Találatok a következő kifejezésre: Mit az hogy a babám (823 db)

Mennyi idős korban mutatkoznak legkorábban a jelei (és mik azok), hogy a babám jobb vagy bal kezes lesz?

Legjobb válasz: Valahol olvastam, hogy kb. két éves korukig a gyerekek mindkét kezüket egyformán használják, utána alakul ki a jobb-, illetve a balkezesség. Gondolom onnan lehet megismerni, hogy elkezdi valamelyik kezét favorizálni, azt használja gyakrabban:) ҝ

Valahol olvastam, hogy kb. két éves korukig a gyerekek mindkét kezüket egyformán használják, utána alakul ki a jobb-, illetve a balkezesség. Gondolom onnan lehet megismerni, hogy elkezdi valamelyik kezét favorizálni, azt használja gyakrabban:) ҝ
A kérdező hozzászólása: Köszönöm. Akkor 10 hósan még nem "várok semmi jelet".
Szia!Unokaöcsém 7 éves, és még mind a két kezét használja pl, .rajzolni is. Az én lányom 13 hós és már sokszor inkább csak a jobb kezével csinál ezt-azt
Barátnõm 23 évesen is "két kezes" :)
A kérdező hozzászólása: :-)) Örök gyerek!! :-))
Én úgy hallottam amelyik kezén az újját szopizza olyan kezes lesz...nekünk 4D-n a jobb kezét:-)
Én balkezes vagyok.Azt mondták, onnan lehetett egész kis korom óta tudni, hogy az leszek, hogy a felém dobott, vagy elém letett tárgyakért mindig ballal nyúltam elõbb.Remélem segítettem :)
8 hetes magzati korban :)
lehet, hogy fáj a pocakja.
A kérdező hozzászólása: nem a pocija fáj mert nem huzkodja a lábát, meg meg is masszíroztam többször a pocakot a lábát is felhuztam neki
akkor se nyugszik meg, ha felveszed és sétálsz vele? mert akkor valamije fáj, vagy talán beteg.
Lehet front miatt is. Sok helyen olvastam és a mi 7 hetes babánk is nyûgösebb az utóbbi napokban. Hidegfront van, és õ szinte biztos hogy nem komálja, nagyon szeles is az idõ, amit szintén nem. Sajna a babák megérzik a frontot, legalábbis sokan, tehát ez is lehet a baj, de ha nagyon nem változik a dolog, nem javul, akkor lehet hogy célszerû dokit megkérdezni, megnézni nincs-e láza, nem fázik-e. Lehet, hogy több foglalkozást igényel, mert egyre többet érdeklik a dolgok körülötte stb.
Ha nem hasfájós akkor lehet a front vagy fázik, melege van! Ezt a tarkóján nézd, ha hideg, fázik ha meleg akkor melege van. De lehet, hogy csak anya hiánya van!Még csak 6 hetes. :) )
Na, elõbb írtam ki egy kérdést, erre megtaláltam ezt..:) 5 hetes kisfiam tegnap egész nap sírt, sírt és csak sírt.... Én a frontra kérdeztem rá. Doktornõ mondta, hogy a kisfiúk érzékenyebbek a frontokra, de szerinten jötta hidegfront, az az oka.

Miért van az hogy a babám (2 hetes) éjjjel felébred, eszik és nagyon neheten alszik vissza van hogy 1 ora nyüglödés után ujra eszik (pedig elötte jol lakott) és csak igy alszik el mitöl van ez, mit tehetek?

Nagyon fáraszto mert felébred eszik és utánna nem akar aludni,nagyra nyitott szemekkel néz(éjjel 2-3 körül) ha lerakom sir,nyüglödik pedig a pelus tiszta és elötte evett (látszolag jol lakott mert nem ké többet)és mégsem alszik.Dajkálgatjuk egy orát is akár de van hogy még iy sem alszik csak ha megint evett,pedig 1 szopira 80-100ml eket eszik nem értem hogy miért csinálja ezt és mit tehetnék hogy leszokjon rola??!Nem az a kérdés hogy mit tegyek hogy ne keljen fel éjjel enni mert tudom hogy ez még ilyenkor kell neki csak hogy hamar visszaaludjon szopi után(nem beszélünk hozzá éjjel)?!De az is érdekelne meddig kelnek fel éjjel enni??

Legjobb válasz: Szia! Nekem 10 hetes a kislányom, éjjel is szopizik, de mindig könnyen visszaalszik. Nem tudom, te hol altatod, én mellette alszom, mellre teszem és mindketten belealszunk a szopiba. Esetleg próbáld meg a levendula illóolajat. Nyugtató, altató hatása van. Ha az én babám este nyûgösebb, akkor csöppentek pár cseppet a mécsestartóba és pillanatok alatt tele van az illatával a szoba. A kismanó meg úgy alszik tõle, hogy néha egy szopit is kihagy. Állítólag a citromfûnek is ilyen hatása van.

Szia! Nekem 10 hetes a kislányom, éjjel is szopizik, de mindig könnyen visszaalszik. Nem tudom, te hol altatod, én mellette alszom, mellre teszem és mindketten belealszunk a szopiba. Esetleg próbáld meg a levendula illóolajat. Nyugtató, altató hatása van. Ha az én babám este nyûgösebb, akkor csöppentek pár cseppet a mécsestartóba és pillanatok alatt tele van az illatával a szoba. A kismanó meg úgy alszik tõle, hogy néha egy szopit is kihagy. Állítólag a citromfûnek is ilyen hatása van.
Szia.Mi 5 hetesek vagyunk az elsõ hetekben ugyanez volt nálunk is.Hajnalban valamikor elöször többnyire 12-1 körül keltünk hami utána vissza a kiságyba(külön szobában)jobb esetben 30perc rosszabb esetben 1-1, 5 óra mire visszaaludt.Mostnra már csak hajnal 4kor kelünk és nagyjából 30 perc alatt visszalszik.Mondjuk én adtam neki cumit és azért kellett rohangálni hozzá mert mindig kiesett, talán ezért tartott sokáig a visszaalvás.Szóval nyugi kis idõ és nálatok is jobb lesz:) Minden jót.
Az elõttem szólónak: mivel az anyatejet kb. 1 óra alatt emészti meg a baba (tápszernél ez jóval hosszabb idõ) igenis lehet éhes másfél óra múlva, fõleg, ha még csak pár hetes. Az újszülött baba gyomra akkora, mint egy cseresznye. Nagyjából egy evõkanálnyi tejcsi fér el benne. Ahogy nõ a baba, úgy tud egyre többet enni és úgy bír ki egyre többet két szopi között.


Vécézés közbrn észre vettem hogy valami hosszú nyúlás fehér távozik belőlem, ez a nyákdugó lenne? És mit jelnet az, hogy a babát sokat érzem a szeméremdombom környékén mozogni? 37 hetes

Legjobb válasz: Hát szerintem az a nyákdugó volt, hamarosan szülni fogsz! Lehet hogy kihúzol még egy-két hetet, de lehet, hogy még a héten meglesz! De jó neked! Azért érezheted a babát ott mozogni, mert már biztos beilleszkedett a születési pozícióba! De ezek csak feltételezések!Én a helyedben felhívnám az orvost!

Hát szerintem az a nyákdugó volt, hamarosan szülni fogsz! Lehet hogy kihúzol még egy-két hetet, de lehet, hogy még a héten meglesz! De jó neked! Azért érezheted a babát ott mozogni, mert már biztos beilleszkedett a születési pozícióba! De ezek csak feltételezések!Én a helyedben felhívnám az orvost!
A kérdező hozzászólása: bocsi félre írtam nyúlós :-)
Igen, ez a nyákdugó lehetett, Ez azt jelenti, hogy bármelyik nap megindulhat a babó! Könnyû szülést!
A kérdező hozzászólása: És ilyenkor van valami teendõm? vagy még ráérek késõbb izgulni? elsõ baba lesz, úgyhogx azt se tudom mit kell meg mit nem kell érezni! Légysz segítsetek!
Szia! Lehet valóban a nyákdugó. Ez szülés elõtt akár hetekkel is távozhat. Tennivalód nincs igazából, csak akkor, ha véres lesz a váladék, ami távozik (ha csak rózsaszínes, az nem gond). Akkor be kell menni a kórházba, javaslom, hogy oda, ahol szülni szeretnél. Az nem baj, ha nincs ott a dokid, majd az ügyeletes megvizsgál, és eldönti mi legyen. Egyéb esetben, tehát ha nem véres, semmi tennivaló, ehetsz, ihatsz, élhetsz tovább úgy, mint eddig. Nagyon figyelj arra, hogy a napi kb 10 mozgása meglegyen a babának, ellenkezõ esetben szintén irány a kórház ctg-re. Azért nem árt, ha most már mindent beteszel a kórházi pakkodba. Ha bementek, és tudtok kocsival menni, vigyétek azt is, hátha bent tartanak megfigyelésre, akkor a párod fel tudja vinni a kocsiból. Voltaképp, ha semmi ilyesmi nem történik, csak várnod kell tovább a fájásokra, esetleg a magzatvíz távozására/szivárgására. Szép szülést! :o)
Megvan a baba?

Mit tegyek, hogy a babám éjjel ne egyen, hanem átaludja az éjszakát?

4 hós és 8 kg, szóval elég jó húsban van. Éjjelente legalább kétszer kell, de van, hogy kétóránként felriad, és csak rá hallgat.

Legjobb válasz: Ha anyatejes, akkor nem biztos, hogy éhes, csak szopizni szeretne picit. Szerintem nincs azzal probléma, csak egy kis közelségre vágyik. Ha tápszeres, akkor sajna nem tudom.

Ha anyatejes, akkor nem biztos, hogy éhes, csak szopizni szeretne picit. Szerintem nincs azzal probléma, csak egy kis közelségre vágyik. Ha tápszeres, akkor sajna nem tudom.
Az igény szerint szoptatott babák gyakran ilyenek, az enyém 17 hónapos, és még mindig kb. 3 alkalommal ébred éjjel, és csak cicivel alszik vissza. Nem az éhség miatt, hanem csak így tud ellazulni és vissza aludni. Mondjuk engem nem zavar, én már megszoktam, volt sokkal rosszabb is, mikor fogzott, 8-10 alkalommal is ébredt. Szerintem még nagyon korai a hozzátáplálás, még ne kezdd el, szoptasd minnél tovább kizárólagosan, ha tudod legalább 6 hós koráig. Szerintem nem oldana meg semmit, mert nem az éhség miatt szopizik éjjel. Legalábbis az én tapasztalataim szerint így van. Ha van még türelmed, inkább hagyd, had szopizzon ha akar. Szerintem a 8 kg. 4 hónaposan nem vészes, az enyém is kb. ekkora volt. Sok sikert!
eszik napközben eleget? 8kg, hú a fiam 1 évesen volt 10 kiló, ha tápszeres akkor nem éhes, ha rendesen kap enni, nekem fiam miután tápszeres lett csak hajnalban kelt enni még anyatejes 2szer kelt bár még pici volt így tuti éhes volt, van cumija, lehet csak a cumizás hiányzik, próbáld mega teát majd kiderül éhes-e.
Amikor gyereket vállaltál, akkor vállaltad azt is, hogy 24 órás szolgálatban leszel. Nem értem miért baj, hogy egy ilyen pici babához fel kell kelni? Én is 2x legalább, de van, hogy sokkal többször is kelek a gyerekhez, mert "szól". Néha csak magam mellé teszem, simogatom és egybõl vissza is alszik. Néha két szívás tej és alszik. Néha kis ringatás és szunya. Szokd meg, hogy ez ilyen. Teáztatással és hasonlókkal nem mész semmire, neki Rád van szüksége. Az meg, hogy hagyd sírni... No komment. Megszokja, persze. Hogy hiába szól, ha gondja van. Nem kell minden nyekergésre pattanni, de sírásra azért már a törõdõbb anya felkel.
Nappal mennyit alszik? Nálunk az volt a baj, hogy felcserélte a nappalt az éjszakával, és nappal aludt akár 6 órát is egyszerre éjszaka meg semmit eleinte. Az én kisfiam is ilyen súllyal született és ebben a korban volt hasonló a problémánk, csak én 4 hós korára már nem tudtam szoptatni, viszont az 1-es tápszer meg nem volt elég. Minden este úgy zajlott, hogy 240ml 9-órakkor még, 10-15perc pihi, utána 1 óra sírás nyûglõdés, amíg adtam neki még 120ml tápot és utána aludt. Én egyik este adtam neki 2-es tápot 9 körül, amibõl csak 100ml evett és a cumin elaludt és reggel 5-6-ig egyfolytában. Már azért voltam ébren, hogy minden rendben van-e. Én a hozzátáplálással még várnék, fõleg azért mert 2 hónap mûlva lesznek friss zöldségek gyümölcsök és úgy neked is könnyebb lesz a bevezetés. Remélem segítettem valamit azzal, hogy leírtam a storinkat.
Ne adj neki csak teát, és ne vedd ki az ágyából. Akkor sem, ha sír. Néhány éjszaka megszokja, hogy éjjel aludni kell. Csak mostanában divat az éjszakai etetés. A gyerek sem tud pihenni rendesen, mert nem szokja meg, hogy éjjel aludni kell.
Szerintem semiképp se etesd ... az én lànyom 8honaposan van ilyen sulyban! lehet, h csak melege van? hàny fok van a szobàjàba? 19-20fok boven elég
ha biztos, hogy nem éhes, akkor itasd meg teával, de az is lehet, hogy csak komfortot keres. Ha szoptatsz, akkor azért. Próbáld meg a cumit. De szerintem nem gond, ha eszik éjjel is.
Szia kérdezõ!én vagyok, a 2 éves anyukája:) csak tisztázás céljából :-), nem kel már többször fel egy éjszaka, azt írtam, max.2x egy héten egyszer felkel hajnalban és tejecskével alszik vissza.De csecsemõ korában õ is nagyon sokszor kelt, szintén volt, h kétóránként, úgy mint a tiéd és nem volt éhes, csak szopival aludt vissza, járkálhattam én vele fel-alá, próbáltam vizet adni, stb...semmi nem változott így maradt a szopi, majd késõbb a tápi, amikor már nem szopizott.Szerintem sem azért kel fel neked sem, mert éhes, csak így tud vagy szeret visszaaludni.Szóval majd ahogy nagyobb lesz, egyre ritkábban kel fel és egyre ügyesebben is fog aludni.:)
A kérdező hozzászólása: Hühh! Ne veszekedjetek, nem ezért tettem fel a kérdést! 3 évesen én is volt hogy felébredtem éjszaka mert rosszat álmodtam, de én nem erre gondoltam. 2 éves kisgyerek éjszaka felkel többször is tejcsiért nem tudom, hogy normális-e vagy sem, de ha az enyém kérne én adnék neki, mert az a dolgom, hogy kielégítsem a szükségleteit. Majd három èvesen biztos nem kell majd neki. A kérdés az volt, hogy mit tegyek, hogy átaludja a babám az éjszaka nagy részét és ne kétóránként kelljen megetetni. :)
Szerintem hagyjuk abba ezt a vitát, nincs értelme.Ne haragudj, ha nem jól értelmeztem a mondanivalódat, eléggé úgy jött le, hogy te támadsz le engem.próbálj meg kicsit finomabb stílusban és akkor nem lesznek problémák.köszönöm.
egy percig sem mondtam, hogy tökéletes vagyok elmondtam a véleményem, te meg nekem ugrottál, hogy mertem hozzád szólni amikor nem te vagy a kérdezõ
ha szerinted normális hogy 2 éves gyereked nem alussza át az éjszakát akkor ok, de hidd el nekem hogy nem normális, manapság z 1-3 éves gyereket is sokan magatehetetlen csecsemõnek kezelnek, ha a gyerek hangot ad rohanni kell megetetni 3szor éjjel még 2-3 évesen mert hát Õ ezt igényli, nem saját kútfõbõl írom, de ez az anyuka igénye nem a gyereké
Nem értem az embereket, miért kell butaságokat írniuk tiszta tudatlanságból??????!!!!!!Elõször is nem én tettem fel itt kérdést, nekem semmi bajom nincs vele, h a 2 éves gyerekem még néha felkel éjjel.Ha te annyira okos lennél, tudnád, h ez egyáltalán nem ritka és egy ekkora gyereknek egyáltalán nem kötelezõ egyhuzamban végigaludnia az éjszakát.Én azért írom ilyen bizonyossággal, mert veled ellentétben én utánajártam ennek a dolognak.Szerintem csak akkor illik valakinek válaszolni(fõleg hogy nem is én tettem itt fel a kérdést), ha teljesen biztos vagy a dolgodban, nem a saját kútfõbõl veszed a hülyeségeidet.Én nem foglak téged meggyõzni arról, h az én gyerekemmel nincsen semmi gond, elég, ha én tudom.Én jó szándékú, segítõ választ írtam a kedves kérdezõnek, nem azért, hogy másokat pocskondiázzak, mert semmi egyéb elfoglaltságom nincsen....
már ne haragudj egy 2 éves már bõven nem baba, és elég nagy probléma ha nem alussza át az éjszakát, azért egy 4 hónaposnál még nem elvárható, de 2 évesnél már nagyon is
Szia!Én is azon a véleményen vagyok, hogy felesleges mindenfélével próbálkoznod.Az én gyerekem eg yhónap múlva 2 éves és még csak most kezdi el átaludni az éjszakát, de még most is legalább heti 2szer felkel éjjel és csak a tejcsivel alszik vissza(nem szopizik).Pedig tuti nem éhes:D , eszik eleget.Kiegyensúlyozott baba, jókeedvû, de az éjjeli alvás nem megy.Ilyenek a gyerekek.Apadó tejre nekem nagyon jól bevált a grízes tészta, majd szétrobbant tõle a mellem, már akkor is, amikor már teljesen beállt az õ igényére a tejmennyiségem.És ha tudsz, heti egyszer aludj vele napközben, ha nem szoktál.Remélem, segítettem.KITARTÁST!
Én 4, 5 hónaposan kezdtem a hozzátáplálást, mert csökkent a tejem. Éjjelente 2 óránként felkelt.. Most naponta kétszer kap pépeset, a többi szopi és tápszer. Azóta csak egyszer kel éjjel, de egyszer már át is aludta az éjszakát.
A kérdező hozzászólása: Remélem is! Nálunk most hajnali fél kettõ múlt, ez az elsõ kelése 9 óta, de többször is felsikított álmában (ma kapta meg a 4. havi szurikat) :( Bizakodom, hátha legközelebb csak 5-kor kel! :)

Mit tehetnék, hogy a babám ne "szívja" fel az orrába a tápszert?

Legjobb válasz: Lassabban etesd félüllõ pozícióba.Több nekifutásra etesd meg.Nálunk bevállt , mikor mohón evett.Orrán szájánn jött.Megtanulta egy idõ után.

Lassabban etesd félüllõ pozícióba.Több nekifutásra etesd meg.Nálunk bevállt , mikor mohón evett.Orrán szájánn jött.Megtanulta egy idõ után.
Nekem csak akkor csinálta, mikor nagyon mohóskodott. Aztán anyu mutatta, ahogy a cumisüveget megfogod, a középsõ ujjaddal be tudsz támasztani az álla alá, és ha hirtelen és gyorsan eszik, kis nyomást fejtesz ki rá. Nekünk 2 nap volt, és rájött, hogy nem véletlen csináljuk. Azóta lassan eszik, és csak a pocijába megy az étel :)
Kisebb lyukú cumit is érdemes kipróbálni.
Mennyi idõs?
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a válaszokat. Lányom 3250g volt amikor megszületett. Bár tény nagyon izgõ mozgó picim, egy percre sem tudja abba hagyni a mocorgást, ha fenn van, még akkor sem ha szopik. :D ha más nem akkor a láb ujjait mozgatja. :)
Én ugyanazt eszem mint terhesség elõtt, húst, nagyon kevés tejterméket, tésztát, burgonyát, rizst, ez a nagy hányad, a maradék a zöldség-gyümölcs, h ne legyen hasfájós. Most 4 hós és nagyon dagi (másik véglet) pedig csak anyatejes és nem szedek semmi multivitamint. Én a helyedben nem aggódnék, az anyatej zsírossága és vitamintartalma nem feltétlenül attól függ h mit eszel, mert ha nem eszed, a te szervezetedtõl vonja el amíg van tartaléka. Lehet h izgõ-mozgó a baba és ledolgozza ficánkolással. Akkor kezdj parázni ha ideges, sírós, nem érzi jó magát. Ha szopi után jól lakott és elégedett akkor az úgy is van, tessék neki örülni!:-)
Nem tudom, mennyivel született a babád, attól is függ.Az enyém korababa lévén csak 2, 5 kg volt, így most 6 hónaposan triplázta a súlyát.Ha a tiéd 4 kg körül született nem kell feltétlan dupláznia, ha szépen fejlõdik és az orvosod elégedett vele, akkor nincs gond.Az én fiam is csak szopizik még, most kezdtem a kínálgatást, alma, barack, de nehezen fogadja el.Bõven van tejem, de ha kicsit kevesebbnek érzem, mindig segített a ricinus communis 5 ch-homeós golyó, 3-4 napig szedtem, napi 3*5 szem.Mindent ettem eddig, viszont most nekiálltam "fogyózni", kiiktattam a cukrot, fehérlisztet, de a tej mennyisége nem csökkent így sem.Viszont a sok folyadék segíthet.Lehet az is, hogy nõ a hossza!?Az én babóm súlya sem nõ már annyira, 6 hó körül lecsökken a növekedés üteme.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a válaszokat. Nem nem fejek már mert igény szerint szoptatom a lányomat. Így abba hagytam, de viszont van elég mert hallom amikor kortyol és érzem is, hogy szopik rendesen.
A Sinlac egy tejmentes tápszer. http://www.pirulapatika.hu/230049947/adatlap Tulajdonképpen olyasmi, mint a gabonapehely (csak rizsbõl és szentjánoskenyérmagból van, nem allergizál) tápláló valami. Tényleg a kezdeti zöldség és gyümölcsfélék nem valami táplálóak (kivéve a krumplit, de az meg magában nem valami fini). Esetleg ha van elég tejed, megpróbálhatod, hogy az elejét kifejed és a hátsó, zsírosabb részével szoptatod a babádat. Nem fejsz esetleg sokat a szopik után?
Én babám se duplázta meg a születési sulyát és egy éves korára se háromszorozta meg, mert nagynak született.2, 5 éves korára háromszorozott, és mégis a normál sulyu gyerekek közé tartozik.
A kérdező hozzászólása: Most lehet, hogy butának fogok tûnni így elsõ babás anyukaként, de mi az a Sinlac?
Lehet, hogy megköveztek, de egy kis sinlac pépet bevezetni? Szopi mellett persze, csak napi 1x egy keveset. Mert a gyümölcsben-zöldségben nincs annyi kalória, mint az anyatejben, tehát attól méginkább nem fog hízni. A Sinlac meg mehet 4 hónapostól, akár gyümölccsel keverve, és jó tápláló, akár egy pár kanálnyi elég belõle plusznak!
A kérdező hozzászólása: Most olvastam vissza az utolsó hozzászólásomat és az egy kicsit félreérthetõ lett. :D Korrigálom is : hogy az anyatej minél tovább megmaradjon a hozzátáplálás mellett is.
Ha a tápszert nem eszi, elkezdhetsz mellétáplálni Elõbb gyümölcslé, aztán már mehet reszelve is - de egyszerre mindig csak egyfélét, amit 3-4 napig adsz, hogy szokja az ízét). Ja, és ne cukrozd, mert akkor rákap az édesre, az étvágyát is elveszi, és nem fogja megenni cuk. nélkül.
A kérdező hozzászólása: Szoptatni minél tovább szeretném, ha lehet akkor azt a tanácsot, hogy tápszerrel kezdjem ne adjatok. Most az lenne a célom, hogy minél tovább anyatejes legyen. Almát szépen eszi most kezdtük el a héten a répa kóstoltatásával.
A kérdező hozzászólása: Bocsi elírtam a születési súlyát még nem duplázta meg.
A kérdező hozzászólása: 6.és fél hónapos. De gyakorlatilag 5 hónapos kora óta áll a súlya és még a súlyunkat sem dupláztuk meg. Minden rendben van vele mert voltunk orvosnál.
van idõ mikor nem híznak már annyit...
A kérdező hozzászólása: Kedves utolsó nagyon szépen köszönöm a válaszod ki fogom próbálni, hátha bemállik. :)

Hogyan véditek a kicsiteket a szúnyogoktól? Elektormos, spray vagy mi az ami a babanak nem árt ha használjuk a lakásban de hatásos?

termék nevét is ird meg légyszi és azt hogy hol vetted. köszi!

Legjobb válasz: Valami konnektoros izé, ami smemit nem használ, úgyhogy este lecsapkodom õket és ne hagyom éjjel bukón az ablakot.

Valami konnektoros izé, ami smemit nem használ, úgyhogy este lecsapkodom õket és ne hagyom éjjel bukón az ablakot.
nekem még mindíg a szunyogháló vált be, szerintem az a legegyszerûbb
Mi ugyan nem itt vettük, de ezt nagyon jó árnak tartom. http://outdoor.lanitex.hu/termek/7747.szunyoghalo-feher a 3 éves és a másfél éves gyerekemnek is ez van az ágya felett. Sátorban alszanak, piszkosul élvezik.:)
Minden ablakon szúnyogháló van. Így még ebben a szúnyoginvázióban sincs szúnyog a lakásunkban.
1. Redõny miatt nem egyszerû feltenni szúnyoghálót, de megoldottuk. Vettünk papírdobozos tépõzáras szúnyoghálót, ami Obiban pár száz ft, és hogy ne legyen ronda, nem a tépõzárjával, hanem fehér kábelcsatornával lett rögzítve. Kábelcsatorna egyik fele apró szögekkel fel van rakva a redõny tokjára, abba bele kell rakni a méretre vágott szúnyoghálót, és a kábelcsatorna másik felével ki van feszítve. Így elég jól néz ki, és olcsó megoldás. 2. Konnektoros raid night&dayt "járatok" a baba szobájában egy órát, közvetlenül lefekvés elõtt. Ha bent lenne nála dög, ettõl kitakarodik. 3. Reggel és este elég sok szúnyog van kint, ha kimegyünk a kertbe, vagy elmegyünk sétálni, akkor a patikákban és dm-ben kapható vegyszermentes galaktiv bio sprayt használjuk, ezt csecsemõkortól lehet nyugodtan. Én a kezembe fújom, és úgy kenem be a baba ruha alól kilógó testrészeit. (Egyébként meg rengeteg ilyen kérdés volt már az elmúlt két hétben, csak rá kell keresni!!!)
Ajaj, Kedves Utolsó! Vigyázz az efféle kijelentésekkel, hogy rengeteg volt.... Én a nagy kánikula sokadik napján mertem megjegyezni, hogy csak lapozni kéne 2-3-at, és minden korra, minden nemre meg lehet találni a választ, hogy "mibe öltöztessem a babámat". Hát mondanom sem kell miket kaptam...

Nem vagyok biztos abban hogy a babámat érzem mozogni! Legalább is nem merem biztosra mondani! Mikor fogom érezni rendesen és honnan fogom tudni hogy ő az? 16 hetes vagyok és az elsö baba!

Legjobb válasz: Szerintem õt érzed, az elsõ babámat én is 16 hetesen éreztem elõször. Pici finom mozgás, mintha a beleid mozognának, de meg lehet különböztetni. Én most a 2. babámat várom 12 hetes vagyok és most kezdtem el olyan kis finom mozgást érezni és ez biztosan õ, csak mivel még pici, nem nagyon lehet érezni, de ha tényleg figyeled te is akkor fogod tudni, hogy ez a babád. Boldog babavárást!

Szerintem õt érzed, az elsõ babámat én is 16 hetesen éreztem elõször. Pici finom mozgás, mintha a beleid mozognának, de meg lehet különböztetni. Én most a 2. babámat várom 12 hetes vagyok és most kezdtem el olyan kis finom mozgást érezni és ez biztosan õ, csak mivel még pici, nem nagyon lehet érezni, de ha tényleg figyeled te is akkor fogod tudni, hogy ez a babád. Boldog babavárást!
Szia! Az elsõ babámat én is 15 hetesen kezdtem érezni, a 16. héten már a párom is határozottan érezte, sõt, kívülrõl is látszott! ( mondjuk a súlyom vetekedett egy etióp menekültével akkoriban, annyit hánytam ) Most a második babát várom, és én is a 12 héttõl érzem mozogni, mint ahogy elõttem írta valaki. Úgyhogy minden lehetséges!
20-22 hét körül fogod majd biztosra mondani. még egy kicsit korai bár van aki megérzi.
A kérdező hozzászólása: Érzem néha de nem vagyok benne teljesen biztos! A védönö azt mondta hogy figyeljem és jegyezzem meg de ha nem vagyok benne biztos hogy õt érzem akkor mit csináljak?
Szia! Valószínû ÕT érzed. Én a 15. héten éreztem elõször, olyan volt mintha pici finom kis "pillangók repkedtek" volna.Én is izgatottan és kicsit hitetlenkedve fogadtam, de bizony Õ volt már akkor is! :)

Mért ámítanak bizonyos emberek azzal hogy a szoptatás nem nehéz nagyon jó érzés meg hasonlók mikor fájdalmas és csak lelkileg jó? (mármint a mamáról beszélek, a babának természetesen jó)

nem provokálni akarok csak valljuk be nem könny?

Legjobb válasz: Én nem mondanám, hogy nehéz. persze, "körülményes" mert idõhöz kötött, és fáj, mikor már dagad a cici a tejcitõl, és fáj mikor elkezdi szívni, de még mindig könnyebb, mint pepecselni, melengetni, hûtögetni, és kísérletezgetni azon, hogy melyik tápszer a megfelelõ a babának... Én így állok hozzá, mellesleg ez mindig nálam van, kéznél, pont a baba igényei szerint a megfelelõ hõfokon. És mikor látom babám elégedett nyugodt arcát, hogy végre szopizik, semmi sem számít. Fõleg, mikor bealszik a cicin, és egy óriási vigyorral "jutalmaz", mikor elveszem tõle és óvatosan a kiságyba csempészem. Ez fantasztikus élmény, és ez csak az enyém. Mindenki irigykedhet, mert ezt csak én kapom a babámtól. Ez a kapcsolat a legszorosabb és legmeghittebb így közöttünk 6 hetsese..:) Egy 2 éves, és egy 6 hetes manó anyukája

MI fáj, vagy hol? Az elsõ egy-két hétben még fájhat, ha belövell a tej, de utána testileg kell kellemes érzésnek lennie! Ha az elsõ hetekben vagy, akkor légy türelmes! Ahányszor ilyen "belövést" érzel, annyiszor megy az info az agyalapnak, hogy küldjön hormont, a méh összeszûkítéséhez. ha nem vagy már gyerekágyas, akkor vagy emlõgyulladásod van, vagy sebes, menj orvoshoz! Kellems érzésnek kell lennie! Testileg!
Én nem mondanám, hogy nehéz. persze, "körülményes" mert idõhöz kötött, és fáj, mikor már dagad a cici a tejcitõl, és fáj mikor elkezdi szívni, de még mindig könnyebb, mint pepecselni, melengetni, hûtögetni, és kísérletezgetni azon, hogy melyik tápszer a megfelelõ a babának... Én így állok hozzá, mellesleg ez mindig nálam van, kéznél, pont a baba igényei szerint a megfelelõ hõfokon. És mikor látom babám elégedett nyugodt arcát, hogy végre szopizik, semmi sem számít. Fõleg, mikor bealszik a cicin, és egy óriási vigyorral "jutalmaz", mikor elveszem tõle és óvatosan a kiságyba csempészem. Ez fantasztikus élmény, és ez csak az enyém. Mindenki irigykedhet, mert ezt csak én kapom a babámtól. Ez a kapcsolat a legszorosabb és legmeghittebb így közöttünk 6 hetsese..:) Egy 2 éves, és egy 6 hetes manó anyukája
én ott rontottam el, hogy már a kórházban szétcsócsálta a cickóimat pedig ott még nem is volt tejem :) pár napig nagyon [email protected] volt, vérzett, feszült, fájt, majd szétdurrant, de kb. 1 hét után jó lett és azóta se fáj... 7h baba anyukája :)
a szoptatás nem fáj... ha helyes a mellretétel ha a gyerek nem harap -meg kell nevelni- ha rá vagy hangolódva ha nem azzal foglalkozol hogy más elitéli de neked muszáj mert ez vagy az nem nézi jó szemmel ha neked rossz a babádnak szerinted jó? Nem kell madonna arccal szoptatni de ha nem esik jól ne tedd. Nem érdemes végigszenvedni az életed és a gyerek életének legszebb hónapjait azzal hogy olyan miatt van gondod ami tök természetes kellene legyen kérj tanácsot!! védõnõ biztosan szivesen segit! legalábbis remélem.
Én nem szerettem szoptatni. Az eleje (kb 6 hét) nyûgös volt, nem ment a babámnak sem igazán. Aztán belejött, minden rendben volt, de csak 2, 5 hónapig szopott, elapadt a tejem. Szerintem nem is kényelmesebb mint a tápszer. És néha bizony megrángatta a cicim a Kisasszony. DE én nem direkt hagytam abba, így alakult, sõt, nagyoniy küzdöttem a folytatásért, de nem jött vissza a tejem sajna.
nekem sem fájt soha, az elején sem, szóval ez nem ámítás szerintem.
Kedves utolsó! Nem te vagyok véletlen?! Én is ugyan ezt érzem és nekem is 2 éves és 6 hetes gyerekeim vannak. Szerintem fantasztikus a szoptatás és anyatej leadó is vagyok megint. Sajnálom ha valaki ezt nem éli át.
szia, nem mondják el az árnyoldalait, a kezdeti nehézségeket sajnos. nekem az elején kisebesedett a mellem, iszonyú volt, meg becsomósodott.uténa ez megoldódottt, de valami 2 hónapig minden szoptatás után égett a mellem, nem kívül, hanem belül, annyira rossz volt, hogy lúdbõrõzötem tõle, és nem igazán tudta megmondani semmiylen szakember, hogy ez mitõl van?...aztá nelmúlt magától. még most is szopik a babám elalvás elõtt, 18 hós. nekem a szoptatás teljesen semleges tevékyenség. de nekem fontos volt, hogy anyatejet kapjon, ezért a kezdeti nehézségek ellenére kitartottam, és úgy gondolom, megérte. nem könnyû a szoptatás, az elején, de ha belejön az ember, nem is nehéz. csak ki kell tartani, és a baba érdekét szem elõtt tartani. persze ha valakit idegileg tönkretesz az egész, akkor inkább ne szoptasson, mert az nem éri meg, hogy a baba anyatejet kap, meg mellé egy idegbeteg, feszült anyukát.
Szia! Hát sajnos nekem sem egy leányálom, pedig már 4 hónapos is elmúlt a babánk. Az elején a mellbimbóm sebesedett ki, aztán több mint egy hónapig majd szétszakadt reggelre a mellem a tejtõl, mert nem állt még be a mennyiség és ugyanez volt, mint az utolsónak. Úgy égett, hogy sírtam minden etetés közben és után, de nem derült ki mi a gond. Aztán ez szerencsére elmúlt, de az egyik mellem azóta is rendszeresen becsomósodik, egyszer be is gyulladt, két napig lázas voltam. Hát hiába technika, vagy bármi - mivel a másiknak semmi baja - valószínûleg már eleve valami nincs rendben ezzel a cicimmel. De az a terv, hogy legalább 1 éves koráig szoptatok és kibírom, mert gyönyörûen mosolyog evés után, vagy szépen elszundikál :-) Ki kell bírni! Biztos van akinek könnyû, sajnos olyan is, akinek nem az :-(
Nekem is fájt a szoptatás 3 hónapig folyamatosan, volt hogy majdnem sírtam a fájdalomtól, de kibírtam, mert a picikémnek jó szopizni. És egyszerûen csodás dolog összebújni vele arra az idõre is!!! Én szeretek szoptatni a fájdalomtól függetlenül is!
Nekem is kisebesedett az elsõ idõkben, kb. 3 hétig kínszenvedés volt a szoptatás, aztán begyógyultak a sebek. Azóta van olyan néha, hogy olyan erõsen szívja, hogy fáj (mármint belül, ahogy ürül). Amikor ezt említettem a védõnõnek, azt mondta, hogy ez nem is olyan ritka, van akinek minden szoptatás egy kínszenvedés emiatt. Valószínûleg azért mondják neked ezt, mert a legtöbb nõnek nem fájdalmas a szoptatás, de azért lehetnek kivételek.
Szia. Nekem az elsõ 9 hét maga volt a pokol. Tejem volt elég, babám is szívta rendesen, de valahogy mégis mindig kisebesedett a mellbimbóm. Nem akartam én rosszat senkinek, de néha azon voltam, hogy nem csinálom tovább. Szó szerint égett a mellbimbóm, mintha benzinnel leöntötték és meggyújtották végre. A védõnõ megnézte a babám szopási technikáját és külsõre tökéletesnek tûnt. Aztán a 2 hónapos oltáson derült ki, hogy le van tapadva a nyelve, ezért nem úgy helyezkedett a szájában a bimbó, ahogy kellett volna. Ezután valahogy mintha elvágták volna a fájdalmat, már semmi gond nem volt. Pedig nem vágták fel a nyelvét :) Õ 2 éves koráig lelkesen szopizott, sõt 8 hónapos koráig csak szopott :) Szerettem nagyon a közelséget, a meghittséget, és azt ahogy kicuppant a szájából a cici alvás közben :D :D
Szia! Ezek szerint én is azon kevesek közé tartozom, akinek nem fájt, sõt kellemes érzés volt a szoptatás. Persze eleinte azért volt 1 - 2 nap , amikor "kiszívta" a babám (szerintem eleinte érzékeny a mellbimbó az állandó szívogatásra, de aztán megedzõdik), fájt, de nem volt véres. Ezt a pár napot kivéve élveztem a szoptatást. Én is császáros voltam, szinte azonnal megindult a tejem. A szülés utáni másnapon totálisan bedurrantak, állandóan fejtem és adtam le a tejet a többi babának vagy hûtõbe tetettem, amíg nem jött a férjem és õ hazavitte lefagyasztani. Babám 12, 5 hósan választotta le magát, most 21 hós.
Nekem nagy szerencsém volt a kórházban, mivel nekem is befele forduló mellbimbóm van, a pici nagyon nem akarta-tudta szopizni.A szobatársamtól kaptam bimbóvédõt, 12 hónapja szoptatom vele a picit még napi kétszer most is, semmit nem érzek, csak a boldogságot.Próbáld ki, hátha könnyebb vele.
Császáros voltam, úgyhogy a kisfiamat a kórházban ahogy ráraktam a cicire, vérhólyagot szívott rá, mivel nem volt benne semmi (egyébként meg lapos és befelé forduló a mellbimbóm). Aztán kifakadt, kirepedt, tiszta seb volt, de tudom, hogy hol csesztem el: rossz méretû bimbóvédõt vettem. Amikor megtaláltam a helyes méretet, onnantól kezdve sokkal könnyebb lett. Nem mondom, hogy imádtam az érzést, mert csillagokat láttam így is, de sokkal egyszerûbb lett a dolog. Kitartás!
Az elsõ pár nap nehezebb volt mert kisebesedett a cicim, de ezt eltekintve szerettem szopiztatni.Sajnos 2 hete nem hajlandó cicizni:<<11 hós
Nagyon irigylem azokat az anyukákat akiknek mennyei a szoptatás, de sajnos én sem ezek közé tartozom.2 gyerekem van egy 8 éves és egy 3 hónapos.A nagyobbikat 1.5 hónapig tudtam pótlás nélkül szoptatni, a kisebbiket meg 1 hete már hogy egyáltalán nem.A korházba nagyon sok segítséget kaptam de egyszerûen a baba ne akarta a mellemet, pedig a tejem beindult rendesen.Még a gyerek fõorvos is lejött hozzám segíteni de hiába eröltették a szájába a cicit nem kellet neki.Ennek az lett az eredménye hogy annyira kisebesedett, vért szívott mikor már nagyon éhes volt és "látta"hogy mást nem kap, vért bukott vissza.Mondanom sem kell hogy csillagokat láttam de próbálkoztunk.Amíg be nem gyógyult a mellem addig fejtem, majd újra próbálkoztunk és akkor meg már nem nagyon volt mit szopnia.És hozzáteszem kényelmesebb lett volna a szoptatás de ez van nincs mit tenni.Akár ki akármit mond nem mindenki tehet arról hogy nincs teje.
bocsi 15:40-nek szólt :)
te még biztos nagyon az elején jársz, ha fáj, vagy nem jó a technika.Eleinte nekem is nagyon fájt, csillagokat láttam, de ma már meg sem érzem.Egy idõ után elérzéstelenedik a mellbimbód.Egyre ügyesebb lesz majd, nem fog egy óráig cicizni.A fiam tíz hónapos 5-10 perc alatt végez.Én a fog miatt is aggódtam, de már van öt foga, és nem harap szerencsére.Kis idõ múlva nem fog fájni, hidd el.
Itt azok válaszolnak, akik ugyanúgy jártak, mint te. De ebbõl ne azt vondd l, hogy ez az átlagos, hanem akivételek válaszolnak, mivel az õ problémájuk is ez. Alapjában véve kellemes érzésnek kell lennie a szoptatásnak, tehát, ha neked fáj, érdemes keresni az okát, másik anyukáal, mamákat kérdezgesd, védõnõt, orvost. Érdemes a bimbóvédõt is kipróbálni, vagy fejni, . Nincs begyulladva? Mi fáj? A melled, vagy a mellbimbód?


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!