Találatok a következő kifejezésre: Mit csináljak, szex (280 db)

Lányok, hölgyek! Ti meg szoktátok mondani a párotoknak, mit csináljon szex közben? Hogyan?

Legjobb válasz: Mi szoktunk róla beszélni simán, szerencsére ilyen tekintetben abszolút lazák vagyunk. Van, hogy újságban lát valamelyikõnk valamilyen új pózt/helyszínt/akármit amit szívesen kipróbálna, akkor csak simán lebeszéljük, hogy okés akkor legközelebb úgy/ott/stb csináljuk:) De szex közben is simán megmondjuk egymásnak hogy mire vágyunk. Sõt alkalmanként olyat is csinálunk, hogy egyik éjszaka mondjuk a barátom csinálja nekem csak azt és csak úgy ahogy én akarom utána meg fordítva én neki. De ilyenkor tényleg csak azt csináljuk amit a másik akar és amellett hogy nagyon izgi teljesen részletesen kimondani azt hogy mire vágysz utána meg várni és élvezni hogy megcsinálja, nagyon jó tanulási lehetõség is, hiszen így pontosan tudni fogod egy idõ után hogy mi az amire a párod beindul, mi az amit nagyon imád.

Mi szoktunk róla beszélni simán, szerencsére ilyen tekintetben abszolút lazák vagyunk. Van, hogy újságban lát valamelyikõnk valamilyen új pózt/helyszínt/akármit amit szívesen kipróbálna, akkor csak simán lebeszéljük, hogy okés akkor legközelebb úgy/ott/stb csináljuk:) De szex közben is simán megmondjuk egymásnak hogy mire vágyunk. Sõt alkalmanként olyat is csinálunk, hogy egyik éjszaka mondjuk a barátom csinálja nekem csak azt és csak úgy ahogy én akarom utána meg fordítva én neki. De ilyenkor tényleg csak azt csináljuk amit a másik akar és amellett hogy nagyon izgi teljesen részletesen kimondani azt hogy mire vágysz utána meg várni és élvezni hogy megcsinálja, nagyon jó tanulási lehetõség is, hiszen így pontosan tudni fogod egy idõ után hogy mi az amire a párod beindul, mi az amit nagyon imád.
Talán nem úgy kellett volna kezdeni, hogy nem igazán jó a szex. Valami kevésbé bunkó módon is tudtára adhattad volna...
A legegyszerûbb módja, ha leülsz vele és játékosan megbeszélitek kinek mi a jó. De ha nagyon szégyellõs vagy akkor legyen félhomály egy szobában, egy ágyon fekve kényelmesen meg tudjátok beszélni. A másik módszer, ha az aktus közben a kezeddel vezeted õt a "helyes útra". Így kellemetlenségek nélkül adhatod tuttára mi jó neked :) Remélem tudtam segíteni :)
közben...megsúgom :)
A kérdező hozzászólása: én mindig attól félek, hogy megsértõdik, meg elbátortalanodik. mondtam neki, hogy nem igazán jó a szex, de nem kérdezte meg, miért. Csak azt mondta, nagylány vagyok már, mondjam meg mit akarok. de ezt olyan mérgesen, hogy egy szót sem tudtam kinyögni.egy kicsit tartok tõle, olyan könnyen megharagszik
LOL! De egyébként szokta súgni közben a fülembe, hogy mit szeretne ... :-P
A kérdező hozzászólása: Nem ezzel kezdtem, csak felrótta, hogy miért húzódozom és kerülöm a szexet én meg hímeztem-hámoztam és kibukott...
Ha szeret, torodik veled, akkor az is erdekli, hogyan jo neked. Ha meg nem foglalkozik az igenyeiddel, akkor egy onzo f.sz, akit nem is erdekelsz igazan.Csak uritesre vagy jo. Szoval ha torodik veled, nem sertodik meg, ha elmondod, mit szeretsz. A jo szex alapja a kommunikacio.
Nyilván meg kell beszélnetek, hogy mi a probléma. Valóban nem kellett volna azt mondanod neki, amit mondtál, még ha csak ki is bukott. Biztos nagyon rosszul esik neki, sérti a hiúságát, sõt talán nem értheti, hogy miért nem mondtad el neki elõbb, vagy közben, hogy neked nem jó úgy, ahogy csinálja. Szerintem gyengéden közelíts felé, õ is mondja el, hogy mi érez, és te is mondd el a bajaid, azután pedig mehet a menet. Sok sikert! :)

Mit csináljak szex közben? Hogyan kényeztessem, milyen előjátékok vannak? Fiuk! Ti mit vártok el a barátnőtöktől, hogyan csinálja?

18 éves lány vagyok, még sosem szeretkeztem. 2 hónapja van barátom, és ha oda kerül a sor, nem tudom mit hogy csináljak hogy neki is jó legyen. Oké, hogy nekem először lesz, de az sem jó, ha csak hagyom őt, hogy kiélje magát rajtam, én meg semmit nem csinálok, csak élvezem. Részletesen leírnátok mit hogyan kell csinálni? Légyszíves ne írjátok azt, hogy majd a fiú irányít, és majd csak jön magától. Szeretném én is, hogy ő élvezze az egészet, valami pluszt adjak neki. Nem szeretem mikor én vagyok felül, akkor még gátlásosabb vagyok mint általában, végképp nem tudom mit csináljak. Elkezdem csókolgatni és harapdálni a nyakát. Többet nem tudok csinálni, leápolni meg még nem fogom. Teljesen tanácstalan vagyok mikor feldob magára, nem tudom mit kezdjek magammal. Valaki segítene rajtam?

Legjobb válasz: mi értelme az elõjátéknak, ha nem szopod le? legalább kivered neki akkor?

mi értelme az elõjátéknak, ha nem szopod le? legalább kivered neki akkor?
Ha még nem csináltad, akkor honnan tudod, hogy gátlásos vagy, mikor felül vagy? XD Amúgy orálisan kell kielégíteni szex elõtt, hogy tovább bírja.Azt tanítani nem nagyon lehet...tényleg ösztönösen kell é közben megkérdezni, hogy hogy szeretné.
szóval cumizni még nem akarsz?
cumizzon azt elvárjuk.
BESZÉLJETEK mondd el neki, mit érzel, kérdezd meg, hogyan csináld. majd õ megmutatja, hogyan jó neki

Mit csináljak szex közben?

a pasik gyakran emlegetik: nem szeretik ha a n? csak ott fekszik. az lenne a kérdésem hogy mit csináljak szex közbn,hogy ne csak ott feküdjek?

Legjobb válasz: szo pd a fa rkat,vagy ujjazd magad mit tudom en,nem vagy te gumibaba :))

szo pd a fa rkat, vagy ujjazd magad mit tudom en, nem vagy te gumibaba :) )
hát pl.: nyögj biztasd... mozogj:) legyél bátor és ötletelj:)
legyél te felül, és te mozogj, tekerd a csípõd és õ feküdjön
gyere hozzám fel, tanítalak! Debreceni vagyok.
legózz, nézz tv-t, fikázz, fõzz vacsorát, írj regényt, találd fel magad, légy kreatív!
Szilvás buktát, mert azt szeretem.
A kérdező hozzászólása: jó de ha pl õ van felül, akk nyögésen és simogatáson, kívül nemsokminden jut eszembe. vagy így jó?
élvezz el! sikítsd a nevem! ne ezt mond, hanem te sikítsad az én nevem!

Mit csináljak szex előtt, hogy keményebb legyen?

Szex előtt egy energiaital vagy kávé segít a cél eléréséhez? Vagy esetleg van olyasmi amit a gyógyszertárban megvehetek? Még kezdő vagyok ezért is mindig idegeskedem ami miatt nem szokott elég kemény lenni a farkam. 18f

Legjobb válasz: 5 kg kalapácsal ha izomból rácsapsz bekeményedik a fájdalomtól amúgy péniszpumpa

5 kg kalapácsal ha izomból rácsapsz bekeményedik a fájdalomtól amúgy péniszpumpa
Csak simán bízd a csajra, attól majd kemény lesz.
A kérdező hozzászólása: És ez a boltban kapható teljesítmény fokozó amit a gyúrósok isznak edzés elõtt? Hot blod vagy mi?:D Viccelõdjetek nyugodtan, én is viccesnek tartom hogy ilyen szerencsétlen helyzetben vagyok...

Mit csináljak szex függő vagyok napi 7-8 szor igénylem?

Van barátn?m vele jó meg minden csak még pluszba is masztizok mellette.

Legjobb válasz: Egészségedre!

Egészségedre!
Menj el futni helyette.
Ez most komoly?:D Láttam egy olyan kérdést, csaj írta ki, hogy a barátom több szexet igényel..de nekem elég a napi 3 is.. õ bírna 7-8-at is.xD:D Szerintem fogadd el.:) Ez van.. nem lehet minden percen kívánni egymást..
beteg vagy basz-.od
Szerintem meg nem minõségit szexeltek, vagy nem kötöd le az összes energiádat!

Mit csináljak? Szex közben elég gyorsan száraz leszek ott lent és utána már fáj!

Legjobb válasz: Menj el a teszkóba, keress síkosítót az illatszer osztályon (pl. Dur*x Play). Mielõtt beléd hatolna a srác, kend be vele a farkát és a puncidat is. Csodákat tesz, meglásd! :-) Ja és nem ciki akár szexshopban sem venni ilyesmit. Az ÖRÖMÖTÖK a legfontosabb.

Menj el a teszkóba, keress síkosítót az illatszer osztályon (pl. Dur*x Play). Mielõtt beléd hatolna a srác, kend be vele a farkát és a puncidat is. Csodákat tesz, meglásd! :-) Ja és nem ciki akár szexshopban sem venni ilyesmit. Az ÖRÖMÖTÖK a legfontosabb.
Használjatok síkosítót. Sajna más megoldás nem nagyon van, ezen magadtól nem tudsz változtatni.
Ha lelki eredetû lenne, akkor nem hinném, hogy a sikosító lenne a megoldás..... Ha élvezed is, és tuti minden oké testileg-lelkileg, akkor jöjjön a sikosító.
Ne csinálj nagy ügyet belõle, rengeteg féle sikosítót árulnak, mi is használjuk rendszeresen, ha kell, ha nem.
a barátom nyállal szokta pótolni :P
Azért mégiscsak érdemes lenne hosszabb elõjátékkal is próbálkozni.
A durex nekem nem jött be. Összeáll és ragacsos lesz. Szilikonos síkosító sokkal jobb. Sokáig tart, kevés kell belõle, bár drágább is a vizes alapúaknál. Én erotic X-et használok. Bevált. Többet kipróbáltunk már, de a vizes alapúak a közelébe sem érnek. Ruhából kicsit nehéz kimosni. Íze, illata nincs. Nagyon gazdaságos. Szexshopban kapható.
A kérdező hozzászólása: Köszi szépen a válaszokat! A síkosítóra már én is gondoltam! És igenis élvezem az együttlétet...nem itt van a gond!
10.08-as attol még kiszáradhat hogy élvezi a szexet ez lelki eredetü probléma.Használj sikosítot
En is igy voltam, es a sikosiito nagyon bevallt ;) Csak vigyazz a mentolos sikosiitoval, az 1ik baratnomek mentolosat vettek, es azt mondta az az erzese volt mintha jegcsapot dugtak volna be =) annyira hideg erzes volt =) =) az elottem valaszolonak irom, h igen is elvezem az 1uttletet, de van amikor megis kiszardok_
Szerintem meg azon kéne elgondolkodni, miért száradsz ki. Élvezed a szexet? Mert ha igen, nedvesednél rendesen.
síkosító

Szexre vágynék, de a barátom még nem akarja. Mit csináljak?

Õ 18, én 16 éves. Nem volt még petting sem, pedig násfél éve "járunk". Ötleteket adjatok légyszi, hogy hogyan tudnék e téren kezdeményezni... Azt mondta csak akkor lehet, ha szigorúan id?sebb leszek. :S

Legjobb válasz: Az utolsó válaszoló nem érti. A férfi tudja, hogy a kérdezõ le szeretne feküdni vele, csupán elég érett a gondolkodása ahhoz, hogy nemet mondjon a saját vágyainak. Kérdezõ: Mit csinálj? Várj. 16 évesen nem kell még szex, elhiheted.

Az utolsó válaszoló nem érti. A férfi tudja, hogy a kérdezõ le szeretne feküdni vele, csupán elég érett a gondolkodása ahhoz, hogy nemet mondjon a saját vágyainak. Kérdezõ: Mit csinálj? Várj. 16 évesen nem kell még szex, elhiheted.
menj be a szobájba, vetkõzz le pucérra és egy reflektorral világítsd ki a p*.ncidat! ez 100% h bejön na jó a reflektor nem muszály, csak akkora ha még midnig nem érti a célzást
"Azt mondta csak akkor lehet, ha szigorúan idõsebb leszek. :S" Éretten gondolkodik a barátod.
A kutyás vagyok. Most komolyan... 16 évesen elveszteni a szüzességed?! Már ne is haragudj de nem kéne csak azért ezt csinálnod mert a mai lányok 75%-a r*banc és már 14-15-16 évesen d*gatja magát!
Hát ez a 16 évesen még nem kell szex jól hangzó duma, de a szex a világ legjobb dolga és én így utólag inkább olyan hamar kezdtem volna amint lehet mondjuk én pasi vagyok, de gyanítom, hogy a nõknél is így van. Ha pasi lennél akkor nem tehetnél semmit, de lány vagy úgyhogy csak fel tudod úgy izgatni a pasidat, hogy ne tudjon ellenállni.
Ez nem érett viselkedés, ez szánalmas viselkedés. Az érett viselkedés az, hogy nem kényszeríti rá, hanem addig vár, amíg a lány felkészül rá, meg már egy ideje együtt vannak. A szánalmas meg pont ez: a lány másfél év után akarja, de a csávó meg csak kifogásokat keres. Ezt a kifogást akkor lehetne elfogadni, ha a lány mondjuk 13 éves lenne. Kérdezõ, én a helyedben szakítanék vele. Most ez nem vicc. Szerintem ez elfogadhatatlan.
VEGYÉL EGY KUTYÁT!!!
Jajj, de szeretem amikor a lányokhoz vagdoshatom a saját szövegüket, amikkel imádnak dobálózni! HA SZERETED MEGVÁROD MÍG Õ IS BENNE LESZ. A viccet félretéve ez bizony így van!
ma 18:28 Ez akkor is abnormális lenne, ha a lány nem akarná, és közben 18 éves, meg 1, 5 éve együtt vannak. Mindenképp valami gond van ezzel, most nem az a lényeg, hogy ki nem akarja. (Mellesleg még inkább furcsa, hogy a fiú nem akarja, mert az a normális, hogy a fiúk szokták akarni. Most ne menjünk bele abba, hogy miért, ez van, és kész.)
Hova fejlõdött ez a r*hadt világ... Akár az is lehet, hogy a srác keresztény, és nem az minden álma, hogy megd*gjon 16 évesen!! Gondolkozhatnátok is egy kicsit! Mi a jó abban, hogy 16 évesen elveszti a szüzességét?! Nem ettõl lesz felnõtt nõ, még csak nagylány sem lesz tõle! Elõbb egy kis nõi öntudat kéne a fejekbe, ami büszke az ártatlanságára, nem pedig cikinek érzi, hogy, még csak nem is nagykorú, de még szûz... A srác tényleg ostoba, ha egy ilyen lányt szeret.
Utolsó: egy keresztény, 18 éves nem kívánhatja a szexet? :D Akármerrõl is nézem, hiába 18éves és szereti a barátnõjét érdekes hogy 1.5 év alatt semmi szexualitásra utaló jelet nem adott a barátnõjének... fõleg így hogy a kedves kérdezõ szeretné a dolgot.. nem lehet hogy megcsal? Ez egy pasitól nem normális akkor se... 21/L
Lehet a barátod bu.zi :)
Átolvastam , bocsi a barátod nem lehet hogy bu.zi .. tutira az.
hát azért a barátodnál nem gyenge defekt van ha nem akar szexet... most õszintén férfi az ilyen? de lehet meleg vagy valami és alibibõl vagy csak neki...nem tom... de az ilyenek megis érdemlik ha más huzza karóba a csajukat : )
Hát, én az elõbb azt tanácsoltam, hogy szakíts vele. Talán egy kicsit durva tanács ez, szóval inkább visszavonom. De amit nem kerülhetsz el szerintem, hogy ezt meg kell beszélned vele. Számon kell kérni rajta, hogy mégis mit jelentsen ez. Vagy a B opció, hogy a hormonjaira kell hatni, de az nem biztos, hogy bejön, mert valami itt nincs rendben. Ja, és bocs, nem akarom feltétlenül szidni a barátodat, de sajnos kénytelen vagyok, mert szerintem ez már túlmegy egy határon...
A kérdező hozzászólása: Köszönöm, hogy vannak itt olvasni és értelmezni tudó emberek, akik átlátják a helyzetemet:) A kérdést nem a barátom szidalmazására írtam ki, de ennek ellenére nem gond ha többen is nem normális dolognak tartják az ilyen kapcsolatot. De ezen hogyan változtassak?
ma 16:44 A kutyás beszólásodra büszke lehetsz. Troll. Amúgy meg a 16 év jelen körülmények között egyáltalán nem durva, és egyenesen felháborító, hogy a srác nem hajlandó a lány kérésének eleget tenni. Plusz hozzájön az is, hogy eleve abnormális, hogy másfél év után még csak nem is jutott eszébe, hogy próbálkozni kéne. Rohadt életszerûtlenek vagytok. Nektek annyi jött le a fenti szövegbõl, hogy "juj, még csak 16 éves, biztos csak meg akarja dugatni magát". Tovább kellene lépni egy szintet.
Gyerekek, ezt ne csináljátok már. Keveritek a szezont a fazonnal! "nem csak a szexet akarja tõled" - Ja, mert ha lefeküdne vele, akkor már CSAK azt akarja, mi? Ez hülyeség. Ebbõl az derül ki, hogy azt NEM akarja, ami abnormális. Meg mi az, hogy "védelmez"? Nem tudtam, hogy egy párkapcsolatban a szex rossz dolog, amitõl meg kell védeni a másikat. Aki ezt gondolja, azzal valami nincs teljesen rendben. "Szerencsés vagy" - Én meg azt pont mondanám, hogy nem vagy szerencsés. Rohadtul nem. A "szerencsés" fogalma addig terjed ki jelen esetben, hogy nem akart megdöngetni az elsõ randin 14-15 évesen. De másfél év után, 16 évesen ez már nem szerencse, hanem inkább valami betegség. Szerintem beszélj vele errõl komolyabban, mert szerintem egyenesen nevetséges, hogy gyakorlatilag gyerekként kezel, és majd õ mondja meg, hogy ti mikor szexelhettek. És ezt most attól függetlenül mondom, hogy alapból abnormális, hogy egy 18 éves srác nem akar szexelni.
Örülj neki, hogy vigyáz rád, ez azt jelenti hogy nem csak a szexet akarja tõled! Becsüld meg, ritka az ilyen fiú! Igen, nehéz, fõleg ha veled van...de ha ennyire védelmez, nem tudsz mit tenni, szeresd-éreztesd vele hogy vágysz rá-simogasd, csókold-->ez még nem bûn.Szerencsés vagy.
A kérdező hozzászólása: Igen, éppen ezért kérdeztem, mert szerintem is furcsa...:/ És a kapcsolatunk alatt soha nem tett még olyan megnyilvánulásokat, célzásokat hogy akármi "intimebb manõvert" szeretne végrehajtani velem... :S És nekem ez a helyzet kicsit kellemetlen is, mivel mondtam neki, hogy én szeretném már, de õ rebbenés nélkül rá tudta vágni ezt a választ. Pedig szeretjük egymást, és én bízom is benne...
Ja igen, izgasd fel, mássz rá, vetkõzz le elõtte, stb. Jól írják elõttem, ez lányként nem nehéz. De ismétlem, váratlan reakciók elõfordulhatnak, mert ez a viselkedés már alapból furcsa.
Ez nemprobléma.Szólj hova menjek :F (19 F)
A kérdező hozzászólása: A válasz írója 71%-ban hasznos válaszokat ad. A válasz megírásának idõpontja: tegnap 21:46 Ez nem nagylányság kérdése. Nem azért szeretném, mert cikinek tartom azt, hogy szûz vagyok. Igazából nem hat meg hogy az vagyok e, szerintem ezek a dolgok túl vannak lihegve. Viszont ha találtam egy olyan embert akit tényleg nagyon szeretek, és egyéb jelek szerint õ is engem, akkor egy normális kapcsolatban nem lenne ezzel gond. Nem lenne "gyakori kérdés", így viszont valami megoldást remélve megkérdeztem, és számítok valami segítõ válaszra. Nem kritikára vagyok kíváncsi, - azt osztogatnak máshol is. De amúgy köszi a válaszokat.

Férjemmel évek óta nincs szex mit csináljak? Csaljam meg?

Évek óta döcög?s a szex, ha van egyáltalán.Mindig panaszkodom neki, hogy niért nincs, unom, hogy mindig nekem kell kezdeményeznem,és ? mindig olyan szex után mint akit kifacsartak, állandóan alszik,mintha kiütötték volna.Van egy egéves gyerekünk,emiatt válni nem akarunk, de 10 évem már tönkretette, hogy nincs szex, de megcsalni valahogy nem megy.Mondtam neki, hogy akkor éljük nyitott kapcsolatban,és ha mindenkinek jó így, akkor a gyerek is együtt látja a szüleit.Férjem tudom, hogy kényelmi szempontból nem akr válni, mert akkor nem láthatja a fiát csak egy héten egyszer kétszer.De nekem így nem jó, nekem kell a testi együttlét,mert n? vagyok.Mit csináljak? Évek óta ilyen, nem hinném, hogy meg fog változni, azt mondja nics senkije.Habár áén nem hiszek neki!

Legjobb válasz: Ha évek óta nincs,vagy döcögõs a szex,hogy lett a gyerek?És ha neked ekkora igényed van a szexre,miért szültél gyereket egy ilyen házasságba?Elõtte kellett volna felmérni az igényeidet,mint írod,tíz éved volt rá akkor válni el,nem pedig most gondolkozni azon,hogy szeretõt akarsz tartani.Gondolod,hogy ha a gyereked nagyobb lesz,nem fogja tudni,hogy az anyunak szeretõje ( netán szeretõi vannak),mert nem bírja ki szex nélkül?,Ha beteg lenne egy férj,akkor az asszonynak joga van hûtlennek lenni?Vagy fordítva egy beteg asszonyt meglehet csalni?Vagy ha a férj hûtlen,azt mindenki gazembernek tartja,de ha a nõ,az azért teszi,mert igényei vannak? Természetesen beszélned kell a pároddal,de a szeretõ nem megoldás.Azt írod,hogy a párod nem akar válni,de vajon te akarsz-e ?Lenne mibõl megélned a válás után?Vagy a majdani szeretõdre számítasz ?

Sok ilyen férfi van. Az én férjem is sajnos hasonló szex szempontjából és az a tapasztalatom, hogyha neki ennyi az igénye, változni nem fog. Az már kényszer lenne. Nem arról van szó, hogy más van nekik, van, akinek nincs rá igénye vagy nagyon ritkán. Én ezt már elfogadtam, mert tudom, hogy más szempontból meg minden nagyon jó, jobbat nem találnék meg nekem sincs nagy szex igényem. Így is lehet élni. Ezzel mást nem tudsz csinálni. Ha te ezt nem tudod elfogadni, én mindenképp azt mondanám, hogy válj el, ne csald meg. Nyitott kapcsolat? Ne viccelj. Ha ti csupán kényelmi szempontból vagytok együtt, akkor ott még komolyabb gond van meg ha már a megcsaláson gondolkozol... szerinted a gyereknek az a jó, ha azt látja, hogy két elhidegült emberrel él, akik csak miatta vannak együtt és közben az anyja azon gondolkodik, hogy kivel kellene megcsalni a férjét? Ez nem a gyerek érdeke! Szerintem ti mindketten bele vagytok kényelmesedve az életetekbe és a megszokás miatt nem akartok változtatni, pedig kellene. Ha ilyet írsz, hogy nyitott kapcsolatot javasoltál, megcsalnád, õ pedig csak kényelmi szempontból nem akar válni, ez nem házasság már. Semmi értelme becsapni magatokat egy életen át, a gyereknek ez többet árt, mint használ.
Ha évek óta nincs, vagy döcögõs a szex, hogy lett a gyerek?És ha neked ekkora igényed van a szexre, miért szültél gyereket egy ilyen házasságba?Elõtte kellett volna felmérni az igényeidet, mint írod, tíz éved volt rá akkor válni el, nem pedig most gondolkozni azon, hogy szeretõt akarsz tartani.Gondolod, hogy ha a gyereked nagyobb lesz, nem fogja tudni, hogy az anyunak szeretõje ( netán szeretõi vannak), mert nem bírja ki szex nélkül?, Ha beteg lenne egy férj, akkor az asszonynak joga van hûtlennek lenni?Vagy fordítva egy beteg asszonyt meglehet csalni?Vagy ha a férj hûtlen, azt mindenki gazembernek tartja, de ha a nõ, az azért teszi, mert igényei vannak? Természetesen beszélned kell a pároddal, de a szeretõ nem megoldás.Azt írod, hogy a párod nem akar válni, de vajon te akarsz-e ?Lenne mibõl megélned a válás után?Vagy a majdani szeretõdre számítasz ?
És az nem lehet hogy a férjednek van valakije?
Nagyon rendes tõled, hogy nem akarod õt elszakítani a fiától, és valljuk be: a szex miatt menjetek külön, ha amúgy meg normális a kapcsolatotok? Beszéld meg vele, hogy ez neki így nem jó, és ha nem változtat mást keresel. Ha hajlandó változni akkor változtat, ha nem, akkor meg ne legyen lelkiismeret furdalásod. Így mindenki boldog lesz!
utolso valasziro vagyok a megcsalas nem jo azzal csak magadat csapod be, neked nem ideglenes sexpartner kell gondolom! en velem ezt csinalna a ferjem en nagyon komolyan elbeszelgetnek vele...
Elképzelhetõ, hogy nincs senkije. Ha volna, otthon is "serényebb" lenne éppen azért, hogy ne tûnjön fel a dolog. De az is lehet, hogy nem igényli különösebben a szexet. Vannak ilyen férfiak is. Téged is megértelek teljes mértékben. A helyedben én talán csendes vadászatba kezdenék, nem kérkednék vele, nem is ijesztgetném a férjemet, csupán nyitva tartanám a szememet... És ha ráakadsz egy megfelelõ fickóra, ráértek visszatérni a témára és eldönteni, van-e értelme a házasságotoknak.
na en nagyon komolyan leulnek vele es megmondanam neki a helyzetet vagy valtoztatsz magadon es ferfi leszel azeletembe vagy fel is ut le is ut!! ennyi!!!
Sztem kell neked egy kis változatosság... Én ugyanígy voltam, míg nem jött egy srác. Tudom megcsaltam a párom van is lelkiismeretem miatta nem is kevés, de azzal a sráccal magamat adhattam, és õ is odafigyelt minden apró rézletre. Valami hasonló közmondás is már nem tudom pontosan, de valahogy így van vagyis ez a lényege, hogy "idegen után jobb a szex otthon is"
Meg kell ijeszteni.Ha van hova mennetek akkor pakolj össze és menjetek el.Rá fog döbbenni, hogy ideje lenne megváltoznia ha nem akar benneteket elveszíteni!
Tudod, hogy hívják azokat a nõket, akik megcsalják a férjüket?
Szia! Én is arra tippeltem, hogy a férfiak felé fordult idõközben a férjed, aztán még beugrott az is, hogy beszéltetek-e arról, hogy neki hogyan lenne jó a szex? Lehet, hogy extrémebb a szexuális vágya, amit nem mer neked elmondani, mert úgy gondolja, hogy úgyis elhárítanád. Nem lehet errõl szó? Megismerkedésetekkor is ritkán akarta?
Ha egyébként tudsz vele beszélni, mindenképp beszéld meg vele. A 16:38-nak is igaza van és azoknak akik a megcsalás mellett érvelnek (ez mind személyiség kérdése). A nyitott házasságot a gyerek is hamar észreveszi, nem a legjobb. Még ami komolyan segíthet: megpróbálhatnád valamelyik keleti szexuális tanítást bevetni (tantra, tao, kama-szútra), hátha felkeltené az érdeklõdését és rájönne hogy a szex nem 2 perc és eldõlünk, mint egy zsák.
A kérdező hozzászólása: Megnyugtatok mindenkit, hogy nem gazdag a férjem.Én sem vagyok gazgag, mielõtt valaki azt vágná a fejemhez, hogy a pénzemért van velem. Egyébként meg az elsõ 1-2 évben rendszeresen voltunk együtt, de akkor sem napi szinten.Amúgy én sem vagyok szexõrült, de az, hogy semmi nincs, és ha valami van is azt is én erõltetem, az nekem már megalázó kicsit.Ha együtt vagyunk nagy ritkán, akkor is olyan langyos az egész.:( Tudom én szúrtam el, minek mentem hozzá, de szerettem, sõt, még most is szeretem, de hogy nincs oda értem, ez egy nõnek nagyon fájó.Fiatal vagyok, lehet, hogy jobban járok, ha más férfi után nézek.Csak hát a gyereket is néznem kell, nem szakíthatom el az apjától önzõ módon.Nagyon nehéz a helyzetem, az éremnek két oldala van.
Ülj le komolyan a pároddal beszélni a szexrõl. Menjetek el pár terápiára, beszéld rá hogy menjen el pszichológushoz, derítsétek fel miért nem kívánja a szexet. Ha más nem megy, akkor meg marad a válás.
Bírom az olyan okos embereket, akik ilyen helyzetben rögtön tudják mondani, hogy ki a jó nagy k**va :D. Na olvassunk már a kifejezés után egy kicsit jó?! Na mindegy. Egyébként én azt gondolom, hogy ez a gyerek miatt ne váljunk el dolog egy nagy kamu. A gyereknek csak rossz, ha látja, érzi a 2 ember elhidegülését, szenvedését. Úgy váljon felnõtté, hogy érzelemmentes házassági példa van elõtte?! Kinek jó ez? Ha már nincs más választás, akkor el kell _szépen!_ válni, és olyankor kell a gyerek érdekeit nézni, olyankor kell ember módjára viselkedni egymással! Válás után pedig találni egy megfelelõ, szeretetreméltó társat mindkét félnek, és normális példa lesz a gyerek elõtt. Persze, ha az egészségesen van nevelve, és el van neki magyarázva, hogy anyu és apu elválnak, de õt továbbra is szeretik, és mindenki boldog így stb. Az én férjem egy olyan családban nõtt fel, ahol apuka verte anyukát, a szeretetnek pedig a szikrája sem igen volt meg. Válással csak fenyegették egymást, ezért rendszeres volt a megölöm a gyereket duma apuka részérõl. Ez egy kicsit más, és nem is igen idetartozó példa, de a lényeg az, hogy szerintem ha nem hozható rendbe a házasság, akkor válni kell. Egyébként én azt vettem észre, hogy Te szerelmes, vagy legalábbis szeretet a férjedet, csak a szex nem stimmel vele. Mások is írták, hogy azzal nem oldasz meg semmit, ha félrelépsz, mert az csak testileg lesz jó, lelkileg viszont padlón leszel. Mondta már a férjed, hogy miért nem kívánja a szexet? 10évvel ezelõtt is ilyen kicsi volt az igénye rá? Az a baj, hogy ha valaki ennyire nem kívánja, akkor azt puszta agyi döntéssel nem fogja tudni megváltoztatni. Szóval nem az lesz, hogy õ eldönti, hogy na oké, akkor mostantól szeretni fogja a szexet, és úgy is lesz.
Az uram azt kérdezte, mikor meséltem a történetedet, hogy nem impotens-e a férjed.
Mondjuk szornyu lehet igy elni, meg nagyon fiatal vagy. Ha ravisz a lelkiismereted, akkor keressel pasit magadnak. Aztan ha ugy boldog leszel, hogy neha elmesz vele, es otthon a ferjedet szereted, akkor egyutt maradtok. Ha viszont nem mukodik, hogy kulso kapcsolatban talalod meg a szexet csak, akkor valjal el. Nagyon fiatal vagy, hogy igy eljel egesz eletedben. Szerintem.
A kérdező hozzászólása: Nem impotens a férjem egyik kérdezõnek válaszolnám.Sõt a dolog érdekessége, hogy megkíván, de csak szórakozik velem, megnyomkod, fogdos stb. aztán meg megy, hogy õ nem ér rá, meg, hogy fel van a gyerek most ne csináljuk, de igenis ilyenkor áll a cerka, nem tudom másképp kifejezni magam.Szerintem már, lehet, hogy un engem, vagy nem tudom miért lett unalmas az egész.De még az unalmas is jobb a semminél.Minden este úgy érzem, hogy szétrobbanok ettõl, hogy telnek múlnak az évek, és nem változik semmi.Amióta meg a gyerek megvan, még alkalom is alig adódik, ha meg lenne alkalom, persze neki dolgoznia kell.Néha úgy érzem, hogy nõbe sem néz.Persze más pipiket megbámul az utcán, elég feltûnõen.Ha un, akkor meg miért nem enged el engem, hisz mással még õ is és én is boldogok lehetnénk.Tudom nehéz lenne elengedni egymást ennyi idõ után, de együtt élni ilyen módon nincs értelme.Én minden nap panaszkodok neki, meg meg szeretném beszélni ezt, mert így nem mehet tovább, de õ még leülni sem hajlandó.Már a közös vacsorák elõl is menekül, mert fél, hogy felhozom a témát.
Pff... váljatok el, nincs jobb ötletem.
Hagyd el, nézzük meg, hogy reagál!
Már a közös vacsorák elõl is menekül...Ennek igy semmi értelme...Ha a férfi csal akkort tökös legény, ha az elhanygolt feleség csalna akkor vegyen vibrátort...Én szépen kilépnék és keresnék mást...
Ha esetleg még megpróbáldán azt, hogy mostantól kezdve ügyet sem vetsz az ügyre? Mintha nem is akarnád többé megbeszélni, mintha nem is lenne többé téma. De eközben járj kicsit kihívóbb ruhába, otthon is. De soha ne nézd hogyan regagál. Legyél kedves vele, a rosszkedvet stb-t ne lássa rajtad. Néha kicsit hanyagold el a kiszolgálását, menj el barátnõkkel ide oda. Járj valamilyen tanfolyamra, szakkörrre stb-re például. Lássa hogy kicsattansz a boldogságtól, élvezed az életet, tele vagy energiával. De a témát felejtsd el. Lehet akkor észbe kap, hogy hoppá milyen élettel teli kis felesége is van neki. Talán el van laposodva köztetek nagyon minden. Próbálj meg vele programokat szervezni, vagy váratlanul intézd úgy, hogy valami másfajta dolog történjen veletek. Más helyszín, más esemény stb. De ha erre nem reagál, vagy könyörögni kell neki, akkor hagyd. Te csak legyél gyönyörû, élettel teli nõ. Kedves, türelmes, de fitt, boldog, mosolygós anyuka. Rá se hederíts. Aztán meglátjuk mi lesz. Ha õ nem reagál erre egy jó hónapig semmit, akkor tényleg vagy a férfiakat szereti, vagy van valakije, akkor esetleg elkezdhetsz kicsit óvatosan nyomozni. Vagy még esetleg valami történik akkor amikor kíván és közben azt mondja hogy most nem ér rá. Valami megakasztja. Próbálj véletlenül intézni olyan napokat, estéket amikor ketten vagytok otthon, a gyerek mamánál, barátnõnél, és nem jöhet haza valószínûleg egy jó ideig, meg váratlanul. Lehet akkor õ is megnyugszik és nem feszélyezi a gyerek. Mikor ketten vagytok akkor se szállj rá, ne erõltesd a dolgokat. Legyél csinos ruhában, hallgass zenét, közben táncolj, énekelj, légy vidám. Hátha megtetszik neki. Próbáld még ki ezeket, mielõtt mást csinálsz. Legalább egy hónap kell rá, talán. Addigra valamit kell reagálnia, legalább elkezdenie reagálni, ha szeret még és tetszel neki egy kicsit is. Ha ezek nem jönnek be, még esetleg féltékennyé lehetne tenni egy másik pasival. De nem megcsalásra gondolok. Akár eljátszani étteremben, vagy bárhol, hogy bókol neked egy férfi, vagy akár több. Te kedvesen visszamosolyogsz, de illendõen, de kicsit csábosan elutasítod. A férjed ezt lássa. Hátha. Valamilyen hatással kell hogy legyen rá, ha még érez valamit irántad. Ha végképp nem jön be semmi, akkor talán a válás lehet megfontolandó, persze ha tudsz hol lakni a kisgyerekkel és anyagilag is kijöttök, egyébként bármilyen nehéz lehet várni kell míg kicsit nagyobb lesz a gyerek. Majd írd meg esetleg bejött e valami amit mondtam, írtam, vagy bárki írt. Kíváncsi vagyok rá miért viselkedik így. De ahhoz hogy õ észrevegyen, neked is kell változtatni, magadon, az életeteden, stb-n. Most nem találom a megfelelõ szót. De más megvilágításban kell bemutatni az alanynak az 'elõadást", mert akkor olyan dolgokat is meglát ami emígy unalmas számára. Majd írj!!!
Én is ugyanebben a cipõben járok, csak a pasi oldalon. Véletlenül besikerült a gyerek, az asszony meg átverte a fejem mert csak a házasság után rukkolt elõ azzal, hogy õ neki tulajdonképpen gondja van a szexel. Évekig próbáltam megoldani, semmi se változott. Se mennyiségre, se minõségre. 1-2x havonta néha összejön valami szánalmas próbálkozás, de pocsék vele a szex. Ha lesz elég pénzem, akkor elválok. Szerintem te is tedd ezt.
Mondjuk azert azt nem ertem, hogy miert most jut eszedbe, amikor mar van egy 1 eves gyereketek, hogy nem jo neked a szex nelkuli elet?! Azt irod, hogy "de 10 evem mar tonkretette, hogy nincs szex". Eddig a 10 evben nem hianyzott a szex? Nekem ez orult magas amit irsz! Vagy meg az lehet, hogy egy nagyon gazdag ffi-hoz mentel hozza, es evekig fel sem tunt, hogy nincs eleg szex koztetek, hiszen a penzevel "kielegitett". Mert sok ilyen is van.
Hú, én meg eddig azon problémáztam, hogy az 50 éves párom csak heti egyszer akar szexelni.. ezek szerint örülhetek. De ha egyáltalán nem lenne igénye a szexre, akkor szakítanék vele.
Nem lehet egészen véletlenül, hogy meleg a férjed? Férfiaknál nem túl gyakori, hogy elvannak, mint a befõtt...az én férjem azt mondta, akkor is arra gondol, ha nem mondja.
Lehet hülyén hangzik amit írok, de ha neki nem kell, Te miért "szenvedj"? Menj, éld az életet, azért mert Õ a savanyú uborka , Te ne legyél az ecet. Ha igényeid vannak, hát elégítsd ki! Nem azt mondom, hogy fûvel fával, de szerezz egy állandó partnert, akivel össze-össze jöttök.
na ez nagyon gusztustalan amit az utolso valasziro irt...NE CSALD MEG A FERJEDET MEG AKKOR SEM HA NEM SEXEL VELED! meg ki se hul a ferjed utan az agy maris betennel egy szeretot? ezeket hivjak k.... nak!!
Nem tudom, hogy miért nem lehet normálisan, harag nélkül elválni ilyen esetben. Azt nem akarod, hogy a gyerek szenvedjen a válás miatt, de becsapnád õt. Szerinted az nem esne neki rosszul, ha tudná, hogy az anyja mit csinál? Mert az ezerszer rosszabb a válásnál. Félsz egyedül maradni vagy anyagilag nem tehetnéd meg, ez az igazság, nem?
A kérdező hozzászólása: Ha a férjem nem tart igényt a testemre, akkor az is megcsalás? Szerintem csak a gyerek miatt tart engem, mert neki így kényelmes, és ellátom a háztartást fõzök mosok, nevelem a gyermekünket, és õ meg ki tudja kivel csal meg, mert 34 évesen szerintem egy egészséges férfinak kellene, hogy legyen igénye a szexre nem?Amúgy meg mindeki azt mondja, milyen jól nézek ki, csak a férjem nem veszi észre, rám sem néz.A gyerek abból az évi egy alkalomból jött össze, azért nem szedtem gyógyszert, mert minek métgezzem magam, ha ritkán vagyunk együtt.Amúgy nem csaltam meg a férjem, de már sokszor megfordult a fejemben, hogy ez lenne a megoldás, mivel vele többször beszéltem már errõl, de nem mondd semmit.Csak, hogy õ nem ér rá erre.De azt veszem észre, hogy a fiatal éveim eltûnnek élvezet nélkül, és akkor majd tekingélhetek, ha eflnõ a gyerek.Vagy 80 éves koromig várjak?
Gyereket szülni egy ilyen kapcsolatba??? Az nem baj, hogy a gyereked boldogtalan családban fog felnõni? Nagyon felelõtlen ember vagy!
A kérdező hozzászólása: A gyerek véletlenül jött össze, de mi nagyon örültünk neki.Imádjuk, de valami a szex terén nagyon nem stimmel a férjemnél.Mert, hogy nincs igénye, ez nekem abnormális dolog.Azt mondja szeret, de ha valaki szeret egy nõt, az magáévá is teszi.Én meg csak azt látom, hogy na megint eltelt egy hónap, megint egy, és megint semmi.Már szinte úgy érzem, mitha nem is lennék nõ, csak egy háztartási alkalmazott.Mért nem vesz fel inkább takarítónõt, azt nem kell megd.gni.
Utolsó kommentjeidben magad ábrázoltad a helyzet lényegét (kényelem, háztartás miatt van veled, kihasznál Téged), és a lehetõ legjobb megoldási javaslatot is tetted a férjed számára (vegyen fel takarítónõt). Ja hogy a takarítónõnek fizetni kell? Hát az élet nehéz... Mi a fontosabb Számodra: a férjed kényelme, tiszta ruhája, vacsorája, vagy a Te önbecsülésed, boldogságod? A megcsalás nem megoldás, nem egyenes út, és amilyenek az emberek, még Téged szólnának meg! Üljetek le beszélni, öntsetek tiszta vizet a pohárba, beszéljétek meg, hogy tudtok-e még boldogan élni, és mit fogtok tenni érte? Ha a férjed nem mûködik ebben együtt, és Téged nem tesz boldoggá a langyosvíz, akkor ne maradj benne. A gyereknek az számít, hogy tudja, számíthat mindkét szülõjére, önmagában a válást kibírja egy gyerek - inkább, mint a szülei rossz házasságát, az anyja boldogtalanságát. A Te boldogtalanságod szempontjából szerintem akár mindegy is, hogy van-e valakije, vagy nincs. Ha megcsalt, rossz, de ha nem, és úgy sem kíván, az se jobb. Aki engem így semmibe vesz, annak biztos nem fõznék vacsorát. (Bár aki engem igazán tisztel, annak nem is természetes, hogy én szolgálom ki.) Hypathia
Én komolyan nem értelek. Azon vagy felháborodva csak, hogy nincs szex, közben meg tudod, hogy a férjed nem is szeret, csak azért van veled, hogy megspóroljon egy válást? Szóval nálatok ez az egész kapcsolat úgy rossz ahogy van...nemcsak a szexszel van gond. Neked az úgy jó, hogy megjátszod, mintha boldog lennél, közben meg legszívesebben mással lennél? Eközben robotolsz egy olyan emberre, aki nem szeret és te sem szereted. Szerintem ennek ahhoz van köze, hogy már 10 éve együtt vagytok és nem tudjátok egymást elereszteni. Én nem tudnék úgy élni, mint te. Egyértelmû, hogy kihasznál, nem szeret, megszokásból vagytok együtt..mire jó ez, ha boldogok is lehetnétek?
Ha véletlenül jött össze, akkor elnézést kérek, azt hittem, hogy a gyermekkel akartad , , megmenteni, , a kapcsolatot.
Nalunk is nagyjabol ez a helyzet, annyi kulonbseggel, hogy mi nagyon szeretjuk egymast. Mindent megad nekem, nem feltekeny meg orokke dicser is, hogy milyen szep vagyok. A munkahelyen annyira kifarasztjak, hogy azt mondja azert nincs kedve szexszelni. Sokszor nem ertem en sem, de mondom mi nagyon jol elvagyunk azon kivul. Nem tudom, hogy lehetne felebreszteni a vagyat? Pedig mar mindent megprobaltam en is :( es persze nem tudnam massal elkepzelni az eletem. En tudom, hogy nem csal meg, mert mindig egyutt vagyunk, amikor nem dolgozik, es ha dolgozik is gyakran felhiv, ja es nagyon figyelmes:) )Meg azt is oda irnam, hogy csak 30 eves:( 32/L
Ez mit jelent, hogy "azt mondja nincs senkije, habar en nem hiszek neki"??? Azert amikor valakivel egyutt el az ember, akkor igenis tudja, hogy van-e vaj a fule mogott vagy sem. Lehet hogy honapokig, vagy 1 evig nem jossz ra, de azert evekig? Evekig nem jottel meg ra, hogy megcsal-e vagy sem? Most akkor megcsal teged vagy sem? Nem tudod? Ezt nem hiszem el! Ha megcsal, es nem szexel veled, akkor valjal el tole, ne alazkodjal meg elotte. Ha pedig biztosan tudod, hogy nem csal meg, akkor gondolkozz, hogy mi er neked tobbet? Egyedul a kicsivel esetleg nelkulozni, mert nem keresel jol, nincs hova mennetek lakni...stb. de lesz jo szex mindig az uj pasiddal. Vagy egyutt elsz tovabbra is a ferjeddel ahol mindened megvan, de szex nincs. Ezt neked kell eldontened, neked mi a jobb, a fontosabb.
Na, aki azt írta, hogy lehet élni házasságban szex nélkül, annak azt kívánom, hogy próbálja ki!!! Együtt érzek a keves kérdezõvel, nálunk 6 hónapos a gyerek, de majd egy éve nincs rendben a szex. Még terhesen meg is értettem, hogy nem akarja a baba miatt, bár az se volt jó. De azóta is könyörögni kell neki, mindig mondja, hogy most itt fáj, ott fáj, persze ha nekem megjön, akkor egybõl nincs semmi baja. Kicsit fura...... pedig nem vagyok egy csúnya nõ, mégse kellek neki.... Nem tudom, mit tegyél, én is ezen töröm a fejem nap, mint nap.
Én vagyok az, aki mondta, hogy tarts szeretõt, és legusztustalanoztak. Mondhat bárki bármi, lehet itt Rám köpködni, de én egy percet sem maradnék olyan férjjel, aki nem nem elégít ki. Ráadásul ezt már több éven keresztül hanyagolja. Az csak hab a tortán, hogy még csak 34 évesekrõl van szó. Fiatal vagy, lépj, éld az életed!!!!!!
nyolcaska, meg a 12 es - ne keverjük össze egy egészséges nõ nemi szükségleteit egy pénzért szexelõ egyénnel . Aki ezt teszi az maga is egy k...a , mert semmi másért nem türi meg a félig ipotens férjét maga mellett , csak azért mert szült neki 1-3 gyereket és most beült a házba és megvan mindene és lusta hogy változtasson az életén , mert a pénz számit csak neki . de hogy az eszébe sem jut hogy ne kikopott melegítõben várja a párját , hanem esetleg egy testhezálló szerrkóban , - na ez már sok az agyának . jaaaaaa, hogy felszedett 40 kiló plusszot ????? és nincs neki való méret ? drágaságok , akkor maradjatok tovább is otthon a kihült kapcsolattal , de ne húzzátok vissza azt aki szeretne még ÉLNI !!!! nem baj ha ezért most utálni fog az ország 80 % férjezett aszonykája , de nézzetek tükörbe . én csak azt kívánom hogy nagyon sokáig éljetek , és nézzétek hogy lehet változtatni - és szenvedjetek csak tovább egy rosz házasságban tovább .

A pasim sosem kezdemenyezi a szexet. Mindig én. És sokszor ilyenkor is hárít.3 hetente van szex. Mit csináljak?

Legjobb válasz: Megértelek. Én is ilyen helyzetben voltam. Nekem 1 évig tartott a kapcsolat és még másfél év elteltével sem érzem magam igazán jó és kívánatos nõnek. Pedig elõtte ez nem így volt, szépen leépült mellette az önbizalmam és az önbecsülésem. Most ott tartok (vagyis inkább még mindig), hogy tuti ilyenek a férfiak, mint õ, hogy csak visszautasítják a szexet, hülyének néznek, soha egy bókot nem kapok (csak a kapcsolat elején). Bókot? Egy idõ után meg sem szólal, csak ennyit "szia" "szia" "mi volt ma" "semmi" "valami baj van?" "nincs" és letelepszik élete szerelméhez, a számítógéphez. Át nem ölel, meg nem csókol, ha én csókolom meg, akkor zavarom. Csók? Inkább csak szájrapuszi. Állandó veszekedések, amivel folyamatosan azt érezteti, hogy hülye vagyok. Egy idõ után az utcára nem mertem kimenni vele. Szakítás után pedig már ki sem mertem menni az utcára. Próbál közeledni néha 1-1 férfi, de már egy szavát sem hiszem egynek se. Nem tudom mi ebbõl a kiút, de remélem te nem kerülsz ilyen helyzetbe. Ha mégis... akkor ha a kapcsolat elõtt jó nõnek tartottad magad, akkor a rossz napokon gondolj arra, hogy te még mindig az vagy és a pasi volt egy jókora s eggfej. És arra, hogy jobbat érdemelsz.

Megértelek. Én is ilyen helyzetben voltam. Nekem 1 évig tartott a kapcsolat és még másfél év elteltével sem érzem magam igazán jó és kívánatos nõnek. Pedig elõtte ez nem így volt, szépen leépült mellette az önbizalmam és az önbecsülésem. Most ott tartok (vagyis inkább még mindig), hogy tuti ilyenek a férfiak, mint õ, hogy csak visszautasítják a szexet, hülyének néznek, soha egy bókot nem kapok (csak a kapcsolat elején). Bókot? Egy idõ után meg sem szólal, csak ennyit "szia" "szia" "mi volt ma" "semmi" "valami baj van?" "nincs" és letelepszik élete szerelméhez, a számítógéphez. Át nem ölel, meg nem csókol, ha én csókolom meg, akkor zavarom. Csók? Inkább csak szájrapuszi. Állandó veszekedések, amivel folyamatosan azt érezteti, hogy hülye vagyok. Egy idõ után az utcára nem mertem kimenni vele. Szakítás után pedig már ki sem mertem menni az utcára. Próbál közeledni néha 1-1 férfi, de már egy szavát sem hiszem egynek se. Nem tudom mi ebbõl a kiút, de remélem te nem kerülsz ilyen helyzetbe. Ha mégis... akkor ha a kapcsolat elõtt jó nõnek tartottad magad, akkor a rossz napokon gondolj arra, hogy te még mindig az vagy és a pasi volt egy jókora s eggfej. És arra, hogy jobbat érdemelsz.
Szerintem van valakije vagy nem kíván téged vagy rosszabb esetben undorodik tõled valamiért. Ha nem érte mostanában nagy trauma vagy nincs sok problémája vagy nem fáradt állandóan, akkor ez a 3 lehet szerintem.
keres olyat f.szt amit feltudsz izgatni!
Semmiképp ne vedd magadra, hogy pl. nem kíván, vagy megunt, vagy nem vagy jó nõ. Ez nem miattad van! Meg kell beszélnetek, rá kell kérdezned konkrétan, hogy miért van ez így. OK, van olyan, hogy emberek nem egyeznek a gyakoriságot illetõen. Azért akárhogy is, de ez fura, hogy egy 28 éves pasi csak 3 hetente kívánja a szexet. Nálunk is úgy van, hogy a párom ritkábban szeretné, de õ már 43 éves, és még így is sokkal sûrûbben szeretkezünk (4-5 naponta, de van olyan, hogy 2). A napi érintkezés szex nélkül is megvan, csókok, ölelés, simogatás, masszírozás.
Igen, ez nagyon nem normális. Az én férjem 57 éves én 11-el vagyok fiatalabb, de azért a heti 1-2 megvan, ja és már 15 éve vagunk együtt :)
A kérdező hozzászólása: #15 az utolso egy ev, az nagyon hosszu, hogy birtad? Orulok, hogy azota talaltal mast :)
A kérdező hozzászólása: # 16 az meg hagyjan, hogy 3 hetente van szex, de a baj az, hogy akkor is en kezdemenyezem. Ha nem kezdemenyeznek neki evi 1 is eleg lenne.
Talán fél, hogy nem jó neked és ezért próbálja kerülni a kudarcot.
Lehetséges hogy van konkrét alapja annak, hogy nem kíván. Én részben magamra ismertem a párod jellemzésében. Én is csak szájrapuszit adtam a barátnõmnek, meg volt hogy nem akartam vele szexelni, de ennek konkrét oka volt. Sokszor büdös volt a szája, pedig jó csaj volt, és akkor nem nagyon volt kedvem csókolózni. A szexet meg azért nem kívántam vele a vége felé, mert felszedett jónáhány kilót, és nekem az már nem jött be. Hölgyeim azért picit magatokban is kereshetnétek némi hibát, nem biztos hogy csak a másik a rossz.
Én is pont olyan vagyok mint a barátod, a csókolgatást kerülöm a szex is elég 2 hetente. Persze az elsõ pár hónapban minden nap igényeltem.
A kérdező hozzászólása: Utolso elottinek: nem vagyok sem budos, sem kover, es nem valtoztam, szoval ez nem lehet a gond. Utolso: de miert van ez nalatok?
A saját szájszagát senki sem érzi, talán inkább kérdezd meg a barátod, minthogy itt találgatsz
Szia! Szerintem lépj le, fél éves kapcsolat még nem a világ...Amúgy, hamár most ez van mi lenne x év múlva?3 havonta 1... Én is voltam ebben a sztiuban, eleinte kb 1 évig minden ok volt, aztán kezdtek ritkulni a dolgok.Napi 1-rõl heti 2-3(na eddig még normális a ritkulás), aztán heti 1, aztán 2 hetente, aztán havonta... Próbáltuk megbeszélni a dolgot, ideig-óráig volt, hogy változott a helyzet, de aztán megint a havi 1-2 nél kötöttünk ki. Soha nem derült ki, hogy ez miért volt így, azóta se(pedig mostmár, hogy több mit egy éve szakítottunk, szerintem nem oszt-nem szoroz, de kiváncsi lennék).Más nõ sem volt a dologban, mert csak pár hónapja van valakije.Én se híztam meg, nem lettem más, és milliószor kértem mondja meg mi baja van velem(ha velem van), és akkor, ha tudok változatok rajta.De semmi csak a közhelyek puffogtatása volt(stressz, fáradtság, stb). Sajnáltam a dolgot, mert tényleg rendes pasi volt, szerettem is, de a havi szintû szexelés nem az én világom.Mostmár azt bánom, hogy nem kellett volna még 2, 5 évet szenvedni mellette, mert ahogy elõttem is írták az önértékelésem nekem is lecsúszott emiatt a béka feneke alá.Azt tanácsolom, ha belátható idõn belül nem lesz jobb, és nem is hajlandó nyilatkozni mi baja van(veled vagy magával), akkor ne várd meg te is ezt az állapotot.
hátha nem jössz ki vele akkor szakíts vele. én rohadtul nem tudom mi a baj azzal, hogy 3 hetente akarja a szexet, lehet csak ennyire van igénye, ha valaki ezt nem tudja elfogadni , akkor tényleg jobb ha más partner után néz. attól hogy nincs szex, lehet más, simogatás, csók stb. de szó szót követ, szakíts vele és õ is inkább találjon magának olyas valakit, akinek az jó ami neki, mert így tényleg nincs értelme akapcsolatnak
Én is ilyen helyzetben voltam mint ti. 3és fél évig jártam exemmel. Az utolsó 1 évben ha havi egyszer volt valami akkor csoda volt.Bókok ? sehol Csók? még mutatóba se. A beszélgetés megragadt a na mizu veled? szinten pedig együtt éltünk.folyamatosan sértegetett, bántott, azt érezte velem hogy nem vagyok jó nõ, miatta pánikbeteg lettem és folyamatosan rettegek hogy mikor hagynak el.. Egyértelmûen szakíts és új barát! A jó hír hogy ebbõl van kiút! meg lehet találni a megfelelõ partnert aki segít, de fontos hogy õszinte legyen a kapcsolat, és a másik tudjon arról hogy ilyen probléma van.Tudom nem egyszerû ezekrõl beszélni az ember megalázónak érzi de nincs más kiút. Nekem szerencsém van, az én új párom teljesen megérti a helyzetet és folyamatosan figyel arra ne csússzak vissza, dicsér , foglalkozik velem. fél év volt mire nõt faragott belõlem, tehát ez egy hosszú folyamat lesz , de kitartás!
lehet meleg, és kamubarátnõ vagy.
Hány évesek vagytok és mióta vagytok együtt?
A kérdező hozzászólása: 28 es 6 honapja
Akkor ez elég fura. Ha sosem kezdeményezett és ha szexeltetek, azt is gyorsan letudta, akkor vagy valamiért kifejezetten téged nem kíván vagy meleg.
Csak még magának sem merte bevallani.
A kérdező hozzászólása: De ha nem kivan akkor hogyhogy felall neki? Mar mikor csokolozunk is felall.
Mert a pasiknak feláll, ha izgatják. Beszéltél vele errõl? Mit válaszolt, miért akarja ennyire ritkán? Szerintem jobb lenne szakítanod, mert így le fogod/fogja rombolni az önértékelésed a szexmentességgel és a visszautasításokkal. Most még nem érzed, ahogy így benne vagy a kapcsolatban, utána viszont nagyon nehéz lesz talpra állnod és igazi nõnek érezni magad, aki kívánatos.
A kérdező hozzászólása: Igen, valoszinû szakítani fogok, mert más gondok is vannak. Ha rákérdezek, azt mondja semmi baja, minden rendben. Már most sincs semmi önbizalmam :(
A kérdező hozzászólása: Nagyon sajnalom amin atmentel. En pont igy vagyok: bok? Ketszer - haromszor a fel ev alatt. Pedig nem vagyok csunya, de soha nem bokol. Akkor olel es csokol meg ha en kerem. Ezert is akarok szakitani. Nem gondolkodtal azon, hogy pszichiater segitseget kerd? Az onbecsulesed vissza kell szerezni!
Nem, mert nem hiszem, hogy ezt egy doki vissza tudná adni. Persze, meghallgat, tanácsot ad, de õ nekem senkim, kötelességbõl teszi. Majd helyre jövök. Azért tett ennyire padlóra, õt tényleg szerettem és nem gondoltam volna az elején, hogy egyszer [email protected] lesz a kapcsolatunk. Elsõ naptól fogva hazudott egy fontos dologban, 3 hónap után bevallotta az igazat, onnantól nem tudtam bízni benne, de akartam és mindent megtettem, hogy sikerüljön. Ha akkor, 3 hónap után szakítok, most teljesen másabb lenne az életem. Így meg észre sem vettem, hogy leépülök. Ha nem tudjátok megbeszélni a problémáitokat és rossznak érzed a kapcsolatot, ne maradj vele semmiképp. Minél tovább húzod a szakítást, neked lesz rosszabb.
Jajj, hát nehogy már ti legyetek hibásak, leépülõk, önbizalom veszítõk. Aki nem õszinte egy kapcsolatban: annak lapát. (fõleg, ha még potencia problémái is vannak)OK, nem potencia: libidó. Ha 28 évesen ilyen, milyen lesz pár év múlva??? 3 hetente szex: ez a nyugdíjas otthonban OK.
Amúgy igaza van az egyik elõttem szólónak, szerintem a havi 1 az kb 60 felett, 30 év házasság utánn normális... Nade huszon-harminc évesen egy pár éves kapcsolatban, nagyon gáz.

Milyen a szexi erotikus nő? Mit csináljon aki meg akarja őrjíteni a pasikat szex vagy enyelgés közben?

Hogyan és milyen hangosan nyögjön,milyen hangokat adhat ki ami még izgató, mozogni,vonaglani? Mit csináljon magával,veled (simogatás,dörzs?lés,nyomás,és hová stb)?Hogyan?Mi nektek a kélyes? Amit?l meg?rültök és szét akarjátok szedni a n?t! Csajok, tuti viselkedés,hangok,tippek amit?l a pasinak azonnal feláll...?

Legjobb válasz: ELSÕ! Szeretlek subba! Nekem legjobban a természetes jön be, bármit csinálsz, ami nem belõled jön, az mû, és kb ott ölöd meg az egészet, ahol van. Élvezd és a párod is élvezni fogja. Ahogy leírtad, nagyon kívánod a párodat, hát mutasd ki neki! Ahogy jól esik... részesítsd olyan orál szexben, amilyenben még nem volt része, döntsd hanyatt, vagy bármi, csak ne feküdj mint egy fadarab. Ugyanez igaz elõjátékra is, mutasd meg, mit érzel, mire vágysz :) Bármit csinálsz, ha belülrõl jön, akkor jó úton jársz.

ELSÕ! Szeretlek subba! Nekem legjobban a természetes jön be, bármit csinálsz, ami nem belõled jön, az mû, és kb ott ölöd meg az egészet, ahol van. Élvezd és a párod is élvezni fogja. Ahogy leírtad, nagyon kívánod a párodat, hát mutasd ki neki! Ahogy jól esik... részesítsd olyan orál szexben, amilyenben még nem volt része, döntsd hanyatt, vagy bármi, csak ne feküdj mint egy fadarab. Ugyanez igaz elõjátékra is, mutasd meg, mit érzel, mire vágysz :) Bármit csinálsz, ha belülrõl jön, akkor jó úton jársz.
Oh míly mélyrehatóan és zsigerien hordhatja vénáiban a vénuszi tehetséget az, ki itt kutakodik a faszállítás mikéntje felõl... Tiszta líra.
A szexi erotikus no, az jo kurva. De csak egy ember kurvaja. A venajaban, az osztoneiben hordja a venuszi tehetseget. Felszabadult es azt teszi amit a teste diktal. Megadja a ferfinak ami neki jar. Sokszor dominans, ugyanakkor olykor szuz kislany akit iranyitani kell. Hatarokat szab, a maga szajize szerint, ugyanakkor nagyon messzire elmegy ha ahoz van kedve. Szeszelyes es kiszamithato. ....es igen egy szerelmes fefinak - de meg olyan ferfinak sem aki nem szerelmes - nincs gondja a farkaval. A ferfi a teremtesre szuletett. Nagytobbseguk siman szexel szerelem nelkul is. Azonban az a szerencse, hogy kozuluk nem mindegyik.
A kérdező hozzászólása: a bunkó válaszolók inkább ne is válaszoljanak ha normálisan képtelenek!! Többit köszönöm!
Szerintem ez eleve belülrõl jön! Ha valaki nõies, szenvedélyes.. aki ez megy bármiféle taktika nélkül.
igazat adok az utso hozzàszolonak amugy mikozben dugtok azért ne ordibàlj sztem
A szekszi és erotikus nõ legfõbb ismérve, hogy vadidegenek a neten tanítják neki a seggrázás alapfogásait. A pasikat debil kérdésekkel és hisztis kommentekkel õrjíti meg. Mi a fene van már, ennyire elsilányult a jónép génállománya, azt sem tudják hogy kell illegetni magukat ?!?! Késssz...
Hát amikor szexinek és erotikusnak érzed magad akkor az is vagy. Ne erõltesd! Inkább engedd el magad és légy szexi!
A kérdező hozzászólása: tudnátok még írni tippet? köszönöm az eddigieket is!
Abban egyetértek az elõttem szólókkal, hogy ne legyél mû. DE. Vannak dolgok, amiket nem teszünk minden nap, mégis odáig vannak érte. Lehet ez akár egy mozdulat, pl végigsimítasz a testeden, vagy (csípõnadrágnál egyszerûen kivitelezhetõ) kivillantod a csípõdnél a bugyidat. Vagy ha van valami szexi ruhadarabod, amit utcára nem vennél fel, mert kurvás akkor egy privát találkozón meglepheted vele. Akár úgy is hogy bekötöd a szemét, amíg átöltözöl. Konkrét példa: a miniszoknyám alá felvettem a harisnyakötõmet, amikor vacsorára hívtam a páromat, és kikötöttem, hogy a vacsora végéig nem nyúlhat hozzám. És ezt még lehet fokozni. A hangról meg annyit, hogy csak akkor ha magától jön, ha úgy érzed muszáj ordítanod, sikítanod vagy nem tudom milyen hang van még. Vonaglás... :D Az akkor vadító ha szorosan hozzásimulsz vagy belekapaszkodsz és úgy csinálod. Amitõl azonnal feláll? XD Szerelmes férfinek tök mindegy mit csinálsz, elég neki ha rádnéz.
jogos. ezt könyvbõl nem lehet megtanulni. van egy régi mondás, miszerint szerelemben és háborúban mindent szabad. tehát ne válogass az eszközökben
A kérdező hozzászólása: a bunkók pihenjenek már fárasszák az otthoniakat többit köszönöm

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!