Találatok a következő kifejezésre: Mit csinaljak munka miatt (9 db)

Most kérj halasztást, szedd össze a pénzt, aztán majd jövõre folytatod!

Mit csináljak, ha nem találok munkát, de a párom miatt nem költöznék másik városba?

A segítségeteket szeretném kérni, hátha van valami ötletetek vagy javaslatotok, mert én már kezdem kilátástalannak érezni a helyzetemet. Szóval Pécsen lakok, 24 éves lány vagyok, most fogok államvizsgázni és befejezni az egyetemet. Sajnos amikor a szakomat választottam, nem tudtam, hogy mennyire piacképtelen lesz (felnőttképzés) és félek, hogy nem tudok munkát találni a városban. Már 2 hónapja figyelem az álláshirdetéseket, jelentkeztem vagy 15-20-ra és még egyiktől sem kaptam választ. Tudom, hogy diplomával is nehéz elhelyezkedni, de ha most nem próbálom meg és bevállalok esetleg felszolgálást, hasonlót (amivel a szakmámban még gyakorlatot sem szerzek) akkor később még kevesebb esélyem lesz elhelyezkedni. Szóval februárban hivatalosan is vége a sulinak és nem tudok magammal majd mit kezdeni. A másik dolog, hogy nem szeretnék más városba menni, tehát ezt ki kell zárjam, mint megoldást, mert a barátomat nem hagynám itt. (Nagyon nehezen sikerült őt megtalálnom sok-sok évi egyedüllét után, szeretem és ritka rendes srác, de pécsi munkahelye van és az anya egyedül él, nem hagyná itt, mert segítenie kell neki, szóval nem jönne velem máshová). Azaz adott 1 diploma (kissé használhatatlan), a városban maradás, pályakezdő szakasz és kevés munkahely. Nem bírok tétlen lenni, valamit csinálnom kell, nem akarom úgy érezni, hogy nincs remény. A pénzre egyre inkább szükségem lenne, mert így még függök a szüleimtől, ami egyre kellemetlenebb. Ha van valami javaslatotok, esetleg egy-két pozitív gondolat, várom őket!

Legjobb válasz: 1, eltart a párod és a szüleid, és végzel valami karitatív munkát 2, véletlenül mégis találsz végzettségednek megfelelõ állást 3, elmégy mást dolgozni

1, eltart a párod és a szüleid, és végzel valami karitatív munkát 2, véletlenül mégis találsz végzettségednek megfelelõ állást 3, elmégy mást dolgozni

Erste Leasingnél van autó hitelem, amit a munkám elvesztése miatt nem tudok fizetni. Mit csináljak, hogy megszabaduljak tőle? A potenciális vevők mind közjegyzőn vagy ügyvéden keresztül vennék meg. Ez mit jelent és lehet-e?

Legjobb válasz: Az autó ésa hitel két külön dolog!!! Az autót csak az Erste engedélyével adhatod el. Amennyiben az aut értéke kevesebb, mint a hitel rajta - vagy a vevõ nem felel meg a banknak, ugy nem lesz eladható. Közjegyzõi szerzõdéssel ugy szeretnék megvenni, hogy a neveden marad, õk törlesztene helyetted és a futamidõ végén te kötelezed megad arra, hogy átadjad a tulajdonjogot. Nem veszélytelen, mert ha õ sem tud egyszer csak törleszteni, a végrehajtás a te vagyonodon fog tombolni, hisz te maradsz a tulajdonos és a hitelfelvevõ is. Viszont, ha nem lesz fizetve, akkor elviszik, 40%-ra állapiják meg az értéket és marad a nyakadban egy csomó adósság. Elsõ lépésben kérdezd meg a bankot, hogy milyen az aránya az autó értékének és a hitel mértékének.

Az autó ésa hitel két külön dolog!!! Az autót csak az Erste engedélyével adhatod el. Amennyiben az aut értéke kevesebb, mint a hitel rajta - vagy a vevõ nem felel meg a banknak, ugy nem lesz eladható. Közjegyzõi szerzõdéssel ugy szeretnék megvenni, hogy a neveden marad, õk törlesztene helyetted és a futamidõ végén te kötelezed megad arra, hogy átadjad a tulajdonjogot. Nem veszélytelen, mert ha õ sem tud egyszer csak törleszteni, a végrehajtás a te vagyonodon fog tombolni, hisz te maradsz a tulajdonos és a hitelfelvevõ is. Viszont, ha nem lesz fizetve, akkor elviszik, 40%-ra állapiják meg az értéket és marad a nyakadban egy csomó adósság. Elsõ lépésben kérdezd meg a bankot, hogy milyen az aránya az autó értékének és a hitel mértékének.

Úgy félek, hogy mi lesz. Mit csináljak? Január közepéig munkát kell találnom, de egyszerűen nem kellek a fiam miatt senkinek.

Még csak munkanélkülire sincs lehet?ségem menni, ha esetleg nem jönne össze, mert a munkáltatóm nem rúg ki, mert nem teheti ezt ? is tudja, nekem kell kilépnem.Jelenleg szabadságon vagyok, ha ez lejár, lépnem kell. Vissza már nem mehetek dolgozni, de nem is rúgtak ki és nem is fognak. Egész nap a gép el?tt ülök, és nézem az álláshirdetéseket, de mivel a fiam 2 éves, nem kapok lehet?séget sehol. Amit a párom keres, az a lakáshitelre megy el. Most mit csináljak? Légyszi adjatok tanácsot.

Legjobb válasz: Amíg kapja a gyest, nem kap pénzbeli ellátást a munkaügyitõl. Csak regisztrálják, mint álláskeresõt, de se járadékot, se segélyt nem kap.

Amíg kapja a gyest, nem kap pénzbeli ellátást a munkaügyitõl. Csak regisztrálják, mint álláskeresõt, de se járadékot, se segélyt nem kap.
A gyes mellett lehet dolgozni. A kérdésbõl nem derül ki, hogy lemondta-e a gyest, vagy sem. Mivel 2010-ben a gyerek 1 éves kora után a gyes mellett 8 órás munkaviszonyban is lehetett dolgozni, feltételeztem, hogy a gyes mellett ment vissza dolgozni, nem mondott le a gyes összegérõl csak azért, mert újra dolgozni kezdett.
Idõszerzésre jó megoldás, ha bemész a bankba (ahol a lakáshitel van) és elmondod a problémád. A legtöbb bank 1-2 hónap haladékot szokott adni mindenféle következmény nélkül. Persze ez is bankfüggõ, de barátomék is pont ilyen helyzetbe voltak és pár órás egyeztetés után kaptak 1 hónap haladékot.
Munkanélkülire mehetsz, ha közös megegyezéssel szûnik meg a munkaviszonyod
Az igaz, de most nem gyesen van, hanem dolgozik, vagyis szabadságon van. Tehát két lehetõsége van: Újra visszamenni fizetés nélküli szabira és igényleni a gyest VAGY rávenni a munkáltatót a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésre és akkor majd kap munkanélkülit. Arra vigyázz, hogy nem te mondj fel, mert akkor nem kapsz 3 hónapig munkanélkülit.
A GYES nem 3 évig van? Menj vissza GYES-re, ennyi. Otthonról meg nézelõdj tovább.
Akkor megintcsak nem kell aggódnia, hiszen ha megszûnik a munkaviszonya nem lesz pénz nélkül, hiszen ott a GYES....
A kérdező hozzászólása: De 3 évig van, de nem élnénk meg ennyi pénzbõl. Azért mentem vissza dolgozni, hogy kicsit rendbe jöjjünk de erre nem számítottam.
Fizess... Ha majd tiltanak a fizetésedbõl, arról is tudni fog a fõnököd...
Vedd fel a telefont, homokba dugod a fejed csak nagyobb baj lesz.

Mit csináljak a barátnőmmel, mert munka miatt letérdelt a főnök elé?

Legjobb válasz: Hát az úgy már mindjárt más! Ha megbánta! :D

Hát az úgy már mindjárt más! Ha megbánta! :D
Szerinted maradj vele, hátha megint lecumizza.
és, ha a fõnököt leszopta, téged is biztos le fog, ez jó jel, nem? erre vágyik minden férfi, 1 mindenkinek szopósra... :P
tudom sokat számít a munka, az is elmondta, de mi lesz késõbb, akár le is fekszik? bocs én csak elgondolkodtam ezen nézd nem egyszerû és Neked kell dönteni, gondolkozzál el, ebben senki nem tud segíteni, Te éled meg ezt a helyzetet, azt is ami a fejedben jár N
rúgd hátba
Ha ki van borulva, akkor szerintem tedd rendbe a lelkét, aztán tartsatok egy kis szünetet (de ne haragból), aztán fogadd vissza. Ja és jelentsd fel a fõnök urat!
a kedvesed ebbõl itt úgy fog kijönni, h õ a munka és a becsület mintaképe! minden férfinak ilyen "nõt"! (ribancot) bocs neked érte, barátom!
Ne legyél papucs, zokoghat stb, ha a fõnöke farkát volt képes a szájába venni akkor nemtudom mértnem hagytad még el. Én személy szerint még meg is aláznám és tönkretenném egy életre, aki ilyenre képes az megérdemli.
"Ja és jelentsd fel a fõnök urat!" Gratulálok, most tetted tönkre a barátnõje karrierjét. Illetve, pont te mondod? Te is ilyen vagy. . . . Mondani én is tudom, bebizonyítani nem.
gondolom õ mondta el neked. tehát becsületes, nem sumákoló. valószínûleg õ se úgy éli meg a dolgot, hogy "hú de jó!" neki is elég lelkiismeret furdalása lehet miatta. de a mai, és egyáltalán minden korban az ember néha nagyon örül, ha van munkája és néha minden áron megpróbálja megtartani.... õ is valószínûleg ezért tette. innentõl azt kellene tudni, hogy ez -egyszeri alkalom volt-e? -te hogy érzel felõle: kényszer volt, vagy a prostitúció egy fajtája? - és hogy együtt tudsz e élni a gondolattal, hogy valaki más is volt a barátnõdben, még, ha kényszerbõl? ha ezekre tudsz választ adni, akkor tudsz dönteni is.
Zokogott? Kevés! És megmaradt a munkahelye? És a jövõben mi lesz?
Naja. A csaj most dobtta el a büszkeségét. Ha most megtette akkor máskor is megfogja. Szal szerintem dobd ki ha nem akarsz sokadszorra is csalódni benne.
a faxnak az ajkai közé vételnél kellett volna zokogni
A kérdező hozzászólása: nagyon megbánta stb zokogott
wtf? Mármint lecumizta?XD Hát dobd ki. Ha tényleg ezt csinálta akkor most vált belõle igazi r*banc.
vagy vasvilla
lapát
? Szerintem az teszi tönkre a barátnõjét, hogy a munkahelyén szexuálisan zaklatják. Talán ezt elõbbre kéne helyezni, mint a karriert...

Most mit csináljak? A suli miatt még nehezebb munkát találnom

Most mit csináljak? A suli miatt még nehezebb munkát találnom :(

Legjobb válasz: Még egy kérdés: Ilyenkor hogy suliba járok(levelezõ),akkor a munkaügyi nem tudna valami állást szerezni,ahol jutna idõ a sulira is?

A kérdező hozzászólása: Még egy kérdés: Ilyenkor hogy suliba járok(levelezõ), akkor a munkaügyi nem tudna valami állást szerezni, ahol jutna idõ a sulira is?

Hogyan tudnék 20 kilót fogyni? Mit kéne sportolnom, ennem? Sajnos a munkám miatt a napi 5x-i étkezés nem megoldható. Hogyan csináljam?

Legjobb válasz: Lehet 4-szer is kajázni, az szerintem nem gond. A kérdés eleje viszont eléggé zavaros. Most ha nagyon tudományos akarnék lenni, akkor ideális esetben 20 kilót leadhatsz kb egy év alatt. Azt persze, hogy miért pont 20 erõsen kérdéses tekintve, hogy a sport hatására izmosodni fogsz, aminek azért elég nagy a sûrûsége. Szerintem olyan célt tûzz ki, hogy a derekad, combod, stb kb mekkora legyen az talán reálisabb cél. Bõvebben: http://body.builder.hu/cikkek.htm4?id=561 (és ez nem izomkolosszus alapismeretek, hanem általános testkultúra mûveltség, amit mindenki olyan célra használ, amilyenre akar)

Lehet 4-szer is kajázni, az szerintem nem gond. A kérdés eleje viszont eléggé zavaros. Most ha nagyon tudományos akarnék lenni, akkor ideális esetben 20 kilót leadhatsz kb egy év alatt. Azt persze, hogy miért pont 20 erõsen kérdéses tekintve, hogy a sport hatására izmosodni fogsz, aminek azért elég nagy a sûrûsége. Szerintem olyan célt tûzz ki, hogy a derekad, combod, stb kb mekkora legyen az talán reálisabb cél. Bõvebben: http://body.builder.hu/cikkek.htm4?id=561 (és ez nem izomkolosszus alapismeretek, hanem általános testkultúra mûveltség, amit mindenki olyan célra használ, amilyenre akar)

Mit csinaljak ha munka miatt el kell menjen tobb idore neha?

Itt dolgozik a baratom,par napja jarunk, de reg ismerjuk egymast.Neha el kell menjen Europaba jobbra balra 1,2 meg lehet 3 honapot is...es annyira rossz nelkule. Nem csal meg.de dolgozni muszaly, s megeri neki.

Legjobb válasz: Örülj neki, hogy nem akar elhagyni. Az én barátom is most megy hosszútávra külföldre, és nem akarja, hogy várjak rá. Mert egyszerûen nem tudja még, hogy lesz és nem akar bizonytalanságban tartani. Bíztasd, hogy Te mindig itt leszel és vársz Rá - egyszerûen azért, mert szereted... :) Kitartást!

Örülj neki, hogy nem akar elhagyni. Az én barátom is most megy hosszútávra külföldre, és nem akarja, hogy várjak rá. Mert egyszerûen nem tudja még, hogy lesz és nem akar bizonytalanságban tartani. Bíztasd, hogy Te mindig itt leszel és vársz Rá - egyszerûen azért, mert szereted... :) Kitartást!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!