Találatok a következő kifejezésre: Mit csinaljak, mondja (230 db)

Mit csináljak azt mondta a barátom, hogy én soha nem mondom neki hogy hiányzik?

A barátommal (élettársam) múltkor veszekedtünk és mikor elmondtam mindennek mert felhúzott, mert nem porszívózott ki akkor csúnyán összevesztünk.(mikor elmentem dolgozni akkor kértem meg mert az volt csak hátra a rend rakásbólés megígérte megcsinálja.)elmondtuk egymást mindennek. És azt vágta hozzám,hogy soha nem mondom hogy hiányzik a szex hanem mindig csak akkor van mikor ? akarja közbe úgy érzem ez nem igaz mondtam neki is de azt reagálta rá csak akkor akarom mikor ? éjjeles héten haza jön reggel,hogy ne aludjon el.

Legjobb válasz: Változtassatok a hozzáállásotokon, és beszéljetek meg mindent egymással. Azt is meg kell beszélni, hogy ezen túl megbeszéltek mindent. Én így indítottam a kapcsolatunkat: osszuk meg egymással az érzéseinket, bizalommal forduljunk a másikhoz, beszéljünk mindenrõl, amirõl jól esik. Ha elfelejtkezik valamirõl, amit megígért, vagy én, akkor ezt mondjuk: jajj, ne haragudj, mindjárt megcsinálom....vagy ezért és ezért nem csináltam meg, de holnap sor kerül rá mindenképp. A szex se legyen tabu, minden további nélkül el lehet mondani szépen a másiknak, hogy nyugodtan mutassa ki, hogy kívánja, kezdeményezzél te is szívem, mert jól esne, ilyesmi... Nem hinném hogy önmagában az elmaradt porszívózás miatt került sor nálatok a szitokzáporra. Nem mondjátok el egymásnak a sérelmeiteket. Ezért mondom, hogy mindent el kell mondani, amit nem értesz a párod viselkedésével kapcsolatban, mert sok minden nem az, aminek látszik, és az a tiszta sor, ha elmondod: szívem, ez meg ez nekem nem világos, hogy miért van...és õ majd megmagyarázza. Azért gondolom, hogy nem mûködik a kommunikáció köztetek, mert így bukott ki a párodból, hogy hiányolja a te kezdeményezésedet. Lehet hogy vágyik rá, hogy lássa, hogy izgat téged és mennyire kívánod. De ha elmondod neki,hogy kicsit szégyenlõs vagy, és nem mersz kezdeményezni, másképp áll majd hozzá, majd bátorít.Lehet, hogy nem ól fejezte ki magát a párod, és csak annyi a baja, hogy jobban akarja érezni, hogy oda vagy érte, biztos hogy vágyik erre, hogy érezze rajtad, és mondd neki, hogy "mindig teljesen nedves vagyok a közeledben, a csókodtól", "olyan jól puszilgatod a combjaimat, kérlek hagy érezhessem". Fontos éreznie, hogy mikor nem vagy vele, akkor is róla fantáziálsz, kicsit próbáld meg kimutatni, hogy szereted a szexet vele. Szerintem. 20/l

Változtassatok a hozzáállásotokon, és beszéljetek meg mindent egymással. Azt is meg kell beszélni, hogy ezen túl megbeszéltek mindent. Én így indítottam a kapcsolatunkat: osszuk meg egymással az érzéseinket, bizalommal forduljunk a másikhoz, beszéljünk mindenrõl, amirõl jól esik. Ha elfelejtkezik valamirõl, amit megígért, vagy én, akkor ezt mondjuk: jajj, ne haragudj, mindjárt megcsinálom....vagy ezért és ezért nem csináltam meg, de holnap sor kerül rá mindenképp. A szex se legyen tabu, minden további nélkül el lehet mondani szépen a másiknak, hogy nyugodtan mutassa ki, hogy kívánja, kezdeményezzél te is szívem, mert jól esne, ilyesmi... Nem hinném hogy önmagában az elmaradt porszívózás miatt került sor nálatok a szitokzáporra. Nem mondjátok el egymásnak a sérelmeiteket. Ezért mondom, hogy mindent el kell mondani, amit nem értesz a párod viselkedésével kapcsolatban, mert sok minden nem az, aminek látszik, és az a tiszta sor, ha elmondod: szívem, ez meg ez nekem nem világos, hogy miért van...és õ majd megmagyarázza. Azért gondolom, hogy nem mûködik a kommunikáció köztetek, mert így bukott ki a párodból, hogy hiányolja a te kezdeményezésedet. Lehet hogy vágyik rá, hogy lássa, hogy izgat téged és mennyire kívánod. De ha elmondod neki, hogy kicsit szégyenlõs vagy, és nem mersz kezdeményezni, másképp áll majd hozzá, majd bátorít.Lehet, hogy nem ól fejezte ki magát a párod, és csak annyi a baja, hogy jobban akarja érezni, hogy oda vagy érte, biztos hogy vágyik erre, hogy érezze rajtad, és mondd neki, hogy "mindig teljesen nedves vagyok a közeledben, a csókodtól", "olyan jól puszilgatod a combjaimat, kérlek hagy érezhessem". Fontos éreznie, hogy mikor nem vagy vele, akkor is róla fantáziálsz, kicsit próbáld meg kimutatni, hogy szereted a szexet vele. Szerintem. 20/l
Majd lenyugszik.
Hm, maradéktalanul egyetértek a válasszal. 20 éves lány neked van párod? 27 F

Van egy fiú aki nagyooon bejön már 3-om hete és most megsétödött rám nemrég azért mert nem mondom el neki hogy ki tetcik! és nem szol hozzám ezért és ez már idegesit! Léccisegistsetek mert nem tudom mi csináljak? Hogyan hivjam fel a figyelmét?

A fiú 7.es én meg 6 és 3hete bejön és eddig mindenki aki tudja aszondja hogy bejövök neki,de én nem hiszem.Szóval uigy volt hogy elejinte nem ? jött be és akkor kérdezte hogy ki tetcik és én mondtam neki h találgass és ö magát irta els?nek de én asztmondtam dehogy.és eltalálta és megint nem-et mondtam asztán azota nem szól hozzám szünetbe mindig egymást nézzük és nem is mosolygunk egymásra:(nem tudom hogyan hivjam fel a figyelmét...?segistsetek mindenben nagyoooon fontos elöre is köszcs puszcs

Legjobb válasz: szia! tapasztalatból irom,h ha a fiú ugymond megsértõdik azon h nem mondod el h ki tetszik neked akkor bejössz neki.õ elmondta h neki ki tetszik?mondd meg neki h ha õ elmondja,akkor te is.ha pedig õ is ugyanezzel jön,mondd el neki,baj nem lehet belõle,maximum kialakul vmi sok sikert

szia! tapasztalatból irom, h ha a fiú ugymond megsértõdik azon h nem mondod el h ki tetszik neked akkor bejössz neki.õ elmondta h neki ki tetszik?mondd meg neki h ha õ elmondja, akkor te is.ha pedig õ is ugyanezzel jön, mondd el neki, baj nem lehet belõle, maximum kialakul vmi sok sikert
Hívjad el moziba békülési szándékkal, az mindent megold majd. Csak ne túl hevesen, mert kidobnak...
A kérdező hozzászólása: 20:13 Biztos ez hogy bejövök neki? Am õ nem mondta el hogy ki jön be neki....de a suliban csak nézünk egymásra..:( épp ez a baj.hogy õ ha bejövök neki se mondaná el, ö nem hiszem hogy olyan...:'( köszy puszcs 20:19 biztos lehetsz benne hogy nem hivom moziba!!!

Mit csináljak? Az oktatóm egyfolytába le akar húzni pót órákkal. Nekem jól megy a városi.! és mindig csak mondja mondja hogy mikor jöjjek elegem van.

Köszönöm a válaszokat! 19L

Legjobb válasz: Szerintem mondd neki a következõ alkalommal, hogy szeretnéd megpróbálni a vizsgát, végülis a vizsgadíjat is Te fizeted, nem õ. Ha nem sikerül azzal sem vesztesz semmit, csak az újbóli vizsgadíjat. Nekem a városi vizsga után azt mondta az oktatóm, hogy vizsga elõtt nem gondolta volna, hogy sikerülni fog a vizsgám, és sikerült! :)

Szerintem mondd neki a következõ alkalommal, hogy szeretnéd megpróbálni a vizsgát, végülis a vizsgadíjat is Te fizeted, nem õ. Ha nem sikerül azzal sem vesztesz semmit, csak az újbóli vizsgadíjat. Nekem a városi vizsga után azt mondta az oktatóm, hogy vizsga elõtt nem gondolta volna, hogy sikerülni fog a vizsgám, és sikerült! :)
Próbálj vizsgázni, ha nem sikerül esetleg keress másik oktatót.
én a helyedben a következõt tenném: - ha ténleg úgy érzed hogy meg lehet a vizsgád, és megvannak az óráid, próbáld meg. Ha viszont úgy érzed hogy tudsz még tanulni újat a pótórákkal, akkor vegyél pótórát - ha elmész vizsgázni, és azért buksz mert szándékosan megszivatnak (ha magad hibájából buksz az nyílván más tészta) akkor menj át másik suliba, mert innentõl kezdve ki tudja hány vizsgán fognak még megszivatni. - ha saját hibádból buksz, akkor meg el lehet gondolkodni, hogy figyelmetlenség miatt, vagy azért mert nem tanított meg valamit az oktató, és azért buktál. Ha figyelmetlenség miatt, akkor talán maradj nála, és próbálj meg újabb vizsgát. Ha felkészületlensébõl buksz, akkor viszont oktatóváltás!
ha levezetted a kötelezöt jogodban áll vizsgázni
Hát biztos vagy abban, hogy annyira jól megy? Nem kötekedésbõl kérdezem, csak nekem szerintem elég jófej volt az oktatóm, ennek ellenére õ is mondta, hogy menjek még pótórára, és igaziból akkor én is marha pipa voltam rá, de így utólag ha visszagondolok pont annyit vezettem, amennyi kellett, hogy sikerüljön a vizsga. Csak ugye akkor elég feszkós voltam, mert hiszen nem kevés pénz, de amíg úgy éreztem, hogy van értelme, mert egyre kevesebbet hibázok, addig mentem. De ezt te érzed, ha úgy látod, hogy tényleg át akar verni, akkor rendben van, keress mást, vagy ahogy gondolod.
15:14-nek üzenem, hogy nem tartom magam butának azért, mert nem ismerem a mostani sumákolásokat. 1978-ban vizsgáztam B kategóriából, és akkor még nem játszottak össze az oktatók a vizsgabiztossal. Azt sem tudta az oktatóm, hogy ki lesz a vizsgabiztos, mert anno az Autóklubnál tanultam. Ez országos szervezet volt, bárhonnan érkezhetett a vizsgáztató, véletlenszerûen ment, ki-kinél vizsgázik. Az oktatóm a telephelyre akkor jöhetett be, mikor visszaérkeztünk a forgalomból, akkor látta, kinél vezettem. Még nem voltak mobiltelefonok, és mindent elkövettek azért, hogy senki ne tudjon senkivel összejátszani. Ha buta vagyok, csak azért lehetek, mert még mindig azt hiszem, tisztességesek az emberek, és nem a pénz uralja a világot.
Nekem olyan oktatóm volt, hogy láttam rajta, hogy szeret oktatni, és szereti ha látja, hogy követed az utasításait, és látja, hogy meg akarsz tanulni rendesen, szabályosan vezetni, magyarul normálisan álltam az egészhez, õ is normálisan állt hozzám. Viszont õ is azt mondta, hogy vegyek még pótórákat. És én úgy voltam vele, hogy megért annyit, hogy jóban maradjunk, mint összeveszni vele, hogy de én márpedig vizsgázni akarok. És úgy lett, ahogy gondoltam vizsgán tényleg igyekezett, hogy sikerüljön, mert volt olyan vizsgaszakasz, ahol mindig szoktam hibázni, érdekes módon pont elõtte elkezdett nagyon élénken diskurálni a vizsgabiztossal, én úgy éreztem, hogy ez ilyen figyelemelterelés volt. Meglett elsõre, meg hibát sem követtem el, de jó érzés volt, hogy nem azt éreztem, hogy meg akarnak buktatni, hanem éreztem közben segítõ szándékot. Még mielõtt valaki írná, nem lány vagyok, nem azért volt velem segítõkész, csak simán jó arc volt.
Nagy burzsujok ezek, ha reklamálsz simán megbuksz. Igaz, hogy a vizsgabiztos vizsgáztat, de ezek olyan puszipajtások egymással, hogy igazából az oktatódnál is vizsgázhatnál, úgyis õ dönt. Az én egykori oktatóm egy pedofil f.sz volt, meg is jegyeztem neki. Kb. 15 plusz órát kellett vennem. :( :( De már nagyon a végénél jártam a tanfolyamnak és nem akartam 20000-et fizetni, hogy átmenjek egy másik suliba. Mondjuk, így kiszámolva, sokkal jobban jártam volna. Már bánom is.Mind1. Off: annak viszont örülök, hogy hallottam pár éve, hogy ezt a vén kujont valaki feljelentette szexuális zaklatásért. :D :D :d
Ha ennyire akarja a pót órákat vegyél még vagy kettõt, jobb a békesség.Tudod, hogy szél ellen pisilni nem a leg szerencsésebb, a vizsgán sztem úgyis meghúznak
Elég buta vagy kedves utolsó. Az oktatók elég jóba vannak a vizsgabiztosokkal, csak nem úgy néznek egymásra és már tudja a vizsgabiztos h mit kell tennie.
Nem értem az egyik választ, miszerint a vizsgán is meg tud szívatni az oktatód. Nem a vizsgabiztos vizsgáztat? Egyébként valamibõl nekik is meg kell élni:) Nem véletlenül utaznak a plusz órákra. Az plusz pénz. Ismerõsöm a fiát tanítgatta, majd tanította vezetni, jó érzéke volt a srácnak hozzá, nagyon jól ment a rutin, forgalom, minden. Na, ezután jött a tanfolyam. És plusz órákat akart a kötelezõn felül az oktató! Az apuka meg beintett, és simán levizsgázott a srác. De tényleg jó volt, 30 éve vezetek, ültem mellette én is, még a tanfolyam elõtt, és nem volt elszállva magától. Ha biztos vagy a tudásodban, ne hagyd lehúzni magad.
Te vagy akinek tankolni kellett városi vezetés alatt? :D
Ha megvan minden órád, akkor menj vizsgázni. Mondjuk ha tényleg lehúz, akkor a vizsgán is meg tud szívatni simán. Én elmennék egy másik suliba, és levizsgáznék ott. Ahogy tettem is anno...
Nekem jo fej oktatom volt. Nalunk en meg ketelkedtem neha magamban, venni akartam potorakat, maskor pedig ugy ereztem, h flottul megy. O pedig mondta, h nezzunk idopontot a vizsgara. Elsore meglett minden. :)

A barátom hamar elmegy (max 1-2 percig bírja), de nincs második menet, mert azt mondja hogy fáradt. Mit csináljak? :S Nekem ez így nem jó, és hiába kérem hogy változtassunk a dolgokon.

Legjobb válasz: hát én nem tudom hogy van ez, de bnõm az elsõ, ujjazás-nyalás, aztán meg kiver, nem bírom sokáig (1-2 perc), fõleg ha hosszasan húzom az elõjátékot(már akkor elélvez 4x-5x) , és már énis nagyon kivagyok.. aztán nem hagyja abba a verést, feláll 2 percen belül, aztán bírom fél órát, (de egyébként hangulattól és fáradtságtól függ, van mikor második "menetre" is elmegyek viszonylag hamar) de a 3. mindig hosszú.. szal elvagyunk.. de jó lenne ha már nem mennék el ilyen kurv4hamar, mer engem zavar már.. és nem tudom mit csináljak. bnõm megérti egyébként a helyzetet.

hát én nem tudom hogy van ez, de bnõm az elsõ, ujjazás-nyalás, aztán meg kiver, nem bírom sokáig (1-2 perc), fõleg ha hosszasan húzom az elõjátékot(már akkor elélvez 4x-5x) , és már énis nagyon kivagyok.. aztán nem hagyja abba a verést, feláll 2 percen belül, aztán bírom fél órát, (de egyébként hangulattól és fáradtságtól függ, van mikor második "menetre" is elmegyek viszonylag hamar) de a 3. mindig hosszú.. szal elvagyunk.. de jó lenne ha már nem mennék el ilyen kurv4hamar, mer engem zavar már.. és nem tudom mit csináljak. bnõm megérti egyébként a helyzetet.
Nekem eléggé az jön le, hogy gyorsan túl akar lenni rajta, és szarik arra hogy neked jó legyen. Igenis mondd meg neki, hogy te is szeretnéd ha neked jó lenne, és ez így önzõség hogy csak magára gondol. Ha nem tesz semmit, keress mást, mert nem fog változni, ha nem akar. Sok sikert.
a baratod gyakoroljon tobbet othon. teged pedig oralisan elegitsen ki miutan befejezted. 18 f
A kérdező hozzászólása: Ha elélvez, 2 másodpercen belül pici lesz és puha :-P Azon hogy lovagoljak?
hüvelyi úton után vesszõ;D
sajnállak kedves kérdezõ:/ Nálunk az a baj hogy a barátnõm nem nagy igényû e téren:/ 1 menetet én csak 1-15 percig birom de ha nem csináljuk és helyette kiveri és csak utána akkor lazán meg 40-50-60 percig is.Nem értem miért nem kivánja pedig nem egyszer elmegy hüvelyi úton szex alatt meg is beszélünk mindent stb de azt mondja õ ilyen neki ez elég
A kérdező hozzászólása: Igen, én is így szeretném. Csak neki kellene vagy fél óra, és hát közben el is alszik vagy ha nem is alszik még de nagyon fáradt és már nem vevõ a következõre... Mondjuk becsületére legyen mondva, hogy sosem hagy kielégítetlenül.
Na nálunk is ez van párom nagyon hamar elmegy, mert amikor én szo...akkor nem bírom ki és ráülök, nagyon gyorsan elmegy. igaz, kopp-kopp õ azonnal tettre kész nem kell neki 5percnél több és már tudom, hogy újra az övé lehetek. :) Sóval nálunk ez nem gond és türelmes is vagyok vele, nagyon ennek nem tud mit csinálni, ez van! Aztán a 2-at jó sokáig elhúzzuk :P Imááádom! :)
hány évesek vagytok? volt már tapasztalatok elötte?
Nekem is úgy tûnik h. ez a fiú önzõ és csak magára gondol.A párom ha hamar elélvez akkor legalább bocsánatot kér.AMúgy többet kellene masztizni.Vagy kezdje elõjátékkal, úgy h. te nem nyúlsz hozzá, amikor feláll neki és te már túl vagy 1-2 csiklóorgazmuson és elég nedves vagy, kezdjetek bele a szexbe, amikro érzi h. már mindjárt jön, akkor hagyja abba és csak orál legyen.Vagy lassítson stb.Ha fontos vagy neki akkor mindet meg kellne tennie azért h. neked is jó legyen.Egyértelmú h. az orál nem oylan mint a behatolás.Vagy igyon elötte valamilyen alkoholt, mert attól is nehezebben élvez el az ember.
az van, hogy csak szexre használ téged... ne haragudj, de nagyon így néz ki a dolog. ha az én pasim nem bírja akkor is van 5 perc, és persze elõtte hosszú elõjáték. de õ is elõtte otthon kiveri, és utána pár órával szexelünk, és nem egyszer! fogalmam sincs, hogy hogy bírod...
Ha férfi elélvez, azzal kiadja magából az energiát, és fizikai fáradtságot érez. Legyen több elõjáték, és vezesd te a sex-et. Azaz ha elélvez, ne had abba pl. a lovaglást.
A kérdező hozzászólása: Kedves utolsó. Nálunk is ez van, azzal a különbséggel, hogy nálunk nincs 2. vagy 3. Kicsit ölelget, aztán elalszik. Esetleg reggel van még utána egy, de akkor is csak egy. Szeretném ha lenne második is, hogy tovább bírja, de... :(
A kérdező hozzászólása: Kielégít, de az nem olyan. Nem értem miért nem jöhet szóba az hogy többször csináljuk. Képes lenne rá, szóval nem azzal van a baj hogy nem menne többször.
Nem érted.Nincsen cserébe.Kényelmesen leül és te kivered a farkát.Így 1-2 órával késõbb mikor dugtok majd, elvileg tovább kellene bírnia.
A kérdező hozzászólása: Ha kielégítem máshogy akkor is csak orál van "cserébe"
És hogy-hogy összejöttél vele egyáltalán?Pár órával elõtte verje ki, vagy csapd ki neki, akkor talán tovább bírja majd a punciban is késõbb.
na várjá' xD szex alatt aztán vesszõ;DDDDDD

Hiszti? Nagyon hisztizik a 16 hós kisfiam, beviszem a szobájába, és mondom neki hogy csak akkor jöjjön ki ha befejezte. De nagyon belelovalta magát, és alig vett már levegőt. Ezt meddig hagyjam? Mit csináljak?

Legjobb válasz: Szia! Szintén hisztis 16 hónapos anyukája vagyok. Hát az enyémnek hiába mondom hogy majd akkor gyere ki ha lehiggadtál, szerintem még kicsi ahhoz hogy így megértse. Egyébként nagyon hisztis a lányom, de amikor elkezd hisztizni leteszem és otthagyom, mondom neki hogy bután viselkedik. Aztán abba is hagyja és jön hozzám bújni, na ezt sem hagyom, hanem terelem a dolgokat, nehogy rákapjon arra hogy ha odabújok kicsit anyához megszeretetem magam akkor minden ok és legközelebb is így lesz. Kicsi õ még hogy ennyire tudatosan neveld, próbálj meg inkább az õ szintjén, sok türelem kell hozzá tudom. Én is ebben a cipõben járok.

Szia! Szintén hisztis 16 hónapos anyukája vagyok. Hát az enyémnek hiába mondom hogy majd akkor gyere ki ha lehiggadtál, szerintem még kicsi ahhoz hogy így megértse. Egyébként nagyon hisztis a lányom, de amikor elkezd hisztizni leteszem és otthagyom, mondom neki hogy bután viselkedik. Aztán abba is hagyja és jön hozzám bújni, na ezt sem hagyom, hanem terelem a dolgokat, nehogy rákapjon arra hogy ha odabújok kicsit anyához megszeretetem magam akkor minden ok és legközelebb is így lesz. Kicsi õ még hogy ennyire tudatosan neveld, próbálj meg inkább az õ szintjén, sok türelem kell hozzá tudom. Én is ebben a cipõben járok.
Szerintem azzal kér bocsánatot tõled, hogy hozzádbújik...
Szia! Az én fiam ugyan már két éves, de nekünk a sarokba állítás vált be a legjobban! Másfél-két perc és ki jöhet. Megbeszéljük a problémákat és minden okés. A szobába nekünk se nyugodott le, csak tovább hisztizett, csapkodta az ajtót.. Egy próbát megér!
Ha hisztizik, mond neki, hogy ez nem helyes viselkedés, bután viselkedik, fejezze be! Gugolj elé és ugy mond határozottan a szemébe. Ha tovább csinálja, felállsz és otthagyod. A szobába azért nem szerencsés küldeni, mert az egyszer a játék helye, egyszer meg büntihely...zavarhatja. Simán otthagyod és ennyi. Ha ugy látod, kezd lehiggadni, akkor szólj hozzá: igy nem viselkedünk, fejezd be a hisztizést, mert mèrges vagyok! Jópárszor el kellett játszanom a levegõnek nézèst, mire leszokott errõl a fiam.
ha rákezd megkérem egyszer, hogy fejezze be, ha nem hagyja abba akkor jön a majd szólj, ha befejezted és innentõl kezdve levegõnek nézem amíg ordít. Rövid idõn belül abbahagyja és odajön hozzám, hogy "Anyuka, befejeztem". Ilyenkor leguggolok hozzá elmondom neki, hogy miért nem szabad azt amit csinált, vagy mi volt a gond a viselkedésével. Megölelem és megpuszilom. Amióta van hiszti ezt csináljuk és úgy gondolom hatásos.
A kérdező hozzászólása: Lehajoltam, mondtam neki hogy ne hisztizzen.Semmi.Nem vettem róla tudomást.Semmi.Beküldtem a szobájába.Semmi.Már annyira sírt, alig vett levegõt, felemeltem, simogattam, semmi.Adtam neki cumit(csak éjjelre kell neki), attól kezdett megnyugodni.Csak megijedtem nehogy baja legyen a sírásos fuldoklástól.
Szamomra a 22:02 valasz volt a legszimpatikusabb. De a kerdes elsödlegesen az, hogy eppen miert hisztizik. Fonos lenne megelözni, a hiszti elött az öledbe ültetni, valamivel elterelni a figyelmet, mindig massal. Ha mar nagyon belemerült meg kell mosni az arcat, kimeletesen langyos vizzel, simogatva.

Mit tegyek? A kislányom 2 hónapos és ahogy 1 percre lemerem tenni üvölt félperc után, tanácstalan vagyok mit csináljak valaki azt mondja kicsit sírjon , szokja meg nem leszek ott mindig valaki azt mondja nem szabad. Van aki küzködik ilyen problémával?

De, akkor mikor eszem és végzem el ügyes- bajos teend?imet?van, hogy sír mert nem tudok mit csinálni ,pedig játékokat rakok köré és beszélek is hozzá, de annál jobban addig csinálja amíg nem alszik el,nem szeretném ezt csinálni mindig ,de amikor csak ketten vagyunk itthon nem tudom máshogyan megoldani,nagyon el vagyok keseredve!Esetleg ,aki ilyen problémával küzködik kérem írja le hogyan oldja meg, vagy vészeli át?El?re is köszönöm

Legjobb válasz: 7 hetes lesz jövõ héten a kislányom, igaz ilyen csak néha fordul elõ, de leírom olyankor mi van.Elõször is ha valamibe benne vagyok nem állok ki mert muszáj befejezi, nem csinálja meg senki helyettem.Másodszor bárhol végzek valami munkát odaviszem vagy hordozóban, vagy pihenõszékben és beszélek neki meg énekelek, ezt nagyon szereti.Van mikor már szinte berekedek mert egész délelõtt énekelek.Van cumija az is megnyugtatja egy idõre.Ha végképp nem megy felveszem és megnyugszik és utána visszateszem.Mást te sem tudsz nagyon ha nincs segítséged, meg kell szoknia hogy nem tudod mindig felvenni, de ha melletted lehet érezheti hogy nincs egyedül.Én még a miniatûr fürdõbe is bevittem mikor kézzel mostam pedig meg sem lehet mozdulni.Kitartás!

7 hetes lesz jövõ héten a kislányom, igaz ilyen csak néha fordul elõ, de leírom olyankor mi van.Elõször is ha valamibe benne vagyok nem állok ki mert muszáj befejezi, nem csinálja meg senki helyettem.Másodszor bárhol végzek valami munkát odaviszem vagy hordozóban, vagy pihenõszékben és beszélek neki meg énekelek, ezt nagyon szereti.Van mikor már szinte berekedek mert egész délelõtt énekelek.Van cumija az is megnyugtatja egy idõre.Ha végképp nem megy felveszem és megnyugszik és utána visszateszem.Mást te sem tudsz nagyon ha nincs segítséged, meg kell szoknia hogy nem tudod mindig felvenni, de ha melletted lehet érezheti hogy nincs egyedül.Én még a miniatûr fürdõbe is bevittem mikor kézzel mostam pedig meg sem lehet mozdulni.Kitartás!
Szia! Ez szerintem minden ilyen pici babánál elõfordul:) , mert még nagyon picike. Nyugodtan hagyd addig sírni, míg elvégzed az ügyes-bajos teendõidet, nem lesz baja, ha egy kicsit sír, de ha kész vagy öleld magadhoz, hidd el meg fog nyugodni és hozzá fog szokni, hogy nem vagy mindig mellette! Én az evést úgy oldottam meg, hogy utazóágyat tettem a konyhába és oda tettem a babát, amíg ettem, fõztem végeztem a lenti dolgokat. Ha meg végeztem akkor fent játszottunk az emeleten. Néha kell hagyni sírni a babánkat, még ha nagyon nehéz is, mert különben késõbb csak még nehezebb lesz! Kitartást és nagyon boldog babázást kíván egy majdnem egy éves kislány anyukája.
Én úgy gondolom, hogy nehezebb egy babát leszoktatni valamirõl, mint nem rászoktatni, még ha ennek az az ára, hogy pl.hagyod sírni(persze csak ha amúgy nem fáj semmilye és nem éhes stb.) Én próbálom ehhez tartani magam(az esetek többségében sikerül)és úgy látszik, nagyrészt bejön.Most 6 ónapos a kislányom.

Mit csinaljak ha tudom hogy a baratnom a hatam mogott kibeszel de nem olyan durvan csak peldaul beleegyez abba ha valaki azt mondja rolam hogy bekebzelt vagyok meg ilyenek? 13/L

Kiderult hogy a legjobb baratnomnek hitt lany a hatam mogott ha valaki leszid o nem ved meg csak elismeri azt hogy tenyleg igy van.

Legjobb válasz: Jó barát. Tényleg nem tudod, hogy mit csinálj???

Jó barát. Tényleg nem tudod, hogy mit csinálj???
A kérdező hozzászólása: nem akarom negyon megbantani mert rajta kivul nincs mas baratnom akivel ennyire jol ereznem magam mint vele
Ez attól függ, hogy tényleg bekéPzelt vagy-e, mert ha igen, akkor egyáltalán semmi rossz nincs abban, ha elismeri, hogy hát igen, a Kata beképzelt, de én így is elfogadom õt, barátnõk vagyunk. Ha viszont szerény vagy, akkor fura, ha nem mond ellent.
A kérdező hozzászólása: a bekebzeltseget csak peldanak irtam mast mondtak rolam
És akkor mi van? Kicsit gondolkodj érettebben. A barátság nem azt jelenti, hogy tökéletesnek tartod a másikat. Vagy hogy heves vitákba szállsz érte teljesen feleslegesen is. Lehet, hogy tényleg beképzelt vagy, erre nem gondoltál? Most ne várd el, hogy nekiessen, hogy "nem is igaz, véletlenül sem az" miközben õ is annak gondol. Ne a barátnõdön, magadon gondolkodj el, ha nem tetszenek a jelzõk, amik visszajutnak hozzád. Ha jól elvagytok egyébként, akkor szerintem ez nem olyan hatalmas probléma. Esetleg kérdezd meg face to face, hogy mit gondol a kérdésben. Csak ne kezdj vinnyogni ha így is ugyanazt kapod vissza. :) Hát ha szemben tagad, akkor már cikibb a helyzet. De hát 13 évesek vagytok, sok csodát ne várj, még sok a hülye csaj ilyenkor, pár év múlva biztos találsz igazi barátokat is.
..ajánlom figyelmedbe ezt a videót..remélem, segít (még ha csak kicsit is) !:) http://www.youtube.com/watch?v=BJw5cKAYOE8

Miért nem tudunk párommal le üllni beszélgetni? Ha megfenyegetem hogy elmegyek a gyerekkel ö csak a vállát rángatja meg azt mondja hogy nem fél töle ha elhagynánk? Egyszerüen nem tudom hogy mit csináljak pedig 3 év után is szerettem!

Legjobb válasz: megprobálom!! igaz nem hiszem hogy kibirná egyével ezelött haza mentem anyukámhoz de egy oráig sem birta!! egyszerüen nem tudom mit csináljak nem megyünk sehova nem beszélgetünk valami tanács!!

szerintem ezt a kapcsolatot csak te akarod, õ nem.
A kérdező hozzászólása: megprobálom!! igaz nem hiszem hogy kibirná egyével ezelött haza mentem anyukámhoz de egy oráig sem birta!! egyszerüen nem tudom mit csináljak nem megyünk sehova nem beszélgetünk valami tanács!!
Hogyne bírná ki. Ha fontosak lennétek neki, nem így viselkedne. Tudja jól, bármit tesz sosem hagyod el.
rendesen is szoktatok beszélgetni vagy csak fenyegetõzéssel, veszekedéssel?
"...egyével ezelött haza mentem anyukámhoz de egy oráig sem birta!!..." Jaja, hiányzott neki a házvezetõnõ és a szakácsnõ, valamint a felszolgáló személyzet. ..
Elég egyértelmû a játszma. Bár nem írtad, de gondolom nem foglalkozik veled/veletek, netán még agresszív is. Te üres fenyegetésekkel próbálod sarokba szorítani - õ látja, hogy nem váltod be, ezért blöffnek veszi és nem foglalkozik vele. Szólj, ha valamit rosszul mondtam!
Akkor mije vagy? A társa? :-DDDDDD Ébredj már fel...
Próbáld meg. 2 hétre szülõkhöz vagy nagyihoz akárhova. Hm?
A kérdező hozzászólása: nem agresziv!! igy van nem foglalkozik velünk!! nem vagyok a szakácsnöje!!
A kérdező hozzászólása: lehet hogy azt gondolja hogy nem hagyom el!! :-(
Sehogy sem beszélgetnek. Te max pótmama vagy bejárónõ vagy. Egyszer biztos megunod. A kérdés az, hogy mikor. Addig meg csak öregszel és öregszel és öregszel, és öregszel. Majd egyszer csak feleszmélsz, hogy egy vénasszony lettél és nem is éltél igazán. Életed arról szólt, hogy kiszolgálj másokat. Nos ne kövesd el a néném hibáját. Õ 50 évesen vált el a férjétõl, mert egyedül élt egy házasságban. Közben meg kereshetett volna magának új társat és élhetett volna boldogan is. Most már veszett fejsze nyele.
Nem fenyegetõzni kell, hanem felnõttként viselkedni, ha õmiatta ez nem megy, akkor meg cselekedni, nem átmenni hisztérikába. Én nõ létemre nem tudok komolyan venni egy fenyegetõzõ nõt, amikor látszik, hogy csak duma. Akkor nyisd ki a szádat, ha komolyan is gondolod. Legközelebb ha azt mondod, elmentek, akkor cuccolj is össze és menj el a gyerekekkel valahová. Bár ha én kerülnék ilyen helyzetbe (nem nagyon tudom elképzelni, de legyen), inkább az õ cuccait pakolnám össze és tenném ki az ajtó elé, mert ha én megyek el, az neki kényelmesebb (kivéve persze, ha az övé a lakás, akkor nem paterolnám ki)
Ja, hogy már volt, hogy megtetted. Egy óra után visszamenni hülyeség. Kevés idõ arra, hogy tényleg elgondolkozzon. Min. egy hétvégére egyedül hagynám. Az egy órás intervallum még az a kategória, amikor azt érzi, nem is volt komoly. Hiszen megerõltetés nélkül sikerült visszasírnia magát. Mondjuk ezt is túlzásba lehet vinni, az egyik rokonom elköltözött 1 hónapra a családjától, a férje és a gyerekei (jó, nem voltak már kicsik, 16 és 18 évesek voltak) az utolsó két hétben már minden nap vittek neki frissen fõtt ételt, a férje ajándékokat, volt, hogy szerenádot is csaptak neki... :D Meg levelet írtak, hogy miért is fontos nekik az anyjuk, mit nem értékeltek, min fognak változtatni, ugyanígy a férj is írt ilyen levelet. Komolyan, az már nem volt normális. Szóval azért ne lendülj át a ló túlsó oldalára.
A kérdező hozzászólása: nem egy ora után mentem visza hozzá hanem késöbb!! szoktunk normálisan is beszélgetni ha olyan kedve van!! tudjátok gyerekel nem olyan könyü lépni 1 röl a másikra!!
azt hiszi blöffölsz, rugd tökön
Tanácsokat vártál, megkaptad! Ha nem tetszik, arról nem tehetünk.

Barátom mindig félreérti amit mondok, így állandóan veszekszünk, tiszteletlenül beszél velem. Mit csináljak?

Gyakran fenyeget?zik szakítással, egyszer dobott is, de újból összejöttük. Úgy érzem nem becsüli meg hogy én mennyire szeretem ?t.:S Másfél éves kapcsolat, els? pérkapcsolata mindkett?nknek. Én 16 éves lány vagyok.

Legjobb válasz: szerintem szakíts vele. mert az elmúlt 2- hónapba én is csak veszekdtem szinte a barátommal, és minden szavamat kiforgatja. igaz mi csak fél éve vagyunk együtt, és épp szünetet tartunk, de tudom, hogy nem fogunk már összejönni, mert én már nem vagyok belé szerelmes. szeretem, de már nem úgy, mint kellene. de mondom, ha szakítasz vele, avgy rájön, hogy mit veszített veled, vagy elfogadja, és akkor talán te is nyugodtabb leszel

szerintem szakíts vele. mert az elmúlt 2- hónapba én is csak veszekdtem szinte a barátommal, és minden szavamat kiforgatja. igaz mi csak fél éve vagyunk együtt, és épp szünetet tartunk, de tudom, hogy nem fogunk már összejönni, mert én már nem vagyok belé szerelmes. szeretem, de már nem úgy, mint kellene. de mondom, ha szakítasz vele, avgy rájön, hogy mit veszített veled, vagy elfogadja, és akkor talán te is nyugodtabb leszel
b*szd pofán hogy tudja hol a helye...egyébként meg sztem dobd a francba.miért ölnéd az idõdet egy szar kapcsolatba 16 évesen ha lehet jobb is.most kéne buliznod pasiznod nem egy gyökérrel szórakozni...
A kérdező hozzászólása: Nem a problémához, hanem a személyhez ragaszkodom, aki a problémák okozója. Nem ugyan az :)
Ezt úgy mondják ragaszkodsz a problémához! Fáj neked és szenvedsz is a kapcsolatban, de ragaszkodsz is ehhez a szenvedéshez. Valamiért erre van szükséged, még ha ezt te nem is így éled meg, de ilyen visszajelzést tudunk kívülrõl adni. Hiszen mások ilyenkor már rég szakítanak. Ez a személyiségfejlõdésed része, neked kell rájönnöd jó vagy rossz-e így? Mert végül is nekünk mindegy, csak a körülötted élõket fogod vele terhelni. ..és így egy egész életet le lehet majd élni.
abszolút éretlen a srác és nem tudja kezelni a nõket. sztem ha még1szer vmi hülyeség miatt hisztizik, akko dobjad a francba, nem éri meg miatta parázni, hiába az elsõ kapcsolatod. 20f
A kérdező hozzászólása: Volt, hogy nem foglalkozott velem, és a barátaimmal se tudtam találkozni, padlóra kerültem, és emiatt hülyeséget mondtam neki, ami nagyon megütötte és a mai napig ezt emlegeti, pedig több mint 1 éve volt.:S Ez volt az elsõ hibám. Azóta mindig én vagyok a "bûnös" :S
Ha mindent állandóan félreért, akkor lehet valami rejtett sérelme, amit azonnal mindenre képes ráhúzni. Mit tettél vele?! De lehet, hogy nem te voltál. :)
Ez sajnos csak rosszabb lesz.
A kérdező hozzászólása: Fontolgatom a szakíást, csak atól tartok, hogy végleges lenne. Ráadásul azt veszem észre hogy már jobban szeretem mint a kapcsolatunk elején...napról napra jobban, és õ szerintem pont ellenkezõleg.:S Olyan rosszul érzem magam emiatt.:S Köszi a választ!
Nem szeret, nem érdemel meg, ezért ne is könyörögd magad vissza hozzá, szakíts.. majd találsz egy jobbat. :)
Problémák úgy magukban nem nagyon keringenek.... emberek vannak akik örömet vagy bajt okoznak egymásnak. Rajtunk múlik, melyiket kapjuk ki magunknak, melyiket választjuk, melyikhez ragaszkodunk.....de ezt mindig valakihez köthetõ. Lehetsz életed fõszereplõje, de mindig lehetsz áldozat is.

Van egy kedves, aranyos fiú, aki járni akart velem, mivel én nem akartam, megbeszéltük, hogy csak barátok leszünk. Pénteken együtt megyünk moziba kettesben, félek, hogy esetleg többet akar. Mit csináljak ha mondjuk megcsokol?

Az elején tisztazzam vele, hogy tényleg csak mint barátok jöttünk el, szoval ne is probalkozzon, vagy inkább ne szoljak?

Legjobb válasz: Hát ha egyértelmûen megmondtad neki, hogy csak haverok lehettek, és ezek után próbálkozik, mondd neki, hogy ez így nem fog menni, és hagyd ott. Amúgy meg minek mész vele moziba??? Egyébként meg észre fogod venni, ha meg akar csókolni, nem lehet csak úgy véletlenül megcsókolni valakit....

Hát ha egyértelmûen megmondtad neki, hogy csak haverok lehettek, és ezek után próbálkozik, mondd neki, hogy ez így nem fog menni, és hagyd ott. Amúgy meg minek mész vele moziba??? Egyébként meg észre fogod venni, ha meg akar csókolni, nem lehet csak úgy véletlenül megcsókolni valakit....
Szerintem ez nem igaz! Én halálosan szerelmes lettem 2 éve a legjobb barátomba. Azóta is a legjobb barátom, tudja hogy bejön nekem nagyon. És mindent megtudunk beszélni, mindent elmondunk egymásnak. Szoktunk kettesben lenni. De sose történik semmi. És szerintem is lehettek barátok ettõl! Ha szeretnéd hogy jobban kifejtsem a véleményem, irj privát üzit nekem! Puszi
Jobb elkerülni az ilyet, hogy neked nem kell a srác, de barátkozzatok és menjetek ide-oda. Ha többet akar, meg fogod érdemelni... Legyél következetes, ha nem akarsz semmit, akkor így se bíztasd szerencsétlent, hagyd a manóba, hiába legyezi a hiúságodat..
Azért, mert szerelmes beléd!! Nem akar a haverod lenni, ez csak kamu! Csak veled akar lenni, mert kíván, mert szeret!! Azzal csak kínzod, hogy ha haverkodsz vele. Lehet, hogy ezt nem vallja be, mert szeret, de neki is az lenne a legjobb, ha minél elõbb kiszeretne belõled. Ez viszont úgy nem megy, ha találkozgattok... Voltál már vala viszonzatlanul szerelmes? Ha igen, tudnod kell milyen szar érzés. Gondolkodj józanul! Ennél már csak az lenne gázabb, ha a fiú ügyeidet is vele akarnád megbeszélni!
mondjuk ne menj vele kettesben moziba... ilyet csak az csinál aki akar valamit a másiktól. amúgyis hogyan gondoltad ezt a barátságot, hogy közben õ beléd van habarodva? inkább ne barátkozz vele, ha már járni nem szeretnél, a barátság az az ahol mindketten barátságot éreznek a másik iránt, így a tiétek már eleve nem lehet az.
Ha egy srác beléd szeret, de ezt nem tudod viszonozni, akkor TILOS vele elmenni moziba, vagy bármi mást csinálni, mert egyrészt még úgy is veheti, hogy csak kéreted magad, másrészt így soha nem fog kigyógyulni belõled!
Elõször is, az elején ne kezd el mondogatni neki h "csak barát". Ha többet akar majd, akkor leállíthatod, de a barátság sem volt túl jó ötlet. Így csak neki kellemetlen: szeret, de rossz hogy tudja ott vagy mellette ennek ellenére nem lehet köztetek smi. Ha a mozit "jól" viseli, nem akar többet lehettek haverok, de ha többet akar mindenkinek jobb ha nem vagytok barátok, se haverok...
Egyetértek a kerdezõvel, hát persze hogy lehettek barátok. Az én véleményem az, hogyha barátként bánsz a fiúval, akkor az nem bíztatás, hanem segítség, mert segít abban, hogy az õ részérõl is barátivá váljon az érzése. Tudom, hogy nem ez az általános nézet... De amikr egy fiú azt tapasztalja, hogy nem csillogó, ábrándos tekintettel néz rá egy lány, hanem amolyan barátian, a hangsúlya is olyan amikor beszélnek, arra ösztönzi, hogy vizsgálja felül mit is érez, mi is van köztük, és rájön, hogy ez nem szerelem, hanem mégis inkább barátság. Az elejétõl meglévõ szimpátia a fiúban meg jó hogy megvolt, csak épp egy barátság lett belõle és nem szerelem, ha az is felmerült benne, hogy esetleg az is lehetne...., akkor is a végeredmény a lényeg, és nagyon szép dolog a barátság is. Szerintem megelégszik ezzel, sõt. Én elõre azért nem mondanám, hogy ne próbálkozzon, mert az olyan mintha félnél tõle, hogy próbálkozik majd, és nem bíznál abban, hogy megígérte, hogy tiszteletben tartja, hogy csak barátok lehettek. Én úgy fogalmaznám meg mozi elõtt ezt, hogy: De örülök, hogy be tudtad és tudod tartani, hogy csak barátok legyünk, milyen klassz, hogy barátok vagyunk.... így valahogy mondanám.
A kérdező hozzászólása: Igazatok van egy részrõl, de nem értem hogy mért ne lehetnénk mindezek ellenére barátok...õ már akkor akart velem járni mikor még nem is ismert, aztán egyszer randiztunk, sokáig nem volt semmi, csak msn-n beszéltünk, majd sms-ben megirtam h én semmi komolyat nem akarok, õ ezt tiszteletben tartja, és továbbra is msn-zünk, megértsük egymást, mért ne mozizhatnánk? Jo persze ha rám mozdulna, akkor megmondanám h emiatt a barátság se mûködhet tovább kettõnk közt
A kérdező hozzászólása: Köszönöm az utolsó 2 válaszoló sokat segített!
A kérdezõ miért tesz fel kérdést, ha már magában eldöntötte, hogy mi lesz?

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!