etc.
Ivartalaníttasd a macskát.
A kérdező hozzászólása: de én szeretném meg találni ki cicát mert aggodok érte
Ne érdekeljen, hogy hol van a cica.Az a lényeg, hogfy egézséges és jól van.Majd elõfog jönni.:)
Hát keresd, meg várj, mást nem nagyon tudsz tenni. Nem tudom, mit vársz, nincs macskamágnes, meg macskadetektor, csak a hagyományos módszereket használhatod.

Mit tegyek? Van egy párom akit imádok, de a higiéniát nem nagyon szereti konkrétan:a testszaga zavar/pedig fürdik/ de nagyon. Megemlítettem már neki, de nem tesz ellene semmit. Ezért nem is közeledek felé sehogy. Nem tom mit tegyek, pedig a zsánerem.

Legjobb válasz: Indiában, ahol a fiatalok nem dönthetnek a párválasztásban szabadon (bizonyos kasztban) és a szüleik jelölik ki számukra a jegyesüket. Egyetlen egy esetben bonthatják fel az eljegyzést: ha arra hivatkoznak, hogy nem viselik el a másik szagát! Ez tényleg komoly. Évekkel ezelõtt hallottam és nagyon megjegyeztem. Sajnos nincs mit tenni, keress mást!

Indiában, ahol a fiatalok nem dönthetnek a párválasztásban szabadon (bizonyos kasztban) és a szüleik jelölik ki számukra a jegyesüket. Egyetlen egy esetben bonthatják fel az eljegyzést: ha arra hivatkoznak, hogy nem viselik el a másik szagát! Ez tényleg komoly. Évekkel ezelõtt hallottam és nagyon megjegyeztem. Sajnos nincs mit tenni, keress mást!
Fürödjetek együtt, hátha segít.... ha te mosod meg neki ott, ahol nagyon érzed a szagát...
Sajnos reménytelen eset. Nekem egy lakótársam volt, akinek folyton mondtuk, hogy fürödjön meg, mert büdös. Igazából nem azért volt büdös, mert nem fürdött, hanem genetikailag ilyen volt. Esélytelen lett volna hogy a fürdés elvegye a szagát. De mivel õ nem érezte magát büdösnek nem tett érte semmit. Ha most nem viseled el, sosem fogod elviselni, fõleg idõsebb korban, szóval ezek ismeretében dönts, mert a szagok szinte a legfontosabbak a párválasztásban. Az emberek olyan párt választanak, akinek tetszik az illata. ha nem tetszik, abból szakítás lesz, majd meglátod.
Az én barátomnak is erõs testszaga van, de engem igazából nem zavar. Lehet azért, mert nem annyira erõs, vagy már megszoktam, vagy ennyire toleráns vagyok, nem tudom. Ha fürdik, pár perc múlva már lehet érezni, ha szimatolok. Nem igénytelen õ sem, egyszerûen ilyen, az apja is ilyen volt, valószínû öröklõdött, nem tehetnek róla. Fülig szerelmes vagyok belé, 9 hónapja, szóval engem ez a bibi nem fog elriasztani. Vagy viseld el, vagy fürödjetek néha együtt (bár ha olyan, mint az én párom, akkor az óránkénti fürdés sem fog segíteni, mert egyszerûen genetikailag ilyen), vagy vegyél neki dezodort (ne olyan címszó alatt, hogy "drágám, büdös vagy, használd!", hanem találj ki valami kis történetet, hogy a boltban nézelõdtél, szagolgattál, és ez az illat nagyon megtetszett...).
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a választ, hát igen a szagok/illatok/sokat jelentenek egy kapcsiba/pár választásba/.Már fontolgatom a szakítást mert úgy se fog változni, én meg nem akarok olyan kapcsit ami sex mentes, mert az is beletartozik egy normális kapcsolatba.
A kérdező hozzászólása: Sajna nem bírja magán elviselni a dezodort meg a stiftet se, meg más higiéniát se tart be/fogmosás/.
Ne haragudj, de ez a pasi konkrétan igénytelen.A genetika egy dolog, arról nem tehet. De se parfüm, se fogmosás!Nekem nem lenne kedvem egy izzadtságszagú, büdös szájú pasival szexelni, így megértem, hogy szakítanál.Én nem kertelnék, elmondanám, mi a gondom, hátha Érted változtatna!
A lábszag ellen jó az ecetes víz.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat, de megtettem a nagy lépést, tegnap lapátra tettem.


Nemtudom mit tegyek! Van egy párom tíz éve, aki sokszor hazudott és becsapott, és van egy másik kapcsoltom is lassan két hónapja, nemtudok dönteni köztük, mit tegyek?

A volt párom sokszor megcsalt,hazudott,ivott,meg más dolgai is voltak.Mindig megbocsáltottam neki,mert nagyon szeretem,meg vannak t?le gyerekeim.De nem birtam a sok hazudozását,meg állandóan a pórnót meg a n?ket nézte az interneten.Most rájött van egy kapcsolatom két hónapja.Amita tudja sírt többször is.Igy azt mondtam vele maradok ha megváltozik,többet nem csal meg.Viszont rájöttem a volt férjembe vagyok szerelmes még mindig.De akivel megismerkedtem férfi az iránt is érzek valamit,nemtudom mit.És ? nagyon sokat tett értem,kiállt mellettem,azt mondta mindent megtesz értem.Mindig foglalkozott velem,simogatott ,puszillgatott,érzelmileg is.Azt mondta költözek hozzá,a gyerekeimet is elfogadta,elis akar venni.Nagyon megszeretem ?t is és nagyon hiányzik.Nem tudom mit tegyek?Higyek a volt páromnak?De közben nagyon hiányzik a mostani is?Segítsetek.Ja ,és léci ne azt irjátok döntsem el én,mert nem tudok dönteni,ezért irok ide.

Legjobb válasz: Én még csak 3 éve élek házasságban, de a férjem már most megcsalt. Vele maradtam, mert 2 gyerek van + nem vagyok abban az anyagi helyzetben. Én is azt hittem szeretem, de kezdek rájönni hogy csak a megszokás tart össze és elmegyek amint tudok. Te se maradj! Nem éri meg kínlódni egy férfival aki 10 év alatt nem változott meg! Neked is véges az idõd, inkább élj boldogan! Ne fecséreld az idõd idiótákra!

Én még csak 3 éve élek házasságban, de a férjem már most megcsalt. Vele maradtam, mert 2 gyerek van + nem vagyok abban az anyagi helyzetben. Én is azt hittem szeretem, de kezdek rájönni hogy csak a megszokás tart össze és elmegyek amint tudok. Te se maradj! Nem éri meg kínlódni egy férfival aki 10 év alatt nem változott meg! Neked is véges az idõd, inkább élj boldogan! Ne fecséreld az idõd idiótákra!
Szerintem nem kell keresni harmadikat, csak ne ugorj bele egy másik házasságba. Éljetek a másikkal együtt, de maradjon meg a szabadságod. Én azt tenném a helyedben, hogy meglenne a magam élete, ház, gyerekek stb. és lenne az a pasi, aki a tenyerén hordoz, néha átjönne hozzám, talán egy-két cucca ott is lenne, de ne függj tõle!
Ha tíz éve hazudik, csal stb. akkor nem kell több esély neki. Tíz évet kapott bizonyítani. Nem élt vele. Kutyából nem lesz szalonna. Kezdj új életet. Egy darabig hiányozni fog, de a szerelem nem minden.
Ha visszafogadtad akkor te vagy nyerõ helyzetben....vezesd pórázon! tegyen meg mindent amire kéred, külömben lobogtathatod elõtte a nem kívánatos lehetõségeit! Igenis tud változni egy felnõtt ember ha nyomós oka van rá... A gyerekeimért MINDENRE hajlandó lennék!
Ne haragudj, de nagyon gyerekes vagy. 10 éve van egy grasszáló férjed, akibe még mindig szerelmes vagy, aztán van egy új "kiszemelt", akibe nem vagy szerelmes, viszont a tenyerén hordoz és "el is venne feleségül". Minek? Egy házasságban megütötted magad, most hozzámennél egy másikhoz, hátha eltelnek a mézeshetek, utána meg ugyanazt teszi? a legjobb ilyenkor a "két pad közé esni" helyett az, hogy elválsz a férjedtõl, a másikkal is szakítasz és keresel egy 3-at.
Én azt javaslom, hogy maradj a gyerekeid apjával.(Feltéve, hogy odaadó, szeretõ és gondoskodó apa) Járj el szórakozni nélküle és éreztesd vele, hogy nem kötelezõ neked mellette élni, ha nem tesz semmit a kapcsolatotok javítása érdekében. Vegye ki a részét a család napi teendõibõl õ is ahogy más apák.
A kérdező hozzászólása: A lényeget lehagytam akivel megismerkedtem férfi vele nem feküdtem le, és ezt nem hiszi el vagyis kételkedik benne a párom akivel együtt élek.
Húúú ez az "öngyilkos akart lenni" sokmindent elárul... soha senkienk nincs joga ahhoz, hogy téged tegyen felelõssé az élete eldobásáért! Emiatt visszafogadni meg aztán óriási hiba volt, most aztán minden vitás kérdésben ezzel fenyegetõzik! Egyébként én nem fogadtam volna vissza, nem is értelek, hisz elváltatok, nem gyanús neked, hogy csak utána ígért meg fût-fát??? Szerintem is az önnállóságot kellene választanod, nem beleugrani egy másik házasságba!
A kérdező hozzászólása: De én elis váltam tõle!Minden megvolt a vagyon megosztás is.Csak vissza fogatam a volt férjemet.Meg öngyilkos is akart lenni.
A kérdező hozzászólása: Az utolsónak.Honnan gondolod , hogy ugyazt tenné velem a mostani párom?Nem minden férfi egyforma!Szeremcsére
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat.De én nem mondtam , hogy a mostani páromba nem vagyok szerelmes!Azt írtam érezek iránta valamit , de nem tudom mit.Össze vagyok zavarodval.És nagyon sok mindentõl félek!!!
Miért nem vártad ki ez az öngyilkos témát??? Te nagyon nem látod át a dolgokat: AKI ANNYIRA IMÁDJA MAGÁT HOGY TÉGED LESZARVA MEGCSAL ÉS HAZUDGÁL AZ NEM FOGJA MEGÖLNI MAGÁT!!!MAGÁVAL FOGLALKOZOTT AKKOR IS MIKOR EZT KITALÁLTA!!! AKKOR IS TÉGED SZART LE, NEM ÉRDEKLI H NEKED SZAR

Mit tegyek van egy 8 éves fiam vidéken lakunk az utcába van egy pár gyerek a szomszédba pedig a tesóm két gyereke és az én fiammal csak akkor játszanak ha nincs más a fiam meg szenved ettől és persze én is hogy nem tudok rajta segíteni mit tegyek?

Legjobb válasz: Pedig nem egy rossz természetû gyerek a fiam tudom most azt gondoljátok hogy mindenki elfogult a sajátjával de akkor is néha tud õ is "kis szenya " lenni de melyikbe nincs ott a kis ördög? Mindig meg kínálja édességgel õket szóval nem is irigy. Miért van ez én már nagyon haragszom a többi gyerekre fõleg a tesóm gyerekeire de nem merem kimutatni nehogy ezmiatt is ki közösítsék. Az életkoruk tág de nem vészesen 4-12 ig.

A kérdező hozzászólása: Pedig nem egy rossz természetû gyerek a fiam tudom most azt gondoljátok hogy mindenki elfogult a sajátjával de akkor is néha tud õ is "kis szenya " lenni de melyikbe nincs ott a kis ördög? Mindig meg kínálja édességgel õket szóval nem is irigy. Miért van ez én már nagyon haragszom a többi gyerekre fõleg a tesóm gyerekeire de nem merem kimutatni nehogy ezmiatt is ki közösítsék. Az életkoruk tág de nem vészesen 4-12 ig.
A kérdező hozzászólása: Az az igazság hogy(8 lesz)még csak most szeptemberbe kezdjük a sulit. De megfordult a fejembe hogy az ovistársai közül egy-kettõt meglátogatni csak az a baj akit tudom hol lakik azok mind olyan zûrõsnek tünnek(nem akarok válogatni nehogy azt hidd de 2 éve költöztünk ide és nem is ismerem annyira õket)gondolom te se mernéd rábízni olyanra a gyereked akit alig ismersz csak látásból. De mindenféle képpen meg próbálom. Mert ezt nem bírom tovább nézni. Köszi
A kérdező hozzászólása: Szia! Köszönöm a válaszodat azt próbáltam már hogy érdekeset játszunk jöttek is de amint a másik valami jobbat mutatott megint le voltunk ejtve és valahogy belefáradtam hogy mindig én legyek a rendes mikor a fiamat .... se veszik. A tesónak mondtam vagy azt mondja hogy õ nem folyik bele ez a gyerekek dolga vagy lecseszi õket és azt mondja nekik hogy ez és ez lesz ha nem foglalkoztok a Danival (fiam) és utána szép és jó minden 2 napig utána meg megint minden elõröl a bünti meg elfelejtve. Tudom tudnak gonoszak lenni néha olyanokat mond a keresztlányom a fiamnak mikor azt hiszi nem hallom hogy ketté áll a fülem mikor meg kérdõre vonom letagadja. Az én fiam se szent de egyik se nem értem miért közösitik ki mikor meg nincs más õ is jó. Ne tudom mit híresztelnek róla de nagyon elegem van belõlük. Köszi a válaszod.
Szia!Én most vagyok 31 éves, két kisgyerekem van, de még emlékszem, azért is kiközösítettek, mert mi jobban álltunk anyagilag mint a többiek, több mindenz kaptam, jó tanuló voltam, ezért utáltak.Meg az Anyukám óvónõ volt, a legtöbb "barátomnak" Õ volt az óvónénije, és féltek Tõle. Tudom milyen lehet a Fiadnak, és tényleg sajnálom, de biztos találtok rá megoldást.
A kérdező hozzászólása: Van amikor ott ül szerencsétlen és nézi hogy játszanak a többiek azok meg oda se hívják a fiam meg nem az az élelmes hogy akkor is oda megy az én szívem meg megszakad.
A kérdező hozzászólása: Tudom sok a komment de tényleg segítsetek ha azt írjátok hogy játszak vele én azt is szoktam meg az apja is de gyereknek gyerek a játszótársa.
Próbálj tágabb környezetben játszótársat találni a gyerek mellé.Gondolom iskolás, osztálytársak nem jöhetnének szóba? Ha nyitottak vagytok rá hol nálatok lenne pár gyerek , hol másvalaki tartaná õket szemmel, így nem lenne baj , hogy nem a közelben vannak .
Találjatok ki vmi érdekes játékot, amire a szomszéd gyerekek is felfigyelnek! Pl.vegyetek egy papírsárkányt, és kezdjétek eregetni, amikor a többiek együtt "bandáznak". Aztán ha kíváncsian odajönnek, õk is eregessenek egy kört! Vagy lehet kavicsos játékot játszani: ki dobja közelebb a kavicsait a nagy kõhöz, aki nyer, az kap egy gombóc fagyit! Rendezzetek aszfaltrajzversenyt, gyûjtsetek bogarakat csapatokban: ki gyûjti a legszebbeket, a legtöbbet, a legrondábbat, stb. Az elején a te aktív közremûködésedre is szükség lesz, amíg önjárók nem lesznek a kölkök. Ha azt látják, nálatok mindig történik valami, jönnek majd maguktól is, és a kisfiad is megnyílik lassan, fõleg, hogy az elején ott leszel mellette. És beszélhetnél a tesóddal is a problémádról, hátha neki is lennének ötletei, vagy kipuhatolná a gyerekeitõl, hogy miért kerülik a kisfiadat /lehet, hogy valami hülyeséget kitaláltak rá, hogy tetves pl, vagy mittudomén, a gyerekek néha nagyon gonoszok tudnak lenni.../
A kérdező hozzászólása: Szia! Köszönöm remélem sikerül valamit kitalálnom.

Mit tegyek? Párommal 3 éve vagyunk együtt. Eleinte minden szuper volt, aztán egyre gyakrabban visszautasított, mikor szexelni akartam.

Ez nem esett valami jól, így azt gondoltam, úgyis mindig a rossz idõpontot fogom ki, inkább ráhagyom a kezdeményezést, így akkor csináljuk, amikor õ is szeretné. Aztán egyre ritkult. Volt, hogy hónapokig csak havi 1-2 alkalommal került sor szexre. Sokat veszekedtünk emiatt, nem értettem, hogy miért nem akar. Bebeszéltem magamnak, hogy nem vagyok jó az ágyban, csúnya vagyok, kövér vagyok stb. Õ csak kifogásokat keresett, de sosem mondta, hogy mi a baj. Így eltelt majdnem 2 év. Csak azért nem szakítottunk, mert nagyon szeretjük egymást, és amúgy tényleg minden tökéletes, de ez így nem állapot. Már a szex minõsége is egyre csak romlott. Heti egy, de kb. csak azért, hogy ne panaszkodjak... Sokáig nem mertem kezdeményezni, de mostanra sikerült, de már késõ. Elment a kedve az egésztõl. Van egy nagyon jó barátnõm, akivel megbeszéltem mindent. Mikor szabadságon voltam és nem voltam otthon, részegen hajnali kettõkor átment hozzánk, kikezdett a barátommal, mert tudta, hogy alig van köztünk szex. Lefeküdtek. Ezt titkolták elõttem 8 hónapig. A párom nem merte bevallani, mert félt, hogy elveszít. A barátnõm szintén. Elõször ki akartam dobni, de átbeszéltük és neki az hiányzott, hogy kezdeményezzek, hogy lássa, hogy élvezem a szexet. Mert tényleg annyira gátlásossá váltam, hogy nem tudtam elengedni magam, elélvezni se. Most is szeretjük egymást, és nem tudom, hogy újrakezdjük-e. Abban bízok, hogy ha sikerül elõásni az igazi énemet, aki tele van önbizalommal és imádja a szexet, akkor mindent rendbehozhatunk. El szeretnénk menni párterápiára, megígérte, hogy soha többet nem fog csinálta, teljesen ki van készülve emiatt. Szerintetek megér ez még egy próbát?

Legjobb válasz: A nagy büdös lóf**zt. Tudod ki fogadott volna vissza egy akkora szemétládát, aki a saját BARÁTNÕDET kefélte meg. Na meg a csaj is egy külön téma. A f-ka kamuzik, mert ha kezdeményeztél, akkor sem akart szexelni, csak most volt mire fognia is. 100% hogy csal valakivel.

A nagy büdös lóf**zt. Tudod ki fogadott volna vissza egy akkora szemétládát, aki a saját BARÁTNÕDET kefélte meg. Na meg a csaj is egy külön téma. A f-ka kamuzik, mert ha kezdeményeztél, akkor sem akart szexelni, csak most volt mire fognia is. 100% hogy csal valakivel.
ja es a baratod ezt fogja kihaznalni, hogy visszafogadod es megbocsatasz neki. ezekutan tudni fogja, hogy barmit megtehet mert te "szereted"
Komolyan nem lehetsz ennyire segg hülye.
Amúgy komolyan sajnállak, hogy ilyen hülye vagy. A normálisak tudod mikor fogadták volna vissza a pasijukat úgy, hogy megcsalta. De hát úgysem fogsz szakítani, mert ugye "szegény nem tehet róla" Akkor meg szenvedj.
Nagyon szegény ember vagy te lelkileg kérdezõ, amiért visszafogdtad ezt a genetikai hulladékot. Csk szánlak titeket.
kèrdezo, egy igazi ostoba liba vagy, meg is èrdemled, h halàlra csalnak meg ossze-vissza hazudnak. èrezd csak magad te hibàsnak... igen okos vagy XD
ha te pàrteràpiàra akrsz menni, akkr ùgy dontottèl, h folytatod a pasiddal, aki megcsalt a baràtnoddel. tehàt nem èrtem minek tetted fel a kèrdèst, ha te màr ùgyis dontottèl? ha azt mondom dobdki a pasid, akkor kidobod? ugye nem. ha meg egy maroknyi tini vèlemènye tud tèged beolyàsolni, akkor elèg gyenge jellem vagy. egy szò mint szàz, tovàbbi jò szexmentes kìnlòdàst a csalfa pasiddal!
Rossz kifogás. Mindkettejük egy kiadós pofont érdemelne tõled, nem bocsánatkérést. A megbeszéléshez és a próbálkozáshoz is két ember kell.
Szerintem közelítsük meg a dolgot onnan, ami történt, nem pedig onnan, hogy vajon mi fog ezután történni! Nem igaz, hogy a barátod azért nem szexelt veled, mert te nem akartad eléggé, meg nem engedted el magad közben. Ha egy pasi akar szexet, akkor kapva kap az alkalmon, ha felkínálkozol! Ha meg véletlenül tényleg nem volt alkalmas az idõpont, akkor fel kellett volna ajánljon egy jobb idõpontot! És ki kellett volna nyitnia a száját, hogy mit is vár el tõled a szexben? Egyszerûen vagy csak kifogásokat keresett, vagy nem képes kifejezni a vágyait, tehát valójában Õ nem nyílt meg, õ maradt gátlásos, nem pedig Te! Ha ez évek óta nem oldódott meg magától, csak arra történt valami lépés, hogy lebukott egy megcsalással, akkor nem valódi megoldásról beszélünk, hanem kényszerlépésrõl. Ez már nem tiszta. Lépj túl rajta, ne pazarold rá az idõd.
Élõ példa a barátnõm és ha ebbõl nem tanulsz, akkor semmibõl: A barátnõmmel elmentünk bulizni, ezalatt a pasija is házibulit tartott és ott megfektetett egy csajt és aznap éjjel a barátnõmmel is lefeküdt, sõt a barátnõm mit sem sejtve ott is aludt nála. Kiderült a dolog és nem hagyta ott, megbocsájtott neki, h majd megbeszélik, mert biztos a barátnõm rontott el valamit... (ismerõs eddig?Pont mint te)... Folytatom: Elmentek egy házibuliba EGYÜTT és a gyerek megújjazta a barátnõm volt osztálytársát, úgy, h a barátnõm mindent látott! Több sem kellett neki, ott hagyta! Ja és tegyem hozzá, h eljegyezte a srác a csajt! Ezzel arra akarok kilyukadni, h egy pasinál nem számít, h eljegyzett-e vagy nem, h X éve vagytok együtt... AKI EGYSZER MEGTESZI, AZ MEGTESZI TÖBBSZÖR IS!!! Szóval hajrá!:) ) Csinálj magadból ostobát, ha neked is csak ennyi eszed van!!
Figyelj, ne magyarázd be magadnak, hogy miattad ment máshoz. Ez nem igaz. Te kezdeményeztél, õ nem csinált semmit. Lehet most 1-2 hónapig jó lesz, aztán majd megint meg fog csalni. Dobd ki a fenébe azt a hulladékot
Nem értem: azt írod, te kezdeményeztél, õ nem akarta, aztán meg azt, hogy tõled nem kapta meg. Ez most hogy van? Egymásnak ellentmondó állításokra nehéz válaszolni.
De õszintén pontosan mit nem kapott meg tõled?!Akár leirhatod konkrétan is, vagy inkább privátba ha úgy tetszik, mert érdekelne hogy ugyan mi lehet az.
Látszik, hogy nagyon szereted! De most komolyan... magadat hibáztatod azért mert te kezdeményeztél, õ visszautasított, a r*banc megd*gatta magát a pasid meg szánja-bánja? 1, A helyedben én izomból pofán rúgnám a "barátnõt", és többet nem foglalkoznék vele. :) 2, A pasival ugyan ezt... Ki van készülve?És te?Hidd el, ha valaki egyszer megcsinálta többször megfogja..okkal utasított vissza.. akkor is már lehetett neki vki.. Annyi normális, kedves, HÛSÉGES srác van.nehogy már egy ilyen mellett maradj..ha szeret nem csinál ilyet..
Bocs, nálam az nem ok, hogyha mást megfarkal, hogy szeretem és nehéz elengednem. Ha nem voltam elég neki, akkor takarodjon is a közelembõl, hányni tudnék az olyanoktól. De az olyan idiótáktól is, akik visszafogadják az ilyeneket.
A kérdező hozzászólása: De miattam volt rossz közöttünk a szex... ha jobban elengedtem volna magam, mint az elején, akkor nem történt volna ilyen
azert fogadta vissza ugymond a baratjat, mert nagyon szereti és bizik benne, hogy minden jobb lesz...sajnos en is igy vagyok, hogy minden jobb lesz, bár engem nem csaltak meg, de vannak vitáink...nagyon erõsnek kell lenni, hogy elengedjünk valakit...
A kérdező hozzászólása: Azt nem mondom, hogy nem tehet róla. Még nem biztos a párterápia. De azért ment máshoz, mert azt tõlem nem kapta meg...
NEM A TE HIBÁD VOLT! Ne ezt hajtogasd!!! Nem te tehetsz arról, hogy nem volt szex és arról sem, hogy megcsalt! DE ha ennyire hülye vagy meg is érdemled a sorsod. Hogy is tudnál még azok után vele testi kapcsolatot is létesíteni vele, hogy nemrég a barátnõdbe rakta bele!? Hogy lehet valaki ennyire ostoba és alárendelt egy pasinak? Rá tudsz még nézni ezek után? Keress olyat, aki megbecsül téged!!! De ha neked a gyötrõdés kell, folytasd csak. Úgyis HA lesz szex köztetek mindig az fog eszedbe jutni, hogy mit csinált a barátoddal, ha csak nem vagy amnéziás. Bocsi, hogy durva lett, de ez a helyzet kihozta belõlem.

Mit tegyek, ? párom megcsalt itt hagyott és elment egy másik nővel. Bőv. Lent.

Van egy 14-hó babánk,sajna a kapcsolatnak én vagyok a bünöse,miattam szakadt szét.a n?nek is van gyereke akivel össze jött.mit tegyek a kislányom nem eszik egy hete és nem birok vele,keresi az apját..ha jön az apja,látom hogy fáj neki és végig b?g amig a gyerekkel van,és a gyerek hogy ritkán látja nem nagyon akar menni hozzá.azt mondta ha én nem lettem volna olyan amilyen,még mindig együtt lennénk.Van esélyem szerintetek rendbehozni?Szeretem

Legjobb válasz: Mi volt probléma? Leülni, megbeszélni. Ez az egyetlen megoldás. Egy kicsit hagyni kell leülepedni a dolgokat, neked is elgondolkodni. Átgondolni mit fogsz másképp csinálni. Így nehéz lesz, hogy van már másik, de ha õ is szeret, akkor esetleg még rendbehozható. De ehhez úgy látom neked kell változni.

Mi volt probléma? Leülni, megbeszélni. Ez az egyetlen megoldás. Egy kicsit hagyni kell leülepedni a dolgokat, neked is elgondolkodni. Átgondolni mit fogsz másképp csinálni. Így nehéz lesz, hogy van már másik, de ha õ is szeret, akkor esetleg még rendbehozható. De ehhez úgy látom neked kell változni.
ez attól függ, mit tettél. mert ha pl megcsaltad, akkor jogoson csinálta ezt õ is. viszont ha csak elhanyagoltad õt, akkor lekellett volna ültetni téged és megbeszélnetek, nem rögtön elhagynia titeket. ha nem tettél nagy dolgot ellene, akkor hívd fel vagy üzenj neki, hogy legalább a gyerek miatt találkozzatok és beszéljétek át. viszont ha tényleg nem tettél nagy dolgot nagyon rossz dolgot, akkor a férjed nem normális. akkor hagyd õket. nehéz helyzet ez. de ha tudnánk, miért ment el....
valamit nagyon rosszul csináltál! vagy nem?
Ha már leparkolt egy másik nõnél, nem lesz könnyû visszaszerezni. Az esélyed szinte nulla. A gyermeketek érdekében azért mindenképpen próbáld meg!
Mit tettél ami miatt elhagyott? Egyébként MINDIG mindkét fél hibás!!!!!!
Ez így nem igaz, hogy mindig mindkét fél hibás.
"Sokat veszekedtem vele, soha nem biztam benne" - ez az, ami megöli a szerelmet. Csak magadra vess.
1. igenis mindkét fél hibás ha egy kapcsolat nem sikerül, ki jobban ki pedig kevésbé... 2. a bizalom hiánya még nem jelenti azt hogy megkell csalni egy kisgyerekes anyukát!!!építeni kell, megoldani! Manapság miért nem akarja senki sem megoldani hanem inkább szétválni, így a könnyebb utat választani?!?!?!
A srác valószínûleg meg akarta oldani a dolgot, nem hiszem, hogy néhány hétrõl-hónapról van szó. Amúgy meg mit tehetne egy önbizalomhiányos, bizalmatlan, veszekedõs, útálatos nõvel? A megcsalást persze nem igazolhatja semmi, nna de azért ne húzzuk már rá a vizes lepedõt, csak azért, mert férfi. Itt igenis a feleség hibázott, egy kapcsolatnak a bizalmon, és a szolidaritáson kell alapulnia, ez részérõl nem volt meg.
A kérdező hozzászólása: Sokat veszekedtem vele, soha nem biztam benne, azt mondta ha ez nincs, õt soha más nõ nem érdekli.szeretném visszakapni, és megváltozni.
Nem, nem mindig mindkét fél hibás. Hány pasi megy csak úgy félre az élvezetért? (meg nõ is) Közben meg otthon semmi baj nincs, szereti a feleségét/férjét stb... Plusz a szerelem magától is meg tud szûnni...
A pasi jól elhitette veled, hogy csak te vagy a hibás, de azért ez nincs így. próbáljátok megbeszélni, hátha még õ is szeret. A gyerek reakcióin pedig nincs mit csodálkozni, ha elhagyta, ezt fogja tõle kapni, mert a gyerek másképpen értelmezi ezt, mint a felnõttek.
én fiam is teljesen kétségbe van esve alig eszik, be-belázasodik 1-1 estére, pedig elvileg "semmi baja". csak szüksége lenne apára akinek fontosabb minden más. ezt ahogy van mondd meg neki és h gondolkodjon el h a problémamegoldás helyett miért futott máshoz. ha meg balhéztál annak oka volt, a bizalmatlanságnak detto, hiszen kiderült h képes titeket eldobni, nem törõdve még a gyerek érzéseivel se.
"balhéztál annak oka volt, a bizalmatlanságnak detto" - igen, általában ezt hívják önbizalomhiánynak, és görcsösségnek :)
persze mert nem lehet h a pasinál se volt vmi 100as, ugye? mert még nem volt h a nõ magát hibáztatta mert így lett forgatva

Mit tegyek? Az egy éves lányom nem hajlandó enni pár kanálnál többet. Hogyan vegyem rá hogy naponta többször egyen?

Nem nagyon gyarapodik a súlya sem.Hétf?n volt egy éves és 8 és fél kg.A szüleim azt mondják pont jó súlyba van,mert nem sovány pont olyan amilyennek kell lenni.Még mindig sokat igényli a cicizést.A gyümölcsöket is igen ritkán hajlandó elvenni abból inkább csak a banánt.Hogyan próbáljam rávezetni,hogy kell reggelizni és mit adjak neki reggelire,mi a jó?ebédre amit aznap f?ztem azt kap,de abból se eszik sokat,délután próbálom neki adni a reszelt almát vagy a banánt,de pár falat után mondja hogy nem és már nem veszi el.

Legjobb válasz: Ha nem kell, nem kell, ne erõltesd mert csak megutáltatod vele. Kezd el a túrót, joghurtot, lehet az ízlik majd neki. A súlya tökéletes, 21 hós lányom 10 kg, és nem kicsi...Tudják, hidd el, hogy mi kell nekik. Fussatok egyre többet a levegõn, meghozza az étvágyát

Ha nem kell, nem kell, ne erõltesd mert csak megutáltatod vele. Kezd el a túrót, joghurtot, lehet az ízlik majd neki. A súlya tökéletes, 21 hós lányom 10 kg, és nem kicsi...Tudják, hidd el, hogy mi kell nekik. Fussatok egyre többet a levegõn, meghozza az étvágyát
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a gyors választ4
Én is csak ismételni tudom az elsõt. Az én kisfiam is nagyon keveset evett. Most 15 hónapos, és már 3 hete egyre többet eszik :-) Nyugi, éhen nem fog halni, pláne ha még sokat cicizik. Próbálj meg kínálni neki olyanokat is, amiket eddig talán elvbõl nem próbáltál. Valami csak ízleni fog neki.
Nálunk a Vitacolan szirup meghozta az étvágyát. Reggelire ehet vajas kenyeret, kalácsot azt szeretik mert egyedül ehetik. Én csíkokra szoktam vágni és úgy megeszik egy egész szeletet is de van, hogy kettõt is pedig ugyanilyen volt mint a tied.

Lány vagyok, és sztetek mit tegyek? : van egy srác akibe beleszerettem de én csak 3. vok. Jártunk pár hónapot titokban de én szeretem és tom nem helyes amit teszek.

? mindig is olyan fiú volt akinek több bn?je volt egyszerre.Fogalmam sincs ilyen esetben mi a lenne a jó mkinek. a mostani bn?jével is úgy jött össze,h megcsalta az el?z?t.

Legjobb válasz: felejtsd el azt nyomorékot!! nem érdemel meg egy csajt sem. ha a bnõje leszel bebizonyítod h egy nagy NULLÁT érsz.. felejtsd el:)tudom nem könnyû..:D

felejtsd el azt nyomorékot!! nem érdemel meg egy csajt sem. ha a bnõje leszel bebizonyítod h egy nagy NULLÁT érsz.. felejtsd el:) tudom nem könnyû..:D
te egy felettébb okos lány vagy ha hagyod magad így kihasználni de végülis azt csinálsz amit akarsz^^, 19f
na jó, azt, hogy egyáltalán meggondoltad, ezt nem láttam. AZONNAL FELEJTSD EL, ha rám hallhatsz, [email protected] szar mindenben csak 3.-nak lenni...
felejtsd el a srácot.tapasztalatból mondom hogy nem leszel neki az elsõ soha..de még ha lennél is..tudnád hogy van más is. 16/L
A kérdező hozzászólása: hát igen, sokan mondják, hogy hagyjam a fenébe, csak kellett egy kívülálló véleménye is, hogy biztos legyek. nehéz lesz az tuti, de túlélem.
Egyáltalán hogy fordulhat meg a fejedben ez az egész, ha tisztában vagy vele, hogy egyszerre több barátnõt is szokott tartani?!Ne akarj egy lenni a sok közül..
Végülis a 3. hely még dobogós! Csak annak a végén ugyanúgy nem lesz semmilye, mint a másodiknak. Néha úgy alszik, mint a mókus, farokkal a lába között, de mást nem kap az élettõl. ha ebbe belenyugszol akkor elõbb-utóbb elfogadod, hogy mindenben csak 3. lehetsz és a végén rájössz, hogy az életed és vele együtt te sem érsz mást csak 0-t. Legyél értelmes, hagyd el azt a [email protected] és ne is fuss bele ilyen kapcsolatokba. Nem értem, miért vállaltad fel egyáltalán??
Haggyad ha neki ennyit számítanak a csajok... vagy jobb érzés lenne ha meglátnád a folyosón egy másik csajjal smárolni?
velem is volt ilyen azt mondom hagyad mert csak megbanod a vegen tuti marad a csajjal ha te mar nem leszel neki eleg erdekes

Mit tegyek? Volt egy párkapcsolatom, és jártunk hosszabb ideig. Ez megszakadt, mert a párom kiment külföldre.

Fél éve hazajött, de nem talált azóta sem itthon munkát. Mi ketten találkozunk,szeretjük egymást, és arra kér, hogy menjek ki vele külföldre. A gond csak az, hogy nekem itt van a munkám, és beiratkoztam egy egyetemre , amit nem szeretnék semmiféleképpen abbahagyni vagy szüneteltetni. Én 26, ? 28 évesek vagyunk. Szeretnénk majd házasságot, de a párom szerint el?bb menjünk ki pénzt gy?jteni. Esküv?re futná,de a lakás bonyolultabb. Én viszont semmiképpen sem akarom az egyetemet itt hagyni.A párom egyébként angoltanár. Mit tegyek?

Legjobb válasz: Ez lehet, hogy nem jó tanács lesz, de szerintem hagyd, hogy kimenjen. Magaddal is kell foglalkoznod, el kell végezned a sulit, közben keresel is, nem kellene ezt most feladnod egy bizonytalanabb helyzetért. Ott kint lehet, hogy nem tudnál csak takarító állásban elhelyezkedni, szóval lehet megbánnád, ha kimennél. Egyébként, ha erõs a kapcsolatotok, akkor ezt fenntudjátok tartani és együtt maradhattok. Ha pedig lesz szabadidõd v. pénzed, akkor meg meglátogathatod.

Ez lehet, hogy nem jó tanács lesz, de szerintem hagyd, hogy kimenjen. Magaddal is kell foglalkoznod, el kell végezned a sulit, közben keresel is, nem kellene ezt most feladnod egy bizonytalanabb helyzetért. Ott kint lehet, hogy nem tudnál csak takarító állásban elhelyezkedni, szóval lehet megbánnád, ha kimennél. Egyébként, ha erõs a kapcsolatotok, akkor ezt fenntudjátok tartani és együtt maradhattok. Ha pedig lesz szabadidõd v. pénzed, akkor meg meglátogathatod.
Kicsit próbáld meg elképzelni azt, hogy vajon fordított helyzetben a barátod mit tenne? Így talán elgondolkodhatsz azon is, hogy te mennyit tettél meg eddig érte és, hogy õ eddig mennyit tett a kapcsolatotokért és a mérlegelés után dönts.
A kérdező hozzászólása: Nem arról van szó, hanem arról, hogy sajnos a félelmem erõsebb, mint a szeretetem...
Ha egyszer cserbenhagyott, az erõs önzésre vall és nem szeret téged igazán. Ha szeretne, minden telhetõt megtenne, hogy neki is és NEKED is jó legyen, egyikõtök se szenvedjen. De hát õ nem tesz semmit. Te még tehetnél a kapcsolatért, de úgy látom, már te sem szeretnéd igazán tenni semmit.
A kérdező hozzászólása: Félek, hogy megint nem számíthatok rá.
A kérdező hozzászólása: Szerintem maradok. Nem merek vele kimenni, mert már egyszer cserben hagyott. Ennek is nagyon komoly súlya van.
Na, most aztán kérdezõ döntsd el, mit választasz, mert úgy látom itt két részre szakadt a tábor. :D
A kérdező hozzászólása: Köszönöm !
na, nem tudom. én azt tervezem, h majd vhol külföldön fogok élni. simán kerülhet magasabb beosztásba is. ja, h azért tenni is kell vmit, mint pl. a nyelvtudás? az itthon is fontos, sehova nem vesznek fel, ha nem beszélsz legalább 1 idegennyelvet.
De legalább azt csinálhatná, amit szeret. Ott külföldön nem lesz marketing menedzser vagy bármi egyéb magas beosztású ember, hacsak nem tanulja meg a nyelvet rendesen és el nem végez ott valamilyen iskolát. Azért ott sincs kolbászból a kerítés, a külföldi bevándorlóknak meg végképp nem. Itthon igaz sivárabb a helyzet, de a problémák mindig elkísérnek bennünket, akárhol vagyunk.
miért lennél takarító? gondolod, h Magyarországon annyira jó a helyzet? nem igazán értelek....
vagyis a kapcsolatot.
Könnyen beszélek kívülállóként és a helyedben szenvednék, mint a kutya ettõl a helyzettõl, de én azt tanácsolom, hogy ne add fel az álmaidat egy olyanért, amit lehet, hogy megbánnál. Ha a pasid pedig nem képes a kompromisszumokra, vagy valahogy megoldani a helyzetet, csak rád akarja erõltetni ezt a külföldi dolgot, akkor hagyni kellene szerintem a dolgot. 1. válaszoló voltam.
A kérdező hozzászólása: Én itthon akarok karriert, nem odakinn takarítóként. Ezt neki is elmondtam, egyszer már ráment a kapcsoltunk, hogy kiment, tanuljon belõle, én nem szeretném feladni az álmaimat. És Itt nem arról van szó, hogy nem szeretem.
nem birod ott folytatni a sulit? több a lehetõség kint, és a kapcsolatotok se megy rá..
azon is gondolkozz el, h h lenne jobb, ha itthon maradtok, de a párod nem talál munkát, vagy úgy a jobb, h legalább vannak ilyen tervei, h majd egyszer el tudja tartani a családját.. sztem nagyon fontos, h õ is törekedjen erre.. nagyon sok pasi ül otthon, és várja a csodát, h majd vki eltartja.. örülj, h õ nem tartozik ezek közé!!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!