Találatok a következő kifejezésre: Mit csinálhatnék barátnőmnek a (10 db)

Most mit csináljak? Saját szememmel láttam, hogy megcsalt, ráadásul az egyik legjobb barátnőmmel. De ha elhagyom, egyedül maradok. Mit csinálhatnék ebben a helyzetben?

23 éves lány vagyok. A barátom 22 és 3 éve vagyunk együtt. Már most,lehet rosszul jön ki, de azt kell mondanom hogy sajnos, jön a baba is. Õ azt akarta már az elején hogy ne tartsuk meg, csak én túl er?szakos voltam, iszonyat sokat veszekedtünk miatta, végül megtartottuk. Most már értem, miért nem akarta. Két hete elment 3 haverjával a Balatonra. Én egy napra lementem a barátn?mmel, ugyanoda. Persze a barátom nem is tudott róla, a negyedik napjukon mentem le kb, és még csak nem is keresett addig. A strand legvégébe mentünk.Pont ráláttunk tökéletesen a "mólóra".Haverjait láttam, csak ?t nem. Eltelt 2 óra még mindig sehol semmi. Erre láttam, hogy közeledik, kézen fogva és nyalogatva az egyik barátn?met. Azt hittem rosszul látok.Nem sok kellett, hogy odamenjek és valami olyat tegyek amit én is megbánok, de a barátn?m mondta hogy ne legyek hülye ne buktassam le magam, Miután hazaért, úgy tett mintha nem is lett volna semmi. Azt mondta azért nem keresett mert nagyon jól elvolt a haverjaival.Stb. Próbáltam a tudtára hozni, hogy tudok mindent, de ezek szerint olyan okos, hogy le sem esik neki. Már nem kerestem pár napja, fent van folyamatosan msn-en, és annyi nincs benne, hogy rámírjon, holott már vagy 4 napja nem kerestem meg semmi. Nem akarok vele szakítani, mert szeretem, és akkor még egyedül is maradnék a babával. Mit csináljak ebben a helyzetben?

Legjobb válasz: Mondd el neki, hogy láttad, beszéljétek meg, ha nem tudjátok akkor meg sajnos el kell hagynod...

Mondd el neki, hogy láttad, beszéljétek meg, ha nem tudjátok akkor meg sajnos el kell hagynod...
Akármilyen jóképû ilyen pasit hogy lehet szeretni? Lehet hogy nem csalt meg korábban, csak megijedt a terhességedtõl, és mivel nem akar apa lenni, sem fizetni, inkább lemond rólad és keres egy másik csajt, de csak dugásra. Azt a csajt is becsapja, biztos nem tud róla h jár veled. Ha tud róla, és nem féltékeny, akkor a csaj sem szereti a srácot, sõt nem tudom hogy nevezheted ezután a barátnõdnek, inkább csak ismerõs, ha meg csal, akkor lehet régebb óta csal vele, de lehet nem csak vele csalt meg, sõt lehet h egyszerre tübb nõvel is kavar, szal a barátnõjét is megcsalja valakivel, sztem egyik nõ sem jelent neki semmit, ha szerelmes valaki, akkor akármennyire is be van rezelve, veled maradna, vállalná a babát, vagy mondaná h menj abortuszra de fizetné és lelkileg támogatna. Kár h nem derült ki korábban hmilyen szemát.
És ha bebizonyítod, hogy a srácé a gyerek, akkor róla is le tudsz szedni egy jó kis stexet(pénz) :) . Ne hagyd, hogy ennyivel megússza..Gondolkodott volna hamarabb..
hát 71 évesen még tud vigyázni rá napközben szerintem bírni fogja :) 2-3 évesen meg már nincs sok gond vele.. én azért drukkolok, hogy rendbe jöjjenek a dolgaid :)
A kérdező hozzászólása: 71. éves. Albérleten gondoloztunk még a barátnõmmel, azt is kicsit régebben, de az így meg már sok lenne.
hány éves a mamád amúgy? de mondjuk ha este te kelsz fel a kicsihez és õ csak napközben vigyáz rá, amíg te dolgozol akkor azért kibírható :s tényleg jobb lenne egy másik megoldás, de ha nincs más...
A kérdező hozzászólása: Ez mind igaz, dolgozok persze, van saját keresetem meg minden, de ha szétmennénk, újra a mamánál laknék, és neki már csak csak nyugalom kéne, ennyi idõsen, nem pedig segétkezni egy csecsemõ mellett.
hát ha dolgozol és van saját kereseted akkor nem olyan nagy gond egy gyerek... meg gondolom 80%ban úgyis te foglalkoznál vele. + gyerektartást is fizetnie kell majd a pasinak
A kérdező hozzászólása: Majd este elmondom neki hogy tudok mindent. Tulajdonképpen választás elé sem kell állítani, nyilván a barátnõmet választja majd. A gyerek úgysem érdekli, nem is érdekelte úgymond soha, full simán rágyújtott mellettem a kocsiban, akárhányszor mentünk valamerre. Lényeg, hogy egyáltalán nem foglalkozik velünk. Csak szegény mamát sajnálom, nagyon sokat tett õ már értem, erre nyakára viszek egy csecsemõt. Nagyon szemétnek érzem magam ez végett.
Hagyd el! Nem egy ilyen gerinctelen állatot érdemelsz!! Hidd el, egy öntudatos 23 éves kismama kap olyan férfit, aki elfogadja babával együtt, és még tiszteli is.
A kérdező hozzászólása: Most tulajdonképpen ahogy láttam együtt van a barátnõmmel, vagyis nála kint van hogy kapcsolatban már jó pár hónapja, de nincs kint hogx kivel, és amikor kérdeztem tõle annó mondta hogy még titkos. Szóval, én már beszéltem a mamával, hogy mi lesz hogyha szétmegyünk, azt mondta persze, hogy segítene amiben tudna, de amikor elvállaltam a gyereket számoltam a barátommal, õ meg azért hozzám képest elég jómódú, hát nem tudom mi lesz velünk.
jajj, sajnálom :S hát azért kár lenne 'megbeszélés' nélkül elhagyni, de õszintén szólva szerintem semmi esély nincs rá, hogy normálisan folytassátok... biztos nagyon rossz lesz, de inkább legyél egyedül, mint, hogy ilyen miatt idegeskedj..
A kérdező hozzászólása: Hatodik hónapban vagyok. Szóval már késõ, de én nagyon szeretném amúgy is. A szüleim kiskoromban meghaltak, nagymamám nevelt fel. Tõle segítséget kérni a továbbiakban meg már pofátlanság lenne.
abortuszra menni már késõ? :S vagy nem tudom, én így nem biztos, hogy megtartanám... esetleg a szüleid még segíthetnének, de szerintem akármennyire is nehéz lesz, õt el kell hagynod
A kérdező hozzászólása: Egyáltalán nem keres...Szerintem magasról tesz rá hogy egyáltalán mi van velem, no meg a babával. Azért ha tudom hogy terhes a barátnõm, keresem. Ha nem terhes, egy normális fiú akkor is keresi. Persze, ez szerintem van így. Amúgy utaltam rá neki. Még azt is mondtam neki hogy miért csak az egyik fürdõgatyája volt rajta, meg hogy miért azt a (én csak homokos törölközõnek hívom) kellett kivinni a strandra. Egyáltalán nem esett le neki. Vagy csak szimplán nem figyelt rám.
Hagyd ott. Ne alázd meg magad. Meg amúgy is, ilyen apát akarsz a gyerekednek? Milyen példát fog neki mégis mutatni? Legyél erõs, fogsz te találni nála sokkal jobb férfit, aki meg is érdemel téged. :) Lehet, hogy eleinte nehéz lesz, de hidd el sokkal jobban fogod magad érezni egy idõ után. Szerintem a megcsalásra nincs bocsánat. Sok sikert :)

Mit csinálhatok a barátnőmmel, hogy neki "Jó legyen" ha menstruál?

hülye válaszokat mint hogy süssek neki palacsintát légyszi mell?zzük

Legjobb válasz: Problem?-.-

Ha tampon van benn, NE dugjál be semmit! Feltolja neki, aztán esetleg csak a nõgyógyász tudja kirángatni. Ezen kívül mindent csinálhatsz, ami jól esik neki. A legjobb, ha betakarod a hasát, és alatta simogatod negyed órát... azalatt szépen lecsökken a fájdalma és lehet, hogy megjön a kedve sok mindenhez :-)
Hát én lány vagyok, de ilyenkor magamtól is undorodom, minden mozdulat fáj, hányingerem van, és nyûgös vagyok. Szexhez meg semmi kedvem. Persze ez személyfüggõ, de ilyenkor engem nem lehet rávenni semmivel sem. Ha a barátom kedveskedni akar, bebugyolál egy meleg takaróba, és több tábla csokit hoz nekem és valami hipergagyi vígjátékot néz velem :D
Problem?-.-
nekem ilyenkor az a legjobb, ha békében hagynak. melegvizes palack jó a hasára, nem fáj annyira. vagy tedd oda a kezed, mindegy, csak valami meleg dolog legyen.
tartsd rajta a tenyered a hasán amíg alszotok :) akkor jól felmelegíted és kevésbé fog fájni
Ha tampont használ, akkor izgathatod a csiklóját akár a száddal is. Ha nektek ez belefér...
És azt a pár napot nem lehet kibírni szex nélkül?
Mi egyszer csináltuk, amit az elsõ írt, teljen jó volt neki. Eleve, a tampon jól zárt, teljesen tiszta volt, nagyon jól elcsámmogtam a punciján, el is élvezett. Utána tampont kicsit beljebb tunkolva, a farkam hegyével (szopása után) rövid dugás után teleélveztem. Más védekezés nem is kellett, mert a zuhany alatt a tamponnal együtt kijött a gec.m is. (mint elmondta) Mindkettõnknek teljesen jó volt. mivel akkor 2 hete nem taliztunk, azért volt így. Azóta nem jött ki így a dolog.
Mindenképp szeretkezz vele, mert az mulasztja a görcsöket, de tégy magatok alá törölközõt... Nekem is ha meg van, ritkán, de alkalmazzuk ezt, mert én inkább cataflamot veszek be... Ha meg arra gondolsz, hogy hogyan tudnád élvezetesebbé tenni neki, akkor a válaszom sehogy... Mivel akkor is meg van a mesije és ezeken a napokon inkább a lelki dolgok a "Hogy jó legyen neki" kategória
Én tampont szoktam felhelyezni, eddig így a nyelvével izgatott a barátom, legutóbb kicsit be is tette...:) És elélvezett. Én voltam felül, õ fogta a fonalat, hogy nehogy elvesszen bennem:)
Ha szereted õt, hagyd békén ezen a pár napon. Hadd pihen- gessen kedve szerint, nem igaz, hogy ezt a néhány napot nem lehet kibírni szex nélkül! Férfi lennél, vagy mi a szösz?

A barátnőm totál féltékeny a semmire! Ez már szinte vicces. Most nem tudom, mit csinálhatnék vele? Bővebben lent!

21 éves fiú vagyok. Fodrászként végeztem tavaly. Azóta egy szalonban dolgozom, ahol csak pasik vagyunk, és a legnagyobb vendégkör n?.3,5 éve vagyok már a barátn?mmel, és ez csak most jött ki rajta, mióta ott melózom. Szóval...kb 4-5 ször bejön egy nap ellen?rizni, hogy éppen mit csinálok. Amikor tegyük fel egy csajjal dumálok, látom, hogy figyel, és közben a szemeivel ki tudna nyírni engem is, meg a csajt is...Aztán amikor este átmegyek hozzá, egész este csak a veszekedés megy, mert hogy én biztos osztogatom a telefonszámomat, meg az msn-címemet mint a cukorkát...meg egyb?l dúdolgatja a nászindulót, biztos megcsalom velük...már nagyon tudom unni, eddig valahogy toleráltam, meg elengedtem a fülem mellett, de most már egyre jobban zavar...és nem csak engem! Szeretem, szóval nem akarom elhagyni, de hogy adhatnám tudtára, hogy gyerekesen, viccesen viselkedik? El?re is köszi!

Legjobb válasz: kezd el te is hasonlóan gyanúsítgatni, aztán mikor kiborul, mond neki hogy õ is így szokott viselkedni ;)

kezd el te is hasonlóan gyanúsítgatni, aztán mikor kiborul, mond neki hogy õ is így szokott viselkedni ;)
Hívd oda, hogy beszélgessetek hármasban. Õrizzen pár napig folyamatosan, majd csak megunja.
Nem fog eljutni, mert azt fogja hinni nõzöl és a büdös életbe ki nem magyarázod magad :) Tudod, ha egy nõ valamit a fejébe vesz, akkor már csak azért sem felejti el, mert égõ lenne. Azt, hogy miért vette a fejébe ezt, csak õ tudja, néha elõfordul, de ez már tényleg tarthatatlan nálatok. Mondom, inkább sírj, ha bûntudatot keltesz, akkor be fogja fejezni :)
A kérdező hozzászólása: Az a baj hogy nem vagyok az az érzelgõs... Elõtte még soha nem sírtam...és lehet nem is tudnék, de ha nem lesz más választás... Á már csak tudom rendezni, mert ez nem állapot!
Na pont ez a jó, ha soha nem bõgtél elõtte, akkor tényleg hiteles lesz, mert érted, ha minden másodpercben bõgnél, úgy már megszokott dolog lenne. A férfiak is tudnak színészkedni :D Azért vicces lehet ezt gyakorolni :D
A kérdező hozzászólása: Na majd akkor mestert faragok magamból:D
Úgy megnézném :DDD Francba :DDDD
Én nem nyugtatgatnám a helyedben, ráhagynám.
Hát szerintem ha direkt nem mész át hozzá meg nem veszed fel a telefont neki akkor csak méginkább megerõsíted a gyanuját.Hidd el még véletlen sem azt fogja ebbõl leszûrni, hogy most mérges vagy rá, hanem azt, hogy igaza volt.Egy normális gondolkodású lány természetesen az elõbbire gondolna, de mivel nálad a lány elvileg ok nélkül vált ilyenné egyértelmû, hogy a második azaz a neki volt igaza valóban megcsalod reakció fog életbe lépni.Az meg, hogy játszd el elõtte a hattyú halálát a sírással, hááát...nem tudom.Ha nem jól sül el és látja majd rajtad, hogy kamu az életbe többet nem fog hinni neked.Lehetséges, hogy akaratlanul hanyagoltad mostanában õt akármilyen módon, közösprogram, hívások, üzenetek vagy akár szex. Véleményem szerint éreztesd vele, hogy fontos neked, szereted és nem csalnád meg. Tiszteled õt és ezt te is elvárod, szóval ne gyanusítgasson alaptalanul. 21/Leányzó
"Utálom ezeket a beszéljétek meg tanácsokat." Én meg azt utálom amikor valaki belepof...áz a másik véleményébe... ez egy olyan oldal ahol kül. típusú emberek(mivel nem lehet mki ugyanolyan) írnak véleményt egy adott válaszra... könyörgöm, csak lehet az ember lányának saját véleménye anélkül, hogy a másik ember lefikázná, hogy ez rossz az rossz amit írsz....kérdeztek.. mi megpróbáltunk válaszolni és tanácsot adni, a környezetedtõl is ezt várod el, h mindig mki egyet értsen veled és ha nem már fikázol??? ezt útálom magyaro.-ban, semmi mást nem tudtok, csak a másik embert szapulni, kiosztani és bunkózni mértéktelen módón.... ám 3. és 7. válaszadó voltam 20L
A barátnõd inkább kisebbrendûségi komplexusosnak tûnik, nem a semmire féltékeny, hanem a sok szép csajra, akit a melóhelyen látsz... látod, ha Te is meleg lennél, mint minden rendes férfi fodrász, nem lenne ilyen problémád :D
A kérdező hozzászólása: Ezért nem mentem ma át... Este se megyek...Ma csak reggel beszéltem vele, azóta keresett, de semmi kedvem nem volt beszámolni arról hogy hol vagyok, úgy sem hinné el... Majd ma véletlen nem fog elérni, aztán...lehet eljut a tudatáig, hogy nem teljesen normális, vagy én már nem tudom! Köszönöm a válaszokat!
Utálom ezeket a beszéljétek meg tanácsokat. Könyörgöm, leírta szegény srác százszor, hogy HIÁBA BESZÉL VELE! Valószínûleg az õ tudatáig is eljutott, hogy meg kell beszélni, akkor nem írna ide.
Hát én összevesznék vele. Gondolom szóltál párszor szépen. Tuti megmondanám, hogy elhagyom, ha nem fejezi be az alaptalan hisztijeit. Jobb, ha idejében megbeszélitek ezt mert késõbb csak rosszabb lesz. Ezt nõként mondom neked.
A kérdező hozzászólása: Mondtam én már neki mindent... Viccesen, akkora pofont kap legközelebb hogy oda is becsönget ahol még csak az alapot ássák...nevetett aztán elment...persze soha nem ütném meg...De már nem hat rá semmi!
ez egy jó tipp amit elõttem írtak, csak vigyázz nehogy õ kapásból rosszabbul viselje mint te....:S de én azt akartam javasolni, h ülj le vele beszélni és mond el ha nem hagyja abba akkor vége lesz mert te már unod, ha nem ért a szép szóból kérj szünetet, hidd el tapasztalat, h be fog szar...ni :) és abba fogja hagyni, csak kérdés mennyi idõre...
"Oda is becsönget, ahol az alapot ássák" :DDDDDD Egyébként nemhogy örülne, hogy van munkád, ez ritka kincs a mai világban. Tényleg nevetséges a viselkedése, én azon csodálkozom, hogy még nem vágtad ki. Velem ezt maximum 3-szor játszhatná el egy hapsi, utána viszontlátás lenne az biztos.
A kérdező hozzászólása: Totál kikészít, de ha nem szeretném már kitettem volna a szûrit:D Most áááááá.
Mondtad már neki egyébként, hogy szakítasz vele, ha nem fejezi be?
A kérdező hozzászólása: Mondtam...pont a pofonos elõtt.. Aztán utána kb majdnem minden nap...amikor bejött ellenõrizni...Sõt, ma is mondtam neki, és át se mentem, habár ma szabadnapos vagyok...
Hát, akkor mondd mérgesebben :D Szóval nem ordítva, de azért látszódjon rajtad, hogy nem örülsz a viselkedésének. Nem tudom mennyire vagy érzelgõs típus, de esetleg ha sírnál elõtte az is bejöhet. Ha minden másodpercben elbõgöd magad, akkor inkább felejtsd el, de ha nem vagy egy érzékeny típus, akkor próbáld ki :) Olyan bûntudata lesz, hogy nem gyõz majd bocsánatot kérni :) 21/N
Ha ez tényleg így van, akkor nincs más megoldás... jó neked leragadni egy sza..r kapcsolatban és pazarolni rá az idõd, ha kikészít.. ez nem normális... muszáj lesz szakítanod... sajnálom, de az elválás sosem volt könnyû...hidd el jobb lesz... VAGY MOND MEG NEKI SZEMÉLYESEN H MOST SZÉPEN SZIVI NINCS EGY HÉTIG TALI, ADDIG NE KERESSEN.... már írtam amúgy ide, de ez így nem jó...... áááá... megörûlnék...
aki a játszmázást jónak tartja annak gratulálok! szerintem megkéne vele beszélni. aztán lesz ahogy lesz, de ezt nem lehet így bírni 1 kapcsolatban. szerintem...
A kérdező hozzászólása: Hát:D Sajnos nem bukom a hímnemûekre, szóval:D

Mit csinálhatok, ha nem tudok a barátnőmmel összebújva aludni?

Kényelmetlen nekem, ezért mindig hason alszok. Ez nála francia ágyon nem is annyira gond, csak zavar kicsit. De nálam egyszemélyes ágyon már sz?kös kicsit.

Legjobb válasz: küld hozzám aludni a nõdet :D

küld hozzám aludni a nõdet :D
nekem ha fejjel lefele kéne aludjak a barátnõmmel, akkor úgy aludnék csak öleljem át valahogy....
Megtudod oldani szerintem....
Aludjatok szétbújva. Összedõl a világ?
Mi elalvás elõtt mindig összebújunk egy kicsit, aztán egy jóéjt puszi, én a hasamon fekve tudok csak aludni, barátom meg általában a hátán fekve. Ha éjszaka közepén forgolódunk, akkor átölel kicsit, aztán megint akinek ahogy kényelmes. :) Egyszemélyes ágyon meg kicsit szûkös, de megoldható. :)
mi a párommal sajnos nem oszebujva alszunk, mert zavar a horkolása :) de a labamat mindig hozzá teszem h errezem h meletem van :)

Idegesít, hogy másnak is tetszik a barátnőm, mit csinálhatok?

Akárhányszor elmegyünk bulizni állandóan nézegetik, akkor a haverjaim közül is elég sok gyereknek tetszik, és ezt a szemembe is mondták. Ez engem rohadtul idegesít, az én barátn?mre csak ne vessen szemet senki, tisztelje már annyira a másikat, hogy ha van barátja, akkor nem fog rányomulni...ilyenkor legszívesebben megütném, de inkább próbálok uralkodni magamon, viszont baromi nehéz. F?leg mikor nem vagyok vele és másnak szabad a pálya, az ideg vet szét olyankor. Mit csináljak?

Legjobb válasz: Csatlakozom az elõttem szólóhoz. Ha idegesít, hogy másnak is tetszik, cseréld csúnya dagadtra. De jobb megoldás, ha le**arod. Ha szeret téged és Te bízol benne, akkor nem okozhatnak gondot a haverok.

Csatlakozom az elõttem szólóhoz. Ha idegesít, hogy másnak is tetszik, cseréld csúnya dagadtra. De jobb megoldás, ha le**arod. Ha szeret téged és Te bízol benne, akkor nem okozhatnak gondot a haverok.
Légy büszke rá, hogy ilyen szép barátnõd van, és élvezd ki más irigylõ tekintetét! Önbizalom kérdése az egész, ha úgy fogod fel ahogyan most, akkor ez akár késõbb lehet rosszabb is, pl.féltékenység szempontjából...
Ne haragudj de jobban esne ha senkinek sem tetszene és azt mondanák fúú de hányinger barátnõd van te hogy tudsz úgy hozzá nyúlni hogy nem okádsz?? Jobban éreznéd magad tõle?
Egyébként az ilyen fiúktól szedik el mindig a barátnõjüket a következõ módszerrel( figyelj!!): Látszik, hogy önbizalomhiányos srác vagy aki örül, hogy egyáltalán a csaj szóba állt vele és magát nem tartja semmire( se jó pasinak, se semminek) a csajra rástartolnak( mert te úgy sem hiszel abban, hogy nem csal meg különben minek örjöngenél ha te vagy a legjobb és téged szeretnek???) szóval rámennek a csaj neked elmeséli te egyre hülyébb leszel a féltékenységtõl és akna munkával végül te cseszed el az egész kapcsolatot a csaj elhagy és BINGÓ. Légy magabiztosabb ha a csaj szeret a jó istennel sem csal meg ha meg nem szeret akkor az elsõ jött menttel is.
Üsd-vágd amíg zöld foltos nem lesz az arca. Akkor nem fog tetszeni senkinek.
Nézni a múzeumban is szabad, az ízlésérõl nem tehet az ember, a fantáziánk magánügy.
Szerezz be egy pistolyt a Józsefvárosi Piacon, vagy szerez egy másik barátnõt, különben Te fogsz idegileg tönkremenni.
ne idegeskedj veled van nem a haverjaiddal szal nem kell idegeskedni téged szeret érd be ennyivel :D 21/f
Mindent a szemnek semit a kéznek! Addog örülj amíg csak nézik...
A kérdező hozzászólása: Én bízom benne, de annyira felidegesítenek néha, amikor mondják, hogy fúú de jó + ilyenek, képzelem miket gondolhatnak magukban olyankor...:@@
ilyenkor örülök hogy kevés a haverom:) )))
Pontosan így vagyok ahogy te. Hát írják hogy nefoglalkozz vele meg ilyenek, de én átérzem hogy ez nem így mûködik. Mi legalább egymás nélkül nemmegyünk semmilyen buliba meg hasonló helyekre. De nekem is tele van a f.szom, szerintem csináld azt hogy amikor csak tudtok együtt mentek mindenhova. Buliba szerintem neis menjen senki egyedül ha van valakije. Esetleg kérd meg szépen hogy öltözzön egy kicsit másképp, hogy ne a legfeszülõsebb nadrágot vegye fel meg olyan felsõt amibõl kivan mindene. Kérd meg hogy vegyen fel szolídabb ruhákat. Ha szeret úgyis megteszi érted. Aki meg fogdosná vagy nyomul rá azt meg üssed-vágjad, azt ütni kell.

A barátnőmmel szeretkeztünk már párszor, viszont csak 3x sikerült neki is elmennie. Kicsit kínos, de mit csinálhatok rosszul? Bár azt mondja neki nem fontos, de akkor is félek hogy emiatt tönkre is mehet a kapcsolatunk valami tippeket tudnátok adni?

Legjobb válasz: Szia Józsi Megmondtam neked hogy engem nem zavar csak élvezd te :D a viccet félretéve.. sok lánynak tetszik az hogyha 1 fiú megy el, egyébként hány évesek vagytok?

Szia Józsi Megmondtam neked hogy engem nem zavar csak élvezd te :D a viccet félretéve.. sok lánynak tetszik az hogyha 1 fiú megy el, egyébként hány évesek vagytok?
A kérdező hozzászólása: mindketten 19
Ha ez megnyugtat volt olyan kapcsolatom, ahol több hónap után sikerült elmennem nekem is, össze kell hangolódni és kommunikálni.
A G pont elérése nehéz munka... szóval nyugodj meg, semmit sem csinálsz rosszul, csak õ nem tud lazulni vagy egyszerûen azt érzi h bökik.. minden lány képes erre :D nem akarják élvezni akkor elzárják a méh felé vezetõ utat és olyan mintha csak böknének semmi élvezet :D
Nem minden lány képes hüvelyi orgazmusra, van, aki nehezen éri el. Én is ilyen vagyok, ez van. :)
Én 8 hónapja vagyok a barátommal, és még egyszer sem volt orgazmusom. Nem feltétlenül a pasi hibája, a lányoknak ezt tanulni kell. (:
A kérdező hozzászólása: köszi a válaszokat... majd orálisan akkor jobban odateszem magam ;)
Nekem sem sikerült sokáig a hüvelyi orgazmus, de én nem törõdtem bele ... a lényeg, hogy én elõször magamnak értem el, aztán gyakoroltam , gyakoroltam, és sikerült, sikerült :D mindenképp hason fekve, G- pontot ingerelve , közben csiklót izgatva ... aztán a párom csinálta nekem , majd szex közben is sikerült és azóta is ! :) Már nem csak hasonfekve sikerül ! ÉS ami fontos, hogy én elkezdtem mindezt megelõzõen a Kegel gyakorlatokat , sztem az is segített, sõt, azt mai napig csinálom !

Megtudtam, hogy a barátnőm féléve bulimiás. Azóta egyszerűen nehezemre esik megcsókolni. Mit csinálhatnék?

Hiába tudom, hogy az nap nem hányt, hiába finom mentolos a lehelete..olyan szemét vagyok, tudom, és szeretem, 2 éve vagyunk együtt..

Legjobb válasz: Szm már nincs + köztetek a "régi láng". dobd fel vmivel a kapcsolatotokat :)

Szm már nincs + köztetek a "régi láng". dobd fel vmivel a kapcsolatotokat :)
Segítség kellene neki.
beszélgess vele.. kérdezd meg, hogy mi van vele?! miért teszi ezt?! de bárhogy is dönt tesz rád számíthat.. hidd el hogy lelkileg nagyot löksz rajta és amúgy lehet hogy abba hagyja az önmaga hánytatását! amúgy szerinted miért csinálja?
A kérdező hozzászólása: Az anorexiába keveredett be elõször, gyakran sírva fakadt miután evett, és jár már 1 éve pszichiáterhez. Sosem elégedett meg magával, egyébként sovány.:/
Szerintem ha neked ez a legnagyobb problémád és nem maga a tény hogy beteg és segítségre lenne szüksége, hogy aggódj érte akkor az egész rég rossz.
Szoktasd le errõl a ribancot!

Mit csinálhatnék a barátnőmnek a féléves együttlétünk alkalmából?

6 hónapja leszek együtt a barátn?mmel, és megegyeztünk, hogy nem vásárolunk semmit, hanem készítünk valamit egymásnak. Ötleteket várnék, hogy mit készíthetnék. El?re is köszönöm.

Legjobb válasz: Két karkötõ vagy nyaklánc, amin azonos a medál? Az egyiket neki adod, a másik pedig nálad marad. Ha valamilyen kreativ boltban nézelödsz, biztos találsz alapanyagot. Ez azért is jó, mert az összetartozást jelképezi és megerõsíted a barátnõdban a tudatot, hogy összetartoztok.

Két karkötõ vagy nyaklánc, amin azonos a medál? Az egyiket neki adod, a másik pedig nálad marad. Ha valamilyen kreativ boltban nézelödsz, biztos találsz alapanyagot. Ez azért is jó, mert az összetartozást jelképezi és megerõsíted a barátnõdban a tudatot, hogy összetartoztok.
1. suss neki egy sziv alaku tortat 2. adj neki egy kisebb dobozt(v.mi nagyon szep dobozrol legyen szo), egy cetlivel a belsejen a "a szerelmet apro dobozokban osztogatjak", ha nagyobb dobozba teszed telerakhatod meg apro sziv alaku sutikkel is. 3. Valaszd ki a kedvenc kedvenc kozos kepeidet, csinalj neki egy albumot belolle es ird le, hogy azokon a kepeken eppen mit ereztel iranta.

Nem tudom elfelejteni a volt barátnőmet, és már kezd rohadtul tele lenni ezzel az a bizonyos. :D Mit csinálhatnék? Bővebben kiegészítésben.

Volt egy barátnőm akivel 3 évig voltam együtt. Nagyon szerettük egymást, együtt terveztünk családot, jövőt, mindent. Csak túl hamar jöttünk össze, 16 évesen. Egyikőnk sem tudta a komoly kapcsolat alapjait, és minden hibát egymáson követtünk el. És sajnos a végére nem becsültem meg eléggé, úgy gondoltam hogy mindig mellettem lesz, és túlságosan elengedtem magam. Aztán nem így lett és februárban szakítottunk. Azóta neki új barátja lett, már mást szeret, stb. Ez így eddig még nem a probléma, teljesen természetes. A probléma ott kezdődik hogy egyszerűen nem érdekel más nő. Persze, voltam más csajjal felmentem hozzá, minden jó volt, lefeküdtem vele, aztán rögtön el is jöttem, és egyáltalán nem éreztem jól magam. A minap odajött egy csaj a suliból akit életemben nem láttam, és elkérte a számomat hogy elmehetnék vele bulizni, meg ilyenek. Szóval a csaj hívott el (ami sztem elég gáz, de mindegy. :D). És rohadtul nem érdekel, se ő, se senki más. Hiába van számtalan lehetőségem, nem érdekelnek. Egyszerűen csak a volt barátnőm hiányzik, és őt tartom az egyetlen pontnak az életben akiért érdemes küzdeni, vagy bármit is megtenni... Nagyon röviden ez a történet. Egyáltalán nem tudom már mit kezdjek a dologgal... elfelejteni sem tudom, de visszakapni sem. Mi a kenyeret csináljak? :D

Legjobb válasz: Amit eddig. Menni fog az. Az egyik haverom egy évig volt így, a csaja tõle is lelépett, csak kicsit durvább formában (megcsalással egybekötött sztori), sokáig szarul volt, de egy idõ után õ is elengedte. Most én vagyok a soron, én egy 8 éves kapcsolatból kellene, hogy kilábaljak, de én még csak egy hónapja küzdök. A történetünk hajszálra megegyezik a tiétekkel, fiatalon jöttünk össze, sok szart csináltunk egymással és most telt be végleg a pohár mindkettõnknél. Majd lesz valahogy. Addig nincs gond amíg a csajok adják a telefonszámukat én úgy gondolom :D

Amit eddig. Menni fog az. Az egyik haverom egy évig volt így, a csaja tõle is lelépett, csak kicsit durvább formában (megcsalással egybekötött sztori), sokáig szarul volt, de egy idõ után õ is elengedte. Most én vagyok a soron, én egy 8 éves kapcsolatból kellene, hogy kilábaljak, de én még csak egy hónapja küzdök. A történetünk hajszálra megegyezik a tiétekkel, fiatalon jöttünk össze, sok szart csináltunk egymással és most telt be végleg a pohár mindkettõnknél. Majd lesz valahogy. Addig nincs gond amíg a csajok adják a telefonszámukat én úgy gondolom :D
Az elsõ komolyabb kapcsolatot mindig nehéz elfelejteni, idõ kell hozzá. Nem szabad, és nem is lehet erõltetni. Túl kell esni rajta. Nekem a férjem volt az elsõ komoly pasim, 18 évesen mentem hozzá, 6 évig tartott, volt benne jó is rossz is, ahogy írtad, elkövettük az összes lehetõ hibát mi is. Néhány évig nem voltam képes normális kapcsolatra. Azt hiszem úgy 3 év után éreztem azt elõször, hogy nem fáj, nem érdekel, hogy mi van vele, közömbös. Közben persze összetörtem néhány szívet, ezt mondjuk így utólag visszagondolva kihagyhattam volna, nem vagyok rá büszke. Ezt az egyet tudom tanácsolni, hogy emiatt ne bánts meg más lányokat, akik nem érdemlik meg, hogy szenvedjenek a te múltad miatt. Ha pedig egyszer találkozol majd egy lánnyal, akit még jobban fogsz szeretni, mint ezt a lányt, aki miatt most szomorú vagy, annak az új lánynak ne mesélj sokat a régirõl, mert azt hiheti majd, hogy visszavágysz, és elveszítheted azt, akivel talán nagyon boldog lehetnél.
nekem is volt egy ilyen kapcsolatom, amilyen neked... az a srác is azt hitte, h mindig mellette leszek, mert nélküle nem bírok meglenni. hát meglepõdött, mikor rájött, h simán megy tovább minden nélküle is, aztán 1.5 évig próbálkozott béküléssel, de én már nem akartam tõle semmit. Elég értetlen volt, te ne próbálkozz a lánynál, és ne is értetlenkedj, mert neki is csak rosszabb lesz...
próbáltál már vele beszélni errõl? mert ha nem, akkor ne is varj semmit, hogy majd csak a karjaidba fut :) elmondtad mar neki ezt amit ide leirtal? egyebkent amint az elottem levoek is irtak, majd tullepsz rajta. igen, konnyu ezt mondani, tudom h szar neked. nekem is volt egy olyan kapcsolatom, amiben a baratom volt az elso komoly ferfi az eletemben. en 16 voltam, õ 19, viszont mindegyikonk nagyon tapasztalatlan, es egymason tanultuk meg, hogy hogy is kellene viselkedni egy kapcsolatban. tobbszor szakitottunk es hatalmas veszekedesek voltak. masfel evig tartott es kb egy honapja lett vege. meg mindig szeretjuk egymast, szoktunk beszelgetni is, de nem hamarkodhatjuk el a dolgot. es csak akkor lehet ujbol kezdeni ha mindketten akarjuk, es tudjuk h nem fogjuk elb*szni :)
A kérdező hozzászólása: Persze, tartom vele a kapcsolatot és számtalanszor leültünk ezt átbeszélni. És tudja mi a helyzet. De esélytelen. Tök nyugodtan dumáltunk amikor elmondta ezt ami van. De vicces, mert a srác akivel jár meg féltékeny rám. Bár addig jár jól a gyerek amíg nem találkozunk, mert utána sanszos h kórházba kerül... :D És ezt is megbeszéltük hogy nem mondjuk azt hogy soha többet nem leszünk együtt, mert valamilyen szinten mindig szeretni fogjuk egymást, csak hogy az nem most lesz. Én viszont jövõre befejezem a sulit és megyek katonának aztán irány külföldi misszióra, békefenntartónak vagy ilyesmi. És félek hogy mire majd hazajövök X év múlva késõ lesz.

Mikor van az az időszak amikor a barátnőmmel csinálhatjuk gumi nélkül is és 100%, hogy nem lesz terhes?

Nem akarok korai gyermekáldásban részesülni, de szeretném, ha mind2en élveznénk a szexet.

Legjobb válasz: a méh ki operálása után :D a halál beállta után valamint ha valójába nem csaj :) jah és persze hónap végén ... de itt rohadjak meg ha akkor pont arra vágyik :D 19F

a méh ki operálása után :D a halál beállta után valamint ha valójába nem csaj :) jah és persze hónap végén ... de itt rohadjak meg ha akkor pont arra vágyik :D 19F
hülyegyerek! menstruáció elõtt 3-4 nappal nincs peteérése? ja igen, az egy órával a vérzés kezdete elõtt kezd el érni, gyorsan megérik, majd hopsz, ki is ugrik.. akkor sem tutibiztos, ha gyógyszert szed. most szokj bele az óvszerbe, hidd el, jobb abban a szex mint óvszer nélkül a semmi.
Ha elmúlt a csaj 70 éves akkor 100% Amúgy meg pearl index!!! Nézz utána! Egyik sem 100%
Semmi sem 100%. Akármikor lehet spontán peteérése. Vanolyan nõ, aki a menzesze alatt esett teherbe, pedig sokan azt hiszik, hogy akkor nem lehet. Mindig védekezzetek, vagy különben mehet a csajszi abortuszra...
100%-osan nem esik teherbe? Az óvszer 99, 9% biztonságot nyújt. A tabletta szintén 99, 9% biztonságot nyújt, az a módszer, hogy kihúzod elélvezés elõtt egyáltalán nem mûködõképes, mert némi ondó már az izgalomba jövetelkor is távozik a péniszbõl (természetes síkosító hatást biztosít amúgy). Tehát ha a legbiztosabban nem akarod teherbe ejteni, akkor gumi + tabletta (+nõi óvszer, de akkor már gyakorlatilag mintha nem is szeretkeznétek :) ), de mivel kérdésed az volt, hogy mikor lehet 100%-osan gumi nélkül, a válasz az, hogy nincs 100%-os. Javaslom a tablettát, és azt a bizonyos 99, 9%-os kockázatot. Emlékszem, hogy anno nagyon megnyugtatta barátnõmet, amikor szeretkezések után kimentem a fürdõbe, és leteszteltem a gumit (a vizes módszerrel), de mindkettõnknek a tabletta volt, ami az igazi együttlétet "testközelivé" tette.
Soha nem biztos. Mindig védekezzetek.
A kérdező hozzászólása: Köszi az összes választ. Aki pedig hülyének tartott, hogy ilyet kérdezni merek, akkor bocsi... Minek is van ez az oldal? Annak van, hogy az ilyen problémát amivel nem lehet zaklatni anyut, aput feltegyem, hátha kapok értelmes válaszokat, ami itt meg is történt. Köszönöm nektek, fogok használni gumit. Remélem máskor is kérdezhet egy ilyen "éretlen" gyerek mint én ilyen butaságokat.
Olyan idõszak (sajnos) NINCS! akkor kisebb az esélye amikor menstruál vagy menstruáció elõtt van, de akkor sem 100%!!!
tegnap 19:22 Sajnálom ha ezt nem tudod megbeszélni a szüleiddel. PEdig pont nekik kéne ezt elmondani neked, nem a többi 13-15 éves kamasznak!
Soha. Tessék védekezni!
a keringés leállása után bármikor biztonságos a szex, de egy idõ után oda is kell az óvszer, mert oszlani kezd a barátnõd és elkapsz valami fertõzést. és én megnézném azt, aki rem-fázis közben megdug valakit anélkül, hogy az fölébredne és felpofozná :D
ha vársz kb 100 évet, akkor már tuti nem lesz terhes :)
elvileg a menstruáció után pár napig még nincs peteérés, ahogy te is mondtad, de figyelembe kell venni, hogy a sperma sex után 48 óráig életképes, valamint hogy a peteérés ->nagyon<- el tud tolódni (stressz, stb miatt... ha meg ahogy írod hogy még nem állt be a menszesz akkor meg fõleg). Szóval inkább nem érdemes vele kísérletezni, fõleg ilyen fiatalon. // használjatok pesszáriumot ha nem akartok óvszert//
Még gumival, gyógyszerrel, vagy bármi, ezeknél kevésbé biztonságos megoldással sem 100%. Nincs olyan, hogy 100%, hogy nem lesz terhes, de ha nem akartok még gyermekáldást, akkor gumival védekeztek, mert a gyógyszerhez még túl fiatal, más módszer pedig sokkal kevésbé megbízható. "...szeretném, ha mind2en élveznénk a szexet." Ne haragudj, de gumival is ugyanolyan élvezetes. Nekem is megpróbálta ezt beadni a barátom (mivel Õ életében kb 5ször csinálta gumival, utána gyógyszert szedett a barátnõje, én is mindig azt szedtem, csak volt, hogy kellett kiegészítésnek gumi), mondta, hogy azzal nem élvezi, úgyhogy mondtam, hogy akkor ne is legyen szex- 5 napig bírta, utána nekem esett, és gyorsabban elélvezett gumival, mint nélküle. Úgyhogy nincs olyan, hogy gumival nem élvezed, max ezt mondod, hogy anélkül csinálhasd, hogy aztán a barátnõd mehessen esemény utáni tablettáért, ami pláne ártalmas neki, ha még nem állt be a ciklusa... Szerintem ennyi idõsen/ ilyen felfogással/ ilyen kérdéssel még nem vagy érett a szexre. 20/L
ha REM fázisban vagy-> alszol :D és attól még teherbe eshet sztem h szunyál :D 19F
Mikor van az az idõszak amikor a barátnõmmel csinálhatjuk gumi nélkül is és 100%, hogy nem lesz terhes? Ezt hívják REM fázisnak. Asszem. Más idõszak nincs, ahol 100%, még gumival, tablettával, spirállal meg minden mással együtt ami csak felfér _sem_!
A kérdező hozzászólása: De azt hallottam a menstruációja elõtt és után 3-4-5 nappal lehet, mert akkor még nincs peteérése. Sajnos ez azért nem szerencsés, mert még nem állt be neki rendesen.
soha nem 100%!
közvetlen a menstuálció után vagy elött

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!