Találatok a következő kifejezésre: Mit csináljak, a babám (481 db)

Mit csináljak a babámmal hogy ne akarjon folyton ölben lenni, és ellegyen egyedül is? Nagyon kész vagyok.

11hetes a kislányom,lehet hogy szörny? de teljesen kikészít. Születését?l teljesen egyedül vagyok vele egész nap,csak az els? héten volt segítségem. A párom dolgozik és csak este van itthon. Nagyon imádom,de mostanában kezdem azt érezni hogy nekem ez sok. Az idegeim kezdenek fel?rl?dni,és egyre türelmetlenebb vagyok. Tudom hogy még kicsike,és hogy szüksége van rám,de már most annyira akaratos hogy szinte leveg?t nem tudok venni mellette. Folyton ölben akar lenni,semmi sem köti le 2percnél tovább. Ha csak egy percre teszem le visít. Ha ott vagyok mellette neki már az sem jó,csak ölben. Csinálni mellette semmit nem lehet. Az elején volt olyan hogy még a wc-t is úgy intéztem hogy az ölemben volt. Hiába tettem hordozóba,és vittem magammal sírt. Enni akkor ettem ha a férjem hazajött este. A fürdést már valami luxszus nálam,mert ha már arra van id?m akkor az nagy kiváltság. Már a kórházban is sokat sírt és a n?vérek sem tudták mi baja van,mondták hogy az éjszakákat folyton végig ordította. Képes annyira felhergelni magát,hogy ordít visít de annyira hogy már fuldokol. Már nem tudok vele mit csinálni,lehet hogy kegyetlenül hangzik de ha már nem bírom leteszem és hagyom sírni. Addig még eszem vagy wc-zem. Persze ez alatt az id? alatt úgy felhúzza magát,hogy az kegyetlen. De nem tudom mit tehetnék,már a derekam hátam is nagyon fáj. Soha nem akartam ölbe szoktatni,de ? els? perct?l nem nyugodott meg úgy ha csak mellette voltam. Már mondtam a dokinak hogy milyen,de ? ilyen baba ez volt a válasz. Majd kinövi. De mikor??? És hogyan??? Mert ez így sz?rny?,és van is lelkiismeret furdalásom miatta,de szükségem van leveg?re pár perc szünetre!!!

Legjobb válasz: Teljesen megértelek, ne szégyelld magad ez miatt! Nálunk is vannak ilyen napok, órák, én már akkor kész vagyok. Olyankor nekem sincs se kaja, se wc, a fürdésrõl ugye meg ne is beszéljünk :D Nálunk úgy kezdõdött, hogy elõbb csak legyek ott Vele. Aztán csak legyen a kezemben, aztán már álljak Vele, aztán már járkálni is kell... Elég fárasztó. Az alvással hogy álltok? Mert egy 11hetes babának elég sokat kellene még aludnia. Etetés után próbáld meg meleg takaróba bugyolálni, (mi büfipózban szoktuk) sétálgatni, halkan beszélni Hozzá, hátha elalszik, és óvatosan letenni... Én hasra teszem a picimet, úgy nyugodtabban alszik. Vagy nem lehet, hogy pocija fáj? Próbálhatnál etetéseknél Espumisan cseppet... 30alkalomra jó, 1400Ft, ha használ nem drága. Jaj remélem segítettem valamit, nagyon rossz lehet Neked :(

Teljesen megértelek, ne szégyelld magad ez miatt! Nálunk is vannak ilyen napok, órák, én már akkor kész vagyok. Olyankor nekem sincs se kaja, se wc, a fürdésrõl ugye meg ne is beszéljünk :D Nálunk úgy kezdõdött, hogy elõbb csak legyek ott Vele. Aztán csak legyen a kezemben, aztán már álljak Vele, aztán már járkálni is kell... Elég fárasztó. Az alvással hogy álltok? Mert egy 11hetes babának elég sokat kellene még aludnia. Etetés után próbáld meg meleg takaróba bugyolálni, (mi büfipózban szoktuk) sétálgatni, halkan beszélni Hozzá, hátha elalszik, és óvatosan letenni... Én hasra teszem a picimet, úgy nyugodtabban alszik. Vagy nem lehet, hogy pocija fáj? Próbálhatnál etetéseknél Espumisan cseppet... 30alkalomra jó, 1400Ft, ha használ nem drága. Jaj remélem segítettem valamit, nagyon rossz lehet Neked :(
Tedd le! És elõtte keresd fel a szomszédokat, mindegyiket, ha van vihetsz süti is, és mindegyiknek mondd el, hoyg nagyo felkapott most fogjátok leszoktatni, ne haragudjanak, de kérsz 4-5 nap türelmet. Ha megmagyarázod, megértik, hoyg inkább most 4 éjszeka, mint eg yévig éjjel-napal sírjon. Ez így nagyon nem jó a ygerekednek, tévdsz, hoyg azt hiszed jót teszel vele4 Hagyni kell õt békén, visít, aztán abba fogja hagyni. Szólj elõre aszomszédoknak, aztán majd köszönd meg amikor már jobb lesz, a jövõ héten. Akkor már tényleg tudsz sütni majd egy tepsi sütit is. Nme szabad kézben hurcolni egy kisbabaát! Igaza van a doktorak, meg a védõnõnek. Hallgass rám!
Ja, igen. Az elõttem szólóról jut eszembe... Elég tápláló a tejed? És mennyiségben is elég? Mert talán éhes maradhat, azért sír... Vagy evés után megnyugszik egy picit? Lehet, hogy meg kéne próbálnod tápszerrel pótolni... Elolvasgattam a hozzászólásokat, sokan írták, tedd le, hagyd sírni. Nem tudom, hogy a helyedben mit tennék. Én az mellett vagyok, hogy ha anya kell a babának, ne hagyjuk magára, mert azt érzi nincs Neki senkije a világon. De ilyen esetben, már lehet, hogy én is letenném. Sajnos minden más ötletemre írtad, hogy nem használ... :( Most mi a helyzet? Még mindig szenvedés? Elsõ voltam
Szia! Maximálisan meg tudom érteni a problémádat, nekem 2 lányomvan, én is egyedül vagyok velük egész nap, egész héten, most is... Feltétlenül probáld meg letenni, nagyon rádszokott, ha hagyod ez késõbb még rosszabb lesz. Nyilván ha fájdalma van, akkor vígasztald. Probálj arany középutat találni, betenni kiságyba, 1-2 játékot ajto ráhajt és menj ki elõször csak 1-2 percre, utána menj be hozzá, majd gyere ki újra, fokozatosan növeld a kint töltött idõt. Írtad hogy keveset is alszik, 11 hetesen a 2 ora kevés. Én babámnak kevés volt a tejcsi, a tápi nem ízlett neki azért sírta végig a délutánokat. KITARTÁS! JO ANYA VAGY és nem feledd a babádnak TE vagy a minden!!!
Jajj szegény, ismerõs a helyzet... Én csak annyit írnék KITARTÁS! Nálunk is ez volt, de most 14 hetes a babám, és nagyon nagyot változott!! Elmúlt a hasfájás, tényleg egyik napról a másikra, plusz felfedezte a kezeit, és azóta egész jól elvan egyedül egy kis ideig. Én is az idegösszeomlás szélén álltam amúgy. Jobb lesz, hidd el, de tényleg tedd le nyugodtan, és intézd el a dolgod-nem hal bele, ha sír egy kicsit! Minden jót!
A kérdező hozzászólása: anyatejes
Szia! az én picim már 9hónapos de most csinálja azt amit a tied 11 hetesen :) Kicsinek nekem is hasfájós volt én is probáltam mindent amit leirtál de nem használt:) Te babád tápszeres am? MErt enyém az volt és kiderült hogy az fogta a pociját váltottunk tápszer márkát én onnantól kezdve nem volt baj:) Mostanában nekem sincs el kicsi amig elalszik benn kell vele lenni szobában állandóan kézben stb stb:) Magyarán átérzem helyzeted mondjuk én egyedül nevelem szóval dupla munka : Sok kitartást és erõ kivánok minden anyukánának! Üdv:Niki
Minden elõttem szólónak igaza van! És még most kezdd el, hogy nem veszed fel, mert ennél csak botrányosabb lesz, ha állandóan dajkáltatja magát. Miénk is kezdett ilyen lenni, aztán vettünk neki egy zenélõ elektromos hintát (használtan 20-25e ft), imádta és nyugalom volt! Volt, hogy abban is aludt, csak akkor kell az ülésbe tenni valamit, hogy a 90 fokos törést megszûntesse, mert az árt a gerincének. Én attól féltem, hogy rákattan a hintára, aztán majd ha kinövi, gondban leszünk, de nem, mert amikor elkezdett forgolódni, akkor már nem szerette. Addigra pedig már más lett, ami lekötötte, mert egyre inkább érdeklõdött a külvilág iránt.
A kérdező hozzászólása: Csak mire kinövi addig én megbolondulok!!! Már neki sem elég az ölben levés, járkálni kell vele. A hátam és a derekam kész!! Nem bírom már majdnem 7kg.
Az én kisfiam is nagyon fel volt kapva, sokszor az sem volt elég, ha ölben volt, fel kellett állni vele. Amint 4 hónaposan átfordult, azóta jobban eljátszott egy kicsit magában, sõt amióta mászik csak akkor kell felvenni, ha már nyûgös vagy valami baja van. Szerintem ne hagyd sírni. Neked és neki sem jó, majd kinövi.
A kérdező hozzászólása: Az a baj hogy õ nem sír hanem ordít visít, és nem hagyja abba. Képes lenne megfulladni, belilul. Már attól félek hogy valami baja lesz, és ez csak pár perc. El sem tudom képzelni mi lenne vele órákig. A másik baj hogy panelban lakunk, és már nem egyszer szóltak a szomszédból. szerintem azt hiszik hogy minimum verem.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen. Hasfájós, már használtuk az infacolt, az espumisant és az angol vizet. Hiába viszem az orvoshoz vagy a védõnõhöz, semmit nem segítenek. Vagy hiába kértem hogy írják fel a papavin cseppet de nem majd kinövi. Adják a hasztalan tanácsokat, amivel már tele a padlás. Az alvás, hát az még a másik tortúra!!! Ha napközben alszik 2 órát sokat mondok, éjjel is sokszor ébred. Közben meg szépen nõ fejlõdik ezért nem csinálnak vele semmit. Már sokszor szeretnék kiszaladni a világból.
Utolsó vagyok! Nekem még nagyon sokat segített, hogy vettem egy hordozókendõt ebben a sírós idõszakban, magamra raktam, igy tudtam mellette mást is csinálni, és õ is elvolt hisz testközelben volt!
Én is megértelek és ne szégyeld magad. Nekünk is botrányos volt az elsõ 2, 5 hónap. Az elsõ két hétben evett, aludt, aztán minden megváltozott. Hasfájós lett a fiam, és szinte egész nap üvöltött, persze éjjel is:( Nálunk is állandóan kézben volt, nem akart aludni se napközben. Én is sokszor kaptam sírógörcsöt, olyankor Apa nem tudta hogy a babához vagy hozzám rohanjon. Tényleg próbáld kideríteni nem fáj-e a hasa, nem fázik vagy melege van, tiszta-e a pelusa, nem álmos esetleg. És tényleg elmúlik. Én sem hittem benne, de 2, 5 hónapos kora után szépen fokozatosan elkezdett javulni a helyzet, 3 hónapos kora óta semmi baj nincs vele:) Elvan egyedül akár fél órát- órát is eljátszik a játszószõnyegen, ha álmos, leteszem az ágyába és alszik, és az éjszakákat is végigalussza! Kitartás Neked!!!!
Nagyon egyszerû, tedd le! Pár napig sírni fog, utána már rendben lesz, ha most hagyod magad késõbb csak rosszabb lesz, a barátnõm kislánya 6 hónapos és fõzni is csak úgy tud, hogy a gyerek a karján van. Tényleg csak ez a "drasztikus" módszer létezik. És semmivel nem leszel rosszabb anya, ha hagyod sírni (ha semmi baja csak ölbe akar lenni) Mi pici korától így szokattuk, anyósommal megvívtam a harcot (õ mindig kapkodta volna), de megérte, mert se az alvással se mással nem volt gondunk utána, bármit tudtam csinálni mellette :) 20 hós kislány anyukája
A hordozókendõ nem vált be?

Mit csináljak? A babám szopás közben elalszik és ha büfiztetni akarom felébred vagy ha rakom vissza a kiságyba. Ezért inkább hagyom aludni háton de a feje oldalt van nem fog megfulladni?

Legjobb válasz: Az én babámmal semmi baj nem volt. Õ nem hogy bealudt,de nem is büfizett.Igy beraktam az ágyikóba és aludt a következõ evésig.

Az én babámmal semmi baj nem volt. Õ nem hogy bealudt, de nem is büfizett.Igy beraktam az ágyikóba és aludt a következõ evésig.
ha elalcsizik szopi közben a babóm úgy teszem le h kicsit kitámasztom a takarójával oldalra és akk tuti h nem nyeli félre ha visszajön:) sztem nem kell azért felkelteni lehet h a következõ evés elött böfizik és akk már jó is lesz a pocikája=)
Én épp ezért sosem büfiztettem. Nem nyelt levegõt, mert úgy szopott, mint egy lajhár. Csak egyszer jött vissza cucc. Mivel egy helyiségben éltünk, azonnal észrevettem, bár nem volt hanyatt a feje és simán kicsorgott.
Attól függ, mennyi idõs... néhány hetesen még büfi nélkül biztos nem tettem volna ágyba, de most 4 hónaposan simán. Szerintem látod rajta, hogy már nem kell azon aggódnod, hogy félrenyel vagy megfullad...
A kérdező hozzászólása: De neki csak a feje van oldalt nem pedig az egész teste.
A kérdező hozzászólása: Vagy alvás közben is büfiztessem?
Az enyém is mindig elaludt a szopin. Én csak ágyon fekve szoptattam, máshogy nem volt kényelmes. Aztán ha elaludt, úgy hagytam az oldalán fekve. Soha nem volt belõle baj.
A kérdező hozzászólása: Szerencsére a hasa nem fáj de ha büfiztetni próbálom nem alszik vissza hanem bömböl és hogy megnyugodjon visszarakom cicire.Elõre is köszönöm a válaszokat.
Szia!Az én kicsim is ezt csinálja de akkor is meg kell büfiztetni! Próbáltam én is hagyni aludni de akkor késõbb olyan sírást produkált!Gondolom kínozta a bent maradt levegõ. Ha felébred ringasd kicsit, én van hogy vissza is teszem cicire és akkor addig játszunk míg aztán böfi is volt és alszik is :) Attól meg hogy oldalt van a feje még öklendezhet és az sem fix hogy a fejét oldalt fogja tartani!A kislányom legalábbis volt hogy hányt is és ha nem lettem volna ott mellette..brrrr De ez csak az én véleményem. Sok sikert! :)
nagyon ritka, de lehet belõle baj, ha visszajön a tejcsi, megfulladhat tõle. A büfi azért is kell, hogy ne fájjon a pocija a levegõtõl. Ha felébred az nem baj, és inkább büfiztettem, minthogy fájjon a pocija, vagy nagyobb gond legyen.
Én sosem büfizettem (újszülöttként sem) a nagyot nem is kellett, a kicsi meg felébredt elkezdett mozgolódni és akkor felvettem, büfizett és aludt is tovább. Nekünk nem volt belõle baj sosem. (Persze nem javaslom, hogy te is ezt csináld, mert lehet belõle baj)

Mit csináljak a babámmal, mert alig akar szopni, elalszik kb: 2 perc után?

Tegnap sokat evett,és éjszaka is aludt, de ma szinte csak aludni akar. Pénteken lesz 3 hetes, és éjfél óta csak 250ml evett, ebb?l az egyik etetés cumisüvegb?l volt, de akkor is aluszékony volt.

Legjobb válasz: Mi 5 hetesek vagyunk, de valahogy ma mi is csak alszunk. Az etetésekhez is ébreszteni kell. Úgy látszik az idõ teszi.

Mi 5 hetesek vagyunk, de valahogy ma mi is csak alszunk. Az etetésekhez is ébreszteni kell. Úgy látszik az idõ teszi.
Fel fog kelni, ha éhes, ne aggódj! Ha újszülöttként nem volt sárga és emiatt aluszékony, akkor semmi baj. A mai nap tényleg lehangoló volt, esõ, hideg, szél, pfuj. Én is aludtam volna, ha tehettem volna. :) Majd holnap, holnapután bepótolja. (De az üveget elrakni!)


Mit csináljak a babámmal? Néha úgy érzem megőrülök. Nem hajlandó a babakocsiban lenni, csak max 20 percet, vagy ha kutya jön a z utcán, aztán nyafog.2 hét múlva lesz egy éves, csak mászna mindig, felesleges időtöltésnek érzi a sétát.

Legjobb válasz: Szia! Remélem kicsit megnyugtat amit leírok! Mikor megszületett a fiam, méregdrága kocsit vettünk, amit kb 4-5 hónapos korában el is adtam. Egyszer sem tudtam vele babakocsizni mert állandóan üvöltött, mikor még csak az lett volna a dolga hogy aludjon. Állandóan a világ végérõl cipeltem haza, pedig már 3 hósan 7 kg volt! Vettünk rá napernyõt, kipárnáztuk, beleraktuk a hordozót, játékokat szereltünk rá, sírni hagytuk....de nem szerette meg. Teljesen el voltam keseredve a vígan babakocsizó anyukáktól. Szóval vannak ilyen babák és kész. 1 évesen kapta a tolható triciglit, tuti jó volt. Úgy viszont sétált. És a legviccesebb hogy most 2 éves, 15 kg, van egy csumpi babakocsink és állandóan(!!!!) így kell sétáltatnom, nem száll ki. Majd betojok olyan nehéz:)

Szia! Remélem kicsit megnyugtat amit leírok! Mikor megszületett a fiam, méregdrága kocsit vettünk, amit kb 4-5 hónapos korában el is adtam. Egyszer sem tudtam vele babakocsizni mert állandóan üvöltött, mikor még csak az lett volna a dolga hogy aludjon. Állandóan a világ végérõl cipeltem haza, pedig már 3 hósan 7 kg volt! Vettünk rá napernyõt, kipárnáztuk, beleraktuk a hordozót, játékokat szereltünk rá, sírni hagytuk....de nem szerette meg. Teljesen el voltam keseredve a vígan babakocsizó anyukáktól. Szóval vannak ilyen babák és kész. 1 évesen kapta a tolható triciglit, tuti jó volt. Úgy viszont sétált. És a legviccesebb hogy most 2 éves, 15 kg, van egy csumpi babakocsink és állandóan(!!!!) így kell sétáltatnom, nem száll ki. Majd betojok olyan nehéz:)
Amikor csak teheted, vedd ki, hadd másszon! Pl. játszótér, homokozó...vagy vedd ki hintázni, vedd fel, vidd oda a fákhoz, virágokhoz.. Nem baj, ha koszos lesz, nem baj, ha néha kóstolgatja a homokot (persze figyeld nagyon, mit vesz a szájába.) Ez van, felfedezte, hogy kinyílt a világ, menni akar... vége a nyugis sétáknak... :) Kitartás!
ne erõltesd a sétát a kocsiban, én is csak azokat tanácsolom, mint az elõttem szóló. ha kertes házban laktok, kicsit könnyebb dolgod van, ha nem irány a legközelebbi park, játszótér. talán akadnak "haverok" is neked meg bezsélgetõtársak! :-)
Kislányom örök életében utálta a babakocsit, így amint ülni tudott és jó idõ lett, biciklire ültünk és úgy közlekedtünk. Sokkal izgalmasabb biciklin, mint a kocsiban, mert gyorsan haladtok, más szemszögbõl látja a dolgokat, és te sem fáradsz el annyira, mintha ki be pakolásznád a kicsidet. Játszótéren pedig beleültetheted a hintába, s hagyd, hogy felfedezze a világot. Ez egy ilyen idõszak, amikor állandóan felfedezõúton vannak, s nekünk figyelnünk kell rájuk.
Szia! Én vettem háti hordozót, és úgy megmaradt biztonságban egy helyen, mondjuk mást nem is nagyon tehetett volna :) Nekem viszont segített mert hát a védõ nénihez eljutni majd vissza majdnem egy órás séta, a baba kocsiban meg folyton üvöltött ha megunta a nézelõdést, a hátamon viszont jót alhatott, és élvezte hogy közel van hozzám.
Megértelek, csatlakozom a táborotokhoz. Én csak akkor "lophattam ki" újszülött korától, ha aludt, és a ház körül kellett körözni, mint egy dögkeselyûnek, mert ha felébredt, úgy visított, hogy levegõt se vett, haza kellett menni. Szóval fél évesen kikerült a kocsiból. Míg aludt, kitettük járókában. Nekem csak egyszerûbb volt, addig volt idõm... Csak mióta megy, azóta sétálunk újra. Próbálj meg ráhangolódni, kitalálni vmi megoldást. A kocsi nem szentírás. Bár marhajó lenne.
Hát nekem kb 5 hónapos kora óta nem hajlandó megmaradni benne. Sajnos ez van, vannak akik nem szeretik a babakocsit. Mi sem nagyon használjuk, sõt már szinte egyáltalán nem. Másfél éves már és a 10 ujjamon meg tudom számolni hányszor használtuk utcán a babakocsit pont emiatt. Még eleinte elvolt benne az erkélyen aludt benne stb, de amióta már nem egész nap csak alszik azóta nem marad meg benne. Sajnos ez van nem tudsz mit csinálni. Nem szabad erõltetni mert annál rosszabb lesz. Vegyél neki bébitaxit ez csak egy ötlet de az enyém birja. :) Azzal el tudunk sétélgatni egy jó darabig. Mindig brümmög benne.
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat. Sajnos nem kertes házban lakunk, de még erkélyünk sincs. Van egy triciklije is , de abban sem marad sajna sokáig.... Úgyanúgy max fél óra. A héten annyit tovább romlott a helyzet, hogy most már a kutyák sem mindig kötik le. Hát remélem hamarosan elindul(jövõ héten lesz 1 éves) , addig kínlódunk, illetve még a mei taiban megmarad egy ideig...
második vagyok megint... KITARTÁS!!!!

Mit csináljak a babámmal ha gyakran akar szopizni, de nem azért mert olyan gyakran megéhezik, hanem az előző szopinál mindig bealszik és nem eszi teli magát? 9hetes a babám

Próbálom ébresztgetni, egy-két korty erejéig sikerül is de aztán becsukja a száját és nem kéri a cicit. Viszont tudom, hogy még nem lakott jól, mivel kb. 20 percig tart nála egy "rendes" étkezés és ilyenkor kb. 10 perc alatt készen van.Majd kb. 2 óra múlva jelentkezik a következ? adagért. Ha mégis sikerül felébresztenem, akkor el?fordul, hogy még 10-15 percig intenzíven eszik. Hagyjam sírni a legközelebbi étekzés el?tt, hogy meglegyen a 3 óra távolság a két étkezés el?tt és hátha "kiéhezve" jobban fog szopizni?

Legjobb válasz: Egy ekkora babánál bõven belefér a 2-3 óránkénti evés. Lehet, hogy elfárad evés közben, elalszik. 2 óra múlva ha eszi, az nem rossz! Ne hagyd sírni, ha éhes etesd meg, mert addig rengeteg levegõt fog nyelni a sok sírás után, akkor meg a hasa fog fájni. Ne az órához mérten szoptasd, hanem ahogy a baba igényli. Nálunk is a kicsi sokáig 2-3 óránként szopott, de volt, hogy 2 órát sem nagyon bírt ki.

Egy ekkora babánál bõven belefér a 2-3 óránkénti evés. Lehet, hogy elfárad evés közben, elalszik. 2 óra múlva ha eszi, az nem rossz! Ne hagyd sírni, ha éhes etesd meg, mert addig rengeteg levegõt fog nyelni a sok sírás után, akkor meg a hasa fog fájni. Ne az órához mérten szoptasd, hanem ahogy a baba igényli. Nálunk is a kicsi sokáig 2-3 óránként szopott, de volt, hogy 2 órát sem nagyon bírt ki.
Ha két óránként eszik 10 percet, az teljesen ok. Ne hagyd sírni! Az én elsõ babám is "bealvós" volt, nálunk az jött be, hogy a szabad kezemmel (ülve és fekve szoptatáskor is) a tarkóját egyenletes ütemben picit nyomkodtam. Nem erõs nyomásra kell gondolni, inkább olyan noszogatásra, ez alvás közben is beindítja a szopóreflexet. A kórházban tanította az egyik csecsemõs, egy idõ után már megjött a kedve is, és nem volt erre szükség. Próbáld ki, ha gondolod, bár amint írtam, ahogy a Tied eszik, az teljesen oké. (Ja, és az enyém alacsony súllyal született, és eleinte egyáltalán nem akart enni, annyira lusta volt... :o)
Szia!Ne aggódj ezen!Az én Kicsim 3 hetesen 1.5 óráig is elcummogott a cicin, és 2 óránként evett.Most már ügyesebben szopizik, és van hogy 10 perc alatt kiszív 130 grammot pedig még csak 8 hetes.Lemértem mert én is azt hittem hogy nem lakik jól ilyen rövid idõ alatt.Ja és utána 1.5 óra múlva megint kérte, még 50-et evett.Gyorsan megemésztik az anyatejet, ha folyamatos a gyarapodás nincs baj!Ne hagyd sírni, érezniük kell hogy bármi történik, Anya velük van és számíthatnak rá!
Tudod, a szoptatás sokkal több mint a baba táplálása. Aki azzá redukálja, fogalma sincs mibõl marad ki. Két ember intim együttléte, anya és gyermeke közelsége. Egy csomó hormon termelõdik mindkettõtökben szoptatás alatt. Ez nem véletlen. Szerintem vétek ebbe a gyönyörû kettõsbe egy órát bevonni. Semmi keresnivalója ott. Csak Te vagy és a gyermeke, akit alig néhány hete hoztál világra, és akinek Te jelented a mindent. Ne hagyd õt cserben, mert ezzel saját magadat is cserben hagyod. Sok sikert a továbbiakhoz!
Én nem hagytam soha éhezni. Gyenge még, hamar elfárad. Nálunk egy szoptatás eltartott akár 1 órát is, és örültem, ha másfél órát kibírt utána. Ma 13 hetes, de 3 órát még most sem bír, kivéve, ha alszik.
Tévedés azt gondolni, hogy 3 órát ki kell bírni a babának. Az anyatejet nagyon könnyû megemészteni, a baba gyomra másfél-két óra alatt ki is ürül, és újra megéhezik. És ha megéhezik, akkor adj neki enni. :-) Semmiképpen ne hagyd sírni! A sírás azt jelzi, hogy valami nincs rendben: éhes, tele a pelusa, vagy dédelgetésre vágyik. Az anyukája dolga pedig az, hogy kielégítse ezeket a szükségleteit - lehetõleg még mielõtt sírásra kerül a dolog. 4 hetes nagyfiú anyukája
A kérdező hozzászólása: Megnyugtattatok, köszönöm! :)
A 3 óránkénti etetést mi, felnõttek találtuk ki, az érintetteket nem kérdezte senki:) etesd meg ahányszor kéri:)

Mit csináljak a babával?

19éves lány vagyok 3 testvérem(mindegyiknek van egy lány gyereke) van õk nagyobbak és csak egyik testvérem él anyumnál. Az egyik testvéremet(y) anyum nagyon imádja még akkor is õ az angyal ha a másik testvérének a halálát kívánja. Ez a testvérem elintézte, hogy nagy háború legyen a családba és mindenki utálja egymást. Igazándiból apum én a legnagyobb(x) tesóm és annak a párja tartunk össze. Anyummal pedig az utánam következõ tesóm(z) az anyukája és testvére gondolják úgy hogy nem is gonosz a testvérem(y). Egy hónapban egyszer meglátogatom anyumat igaz ilyenkor mindig nagyon dühös és rossz kedvû vagyok és szidom magam hogy milyen hülye voltam, hogy felmentem hozzá. Ma jártam nála és mikor jöttem el a kezembe nyomott egy barbi babát és egy csokis adventi naptárt, hogy adjam oda x tesómnak. x tesóm sokkal kevésbé tartja anyummal a kapcsolatot. Haza jöttem és ilyenkor mindig szokott facebookon levél várni anyumtól és le írta benne hogy igazándiból a barbibabát az anyukájától kapta, hogy elküldje y tesóm lányának ki angliában. y tesóm kint él angliában. És ez totálisan kikészített hogy hogy lehet valakire ennyi szánalmas. Nem is akarom szegény x tesóm gyerekének oda adni a babát.

Legjobb válasz: Elsõ lépésben kiemelném az x-et...

Elsõ lépésben kiemelném az x-et...
Csináld meg a leckét, idd meg a kakaódat, moss fogat, feküdj le szépen aludni és szép álmokat.
x+z+y=xzy egyenlet megoldva. amúgy hány anyuka van ebben a sztoriban??? esküszöm nem értem, pedig már harmadjára olvasom el.
Többször is elolvastam, de nem értem. :/ Pedig nincs problémám a szövegértéssel.
Én a matek részen túl tudtam lépni, azt nem értem, hogy 1.Honnan hova kellene kerülnie a babának? Ki küldte, kinek? most akkor x-nek vagy y-nak kell adni? 2. Mi a szánalmas???
Imádom amikor valaki matematikai egyenletet csinál egy esetbõl. Miért nem lehet csak a neveket kicserélni pl Katiról Julira?
MZ/X jelentkezz!
Én csak azt nem értem, mi a szánalmas? (Túl tudtam tekinteni a matekon, mindenki más megijedt tõle:D) Az, hogy y-nak szánták a babát, de x-nek kell adnod? Vagy hogy veled küldik el? Most akkor kinek is kellene odaadnod?
Ne haragudj de ez az x, y, meg a ki-kinek a tesója nagyon össze-vissza van.
Idióta...
Örülök, hogy más sem érti a kérdést! Megijedtem, hogy kezdek hülyülni, ami nagy kár lenne, mert éppen csak-csak átcsúsztam a matek érettségin.Most még abból is felejteni....:( Amúgy mi vagy Te? Postás? Küld el azt a nyamvadt babát, legalább a gyerek örüljön, és kész. Egyenlet megoldva.
Ez egy többismeretlenes egyenlet. Ha rossz voltál matekbók, akkor rák_rtál!!!
Szerintem tartsd meg a barbibabát és játszál szépen vele. És legközelebb hagyd, hogy a barbi írja ki a kérdésedet, hátha õ érthetõbbre fogalmazza :/
Remélem, azt tudja a kérdezõ, hol a törölközõje...
Azt mondod, hogy anyukád imádja y tesót.most mi ebben a szánalmas, ha most pont nem neki adja, hanem a másik unokájának?Akinek a lánya nem is tartja annyira vele a kapcsolatot??nem értem.miután megfejtettem a rejtvényt.
Viszlát és kösz a halakat.
Az a lényeg, hogy a kérdezõnek van egy szarkeverõ testvére, akire az anyuka valamiért nem tud haragudni. A babát a nagymama szánta ennek a gonosz testvérnek a kislányának, de anyuka inkább a kérdezõnek adta, mert nehezére esett volna elpostázni Angliába. Egyébként a válasz 42.
Azt hiszem ha ezt az egyenletet négyzetre emeljük akkor megkapjuk hogy az egészhez n nagynéninek is köze van és ha vesszük a 3/5-ét akkor kiderül hogy x-nek van egy féltestvére aki igazából y b/a-ja.
Hát nem értitek? Az Angliában élõ barbie-baba, vagy az õ lánygyermeke a facebook segítségével háborút szított x, y és z családjában, melyben egy csokis adventi naptár használ fõ fegyverként y gonosz testvére ellen. De igazából nem is õ y gonosz testvére, mert ugye az õ lánya Angliában él, tehát x testvérének a lánya a barbie-baba célpontja. Azt hiszem, elvesztettem a fonalat...
[kérdezõnk elhallgatott, most fogalmazza át a kérdését parciális differenciál egyenlet formájába]
3. Ja, meg az, hogy most akkor mi a kérdés? Miért nem tudod mit csinálj a babával?
Az a baj, hogy én matek szakon vagyok és így sem vágom:DDD

Mit csináljak, a babámnak arcüreggyulladása van?

A lányom 11 hónapos és arcüreggyulladása van. Teljesen tele van az orra de nem akar megindulni, nagyon sokáig kell szívjam az orrszívóval hogy jöjjön valami, csak az a baj hogy úgy órdít szegény hogy szinte öklöndözik , ma már hányt is bele.mit csináljak hogy jobban meginduljon az orrából és könnyebb legyen kiszívni?Félek nehogy fel kelljen szúrni neki ha nem tisztul ki. Használok cseppet és sprét is mégse segítenek.hogyan segíthetek még neki?

Legjobb válasz: Orvos látta?

Orvos látta?
Mit is csinálj?????? VIDD ORVOSHOZ!!! Ha felszúrják, akkor azt kell tenni, hogy jobban legyen! De nem szúrkálnak már úton-útfélen, csak ha nagyon muszáj.
A kérdező hozzászólása: Igen. Kapott gyógyszert és azt mondta hogy cseppentsek fújjam sprével és szívjam, de nem indul meg. két hete volt beteg akkor is nagyon nehezen tudtam neki kiszívni egy kicsit aztán egyik napról a másikra elmúlt a taknyossága, szerintem az újúlhatott ki.
Szia!Én melegíteném neki lámpával, sz minid beválik, de sajna azt nem tudom hogy babákat lehet-e lámpázni.
Az infra lámpa szerintem is hatásos lehet. Lehet használni babáknál is.Mi a popsira használtuk még anno. Próbáld ki, szerintem itt is segíteni fog.

Anyukák, ELEGEM VAN! Mit csináljak a babámmal? Kész, kibuktam, nem bírom tovább, úgyhogy hozzátok fordulok!

3 hónapos a kisfiam.Pár hete rászokott arra,hogy cicizés közben nézel?dik,bohóckodik,játszik velem,aztán sír,hogy éhes.Megint cicire teszem,megint csak néhány percig (vagy néhány percig se) eszik rendesen,aztán megint éhes marad,és ez így megy éjjel 3-tól este 10-ig.Ha nagyon es?s id? van,akkor TALÁN alszik egy keveset napközben.Igény szerint szoptatom (szoptatnám),mást nem kap,esetleg néha egy kis édeskömény teát,ha fáj a hasa,de azt is inkább én iszom,mert nem fogadja el a cumisüveget,ahogy a cumit sem.Most is épp sír,hogy éhes,de nem hajlandó rendesen enni.A hasa nem fáj,a pelusa tiszta,a h?mérséklet is megfelel?,az unalmát is igyekszem orvosolni,de mégsem jó neki sehogy!!!!!!Egyszer?en elegem van abból,hogy egy etetésb?l áll az egész k.rva nap,és még lefürödni sem tudok t?le!!!!Mit csináljak vele?Remélem elég információt leírtam ahhoz,hogy segíteni tudjatok,ha eszembe jut még valami,akkor leírom.El?re is nagyon köszönöm a válaszokat!☻

Legjobb válasz: Nehéz. Hány óránként eszik (tudom hogy igény szerint de kb)? Mert esetleg azt megpróbálhatod, hogy kicsit húzod az evését, és akkor elég éhes lesz ahhoz hogy ne bohóckodjon, hanem egyen. Sokat segíteni nem tudok, de ha eszembe jut még valami akkor leírom. Kitartás!

Nehéz. Hány óránként eszik (tudom hogy igény szerint de kb)? Mert esetleg azt megpróbálhatod, hogy kicsit húzod az evését, és akkor elég éhes lesz ahhoz hogy ne bohóckodjon, hanem egyen. Sokat segíteni nem tudok, de ha eszembe jut még valami akkor leírom. Kitartás!
Szia!Én ennek az igény szerinti szoptatásnak egyáltalán nem vagyok a híve!Pontosan azért mert nincs rendszer a dolgokban.Énis kipróbáltam és be is fejeztem.Nem csináltam mást egész nap csak szoptattam és enni sem volt idõm.Én húztam az idõt két szoptatás között.És a cumi.Az én lányom sem akart cumizni de többször oda adtam neki aztán egyszer csak rákapott.Valami kell hogy megnyugtassa mert nem lóghat egész nap rajtad.Vagy talál mást mondjuk az ujját.Vidd ki levegõzni, sétáljatok két etetés között addig remélhetõleg alszik is.Kitartás!! :)
nekem ezért lett elegem az igény szerinti szoptatás elméletébõl, már pár nap után... rákérdeztem az orvosomnál, aki megmondta, hogy ekkora babának 3 óránként bõven elég ennie, de minimum 2 órát vájrak két etetés között. onnantól kezdve így szoptattam, így a babám elég éhes volt ahhoz, hogy egyen, és nekem is egyszerûbb volt, tudtam mikor mi jön. Az igény szerinti szoptatással az a baj, hogy a kezdõ anyuka nem mindig tudja, hogy mikor sír az éhség miatt a baba, ezért állandóan szoptatja, amikor csak felsír. Én neked is azt javaslom, hogy nézd az órát és tegyél rendet, vigyél egy rendszert a napjaitokba, a babád meghálálja :)
Tudom min mész keresztül, anno én is ugyan ezt végig csináltam a fiammal. :( Igény szerint szopizott, gyakorlatilag egész nap, volt, hogy 2 órát is eltartott, hiába tudtam hogy ez nem jó, nem tudtam mit kezdeni vele. Szörnyû volt, azt hittem sosem múlik el. Egyet értek az elõttem szólókkal, hogy teremts magatok körül teljes nyugalmat, félhomályt, ne idegeskedj!! Ezt a baba is érzi. Tényleg ritkíthatod az etetéseket, még ha sír is, mert hosszú távon így lesz a legjobb. Egy nap majd elmúlik, és csak azt veszed észre, hogy minden jól megy. Addig meg kitartás!! :) Egy 1 éves fiúcska boldog anyukája
Kipróbáltad már, hogy teljesen sötétben, letakarva, semmi zaj, hang, ami elvonná a figyelmét, és te sem nézel még csak rá sem? Sajnos én sokat nem tudok segíteni, mert tápszeresek a babáim, de van sok anyuka ismerõsöm, akik szoptatnak, és szenvedtek õk is sokat. VAgy esetleg ez a szopisztrájk? De nagyon megértelek, nekem hármasikreim vannak és az egyikükkel én is nagyon megszenvedtem, õ meg a tápszert nem akarta elfogadni, közben meg látszott, hogy éhes. Váltottunk, de azokat sem akarta elfogadni. Kapott béres cseppet, valószínûleg enyhe vashiánya volt és attól megjött az étvágya. VAgy nem tudom mitõl, de kemény 1 hónapnyi szenvedés volt és kb. 3 hónaposan kezdõdött. Én is kivoltam tõle, csak nekem legalább elvonta figyelmemet a másik kettõ. Meg a másik az, hogy tudom, hogy már biztosan totál ideg vagy, próbálj meg a szoptatás idejére teljesen lenyugodni, mert azt is megérzi.
Szerintem isazt probald ki hogy megvarod mig nagyon ehes lesz, huzd ey kicsit az idot, hatha akkor jobban fog enni. Amugy lehet az is az oka, hogy kezdenek a fogcsirak mozogni, es attol ilyen nyugos. Mar ilyen korban elkezdodok. Kitartas!!
tegnap 10:56 vagyok Nézz ki 1-2 fix pontot a napotokban és ahhoz tartsd magad. Pl. nálunk a fürdés volt a fix pont, ez mindig fél 8 körül volt, ehhez igazítottam minden mást. A reggeli ébredés is nagyjából egy idõben volt. Viszont valamit a Gina Ford könyvbõl lestem el, pedig korábban szadinak gobndoltam. Reggel fel kell kelteni. Én 7kor ébresztettem (plusz-mínusz pár perc azért nem tragédia) és akkor volt a reggeli. Utána meg 3, késõbb 4 óránként. 7-10-13-16-19-21 és aztán elvileg csend lesz éjjel. Nálunk fél3jor volt még egy kaja. A fürdést én mindig kaja utánra tettem, mert akkor élvezte, éhesen meg ordított. Az étkezéseket meg úgy toltam ki, hogy mindig 5-10 percet várattam, játszottunk, sétáltunk, eltereltem a figyelmét.
11:50-es teljesen jól írta. reggel felkel, gondolom sír, adj neki cicit. utána felöltözteted, peluscsere, rendet raksz, teszel-veszel, ha nincs el magában, odaülsz hozzá. ha álmos, elaltatod. ha ébred, elölrõl kezded. de 3 órán belül nincs cici! pár nap és megszokja! az én babám is ennyi idõs.
én írtam, hogy nem ébresztem a babám, ha 4-5 órát alszik, és nem azért írtam, hogy te is ezt csináld, elõbb álljon be a rendszer ( mert nálunk így állt be a baba a másfél órás etetések után, éjjel csak 1x kelünk). igaza van, aki azt írta, hogy ne hagyd aludni nappal olyan sokáig. de nem gondolom, hogy nálad ez gond lenne, hiszen sûrûn eszik, és inkább kitolni kéne az etetéseiteket.... éjjel azért akkor is hagyd aludni. de 2-4 órás intervallum szerintem is jó.
elõzõ vagyok, bocs csak most olvasom az elõzõ hszt :) nem akarlak teljesen összezavarni, de én azt javaslom, hogy NE hagyd a babád 4-5 órákat aludni és addig nem enni nappal, mert most pont az a lényeg, hogy el akarod hagyni az igény szerinti szoptatást és te próbálsz valamiféle rendet kialakítani. Ha ilyen helyzetben nem ébreszted fel, akkor éjjel fog egyrészt fent lenni, másrészt bepótolni a kimaradt étkezést. Szóval nem kell percre pontosan tartani a 3 órát, de azért én egy 2-4 órás intervallumhoz mindig ragaszkodtam, 4 óránál többet sosem hagytam nappal kaja nélkül. nálunk ez bevált.
nálunk a következõ mûködött: egyik reggel elkezdheted, hogy amikor felébred megszoptatod, utána játszol vele egy kicsit, majd ha látod, hogy fárad, leteszed csendben az ágyába és alvás. majd ha felébredt kezdõdik elõlrõl az evés-ébrenlét-alvás ritmusa kb 3 óránként. persze az én gyerekem már másfél óra után felébredt és bömbölt :) na ilyenkor kell kihúzni. vagy próbáltam visszaaltatni, vagy adtam neki egy kis vizet (csak annyi a lényeg, hogy etetés elõtt fél órával már ne itasd, hogy ne vizzel legyen tele a pocija) egyébként én egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy ne adjuk vizet a piciknek, hiszen lehet hogy csak szomjasak... mi felnõttek sem anyatejet/zsíros krémlevest iszunk szomjoltónak.. a kórházban is az összes orvos/nõvér azt mondta, semmi baja nem lesz a víztõl, átfolyik rajta és kész. Elõször sok sírás lesz, de utána elõbb utóbb helyreáll a rend, kitartás és nyugi! ezen a legtöbb anyuka keresztülmegy...:)
11.18 vagyok. elfelejtettem, hogy hamar ráálnak ám a rendre a kicsik! nálunk néhány nap alatt megszokta a dolgokat, lehet, hogy nálatok lesz 1-2 hét, mert ti nagyobbak vagytok. most vagyunk 1hósak, 2 hetes volt, mikor rájöttem, hogy nem leszünk jóban a rendszeretlenséggel. nálam az igény szerinti szoptatás azt jelenti, hogy nem tartom szigorúan a 3 órát! ha 2 óra múlva látom, hogyé hes, akkor megetetem, de ha elaludt és 4-5 órát alszik egyhuzamban, nem ébresztgetem. fõleg nem éjjel.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm lányok, nagyon köszönöm a segítséget és a bíztatást! Az igazság az, hogy már próbáltam elvonulni is a szoptatás idejére, meg az idõt is húztam már, meg volt, hogy nem is figyeltem rá, de így is feltalálja magát, egyedül is jókat játszott a cici mellett☺, hagytam sírni is, sõt!!még azt is megcsináltam, hogy a pólóm aljával eltakartam a fejét, ez néha beválik, máskor meg nem. Azt hiszem, az lesz a legjobb mindannyiunknak, ha igény szerintirõl áttérünk a 3 óránkénti evésre...Adnátok tanácsot, hogyan csináljam?Mert biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerû, de ez az egyetlen ésszerû megoldás...Imádja, ha énekelek neki, ha bohóckodok vele, szerencsémre ölben lenni nem igazán szeret, mert úgy nem lát engem, de mindezt nem evés után mûveljük, hanem evés helyett.Egyenlõre a súlyával nincs baj, a hangulata is jó, úgyhogy attól nem félek, hogy esetleg azért csinálja, mert valami nagy baj van, de már elegem van abból, hogy nem tudok enni, fürödni, PIHENNI...Szerencsére a tejemnek (még) semmi baja, talán azért mert nem görcsölök azon, hogy mindettõl elapadhat (eddig eszembe se jutott). Szóval hogy térjünk át a 3 óránkénti evésre?
nem lehet hogy kevés a tejed neki? az én kisfiamnál 6 hetes kora körül volt hogy nyûgösebben evett esténként, most a 3 hónap felé közeledve újra kezdõdik sajnos... így esténként elõ a fagyóból egy kevéske tej, azt megissza, és utána nyugodtan elvan, elalszik. Lehet hogy nem jön neki elég tej, azért nyüglõdik... esetleg...
elõzõ vok ja és még annyit, hogy eddig nem zavarta semmi, teljesen lekötötte a cicizés, kb egy hete kezdte el a bohóckodást Nekem is.
Az is lehet, hogy csak nyugi kell Neki.Az Én kislányom is csak teljes nyugiban tud szopizni mostanában, utálja ha ott van valaki, vagy ha telefonálok közben.Sír, rugdos, nem akar szopizni, szerintem azt igényli, hogy a szopizás csak a miénk legyen édes kettesben, és csak Vele foglalkozzam(amúgy meg igaza van))Ja, most kezdte azt is, hogy nem szereti ha hangosan beszélek hozzá közben, csak suttogva jó(lehet azt hiszi, hogy nem hozzá beszélek, és ezért reklamál.Mióta megteremtettem a nyugit(gyakorlatilag elzavarok mindenkit olyankor)és suttogok neki azóta megint szépen eszik. 3 hós Õ is. Ja és az is szokott segíteni, ha nem akar nappal aludni+nyûgös, akkor délelõtt és este is elviszem egy kanyarra sétálni.Elnyomja a levegõ, és utána nyugodtabb.
Szia! Én is igény szerintem szoptattam, természetesen össze-vissza. Ha újrakezdhetném, tuti anyáink módszerét alkalmaznám (sajnos nem hallgattam se anyámra se anyósra)! három óránkét kaja és kész! (egy éves fiú anyukája)
én írtam a 2-4-órás intervallumot :) az én kisfiam is elég korán lefeküdt mindig. az én tapasztalatom az, hogy kár õket erõszakkal tovább fennt marasztani este, nem is igazán lehet, mert addigra kidõlnek és kész. Sokáig mi sem bírtuk 7-nél tovább. Szerintem próbáld ki, hogy az este 6 órás etetésnél fürdess, és fektesd le õt. Ha még utána macerálod a fürdetéssel, akkor lehet, hogy ezzel megzavarod az álmát és ha túl fáradtak akkor nem tudnak jól aludni. Persze lehet, hogy így már reggel 6-kor felkel, de tapsztalatom szerint ezen nagyon nehéz szoktatással változtatni, majd szép lassan kitolódik magától. De a hajnal 3-as kelés nem jó semmiképp, se neked, se neki. drukkolok! :)

Mit csináljak a babám füle mögött lévő száraz, hámló résszel?

4 hós, a füle mögött id?nként lemosom vizzel, de ez olyan, mint az elszáradt, leesni készül? b?r, csak éppen stabilan ott van, nem lehet, max lekaparni. A fülcimpa mellett van a hajlatban, mintkét fülön. Mivel tisztitsam?

Legjobb válasz: Kend be olajjal, akkor utánna le fog jönni.

Kend be olajjal, akkor utánna le fog jönni.
A kérdező hozzászólása: Ok köszi :)
Én is olajjal kentem ilyenkor!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!