Találatok a következő kifejezésre: Mit kell 6 hetes (67 db)

Mit kell tudnia egy 6 hetes babának? A ti babátok miket csinál 6 hetesen? Mennyit van fent 1 nap?

Legjobb válasz: Szia! Sajnos a mienk keveset aludt, olyan 12 órát, jóval az átlag alatt (könyvek szerint 15-16 órát is alszanak, s ez a jó). A fejlödés üteme is eltérö. A kisfiúnk hason aludt, így már korán emelgette a fejét. Letettem a játszószönyegre elöször hason (csak pár percre) aztán háton. Sokat volt pihenöszékben illetve egy szoptatós párnára fektettem. Órákig el tudta nézni a plafonon levö léggömböket (a piros volt a kedvence). Én tartottam neki csörgöt is (igaz nem nyúlt utána), énekeltem, a karomban sétálgattam vele. Volt ilyen zenélö-forgó valami az ágya felett. De az ültetés (illetve felhúzni a kezénél fogva) szerintem még egy kicsit korai.

Szia! Sajnos a mienk keveset aludt, olyan 12 órát, jóval az átlag alatt (könyvek szerint 15-16 órát is alszanak, s ez a jó). A fejlödés üteme is eltérö. A kisfiúnk hason aludt, így már korán emelgette a fejét. Letettem a játszószönyegre elöször hason (csak pár percre) aztán háton. Sokat volt pihenöszékben illetve egy szoptatós párnára fektettem. Órákig el tudta nézni a plafonon levö léggömböket (a piros volt a kedvence). Én tartottam neki csörgöt is (igaz nem nyúlt utána), énekeltem, a karomban sétálgattam vele. Volt ilyen zenélö-forgó valami az ágya felett. De az ültetés (illetve felhúzni a kezénél fogva) szerintem még egy kicsit korai.
Szia. Mi hazajövetel óta naponta 6x2 alkalommal ültetjük fel a kisfiamat orvosi utasításra. Faros volt és hosszú, nem fért el rendesen, ez meglátszott a tartásán is. A felültetéstõl erõsödnek a nyakizmai.
A kérdező hozzászólása: még azt is irjátok le ha fönt van mivel lehet lekötni a figyelmét, mit lehet vele"játszani"?Köszi
Az én babám emelgeti már a fejét hason fekve. Összerezzen a zajokra, megismeri a hangod.3 óránklént etetem, van olyan, hogy a két eteés közti idõt az ágyaban fekve nézelõdéssel tölti. A többit átalussza
elsõ válaszsadó vagyok! van a kiságyán zenélõ körforgó, azt nagyon szereti. Ill. vettünk neki pihenõszéket, abba is bele szoktam tenni, kihozom közénk egy fél órára ha nagyon nem akar aludni.
A kérdező hozzászólása: A kezénél fogva felhuzni még korai, ülö helyzetbe?Játszoszönyegre mikortol érdemes kirakni, és a csörgökéjit mikortol tudja megfogni, nyulni értük?
Szia! Máshol is írtam már, én bizony ültetem a gyereket, az ölemben, a felhúzott térdeimen fekszik a háta.Nekünk bejött, nagyon élvezi, ha fáradt egyértelmûen közli.Olyanor leteszem pihizni.6 hetesen már utánozni fog, ha mgh-kat ismételgeted, kinyújtod a nyelved. Az eltúlzott vad mosolyt is utánozni fogja:)

Mikor áll be a kereslet kínálat, ha a babám mindig más mennyiséget szopik? Egyszer elég neki 60 ml, egyszer meg 180 kell? 6 hetes baba anyukája

Legjobb válasz: Nyugi, be fog állni :) Gondolom, napszaktól függ, épp mennyit eszik a babád. A szervezeted "megjegyzi", hogy mikor kb. mennyi szükséges és annyit fog termelni. Ehhez meg idõ kell. Nekem kb. 3 hónapos volt a lányom, mire kialakult. Viszont csak akkor fejtem, ha szopi után még nagyon sok maradt benn.

Nyugi, be fog állni :) Gondolom, napszaktól függ, épp mennyit eszik a babád. A szervezeted "megjegyzi", hogy mikor kb. mennyi szükséges és annyit fog termelni. Ehhez meg idõ kell. Nekem kb. 3 hónapos volt a lányom, mire kialakult. Viszont csak akkor fejtem, ha szopi után még nagyon sok maradt benn.
Nekem detto ilyen most a 2. babám, nem is mérem, mert csak idegeskednék rajta (meg amúgy sincs jelentõsége). 4 hónapos, hetente 3x-4x csak kiváncsiságbõl megmérem és nálunk is egyszer 60, máskor meg 180. Én sem értem, hogy hogyan, de beállt a kereslet-kínálat :)

Mit csináltok 6 hetes babátokkal? Egész nap vagy cicizne vagy hurcolni kell a fenekét. Néhány jó tanács?

Legjobb válasz: Hát bizony ilyen korban ezek az elvárásaik. Én igény szerint szoptattam, ha már nagyon sokat lógott rajtam és nem bírt magával, akkor vagy az apukáján elfeküdt és nézelõdött, elaludt (érdekes módon ott általában nyugton volt) vagy levittem babakocsiban sétálni. Hidd el kinövi. Az pedig nem igaz, hogy ha sokat van cicin vagy ölben elkapatod, mert egész egyszerûen az idõ múlásával kinövi. Az én 5 hónapos kisfiam már csak szoptatáskor (ami saját igénye szerint már csak napi hatszor van, pedig csak anyatejes) van ölben, mert már nem akar, hiszen jobban érdekli a játék a játszószõnyegén. Kitartást kívánok.

Hát bizony ilyen korban ezek az elvárásaik. Én igény szerint szoptattam, ha már nagyon sokat lógott rajtam és nem bírt magával, akkor vagy az apukáján elfeküdt és nézelõdött, elaludt (érdekes módon ott általában nyugton volt) vagy levittem babakocsiban sétálni. Hidd el kinövi. Az pedig nem igaz, hogy ha sokat van cicin vagy ölben elkapatod, mert egész egyszerûen az idõ múlásával kinövi. Az én 5 hónapos kisfiam már csak szoptatáskor (ami saját igénye szerint már csak napi hatszor van, pedig csak anyatejes) van ölben, mert már nem akar, hiszen jobban érdekli a játék a játszószõnyegén. Kitartást kívánok.
hát az én fiam ennyi idõsen vagy evett vagy aludt, vagy volt olyan periódusa is, hogy õ feküdt az ágyon és nézett engem, én meg csináltam a dolgomat, vasaltam, takarítottam és közben rongyosra beszéltem neki a számat. De nem hurcoltam magammal, nem is bírtam volna. Ha nagyon nem tudtam vele mit kezdeni, akkor táncoltunk és zenét hallgattunk. Utána megint nyugi volt egy ideig.
szia, adj neki cicit, és hurcold. majd elmúlik. sajnos vannak olyan babák, akik bizony nem fekszenek nyugiban, hanem nyûglõdnek, majd üvöltenek...de majd jobb lesz, ha elkezd mászni, majd járni, és egyre jobban leköti magát. az enéym nagyon sokáig ilyen volt, aszittem megõrülök. most már jobb. látod, itt netezek, õ meg pakolászik, jön-megy. 15 hós nemsoká. :)
Nyugi nem vagy egyedül. az én kislányom 7 hetes de õ is ugyanezt csinálja. bár mostmár kezd kicsit ellenni egyedül. ha megunja azt a pozíciót akkor vagy megfordítom, vagy átrakom a hordozóba, ha azt is megunja megy egy kicsit a kiságyba.így nyerek egy kis idõt, hogy valamit tudjak csinálni. egyre több idõt van így el. vagy még megoldás lehet a hordozókendõ, rajtam is most itt alszik a kis édes.
Szia! Én nem hurcoltam, cicit adtam.Nagyon fárasztó volt, de hamar elmúlt.Próbálkoztam cumival, de nem jött be neki azóta se hajlandó elfogadni.Örülök, hogy nem hurcoltam, mert most sem egy ölbebaba.Inkább melléfeküdtem vagy ültem, úgy foglalkoztam vele. /Z/
Mi elejétõl fogva úgy csináltuk, hogy nem dajkáltuk, cipeltük a lányunkat, hanem odafektettük magunkhoz és úgy foglalkoztunk vele, úgy beszéltünk hozzá, mutogatjuk a játékait ( 8 hetes). Csak azt tudom javasolni, hogy amikor fenn van, akkor beszélgessetek vele, de vegyétek kézbe, hanem csak legyetek mellette. Így ha majd jobban felfedezi a körülötte lévõ világot, jobban el lesz egyedül is. Nálunk most ez van, sokat nézelõdik, gügyög magában, kifejezetten jól érzi magá, mi meg sokszor a háttérben figyeljük.
3. válaszoló vagyok. sajnos nem minden babánál jön be, hogy csak úgy odafekszik mellé az ember, mert van, aki cak azt szereti, ha kézben van. minden baba más. ha a tied ilyen, úgyis rövid úton kiderül, mert adidg fog üvölteni, amíg kézbe nem veszed. :) tesómnak 2 gyermeke van, és egyik nyugis, jól elvolt csecsemõnek, a másik meg...hajjaj. ugyanolyan feltételek mellett, teszem hozzá . nekem még csak egy van, de õ sem az a jól elvagyok egyedül típus, illetve, mint írtam, most már kezd jobb lenni. sõt, ma reggel pl. kivasaltam úgy, hogy egy nyikkja nem volt, na jó, egyszer lefejelte kicsit az ajtót, de miután megvigasztaltam, tovább molyolt egyedül. ha valaki ezt mondja még akár 3 hónapja is, hogy ez így lesz, kiröhögtem volna. :)

A kiskutyám 6 hetes mikor kell neki oltást adatni? Milyen oltások kellenek?

Legjobb válasz: Viheted is, 6-8-10-12 hetes korában szokták beadatni az oltásokat, parvo-kombi-parvo-kombi. Majd 3-4 hónapos kora között a veszettségit, ezt követõen 6 hónapon belül megismételni. Majd évente mindet.

Viheted is, 6-8-10-12 hetes korában szokták beadatni az oltásokat, parvo-kombi-parvo-kombi. Majd 3-4 hónapos kora között a veszettségit, ezt követõen 6 hónapon belül megismételni. Majd évente mindet.
Féreghajtásról se feledkezz meg a késõbbiekben.
Elviszed az orvoshoz és õ mindent megmond.
ma 13:17 Nem a kérdésre adtad a választ . Nem szentírás , hogy 8-, meg 12 hetesen lehet csak kiskutyának elkerülni az alomból. Csak mostanában jött divatba, arra hivatkozva, hogy mennyi mindent tanul a kicsi az anyjától.Egy 6 hetes kutya már képes egyedül enni, és a gazdája dolga, hogy a megfelelõ nevelést megadja neki. Az ÁVT-ben is a 6 hetes kor szerepel. Akkor mi a gond?
ma 13:30 Szocializációs problémák akkor lesznek, ha a gazdi nem gondoskodik megfelelõen arról a továbbiakban.
Barátnõmhöz is 6 hetesen került a német dogja, mivel az anyjuk csak pár napig szoptatta õket, nem volt elég teje, a tenyésztõ etette tápszerrel a kicsiket, és a kutya teljesen egészséges és jól nevelt. Na errõl ennyit...
Mit keres nálad 6 hetesen???
Egy kétéves gyerek is tud már egyedül enni, akkor már mehet is az iskolapadba nem? Ezzel a felfogással...
A gond annyi, hogy így jó eséllyel szocializációs problémák lesznek. Amúgy is, mert nem tenyésztõtõl van, mert õ ennyi idõs kölyköt nem ad még oda, ellenben elmondja az oltási program következõ lépését. Az mentség, ha mentett kutyáról van szó. Ha meg szaporítótól származik, akkor úgyis lesz probléma bõven. Ez a gond.
A kérdező hozzászólása: és mennyibe kerülnek az oltások ?
Elárulom, hogy KATASZTRÓFA nem történik, ha 6 hetesen már nincs a tesóival. Régebben hosszú, hosszú évekig ez volt a szokás... Valóban JOBB neki, ha legalább 8 hetes koráig nem választják el sem az anyjától, sem a tesóitól, de nem az etetés miatt, hanem azért, mert ebben a korban még játékosan tanulják meg a "nagybetûs kutyaélet" szabályait. Például, hogy milyen erõsen haraphat játék közben, hogyan legyen alázatos, ... Nekem is van olyan mentett kutyám, akit 4 hetesen(!) vettem magamhoz, nem volt más esélye, de szerencséjére itt falkába érkezett, és soha nem voltak szocializációs problémái. (Persze amikor eljött az ideje, kutyaoviba is jártunk.) Viszont egy barátom tenyésztõ, õ 8 hetes kortól adja oda a kölyköket. De volt olyan, hogy a lefoglalt kölyköt a leendõ gazda külön kérésre csak 12 hetes korában akarta elhozni, de 9 hetesen el kellett választani a tesóitól, mert azok egy támadás után amint meglátták, szét akarták tépni. (Nem jut eszembe a jelenségre használt kifejezés.) Mondjuk erre csak egyszer volt példa, és ha jól emlékszem, akkor született a legtöbb kölyke annak a szukának. Na mindegy, ezt csak érdekességképp mondtam el.:)
Miért, idáig mindegy volt neki, hogy honnét jött és milyen körülmények közül? Szerinted minden kutya egyforma 6 hetes koráig? Láttál te már élõ kutyát?
Mi köze az egyedüli étkezésnek az iskolához?
a kombi veszetséggel együtt itt fehérváron 7ezer forint csak a veszetség elleni 4ezer forint

6 hetes terhesen minek kell látszódnia az ultrahangos képen? Baj ha csak egy 6 mm-es petezsák van? Mikor fog látszódni a baba benne?

Legjobb válasz: Köszönöm a válaszokat. Ez volt az elsõ ultrahangom. A doki szerint az utolsó menstruációmtól számítva 6 hetes vagyok de az ultrahang képe korábbinak felel meg. Ezért kérdeztem hogy mit kéne látni. A baross utcai klinikán voltam.

A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat. Ez volt az elsõ ultrahangom. A doki szerint az utolsó menstruációmtól számítva 6 hetes vagyok de az ultrahang képe korábbinak felel meg. Ezért kérdeztem hogy mit kéne látni. A baross utcai klinikán voltam.
A kérdező hozzászólása: Az elsõ válaszolónak pedig gratulálok és remélem én is átélhetem ezt a csodát.
Nekem sem látszódott több, majd a következõ uh-n már a babát is látni lehet! Dory
Szia! Én ma voltam nögyógyásznál és már látta a kis manot:D! Már van szivhangja is:) ! Én elöször 5 hetesen voltam akkor még nem látott semmit csak a petezsákot!! Nagyon jó érzés volt ma látni a kicsit:) ! Szerintem jövöhéten vagy ha legközelebb mész uh-ra már lesz szivhang:D! Boldog babavárást!
Ha a teszted napról-napra erõsödik ne izgulj, akkor van benn baba is. Lehet, hogy gyenge az ultahang gép. Hol voltál? Korábban nem voltál ultrahangon? Mondjuk a terhesség megállapítására?
Két hat hetes kismama ultrahang eredménye között lehetnek különbségek aszerint, hogy kinek mikor volt a peteérése.Ha az egyiknek a ciklus12. napján volt, a másiknak meg a 15. napján, akkor nyilván az egyiknek 6 hetesen 3 nappal idõsebb a terhessége, mint a másiknak és ez a 3 nap koraterhességnél sokat számít az ultrahangon!Valószínûleg neked pár nappal késõbb volt a peteérésed, ne aggódj, biztosan minden rendben és a legközelebb9 ultrahangon már látni fogják a manót!

Mennyibe kerul most, ha egy 6-8 hetes kicsi kutyat ki akarok vinni nemetorszagba vegleg? Mi kell hozza es mennyi ido az egesz elintezese?

utlevel, chip gondolom kell. oltas vagy oltasok?

Legjobb válasz: 6 hetes kiskutyát nem viszel sehova, mert annak még az anyja mellett a helye! Útlevél,Chip, és tudtommal a kölyökkori oltássorozat kell hozzá. (Ha tévedek, javítsatok ki!)

6 hetes kiskutyát nem viszel sehova, mert annak még az anyja mellett a helye! Útlevél, Chip, és tudtommal a kölyökkori oltássorozat kell hozzá. (Ha tévedek, javítsatok ki!)
repülõvel vinnéd vagy kocsival? ha repülõvel mentek akkor kell útlevél chip oltási könyv ha autóval akkor is tedd oda az útlevelet de azt nem kérik.
A kérdező hozzászólása: kedves elso valaszolo: jelenleg 6 hetes. azért irtam a 6-8 hetet, hogy meg most szeretnem ekezdeni a papirokat es igy idoebb lesz az utazasig. meg nem tudom mivel megyunk.

6 hetes kutyust kapok szülinapomra! Mit tegyek? Hányszor kell oltani?

Legjobb válasz: Jobb lenne, ha 8 hetes kiskutyát kapnál, mert egy 6 hetesnek még az alomban a helye. Itt egy kutya oltási program, függ attól is, hogy tenyésztõtõl hozzátok a kutyát vagy szaporítótól. http://www.webarculat.hu/allatorvosirendelo/index.php?f=3&sf..

Jobb lenne, ha 8 hetes kiskutyát kapnál, mert egy 6 hetesnek még az alomban a helye. Itt egy kutya oltási program, függ attól is, hogy tenyésztõtõl hozzátok a kutyát vagy szaporítótól. http://www.webarculat.hu/allatorvosirendelo/index.php?f=3&sf..
A kérdező hozzászólása: köszy mindenkinek!!! jah, amúgy ha nem hoznám el 6 hetesen, akk megölnék...:( szegényke... mégegyszer köszy!!!
Olvasnivaló: - vakcinózis (de a témában alig akad érdemi magyar nyelvû cikk, angolul: vaccinosis) - "A kutya nevelése és kiképzése" c. könyv olvasása (mint ebben-abban elavult, de mindenképp igen jó kiindulási alap kutyatartók számára) Sokkal lényegesebb magad ill. a környezeted számára, hogy milyenné neveled a kutyád, mint az, hogy beoltatod-e minden létezõ ellen, ami esetleg károsabb, mintha nem tennéd. Csak az ellen célszerû oltatni, amibõl járvány van. Meg persze a kötelezõ veszettség ellen. Szóval inkább nevelésre és gondozásra gyúrj.
Ne hozd el 6 hetesen a kutyát. 8 hetes koráig maradjon az alomban az anyja és a testvérei mellett, ezzel a saját dolgodat is megkönnyíted. Az oltásoknak utána tudsz nézni a neten, másik válaszoló is linkelt ilyet.
Az elsõ szuriját 6 hetesen kell megkapnia. Aztán 8 hetesen a következõt. Kérdezd meg akiktõl kapod, hogy kapott-e oltást. Ha nem, akkor vidd el orvoshoz, õ majd megmondja a többit. Amúgy 6 szurit kell kapnia, 3 hetente. (az utolsó kettõ a veszettség elleni) meg közben kap még egy gyógyszert is ami kukacosság ellen van :D (nem jut eszembe másképp) azt is mindig fog adni mellé. Szeresd azt a kutyit :) L/22
Nálunk a kölykök az alánbbi szerint kapják az oltásokat: 6hetesen Nobivac puppy DP(parvo+szopornyica) 8hetesen Nobivac DHPL(kombinált) 10hetesen Nobivac Parvo C(monovaens parvo) 12hetesen Nobivac DHPL(kombinált) 14hetesen veszettség, majd 6 hónapon belül mégegy, aztán egy év múlva és évente újból veszettség és kombinált. Féreghajtani 2 hetes kortól 14 hetes korig kéthetente, autána 3 havonta.

A 6 hetes kontrollra ha megyek mit kell vinni?

Pl. terhes kis könyv,zárójelentés?

Legjobb válasz: Magadat.Semmit sem kell vinni,csak elmondod a dokinak,h szülés utáni 6 hetes kontrollra jöttél.

Magadat.Semmit sem kell vinni, csak elmondod a dokinak, h szülés utáni 6 hetes kontrollra jöttél.
Tõlem kérte a doki a szüléskor kapott zárójelentést. Sztem biztos ami biztos vidd el. És persze TAJ kártyát
tõlem semmit nem kért. Fogadott dokimhoz mentem vissza, így ismert.
Szia!Tõlem nem kért semmit, a Taj kártyámat vittem csak.
A kérdező hozzászólása: Köszike :-)
Zárójelentést és ha nem saját orvoshoz mész akkor a TAJ kártyádat.

18 hetesen terhesség megszakitásom volt a baba agykoponya hiánya miatt. Voltam genetikai vérvételen, de a doki szerint az volt a baj, hogy a háziorvos 6 hetesen Piassan-t adott. Szedek femibiont, de mikor probálkozhatok, és kell még valami vitamin?

AUG.23-ÁN TÖRTÉNT A BEAVATKOZÁS,OKT.3-án kezdtem afemibion800-at

Legjobb válasz: szia! elõször is nagyon sajnálom ami történt,de fel a fejjel! nekem sajna 10 hetesen kellett megszakítani,és lelkileg nagyon nehéz volt! nekem a doki 6 hónap védekezést javasolt,de inkább kérdezd meg a dokid? a háziorvossal nem beszéltél errõl a dologról?

szia! elõször is nagyon sajnálom ami történt, de fel a fejjel! nekem sajna 10 hetesen kellett megszakítani, és lelkileg nagyon nehéz volt! nekem a doki 6 hónap védekezést javasolt, de inkább kérdezd meg a dokid? a háziorvossal nem beszéltél errõl a dologról?
Elõször is nagyon sajnálom, ami Veled/Veletek történt. Nekem júniusban volt spontán vetélésem mûtéti befejezéssel. Akkor a dokim azt mondta, hogy elég 3 hónapot várni és kezdjem el szedni a Femibiont. Most újra babát várok! Szóval szedd nyugodtan, 1 hónap után már van hatása, utána próbálkozzatok! Szorítok!
18 hetesen? Mi volt a baj, hogy ezt a megoldást kellett válszatani? Nagyon sajnálom!
Az elõzõ vagyok. Hamar nyomtam. Szóval az AFP-n már lehetett látni? Korábban senki nem vette észre, hogy baj lehet?
Részvétem, de ha ez ha ez bizonyítható, akkor én peperelném a háziorvost!

Mit kell visszavinni 6 hetes vizsgálatra? Papírok meg ilyesmit?

Legjobb válasz: TErhesség megállapítására gondolsz, vagy szülés utáni 6 hetes kontrollra? Mert a fogamzásgátlás kategóriában nem igen értelmezhetõ ez... Szerintem az sosem baj ,ha minden papír ott van nálad. TErhességnél a kiskönyv mindenképp kell, szokták kérni az elõzõ uh papírt is. Szülés után nem tudom, még nem szültem. De jobb, ha minden ott van, az sosem baj.)

TErhesség megállapítására gondolsz, vagy szülés utáni 6 hetes kontrollra? Mert a fogamzásgátlás kategóriában nem igen értelmezhetõ ez... Szerintem az sosem baj , ha minden papír ott van nálad. TErhességnél a kiskönyv mindenképp kell, szokták kérni az elõzõ uh papírt is. Szülés után nem tudom, még nem szültem. De jobb, ha minden ott van, az sosem baj.)

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!