Találatok a következő kifejezésre: Mit csináljak, anyum (267 db)

Mit csináljak anyukámmal?

Nyár elején összejött egy nõs férfival. A férfi felesége verte a pasit, papucsot csinált belõle, sõt már nem egyszer nekiment késsel, hogy megöli. Anya és ez a férfi titokban tartották a kapcsolatunkat, de kiderült. A férfi felesége elmondta anyámat mindenféle k*rvának. Hozzá teszem, engem is hasonló jelzõkkel illetett. A pasi most meg mossa kezeit és anyámat hibáztatja mindenért, holott nem is anya kezdett vele ki. Édesanyám egész nap sír, semmit nem hajlandó enni. Attól tartok, hogy kórházba kerül, mert beteg. Mégis mit csináljak? Én figyelmeztettem anyát, ha nem szedi össze magát, elmegyek itthonról, mert nem vagyok hajlandó végig nézni, ahogy tönkreteszi magát ilyen senkiházi emberek miatt.

Legjobb válasz: Egy kapcsolathoz két ember kell. Ez a "kapcsolat" éppúgy anyukád felelõssége is volt, mint a férfié. Idõ kell míg feldolgozza, de neki kell megtennie, nem neked. Ott lehetsz mellette,amennyire akarsz, de a feladat az övé. Anyukáddal szemben elfogult vagy, érthetõ, de azért nem kell hárítani a felelõsséget, tisztában volt vele, mibe megy bele. Nõs pasival, ráadásul akit a felesége sakkban tart... nem nehéz kitalálni, mi lesz a vége. Ki csattan majd a hármasból a legnagyobbat. Sajnálom, hogy így alakult, de talán legközelebb elõrelátóbb lesz.

Egy kapcsolathoz két ember kell. Ez a "kapcsolat" éppúgy anyukád felelõssége is volt, mint a férfié. Idõ kell míg feldolgozza, de neki kell megtennie, nem neked. Ott lehetsz mellette, amennyire akarsz, de a feladat az övé. Anyukáddal szemben elfogult vagy, érthetõ, de azért nem kell hárítani a felelõsséget, tisztában volt vele, mibe megy bele. Nõs pasival, ráadásul akit a felesége sakkban tart... nem nehéz kitalálni, mi lesz a vége. Ki csattan majd a hármasból a legnagyobbat. Sajnálom, hogy így alakult, de talán legközelebb elõrelátóbb lesz.
Az utolsóé a hangszóró....
ba.szd szájon a pasit meg a volt nõjét
Adj pár napot édesanyádnak, ez most nehéz neki... Viszont szakítson meg minden kapcsolatot azzal a másik családdal! Nem kell ez senkinek sem...
anyád is ugyanolyan senkiházi...
Anyukád egy jó mély gödörbe lépett nehéz lesz neki kimászni. Legyél vele nagyon kedves és sokszor öleld meg. Azzal a puha pöccsel meg ne foglalkozzon többé.
Mondjuk nem semmi anyukád. Nem kell nõs pasival kezdeni. Az meg, hogy milyen a feleség vagy igaz, vagy nem. Minden pasi aki félrelép azt mondja, hogy annyira rossz a feleség. Mi az, hogy verte, meg papucsot csinált belõle? Rossz duma. A feleség helyében valószínûleg én is elmondanám azt a nõt, aki belép harmadiknak mindenféle k.rvának. Itt anyukád is hibázott meg a pasi is. Majd túl lesz rajta.
a férfi felesége nem hazudott. majd össze szedi magát. kezdett volna független emberrel.

Mit csináljak? Anyu ugy kezel mintha 8 éves lennék. Nem lehet barátom és nem mehetek bulizni, nem sminkelhetem magam, és nem mehetek el a barátaimmal sehova!

Amikor rákérdeztem hogy miért nem lehet barátom azt mondta azért, mert még túl fiatal vagyok és els? a tanulás! De ciki, hogy minden barátn?mnek van barátja. (van aki már nem is sz?z. Jó én örülök hogy az vagyok meg még nem is szeretném elvesziteni. De értitek?! . Zavaró. Kérlek segítsetek. L/16

Legjobb válasz: ne foglalkozz azzal h kinek van barátja. és a szüzesség elvesztése valóban várhat! :) nézd,a mai világ elég kemény. anyukád szeretné ha az iskolára koncentrálnál elsõsorban,mert fontos,h helyt tudj állni az életben. és azért félt,mert nagyon szeret! én sem értettem anyukámat ennyi idõsen,h mit csinálja a feszkót ha késõbb érek haza vagy hasonlók,de most h gyerekeim vannak,már megértem. sztem próbálj vele beszélni,h te már félig felnõtt vagy,tudsz vigyázni magadra,próbáljatok vmilyen kompromisszumra jutni,és nagyon fontos h mindig betartsd amit megbeszéltek. ne legyél vele szemtelen vagy sértõdõs,a lényeg lássa: nem vagy már gyerek.próbálj komolyan hozzáállni a dolgokhoz,és kérd ki mindenben a véleményét,hagyd h elmondja amit gondol mégha cikis is-pl a szex :)- remélem sikerül!

ne foglalkozz azzal h kinek van barátja. és a szüzesség elvesztése valóban várhat! :) nézd, a mai világ elég kemény. anyukád szeretné ha az iskolára koncentrálnál elsõsorban, mert fontos, h helyt tudj állni az életben. és azért félt, mert nagyon szeret! én sem értettem anyukámat ennyi idõsen, h mit csinálja a feszkót ha késõbb érek haza vagy hasonlók, de most h gyerekeim vannak, már megértem. sztem próbálj vele beszélni, h te már félig felnõtt vagy, tudsz vigyázni magadra, próbáljatok vmilyen kompromisszumra jutni, és nagyon fontos h mindig betartsd amit megbeszéltek. ne legyél vele szemtelen vagy sértõdõs, a lényeg lássa: nem vagy már gyerek.próbálj komolyan hozzáállni a dolgokhoz, és kérd ki mindenben a véleményét, hagyd h elmondja amit gondol mégha cikis is-pl a szex :) - remélem sikerül!
Azért akarsz barátot, mert minden barátnõdnek van? Nekem ennyi idõsen lett elõször barátom, de bulizni pl. csak 19 után kezdtem. Erre nincs szabály, hogy mikortól "kell".
11:43! Normális vagy-e azzal a 19 százalékoddal??...
mondd meg anyádnak hogy pofád lapos puttána megyek baszni
ahham értem sztem anyud a túl aggódó tépus .. üljetek le beszélgetni és beszéljétek meg hogy temár elég értett wagy hozzá meg h nem waláltoztatna a tanulmányi eredményeiden , kezdjel segíteni neki esteleg fõzni 1 wacsit wagy takartítani w kimosni hogy õ is lássa h felesõsséget wálalsz magadért, ha más nem megy akkor állj a sarkadra és mond meg neki , hogy te már nem wagy "kislány" . ez a véleményem . 14 lány wok
mondd anyádnak sunáznám a fosód
Nincs véletlenül nagyobb tesvéred, idõsebb unokatesód? Anyukám engem sem engedett sehova 15-16 évesen, nõvéremmel mehettem el egyszer, és akkor lett barátom is. Utána is csak néha-néha engedett bulizni, volt, hogy kompromisszumot kötöttünk, aztán egy idõ múlva már szabadon járhattam. (19L)
A kérdező hozzászólása: van nagyobb testvérem õ 18 éves de õ meg nem akar menni sehová!Õ csak tanul..tanul..és tanul...sokszor érzem ugy hogy azt akarják hogy én is olyan legyek mint õ...:(
A kérdező hozzászólása: 11:49 Köszönöm:) Vagyis mindenkinek köszönöm a választ!
nem vagy elkésve..... Ez a w-s írás valami új???
lázadj és élj. ez a kor pont arra van kitalálva. ennyi idõsen nekem is kitalálta anyum, h nem mehetek bulizni (a pasik akkoriban esélytelenek voltak, mivel kb 100kg voltam :) aztán elkezdtem alkudozni. kéthétbe 1x mehettem, de csak akkor ha nem romlik a tanulmányi eredményem. és javult. 18 évesen lett elõször pasim, anyum is imádta, soha semmi gáz nem volt belõle.

Mit csináljak anyukámmal, hogy egy kicsit rendszeretőbb legyen és ne legyen ennyire lusta?

Itthon vagyok napi szinten, mivel munkanélküli vagyok sajnos. Anyám ezt maximálisan kihasználja ? eljár dolgozni én addig itthon elmosogatok, kisöprök, törülök, szóval minden házimunkát megcsinálok, hogy mire hazaér rend legyen. De elvárja azt is, hogy elpakoljam utána a ruháit, én tartsak rendet az ? szekrényében, meg az apáméban, meg a kisujját nem mozdítja. Apám hetente jár haza így nem f?z, inkább hozat az óvodából ennivalót, hogy ne kelljen f?znie. Sütni amit kell azt én is megsütöm. Kertbe most nem kell mennie mert jönnek a rossz id?k, de még ki kellett mennie akkor is apum, párom meg én csináltuk meg. így napi szinten azt csinálja, hogy hazajön 3kor a munkából lefekszik, megfürdik és utána megint fekszik. Néha még felmegy nagymamámhoz de ott is csak veszekedik, mert ott sem csinál semmit. Nem mosogat, nem söpör ki. Azt is én vagy a n?vére csinálja meg. De ha ezt szóba hozom neki, hogy figyel nem kellene ennyire lustának lenned néha csinálhatnál valamit(pl. ha lejár a ruha akkor teregesse ki) akkor fel van háborodva, hogy mit képzelek én mikor ? mennyire fáradt. Hozzáteszem gyárban dolgozok és 8órában ül és alkatrészeket kell összerakni, szóval nem annyira fárasztó a munka, hogy ennyire ki legyen fáradva. De ez is most még elmegy, mert itthon vagyok. De mi lesz ha egyszer elkerülök itthonról akkor mindent magának kell csinálnia. és tényleg nem tud semmit. A porszívót nem tudja bekapcsolni, a takarító gépet nem tudja bekapcsolni, kávét nem tud lef?zni, nem tudja hol vannak a törül? rongyok semmit. Ezen kellene valamit változtatni de hogyan? Beszélgetni nem lehet vele. Ha meg én nem csinálom meg a dolgokat akkor is veszekszik, hogy mit csináltam egész nap, hogy nincs rend. Meg még dolgozni jártam akkor is azt csinálta, hogy ? hazaért 3ra lefeküdt, én meg fél5re értem haza és akkor kezdjek el takarítani vagy sütni. Bocsi, hogy hosszú lett de muszáj volt kiírni magamból. Anyum 44éves n?. Én 22n

Legjobb válasz: Mellesleg ha anyukád rendetlen, akkor gyerekkorodban purtiban laktatok, mert nem volt sosem, aki takarítson? Szerintem túldrámázod. Anyukád úgy gondolja, hogy õ eleget pakolt más után, most a fiatalabb generáción a sor.

Mellesleg ha anyukád rendetlen, akkor gyerekkorodban purtiban laktatok, mert nem volt sosem, aki takarítson? Szerintem túldrámázod. Anyukád úgy gondolja, hogy õ eleget pakolt más után, most a fiatalabb generáción a sor.
"Hozzáteszem gyárban dolgozok és 8órában ül és alkatrészeket kell összerakni, szóval nem annyira fárasztó a munka, hogy ennyire ki legyen fáradva." Ne haragudj, de nem tudok neked igazat adni.. Próbáltad már ezt a munkát??? Attól hogy ül, és csak a keze jár, attól még szellemileg lefárad, még ha gondolkodni nem is kell a munka közben, a monotonság is tud fárasztani! Én 24N vagyok, irodai munkás, de diákmunkán dolgoztam már cipõgyárban és nyomtatógyárban, legógyárban 8 órában, s hidd el, hogy igencsak le tudja szívni az ember erejét!!! Anyukád nevelt, tartott téged 22 évig, min. 10 évig rendszeresen pakolt utánad, nem csoda, ha most úgy gondolja, ha már úgyis otthon vagy, akkor az õ nagylánya mindent megcsinál mire õ hazaér fáradtan, és neki már ilyenekre nem kell, hogy gondja legyen. Vagy hogy gondoltad? Amit leírtál munkát az napi 1óra takarítás...és utána? KÉt sorozat közt igazán elpakolhatod a levetett ruháját, ha õ most úgy látja, hogy a te idõdbõl és energiádból jobban kitelik..
Semmit. Ha elkezdesz dolgozni, elköltözöl, és majd õ megoldja magának a dolgait. Egy negyvenes embert már nem tudsz megváltoztatni, fõleg úgy nem, hogy a gyereke vagy. Felesleges is erõlködni.
A kérdező hozzászólása: Igen most kitelik. Csak ezzel az volt a gond, hogy mikor dolgoztam vagy suliba jártam is ez volt. És tudom mennyire le tud fáradni az ember a munkába. De hazamegy, ledõl egy órára pihenni és utána csinálja a dolgát oké. De õ nem egy órára dõl le sem most sem mikor dolgoztam. És ahogy írtad kiskoromba sem õ takarított hanem nagymamám. Akkor meg õ csinálta meg ezeket amiket én most. Csak azóta elköltöztünk nagymamámtól, akkor már 12éves voltam és vállaltam én is a takarítást. De még mamánál éltünk akkor sem kellett neki mosni, fõzni, takarítani mert akkor is megcsinálta helyette más.
A kérdező hozzászólása: Ja és arra is lusta, hogy a betétet vagy tisztasági betétet kivegye a bugyijából. Oké 1x - 2x elfelejti. De már 4-5alkalommal az nem lehet feledékenység.
Szia, ugyan ez nálunk, csak nekem anyum mellett van egy öccsém is aki segit neki kiborítani engem.Mondjuk nekem anyum rendszeretõ volt mindig, de miota apum iszik lese szar semmit.Nekem egy napom ilyen-reggel hazajövök a barátomtól, megcsinálom az ágyakat mindenkinek.Elkezdek fõzni, takarítani, mindent amit ellehet képzelni, 4kor hazajön anyum, huzogassa a száját, hogy mi a f...szt csinálok egész nap.Már totál nembírok egyedül takarítani rájuk, nincs értelme.Ott vetköznek le ahol nem szégyelnek, és ott dobják le magukról a ruhát.Wc-t fürdõszobát inkább megse említem. 23L
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat.


Mit csináljak anyukámmal? Már nagyon idegesít!

16 éves lány vagyok. Az a gondom, hogy anyukám mindig megmondja, hogy milyen ruhákat hordjak. Én jobban szeretem a sötétebb színeket (pl. barna, fekete, bordó, sötétzöld), de ő mindig rikító színű cuccokat vesz nekem. Mikor a boltban mondom neki, hogy nem tetszik, amit rám akar adni, akkor mindenáron meg akarja venni, aztán miután kiderül otthon, hogy tényleg nem tetszik és nem fogom hordani (amit amúgy még az üzletben is mondok neki mindig!!), akkor vérig sértődik!! Már ezerszer mondtam neki, hogy mi tetszene, de mivel az neki nem tetszik, nem enged. Aztán ha elrakjuk a szekrény mélyére az adott ruhát, és később előkerül pakoláskor, akkor meg mindig mondja, hogy igazán hordhatnám. (Épp ma történt egy ilyen.) Persze újra elmondom neki, hogy nem tetszik, de ő képtelen megérteni. Mindig azt kérdezi, hogy "de miért?", és egyszerűen nem érti meg, ha azt felelem neki, hogy "nem az én stílusom", pedig ez az igazság. Nekem legalább van stílusom. Na mindegy. Szóval szerintetek mit csináljak? Folyton veszekszünk emiatt és már nagyon elegem van belőle, mert szerintem ez 6 évesen lenne normális, nem 16 évesen...

Legjobb válasz: Néhány válaszoló már megint csak magával van elfoglalva... Nekem van két lányom, de én szégyelném el magam, ha 16 éves korukra már nem tudnék nekik ruhát venni. Kérdezõ, szerintem ülj le édesanyáddal és próbáld meg megberélni vele. Kérdezd meg, hogy mikor õ volt kamasz, õ miket hordott. Az én édesanyám most 60 éves. Abban a korban nõtt fel, amikor, ahogy õ fogalmaz "évente kétszer kaptunk ruhát, de akkor nagyon örültünk neki". Viszont már akkor sem akartak a kamaszok mindig azt hordani, amit a szüleiknek tetszett. Sok történetett hallottam édesanyámtól. Anyukád valószínûleg fiatalabb, így neki még jobban tudni kellene, hogy mit jelent, ha egy kamasz szeretné a saját stílusát megmutatni.

Néhány válaszoló már megint csak magával van elfoglalva... Nekem van két lányom, de én szégyelném el magam, ha 16 éves korukra már nem tudnék nekik ruhát venni. Kérdezõ, szerintem ülj le édesanyáddal és próbáld meg megberélni vele. Kérdezd meg, hogy mikor õ volt kamasz, õ miket hordott. Az én édesanyám most 60 éves. Abban a korban nõtt fel, amikor, ahogy õ fogalmaz "évente kétszer kaptunk ruhát, de akkor nagyon örültünk neki". Viszont már akkor sem akartak a kamaszok mindig azt hordani, amit a szüleiknek tetszett. Sok történetett hallottam édesanyámtól. Anyukád valószínûleg fiatalabb, így neki még jobban tudni kellene, hogy mit jelent, ha egy kamasz szeretné a saját stílusát megmutatni.
kérd el a ruhára szánt pénzt azzal az indokkal, hogy barátnõiddel mész shoppingolni( direkt írom így mert ezek alapján anyud ilyen csajos lányt akar) megkapod a pénzt és azt veszel amit akarsz, egyébként átérzem a helyzeted és rocker tipusú vagyok nehezen fogta fel a családom, hogy nem hordok babarózsaszínt és 10cm-t magassarkút miniszoknyával.. majd elfogadja nyugi... 16L
Hát szerintem ha egyszer mondjuk vásárlás elõtt elmagyarázod neki, akkor az egyszerûbb mintha az üzletbe veszekednétek
Szerintem meg örülj, mert van akinek nemhogy ruhát de még kaját sem tud venni az anyja! Nekem 16 évesen már dolgoznom kellett hogy a kishugommal enni tudjunk! Te meg még azon problémázol hogy nem a megfelelõ színû cuccot vette? Diákmunka , aztán azt veszed fel amit akarsz.
16 évesen örültem ha nem kaptam idegösszeroppanàst....
A kérdező hozzászólása: Köszi a gyors választ! :) Ez nagyon jó ötlet :)
Menj el dolgozni és vásárolj te anyudnak ruhát, hadd érezze át ez a szemétláda, hogy milyen érzés amikor a másik jót akar neki.
Ebbe mi a lrpontozni való?!
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat! Utolsó: nem én pontoztam le!!
Attól, h valakinek enni nincs mit, attól nem terem oda az asztalra, ha a sarokban fog zokogni!! -.-

Mit csináljak? Anyum "nem engedi" hogy nemi életet éljek.

19 éves még sz?z lány vagyok. Van egy barátom, akivel még nem jutottunk el odáig, és még nem is vagyunk elég régóta együtt ahhoz hogy megtegyük, meg nekem fontos hogy olyannal történjen meg akiben bízok és akit szeretek. Szóval a sex még nem hiszem hogy szóba kerül egy ideig. Ezt anyumnak is mondtam, tudja hogy sz?z vagyok, és azt is tudja hogy nálunk ez még nincs tervbe véve. Ennek ellenére mindig azt hallom t?le, naponta elmondja, és már az agyamra megy, hogy fiatal vagyok (!) még hozzá, meg nem kell még nekem sexelni. És hiába mondom neki hogy még egy darabig nem fogok, az egyik fülén be a másikon ki, mondja tovább hogy nincs még nekem arra szükségem. Oké, tudom hogy az anyák féltik a lányukat, meg nem is szeretnének hírtelen nagymamák lenni, ennek ellenére sztem nincs benne semmi kivetnivaló ha egy 19 éves lány vágyik már a sexre. Fel vagyok világosítva, mind anyum által, mind az iskola által, és mivel érdekel a téma ezért magamtól és olvasok ebben a témában. Amit elméletben tudni lehet azt szerintem tudom, tudom hogy védekezni kell, hogy mikre kell vigyázni. Természetesen ha szeretném simán megtehetném úgy hogy anyum ne tudjon róla, mivel nem vagyok rövid pórázon tartva, alapjába véve nem szigorú, engedi az együttalvást, nem sok dologban korlátoz. Azt szeretném hogyha megtörténik a dolog akkor, el tudjam neki mondani, és ne azt halljam hogy: "Dehát nem meg mondtam hogy ne sexelj!" Ha ez történni, onnantól kezdve megtörne a bizalma. Nem akarok neki hazudni, vagy okot adni arra hogy ne bízzon bennem, de ahhoz a látásmódján kéne változtatnom amit nem tudok. Hogyan adhatnám a tudtára hogy ez az én döntésem, ha ott lesz az ideje megteszem, és nem itélhet el ezért?

Legjobb válasz: Túlságosan édesanyádra utalod magad. Felelõsségérzet van benned, az látszik, te legalább utána olvasol a dolgoknak, nem úgy mint sokan mások, de önállóságot nem kapsz. Az a gond, hogy mindent megosztotok egymással (számomra ez jön le egyértelmûen) és gondolom a kis eszmecseréitek alkalmával anyud javasol ezt-azt. Hatalma van fölötted és még addig be szeretne zárni az általa kreált védett kis ketrecébe, ameddig teheti. És ezt ezzel érheti el. Ez nálunk is probléma volt. Bár mi nem osztottunk meg egymással mindent, a szexuális életemet sem kötöm az orrára, lehet szerte szét is állna minden szál haja szegénynek. :) Mikor bejelentettem, hogy ki a barátom, eszméletlenül megharagudott. De nem rám, meg semmi ilyesmi, csak láttam rajta, hogy az bántja, hogy a még megmaradt kicsi lánya is kicsúszik a kezei közül. Azzal, hogy jóformán 10 évvel vagyok fiatalabb testvéreimnél, érthetõ miért akadt ki ennyire. Engem még tudott babusgatni, de így már nemigazán. Én speciel megmagyaráztam neki, hogy továbbra is az õ legkisebb lánya maradok, ugyanúgy fogok tanulni, mint eddig. Nem költözöm át barátomékhoz a szobájába és nem dobom el az agyam tõle csak azért, hogy velem maradjon. Simán meggyõztem, hogy olyan maradok, mint eddig és azóta nem is "duzzog" emiatt. :)

Túlságosan édesanyádra utalod magad. Felelõsségérzet van benned, az látszik, te legalább utána olvasol a dolgoknak, nem úgy mint sokan mások, de önállóságot nem kapsz. Az a gond, hogy mindent megosztotok egymással (számomra ez jön le egyértelmûen) és gondolom a kis eszmecseréitek alkalmával anyud javasol ezt-azt. Hatalma van fölötted és még addig be szeretne zárni az általa kreált védett kis ketrecébe, ameddig teheti. És ezt ezzel érheti el. Ez nálunk is probléma volt. Bár mi nem osztottunk meg egymással mindent, a szexuális életemet sem kötöm az orrára, lehet szerte szét is állna minden szál haja szegénynek. :) Mikor bejelentettem, hogy ki a barátom, eszméletlenül megharagudott. De nem rám, meg semmi ilyesmi, csak láttam rajta, hogy az bántja, hogy a még megmaradt kicsi lánya is kicsúszik a kezei közül. Azzal, hogy jóformán 10 évvel vagyok fiatalabb testvéreimnél, érthetõ miért akadt ki ennyire. Engem még tudott babusgatni, de így már nemigazán. Én speciel megmagyaráztam neki, hogy továbbra is az õ legkisebb lánya maradok, ugyanúgy fogok tanulni, mint eddig. Nem költözöm át barátomékhoz a szobájába és nem dobom el az agyam tõle csak azért, hogy velem maradjon. Simán meggyõztem, hogy olyan maradok, mint eddig és azóta nem is "duzzog" emiatt. :)
Sztem magyarázd el, neki, hogy tervezitek h lefekszetek a barátoddal. És szeretnéd neki ezt elmondani és nem hazudozni szeretnél neki. Pedig megtehetnéd de nem szeretnéd, hogy alaptalanul bizzon meg benned. És védekezni fogtok, nem akarsz váratlanul teherbe esni. Ez a ti döntésetek és jól meggondoltátok a barátoddal és reméled, hogy megérti. Nah ezt ha elmondod akkor meglátjuk. Az is sokat számit hogy a srácot õ ismeri-e! Tudja-e h nem egy [email protected], hanem érett, intelligens a barátod. Nah? 16/f
Szerintem már most se bízik benned eléggé. Egyébként 19 évesen már ne érdekeljen mit mond az anyukád.
Nagykorú vagy... Te vigyázol magadra, nem a szüleid. Innentõl kezdve nem anyukád fogja megszabni, hogy kivel élhetsz nemi életet, és kivel nem! Nem kell neki tudnia mindenrõl, legyen ez a kettõtök titka a barátoddal...
Ilyenkor az a legjobb, hogy hagyod, hogy megtörténjen aztán ha akarod, vagy kérdezi, elmondod neki. 19 évesen már bõven elvesztheted a szüzességedet. Én nem kértem engedélyt, csak megtörtént és mikor kérdezett errõl, akkor mondtam, hogy már megtörtént. Annyit kérdezett, hogy védekeztünk-e, és mivel mondtam hogy igen, nem volt gond. Ennyi.
Jó h megbeszélsz vele mindent, sztem ez az egész kicsit olyan "bezzeg az én idõmben..".vagyis sztem magyarázd el neki, hogy sokan vannak úgy, hogy nem beszélnek semmit meg a szüleikkel, így örülhetne, hogy te ennyire megbízol benne.azzal is próbálkozhatsz, hogy a mai lányok már 14-15 éves korukban szexelnek, szóval te még jól tartod magad..én valami ilyesmit tennék.Végülis a te életed, te döntessz, valószínûleg csak félt a csalódástól, a fájdalomtól, mint minden szülõ.
Nem tudom milyen idõs anyukád, de elég maradi gondolkodású. Felnõtt nõ vagy állj a sarkadra, hisz már te is el tudod dönteni mi neked a jó. Lehet csak attól fél, hogy teherbe esel, de gyõzd meg, hogy védekeznél. Nekem se szólnak bele a magánéletembe a szüleim, pedig velük lakom. 20/L
jézusom, az elsõ opár kommentelnõnek üzenem, akik azt mondták h nefoglalkozz anyáddal, meg érett nõ vagy, stbstb....rohaggyatok már meg, könyörögöm. az anyja tartja el, az anyja házában él, az anyja mos, fõz, takarít rá, az anyja ad neki pénzt, és ti meg aztmondjátok, h független, saját irányítású nõ? ti télleg ennyire primitívek vagytok? vagy kíváncsi vagyok, ha a ti 18 éves gyereketek elõáll azzal h õ sztriptíztáncos lesz, kíváncsi vagyok akkoris ezt mondjátok majd neki, hogy: "kislányom, ne érdekeljen az én véleményem, temár nagy és érett nõ vagy" hülye barmok. kérdezõ, neked annyit, hogy eccerûen ne beszélj anyáddal a szexrõl egészen addig amíg aktuális nem lesz. ha nem nyaggatod ezzel folyton, és nem vágsz neki vissza amikor elõjön ezzel akor elõbbutóbb lefog szállni a témáról. és hiddel, tapasztalat, h az anyukák az elején hallani sem akarnak a dologról, amíg még nincsen kilátásban semmise, egészen addig amíg nemjön egy potenmciális jelölt. ezt a jelöltet megismerik, és észreveszik, h szeretirek egymást. és hidd el, megfog változni a véleménye, amikor már a küszöbön van a dolog, és látja h mi zajlik körülötted és köztetek. egyelõre csak nemtudja elképzelni, megmég távolinak érzi a szitut, mivel még nemis vagytok együtt régóta, azt mondtad, még nemnagyon éli bele magát ebbe a dologba anyukád. majd ahogy telnek a hónapok, és ahogyan egyre jobban megismeri, hidd el, nemfog már tiltani. és nagyon jól teszed h anyukádat próbálod beavatni az életedbe. ezzel a bizalmába férkõzöl, és ezcsakjó. nemúgy mint az a sok 15 éves, akik szintén azttanácsolta biztos vki, h nehallgass anyádra és feküdjetek le, aztán meg pánikol ha nõgyógyászhoz kell menni h vajn kiderüle h õ már nemszûz?
A kérdező hozzászólása: Akkor bocsi, azt hittem rám értetted :S
Vegyétek be az öreglányt is, hátha úgy engedékenyebb lesz.
Ha fizikailag és szellemileg alkalmas vagy.. Ha úgy érzed... Ráér a szex, és elméletileg anyukádnak nincs joga azt mondania, hogy mit tégy ennyi idõsen. DE köteles vagy megfogadni a tanácsait, mert jóval idõsebb, satöbbi. Sõt mi több alkalmas vagy már arra is, hogy élj egyedül, függetlenül tõlük. Csak a módját kell megtalálni... Sajnos az a rohadt pénz, (liberalizmus) ez a megrontója mindennek... Sajnos amíg nincs pénzed, gyakorlatilag nem érsz semmit a társadalomban, anyukád meg azt akarja, hogy megfontoltan élj, hogy légy valaki... A többiek meg 12-13 évesen már aktív nemi életet élnek, te jól teszed azt, hogy még nem... Ha 21 éves lennél mondjuk, akkor már megérteném, hogy bosszantana ez. De így annyira ez nem lényeges, mivel 19-vagy. ....Ne kapkodd el, jót akar. Sok sikert!
19 éves vagy! Felnõtt nõ! A szexuális életedbe nem szólhat bele anyukéd! Mi az, hogy amíg az anyja azt mondja, hogy nem szexel, addig nem szexelhet? Hol élünk? Ez már nem a középkor! Elég fura meglátásaik vannak itt egyeseknek. Nézd, szerintem nyugodtan feküdj le a pároddal, szeretitek egymást, ebbe igazán nem lehet anyudnak ennyire beleszólnia. A szexuális életed a TE magánügyed! Tanácsot kérhetsz, de nehogy már õ mondja meg 19 éves felnõtt ember létedre, hogy mikor szexelhetsz... 20/L
az én véleményem az h nem vagy egészen biztos magadba ezzel kapcsolatban szerintem anyud azt próbálja ezzel elérni hogy ha már teljesen biztos vagy magadba és tényleg akarod akkor nincs már szükséged az õ jóváhagyására és megteszed amit meg kell tenned... szerintem elõször magadba tisztázd le hogy mit akarsz és mit nem és ha már döntöttél akkor ezek szerint cselekedj! 16/F
Ez elég fura dolog, hogy a szülõ megköveteli a gyerekeitõl, hogy amíg õk náluk lakik és õk tartják el, nem szexelhetnek... Nálunk is ez volt.... ment a szöveg. Akkor mi van ha egy fiatal 23-25 éves koráig tanul? Addig szüzességben kell élnie, akkor is ha már van võlegénye/menyasszonya?
19???te sokat kaptal anyutol?19evesen anyud donti el hogy dughatol e vagy nem?meg ertenem ha 14-15lenel, de mar felnot vagy baszod!!!
ajj kérdezõ...én vagyok az akitõl kérdezted h szûz vagyok-e még meghogy hányéves vagyok, stbstbstb. én nem terád érettem azt a kommentet h lázadó vagy meg stb, hanem vmelyik idióta hozzászólónak, aki azt javasolta h kb szard le az anyádat és csinálj amit akarsz, mertmár elmúltál 18. én neki írtam azt a kommentet, és nem terád értettem. õt próbáltam meg felvilágosítani, h gondoljon bele h majdha neki lesz egy lánya és 18 évesen elkezd lázadozni, mindenféle ostoba dolgokat kitalálni, h majd akkor arra is aztfogja mondani h persze, csináld nyugodtan mertmár elmúltál 18? ez nemígy mûködik, az anyának addig lesz beleszólása, ameddig a gyerek ott lakik, ott él, és az anyja tartja el. én amúgy 24 éves vagyok, és 18 és fél évesen vesztettem el a szüzességem.
Jezusom mar azt sem tudom, hogy melyik valaszolonak mondjam, attol, hogy az anya tartja el nem azt jelenti, hogy o nem szexelhet meg hasonlo hulyesegek. Na es ha torvenyileg nem lenne 18 akkor mi van? szive joga megkezdeni a szexualis eletet. Arra gondolt mar valaki, hogy ha megkerdezni mindenki az anyat, hogy hany eves korban veszitette el a szuzeseget? Vajon hanyan valaszolnanak kozuluk, hanyan mondanak meg az igazat? Az anyam sem mondja meg. te kell erezd, hogy mikor jott el az ido nem az anyad, meg jo, hogy nincs allandoan a nyomodban gyertyaval a kezeben.
A kérdező hozzászólása: Jah, és kifejtenéd miért vagyok lázadó? Mert 19 évesen gondolkozom a sex-en? Micsoda lázadás...
A kérdező hozzászólása: 20:58-asnak: Kíváncsi lennék te hány éves vagy, szûz vagy-e és ha nem akkor hány évesen vesztetted el, ha igen akkor 19 évesen nem vágytál-e rá, vagy gondolkoztál el rajta...
A kérdező hozzászólása: Csak azért érdekel mert szeretném ha meg lehetne vele ilyeneket beszélni. Sztem bízik máskülönben nem engedné az együttalvást sem.
A kérdező hozzászólása: Én se osztok meg vele MINDNET, sok mindent nem tud, ami a magánügyem, de úgy gondoltam hogy ha elvesztem a szüzességem azt szertném majd elmondani neki. De így hogy, mikor tudom mire számíthatok? A képébe hazudni meg nem akarok.
ja és elõzõ vagyok, én hasonló cipõben jártam mint te. mikor még komolytalan kapcsolataim voltak anyám is ellenezte h szexeljek, de énis ígyvoltam vele h szeretném megosztani vele, és szeretném h tudjon róüla, mert az anyám, és õ nevelt fel, és én nemakarok ttkolózni. aztán lett egy komolyabb kapcsolatom, az elején szintén ellenezte h fiatalok vagyunk még, de rá fél évre mimkor újból szóba került, mondta h rendben van, akkor elmegyünk nõgyógyászhoz és iratunk fel tablettát. onnan kezdve rám volt bízva h mikor vesztem el, csak annyit kért h majd szóljak neki ha megtörtént. rá 2 hónapra megtörtént, elmondtam anyámnak, és ennyi. minden jól alakult.
A kérdező hozzászólása: Utolsónak nagyon köszönöm :) És a többieknek is :) Csak annyit hogy nem én nyaggatom anyum hanem õ engem, és ez az ami idegesít :( Én már elmondtam neki h még várok, de õ mégis minden nap felhozza :( Mert oké, hozza fel mondjuk havonta a témát, amikor már azt hiszi h régen szólt utoljára, meg h azóta mióta szólt, talán már esedékes lett, de könyörgöm minden nap elmondja :( Mintha hülye lennék és nem tudnám felfogni.
A kedves 17:33as idiótának. Nehogy már ne szexelhessen valaki 19 évesen. 18 éves kortól jogilag felnõtt, azt tesz, amit akar. Ha az anyja ezért kidobná, akkor õ a primitív. Miért olyan nehéz elfogadni, hogy a lány felnõtt és élvezni akarja az életet.. Ha 15 éves lennem még megérteném. Bocsi kérdezõ, de az ilyen emberek felháborítanak.
A kérdező hozzászólása: Kizárt hogy emiatt kidobna az anyám, de sztem csalodna, meg ezek után nem bízna bennem.
18.34-es idiótának: sehol sem említette h az anyja ezért kidobná, egyszerûen csak mivel a lány ott lakik, az õ pénzén él, és õ neveli, addig a lány NEM önálló, és NEM teheti meg azt amit akar. ha az anyja aztmondja h nem szexel, akkor nem szexel. majdha elköltözik és teljesen önálló lesz, akkor csinálhatja azt amit akar. remélem a te hülye lányod is majd ilyen lázadó lesz mint amilyen tevagy, és 18 éves korára kitalál mindenféléket h põ már 18 neki már ezt és azt szabad temeg majd nemgyõzöd szabni a korlátokat. sok sikert. hülye anyához hülye lány. ez vár rád is, 18.34-es. majd megnézlek hogyan hagzotatod a lányodnak h 18 évesne már aztcsinálhat amit akar :D szépkis világlenne, hallod....észlény.
16:27-es vagyok. Szüleimmel élek, õk tartanak mivel még tanulok. Szerintem a szex mindenkinek a magánügye (bizonyos kor felett). Persze szoktam beszélni anyukámmal ilyesmirõl, de nem kell minden apró részletbe beavatni. Szerintem nem olyan égbekiáltó dolog, ha az ember 17-18 éves korában szexuális életet él, ha tisztában van a felelõsségével és megfelelõen védekezik (13-15 évesekrõl ez nem mondható el). Nem azt mondta a kérdezõ, hogy sztriptíz táncos akar lenni, csak bûntudat nélkül szeretne együtt lenni a barátjával. Ez olyan nagy baj? Az anyukája is biztos volt fiatal, lehet õ ilyen nevelést kapott, de nem helyes, ha õ is ilyen szigorban szeretné tartani a felnõtt lányát. Valaki írta, hogy ilyenkor az anyukák kicsit csalódnak, mivel az általuk keltett burokból ki akar szabadulni a lányuk. Ez így igaz! Én is átéltem, semmi gond, majd feldolgozza anyukád is ezt a "traumát", hogy felnõttél :) Néha nem árt beavatni dolgokba, hiszen továbbra is anyuci "kicsi" lánya leszel, de ilyen magánügyekben több szabadságot kell adnia.
akkor tudodmit? már holnap feküdj össze a pasiddal, aztán mond el anyádnak, és mond el neki, h a gyakorikérdéseken ajánlotta a sok hozzáértõ 18 éves. sok sikert.
Anyukának nincs nemi élete ezért azt akarja hogy a lányának se legyen...

Mit csináljak Anyuval? Állandóan zabáltatni akar.

18 vagyok. Sosem voltam kövér, de sovány sem vagyok. Mostanában figyelek arra, hogy egészségesen kajáljak,(azért is, hogy jó alakom legyen, és azért is hogy egészséges legyek) sok zöldség, gyümölcs, kenyérből teljes kiőrlésűt(van hogy én sütöm) és sokkal jobban ízlik ez, és jobban is érzem magam tőle. Anyu viszont állandóan hozza a péksüteményeket, mindenbe rak egy tonna cukrot. Amikor hazajön elém rakja, hogy tessék. Mondom nem kérek, kösz. Látom hogy ez nem tetszik neki. Talán azért is kezdtem el jobban figyelni hogy sportoljak, meg a saját kajálásomra, mert nyomasztó nézni amit magával csinál. Haza jön(egész nap ül a munkája révén) eszik egy csomó kenyeret, péksütit, tejet. Aztán leül a gép elé, és estig ott ül eszik egy rakás gimicukrot. Este pedig 9 körül megint valami hasonló. Amikor meg nem talál magának a boltban magára való méretű ruhát, tök szomorú. Az unokatesóm régebben anorexiás volt, és én is megkaptam, hogy biztos az vagyok, mert sportolok.(Egyáltalán nem vagyok az, normálisan eszem, és mondom sovány nem vagyok.) Ezt bazi nehéz volt elviselni. Nem érti meg, hogy attól még hogy nem zabálom fel mindig egyből amit elém rak, nem velem van a gond. Bocsi a csodálatos fogalmazásomért, nem mindenhol egybefüggő teljesen.

Legjobb válasz: Mi lenne, ha esetleg amikor anyud hazaér, idõnként te tennél elé valami finomat és egészségeset? Tudod, az efféle szelíd "támadások" sokkal többet érnek, mint a vita, és még talán örül is majd, hogy aznap nem õ fõzött.

Mi lenne, ha esetleg amikor anyud hazaér, idõnként te tennél elé valami finomat és egészségeset? Tudod, az efféle szelíd "támadások" sokkal többet érnek, mint a vita, és még talán örül is majd, hogy aznap nem õ fõzött.
Mert az Õ idejükben nem volt ilyen hogy egy nõ nem eszik meg hogy sportol, náluk a nem evés mai napig azzal egyenlõ hogy bajod van és mihamarabbi elfekvõre kell menned Haláli anyád lehet :D besz*rnék rajta 20/F
vedd rá õt, hogy egye veled amiket te eszel.. Cukor helyett xilit (persze az se tonna számra), teljeskiõrlésû gabonák, zabpelyhek stb. abból is készíthet neked sütiket...
A kérdező hozzászólása: igen, csak ha xilitet vennék, akkor szerintem megint kiakadna, hogy mekkora anorexiás vagyok. Nem szokott sütit sütni, megveszi a péknél, mert amikor haza felé jön éhes, ezért vesz vagy 1 kiló pékárut...
A kérdező hozzászólása: de majd megpróbálom. Sokat nem veszíthetek, és rá is ráférne
Majd írd meg, mit szólt hozzá! Kíváncsi vagyok :)
Az anyukák utálják ha nem eszel a kajájukból, vagy legalább nem kóstolod meg. Oké hogy vigyázol az alakodra, de ennyire azért nem kéne ragaszkodnod hozzá, 1 szelet süteményt meg bírsz enni, megdicséred hogy nagyon finom lett a sütije. Ilyenek miatt szerintem teljesen felesleges egymásnak esni és sértegetni egymást.:)
az anyukák és a nagymamák már csak ilyenek :) rólam is mindig azt hiszi, hogy diétázom (mert vegetáriánus vagyok, és ez rettentõen nem tetszik neki). hát rá kell hagyni, te továbbra is egyed az egészséges kajáidat. de persze ehetsz egy szeletet abból a sütibõl, hogy megnyugodjon. attól az egy szelettõl hizni nem fogsz, egyébként is leadod sporttal.
A kérdező hozzászólása: én is vega vagyok, de szerencsére ezzel különösebb problémája nem volt eddig.(lassan 2 éve vagyok az) Vettünk xilitet. :D kérdeztem hétvégén, hogy ha reggel csinálok zabkását, kér e. (ki akartam próbálni a xilitet) Erre, kb 15 perccel korábban kelt mint én ls õ megcsinálta, jóóó cukrosra, mert õ úgy szereti a kajákat. Mindegy, tudom vannak ennél jóval nagyobb problémák is, csak néha már nagyon kiakadok.

Mit csináljak anyukámmal?

Elítéli úgy a barátomat (26), hogy még sosem, látta, sosem beszéltek egymással, azt hiszi róla, hogy alkoholista mert facebookon kiírta egyszer hogy húdeberúgott. Nem hajlandó hallani a témáról, tilt t?le, nem engedi hogy elmenjek hozzá. Struccpolitika megy itthon, és azzal zsarol, hogy szívritmus zavara van. Nekem meg agyzavaraom, és majd meg szakad a szívem, hogy el kell ezt t?rnie a barátomnak. (L/20)

Legjobb válasz: Miféle tiltás? Felnõtt ember vagy. Próbáld elérni, hogy egyszer talákozzanak. Ha anyukád mereven elzárkózik minden lehetõségtõl, akkor sajnos nincs mit tenni, így járt. Nem zsarolhat téged.

Miféle tiltás? Felnõtt ember vagy. Próbáld elérni, hogy egyszer talákozzanak. Ha anyukád mereven elzárkózik minden lehetõségtõl, akkor sajnos nincs mit tenni, így járt. Nem zsarolhat téged.
A kérdező hozzászólása: igen felnõtt ember vagyok, de nem magam keresem a kenyérre valót... ez a duma megy itthon. ha meg dolgozok nem mehet az iskola rovására, felhívják az iskolát, a kollégiumot, hogy bent vagyok-e
A szokásos felállás: "amíg az én kenyeremet eszed...". Akkor vagy függetlenedsz, és eltartod magad, vagy megpróbálod a lehetõ legjobbat elérni a jelenlegi viszonyok között.
félév múlva ha még együtt vagytok, akkor fog felfigyelni a barátodra és akkor fogja komolyan venni nálunk így volt, a barátom be sem jöhetett a házba, fél év múlva együtt gitároztak apával, hát párás lett a szemem, ezt elérni
A kérdező hozzászólása: hát suliba járok még, meg még majd egyetemre is fogok, így elég nehéz elfüggetlenetni, de az utolsó emberke válasza... hát bárcsak így történne majd itt is :)
a bizalom mindenkinél idõbe telik mire kialakul

Mégis mit csináljak anyukámmal? !

Ha elmegyek saját pénzb?l vásárolni...magamnak valamit..pl:ruhák,parfümök vagy valami..ilyesmi..rögtön megy apumhoz,hogy miket vettem. Apum ezeknek nem igazán örül..és nem szeretem,hogyha megtudja,hogy pl: ma vettem magamnak egy új körömlakkot...ezekért néz rám furán apum..a ruhákért,nem de akkor is...szerintetek ez igy jogos,anyum részér?l?:|| Néha olyan mérges vagyok rá. Multkor is elmentem vásárolni..vettem tök jó ruhákat..volt ameilyk anyumnak is tetszett...akkor itthon volt mikor haza jöttem..és bement apum munkahelyére csak,hogy elmondja neki,hogy én milyen ruhákat vettem... kikkészít?.:| A másik meg,hogy...felporszívózok..más nap reggel valahol látt egy porszemet..már én vagyok a rossz,hogy nem tudok porszívózni sem..meg,hogy áll a kupi..pedig nem.. Mit tegyek?:( Köszi a válaszokat!

Legjobb válasz: Nem veled van bj, hanem anyukáddal. Szerintem féltékeny rád, hogy neked jól állnak a ruhák, meg ápolt vagy, mert lehet neki nem tellett rá, mikor fiatal volt, vagy nem volt olyan szép mint te. Ha birod, minél kevesebb j cuccot mutass meg neki, vagy egyszer lepd meg õt is, vagy nem tudom.

Nem veled van bj, hanem anyukáddal. Szerintem féltékeny rád, hogy neked jól állnak a ruhák, meg ápolt vagy, mert lehet neki nem tellett rá, mikor fiatal volt, vagy nem volt olyan szép mint te. Ha birod, minél kevesebb j cuccot mutass meg neki, vagy egyszer lepd meg õt is, vagy nem tudom.
Ki adja a pénzt a ruhákra?
A kérdező hozzászólása: a nagymamámtól szoktam kapni..meg most, hogy volt a ballagás..
a 2. válaszoló anyja se lennék:D
Írja, hogy saját pénzbõl. De az mit jelent? Dolgozol érte? Csúnyán hangzik, de lehet, hogy irigy, hogy Te vásároilgathatsz magadnak. Ne foglalkozz vele. A te pénzed, mégha õk is adják, mint zsebpénz, akkor is arra költöd, amire akarod. Anyukád dolgozik? Nehéz, kimerítõ melója van? Lehet, hogy ettõl ideges, és rajtad veri le, mert Te vagy "kéznél". Sajnos apukám is ilyen, úgyhogy megértelek :( Kitartás, felesleges veszekedni, tapasztalatból mondom, hogy ilyenkor "nem lehet igazad". Ereszd el a füled mellett. Hány éves vagy?
Két dolgot tegyél szerintem: 1, Mondd el, hogy mérges vagy e miatt, haragszol rá, kérd meg, hogy ne tegye máskor. 2, Viseld el, õ is csak ember, vegyesen vannak jó és rossz tulajdonságai, ez most pont egy olyan, ami neked nem tetszik. Ettõl még nem muszáj a falra másznod, mivel ez az érzés benned van, Te vagy az is, aki kontrollálhatod. Ha akarod felfújod és idegeskedsz rajta, ha meg úgy akarod, vállat vonsz, és nem is érdekel tovább. Rajtad múlik!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! 14, 5éves vagyok.

Anyáknapjára mit csináljak anyunak meg nagyinak?

16/l vagyok, elég jó a kézügyességem, pénzem meg nincs szóval mindenképp csinálós dolog kéne

Legjobb válasz: Csinálj nekik valami egyszerû sütit (akár muffint), a tetejére csinálj porcukorral vagy csokival szív alakot. Szedj egy-egy szál virágot és nagyon fognak neki örülni! :) Süti recept: a Google-be beírod, hogy Olcsó süti és millió variáció közül választhatsz. :)

Csinálj nekik valami egyszerû sütit (akár muffint), a tetejére csinálj porcukorral vagy csokival szív alakot. Szedj egy-egy szál virágot és nagyon fognak neki örülni! :) Süti recept: a Google-be beírod, hogy Olcsó süti és millió variáció közül választhatsz. :)
A kérdező hozzászólása: köszi az ötleted de sajnos anyu fogyózik, nagyi meg nem túl édesszájú, szóval szerintem a süti nem játszik. De virágra én is gondoltam csak mellé még szeretnék valamit
vigyél neki ágyba kávét reggelire ;)

Mit csináljak? Anyum nagyon felelőtlen a kutyámmal!

Most ? vitte le sétálni, és hallom, hogy kiabál neki. Kinézek az erkélyr?l, látom, hogy el van engedve (rottweiler, fel is jelenthetnek!), és valamit eszik a kuka mellett. Mondom neki, hogy ne engedje, fogja pórázra, erre megfogja, és ott áll vele a kuka mellett, a kutya meg nagyba kajálja a moslékot! Szólok, hogy ne engedje, de neki nem is beszélnek, csak áll, és nézi, ahogy eszik... De még ha nem lenne itthon egy jó 20kg kutyakaja...! Mit csináljak? Ezt már tényleg nem engedhetem, bele is halhat a kutya, ki tudja, miket dobnak az ilyen moslékokba... Csirkecsont, meg bels?ség, meg még ki tudja mi... :S

Legjobb válasz: Miért anyud sétál a TE kutyáddal, mikor otthon vagy?

Miért anyud sétál a TE kutyáddal, mikor otthon vagy?
Kár vitatkozni a csirkecsonton, mindenki más nézetet vall ez ügyben.Viszont a kutya ne egyen fel semmit az utcáról!Ez alap szabály, amit meg kell tanulnia. Komolyan ülj le beszélgetni anyukáddal errõl a témáról.Kutyát nevelni csak egyetértésben lehet és következetesen be kell tartani mindenkinek a szabályokat, mert így sosem lesz engedelmes, kiegyensúlyozott kutyád. Keményen állj ki az elveidért és ne hagyd, hogy a család többi tagja elcsessze a kutyád nevelését!
Kérdezõ, a dobermann sem harci kutya. :) Arra tenyésztette ki egy úriember hogy a rossz, õt utáló emberektõl megvédjék, vagy amikor sok pénz van nála! :)
A kérdező hozzászólása: értem, ettõl függetlenül a roti õrzõ-védõ, mert telepek, házak õrzésére tenyésztették ki. a pitbull, a bullterrier, a dobermann, az amstaff a harcikutya, õket harcra tenyésztették ki, csak ez magyarországon már illegális. tény, hogy a rotit is használják/használták kutyaviadalokra, de eredetileg õrzés-védésre tenyésztették ki. és mikor kiválasztottam a fajtát, rengeteg oldalt olvastam el róla, és mindenhol azt írják, h õrzõ-védõ...
Harci kutya... :D:D Te meg tudatlan vagy. :) Enyém szereti a csirkecsontot. :) Nekem is rotim van. Csak darálva kapja. :D A roti egygazdás kutya. Vidd te sétálni. Az enyémet is én viszem. Néha az asszony, meg az unokatesója is elviszi, csak nekik mindig leül, és netovább. Megindul haza. Velem a világból is kisétálna. Te vidd, és ennyi. Egy Rotit nevelni kell, nem szõrpamacs szobacirkáló. Én mikor anno elsõ Rotimat panelba vittem, napi 3x minimum 1 órát vittem sétálni, meg 2x pisi kaki.
A kérdező hozzászólása: köszi mindenkinek, nem a csonttal an bajom, hanem a csirkecsonttal, ami igen, szilánkosan törik, ráadásul a kutyám nagy habzsol, és a lábszárcsontokat is egybe, max kettõbe eszi meg! szóval nekem nem hiányzik, h keresztbe akadjon a torkán... és a roti nem harcikutya, hanem õrzõ-védõ, és a szülei is panelban nevelkedtek fel!
Kedves második! Az én kutyám szalmonellás lett, mert megevett valamit a földrõl. Nagyon beteg volt szegény, pedig már felnõtt kutya. Ez alapján próbáld elképzelni, mi történhet egy kölyökkel, ha kukázik. A csirkecsontról pedig kérdezd meg bármelyik állatorvost, hogy szabad-e. Azt fogja mondani, hogy nem.
Elsõ vagyok. Énis kisajátítom a kutyámat, szóval nekem nem baj. :DD
Kedves második. Látom, te nem érted a magyar nyelvet. Én olyat nem írtam, hogy ne egyen csontot. Olyan csontot ne egyen, ami szilánkosan törik , ugyanis kiszúrhatja a belét és belehalhat. Érted Csezd MEG?! Bocs, de ezt nem szebben mondani. Az neked elkényeztetés, hogy nem akarom, hogy a kutyám megdögöljön?! Ja, és rohadtul nem harci kutya, és lehet lakótelepen tartani. De utálom az ilyen hülyéket. Semmit se értesz a kutyákhoz, de osztod az észt. Ezt még a leghülyébbek is tudják, hogy szilánkosan törõ csontot tilos adni! A harcikutyázás, meg hogy lakásban nem lehet tartani...eh...tipikus hülye tévhitek. Úgy fel tud az ilyen tudatlanság bosszantani. Nem azért mert nekem fontos, hogy igazam legyen, de az ilyen , , okosok" miatt lesz beteg vagy pusztul el sok a kutya! Ha nem lenne ennyi tudatlan, kevesebb kutya sérülne meg!
ha enyire nem törödik a kutyád egéségével akor ne ö vigye hanem te jah és ha nem közös akkor tese vidd az övét és ö se a tied!mindenki vigye a maga kutyáját és kész, és nem lesz baj hogy a kutyád meg esz ezt azt
Második vagyok! Ez az igazi városi mentalitás!!! :S NEM SZABAD ELKÉNYEZTETNI A KUTYÁKAT! ÖRÖK SZABÁLY!!! Mi ez a hülyeség, h ne egyen csontot a kutya??? Én nem azt mondom, hogy a kukából egye, csak azt hogy még egyetlen, hangsúlyozom EGYETLEN kutya sem halt bele abba, hogy csontot evett... Amúgy is jól érzékelem, hogy egy ROTTWEILER lakásban van tartva?? Abból , hogy "le" viszi sétálni és nem "el"... Súlyos hiba! egy ilyen kutyának nagyon nagy mozgástérre van szüksége, eredetileg ez egy kemény, harci kutya, nem lakótelepre való!!! Ja amúgy 2. voltam (és sajnálom, hogy ilyen emberek vannak!)
A kérdező hozzászólása: nem, nem közös, neki is van kutyusa, de a roti még csak 5 hónapos!! meg vagy õ, vagy én sétáltatjuk a 2 kutyát, és most õ volt, meg a tesójához ment le.
Ja és második válaszoló, de belehalhat. Mert mondjuk valami mérget öntöttek ki, vagy olyan anyagot ami a kutyának méreg, esetleg csirke csontot kap be, ami kiszúrja a belét, vagy csak szimplán beteg lesz tõle... Hát csak pusztán ezért nem szabad engedni. De lefogadom majd a jön a magyarázat, hogy hány embernek van olyan kutyája ami megeszik minden szemetet mégsincs baja...ja. soknak nincs. Sok meghal mert nem vigyáznak rá.
na ezt kérdeztem volna én is... amúgy nem tudsz nagyon mit csinálni, én anyósékat és anyámékat is hiába kérem, hogy ne etessék össze minden szarral a kutyákat, de szerintük soványak és ízlik nekik (mi meg rohangáljunk vele orvoshoz, mert az egyik kutyusnak elég szar a gyomra)...:S
Elsõ, érdekes máskor meg az a baj hogy valaki "kisajátítja" a saját kutyáját. Most meg az a baj hogy közös? Amúgy kérdezõ ha ilyen és nem érti meg akkor ne engedd hogy õ vigye le.
Én se értem miért õ viszi a te kutyádat ha te is ráérsz, de mindegy. A fontos az, beszélj vele, magyarázd el, hogy miért nem jó ez. Csak megéri. Ha meg nem, hát akkor ne bízd rá a kutyát.
Dehogy halhat bele! Ugyan már, a kutyáknak nagyon erõs a gyomruk és teljesen oké, ha csirkecsontot eszik vagy szerinted mi egye meg a csontot, ha nem egy rottweiler?? o.O Amúgy ha anyukád ennyire nem foglalkozik a kutyáddal, akkor meg ne hagyd, hogy õ sétáltassa, hiszen a te kutyád! Vidd csak el szépen te sétálni! Elvégre a tiéd, nem?! Nem köteles õ gondoskodni róla, ha egyszer a tiéd a kutya... Ne dirigálj neki, hanem gondoskodj te róla! 21/L
A kérdező hozzászólása: rendben, anyum 8-án hazajön, akkor majd leülök vele beszélni. :) köszi :)


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!