Találatok a következő kifejezésre: Mit lehet tenni a (4468 db)

Mit lehet tenni a kéregető rokonsággal?

A párom illetve az én szüleim is kéregetnek pénzt meg gyakorlatilag ami van. Meg hogy vigyük ide meg oda. Komolyan ezeknek büdös a munka csak a segélyekre várnak nekik nem éri meg dolgozni mert vagy mesze van vagy keveset fizet stb. Szóval van kifogás elég.Sokszor már azon veszekszünk hogy mondom a páromnak ne agyon pénzt mert ha kérnek kajára egy ezrest, abból cigit vesznek és utána kenyeret.És hát meg amúgy is minekünk is van gyerekünk meg megvan a magunk baja. Persze ha nem adunk megvannak sértődve.( általában nem tart sokáig mert ha megint kell valami akkor nincsenek besértődve). Van valakinek ilyen családja? Mit lehet tenni ellenük?

Legjobb válasz: Azt lehet tenni, hogy nem adsz nekik. :)

Azt lehet tenni, hogy nem adsz nekik. :)
Egyszerû: nem kell nekik adni! Ezek már jól rátok akaszkodtak, gondolom, mert hagytátok magatokat. Mindig lehet és kell is nemet mondani! Nem a levegõbe beszélek: párom szülei, pontosabban az apja már akart élõsködni, mióta elköltözött otthonról. Párom szépen nemet mondott. Máskor a nõvére akart valamit, akkor is nemet mondtunk. Azóta nem jönnek. Pedig míg párom otthon élt, éveken át legombolták róla a pénzét, szóval nem volt könnyû eset. Vállald, hogy megsértõdnek, na és? Legalább addig sem jönnek! Nektek gyerekeitek is vannak, hisz írod is, meglenne a helye a pénznek. Takarodjanak dolgozni!
Ideje összefogni aztán beindítani vmi családi vállalkozást. Közöld velük, hogy kapnak, de jöjjenek és dolgozzák le elõbb! Gondolom nem vág földhöz az az ezres titeket, de az már annál inkább szúrja a szemeteket, hogy ti dolgoztatok azért a pénzért, õk meg nem.
A kérdező hozzászólása: Hát igen én nem is adnák egyiknek se semmit de a párom "puhány". és annyiszor veszekedtünk már miatta. Na most ilyen esetben mit csináljak?
Mintha én írtam volna ki a kérdést. Párom családja ilyen. Tegnap is jól kiakasztottak és hiába mondunk nemet csak ideig óráig vannak megsértõdve másnap újból jönnek. Én már arra gondoltam hogy nem lehet valaki ilyen hülye hogy nem ért a szóból. Pedig sajnos van ilyen. Mi mindenre nemet mondunk és próbálunk nem túl sokszor kiakadni. Az meg hogy vállalkozást indítani ilyen embereknek? Még jobban kérnének , a munka meg bûzlene. Elõbb utóbb én fogom õket kiosztani.
Tegnap is adj egy 200 at, most adj egy cigit. stb.. Tudom ez nem nagy érték de ha mindennap csinálják + sokszor nagy dolgokat is kérnek sokra rúg. Mi már senkit nem viszünk, megmondtam sok a benzin. Errõl leszoktak. De a többi megy. És legtöbbször a hátam mögött sumákolnak. Most mit mondhat a párom az adj egy 200 ast szövegre? Nem sok a kétszáz de naponta már igen. Õk semmit nem adnak. Már azt kiabálták múltkor nem adtunk nekik fát, hagytuk õket megfagyni., Nem is tudom mit csinálna apám ha megtudná hogy a tõle kapott fát odaadom másnak
A kérdező hozzászólása: Te jó ég hát sok ilyen van ezek szerint :( . Ha nem adunk akkor is jönnek. És jól felhúzzák az agyunkat! Ha nem anyagilag akkor idegileg megy tönkre az ember!!!!!!
Akkor alaposan sértsétek meg õket, hátha akkor nem jönnek!
A kérdező hozzászólása: Az utolsó válaszolónak! Nincs olyan hogy végleges sértés hidd el! Mert nálam ami a szívemen az a számon és ha valaki hát én kitudom osztani õket de ha kell valami ezek félreteszik a sértõdést. Ezek már csak ilyenek! :(

Mit lehet tenni a napiszar.com oldal beszüntetése érdekében?

Mindenkinek a segítségét kérem, aki velem ért egyet! Az els? kommnent ez lesz: felkerültél majom? A válaszom nem, még nem, de kitudja lehet, hogy holnap majd ott látsz a címlapon, mint a nap szépe...Ki tudja... Nem értek az oldallal egyet, és tisztába vagyok azzal, hogy a közösségi oldalakról gy?jtögetik a képeket, mert egy két fiatal felrakja a meztelen fotóját...Hát igen...nem szerencsés, de attól még emberi jogokat sért az, hogy a kép tulajdonosának engedélye nélkül használja fel a napiszar a képeket. A másik...ha a párodnak régen küldtél egy erotikus képet, de szétmentetek ? meg felrakja oda...mert hu de jó poén? Nem értek egyet ezzel, és igen BÜNTETHETÕ, BEPERELHETÕ az oldal. Sok barátom van fenn, akiket baromira zavar a dolog, f?leg olyanokat, akik nem tették ki közösségi oldalra a képeket! ÉN ezeket az embereket támogatom! Viszont egy ember kevés ehhez... Ha valaki szereti...egészségre...Nincs ezeknek saját életük, de annál több idejük:) Grat gart! Mindenkinek a segítségét kérem, aki velem ért egyet:)

Legjobb válasz: Az egy alpári és gusztustalan oldal, de szerintem nem lehet ellene mit tenni. Ne csináltass magadról kínos/hülye képeket, vagy ha van, ne töltögesd fel mindenhova. Mióta mindenki egy komplett filmstúdiót hord a zsebében, még inkább érdemes óvatosnak lenni.

Az egy alpári és gusztustalan oldal, de szerintem nem lehet ellene mit tenni. Ne csináltass magadról kínos/hülye képeket, vagy ha van, ne töltögesd fel mindenhova. Mióta mindenki egy komplett filmstúdiót hord a zsebében, még inkább érdemes óvatosnak lenni.
Engem édesanyám már fiatalon felkészített, hogy még a leglángolóbb szerelem közepette sem szabad megengedni senkinek, hogy ruhátlanul fotózzon-videózzon, mert ha egyszer szakítunk és az illetõ idegenné, sõt ellenségemmé válhat, akkor visszaélhet a helyzettel. Sajnálatos, hogy a barátaidnak ezt nem mondta el senki, akkor most tanulnak a saját kárukon.
Azért mert nem .com, hanem .hu, most rákerestem. Szerintem fel lehet jelenteni egy weboldalt. Amúgy egyet értek veled.
Egyet értek veled!Mondjuk én eleve nem teszek fel magamról kompromittáló képeket, de egy haverom fényképe így járt anno, pedig csak annyi volt a "baja", hogy kicsit úgy nézett ki akkoriban mint egy emós.Szerintem gusztustalan egy oldal.
Én sem szeretem, régebben nézegettem, azt hiszem egy ismerõsöm került fel, az nem volt kínos annyira neki, valami vécés képét tették fel, tehát én nem ezért undorodom az egésztõl. Hanem, amit te is említettél: feltesznek ex-sunanak cimkézett képeket, ezek vagy külföldi oldalakról vannak lopkodva, vagy csak random képek a netrõl, de volt olyan barátnõm, akit pl. barátja akart lefotózni meztelenül, csaj nem enegdte, erre a srác elhagyta, kiderült napiszarnak akarta beküldeni...de persze mindig a lányokat szidják, krvázzák.
A napiszaros bagázs puszipajtás a kuruc infosokkal...amúgy.
nincs is ilyen oldal, mit rinyálsz
Nem értek veled egyet, de: http://internethotline.hu/
A kérdező hozzászólása: Hm... Nem tudom mennyiben hatja meg a napiszart, ha valaki írt egy levelet nekik, azzal a kéréssel, hogy szedjék le a róla felrakott képet, amit feltehetõleg, valaki az utcán készített róla, esetleg az ex partnere küldte be... Ezen azért kezdtem el gondolkodni, mert most, hogy frissül a napiszar.com a szerkesztõk, az oldal rajongóit arra buzdították, hogy addig nézegessék a másik oldalukat, a netszar.com-ot. Kíváncsiságból megnéztem, hogy az oldal mennyire "durva", és azt tapasztaltam, hogy sokkal jobban foglalkoznak itt ezzel, hogy ex pár küldjön kompromittáló videót képet, vagy az utcán lencseégre kapott fotókat tegyék fel. Ezen kívül rengetek levelet tettek közszemlére. A levélben többen szépen kérték, hogy a felkerült képeket szedjék le róluk, de e helyett, közé tették az érintett elérhetõségeit, és még több kép kerül fel róla... Ez viszont, ahogy én tudom már büntethetõ... Egy ügyvédi levél is érkezett a netszarnak, és aztán, mintha az oldal kicsit "megijedt" volna, mert lázas keresésbe fogtak, hogy felkutassák, létezik e olyan nevû ügyvéd. A levél valószínû hamis volt, mert a netszar válasza a levélre csak ennyi volt: igazolja magát a hölgy... Ez után mondanom se kell, ismét fojtatódott az érintett fél szekálása... Tehát ez azt bizonyítja, hogy az oldal tisztában van azzal, hogy illegális tevékenységet folytatnak! Tehát büntethetõ! Itt már csak az a kérdés, hogy ki az, aki tesz azért, hogy beszüntessék az oldalt
A kérdező hozzászólása: Egyébként, magam ellen szólva, de reálisan megközelítve a dolgot: szinte lehetetlen megszüntetni az ilyeneket...Tisztában vagyok vele én is, hogy több tucat ilyen mûködik. De ha talán 1-2 ilyen megszûnne, akkor sok fent lévõ ember lenne nyugodtabb ... És valószínûleg a többi fennmaradt oldal is meghúzná magát, és levél érkezne egy fent lévõ embertõl, meggondolnák, hogy felrakják az illetõ levelét, mint egy "VICC" és az elérhetõségeit is, és annyi lenne a válasz, hogy "nem szedjük le a képet, jó helyen van az ott"... Valamilyen változást el lehetne érni...
Egyetlenegyszer fordult elõ, hogy a kitett áldozat szinte a szemem láttára valóban ügyvédhez fordult (úgy értem, sok ilyen lehetett, de egyszer szinte tényleg a szemem elõtt bontakozott ki a dolog). Másnap már nem volt kint a posztja. Nem tudom, mi történt pontosan. Szerintem valóban képes volt komoly jogi lépéseket tenni. Hogy ez mit jelent, nem tudom. Azt sejtem, hogy leglább egy ügyvédi kfelszólítást kiküldött, valódi ügyvéddel, de lehet, hogy ennél többet tett. Nem tudom, sohasem tudtam meg pontosan. Ez régebben volt, és sok minden függ attól is, hogy akkor ki volt a napiszar tárhelyszolgáltatója, internetszolgáltatója. Ha egy többé-kevésbé jóhiszemû cég, akkor a napiszar számára valószínûleg valóban sebezhetõ pontot jelenthetett, hogy egy felkészült ember a szolgáltatót értesíti, ezért inkább kiegyezett a sértettel (gondolom én, de sose tudtam meg, mi is történt igazán). Persze vannak rosszhiszemû szolgáltatók is. Mivel azóta a napiszar többször is válthatott szolgáltatót, ezért keveset tudni arról, hogy **MOSTANÁBAN** mennyire sebezhetõ a napiszar. A jogi lépéseken túl (mivel nehéz végleges törlést elérni), esetleg bejönne egy másik irány is. Ugye vegyük alapul azt, hogy az oldal alapvetõen egyszerû szociálpszichológiai elvekre épül (fõleg afféle lincs- és mobbing jelenségekre gondolok, meg arra, ahogy a szorongó emberek saját belsõ szorongásaikat másokra kivetítik). Szóval ha az oldal mûködése valójában egyszerû mechanikus elvekre épül, akkor ezt ki is lehetne használni: a napiszar mûködését nagyon megnehezítené, ha lenne egy-két ifjúsági pszichológus szakértõ is a hozzászólók közt, õk elég komoly fellazító munkát tudnának végezni, néha akár a fagyi is visszanyalhatna. A legtöbb poszt sima hazugságokra épül (pl. a prostitúció és a sexting fogalmi keverése). Egyébként ilyen bumeráng-hatás volt már spontán módon is: néha a szerkesztõk annyira összecsaptak egy-egy posztot, hogy a kommentelõk egységesen a szerkesztõt támadták meg, nem a kitett személyt (tipikus példa az elveszett plüssoroszlán, meg néhány alaptalan "angol fail" poszt).
Aki a napiszarra (vagy puruttya/pózolj) oldalakra felkerül, az meg is érdemli! Nekem is sok képem van iwiwen, FB-on, de tudom, hogy sosem fog ezekre az oldalakra felkerülni, mert átlagos, nem provokáló, teljesen sablonos képek. Az meg ugye senkit nem érdekel.....
Nem arról van most szó, hogy milyen képet raksz fel magadról és, hogy feltöltik. Csak nézzd körbe az oldalon, cigány cigány cigány, meleg meleg meleg, csöcs csöcs csöcs ex barátnõ, ex barátnõ , pár összesza*t kép és körülbelül ennyi. Nagyon színvonalas mit ne mondjak, szerintem ezt már csak elmezavarodottak nézik, mert mit ne mondjak ehhez kell egy kellemes beütés, hogy valakinek ez tetszen... Az meg, hogy mostmár olyanokat posztolhat bárki bármirõl, amit nem sajnál( ti sza*otok cimszó alatt, a napiszar.com-on) azért az már durva. Teljesen normális emberek kerülnek pl. egy csaj aki jól néz ki, vagy fiú mert nincs meg 1 foga v mittudomén a lényeg, hogy nem is vicces, csak valaki "húdemegbasznám" kijelentéssel feltölti az oldalra õket.. Nagyon boldog lehet az illetõ biztosan, hogy indokolatlanul egy ilyen oldalon láthatja magát.. nézzetek körbe, aztán mondjátok, hogy jogos meg húdejó és értelmes az oldal... Szerintem nem nekik kéne dirigálniuk és nekünk félnünk, hanem fordítva, elvégre az "emberek" (nevezhetõ az ilyen embernek aki nézi ezt?) miatt mûködik az egész...
Semmit, mert szükség van olyan oldalakra, mint a napisz*r, szükség van szégyenfalakra, hogy egyes emberek észrevegyék magukat, és szükség van olyan oldalakra, amik emberi értékeket közvetítenek, mint például az udvariasság, hûség, szerénység, õszinteség, hit, sport, tudás, szorgalom, segítõkészség stb. nem csak a rajságot, k*rvaságot, felszínességet meg pénzéhséget... Csak sajnos a napisz*r is egyre rosszabb lett az évek során. Szinte minden poszt névnélküli internetrõl szedett "demegb*sznám" riban*okról szól, vagy buli fotókat mutat, vagy ánuszkapitány éppen melyik ribit tömi. Régebben jobb volt az oldal. Most csak az értéktelenség és a sz*r megy az oldalon semmi normális elgondolkodtató értékteremtõ dolog nincs sajnos...
Igen evel teljesen egyet értek és ez az igazság Miért kéne beszüntetni? Olyan képeket tesznek közzé, amelyeket annak tulajdonosa önként és dalolva tett közzé a nagyvilág számára. Arról nem a napiszar tehet, hogy ezzel az illetõ közröhej tárgyává válik. Nem akarsz a napiszaron kikötni? Nagyon egyszerû dolgod van, ne nézz úgy ki mint egy idióta, és ne mutogasd a fotódat, akkor nincs mit kirakjanak, ilyen egyszerû. Rakj ki magadról olyan képet, amit felvállalsz.
Egyetértek az elõttem szólóval. Még olyan 4-5 évvel ezelõtt, amikor én rájuk találtam, azt gondoltam, alapvetõen jó szándék mozgatja a szerkesztõket, s valóban az a céljuk, hogy tükröt tartsanak a társadalom legalja felé, aztán kiderült számomra, hogy csak a balhé, provokáció, s így az oldal látogatottságának növelése érdekli õket a reklámbevétel céljából. Szóval nem valami "nemes" cél, hanem õket is csupán az érdekek mozgatják. Már nagyon régen nem az az oldal, aminek egyszer indult, egy jó közösség helyett mára névtelenül mocskolódó trollok, tizenéves taknyos nethuszárok gyülekezete lett az egész. A látogatottságukon is meglátszik a dolog, pár éve még voltak napok, amikor elérték az egymilliót, mára nem maradt "csupán" az ötöde, bár még így messze állnak attól, hogy rendes munka után kelljen nézniük a szerkesztõknek. Nálam egyébként ott vált teljesen hiteltelenné a "szabadságharc", amikor egyik nap még orrba-szájba gyalázták a Hozé nevû exchibicionista rockert vagy mi a francot, másnap meg már felvették szerkeszõnek (SeggSlaggos). Aztán folytathatnám azzal, amikor eljátszották, hogy vége az oldalnak, jönnek új szerkesztõk, meg bozólaci=garas dávid, és ezt még meg is kajálta sok fogyatékos. Szóval nem kell õket beszüntetni, megszûnnek maguktól :) . Valamilyen formában már most is halottak, egyáltalán nincsen véleményformáló erejük, hiszen nem is fogalmaznak meg semmit a gyûlölködésen kívül.
28-as: jajj ne kamuzz már. semmilyen posztot nem vesznek le. ne fényezd már a tudásod, ami nincs sok. nehéz ràjuktalálni. amerikai ip-n mennek. és igen, aki felkerül, az megérdemli. :) mert szar. nekem az oldalròl annyit hogy a kezdetektõl nézem naponta. 2009-tõl már a kezdõlapom. higyjétek el, nincs annál jobb amikor egy kicsit feszült vagy mer felidegesitett a szomszéd és egyszerûen felmész és röhögsz a sok ratyin. a napiszar. com -ot. 20ezrek nézik naponta. a barátaidnak meg csak annyit hogy szarják le.inkább csináljanak még több videot vagy fotot magukrol, küldjék be és napiszar celebek lesznek mint Cseh Csaba.:) . hatalmas sztár :) ) .
A napiszarra szükség van . Ha valaki felkerül az csendben vállaja a következményeit . Tudni kell , hogy milyen képeket illik magadról készíteni . Pláne , hogy kinek adod oda . Illik NORMÁLISAN viselkedni . Ha így teszel , akkor nem kerülhetsz olyan szituációba , hogy a napiszaron köss ki .
Miért kéne beszüntetni?? Amig van téma az oldalra addig éljen!!! Aki azt írja, hogy utálja az oldalt az miért nézi?? Én amit utálok azt nem nézem. A tévét is át lehet kapcsolni vagy kikapcsolni, ha nem a szám íze szerinti mûsor van. Sajnálom azokat akik akaratuk ellenére felkerülnek. De miért adnak rá okot??? Nekem egyetlen ismerõsöm, rokonom sincs fent az oldalon. Amikor fényképezkednek nem tolják le a gatyájukat, nem fintorognak, nem "ratyiskodnak" stb. A napi csajok meg büszkék lehetnek magukra, "ha már vállalták a fotót" és felkerülnek az oldalra! Mert ugye oda nem azok a lányok kerülnek akik után meg sem fordulnának az utcán!!! Élj soká napiszar.com.hu.org
hát a kurv'a anyäädért vagy akkora gyökér hogy olyan képet csinálsz magadról madárember amitõl utána fosol h felkerül....1 megérdemled h beszopd a fäszt 2 ha fb / máshonnan szedik le a képet akkor így jártál már hozzájárultál hogy megosztod a képet...
#35-ös: azt, hogy igenis vettek le posztokat (legalábbis még 2010-ben), az nemcsak saját megfigyelésem, hanem a többi törzskommentelõ is jelezte a késõbbi posztokban. Egymástól független megfigyeléseket lehet tényként kezelni. A jelen helyzetrõl nem tudok mit mondani. 2010-ben (és elõtte) valószínûleg (valós) ügyvédi felszólítások álltak a váratlan posztlevételek mögött.
Ezek eseti ügyek voltak, egy-egy poszt levételével. Nagyobb, tömegesebb posztlevételt csak kisebb oldalakon láttam, magyar szolgáltatón.
Elég gyökér barátaid lehetnek , ha felkerülnek a napiszarra .
Talán meg kellene gondolni milyen képet csinálsz/csináltatsz/hagyod másnak hogy csináljon rólad, aztán nem lesz a napiszarral gondod. Ez az oldal az emberek és az erkölcsök paródiája, dehát már ahoz is gyökér a legtöbb ember hogy feleszméljen mekkora tróger cigány világot él.
Magyar keresõkifejezés linkjének javítása: http://www.google.com/search?q=kiberzaklatás
Sajnos a magyar szakirodalom egyelõre keveset ír az ilyen oldalakról, az embernek - ha érdekli - az amerikai anyagot is kell használnia, mert az részletesebb: http://en.wikipedia.org/wiki/Cyberbullying http://en.wikipedia.org/wiki/Sexting Magyarul: http://www.google.com/search?q=kiberzaklatás Kb. szexting-re épülõ kiberzaklatás a fõ profilja a napiszarnak, bár más tevékenysége is van. Az USA-ban ismertté váltak kiberzaklatáshoz szorosan kötõdõ öngyilkosság-esetek is. http://en.wikipedia.org/wiki/Cyberbullying#Harmful_effects Ezek közül legalábbis Hope Witsel löngyilkosságának körülményei szerintem hasonlatosak ahhoz, ahogy a napiszaron megy egy , , attack''. http://velvet.hu/blogok/randi/2009/12/17/az_artatlannak_tuno.. A részletesebb leírások most is angolul érhetõk el http://www.tampabay.com/news/humaninterest/article1054895.ece Sexting képnek indult, elterjedt, majd beindult a szokásos slut-ozás az osztályközösségben (prostituáltnak nevezés), , , here is the slut'', az iskola pedig nem tudta megadni a megfelelõ szakmai hátteret. Mivel itt volt búcsúüzenet, okkal kötik a cikkek a kiberzaklatáshoz az öngyilkosságot. A baj szerintem az, hogy az amerikai esetek közül ez éppen nálunk is megeshetne, hiszen a napiszar is kb. ugyanezzel a , , forgatókönyvvel'' dolgozik: sexting-képek keresése, kitétele, és mivel a napszar a 30. leglátogatottabb weboldal Magyarországon, így jól eléri az osztályközösségeket, azok pedig ritkán olyan harmonikusak, hogy ne indulna be Hope-éhoz hasonló , , járulékos'' zaklatás.
A kérdező hozzászólása: Hát igen...Épp ez a problémám... a sok tahó ember...
A kérdező hozzászólása: Tény és való, hogy nem érdemes ilyet csinálni... De amúgy relatív kinek mi a cikis gáz kép... Nem értek azzal egyet, hogy ha valaki felvállalja a stílusát, akkor már napiszarra...ettõl nem lesz valaki ciki, hogy hip-hop cuccokba van, vagy épp emos, csak tiszta fekete cuccai vannak, mer rocker...:S Furcsa, de ha pl egy politikus lenne fenn az oldalon, akkor azonnal megszüntetnék azt...
Miért kéne beszüntetni? Olyan képeket tesznek közzé, amelyeket annak tulajdonosa önként és dalolva tett közzé a nagyvilág számára. Arról nem a napiszar tehet, hogy ezzel az illetõ közröhej tárgyává válik. Nem akarsz a napiszaron kikötni? Nagyon egyszerû dolgod van, ne nézz úgy ki mint egy idióta, és ne mutogasd a fotódat, akkor nincs mit kirakjanak, ilyen egyszerû. Rakj ki magadról olyan képet, amit felvállalsz.
Van egy nagyon egyszerû megoldás. Meg kell válogatni milyen képeket töltesz fel, elõbb utóbb "alapanyag" hiányában megszûnnek. Ja, ez így túl egyszerû lenne... Az, hogy sok barátod fent van az nem feltétlenül õket jellemzi, nekem egy ismerõsöm sem látható.
A kérdező hozzászólása: Nyilván mindenki felvállalja azt a képet amit feltölt a közösségi oldalakra, és van akit nem zavar, ha napiszaron köt ki, de valakit igen! Ettõl függetlenül ez nem azt jelenti, hogy nem vállalja az illetõ önmagát! Sokat olvasgattam, és mint kiderült, nincs joguk felrakni rólad képet
A kérdező hozzászólása: a beleegyezésed nélkül. Ha akarod idézek
"Mit lehet tenni a napiszar.com oldal beszüntetése érdekében?" Nem kell idiótának lenni és nem kerül fel az ember. Ha mindenki így viselkedne, akkor alapanyag híján megszünne.
"emberi jogokat sért az, hogy a kép tulajdonosának engedélye nélkül használja fel a napiszar a képeket." ha jól tudom, ezekrõl a jogaidról lemondtál, amikor facebook accountot csináltál.
A kérdező hozzászólása: Nem mondtál le ez az egyik, a másik az, hogy mész az utcán lefényképeznek...és már fenn is vagy
DE lemondtál..mivel elfogadtad a feltételeket a regisztrációnál= ha megosztasz egy képet faszbukon akkor lemondtál a jogaidról és úgy módosíthatják és oda tölthetik fel ahová akarják. Ha így nem sikerül felfogni akkor .: Tegyük fel h festõmûvész vagy, csinálsz egy képet feltöltöd facebook-ra, más beküldi egy pályázatra és nyer A TE képeddel..akkor is baszhatod. 2.) Meztelen képeket csinál rólad a csajod, szakítotok, õ meg feltölt napiszarra = csajod beperelheted..az oldalt aki közzétette nem. 3.) Ha nagyon akarsz szórakozni akkor az oldalt is beperelheted de mivel külföldi szerveren van ezért olyan szinten leszarják h az nem igaz.:)
Az iwiw és myvip regisztráció NEM TARTALMAZ olyan feltételt, hogy lemondana a képfeltöltõ személy a képhez fûzõdõ jogairól. Olyan feltétel van, hogy az iwiw bebiztosítja a saját hátát, hogy õt magát ne lehessen perelni. Mintha vennék egy lakatot a Zárkirálytól, és a vásárláskor a szerzõdésben a Zárkirály kikötné, hogy betörés esetén nem felel a kárért, ha a vásárló rosszul szeli fel a lakatot. Szóval ez egy egyszerû mentesítési kitétel, de ez csak a gyártót menti, a betörõt nyilvánvalóan nem. Pláne hogy a betörõ nem is szerzõdõ fél, s szerzõdés szempontjából õ kivülálló , , harmadik személy''. Az iwiw is védi magát egy mentesítési nyilatkozattal, de ez nem védi a képekkel visszaélõ harmadik személyt. A szerzõdést a képfeltöltõ személy köti az iwiw-vel, a napiszar pedig itt a , , harmadik személy'' (a példában a betörõ) szerepét játssza. Az, hogy a feltöltõ személy megosztja a képét, attól még az nem lesz szabad felhasználású. Szabad felhasználású akkor lesz, a kép, ha a szerzõ GNU Free Documentation Licence, Creative Comons, public domain vagy egyéb szabad licenc alá helyezi. Mivel a legtöbb feltöltõ kamasz semmiféle licencszöveget nem ír a kép alá, ezért az alapértelmezés számít, az alapértelmezés pedig az, hogy a kép jogvédett. Ez nemcsak Magyarországon van így hanem szinte mindenütt, ezt ugyanis nemzetközi szerzõdés szabályozza. http://en.wikipedia.org/wiki/Berne_Convention_for_the_Protec.. A szerzõnek meg a kép puszta keletkezésénél fogva vannak meg a jogai a saját képéhez, ez egy automatizmus, amit a nemzetközi szerzõdésnek megfelelõen a magyar szerzõi jogi törvény ki is mond (és valószínûleg az amerikai is). Nem kell ehhez külön regisztrálni, bejelenteni semmit: , , Copyright under the Berne Convention must be automatic; it is prohibited to require formal registration''. Nem véletlen, hogy a Wikipédiáról törlik a szabad licenc nélküli képeket, még akkor is, ha nyilvánvalóan a neten elterjedt közismert képrõl van szó. Vagy megvan a szerzõ által kimondott, igazolható szabad licenc, vagy törlik a képet az adminok. Az orosz néprajzi múzeumok is sok képet tesznek nyilvánosan megtekinthetõvé a neten (századeleji eszkimó, csukcs felvételek), de ettõl még én nem publikálhatom azokat lemásolva a saját honlapomról, a jogtulajdonos továbbra is a múzeum marad. Lehet, hogy a NASA képei szabad licencûek, de az kivétel, és nem a közzététel teszi automatikusan szabad licencûvé a képet, hanem a szerzõ nyilatkozata. Szóval az iwiw és a myvip felhasználói szerzõdése nem követeli meg a szerzõi jogokról való lemondást, így akkor az meg is marad a szerzõk kezében, vagyis a berni konvencióhoz igazodó magyar (és amerikai) szerzõi jogi tv szerint a képtulajdonosoknak továbbra is jogaik vannak a képeikhez. Személyiségi jogok: nem tudok semmit róluk, de tavaly volt egy bírósági ítélet ennek kapcsán: http://www.fn.hu/belfold/20091025/birosagi_perek_egy_iwiw/ http://index.hu/belfold/2009/10/21/iwiwes_kep_miatt_maraszta.. Faceboook: eddig az iwiw és myvip szabályzatáról írtam. A facebook szabályzatát nem ismerem. Nem tudom, hogy a facebook többet vár-e el, mint az iwiw vagy a myvip.
Ha polgári perrõl van szó, akkor azt gondolom eleve a szóbanforgó amerikai állam bíróságához nyújtja be a sértett, nem hiszem hogy a szolgáltatónak érdeke lenne, hogy falazzon a napiszarnak, szerintem tényleg kiegyeznének a töröltetésben. Napiszarról eddig is rendszeresen tûntek el képek.
Mint kimondatlanul is hatalommal rendelkezõ szervezetet, veszélyesnek tartom. , , Törvényt'' hoz (moralizálva), , , bíráskodik'' (afféle lincsjog alapján), és , , végre is hajtja'' az ítéletet. Az állam szétválasztja ezeket a szerepeket (Montesquieu írt errõl), a napiszarnál viszont mindez egybe van. Szerintem a XXI. század világában már nem az állam lesz az egyetlen, ami , , közhatalmi'' jellegû szerepet tölt be (szerintem erre utal az Anonymous csoport amerikai szereplése is, egyébként én a kiskamaszok elleni támadásait aggályosabbnak tartom, mint a kiadók és a paypal elleni támadást). Ilyen szempontból a napiszart és amerikai társait veszélyes fél-állami képzõdményeknek érzem. Ebbõl a szempontból lényegtelennek érzem, hogy az áldozatok tehetnek-e róla vagy sem, mert szerintem ez egy súlyosabb kérdés már. Nem a hatalommal van bajom, hanem azzal, ha a hatalmat nem köti a fékek és ellensúlyok rendszere.
Eredeti kérdésre felelve: szerintem 4-5 gyerekpszichológus hozzászóló (szóval a témában járatos, gyakorlott, tényleg kiváló szakember, , , öreg róka'') elég lenne ahhoz, hogy , , szétzilálja'' a posztokat. A legtöbb poszt ugyanis elképesztõen sekélyes, és valójában igen egyszerû tömeglélektani törvényszerûségeket használ ki (fõleg a kivetítést és a konformitást). Lényegében Elliot Aronson , , A társas lény'' c .könyve felsorolja az összeset. Ilyen értelemben szerintem az oldal egy átverés, tulajdonképpen a kommentelõkkel szemben is, nemcsak az áldozatokkal szemben.
A kérdező hozzászólása: van napiszar.com hülye nem vagyok:) onnan tudom, hogy van, hogy mint már említettem, rengeteg barátom fenn van. Az oldal épp szünetel ahogy hallottam...frissül...

Mit lehet tenni a mar algas medence vizzel ha nem akarjuk leengedni a vizet, milyen vegyszerrel lehet ujra tisztava tenni?

Legjobb válasz: Algátlanítóval. Részletekért érdeklõdj halakat, vízinövényeket áruló boltokban. Többféle ilyen vegyszer is létezik, õk meg tudják mondani, mit és milyen arányban érdemes használni a medencétek algátlanítására, tisztán tartására.

Algátlanítóval. Részletekért érdeklõdj halakat, vízinövényeket áruló boltokban. Többféle ilyen vegyszer is létezik, õk meg tudják mondani, mit és milyen arányban érdemes használni a medencétek algátlanítására, tisztán tartására.
Mennyi klórt tegyek a medencébe? Az attól függ, mi a célod vele. Ha csak a klórszint szintentartása, akkor a legjobb a multitabletta úszóadagolóban. Ha egyszeri brutál fertõtlenítést akarsz, azt sokkoló klórozásnak hívják, ld. lentebb. Mire jó a sokkoló klórozás? A sokkoló klórozás egy brutális fertõtlenítés, magas klórszinttel. Olyan magassal, hogy nem is szabad a vízbe menni, míg le nem csökken. Ez pusztítja el a klórra rezisztens kórokozókat. Értéke attól függ, mit ellen kell sokkolni. Példák: normál sokkolás 3-5mg/liter klórszint, hasmenés után 20-25mg/liter klórszint. Szükséges-e a sokkoló klórozás? Igen, célszerû, mert a medencébe bevitt kórokozók eléggé rezisztensek már a klórra, és a normál klórszint mellett szépen szaporodnak, ezért javasolt a sokkolás hetente egyszer a terhelés függvényében. Elhagyása esetén pár hét után esetleg opálosodást, fehéredést, zöldülést tapasztalunk, és amikor a vízen már látható elváltozások vannak, akkor nehezebb a dolgunk a rendbehozásával. Hogyan kell csinálni a sokkoló klórozást? A szabad klórszintet 5 mg/l-re kell emelned; ehhez un. gyors vagy sokkoló klór készítményt (ez rendszerint granulátum) kell használnod (a multitabletta vagy lassú klórtabletta nem használható erre). Ki kell számolnod a szükséges mennyiséget, fél vödör vízben fel kell oldanod, majd a medencébe kell öntened; eközben és utána egy darabig menjen a vízforgató, hogy jól elkeverje a beöntött vegyszert Mivel a klór csak a 7, 2-7, 6 pH tartományban dolgozik megfelelõen, ezt is ellenõrizned és szükség esetén korrigálnod kell. A szükséges mennyiséget leolvashatod a klór dobozáról is, vagy kiszámolod a következõ módon: kell tudnod a medence méretét köbméterben; kell tudnod a klórkészítményed klórtartalmát százalékban (pl. a népszerû GYORSAKLÓR az 56%-os) eztán megszorzod a medence térfogatát 5-tel, majd elosztod a klórtartalommal egy példa: 10m3, 56%-os klór esetén 10x5=50, 50/0, 56=89, 3, tehát felhasználsz 90g granulátumot Mikor lehet belemenni a medencébe sokkoló klórozás után? Amikor a klórszint 2mg/l alá csökkent. Legbiztosabb, ha méred. A klór kiürülése több tényezõn múlik: milyen klór volt? ha sokkoló klórozáshoz való (pl. gyorsaklór), az gyorsabban ürül, mert nincs benne stabilizáló anyag (ennél a gyors kiürülés a cél) viszont ha egyidejûleg illetve elõtte használtál multitablettát vagy tartós klórt, akkor a vízben elég stabilizáló anyag lehet, ami a sokkoló klórt is lassíthatja függ a víz hõmérsékletétõl is, melegebb vízben gyorsabban bomlik, gyorsabban párolog mindenképpen gyorsítja a kiürülést az alapos szellõztetés; egyrészt nem kell letakarni, másrészt forgatni a vizet ezerrel, a visszaömlésnél lehetõleg úgy állítva, hogy a vízfelszínt minél jobban mozgassa - ez nagyon sokat számít, mivel a felszínen adja le a gázokat Konkrétabban: sima gyorsklórral 5ppm (ez megfelel 5mg/l) fölé emelt klórszint esetén letakarás nélkül, állandó felszín felé irányított erõteljes vízforgatással másnapra nullára kimehet a klór.
Ezek után pelyhesíteni kell, pelyhesítõ (flokkoló) adalékkal, majd kiszûrni (porszívózni) a leülepedett szennyezõdést. Azt neked kell kiszámolni, hogy melyik éri meg jobban: leereszteni a vizet és újratölteni, vagy kifizetni a vegyszerek, villanyáram és az idõd árát.

Mit lehet tenni a karikás szemek ellen?

Először is, az a bajom hogy nagyon karikásak a szemeim, voltam orvosnál, és ott megmondták hogy semmi baj nincsen, egyszerűen genetikailag ilyen. Viszont már nagyon zavaró, hogy ha 9 órát is alszom egy nap, napközben akkor is úgy nézek ki, mint aki az egész estéjét a facebookon lógva töltötte..:/ Egy időben a korrektorral próbálkoztam, de sajnos ezzel se sikerült megoldanom a problémát, mert amikor leszedtem, mindig kivörösödött a szemem alatt, és másnapra feldagadt..Pedig sok féle jobbnál jobb minőségű korrektorral próbálkoztam már. Valószínüleg azért is ilyen, mert nagyon vékony ott a bőröm. Viszont nagyon zavar...Mit tudok tenni ellene? Van esetleg olyan krém amivel éjszakára be tudom kenni és használna is eleget? Tapasztalatok? Köszönöm a válaszokat.

Legjobb válasz: SEMMIT nem tudsz ellenne tenni! Semmit,nekem sem használ semmi. Alapozz ott is,ne korrektoroz,paskoló mozdulatokkal,ne pedig kend.

SEMMIT nem tudsz ellenne tenni! Semmit, nekem sem használ semmi. Alapozz ott is, ne korrektoroz, paskoló mozdulatokkal, ne pedig kend.
én is hiába alszom 10 órát kicsit halványabb, de látszik. én két elég olcsó terméket használok, essence habállagú alapozót és korrektorstiftet. a korrektorra teszek egy kis alapozót(a korrektor túl sötét volt) és úgy kenem fel, hogy a korrektor végén ott a habállagú alapozó. nekem ez bevált, mondjuk azért annyira nem is sötétek a karikák, de mindig ott vannak :)

Mit leht tenni a zsíros haj ellen:?

tini korban vagyok és már 2 nap után tiszta zsír a hajam.

Legjobb válasz: Mosd 2 naponta, néha válts sampont. Nem tudsz semmit tenni ellene, én is kétnaponta mosok hajat, már körülbelül 7 éve. 23/F

Mosd 2 naponta, néha válts sampont. Nem tudsz semmit tenni ellene, én is kétnaponta mosok hajat, már körülbelül 7 éve. 23/F
A kérdező hozzászólása: értem köszi :)

Mit lehet tenni a féltékenység ellen?

Legjobb válasz: Az attól függ. A betegesen féltékeny párral semmit se lehet tenni :(

Az attól függ. A betegesen féltékeny párral semmit se lehet tenni :(
Bizalom...
és ahol nincs bizalom, ott semmi sincs...es nem érdemes kapcsolatba menni ha nem bizol meg a párodban

Mit lehet tenni a fenéken lévő pattanásokkal? Mitől lehetnek?

Legjobb válasz: Sok mindent nem tudsz ellene tenni. Lehet a meleg idõtõl, ahogy beleizzadsz az alsónemûbe, de az is lehet, hogy a fehérnemû anyagára vagy allergiás.

Sok mindent nem tudsz ellene tenni. Lehet a meleg idõtõl, ahogy beleizzadsz az alsónemûbe, de az is lehet, hogy a fehérnemû anyagára vagy allergiás.
nekemis van kb semmit a melegtõl van mert bepálik
Nekem is volt, a bûnös szerintem a tanga, mart a farmer kidörzsöli a fenekedet, és a szõrtüszõk begyulladnak. Nekem olyan szinten durva volt, h nagyok és gennyesek voltak a pattik. Mióta franciabugyit hordok, azóta elmúlt szinte teljesen. Persze ez a tanács csak akkor hasznos, ha te is rendszeresen hordasz tangát.
A kérdező hozzászólása: köszi, nem túl biztató.
nem vagy túl vékony? mert nekem szokott lenni, az ülõcsontomnál, gondolom a szék kidörzsöli, meg ilyesmik. egyébként szerintem tedd rá ugyanazt, mint az arcodra.(tonik, gyulladáscsökkentõ, és ha már múlóban van, korrektor, hogy leszárítsa)
nekem már kb 8 éves korom óta vannak apró pattanás félék a fenekem alsó részén, ahol a combom kezdõdik. Most 18 vagyok és még mindig ott vannak, szerintem ezeket nem lehet eltüntetni.sok embert ismerek akiknek szintén vannak.

Mit lehet tenni a tuják megbetegedése ellen?

Sokszor letakarítottam már ?ket azoktól az úgynevezett "rozsdásodástól". A közepe bebarnul és az egész fát kivégezné ha nem lenne mindig leszedve róla. De nincs annyi id?m, hogy mindig azt szedegessem. Amúgy gyönyör?en fejl?dnek. Nem tudom milyen fajta, csak annyit tudok mondani, hogy ilyen ezüstös szín?. van esetleg valami permetszer vagy megel?zési ötlet.

Legjobb válasz: Úgy tudom, valami atka-féle támadja mostanában a tujákat! Permetezéssel lehet ellene tenni! A vegyi/mezõgazdasági boltban el kell mondani, mihez kell, biztos tudnak adni odavaló permetszert!

Úgy tudom, valami atka-féle támadja mostanában a tujákat! Permetezéssel lehet ellene tenni! A vegyi/mezõgazdasági boltban el kell mondani, mihez kell, biztos tudnak adni odavaló permetszert!
Ha a közepe sárgul a tujáknak, akkor slaggal erõs víznyomással heti 1x-jól át kell mosni, a víz kimossa az elhalt részeket a belseje újjáéled és ki fog hajtani.

Mit lehet tenni a szomszéddal?

családi ház, sorház típusú. 1.olyan kéményük van hogy pont a teraszunkra potyog a hamu ha füstölnek.. 2.akkor bazinagy fájuk van hogy eltakarja a t-home parabolát és sokszor elmegy az adás 3. olyan közel van a kerítéshez hátul a másik fájuk hogy leárnyokolja az egész kertet és tiszta mohás már és nem terem semmi.. amúgy az egész udvaruk egy hatalmas erd?..már nagyon unjuk..

Legjobb válasz: Próbáltátok velük megbeszélni? Mondjuk felajánlhatnátok, hogy a parabolát leárnyékoló fát segítetek levágni. Vagy nem lehet velük szót érteni? Mondjuk a kéménnyel nem hiszem, hogy bármit tudnának tenni.

Próbáltátok velük megbeszélni? Mondjuk felajánlhatnátok, hogy a parabolát leárnyékoló fát segítetek levágni. Vagy nem lehet velük szót érteni? Mondjuk a kéménnyel nem hiszem, hogy bármit tudnának tenni.
Adj neki 50000 Ft-ot hogy vágja ki a fáit és ne hamuzzon oda. Pénzzel mindent el lehet érni. És még szeretni is fog.
Lehet, hogy az õ fáikon is laknak madarak. És azokkal mi lesz?
Pl. elköltözni. A kémény az valóban problémás, de a fákkal nem tudtok mit csinálni. Másrészrõl inkább legyen õserdõ egy udvar, mint olyan kopár, ahogy a legtöbb helyen van, brr... de ez csak a magánvéleményem. Esetleg köttessetek be kábeltévét.
Beszéljétek meg...a szomszédod felmászik a fádra, leszedi a fészkeket...és kivágjátok...cserébe meg õk is az övékét x) Jobb megoldás nem jut eszembe, ha ez sem sikerül, akkor csak a perelés marad hátra :S
én nem értem a kéményre kell engedély tervrajz ha ez megvan akkor ha nem is tetszik legális.a te fádról a levelek nem esnek át a szomszédhoz?én se vágnám ki a fákat helyette nehogy más mondja meg nekem hogy hány fát tegyek a saját részemre meg bizonyos méret fölött nem is szabad csak engedéllyel még ha a te telkeden van is.esetleg a hozzád átnyúló ágakat le tudod vágni de ez már csak kötözködés.a parabola után meg nem kellene fizetni ha nem mûködik rendesen és más szolgáltatott vagy helyt keresni mert egy fa nem lehet akadály.
A kérdező hozzászólása: de a mi fánk nem zavar senkit, az övé pedig akadályoz abban hogy ennivalót tudjunk termelni (kert), akadályoz egy szolgaltatásban amiért fizetek (parabola), +munkát okoz mert takarítani kell állandóan a teraszt, és ha kiteregetünk és nem vesszük észre hogy begyújtottak akkor az összes ruha fekete lesz és lehet újramosni és jo esetben TALÁN kijön belõlük..
Üldözd el onnan..rakj döglött macskát a lábtörlõjére utána meg ha elüldözted vágd ki a fát
szolj a nep tanacsnak hogy el veszik a kilatast tudom hogy van ien dolog horvatorszagba peldaul ojan hejen jartam hogy egy kis villa ele epitett egyik focista(Vedran Corluka) es azert amiert a tengerre a kilatast el vette kellet fizessen es ebbol a penzbol a kis villabol nagy lett :P
A kérdező hozzászólása: természetesen próbáltunk velük beszélni...a válasz elég komplex volt: van egy szerencsétlen fenyõfánk. ez hatóság szerint is szabályosan van ültetve és lakik rajta egy rakás rigó meg galamb..ezektõl õk nem tudnak aludni. azt mondták ha mi ezt kivágjuk akkor õk is a zavaró fákat.. csak ugye mivel kókler banda, milesz hogy ha mi megtesszük õk meg nem? és minek zaklassak ártatlan madarakat?
A kérdező hozzászólása: egyébéként egy pár fa..arányosan az udvar méreteivel nem lenne probléma de az hogy fél méterenként fák vannak náluk és õk úgyis szlalomozva mennek köztük na ez már beteg.. és szerintem a fáknak sem tehet jot hogy gyakorlatilag össznõnek a gyökerek vagy én nem tudom hogy megy ez..föld tiszta púpos dombos náluk ez miatt..
A kérdező hozzászólása: 24.éve itt lakunk..rajtuk kívül imádjuk ezt a helyet... eddig tûrtük a dolgot hogy nelegyen harag de most tenni szeretnénk valamit.
jegyzõnél lehet birtokvédelmi eljárást kezdeményezni, a kémény meg valószínûleg tûzveszélyes

Haladó gitárosok! Mit lehet tenni a zaj ellen?

Elektromos gitáron (Cort CR100) játszom egy Cort MX30R típusú kombón. mit lehet az ellen tenni, hogy torzítás mellett, ha csak simán letompítom a húrokat (tehát a hangerő potik nincsenek elzárva), ne hallja zúgást? Oké, tudom van valamennyi zaja minden gitárnak meg kombónak, de azt honnan tudom hogy ez normális-e? 2 dologban zavar ez: ha csak pötyögök magas húrokon (pl SOAD Sugar-ban a pötyögös riff) akkor bezavar (bár ha tompítom kézzel a mély húrokat akkor már elviselhető, ez gondolom gyakorlás kérdése csak) 2: Ha pl egy Rammstein féle Sonne-t játszok, ott ugye ha letompítom a húroknak csöndbe kéne maradniuk potik érintése nélkül. Vagy az másnál is így van csak használ zajszürő pedált/stúdió-ba leveszik a zúgást? (kevesebb mint 1 éve gitározom, 2-3 hónapja elektromoson)

Legjobb válasz: Ajaj...alighanem megtaláltam a problémát..túl közel (1 méterre) vagyok az erõsítõtõl, és búg..most rakhatom át, és mindig mikor állítgatnom kell majd oda kell menni..ez az én esetemben annyit jelent hogy állandóan befogom verni az asztalba szegény gitár fejét...hajaj valamit tenni kell..

A kérdező hozzászólása: Ajaj...alighanem megtaláltam a problémát..túl közel (1 méterre) vagyok az erõsítõtõl, és búg..most rakhatom át, és mindig mikor állítgatnom kell majd oda kell menni..ez az én esetemben annyit jelent hogy állandóan befogom verni az asztalba szegény gitár fejét...hajaj valamit tenni kell..

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!