Találatok a következő kifejezésre: Mit jelent: quam nemo salvatur (1 db)

Mit jelent: "extra quam nemo salvatur"?

Legjobb válasz: Az üdvözölés fogalma sok emberben egyfajta végcélként jelenik meg, pedig a vaisnavizmus szerint, ez csak egy állomás. Az a része a lelki fejlõdésünknek, amikor itt az anyagi világban meghódolunk Isten elõtt, elfogadjuk a törvényeit és MEGIGÉRJÜK, hogy azok szerint fogunk élni. Eddig a pontig visz a keresztény vallás. A vaisnavákat nem érdekli ez a szint, õk az önmegvalósításuk egyik állomásának tartják nyilván, náluk sokkal fontosabb az, hogy a továbbiakban az ÍGÉRETÜK hogyan valósul meg, ugyanis ez a dolog lényege, hogy élni is tudni kell így, nemcsak tudomásul venni, hogy üdvözültünk a hitünk által, s majd halálunk után kapunk ezért jutalmat. Az üdvözülés jutalmát a védikus írások abban határozzák meg, hogy az ilyen személy követezõ életében egy másik, magasabb szintû bolygóra születik, ahol jámbor tettének learathatja a gyümölcseit, majd, ha lejár ez a karmikus idõ, visszaszületik a középsõ bolygórendszerbe folytatni a lelki fejlõdését.....ugyanis nincs vége. Szóval a felsõbb szintû bolygó, amit mennyei bolygóknak hívnak, még ebben az anyagi világban található, a vaisnavák ezért nem értékelik túlzottan az üdvözülést, mint végcélt, mert az önmegvalósításhoz nagyon sok jó tett kell még, ez a meghódolásból származó "kedvezmény" csak belépõ a lelki életünk gyakorlásába. A lelki világba CSAK üdvözüléssel nem lehet bejutni....

Az üdvözölés fogalma sok emberben egyfajta végcélként jelenik meg, pedig a vaisnavizmus szerint, ez csak egy állomás. Az a része a lelki fejlõdésünknek, amikor itt az anyagi világban meghódolunk Isten elõtt, elfogadjuk a törvényeit és MEGIGÉRJÜK, hogy azok szerint fogunk élni. Eddig a pontig visz a keresztény vallás. A vaisnavákat nem érdekli ez a szint, õk az önmegvalósításuk egyik állomásának tartják nyilván, náluk sokkal fontosabb az, hogy a továbbiakban az ÍGÉRETÜK hogyan valósul meg, ugyanis ez a dolog lényege, hogy élni is tudni kell így, nemcsak tudomásul venni, hogy üdvözültünk a hitünk által, s majd halálunk után kapunk ezért jutalmat. Az üdvözülés jutalmát a védikus írások abban határozzák meg, hogy az ilyen személy követezõ életében egy másik, magasabb szintû bolygóra születik, ahol jámbor tettének learathatja a gyümölcseit, majd, ha lejár ez a karmikus idõ, visszaszületik a középsõ bolygórendszerbe folytatni a lelki fejlõdését.....ugyanis nincs vége. Szóval a felsõbb szintû bolygó, amit mennyei bolygóknak hívnak, még ebben az anyagi világban található, a vaisnavák ezért nem értékelik túlzottan az üdvözülést, mint végcélt, mert az önmegvalósításhoz nagyon sok jó tett kell még, ez a meghódolásból származó "kedvezmény" csak belépõ a lelki életünk gyakorlásába. A lelki világba CSAK üdvözüléssel nem lehet bejutni....

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Miért került bele a zsidó ószövetség a keresztény Bibliába?

Mire fel történt ez az összemosás?

11

Nem lehetséges kereszténynek lenni és elfogadni a tudományt egyszerre?

32

Csak Isten léte bizonyíthatatlan?

Ugye azt szokták mondani,hogy a tudomány kísérletek útján dolgozza ki az elméleteit,von le következtetéseket stb.
De akkor jó egy kísérlet,ha megismételhető.És pl. az evolúciót sem tudod kísérleti úton bizonyítani.

21

Jézus vs. Atlantisz?

Talán furcsálljátok a kérdés jellegét,hogy két nem egyező "dolog" van egymásnak állítva.
Atlantiszról csak Platón írt néhány mondatot az egyik dialógusában (már nem emlékszem), és több,mint 2000 év után is megindul az emberek fantáziája,könyvek,filmek,...stb.
Jézusról hitelesen csak a Rómaiak írtak néhány mondatot hitelesen,aztán a halála után született "történetírók" még néhány mondatot,de igazolható konkrétumot aligha. Mégis,hogy megindult az emberek fantáziája,vallás,misztikum,könyvek,filmek,...stb.
Nem lehet,hogy csupán ugyanarról a lelki folyamatról van szó,az ember önkéntelenül is keresi a hihetetlent,a különöset,a megmagyarázhatatlant? Ti erről mit gondoltok?

4

Lehetséges-e, hogy az emberiség vallásos kultuszait már régóta idegen életformák felügyelik és alakítják a saját érdekeiknek megfelelően?

Arra gondolok, hogy az emberiség vallásos kultuszai, vallásai valójában nem az ember érdekeit szolgálják - hanem idegen "kizsákmányolókét".
Szerintem túl sok az emberiség-ellenes vonás a vallásokban.
Az áldozatokat sem igazán értem, hogy miért kellett "szakmányban" ölni és gyilkolni az "istennek".
Azt sem értem, hogy miért a gyengeséget, alázatosságot, szolgaságot, butaságot, a saját tulajdon átadását favorizálják és tanítják a vallások.

7

Fanatikusak a hívők?

Én egy átlagos keresztény családhoz tartozom. Elmegyek gyülekezetbe,igyekszem erkölcsös életet élni. Semmi olyant nem teszek ami a fanatizmusra utalna. Nem járok házról házra,nem térítgetek az utcán és még senkit nem kergettem az öngyilkosságba.
De sajnos már többször előfordult,hogy ha leírtam a véleményemet csak egy kérdésre válaszolva,jött a visszajelzés,hogy fanatikus vagyok. De ugyan ezt más keresztényeknél is észrevettem.
Miért lennénk mi fanatikusabbak mint az az ateista aki ilyen titulussal illet minket?
Ha leírom a véleményemet,hogy hiszek Istenben akkor már fanatikus vagyok?

15

Ti elítélitek a keresztényeket?

19

A környezetünk és az igényeink változnak, a nézeteink a környezetünk és az igényeinkhez igazodnak?

4

Ebből következve nem létezik isten és sátán?

Léteznek sátánista zenekarok, amik fellázítják/inspirálják a fiatalokat, idősebb embereket, és templomokat rombolnak, gyilkolnak, vandálkodnak, stb.. De csak olyan "komolytalan" zenekarok ezek, amik csak lázítanak.
Mert ha tényleg véresen komoly együttesek lennének, amik "direkt módon" lázítanak, hogy imádjuk a sátánt, abból még világháború is lenne az emberek között, önkívületi tömeges mészárlás a sátán nevében. Káosz. Ezt ők is tudják. Akkor nem engednék ki a piacra az albumaikat, be lenne tiltva.

Mert a sátán valódi lételeme a gonoszság, gyilkolás.

Egyszóval "fiatalok nyelvén" gagyi együttesek. Akik csak lázítanak/uszítanak, de ők is tudják, hogy sátán nem létezik. Mert, ha létezne, akkor "keményebbre" vennék az egészet. És abból világméretű káosz lenne. Ezt pedig a nagyobb fejek nem akarják.

És ha sátán nem létezik, akkor isten sem. Csak a hitet használják ki arra, elejétől fogva, hogy az embereket irányítsák.

12

Ateisták! Milyen materialista magyarázat létezik, a szellem észlelésekre és a halálközeli élményekre?

25

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!